Arsenal

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

II Rocky II
#8758
Mourinho vs. Wenger: a 'csaló' és a 'lúzer'

A "ki mond nagyobbat" verseny múlt pénteken kezdõdött, amikor a portugál nem bírta tovább, és a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában odapörkölt egyet az általa nem túlzottan kedvelt francia kollégájának.

Az unalomûzés (vagy Milan melletti szimpátiatüntetés) folyományaként José Mourinho azzal dobálózott, hogy hiába játszik szépen ez az Arsenal, szerencsétlen Wenger évek óta így sem nyert semmit a csapatával, pedig a focit ez jellemzi.

Nem kellett több az angol bajnoki listavezetõ menedzserének, kevesebb mint 24 órán belül már a kamerák kereszttüzében fejtegette, neki csak az számít, hogy csapata játssza futballt. A trófeák másodlagosak: akkor jönnek, ha itt az idejük.

A nyilatkozat végére a francia természetesen tartogatott még egy tüskét is, ha esetleg José túl önfeledten élvezné a semmittevést: "Sok gyõztest láttam már, például a 100 méteres síkfutás döntõjében, aztán a végén sokukról kiderült, hogy csaltak és a doppingnak köszönhetik gyõzelmüket!"

A nem túl bújtatott "csalózás" után Wenger kortyolt egyet a teájából, majd felállt és távozott. De ne kételkedjünk: folytatás következik!

24 - Exile -Nov.23

minimize
#8757
a 7végérõl meg inkább semmit em írok.
annyit mégis: remélem a végén nem ezen a plusz 2ponton múlik majd....
Go Gunners Go!!

No one can stop Death!

minimize
#8756
remélem nyer a 'pool.
tavaly 3angol csapat volt a BL-nyolcaddöntõben, idén prezentáljuk a PL valódi erõsségét!!

No one can stop Death!

Kaplan
#8755
Hosszabításban is van idegenbe lõtt gól. De remélem a Pool továbbmegy, mindenképp ez a szarházi nulla Inter nehogy már bármit is elérjen..

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

II Rocky II
#8754
de én a hosszabbitásra kérde,mer rendesbe vágom hogy idegenben gol van.csak a kérdés hogy hossabbitásban lenne 3-1 akkor liverpoli továbbmenés van-e.:S de sztem igen 😞(((

24 - Exile -Nov.23

csocso14
#8753
3-1-re nyer az inter akkor is kiesik, mert 4-4, idegenben lõtt góllal megy tovább a pool.

ARSENAL-ANIME-SP-SG1-NOTV-ROCK-TES-ME

II Rocky II
#8752
everton 1-1 és aston villa 4-4 mindkét meccsena chelsea ikszelt otthon de ugy hogy a vendégek a 90.percben egyenlitettek..szal ezt a kettõt is majdnem behuzta a chelsea otthon.
utobbi 8 meccsükön 3 golt kaptak...nehéz lessz de nem lehetetlen.
amugy nem értem mért kell elverni a chelsea-t hogy legyen tétje a mu elleni meccen.Könnyen elõfordulhat hogy a united kikap a kövi meccsén és a chelseatõl is..meg aztán egy döntetlen és kész😄
amugy a blbe ha 2-0 ranyer a inter akkor hosszabbitás.nos ott ha 3-1 lessz akkor is számit az idegenben lõtt gol?gondolom igen,de nem vok 100as benne azért kérdem meg titeket.

24 - Exile -Nov.23

Rolka
#8751
Ahoz, hogy az old traffordon dõljön el a bajnoki cím sorsa ahoz elõbb meg kell verni a chelseat idegenben ami nem lesz egy könnyû meccs!
Most kurvára jók, meg aszem 2004 óta nem kaptak ki otthon.

Thierry Henry cups: World Cup, Euro cup, FA cup, Premier League, Primera Division, Spanish Cup, Champions League

II Rocky II
#8750
rosszat álmodtam😄
0-0 át játszottunk a következõ mecccsen is:S😞(((
és ideges voltam hogy nem igaz hogy két 0-0 ás mecccset tudunk csak tolni.

24 - Exile -Nov.23

II Rocky II
#8749
mondom poénbol irtam hogy banner? forgoszem.....😄 mert azelõtt szinte a meccs hosszabbitásában is megvolt a banner.😊)) nyugi...ezentul nem szolok egy szotse akkor ezzel kapcsolatba.
fasza kett a banner <#eljen>(csak az eredmény nem tetszik)

24 - Exile -Nov.23

5w0rdf15h
#8748
és bent is van...

köszi szépen....amúgy énsem értem mire fel az elégedetlenség, amikor van idõd megcsinálod és kész..

