Hír topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#60823
Kicsit óvodai szintnek tartom, hogy "az ellenség" múltjában vájkáljunk.

Ám legyen hát:

Nemrégiben az Új Magyar Kormány az Alaptörvénybe foglalta, hogy az MSZMP cakkumpakk, tokkal-vonóval, szõröstül-bõröstül bûnös.
Igen, egy alkotmányba ez feltétlenül fontos, nehogy valakinek más véleménye legyen.

Nézzünk bele a taglistába. A neveket - a Gittegylet törvényei alapján - kisbetûvel írom.

az MSZMP tagjai voltak:

kövér lászló – tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök gyurcsány ferenc volt)
járai zsigmond – tag
matolcsy györgy – tag
martonyi jános – tag
pintér sándor – titkár
schmitt pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
hoffmann rózsa – tag
mikola istván – tag, a Hazafias Népfront alelnöke
stumpf istván – tag, a Hazafias Népfront alelnöke
fónagy jános – tag
vonza andrás – tag
ligetvári ferenc – tag
chikán attila – tag
boros imre – titkár
turi-kovács béla – tag
harrach péter – tag
kerényi imre – alapszervezeti titkár
pozsgay imre – PB-tag
szûrös mátyás – KB-titkár
boross péter – tag
balogh gyula – tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselõi voltak:

orbán viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
varga mihály – KISZ-titkár
rogán antal – KISZ-titkár
deutsch tamás – KISZ-titkár

Az alaptörvényünk 2012. január elsején életbe lépett. Fent nevezettek ünnepelték meg.
Mirõl is beszélünk?

Bronx South
#60822
Nem a zsidók hibája, nem hibából csinálják úgy ahogy, hanem õk így látják jónak a bankrendszerüket.

Bronx South
#60821
"Én inkább a túlélõknek hiszek."
Pont tegnap volt dolgom egy ingatlanos zsidóval, én inkább nem hiszek nekik, felõlem lehet túlélõ is... <#csodalk>

banok
#60820
Nincs borzalmasabb a háborúnál.

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

banok
#60819
Így van ez is a zsidók hibája. Meg az is, hogy így fúj kinnt a szél.

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

banok
#60818
Van aki szimpatizál Orbán Viktor szabadágharcával.

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

#60817
Undorítóóó

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

banok
#60816
"mekkora üzletet csináltak belõle"

Élelmes emberek mindenhol vannak, nézd meg a szélsõjobb/nemzeti radikális oldalon is mennyi szuvenir kapható (Nagy-Magyarországos poló, bögre, könyvek... stb...)

"de nem olyan formában ahogy a zsidók állítják"

Én inkább a túlélõknek hiszek.

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

Bronx South
#60813
Kína meg azon dolgozik hogy létrehozza a saját minõsítõ rendszerét, mert a hatalmas deviza tartalékaik ellenére meg lettek fenyegetve õk is a leminõsítéssel. Vicc amit mûvelnek a zsidók, mert ezt õk csinálják, nem az arabok, vagy a tibeti kecskepásztor.

#60812
Azt nem lehet mondani hogy jófele mennek a dolgok,de rosszfele se az biztos.És most minõsitették le a Franciákat,és az Olaszokat 2 fokozattal,erre mit nyilatkoztak? Ugyanazt mint mi akkor hogy a spekulánsok müve az egész. Röhögnek az egészen.És miért? Mert nagyon jó gazdaságuk van.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#60811
Hol megyünk a szakadék felé? OMG!

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#60810
Persze, meg is lehet nézni azokat az országokat.

De hát akkor is van egy bukéja, amikor mostanra már jórészt a kormány hibájából üvöltve rohanunk a szakadék felé, akkor kormánypárti tüntetést szervezünk. Miért, szerintük jófelé mennek a dolgok?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60809
Például az egyik különbségtétel számomra, hogyan bánnak a foglyokkal. Nem kell, hogy tiszta ágynemû legyen náluk minden este, mûholdas tévével, de ha még az élelmezés szintjén sem törõdnek a foglyokkal, ott bizony bennem felmerül, hogy az nem munkáról és büntetésrõl szól, hanem a megsemmisítésrõl.

