22317
128px-Dharma-logo.svg.png
  • Cvd
    #345
    Ez igaz, de csak annyiban befolyásolja a dolgot hogy az utolsó három rész időben szorosan egymás után játszódik (legalábbis erre utal a legutóbbi rész). De ilyen többször is volt már, néha akár napok is eltelhettek a részek között, de néha azonnal követték egymást időben. A megnézés szempontjából szvsz lényegtelen hogy cliffhangerrel végződik vagy lezárják az utolsó részbn. Esetleg kicsit mindkettő, a mostani szálat lezárják, de nyitnak a legvégén egy újjat. Ez lenne talán mindenkinek a legjobb.
    Más, SPOILER!
    Úgy néz ki igazam lesz a "szörnnyel" kapcsolatban, vagyis hogy nem az. A dízelmozdonynal arra céloztam hogy hogy akár gép is lehet, már az első feltűnésekor is gépies hangja volt néha. Plusz Danielle is mondta régebben hogy szörnyek nincsennek, pedig ő már elég sokszor találkozott vele. Mondjuk az első dolgom lett volna megnézni a nyomait, az sokat elárul, és egy ekkora valami ami sokszor esőben mászkál a sárban, elég jól látható nyomokat hagy. Persze akkor hamar kiderült volna hogy mivel állnak szemben.:)
  • Cvd
    #344
    A 23-as. Sajnos néhol beleszámolják a Special részt is, ezért 24-esként is előfordul. A hivatalos számozásban az a rész nem kapott sorszámot.
  • shevy
    #343
    most akkor hanyadik rész az utolsó ami eddig megjelent?
  • winnie
    #342
    annyiban összefügg, hogy ennek a végén nincs cliffhanger, vagyis ezt a sztorit, amit ebben kezdtek el, azt eredetileg 2 órásra tervezték, de kibővítették 3 órára.
  • Cvd
    #341
    Én megnéztem, abszolút semmi "szorosan összefüggés"-ről nincs szó. Teljesen ugyanolyan rész mint az összes többi ebből a szempontból, nyogodtan megnézheted.:) Szvsz csak az összefüggő epizódcímek miatt írhatták, de kétlem hogy bármi többet tudnának a részek cselekményéből.
  • Mentol
    #340
    A bithumenen is fent van. Felirat vajon mikorra lesz hozzá? Mondjuk biztos megvárom a utolsó két részt is, mert a tvtome szerint az utolsó 3 rész szorosabban összefügg, vagy mi(Exodus part 1-2-3).
  • winnie
    #339
    google - isten erre teremtette a torrentkeresőket
  • Laalee
    #338
    mininova.org
    piratebay.org
  • shevy
    #337
    a 23.-at honnan lehet leszedni? a btefnet nem működik
  • Nyiri
    #336
    Nem ide
  • Nyiri
    #335
    Final Cut - Unalmas, szanalmas :)
  • LezLee
    #334
    Biztos, hogy jó rész lesz a mai, hiszen ez úgy van beharangozva, mint a két részes finálé felvezető része. Szóval majd nem győzzük kapkodni a fejünket, meg szerintem a cliffhanger finálé sem fog elmaradni, vagyis majd centivel vágjuk a napokat, hogy mikor kezdődik már a következő szezon. A nyár meg arra lesz majd jó, hogy vég nélkül gyártjuk a teóriákat.
  • Cvd
    #333
    Én még nem hagynám ki a fekete-fehér kavicsok kérdését sem, amit a barlangban talált Jack. Itt most kemény spekuláció következik, de lehet hogy azért vezette oda őt az apja a barlanghoz, és a barlang csak másodlagos. Lehet hogy a szokásos jing-jangra utal, vagyis a dolgok egyensúlyára, amit néhol fel is lehet fedezni a dolgok mögött (pl. Boone meghalt, de ugyanakkor megszületett a baba. Vagy egy egész megalapozottnak tűnő teória szerint Ethanból is kettő volt, egy jó és egy rossz. Sőt a szigeten is létezik a "sötét terület", ahol a "többiek" élnek, akkor nem mondták ugyan ki, de következik hogy van "világos" is, itt élhetnek most a túlélők). Locke talán ennek a fontosságára jött rá, és így most próbálja fenntartani az egyensúlyt. Hisz ő tudja a legtöbbet, és ő avatkozik be rendszeresen olyan dolgokba amik az egész csoport sorsát érintik. Claire álmában láthattuk is egyszer, a szemei helyén a kavicsokkal. Ez utalhat arra hogy látja a dolgokat ebből a szempontból, sőt ott azt is mondja Claire-nek hogy nem vigyázott a babára, ezért a többiek fognak szenvedni. A számokat is bele lehet illeszteni ebbe a magyarázatba, azok nyilvánvalóan megbolygatják az egyensúlyt, ezért veszélyesek. Aki felhasználja őket az nagyon szerencsés lesz, de a környezete meg szív miatta. Ebből a helyzetből kiindulva pl. nem szerencsés ha segítséget is hoznának a hajóval, mert valaki meginná a levét. De nem szerencs esetleg az ajtót sem kinyitni, mert ahogy Jack mondta, valamekkora előnye biztosan lesz, de akkor számolniuk kell valami hátránnyal is.
    Na ennyi az agyalásból. Akit érdekel, az abc.com kezdőlapján fut a mai rész beharangozója, már abból is látszik hogy megint haladnak egy szépet a vége felé, plusz jó résznek ígérkezik.:)
  • _Vegeta_
    #332
    Nem spojlerezek. :)
  • Christian
    #331
    miért, mi lesz benne?
  • _Vegeta_
    #330
    Sztem meg a szammal van kapcsolatba. :)
    Dikki: Tudom de btefnetrol szettem bevolt allitva rssfeedbe, es lusta voltam utanna keresni. :)
    De mar megvan. Unalmas resz volmt utallom Kate visszaemlekezeseti. De szerencsere a kovetkezo 3resz qrva jo lesz. :)
  • dikki*yysw
    #329
    És, van még öccázezer torrent-oldal.
  • shevy
    #328
    Spoiler!