\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"

Kaplan
#8747
Tudod, hogy mindig megcsinálom, legalább is szerintem nem adtam okot bármifajta kétségbeesésre, most is itt van.

Lám, lám :

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

II Rocky II
#8746
ja ...ha azt gondolod...mit csonáljak suliba ha nem az sg-t olvasom...du n meg néha idelesek és olykor beirogatok ezt.sazt.😄
de amugy nem számonkérés volt,csak hát eddig másnap megvolt a banner és azért irtam be amit irtam,de nem számonkérésnek szántam😊
csak "poénbol",azért mert eddig mindig hamar elkészitetted..de bocs rossz poén volt.

24 - Exile -Nov.23

Kaplan
#8745
Kezdem unni, hogy állandóan számon kéregetsz. Megcsinálom ne izgulj, tudod én még iskolába is járok, sõt még van egy-két dolog ami elsõbbséget élvez 😊 De ahogy látom te egész nap ráérsz 😊

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

II Rocky II
#8744
banner?<#rolleyes>

24 - Exile -Nov.23

5w0rdf15h
#8743
nem értem Wenger mér adta megint kölcsön...simán kipróbálhatta volna már idén h mit tud

\"You tried your best and you failed miserably. The lesson is, never try.\"

Gunnersboy
#8742
Bendtner meg akármennyire is ért el fontos gólokat a csapatban, nem Arsenal szintû játékos szerintem (még), teszem azt egy Barazite, vagy Vela (lenne már nyár és jönne vissza) is jobb képességû labdarúgó

de ez csak személyes véleményem :}

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

Gunnersboy
#8741
ez az eredmény és ez a mutatott játék épp elég pofon lesz a csapat számára, jövö héttõl ujra régi arsenalt látjuk majd (remélem, meg remélem õk is igy gondolják 😊

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

II Rocky II
#8740
bendtner télleg rossz volt.de azért voltak jok issztem télleg ikszes teljesitmény volt,de hogy kurva szarok voltak az tulzás..Perie meg áááá jo lett volna ha tudott volna célozni is ,mert szépen bomba erõsen megkülde a lasztikat csak rossz fele😄D

24 - Exile -Nov.23

Kaplan
#8739
Fociztál te valaha? 😊 Ötletelenül játszottak, Fabregas tette vette az agyát, kakaskodott és ez mindent elárult. Bendtner mehet ezzel a teljesítménnyel a Derby-be, Ade is szenvedett, lehetett látni az arcán. Nem ment nekik, kész. Valószínûleg döntõ fontosságú iksz volt ez.

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

II Rocky II
#8738
pfff sztem nem voltak oan rosszak most..ettõl 100szor szarabbul is játszottak már.

24 - Exile -Nov.23

Kaplan
#8737
Láttam a meccset, szenvedtek, gratulálok nekik, ez a teljesítmény nulla sem volt.

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

II Rocky II
#8736
pff 0-0 nyer a united akkor õk az elsõk:S -.-
pedig benne volt a gyõzelem..na a végén télleg az old traffordon dõl el a bajnoki sorsa.:S😞((

24 - Exile -Nov.23

fanka93
#8735
basszus,ha 1 gólt lõnek,akk megvan a 13 ezrem....netugyátok meg milyen ideges vok...nem baj,csak 200 forintom ment el 😊 csak egy kicsit ideg vok!

Rolka
#8734
Bazzeg a végén még a chelsea is meg fog elõzni.

Thierry Henry cups: World Cup, Euro cup, FA cup, Premier League, Primera Division, Spanish Cup, Champions League

Rolka
#8733
Pedig el fog sajna

Thierry Henry cups: World Cup, Euro cup, FA cup, Premier League, Primera Division, Spanish Cup, Champions League

fanka93
#8732
Hajrá Arsenal,nehogy rajtatok menjen el a tippmixem....GO ARSENEAL,GOOOOOO(egy manchesteres)

II Rocky II
#8731
nagy helyezt Ade elõtt..na jó szurkolást mindekinek <#pias>

de ha tegnap kiesett a .....télleg a porsmouth ejtette ki😄 akkor ugy irom elit klub nincs az elõben...na csöcsö

24 - Exile -Nov.23

Gunnersboy
#8730
ajjde a Porstmouth még bennvan elfelejtettem😄

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

II Rocky II
#8729
úgynézki😛
de jolenne ah a MU a tegnapi vereséggel egy mélygödörbe esne..😄 és még párszor megbotlana.😊

24 - Exile -Nov.23

Gunnersboy
#8728
akkor a döntõben sem 😄

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

II Rocky II
#8727
pfff PL-es csapat nincs az elödõtöben..(FA CUP)

24 - Exile -Nov.23

banok
#8726
17.00

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

Gunnersboy
#8725
hánykor lesz a meccs?