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60808
Alapvetõen mégis csak arról volt szó, hogy hol vannak a mûholdfelvételeken a haláltáborokra egyértelmûen utaló jelek. Ezt mutasd be. Én egy cikket látok, ahol épületek vannak a fényképeken, és a cikk levonja a következtetést, hogy ezek haláltáborok.

Légyszi fuss neki a cikknek mégegyszer, és ne csak a képeket nézd, hanem olvasd el mellé a szöveget is. (Komolyan kérni kell?...) Ott van szépen leírva, hogy miért mondják annak.

Haláltábor != munkatábor, koncentrációs tábor, börtön. De lehet hogy csak szerintem?

Ha gondolod, nyithatunk akadémikus vitát arról, hogy egy táborban a foglyok nem élelmezése a trehány ellátás vagy a burkolt megsemmisítés céljának tudható be.

Nem csak az észak koreai táborokban élnek így az emberek. Mégse hívjuk a világ nagy részét "death camp"-nek, ugye? Pedig hívhatnánk, és van olyan topik ahol hívjuk is...

Ja értem, akkor ez így most rendben is van erre hivatkozva? Vagy mi célod ezzel a relativizálással?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

Bronx South
#60807
A holokauszt tagadáshoz ma már elég megnézni a híreket, hogy a zsidók mekkora üzletet csináltak belõle, és már is meg van az ellenszenv.

Én nem állítom hogy nem történt semmi, de nem olyan formában ahogy a zsidók állítják, amit meg ma mûvelnek az gusztustalan akárhogy nézem.

#60806
Én személy szerint egy olyan videó felvételnek hinnék ami a táborban készült.

Hát igen, errõl beszéltem korábban:

Valami olyasmit vársz, hogy egy telep, amelyen jól láthatóan szanaszét dobálnak emberi testrészeket, pluszban mellé, mûholdról jól láthatóan három világnyelven kiírják, hogy "Kedves hírszerzõk! Ez itt egy koncentrációs tábor, mely arra szolgál, hogy az észak-koreai hatalom megsemmisítse a rendszerellenes állampolgárokat. A mai napig X ember halt meg ebben a táborban."

Mert a fenti kb. ezzel egyenértékû. Ráadásul ha megnézzük a szépen kiterjedt holokauszt-tagadó szakirodalmat, akkor elvileg még egy ilyen videó sem lehetne elég annak, aki azért nem fogja elhinni, mert vagy imádja Észak-Koreát, vagy mert utálja a nyugatot.

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60805
Na várj, bizonyíték az van, csak te holokausztozva egy jóízût nem fogadod el. Nem ugyanaz, mint az, hogy nincs bizonyíték. Másrészt pedig nem hinném, hogy a nyugati hírszerzés az úgy dolgozna, hogy elõveszik a Google Earth-öt, és ahol feltûnõ szabályosságban állnak az épületek, oda rányomják a "láger"jelzõt, hanem bizony egyéb, nem publikus forrásokból.

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60804
Minden országban van kormánypárti tüntetés.Ne feledd,hiába az ellenzéki tiltakozás,meg a média,nagyon sokan egyetértenek OV politikájával.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#60803
Kormánypárti tüntetés az ellenzék ellen? Vagy inkább a "spontán szervezett tömegtüntetés" (Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai) a jobb szó rá?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60802
Most ennek konkrétan mi is lesz a célja? "Ne bántsátok szegény viktort, õ csak jót akar!" vagy "Emeljetek még 100,-Ft-ot a benzin árán!" vagy "Mocskos nyugat, el a kezekkel viktortól!"

???
#60801
"Szóval mi a különbség Észak-Korea és a világ többi része között? Nem értem."

Nem érted? Ebben az esetben tényleg javaslom egy szakember felkeresését. 😉
#60800
Orbán melletti tüntetés

Az érdeklõdés óriási, úgy fest, hogy csak autóbuszból több száz érkezik az ország minden tájáról. Óvatos becsléseink szerint akár több százezer ember is összegyûlhet" - közölte Facebook-oldalán Bencsik András, az Orbán-kormány melletti szimpátiatüntetés egyik kezdeményezõje. A Demokrata címû lap fõszerkesztõje állítólag írt Tarlós István fõpolgármesternek is, akitõl a vidékrõl érkezõ traktoroknak kért engedélyt.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

pedobear
#60799
Ja csessze meg, ezek látod jó élnek...bevándorlók..

