22325
-
#16354
Sün! :D
eljutottunk oda, hogy valamit k*rvára át kell gondolni: Sayid azért ölte meg kisBent, mert utálta nagyBent. ha nem zuhan, le nem találkozik nagyBennel, nem rág be kisBenre. de ha nem lövi meg, akkor idővel is féreg lenne belőle? valószínűleg igen (ezt már írtam korábban). DE ez párhuzamos idősíkot determinálna, ami nincsen a Lostban
gyk: azért kéne párhuzamos idősík, mert kell egy, amiben kisBen megvágja a kezét krumplipucolás közben és Richardtól kér segítséget, aki beviszi a templomba, így megszületik féregBen. innentől minden megy addig, amíg le nem zuhannak, vissza nem mennek, Sayid meg nem lövi.
valamit kihagytam a számításaimból, vagy tényleg így van? -
#16353
Sunt akartam :D -
#16352
írtam hogy én hogy nem történtek meg a dolgok? épphogy azt mondtam, hogy minden ami eddig történt, megtörtént, csak amit mi eddig jelennek hittünk/vagy tényleg a jelen (durván az első négy évad) az annak a következménye amit most művelnek az 5. évadban, a 70es években, mint dharmások
CSAK a jelenben (1-4 évad :D) erre nem emlékeznek
csak ugye fura, hogy az a mult amit mi most jelennek látunk, meg hogy a jelen végén ugranak vissza a multba, tehát előbb látjuk a következményt, aztán az okozatot, meg hogy történhet előbb a következmény mint az okozat... :)
ki tudja, valszeg rossz az elméletem :) -
#16351
Jin? :) Locke, Ben, Sun -
#16350
-
#16349
Az a jelen volt, nem 77. Ott vannak azok az arcok (Jin, Ben, stb.) akik nem mentek vissza múltba, csak simán lezuhantak. -
#16348
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Hát azt hogy bement a csávó a fiatal Bennel azt felébredt az idős Ben és ott volt vele Locke -
#16347
Így van, ez csak viszonyítás kérdése.
Akár azt is mondhatjuk: hogy mindig a "jelent" látjuk, ha a karaktereket nézzük. Szimplán "csak" a fless miatt más időpontba kerültek (kronológiailag, de a saját "biológiai órájuk" ugyanúgy ketyeg, mint bárkinek, a környezet, idő megélésük is).
(Egyedül ugye Desmond a kivétel, ő képes volt a saját múltjába utazni, de nem fizikailag, hanem "tudati" szinten)
-
#16346
a 77es jelenhez képest az előző 4 évad egy kurvanagy flashforward volt ennyi durván dióhéjban
persze csak ha viszonyítunk -
#16345
nem, nem, nem
amit eddig láttunk a sorozatban, az mind megtörtént, pont
ha '77-et vesszük a jelennek: Ben majd végignézi, ahogy az apja meghal a kocsiban, beengedi majd a többieket, stb. tehát nagyon is tudja majd, hogy Dharmas volt. Richard nem arra utalt, hogy minden emlékét törli, valószínűleg csak az elmúlt pár napot felejti el -
#16344
wtf -
#16343
szerintem nincs olyan hogy mi lett volna ha nem mennek vissza, mivel nagyon úgy néz ki, hogy a jelen (ami most számukra a jövő, szal ami eddig történt a korábbi évadokban) miattuk alakult úgy ahogy, ők is a részesei voltak, még ha nem is emlékeznek rá
SPOILER (?)