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

Rolka
#8724
Eddig úgy néz ki, hogy Van Persie kezdõ lesz! Végre már remélem hozza a régi formáját!

Thierry Henry cups: World Cup, Euro cup, FA cup, Premier League, Primera Division, Spanish Cup, Champions League

#8723
csak összefoglaltam 😄 jól esett leírni 😄

Megcsillan a fény az Emirates-en,átszáguld a labda a gólvonalon,együtt forog a labda és a lélek,Arsenal-os leszek amíg élek!

Gunnersboy
#8722
igen, ezt eddig is tudtuk😄

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

#8721
és ha neki egy Premiership, Egy Carling által szponzorált Liga Kupa, a Community Shield, és az FA Kupa semmi, akkor nemistudom mit vár... mi kell még ennél több? Jó ok elismerem a BL. 2 döntõje volt. és most sem áll tõle távol. Plusz még hozzáteszem a Az Év menedzsere volt 3x (és csak az angol bajnokságot tekintve) És még annyit hogy kirõl lett híres acsapat? Henry-rõl! Kihozta Õt ide? Wenger! Ki fedezte fel Fabregas-t, Walcott-t és még a sok ifjú titánt? Segítek Arséne!!!!!!!!!!!!!

Megcsillan a fény az Emirates-en,átszáguld a labda a gólvonalon,együtt forog a labda és a lélek,Arsenal-os leszek amíg élek!

#8720
sráccok hisz ez mind semii egy angol premiership az egy nagy 0. XD

ez most vicc? murinho jó edzõ de nemjobb mint Arséne...

Megcsillan a fény az Emirates-en,átszáguld a labda a gólvonalon,együtt forog a labda és a lélek,Arsenal-os leszek amíg élek!

II Rocky II
#8719
98,2022,2004 ekkor bajnokság,ligakupa,fa kupa(igaz utobbi utolso évben nem sikerült..)ja és 2004ben veretlenül nyertük meg a bajnokságot 😄DD
amugy illene már nyernünk vmit ez tény és való.

24 - Exile -Nov.23

vmvr
#8718
gratulálok ahhoz, amit a Portoval elért. a chelseavel bajnok lett kétszer, hát azzal a Chelseavel talán még énis bajnok lettem volna, de nem akarom elvenni mourinho érdemeit, így ahhoz is gratulálok.

de akkor nézzük meg mit ért el Wenger:

Monaco

* Coupe de France (1): 1991
* Ligue 1 (1): 1988
* French Manager of the Year (1): 1988

Grampus

* J-League Super Cup (1): 1996
* Emperor's Cup (1): 1996
* J-League Manager of the Year (1): 1995

Arsenal

* Premier League (3): 1998, 2002, 2004
* FA Cup (4): 1998, 2002, 2003, 2005
* FA Community Shield (4): 1998, 1999, 2002, 2004
* Manager of the Year (3): 1998, 2002, 2004



most akkor hogy is van ez?😊

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

Gunnersboy
#8717
nem nyertük meg, de nem nevezhetõ semminek, még Mourinho szemével nézve sem

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

II Rocky II
#8716
ne azt nézd hogy döntõ,hanem hogy megnyertük???BLdöntõ..--de nem nyertük meg 😞....mindenesetre jo ez a Wenger maradjon még 😊

24 - Exile -Nov.23

II Rocky II
#8715
jo azért nézd azt is hogy pl a Porto val is mit ért el..azért Mourinho jo edzõ,az egyik legjobb.

24 - Exile -Nov.23

csocso14
#8714
Meg adnak neki 3 csapatra való világsztárt és abból építkezhet, na nagydolog, ifjú tehetségeket felfedezni majd rutinos alap embereket csinálni belõlük na az meló.

ARSENAL-ANIME-SP-SG1-NOTV-ROCK-TES-ME

minimize
#8713
pont a fõ "bevásároltató" beszél. megvetetni a "legjobbakat" mióta szakértõi munka??!

No one can stop Death!

Gunnersboy
#8712
2004 bajnokság
2005 FA kupa
2006 BL donto
2007 Ligakupa döntõ

nemtudom ez miota jelent "semmit"

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...

vmvr
#8711

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

II Rocky II
#8710
de jo lenne ha a Schalkét kapnánk😄 örülnék nekik.Most néztem az összefoglalot,mondhatni szerencséjük volt hogy továbbmentek..mennyi 100as ziccert basztak el a portoiak..illetve a Schalke kapusa is óriási bravurokat hajtott végre.(és hát akkor jo formában volt,remélem ellenünkmeg nem lessz ennyi szerencséjük)😄

24 - Exile -Nov.23

Gunnersboy
#8709
végülis tökmindegy mert 13:20kor végzek suliban😄

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...