Tudomány, technika és gazdaság vegyes topic: http://sg.hu/forum/tema/1108932295

#60798
<#levele>

polluxware
#60797

polluxware
#60796
anyám.. te aztán egy kibaszott nagy komcsi vagy😊

lassan azt hallom tõletek, hogy a ruszki gulágok nem is voltak olyan rossz "mókák"

miért van az ,hogy konkrét tények felmutatása esetén ti mindig valami idiótábbnál idiótább szíjgyártó féle ellenpéldával rukkoltok elõ..

észak-korea jelenleg egy horty vagy szálasi féle virágzó demokrácia.. vágod?

agyfalott fasz

desigo
#60795
Jól él itt ez a kínai pasi azért nem akar hazamenni.
#60794
Prison camp-ek az USA-ban is vannak, mégse hívjuk haláltáboroknak õket és az onnan kikerülteket nem hívjuk tûlelõnek. Miért? Mert az USA jobb gazdasági helyzetben van, mint Észak-Korea? Ennyi erõvel egy magyar hajléktalan "otthonát" is hívhatnánk haláltábornak és ha rendezõdnek a viszonyai, akkor hívhatnánk õt túlélõnek. Sõt, hívjuk is! Minden telet túlélni képes hajléktalan legyen túlélõ, és tegyük az újságok címoldalára õket.

Szóval mi a különbség Észak-Korea és a világ többi része között? Nem értem. Az egész különbségtétel mintha szimplán fogalmi szinten valósulna csak meg. Különbséget teszünk, mert így döntöttünk, vagy így döntöttek helyettünk. De a valóságban nem látok különbséget egy nyomorgó és egy nyomorgó között. Te mi alapján teszel különbséget? (Nem kötekedek, ez egy szimpla kérdés.)

#60793
Errõl van szó! <#eljen>

pedobear
#60792

Tudomány, technika és gazdaság vegyes topic: http://sg.hu/forum/tema/1108932295

#60791
Alapvetõen mégis csak arról volt szó, hogy hol vannak a mûholdfelvételeken a haláltáborokra egyértelmûen utaló jelek. Ezt mutasd be. Én egy cikket látok, ahol épületek vannak a fényképeken, és a cikk levonja a következtetést, hogy ezek haláltáborok.

Az hogy mi van kitakarva vagy mi nincs, az szerintem egy mellékszál.
Az is mellékszál, hogy egyáltalán mit lehetne vagy mit nem lehetne látni a felvételeken.

Haláltábor != munkatábor, koncentrációs tábor, börtön. De lehet hogy csak szerintem?
A táborban nagy valószínûséggel valóban rosszak a körülmények, és halnak meg emberek. Ettõl válnak azok "deatch camp"-é?

Egyébként meg: "Men, women and children are forced to work seven days a week as slaves and eat 'rats, frogs, snakes, insects' and even faeces to battle starvation in the camps."
Nem csak az észak koreai táborokban élnek így az emberek. Mégse hívjuk a világ nagy részét "death camp"-nek, ugye? Pedig hívhatnánk, és van olyan topik ahol hívjuk is...

#60790
Méghogy brüsszel nem moszkva. Hát persze hogy nem, még rosszabb...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#60789
Ezer más indokból, amit egy kommunista diktatúra kitalálhat. Mondjuk elvbõl. A vasfüggöny mögött sem voltak éppenséggel nagyon sokan a felfedezõ úton lévõ nyugatiak.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#60788
Hát vegyük. Roppant egyszerû: Mert nem kötelessége. Az USA sem engedi be a szakértõket csak úgy az 51-es körzetbe nem?
De amúgy ha nagyon erõlteted a borotvát akkor lenyisszanthatjuk azt is hogy miért ne lehetnének ott gyárak ami a hivatalos forrásban szerepel? Már megint ez a nyugati konteó hogy ha valami sorrendszerûen van elrendezve akkor már valami haláltábor vagy titkos gyár... Még jó hogy a pengének két éle van 😊
Amúgy mi az hogy független? Egy kínai meg egy amerikai független szakértõ csoport teljesen mást találna ott.

