24200
Chelsea Fan Club
  • Fabio Capello
    #15464
    BL-NYOLCADDÖNTŐ UTÁN. A két gólszerző rendkívül sportszerűen nyilatkozott a Chelsea továbbjutását hozó mérkőzést követően
    Del Pierónak nem volt könnyű dolga, Drogba pedig őszinte
    A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének egyik slágermeccse volt a Chelsea és a Juventus összecsapása, amely végül az első összecsapást 1–0-ra megnyerő Chelsea jutott tovább, mert a londoni második találkozón kedd este 2–2-es döntetlen született. Az olaszok ikonja, Alessandro Del Piero szerint csapata szívvel-lélekkel küzdött, miközben az angolok elefántcsontparti kedvence, Didier Drogba elismerte: társaival együtt tanácstalanul kezdte a mérkőzést.


    Miután a Chelsea 3–2-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé, a 34 éves Del Piero érthetően szomorkodva nyilatkozott, és próbálta megfejteni a kiesés okait.

    „Talán túl sok területet hagytunk a Chelsea-nek. Nagy kár, hogy nem tudtuk megtartani a szünetre az első félidőben kiharcolt 1–0-s előnyünket, akkor talán másképp alakult volna a második játékrész” – mondta a világbajnok támadó, aki a keddi meccsen csapata második gólját szerezte tizenegyesből.

    „Az volt a tervünk, hogy több olyan akciót is vezetünk, mint ami Vincenzo Iaquinta gólját előzte meg, de a londoniak a második félidőben remekül fedezték a területeket, különösen középen. A Chelsea nagyon jól védekezett a szünet után, ügyesen visszaverték akcióinkat, ugyanakkor nagy gólhelyzetüket valahogy nem tudom felidézni” – bocsátkozott némi elemzésbe Del Piero.

    „Azt hiszem, ennél talán többet érdemeltünk volna, mert a csapat szívét-lelkét beleadva küzdött. Nem volt könnyű dolgom, hiszen a két csatár mögött kellett játszanom, de jól megoldottam a feladatom, és jó meccset játszottunk – zárta a találkozó utáni nyilatkozatát az olaszok érthetően csalódott támadója.

    A Chelsea-nél nincs ok a panaszra, és csalódott labdarúgót nagyítóval is nehéz lett volna találni az angolok öltözőjében, ugyanakkor Didier Drogba elárulta, messze nem volt minden rendben a csapat játékával.

    A londoniak elefántcsontparti támadója állítja, sem neki, sem csapattársainak nem volt fogalma arról, hogy mihez is kellene kezdeniük a mérkőzésen, aztán a Juventus első gólja a 19. percben rávezette őket a helyes útra.

    „Addig nem tudtuk eldönteni, hogy támadjunk vagy védekezzünk, ezért kontrákkal próbálkoztunk. Az ember minden meccset úgy kezd, hogy nyerni akar, de néha nem tudja meghozni az ehhez szükséges döntéseket. A Juventus gólja ez alkalommal segített nekünk.”

    „Miután megszerezte a Juventus a vezetést, elkezdtük a saját játékunkat játszani, ami addig nem ment, szóval úgy érzem, kifejezetten jól jött nekünk, hogy ők szereztek vezetést” – vallotta be Drogba.

    A találkozó legvitatottabb jelenetei közé tartozik, amikor Undiano Mallenco játékvezető a 72. percben tizenegyest adott az olaszoknak, amikor Del Piero szabadrúgásánál a tizenhatoson belül felállított sorfalban álló Belletti kézzel ütötte el a labdát.

