24
  • Elmin
    #24
    Szinte biztos, hogy a fejlesztés belekerült vagy egy millió dollárba.
    Most az lesz az egymillió dolláros kérdés, hogy akkor mire is érdemes használni. Mondjuk, ha már ott tartanának, hogy hozzá tudnának rakni egy olyan elemet amivel 10-20 évig tudna menni folyamatosan akkor még lenne értelme, de telefonba akkor sem.
    Még otthoni órába sem éri meg, mert nincs belekalkulálva, hogy van óraátállítás amikor be lesz állítva pontosan az óra. Vagyis amíg lesz óraátállítás addig csak olyan órák kellenek az emberek legtöbbjének, amik a két állítás közt kevesebb mint egy percet késnek, sietnek.
    Ráadásul a telefonok egy része bekapcsoláskor lekéri és beállítja a "pontos" időt, a többség viszont naponta többször is lekéri.
    Nem beszélve az otthoni órák egy részében levő pontos idő szinkronizációról amit "bármikor" gombnyomásra megtesznek.

    Persze valamire majd jó lesz.
    Utoljára szerkesztette: Elmin, 2018.06.03. 09:57:28
  • DOT
    #23
    Ez nagyon jó, csakhát hiába a pontos időalap, attól még a pontos időt nem tudja ám a telcsi, azt le kell kérdezni vagy be kell állítani... akkor viszont minek is ez a nagyon jópofa, ám használhatatlan eszköz ? Már hogy mobiltelefonokban legalábbis nem jó semmire. Nem beszélve az energiafogyasztásáról, ami összemérhető az egész telefonéval (készenléti állapotban)... Aztán itt van még a cézium, amiből alighanem veszélyes hulladék lesz később. Muszáj ?
  • gradU
    #22
    Omegared!

    Kicsit sok az a fogyasztás, amit írtál a számológépednek. Nekem 0,0004W, vagyis 0,4 mW.

    Nem írt hülyeséget az index: kb. 3-4Wh energiatartalommal bír 1 ceruza elem (akku kevesebb). 75mW-ot eszik az atomóra. Akkor ezzel kb. 40-53 órát üzemel.
  • SuD
    #21
    amikor megláttam a topicot h "atomóra" rögtön az atombomba jutott eszembe, és azt hittem vmi nukleáris atomóráról van szó
  • janos666 #20
    Hát szerintem azért van óránk hogy tudjuk a pontos időt. És nincs olyan hogy túl pontos. Így legalább még 1 évente sem kell beállítani a karórát, hogyha késik 4mp-t.
    Nade bajnak biztos nem baj.
  • rolika
    #19
    lesz még atombomba is mobilban...

    egyébként: ki a francnak kell ilyen pontosnak lennie???
  • 12346
    #18
    ott a pont! tényleg nagyon kell ez. + ha leejtem, villanást is látnak pár km-ről
  • Mike
    #17
    kurvára kell atomóra a mobilba, nem is tudom, hogy tudtunk eddig enélkül élni
  • bandia
    #16
    Ez nem robban fel a kezemen? Én nem értem hogy működik, de ha pontos, és veszélytelen, az csak jó:)
  • zpe
    #15
    válasz nemcsakfeel üzenetére
    Nem mágneses mező hanem elektromágneses mező pl.: rádióhullám,fény.
    Szerintem az infravörös lézerfény az egyik elektromágneses mező az atomról visszasugárzott fény a másik.

    "Ennek a két mezőnek a frekvencia-eltérését összhangba hozzák az atomok két energiaszintjének az eltérésével, így az atomok egy úgynevezett "sötét állapotba" kerülnek,"
    Ezt érti valaki ?
  • nemcsakfeel
    #14
    "A céziumgőzt egy cellába zárják, amit később egy infralézerrel tapogatnak le, így jön létre két elektromágneses mező."
    Ez most mi is? Mágneses mező abból jön létre, hogy lézerrel világitanak egy atomra???
  • dez
    #13
    (Látom, a cikkben is kvarc oszcillátort emlegetnek, tévesen. A kvarc rezonátor, vagy röviden egyszerűen kvarckristály két kivezetéses alkatrész, az oszcillátor meg 4, és a kvarckristály mellett más áramköri elemek is vannak benne [2 kapu, ellenállások, kondenzátorok]. Fontos tulajdonságuk még a pontos kristályvágás, és hangolás, azaz a nagy pontosság. Azaz, ha ilyen lenne a karórákban, stb., már azzal is pontosabb lenne.)
  • dez
    #12
    Az SMD kvarc oszcillátorok nem túl olcsók, 1000Ft-nál kezdődnek (kis tételben még több). Gondolom, nem ilyenre gondolsz, hanem a kvarc rezonátorokra (1-2 száz forintba kerülnek), ilyen van a legtöbb helyen. Ezeknél szerintem biztos drágább lesz, jó esetben tényleg az oszcillátorok ára körül lesz, de már az is drága az általános használatra.
  • Omegared
    #11
    És mindent elhiszünk amit az Index ír...

    0,075 Watt kb annyi mindt egy jó számológép... egy vagy két ceruza elem van benne. A suliban hányszor cseréltem elemet? 1x-se... Matek tagozatos voltam...
  • Esrohnoil
    #10
    Majd ehhez lesz szerelve a cipőkbe a beépített kinetikus-energia átalakító, ami átalakítja a mozgási energiádat, és lesz elegendő áram, nem kell 2 ceruzaelem naponta.
  • asysoft
    #9
    Na ez tetszik:) Csak gyanítom, hogy nem igazán lesz egy olcsó mulatság
  • Cactus
    #8
    Dehogynem!
  • Yeti
    #7
    Indexen azt írták, hogy egy nap alatt 2 ceruzaelemet merít le. Az nem sok egy kicsit?
  • tajfun
    #6
    Hat a BKV-nal is be lehetne vezetni...
  • Esrohnoil
    #5
    Jah, pici és sztem zseniális.
    Jó lenne ha minden téren ilyen pontos lehetne minden...
  • Omegared
    #4
    Ez két átvitel. Sose lenne pontos... :)
    Hameg ez ugyan annyiba kerül mint egy kvarc oszcillátor és még pontosabb is, akkor inkább ezt.
  • dez
    #3
    Elmés. Kár, hogy egy mobiltelefon bármikor lekérhetné a pontos időt a központból (ami akár lekérheti egy még pontosabb online atomórától).
  • BubaMester
    #2
    Marha jó ,hogy 300 év alatt 1 mp-t téved de elég ahhoz hogy elkéss ,hogy rosszul állítod be..
  • [HUN]PAStheLoD
    #1
    300 év alatt 1 mp ? nem sok az ez egy kicsit ?