    lezlee erre nem is gondoltam, láttam hogy a képregényben is jegesmaci van, de a titkos ajtó is lehet hogy walt képzelete :D Nem is látta az ajtót, meg nem is tud róla, és azt mondta lockenak hogy ne nyissák ki!
  • _Vegeta_
    #327
    Jo a szoveged. :>

    Sajna 22-t nem lattam még, btefnet leallitotta magat. :(
  • LezLee
    #326
    Az is lehet, hogy a szörnyet is Walt képzelete teremtette, mint a jegesmedvét, meg a madarat, a róla szóló részben. Lehet, hogy sokaknak nem tűnt fel, de érdekes módon mindig, amikor a jegesmedve feltűnt (kétszer), akkor nem sokkal előtte mutatták Waltot, ahogy a képregényt olvassa, na és mi volt a képregény címlapján??? :))))
  • Cvd
    #325
    Azt nem is állítottam hogy Kate a leghiperszuperebb szereplő a sorozatban, de engedtessék már meg nekem hogy egy csinos/érdekes/titokzatos nőt szeressek legjobban nézni. Én se szólok bele hogy neked egy kopasz vén szivar a zsánered.:)
  • Cvd
    #324
    Annyit tudunk róla hogy nagy, erős és hangos. Ez alapján akár dízelmozdony is lehetne, miért biztos mindenki abban hogy valamilyen szörny?
  • shevy
    #323
    de ha nincs szörny akkor mi mozgatta a fákat meg stb? arra is kiváncsi vagyok, hogy amikor locke találkozott a szörnnyel akkor mi történt? visszament és azt mondta hogy nem látott semmit, pedig a szemébe nézett a szörnynek :D
  • Nyiri
    #322
    Locke az alap! :)
  • fifi
    #321
    sztem meg nincs szörny, amit lehetne mutatni... :P
  • winnie
    #320
    valahol igazad van, de ezzel úgy vagyok, hogy vannak olyan sorozatok, ahol a gyengéb részek is jóval jobbak, mint más sorozatok jobb részei:)
  • shevy
    #319
    Én idáig még egy sorozatot sem néztem, néhány jóbarátokat, de végig egyet sem. A Lostból eddig mindent láttam és a többit és minden bizonnyal látni fogom. Nagyon tetszik a sorozat, csak kár hogy majd nyáron várhatok. Nem tudom mit esztek annyira Kate-n, nekem egy unszimpatikus csaj, jól néz ki, de nem több. A kedvenc szereplőm John Locke. Kíváncsi vagyok mit rejt az az ajtó és remélem a szörnyet is remélem hogy majd egyszer mutatják :D
  • Christian
    #318
    nem az egész sorozat unalmas, meg érdekel is, de ez az útóbbi 2-3 rész nemtartozik a jobbak közé. Az elsőhöz képest visszaesés, szvsz.
  • _Vegeta_
    #317
    Ha unalmas ne nezd. :)
  • winnie
    #316
    mondjuk én örülök, hogy több rész van - miért ne? szeretem nézni őket:)