    „Nem kérdés, hogy a játékvezető nem hibázott, teljes mértékben igaza volt. A gond abból adódott, hogy nem tudta pontosan, ki volt a szabálytalan, ebből lett a kavarodás és a tömegjelenet a kapu előtt” – ismerte el sportszerűen Didier Drogba, hogy jogos volt a csapata ellen megítélt tizenegyes.
  • Japep
    #15463

    Hát ja...viszont már vagy 2-3 éve mindig azt hallani, hogy Nedvednek az az utolsó szezonja... :)

    De viszont nekünk meg most volt edzőváltás, Hiddink ki is jelentette, hogy 1 hónap kevés összerakni egy csapatot, ez még csak kezdetleges - úgyhogy nálunk is zavar van a fejekben, meg nálunk is 3 hét alatt ez a 6. meccs... :S

    De mindegy, a lényeg, hogy meg van...jók voltatok.
  • Fabio Capello
    #15462
    tény, sokat jelent ha nem hajtjátok ki magatokat annyira

    ne feledd, nekünk 3 meccsünk volt a múlt héten, abból kettő rangadó, szóval nem sokat pihenhetett a csapat... :)

    nedvedet meg sajnálom, hogy ezzel ért véget az európai pályafutása... :(
  • asfa
    #15461
    köszönjük szépen :)
  • Japep
    #15460

    Köszi, de amúgy azt lehet észrevenni, hogy Hiddink alatt mindig csak annyira pörög a csapat, amennyire kell - mint anno JM alatt, és ez jó - nincs felesleges hajtás... :)
  • Japep
    #15459

    Ááááá, jó meccs volt, de az utolsó 5 percben lőhettünk volna 2-t...
    Bellettinek nem kellett volna cifráznia, és akkor Hiddink még mindig 100%-os lenne...de mindegy, nem kell telhetetlennek lennünk, a lényeg, hogy továbbmentünk.

    Most várhatjuk a jövőheti sorsolást - aminek a végén úgy is Chelsea-Barcelona lesz, mert ez már előre meg van bundázva... :D

    GO BLUES!
  • Fabio Capello
    #15458
    Grat a továbbjutáshoz, de őszintén szólva szebb játékot és nagyobb aktivitást vártam volna tőletek, eléggé félgőzzel nyomtátok le a meccset. No és persze mindkét fél ellen történtek téves bírói ítéletek, ideje lenne már komolyabban válogatni a bírójelöltek között...

    Mindettől függetlenül sok sikert a továbbiakban :)
  • asfa
    #15457
    na meglett hivatalosan is:) kiváncsi vagyok kit kapunk,ezt szépen lehoztuk GO BLUES :)
  • asfa
    #15456
    GÓÓL Drogbaaa
    megvan :)
    szép szép GOGO BLUES!
  • Fabio Capello
    #15455
    grat a továbbjutáshoz..
  • limperatore
    #15454
    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL
  • asfa
    #15453
    2-1 Del Piero 11-es
    Chiellini kiállítása után kevesebben vannak
    GOGO BLUES!!!
  • Fabio Capello
    #15452
    Essien ---> Belletti
  • Atti12
    #15451
    3 :D
  • limperatore
    #15450
    jovan már kiestek úgy is :D
  • Fabio Capello
    #15449
    kérdezd csak meg az intereseket, rendszeresen beírok hozzájuk de az életben nem flémeltem még velük :D itt se lesz ez másképp :D

    Realnak viszont kampó van, 2-0 a poolnak
  • Japep
    #15448

    Na jó, ebből úgy is csak vita lenne - te így, én úgy, mindegy. :)
  • Fabio Capello
    #15447
    azért lásd be, a megnem adott gólos szabadrúgást nem kellett volna nektek leadni, te is láthattad a visszajátszásokban, egyrészt felkar volt, másrészt leszorította a kezét. Bár ez nem sokat változtat a dolgokon, ez olyan tipikus mi lett volna ha.... eset
  • Japep
    #15446

    Nem azt mondom, hogy nekünk fúj, csak azt, hogy a kétes eseteket a Juvénak befújja, míg nekünk nem igazán...szerintem.
  • Barnabyka
    #15445
    maradjon 1-1 ;)
  • Fabio Capello
    #15444
    bennvolt egyetértek. Abban nem, hogy mindent nekünk fújna be a bíró, sztem nagyobb hiba nélkül vezeti a meccset... A meg nem adott gól meg nagy hiba ugyan, de nem érintett titeket hátrányosan, hisz ugyanabból a helyzetből gólt szereztetek végül.