fura volt a tegnapi részben Richard, ahogy elvette a kis Bent és amit akkor mondott... lehet van vmi spec. módszerük arra hogy kitöröljék egy ember emlékezetét, mert nagyon az jött le a szavaiból, hogy Ben már sosem lesz újra a régi, mindig others lesz...stb... ezt támaszthatja alá az is, hogy Ben (szerintem) nem emlékszik rá, hogy Sayid lőtte le gyerekkorában... max az othersék mondták neki, hogy gyerekkorodban valaki lelőtt... szal sztem Ben sem emlékszik rá hogy anno Dharmás volt
és ez történhetett Jackel, Kateel...stb., hogy az othersök nekik is csináltak egy agy formázást a múltban még, tehát nem emlékeznek, hogy mit csináltak akkor, és most újként élik meg az egészet, holott ez már megtörtént egyszer
na mind1, az időutazás mindig nagyon kavar a sorozatokon/filmeken, majd kiderül hogy mi lesz... ez csak egy elmélet a sok közül, most jutott eszembe, lehet hogy hülyeség :D -
#16342
talán azt is mond el mit nem értesz. mert nem tudom mit nem lehet érteni rajta -
#16341
Hát ennek a 11-es résznék a végét kurvára nem vágom!Valaki elmagyarázhatná aki érti! -
#16340
Hosszú szar napom volt tegnap, talán ezért is vártam többet.
Nem volt rossz, de valahogy az utolsó két epizód számomra közepes volt. Ment a történetszövés, a motivációkat is bemutatták, voltak fordulatok, de nem indult el az orrom vére...:)
Nincs valakinek lefordítani a lényegét, esszenciáját ennek az írásnak, a "mindneki azt lát amit kell" gondolatra utalok, mármint például: Sayid a fiatal Bent bal mellkasán látta a sebet, Jin a jobb oldalon. -
#16339
Én már arra vagyok kíváncsi miért kellett visszamenniük a szigetre.Mi lett volna ha nem mennek vissza! -
zoltang #16338 felirat e11 -
#16337
miles-hurley párbeszédek mekkorák voltak:D -
#16336
Off:
Ápr.6-tól lesz 5.évad magyarul az AXN-en aki majd nézni szeretné.
ON: -
#16335
Jo rész volt eléggé.Egyébként ma van Aaron névnapja :D
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!meg az enyém is :P -
#16334
az a jelent hatalmas volt. a végén már hangosan nevettem. amúgy
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ben szerintem mindenképpen bekerült volna a templomba, ugyebár erről megegyeztek Richardal. így csak előbb sor került rá. de hát ilyen csavarokat várunk a Lost-tól
Jack-Sawyer páros tivábbra is rivalizál, csak ugye megfordult a dolog. Jack-ből hívő lett, Sawyernek meg "benőtt a feje lágya" és ez nála bőven elég volt ahhoz, hogy jó vezető váljék belőle
nem volt rossz rész, csak sajnos volt benne egy-két üresjárat. ahogy nézem a következő ütősebb lesz -
Borg #16333 Én egy kicsit hiányoltam most is a nagy döbbenetet. Nem volt olyan hű de meglepő mozzanata... -
#16332
Jó volt, de úgy látom a jövő heti jobb lesz:) -
sirdond #16331 hozta a szokásost
szerintem ebben az évadban eddig mindegyik rész nagyon jó volt
persze aki állandóan spoilerek után kutat,meg különböző fórumokat búj egész álló nap,annak nem biztos,hogy tetszeni fog
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!gondolok itt arra, hogy kis ben nem hal,mert láthattunk egy képet
persze, mindenki tudta,hogy nem fog meghalni, de akkor is... -
#16330
Jovolt ez a rész? jobb mint az előző? Csak este tudom megnézni :( -
sirdond #16329 milyen kielégült fejet vágott már hurley, mikor miles nem tudott válaszolni a kérdésre :D
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!azért jack se semmi, most hogy man of faith lett man of scienceből és persze ezen múlik az is, hogy ben az lesz aki, és ez mind locke miatt. hát nem semmi -
cherubim06 #16328 5x12 promó, helyesen -
cherubim06 #16327 -
#16326
de még mekkora lesz a következő -
#16325
5x11
Úristen mekkora rész volt ez is! A vége meg:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Welcome back to the land of the living!
