1224
39907001nz.jpg
  • zvaragabor
    #1224
    Bocsi, off-topic, de talán ez a fórum van leginkább favolva a Terminator kedvelők közt.
    Megjelent az újabb magyar Halálosztó kötet, azaz antológia, Ragálykommandó néven. 7 regényt tartalmaz, persze a címadó a leghosszabb. A nagy könyvesboltokban már megtaláljátok.
  • dronkZero
    #1223
    A félvér koreai csajok smárolása az románc. A dráma az az "jajúristen, meghal valaki, jujszegény, derosszneki, meg a környezetének".
  • dronkZero
    #1222
    Nyilván elbaszott hülyeség ez, csak ha már átültetésekben gondolkozunk, akkor ez még mindig jobb döntés, mint egy kiborg emberi szívét másik emberbe ültetni, már csak a feljavult képességeket nézve is. Én legalábbis hasonló helyzetben inkább a kiborg testet akarnám... :P

    Nem beszélve arról, hogy kevés az antibiotikum, és így nagy esélye van annak, hogy az élő szervezet kilöki a beültetett szervet. Fordított esetben ilyen probléma nincs.

    Na de hagyjuk ezt, már így is többet foglalkoztunk ezzel a faszsággal, mint amennyit érdemel.
  • Daza500
    #1221
    Dráma dolog kis mértékben jöhet, de akkor emberek között menjen, ne pedig félvér koreai csajszik smároljanak kiborgokkal...
  • zvaragabor
    #1220
    Nem igazán jön le, hogy ezt poénból írtad, vagy sem, de remélem csak poén. :) Ez a verzió is ugyan olyan rossz, mint a másik. Kivitelezhetetlen, és gyakorlatilag egy Connor agy egy Marcus kinézetű, fémváz belsejű robotot irányít. :)
  • dronkZero
    #1219
    Ja, akkor már inkább az agyát ültessék a gépbe, nem? Aztán akkor Connor marad, csak máshogy néz ki, meg még szuperhíróvá is válik...
  • dronkZero
    #1218
    Uh, hát nem.

    Lehet, hogy nem kellene erőltetni ezt a dráma-dolgot, ha ennyire nem értenek hozzá. Annyira borzasztó lett volna mindkét karaktert életben hagyni?

    Ez a "bármi"-átültetés a lepusztult gettóviszonyok közt abszolút hiteles... Én is azt szeretném, ha az esetleges szívátültetésemet egy rozsdás kanállal hajtanák végre, persze...
  • zvaragabor
    #1217
    Így van, borzalmas ötlet, hála az égnek, hogy kiszivárogtatták, így legalább kaptak visszajelzést a fanoktól, hogy az egy undorító ötlet.

    Egyrészt egy gép lett volna a vezető, de engem leginkább az háborított fel az ötletben, hogy gyakorlatilag semmibe veszik azt a figurát, akiről az egész történet szól. John Connor a főszereplője az egésznek, róla szól a történet. Ez olyan, mintha Lassie-t lelőtték volna, aztán onnantól kezdve egy palotapincsi venné át a helyét, és őt kellene úgy tisztelni és szeretni, mint Lassie-t. (Nem szeretem a Lassie történetet, de gondoltam jó hasonlat.) Szóval megölik, aztán egy, a terminátor történelem számára egy abszolút jelentéktelen figurát akarnak úgy beállítani, mintha ő lenne Connor. Csak az a baj, hogy az már nem Connor. Nem is volt, nem is lesz, csak azért, mert átmaszkírozták John Connorrá.
  • Daza500
    #1216
    Ehh...az is borzalmas lett volna...akkor a következő részekben már egy rohadt gép irányította volna az embereket ?!
  • zvaragabor
    #1215
    Nem a forgatókönyv szivárgott ki, hanem csak egy része, a befejezés. Miszerint John meghal, Marcus fémvázára ráoperálják Connor bőrét, a hangját Connorosra változtatják, és kész az új Connor. Aki nem Connor, hanem Marcus. Tetszik?
  • dronkZero
    #1214
    Igen, azt benéztem valóban, azóta már olvasgattam ezt-azt. Ettől eltekintve is valami elbaszott faszság az egész.