    Nemrossz a meccs, győzzön a jobbik :)
  • Barnabyka
    #15443
    szerintem nedved sérülése nekünk jött jól:)..igaz ,h utána lőtte a gólt a juve de mi vagyunk a jobbak:))
  • Japep
    #15442

    Azért az a szabadrúgás bent volt véleményem szerint, a lassításnál egyértelmű volt...
    Aki látja a meccset, az láthatja, hogy nem hülyeség: a bíró a Juvénak befújja az apróságokat is, nekünk nem...de reméljük ez nem fog számítani.

    És a legfontosabb: ESSIEN GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! :D
    (Az a Lamps kapufa sem semmi...)

    GO BLUES!
  • Barnabyka
    #15441
    Essien..hát fantasztikus:))))))
  • asfa
    #15440
    ESSIEN GÓÓÓÓÓL 1-1
  • asfa
    #15439
    Hajrá KÉKEK, továbbjutunk!
  • asfa
    #15438
    1-0... Iaquinta
  • contraste
    #15437
    rojadirecta

    köszönjük,de az nekem nem mukodik:(

    elvileg ez jó
  • Bulykin
    #15436
    TV6 adja a liverpool meccs után felvételről 22:50kor^^
  • SLICK
    #15435
    Stream itt
  • Barnabyka
    #15434
    halál komoly ,h semmi nemadja?:/ (akkor mit ad a TV?)
  • Japep
    #15433

    Szerintem 1-1 lesz...
    A 7.csere Deco.
  • Barnabyka
    #15432
    hát nem lesz egy sétagalop..sokmindenkitől hallottam ,h sajna Juve sikert várnak, de sikerült megegyeznem velük ,h ha nyer is a juventus akkor azt 2-1 arányba teszi..

    HAJRÁ KÉKEK!!
  • Japep
    #15431

    Juventus - CHELSEA
    - BL nyolcaddöntő-visszavágó, Stadio Olimpico -
    - ma 20:45, Chelsea TV -
    - vezeti : Alberto Mallenco (spanyol) -
    - előző : 0-1 (Drogba) -




    Juventus : (4-3-3)
    Manager : Claudio Ranieri

    Buffon
    Mellberg - Chiellini - Grygera - Molinaro
    Marchisio - Tiago - Nedved
    Del Piero (c) - Iaquinta - Trezeguet

    Cserepad : Manninger, Zebina, Salihamidzic, Poulsen, Ariaudo, Amauri, Giovinco

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    CHELSEA : (4-3-3)
    Manager : Guus Hiddink

    Cech
    Bosingwa - Alex - Terry (c) - Ashley Cole
    Ballack - Mikel - Lampard
    Essien - Drogba - Anelka

    Cserepad : Hilario, Carvalho, Mancienne, Belletti, Malouda, Kalou


    -----------------------------------------------------------
    Kemény meccs lesz, de muszáj továbbmennünk...a bajnoksághoz már csoda kellene, maradt az FA és a BL - valamelyiket meg kell nyerni!
    Ha mi lőjük az első gólt, akkor már valószínűleg meglesz, bár nem szabad lebecsülni őket...reméljük Hiddink ezután is 100%-os marad... :D
    Azért Essien érdekes poszton játszik > de nekem tetszik! :D

    GO BLUES!!!
  • bluelabel
    #15430
    nem tortent semmi:) vszinu ugyis vmi hasonló lesz:)
  • Bulykin
    #15429
    sry, igaz^^
  • bluelabel
    #15428
    Arsenal 3 Burnley 0

    Arsenal - Hull majd csak lesz.
  • Bulykin
    #15427
    Arsenal 3 Hull 0
    ...
  • Japep
    #15426

    FA-kupa, elődöntő: párosítások

    A Chelsea az Arsenal-Hull City meccs győztesével találkozik majd az FA-kupa elődöntőjében.
    Az, hogy kivel, március 17/18-án dől el.
    A mérkőzést a Wembleyben vívják meg a Kékek.

    Az elődöntők április 18/19-én kerülnek megrendezésre.

    A párosítások:
    Arsenal / Hull City - Chelsea
    Manchester United - Everton


    Hááát, kemény lesz, az biztos...
    GO BLUES!
  • Barnabyka
    #15425
    Mourinhonak ez lenne a legtökéletesebb..az ő felfogásához a jelenlegi csapat szerintem nagyon passzolna:)