    viszont nyárom mindig várni kell - majd októberben rágyúrunk az első részre:)
  • Nyiri
    #315
    Jaja... Az ABC meglepodott a sorozat sikeren es beinditotta a marketing gepezetet ami szepen elkurja az egesz sorozatot.
  • Christian
    #314
    még 3 rész van hátra? és utána? egész nyáron várjatunk rá? nonszensz
  • winnie
    #313
    alapból ez a rész nem volt betervezve - 22 részes lett volna, de az abc rendelt 2 plusz részt
  • Christian
    #312
    Kezd svsz kicsit uncsivá válni ez a Lost. Ez a 22. rész kifejezetten unalmas volt. Alig történik valami.
  • Nyiri
    #311
    Az utolso mondat nagyon igaz... Ez az egyik legnagyobb fegyvere :)
  • Cvd
    #310
    Nem hiszem hogy alapvetően rossz lenne, de a környezetétől folyton csak a rosszat kapja. Megteszi amit kell a saját érdekében, de szemmel láthatóan nem érzi jól magát tőle, úgyhogy én nem önzőzném le. Annak kellene már kiderülni hogy mi okból vadászik rá mindenki, mert egészen idáig csak azt láttuk hogy őt bántják.
    Ráadásul ahogy nézni tud, eleve nem tudok rá haragudni.:)

  • Nyiri
    #309
    Jo volt ez a resz is. Ez a Kate nem semmi... Eleg sok minden szarad a lelken az mar biztos. Tenyleg onzo, jol mondta Sawyer. (Sawyer is az :)
  • _Vegeta_
    #308
    Nem csak teged idegesit ennyire. :) :(
  • solti
    #307
    hozzak vissza a btefnet-et!!! MPAA meg nyalja ki mar elnezest, milyen dolog mar ez,hogy nem nezhetek egy sorozatot.....nem akarok faszsagot mondani,de ha mar anyagiakrol beszelunk,hat istenem,tegyek bele a reklamokat, igerem megfogom nezni legalabb annyira mint amikor a tv-be nezek egy filmet...mert gondolom errol szol,hogy a TV tarsasag megveszi,aztan reklamokon szerzi vissza a lovet meg a bevetelet, es igy jar mindenki jol....egyefene....de ne basszanak mar ki keleteuropaval mar megint,hogy itt minden csak tobbeves kesessel van ha van...na mindegy, mar belekavarodtam,csak hat felbasztak az agyam ezzel:D

    Udv
    B
  • _Vegeta_
    #306
    Ilyenkor az embernek a 3xosara dagad a feje es olyan piros mint egy jol megerett alma. Már a tvzes is illegalis, ha igy haladunk 2060ra a levegovetel is illegalis lesz, mert a burzsujoknak nem jut levego, szep kilatas. :D