    Találtam valami olyan infót is, hogy kiszivárgott a forgatókönyv, ezért gyorsan összedobtak egy újat. Ha ez tényleg így volt, akkor nem csodálkozom, hogy ekkora hulladék lett.
  • Daza500
    #1213
    Én még mindig azt mondom, igazán belenézhettek volna pár regénybe a készítők.
  • r4pt0r
    #1212
    Úgy látszik csak nézted a filmet, de nem értetted meg. A jel az valójában csak csali volt, amit a skynet csinált, nem kapcsolt le semmit.
  • dronkZero
    #1211
    Uh, komolyan, ekkora szart régen láttam. Még mindig a hatása alatt vagyok... Gyorsan írok, holnap már nem állnék neki.

    Amellett még el tudok menni, hogy ha egy filmben van valami elbaszott koncepció, ami nem valós, de amihez tartják magukat.
    Ott dobom el az agyam, amikor a sztori totál teljesen IDIÓTA, következetlen, saját magának ellentmondó.

    1. Hogy az ördög véreres farkába nem tűnik fel senkinek (még saját magának sem!), hogy egy ember nem 100 kiló, hanem vagy hatszor annyi?
    2. Mi a jó édes anyukájukért nem használták Skynet ostrománál a gépkikapcsoló jelet? A fél film arról (is) szólt, hogy kiderítsék, hogy működik-e a jel. Kiderült, hogy igen. Ennek úgy megörültek, hogy többet nem használták.
    3. A film elején Connor helikoptere leesik az égről az atombomba elektromágneses impulzusától, a végén meg nem. Széééép munka.
    4. Mi értelme van egy két és fél méter magas, ember alakú robotnak? "Beszivárgó" egységnek nem alkalmas, harcra meg bármi más jobb. Eddig a T-600-asok ember méretű, gumibőrű cuccok voltak, mi a jókurvaannyukért kellett elbaszniuk? Nem elég nekik, hogy a saját filmjüket tönkrebaszták, az egész jövőbeni frencsájz közepébe is bele kellett fosni?

    Komolyan mondom, nagyon-nagyon régen láttam ennél szarabb filmet. Mintha retardáltak írták volna a sztorit.
    Vagy retardáltakNAK...
  • dronkZero
    #1210
    Aztakurvaélet, mekkora hulladék egy fos ez. Most láttam először, de bár ne tettem volna...
  • dius04
    #1209
    sziasztok. én csak a véleményemet szeretném elmondani a quadrológiáról.. nekem nagyon bejött az első 3 film is.. le a kalappal előttük, de a megváltás teljesen megfogott.. kit érdekel mi történne a valoságba?? ez egy film nem pedig a valoság, igy a fizikának se ugy kell történnie ahogy a valoságba van.. hisz az első 3 részben is rengeteg minden van ami nem felel meg a valoságnak.. És még hány olyan filmet fellehetne hozni ami kitaláciokon, fikciokon alapul.. Én olvastam több hires kritikus véleményét is a megváltással kapcsolatban, több magánemberét is hallottam, voltak köztük jok és rosszak, számomra mégis a terminátor 4 a világ legjobb filmje.. és persze tudom ezzel nem mindenki van igy, hiszen ez csak az én magán véleményem..
  • belarus
    #1208
    Hát igen és azt irták,hogy lessz +fél óra.Ebben lettek volna a brutálisab jelenetek a terv szerint.
  • sandor8206
    #1207
    ha jól emlékszem McGánya ígért sok mindent a film előtt, alatt és után és semmi extra. Nagyobb a füstje mint a lángja.
  • belarus
    #1206
    Nem lessz + fél óra ahogy igérték.
  • belarus
    #1205
    Helo!
    DVD megjelenéssel kapcsolatos link.Eröl mi a véleményetek?
    T4
  • SLICK
    #1204
    hát ez jó nagy kibaszás... :S
  • Daza500
    #1203
  • spike0007
    #1202
    Elvileg December elsején! Viszont csak a blu-ray-en lesz rajta a rendezői változat!
  • piamania
    #1201
    MIkor jelenk meg DVD-re?
  • belarus
    #1200
    Helo!
    Tudnátok mondani olyan oldalt ahunnan le tudnám tölteni a T4 divixbe magyar szinkronnal?
  • sandor8206
    #1199
    We also got Sam's take on the internet reaction to Terminator Salvation, which seemed mostly negative. "It was dark, there is no humor. That is what we set out to do," he chuckled. "It's kind of humbling the way they've described your performance against Christian's, but we have no control over that. We just have try and do the best character we can do at that time. I can nitpick with the best of them, man, and go down the list of things I saw on IMDb where they found holes in it and go, 'You ARE f*cking right. If there was a big ten-ton robot coming outside that gas station, surely we would f*cking hear it!' And I missed that! So I go, 'I gotta be a bit better when I'm looking through my scripts!' So that kind of raises my games a bit, 'cause I feel like an idiot for not saying it to McG."
  • Nasim
    #1198
    Nem lett ez olyan rossz film,de lehetett volna egy izgalmasabb és jobb történetre építeni,ezt kicsit hiányolom ami megvolt pl. a T2 ben,ettől lett volna az első 2 résszel egyenértékű.De az effektek,újítások jobbak mint az első 3 részben,a feeling kb ugyanaz.Egy 10/8.5
  • Prof William
    #1197
    A világ pusztulása után csak egy nagy halom fegyver/konzerv/fogkrém és kondicionáló sampon maradt meg. :)
  • Julius Caesar
    #1196
    Nem i kell, mert nem is lehet. El van rontva. Pont.
  • zvaragabor
    #1195
    Akkor ne nézd, most nem tudok mit mondani. :D
  • Julius Caesar
    #1194
    Ettől még illogikus...
  • zvaragabor
    #1193
    De ha a nukleáris háború után mindenki beledöglött volna a sugárzába, akkor nem lenne mit nézni, mert nincs olyan, hogy Terminator. James Cameron a bölcsője mindennek.
  • Julius Caesar
    #1192
    Na ez az! Hogy ez sci-fi, ergo tudományosan logikusnak kéne lennie. ÉS szerintem az elég nagy baki hogy atomháború után nem döglöttek bele a sugárzásba és még a génkezelt kukorica földeket is megművelték (persze titokban, mert ugye a skynet észrevette volna 60000 hektár megművelését). És persze a nap is sütött, por egy szál sem volt.