Aztakurvaéletbe :D -
Blacktom #16324 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Úgy látszik ők is ezen vitatkoznak:)
Sneak peak:
http://www.youtube.com/watch?v=6kY80ecp3f4&feature=channel_page
Így tényleg érdekes hogy Ben látta Sayidot, biztos emlékszik rá, a többiekről nem is beszélve, 3 évig éltek együtt. Max ha jön valamilyen emlékezetkiesés, esetleg agymosás mint a franciáknál, de ezt úgyse tudom most elképzelni:) -
#16323
Carlos Castaneda
Másik világ kapujában
Az indián varázsló beavat a látás rejtelmeibe. További beszélgetések Don Juannal
A szerző immár hét kötetet jelentetett meg, amelyekben a jaki indiánok tudásának egyre mélyebb rétegeibe vezeti be az olvasót. A másik világ kapujában sorrendben a második könyve. Azt írja le benne, hogyan tért vissza hosszabb szünet után tanítómesteréhez, az indián varázsló, látó, tudós harcoshoz, hogyan szánta rá magát végképp, hogy elfogadja a nyugati ember számára eladdig járatlan út követelményeit: sokszor makacs ellenkezéssel, de mégis alávetette magát annak, hogy belőle is látó és harcos legyen. A könyv sikeres kísérlet arra, hogyan lehet a látás, a harcossá válás felé vezető rögös úton szerzett élményeket és átéléseket hitelesen megjeleníteni. Carlos Castaneda könyvei fokról fokra mélyítik el tudásunkat arról, hogyan lehet a jaki indiánok ősi tanítását követve átjutni a világok közötti résen a tudat szabadságának határtalan birodalmába. Különös, olykor borzongató, szellemi és fizikai kalandokban és humorban gazdag beavatás egy másik világ titkaiba Castaneda második könyve, a Másik világ kapujában. -
#16322
Ben-nek kurvára semmi köze nem volt a repülő lezuhanásához -
#16321
A könyv,amit Ben adott Sayidnak. -
#16320
ennyiről van szó. és a spoileres képet látva ez méginkább megerősödödni látszik. ha ben meghalna a múltban, az paradoxon lenne, az eddigi 5 évad elmélete mint egy kártyavár omlana össze.. -
gabesz012 #16319 Szvsz nem kell ezt túlbonyolítani. :) Jó volt a rész végére kedélyeket borzolni, de ahogy Locke sem halt meg (pl. amikor Ben meglőtte), Michael sem tudott meghalni, míg a végzet(sziget) nem engedte el; Faraday: a múltat nem lehet megváltoztatni, Faraday muter: a sors meg van írva, stb...
Egy hülye teória: az Oceanic 815 azért zuhant le, mert Ben bosszút akart állni azon, aki meg akarta ölni, illetve Sayid később lebukott, hogy Jack-ékkel van, ezért Ben rajtuk is bosszút akar(t) állni. Persze ez az időutazás mindig egy kusza dolog marad. :S Mert amikor az S1-ben lezuhannak, az feltételezi azt, hogy már jártak a szigeten, ahova a jövőből mentek. Szóval így azért viccesen hangzik. :D Még van huszon pár rész és reméljük minden kiderül... -
#16318
De amikor az apjával beszél a furgonban,akkor az apjának tudnia kellene,hogy nem a fiával beszél! -
#16317
teória:
mi van akkor ha a felnőtt ben, akit mi ismerünk, csak egy imposztor, aki beépült a Dharmahoz, egy régen meghalt gyerek személyazonosságával, felnőtt ott, vezető lett, stb stb stb :O -
ManoNegra #16316 Valszeg azért állította biztosra, hogy: Sayid te gyilkos vagy! :-) -
#16315
szerintem 1 idősík van, és ben azért lepődött meg sayid miatt a repcsin hogy hú bazmeg akkor télleg nem változhat a múlt :O