Chelsea Fan Club
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
Cole eddig ebben a szezonban 29 meccsen kapott szerepet, és ez a Chelsea játékosok között a legtöbb pályára lépés. Ezért véli úgy, hogy a Ligakupa fináléban esetleg pihentetni fogja Grant mester.
"Ebben a szezonban rengeteget játszottam. A kupameccseken általában nem vagyok kezdõ és a tavalyi döntõt is kihagytam. Remélem, hogy vasárnap ott leszek a kezdõcsapatban."
"Tudom azt, hogy a csapaton belül versengés van a különbözõ posztokért. Ennek ellenére játszani szeretnék, hiszen a héten több szurkolóval is beszéltem, és õk arra bíztattak, hogy meg kell nyernünk a kupát."
"Ez egy nagy meccs lesz, és ezt még az is növeli, hogy egy kupadöntõrõl van szó. Aki gyõz, annak ez a gyõzelem nagyban meghatározza következõ hetekben nyújtott teljesítményét." - mondta Joe.
Cole szerint a Chelsea-nek nagyobb az esélye, hiszen a kerete is jobb, ráadásul két nappal többet is pihenhetett a nemzetközi kötelezettségek után. A Chelsea 0-0-s döntetlent játszott az Olympiacos ellen, míg a Spurs, 1-1-et a Slavia Prague ellen, de összesítésben 3-2-vel továbbjutottak a "Sarkantyúsok".
"Jobban kell, majd játszunk, hiszen végre összeállt a középpálya és a többi sérült is visszatérhetett. Az FA-kupa siker és a BL-ben elért idegenbeli döntetlen nagy lelki erõt adott nekünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tiszteljük az ellenfelet. Berbatov és Keane például egy nagyszerû csatársort alkot."
"Egy paprikás meccsre számítok. Mi nagyobb tapasztalattal rendelkezünk, és remélem, hogy a kemény munka meghozza majd a várva-várt sikert." - fejeztbe be a válogaott középpályás.

Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Vasárnap csapatunk a Wembley-ben mérkõzik meg a Tottenham csapatával. És Drogba, aki eddig a kupadöntõk történelmében összeseen 4 (!) gólt szerzett az Arsenal, a Manchester Utd. és a Liverpool ellen, bizakodó, hogy megszerzi az 5. találatát is.
"Megint be akarok találni! Eddig amikor csapatom kupadöntõt játszhatott, mindig rúgtam legalább egy gólt. Reménykedem benne, hogy sikerülni fog!
Emellett az elefántcsontparti támadó bízik benne, hogy 15 millió fontért igazolt Anelkának is sikerül beilleszkedni, és így a Chelsea hasznára válni.
"Nagy szükségünk van Nicolasra, mivel csapatunk még a Ligakupát, az FA kupát, a Premier League-et és a BL-t is megnyerheti."
"Anelka egy remek játékos! Tudok franciául beszélni, így a pályán jól megérthetjük majd egymást."
Drogba bízik benne, hogy sikerül gyõzni a Spurs ellen, de legjobban Dimitar Berbatovra kell figyelni, mivel õ bármilyen pozícióból veszélyes lehet a kapura.
"Tisztelem a Tottenhamet! Remek a játékoskeretük, de fõleg Berbatovot emelném ki! Nagy rajongója vagyok a bolgárnak, nagyon ügyes!"
-----------------------------------------------------------------
Én is remélem gólt rug😊) meg azt is remélem hogy nyeünk!!😊<#eljen>#eljen>
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Buck: Ronaldinho? Nem hiszem!
A Kékeket nagyon sokszor kapcsolatba hozták a brazil sztárral az elmúlt hónapokban, de átigazolása egyre valószínûtlenebb.
Annak lehetõségét, hogy Ronaldinho a Chelsea-be igazoljon már megvitatták és Buck elmondta, hogy a Chelsea-nek más céljai vannak.
"Ronaldinho? Nem látom valószínûnek, hogy jövõre itt lesz. Voltak szóbeszédek és viták, de nem látom annak a lehetõségét, hogy megtörténik az átigazolás." - mondta az elnök a Sky Sports News-nek.
A Chelsea háza táján most inkább Frank Lampard-dal foglalkoznak és szeretnék, ha meghosszabbítaná a szerzõdését.
Annak ellenére, hogy a múlt nyáron nem történt ez meg Buck magabiztos és szerinte maradni fog a középpályás a Stamford Bridge-n.
"Azt akarjuk tõle, hogy maradjon és õ azt mondta, hogy maradni akar. Õ most csak a labdarúgásra koncentrál. Csodálatos játékos és nagyszerû fickó, szeretnénk, ha hosszú távon maradna a Chelsea-ben."
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Carvalho szerint fontos lenne a kupagyõzelem
A Chelsea még mind a négy trófeáért versenyben van és a négybõl egy már vasárnap meglehet, ha legyõzik a Tottenham-t a Ligakupa döntõjében.
Carvalho szerint a Ligakupa gyõzelem sokat segíthet abban, hogy minél eredményesebbek legyenek a többi kiírásban is.
"Mindig fontos trófeákat nyerni, de ha már februárban sikerül az nagyon jó. Természetesen, ha nem gyõzöl akkor nyerned kell a többit, de nagyon jó volna korán bezsebelni egy trófeát. Meg fogják nehezíteni a dolgunkat, de mi erõsebbek vagyunk, és ezt meg kell mutatnunk."
Carvalho szintén eltökélt, hogy ebben az évben kétszeres BL gyõztes legyen.
"A Porto-val már nyertem BL-t és fantasztikus volna megint megnyerni. Állandóan gyõzni akarok. A Bajnokok Ligája a legjobb és a játékosoknak is nagy tapasztalat."
Carvalho beszélt védõ-társairól is és elismerte, hogy Terry különbözik a többiekrõl.
"JT a kapitány és sokkal többet beszél Alex-nél, de Alex beszéli a portugált, úgyhogy portugálul beszélünk, az nem probléma."
"JT egy kicsit többet kiabál. Alex csendesebb és én is az vagyok. De JT? Nem. Õ a kapitány és vezetnie kell a csapatot. Tal Ben Haim szintén szeret sokat beszélni."
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Ballack figyelmezteti Lampardot és Terryt!
Az elõzõ Chelsea menedzser, José Mourinho, egy interjúban elmondta, hogy az õ csapatában 9 érinthetetlen játékos van, köztük John Terry és Frank Lampard is.
Sokak szerint Lampard és Terry nem a Ligakupa-döntõ miatt ült a padon az Olympiacos ellen, hanem mert Ballack jó formában van, valamint az Alex-Carvalho kettõst szinte lehetetlen áttörni.
"John és Frank sérülés után tértek vissza, és még veszély lett volna a játékuk, egy ilyen nehéz meccsen. Persze ez nem azt jelenti, hogy õk csak úgy visszakerülnek majd a csapatba. Nélkülük is jól ment a játék, mindenki kitûnõen teljesített. Persze õk ketten még mindig kulcsjátékosok, de ennek ellenére meg kell küzdjenek a csapatba kerülésért." - mondta Michael Ballack a the Sun-nak.

Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money

Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money

Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

A cobhami edzõközpontban kapta a levelet Grant mester. A tartalma állítólag egy borítéknyi fehér por és egy zsidóellenes írás. Annyit lehet tudni, hogy az elmebeteg, aki küldte, azt írta, hogy a por robbanószert rejt.
Ezután elküldték vizsgálatra, de nem tartalmazott semmi veszélyest.
Egy rendõrségi forrás ezt mondta: a levélben az állt, ha kinyitod, meg fogsz halni és ez nagyon lassú és fájdalmas halál lesz.
Avram feleségét is megfenyegették, de szerencsére neki sem esett baja.
"12:15-kor érkezett bejelentés a Chelsea edzõpályájáról, hogy egy gyanús küldemény érkezett. A tartalmát ellemeztük, de nem találtunk azon kívül, hogy antiszemita írás van benne semmit."
A Chelsea részérõl eddig nem kommentálták az esetet.
Forrás: goal.com
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Grant elégedett az eredménnyel
A Chelsea tegnap 0-0-ás döntetlent ért el az Olympiakos csapata ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjében.
Grant szerint szeptember óta ez volt a Chelsea legrosszabb játéka.
"Ez egy olyan játék, amiben jól kevesebbet játszottunk. Elégedett vagyok az eredménnyel. Egy döntetlen idegenben jó, de a gyõzelem jobb lett volna."
"Az Olympiakos egy nagyon jól szervezett csapat és nem könnyû ellenük játszani. Reméljük, hogy javulunk."
Grant sok változást csinált a kezdõcsapatot tekintve, kihagyta a kezdõbõl Frank Lampard-ot és John Terry-t is.
Az izraeli menedzser nem árulta el, hogy Lampard és Terry benne lesz-e a vasárnapi döntõ kezdõcsapatában.
"Engem mindig azokról a játékosokról kérdeznek, akiket kihagyok a csapatból, de én vagyok a menedzser és ez a munkám." - mondta Grant.
Az Olympiakos menedzsere, Panagiotis Lemonis nagyon elégedett volt az eredménnyel és elmondta, hogy nem fog változtatni csapata stílusán a Stamford Bridge-n sem.
"Mindig tudtuk, hogy nem lesz könnyû dolgunk, miután továbbjutottunk a csoportból. Védelemben találtuk nagyon erõsnek a Chelsea-t."
"Londonban megpróbálunk minél jobb eredményt eléreni, de tudjuk, hogy ez nem lesz könnyû egy ilyen minõségû csapat ellen."
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Az angol duó támogatja Grant-ot
(Terry, Lampard)
A Chelsea tegnap egy nagyon eseménytelen, gól nélküli döntetlent játszott az Olympiakos vendégeként. Mint már említettük Frank Lampard és John Terry sem kapott helyett a kezdõcsapatban, mert Avram Grant pihentette õket a vasárnapi Ligakupa fináléra.
Lampard elismeri, hogy nagy kockázat lett volna, ha õ és Terry 90 percet játszottak volna Görögországban.
"Frissnek éreztem magamat, de a menedzser nem akart próbára tenni engem és John-t. Értettük annak az okait, hogy helyettesek voltunk. Ez egy hosszú évszak és sok fontos mérkõzés van még hátra." - mondta Lampard.
A 29 éves középpályás õszintén bevallotta, hogy õ nem a rotációs rendszer rajongója, amit az izráeli menedzser alkalmaz, de elismerte fontos a frissesség egy döntõ elõtt.
"Játszani akarok, nagyon friss vagyok és sok van a lábaimban. Ez az évszak nagyon frusztráló volt és nem szeretném kihagyni a meccseket. John és én is frissek leszünk a döntõre."
"Nagyon nehéz mérkõzés elé nézünk, mert Spurs nagy formában van."

Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Tényleg nem Mourinho, de pl azt a *** Capellot is szídták, hogy elbassza a Realt, erre 3-4 év után megnyerték a bajnokságot.
Adjunk neki idõt, bizonyítani fog.
A szórakoztató játékról meg annyit, hogy JM-nál pedig nagyon sok volt az unalmas 1-0-ás meccs (tévedés ne essék, én is Mourinhót tartom a világ legjobb edzõjének, sõt, soha nem lesz nála jobb edzõnk!)!
CHELSEA FOOTBALL CLUB
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress
lehetett volna jobb edzõt is találni, csak hát ugye kapcsolatok...
pl. Hiddinknek, vagy Redknappnak jobban örültem volna😊
na de mindegy is, kár errõl most beszélni, készüljünk inkább a kupadöntõre😊
HAJRÁ CHELSEA!!!
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Amúgy meg nem tudom, mi ez a nagy Grant-ellenes dolog itt...igaz nem Mourinho, még egy olyan edzõ nincs és nem is lesz, de Grant is nagyon jó (sõt a legjobb utódja Mourinhonak Hiddink után)...azért egy sérülésekkel teli csapattal nem kapott ki, és mind a 4 kupában jól állunk...
A visszavágón nyerünk! HAJRÁ CHELSEA ! 😄
CHELSEA FOOTBALL CLUB
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
grant nem ide való
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Olympiacos - Chelsea 0-0
Gól: -
Sárga: Alex (35.), Belletti (56.), Makelele (63.)
Piros: -
Statisztikák
51% Labdabirtoklás 49%
2 Kapuralövések 7
1 Kaput eltaláló lövések 1
7 Szabálytalanságok 9
2 Lesek 2
4 Szögletek 1
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben és mégsem szívja. ちび Kicsi
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
Fuck is easy, Fuck is funny, Many people fuck for money And if you think fuck is funny, Fuck yourself and save your money
HAJRÁ CHELSEA