    Ha sci-fi, tessen már logikus lenni. A star warsban érdekes még az x-szárnyú generátorának elrendezése is logikus... Ez különbözteti meg a sima fantasytől. Hogy eliekben lehetne, de ezek olyan bakik... lesüllyesztik egy C kategóriás akciófilmre.
  • zvaragabor
    #1191
    Babkonzervet ettek...
    Ja meg mosógépük sem volt, biztos valami rothadó hulla szaguk lehetett a beleizzadt ruha miatt. Meg ugye fürdeni sem naponta fürödhettek.
    A mosolyuk is fogkrém reklámba illő volt, pedig sztem a fogmosás sem számított napi hobbinak.
    A hajuk sem volt zsíros, pedig kétlem, hogy a sampongyár működött volna.

    Komolyan mondom, olyan dolgokon fenn tudtok akadni, hogy csak na. Egy egy Sci-Fi(Szkifi[Tudományos Fantasztikum]).
  • Julius Caesar
    #1190
    az a kisebb gond, de hogy volt atomháború után annyi kajájuk?
  • Seten
    #1189
    Azért a fizika törvényeit még egy terminátor sem tudja áthágni. :)
  • SovereignX
    #1188
    Szerintem azért egy Terminátor ha képes eldobálni egy ember 8-9 méterre akkor meg tud ragadni úgy egy M-134est, hogy az ne nagyon rúgjon vissza. De mindegy.
  • Seten
    #1187

    Arnie nem T-600-as volt hanem T-800.

  • sandor8206
    #1186
    természetesen Arnold tudott vele (az még nagyobb is volt) pontosan lőni vele, sérülés 0.0. Ok, legyen ez fejletlenebb robot, de nem az almát kell eltalálni a srác fején, csak a srácot, ez meg vagy 10 méterrel téveszti el a célt, mert ott pattog a golyó
  • Seten
    #1185

    Kalkulálhat amit csak akar de az M-134-est nem véletlenül szokták odarögzíteni valahová (Huey, Cobra, stb). :)