24199
Chelsea Fan Club
  • Japep
    #3286
    Drogba hosszabít !!!!!!

    Most már biztos, hogy Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti csatára nem hagyja el a Chelsea-t, a játékos a napokban meghosszabbítja szerződését a londoni klubbal.

    Andrij Sevcsenko érkezésével veszélybe került Drogba helye az együttesben, José Mourinho ugyanis az egycsatáros játék híve, így várhatóan az ukrán több lehetőséget kap majd a szezon során, mint az elefántcsontparti. Drogba nem ijedt meg az ellenféltől, és többször is kijelentette: felveszi a kesztyűt, és megküzd Sevával a csapatba kerülésért. A csatár magabiztossága ellenére több klub is elkezdett érdeklődni iránta, így a Lyon és a Milan is, most azonban biztosnak látszik, hogy a gólvágó nem megy sehova, hamarosan ugyanis meghosszabbítja szerződését a Chelsea vezetőivel.

    - Mihelyst a csapat hazatér amerikai túrájáról, Didier aláírja új szerződését – mondta a focista menedzsere. – Az előkészített kontraktus már készen áll, mindkét fél rábólintott a benne foglaltakra, csupán egy-két kisebb módosítás szükséges.

    Az új szerződés a hírek szerint 2010-ig szól, a 28 éves csatár heti 95 ezer fontot keres majd.

  • Japep
    #3285
    A Chelsea elveszítette Joe Cole-t

    Mourinho-nak nem a vereség, hanem Cole sérülése fáj.

    Joe Cole a második félidőben, alig öt perccdel azután, hogy pályára lépett, térdsérülést szenvedett. A válogatott középpályás mankóra támaszkodva bicegett ki a stadionból, s még nem tudni, sérülése mennyire komoly. Jose Mourinho nem aggódik túlzottan a vereség miatt, mint mondta ez csak a fáradtságnak tulajdonítható - Cole sérülése szomorúbb esemény.

  • Matthewpamer
    #3284
    igen, a mi vezetőnk nem képzeli hogy a foci az egyenlő az fm-el
  • CFCHungary
    #3283
    nem azért de az inter és a Chelsea bjnoki címe kööt nagy külömbség van...
  • báttyó02
    #3282
    ASD_:?SDA_:?AD:S_
  • Matthewpamer
    #3281
    hogy csalás nélkül bajnokok lettünk?
    ti mit nyertetek? 1 évet a serie bbe :AS:ASD:ASD:ASASDF:DA?A??S
  • CFCHungary
    #3280
    www.cfchungary.atw.hu hogy tom beállítani a profilomat ?
  • Etelkozi Vata
    #3279
    tiszta szar. és nevetséges.
  • Matthewpamer
    #3278
    de az Inter tiszta
  • a zsírkereskedő
    #3277
    felkészülési meccsből nemmlehet sokra következtetni...
    a másik h kit érdekel?
    címvédés lesz megint... nem veretlenül de tarol megint a chelsea
    összeszedik magukat
    bl-az megint más kérdéses lesz de sztem azt is elhozza a csapat az idén, mint ahogy bajnokságot fa kupát
  • asfa
    #3276
    igaz!
    de én ma sztem megnézem asszem adja a sportklub felvételről!
  • 9csöves9
    #3275
    Ő látta a meccset Ti csak olvastatok róla
  • Etelkozi Vata
    #3274
    Miről beszélsz?
    Első felkészülési meccs, előszőr játszottak az új fiúk, ezenkívül az ellenfél a saját bajnokságának kellős közepén tart, csúcsformában. 10 szabálytalanság sok?
    Az Inter 5 perc alatt csinál ennyit, a magyar csapatokról nem is beszélve.

  • asfa
    #3273
    van ez így!majd belejövünk remélem!
  • Japep
    #3272
    MLS All Star - Chelsea 1-0

    A Chelsea vereséggel kezdte az idényt. Az első félidőben uraltuk a játékot a 2. félidőben Mourinho lehozta a sztárokat és annak következménye a vereség. A mérkőzés képéről mindent le ír, hogy az MLS egyszer lőtt kapura és abból gól is született.

    Keretek az első félidőben:

    MLS: (3-5-2): Perkins: Conrad, Boswell, Erpen; Gros, Gomez, Mulrooney, De Rosario, Albright; Moreno (c), Ching.

