10
  • Tetsuo
    #10
    Az USA szankcionálni akarja a majdnem monopól helyzetben lévő (európai) Airbust, mivel a (számukra) hazai Boeing nagy szarban van.
    Az Airbusnak az amcsipiac etc. miatt marha fontos ez az ügy.
  • Razgon
    #9
    Jajj de gyenge duma! ->"A szóvivő elmondta, hogy kapcsolatban állnak a Microsofttal és úgy érezték, kötelességük segíteni."

    Na ez olyan, az üzleti világban, mint a reklámban a 24 órán át illatos pina - nem létezik.
  • NEXUS6
    #8
    Sok szempontból érdekes ez a szitu.

    A M$ szofveriparban levő monopol, helyzete asszem nem szorul magyarázatra.
    Kevés olyan más iparág van ahol a piac ennyire monopolizált mint pl a PC ipar OS szegmense.

    Az autó ipartól eltérően ahol azért még jó pár nagy gyártó valóban versenyez egymással, a repülőgép iparban hasonló módon létezik a monopolizált piac, bár nem olyan feltűnő formában.

    Manapság pl szinte az összes amerikai harci repülőgépet a Boeing gyártja, miközben azok egyikét sem ő fejlesztette ki. Eccerűen felvásárolta a cégeket.
    Úgy tűnik mintha az utasszállító gépek terén élethalál harcot kéne vívnia az európai Airbus-szal, ami nem feltétlenül igaz, mert nagyon sok fejlesztésüknél a beszállítást végző leányvállalatok közösek, miközben ezek a leányvállalatok pedig vagy egyik vagy másik nagy konszernhez állnak közel, látszólag.

    Bizonyos fajta beszállítást a szoftverek terén ugye a M$-től is kapnak. Ez a jelenlegi egységes kiállás feltűnően rávilágít az egész piac nagymérvű monopolizáltságára.

    Jó ez egyáltalán?
    Nem jó, mint azt a M$ példája mutatja. Érdekes módon viszont mivel már csak M$ oprendszer van ez nem tűnik fel egyeseknek, sajnos már a többségnek.

    A repülőgép gyártás terén, mind az európai mind az ami ipar hasonló problémákkal kűzd: évtizedekig elhúzódó, a költségeket sokszorosan túllépő fejlesztések, melyeket a végére kúrtítani/törölni kell (lásd LHX/Comanche project, annak ellenére, hogy a szimulátor rajongóknak és készítőknek jó pár évre nyújtott kellemes perceket, végül az egészet törölték).

    Kelet viszont mind két nagy területen feljövőben van!!!!
    10-20 éven belül ezek a töketlen óriások szerintem végkép alul maradnak az új Kínai, indiai, stb cégekkel szemben!!!
  • Praetor
    #7
    Ezek nem normálisak. "Nekem nem teccik, hogy a Májkrémszaftot megbírságolják, meg a kindózból kiszeggyék a médiapléjert!".
    Vagy feltűnési viszketegsége van az Érbásznak, vagy megvan az a gazdasági motiváló "erő" ami erre készteti. És biztos nem az, hogy nekik kell a médiapléjer. Ráadásul nem sok köze van a szoftveriparhoz.

    Tekintettel a Bizottság és az Európai Bíróság jogértelmezési gyakorlatára, nem kell tartani attól, hogy a vállalatokat korlátoznák valami indokolatlan okból. Sőt. Egyik legjobban ügyelt terület a közösségben a verseny. Ha amerikában lennénk, akkor indokolt lett volna a nyafogás, mert nem lehet tudni, hogy mit eredményez a döntés. De itt európában a sokéves gyakorlat már bizonyította, hogy a törékeny közösség egységét csak az objektív és igazságos döntés tudja megalapozni. Ezért az Európai Bíróság a szabadversenyt korlátozó piaci, gazdasági és egyéb körülményeket fel kívánja számolni.

    Igazán nem kéne az Érbásznak "aggódnia"...
  • Cat #6
    az airbus európai, a boeing amerikai
  • GabiWong
    #5
    Emberek eljött az ideje, egy kiadós lincselésnek.
  • Tetsuo
    #4
    Ez nem vicc. Ha az Erbász a Microfosh mellé áll, akkor az amcsik nem fogják zaklatni monopól ügyben 1 darabig.
  • fako
    #3
    Ez mar egy vicc. Megkaphatjak a media playeres windozukat ezutan is mert nem fog eltunni, csak lesz egy masik is. Meg ilyen szoveg hogy "A szóvivő elmondta, hogy kapcsolatban állnak a Microsofttal és úgy érezték, kötelességük segíteni." Lehet valami a kapcsolatuk valami olyan szerzodesen alapul ami miatt kotelesseguk segiteni.
  • [HUN]PAStheLoD
    #2
    "petíció" nyújtott be ? Jajj szegény ... mert egy bírság és a media playerre vonatkozó határozat sérti a jogait az érbásznak .. hát meg egy nagy kétmétereskékerest ...
  • NEXUS6
    #1
    Na ez kb olyan, mint amikor Kovács Béla főállású mackós ügyében a védelem mellett tanuként felszólal kiskorú M. Pista autótolvaj.