#60787
Hát elvileg a nyugati világrendben a hivatalos szervek szava a döntõ...
Én személy szerint egy olyan videó felvételnek hinnék ami a táborban készült. (de az igazsághoz hozzátartozik hogy valószínûnek tartom hogy vannak táborok ÉK-ban de hogy ezt nem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni)
Amúgy meg annyira nem lehet rossz ott a helyzet különben a nyugat biztos beavatkozna nem? Mentek már háborúba ennél kevesebbért is, sõt mint látjuk ebben az esetben már sokkal több bizonyíték van mint a WMD-kre 😉.

#60786
Ha a képeken csak egyszerû épületek, gyárak, vagy üzemek láthatók, akkor Észak-Korea miért nem enged be a területre független megfigyelõket? Vegyük már elõ néha Occam-borotváját...

#60785
Félreértesz. Én is valószínûnek tartom, hogy a komcsik tartanak valami gulág-szerûséget, csak objektívan nézve a cikk tárgyilagosságát, a cikkbõl egyáltalán nem következik az, hogy ez most bizonyíték bármire is. Én csak azt mondom, hogy ez a cikk ékes példája annak, hogy a nyugati média megalapozott bizonyíték nélkül hogyan képes befolyásolni az emberek véleményét, belemagyarázni a dolgokba. Mindez azért érdekes, mert ez a cikk semmivel sem tartalmaz több bizonyítékot, mint egy konteósnak csúfolt cikk, mégis, ez a "hivatalos", elfogadott, és ez az "igazság"... Legalábbis egyesek szerint.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#60784
Ez mind szép és jó, csak megint felvetõdik az, hogy Ha É-Korea mégsem olyan csodálatos ország, és neadjisten mégiscsak vannak a koncentrációs táborok, akkor te milyen bizonyítékoknak fogsz hinni. Mert a régi jó beidegzõdések alapján a túlélõ szava ugyebár nem számít, nyugati hírszerzõ meg csak a csúnya propagandát nyomja.

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

#60783
Nem. Én nem védem ÉK-t, sõt. Le a mocskos vörösökkel. De attól ezekbõl a képekbõl még bõven nem látni azt, hogy táborok, fõleg nem hogy haláltáborok, és fõleg nem azzal a leírással, amivel a cikkben körítik. Semmi forrásmegjelelõs, csak a levegõbe kiabálják, hogy "experts say". Meg valami állítólagos menekült mesél valamit. Ja. Jól ismerjük az ún. "Holocaust-túlélõk" hihetetlenül pontos, összefüggõ és realisztikus, késõbb pedig bebizonyosodottan "igaz" meséit is. Szóval ennyi hitelessége van az egész cikknek.
Ezzel az erõvel simán propagandának vagy konteónak nevezhetném én is az egészet, annak ellenére hogy gyûlölöm és rühellem a komcsikat.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#60782
Szíjjártó...

Ééééés megint megmagyarázta!

#60781
Na még1x:
Járai interjú

#60780
Az origós cikkbõl pont a lényeg maradt ki:

Fontosnak tartom a költségvetés strukturális rendbetételét és a kiadások folyamatos csökkentését a GDP arányában 40 százalék körüli szintre, de úgy, hogy közben még javuljon is az egyensúly. Csak így lesz fenntartható a finanszírozás...

<#eljen>

Járai interjú

#60779
Semmi gond, csak akkor miért vársz bizonyítékot olyasmire, amirõl jó elõre tudod, hogy nem fogod elhinni?

Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

NYUZGA
#60778
Kataklizma. Mert megérdemled. Kikapcs.........

"A Kisérlet az Kisérlet" A&B Sztrugackij:A kárhozott város

NYUZGA
#60777
világnak, de annak nagyon.

"A Kisérlet az Kisérlet" A&B Sztrugackij:A kárhozott város

NYUZGA
#60776
Pedig látod, hogy vége a liberális vilégnak.

"A Kisérlet az Kisérlet" A&B Sztrugackij:A kárhozott város

NYUZGA
#60775
Te meg ezt nem hiszed el. Ennyi. 😊

"A Kisérlet az Kisérlet" A&B Sztrugackij:A kárhozott város