    Chelsea: (4-1-3-2): Cudicini; Gérémi, Ferreira, Terry (c), Bridge; Essien; Wright-Phillips, Ballack, Lampard; Drogba, Shevchenko.

    Keretek a második félidőben:

    MLS: Cannon; Erpen, Boswell, Robinson; Gros, Clark, De Rosario, Adu, O’Brien; Eskandarian, Jaqua

    Chelsea: Cudicini (Hilario 64); Gérémi, Carvalho, Terry, Essien; Lampard, Diarra, Mikel; Cole (Smith 52), Kalou, Robben.

    A gólt Hilario a Chelsea 3. számú kapusa kapta aki 5 percel azelőt áll be, hogy, De Rosario a 69. perben betalált.

    Lövés: MLS All-Stars 1 Chelsea 4
    Szöglet: MLS All-Stars 5 Chelsea 6
    Szabálytalanság: MLS All-Stars 5 Chelsea 10
    Les: MLS All-Stars 1 Chelsea 4
  • Kanál
    #3271
    nahat az mls lefocizott titeket nem gyengen, raadasul iszonyat szabalytalanul jatszott a chelsea, legnagyobb helyzetuket is az amerikai vedok hoztak ossze, vedo kotenyt adott sajat kapusanak aztan 5 centivel a golvonal elott meg menteni tudott... kalou is rossz volt, talan meg terry volt az egyetlen aki normalisabban jatszott
  • asfa
    #3270
    Mourinho kegyet gyakorolt


    A Chelsea menedzsere hajlandó megbocsátani William Gallasnak a tiszteletlen viselkedéséért, de azért nem állhatta meg, hogy oda ne szúrogasson a franciának.

    José Mourinho meglehetősen kétértelműen nyilatkozott játékosáról, a francia William Gallasról, aki a múlt héten azzal tüntetett csapata ellen, hogy engedély nélkül távol maradt az egyik edzésről. Mourinho szerint Gallas hiába akar más klubhoz igazolni, valójában nem kell senkinek, a londoni klubnál egyetlen érdeklődő sem jelentkezett érte.

    - A hírekkel ellentétben, senki sem érdeklődött Gallas iránt – mondta a menedzser. – Sevcsenk ügyében sokáig egyeztettük a Milannal, ám a vezetők egyetlen szóval sem említették, hogy szeretnék szerződtetni a védőt. A Chelsea egy nagy család, és Gallas tiszteletlen volt minden tagjával szemben. De még a legjobb családokban is előfordul, hogy valaki hibát követ el, ilyenkor a többieknek segíteniük kell megoldani a problémát, megtenni minden tőlük telhetőt ennek érdekében. Még egyszer mondom, a játékost senki sem kereste, még csak rossz ajánlatról sem tudok beszámolni, ez az igazság. Ha jó ajánlat érkezett volna érte, elgondolkoztunk volna rajta, de ennek hiányában Gallas továbbra is a Chelsea játékosa és hétfőtől ismét a csapattal edzhet majd.
  • chelseafan
    #3269
    Egyébként Salomon Kalou-t is nagyon dícsérik, Muri és a társak is, hogy az edzéseken nagyon jó. Remélem ő lesz az idény meglepetése!
  • a zsírkereskedő
    #3268
    love is in the air
    ezek alapján jó a hangulat gallastól eltekintve:D
  • asfa
    #3267
    nah ez zsír..:)))
  • Japep
    #3266
    Terry már most elégedett Sevával

    "Nagyon jó srác, hamar barátok lettünk. Állandóan mosolyog, vidám, vicceket mesél, feldobja az edzések hangulatát. Fizikálisan fittnek tűnik, úgy látom, hogy jó volt leigazolni, nem csak a góljai miatt, hanem mentálisan is sokat jelenthet a csapatnak egy ilyen játékos." - mondta Terry a klub hivatalos honlapjának.

    Teljes a boldogság a kékeknél

    "Nagy igazolás volt. Most tért vissza egy hosszú szabadságról és úgy tűnik, hogy ez csak jót tett neki. Látszik, hogy nem bírta labda nélkül, mert kitűnő állapotban van. Nagyon masszív játékos, akin látszik az, hogy fizikálisan topon van, magas , erős, gyors, egy edző ha kívánhatna sem tudna jobb játékost jellemzőket leírni." - mondta Terry a klub hivatalos honlapjának.

  • Etelkozi Vata
    #3265
    vasárnap már charity shield, úgy értem jövő vasárnap. az már a szezon kezdete.
  • asfa
    #3264
    gondoltam én is rá!de még a szezon kezdete előtt télleg felesleges!
  • bigfoot
    #3263
    ok,csak szóltam...
  • Japep
    #3262
    Majd ha elkezdődik a szezon és biztos lesz a keret, akkor majd felújítom addig szerintem felesleges...

  • bigfoot
    #3261
    most nézem hogy asfa lett a házigazda:)
    egyebként kéne egy új banner!rajta a két érkezővel
  • bigfoot
    #3260
    hát sztem meg az a jó ha megy a rotáció és nem 1 ember játszik csak,persze van kivétel:)
  • Etelkozi Vata
    #3259
    igaz, azon a meccsen gallas is betalált, méghozzá elég megalázó módon, mert kb. ötödszörre ették meg ezt a szöglet variációt a bajnokságban, hogy terry, vagy valaki továbbfejeli és az ötösön belülről valaki bepasszolja a kapuba, ez már chelsea klasszikus variáció.
  • Etelkozi Vata
    #3258
    én gallasra szavazok, mint terry párja, bár carvalho gólját a mu ellen megkönnyeztem.
  • bigfoot
    #3257
    hát igen,ha ő marad,és jön Cole akkor minden jó lesz!
    mert sztem nem szeretne bal oldalt játszani!Carvalhoval pedig rotációba játszanának
  • Etelkozi Vata
    #3256
    szerény véleményem, hogy gallas rövidesen bocsánatot kér mindenkitől (klub vezetés, edző, csapattársak, murinnyó) és hasznos tagja lesz a csapatnak, igaz, 19-es mezszámmal.
    legalábbis remélem.
  • chelseafan
    #3255
    Ne higgyetek a samsungsportnak, rosszul fordították le a hírt. Gallas nem azért nem jelent meg az edzésen, mert így tüntetett, hanem azért, mert nagyon fáradt volt a vb után, és az orvosa is azt javasolta, hogy pihenjen. Ezt az ügynöke mondta. Mondjuk azt nem tudom, miért nem jelentették ezt Josénak...
  • Japep
    #3254
    Látom, teljesen egyszerre tettük fel ugyanazt a hírt...erre mennyi esély volt???
    Az egyiket letörölhetnéd!

  • asfa
    #3253
    remélem én is
    de egy védő kell még...
  • Japep
    #3252
    Jó hír, hogy marad, de az már kevésbé, hogy miért!
    Reméljük ez nem fog megmutatkozni a teljesítményén...

  • Japep
    #3250
    Gallas feladta a harcot

    William Gallas igazán mindent megtett, hogy kikerüljön a Chelsea és Josá Mourinho karmai közül. Már hónapok óta kérlelte csapatát adja el külföldre, néhány napja pedig nem jelent meg csapata edzésén, ezzel tüntetve a vezetők hozzáállásával szemben. Átadólistára azonban ezután sem tették, inkább jól megbüntették, elvették a kedvenc mezszámát, és lefokozták a tartalékok közé. A francia védő most belátta, hogy fölösleges tovább harcolnia, és inkább beletörődött, hogy idén is a Kékek játékosa lesz.

    - Gallas a következő szezonban a Chelsea játékosa lesz – jelentette ki a futballista édesapja.- Megbeszélte a dolgot a családjával és tegnap este elfogadta, hogy egyelőre nem vezet el út Londonból. Azt még nem tudom megmondani, hogy hajlandó-e meghosszabbítani szerződését a Chelsea-vel, csak azt tudom, hogy elvették tőle a kedvenc mezszámát.

  • asfa
    #3249
    jah!!
    én mindenesetre örülnék azért mert középső védőnk van elég!
  • Gunnersboy
    #3248
    majd meglátjuk...:)
  • asfa
    #3247
    az régebben volt!
    rég lemondtak erről!aztán kitudja...
  • Gunnersboy
    #3246
    Cole - Gallas cseréröl hallottam oO