36663
  • Sheva
    #467
    jaja most jó formában van...
  • Imobe
    #466
    Crespoért szvsz nemsok 8 millió és tényleg egyre jobb szal..
  • DONGUBA
    #465
    jovan eld ki magad
  • Sheva
    #464
    ezek ma olvastam és még nem láttam és nem hallottam róluk szal azért tettem ide őket!
  • DONGUBA
    #463
    Ma megint az ezer eves hirek
  • Sheva
    #462
    Lapértesülések szerint Roberto Baronio, a Chievo játékosa az AC Milanban folytathatja a pályafutását. Ha Andrea Pirlón múlna a dolog, akkor a 28 éves középpályás bizonyosan piros-fekete szerelésbe öltözne, az AC Milan "esze" egy nyilatkozatában elmondta, nagyon örülne Baronio érkezésének. "Nagyon jól ismerem őt, hiszen együtt nőttünk fel a Bresciánál...
    ... és anno az U21-es válogatottban is játszottunk együtt - nyilatkozta Pirlo. - Olyan mintha tervérem lenne, gyakran beszélünk. Csak a legjobbakat mondhatom róla, remekül lát a pályán, nagyon jó játékos. Remek lenne újra egymás mellett futballozni". Az olasz sajtó értesülései szerint három középpályás szerepel a milánóiak kívánságlistáján: Baronio mellett az udinesei David Pizarro és a Barcelonában szereplő Xavi is az AC Milan látószögében van.
  • Sheva
    #461
    Három évre szóló szerződést kínál az olasz bajnok AC Milan Hérnan Crespónak. Az argentin támadó az idény végéig kölcsönben szerepel a lombardoknál, azonban teljesítménye meggyőzte a milánói vezetést, így készek 8 millió eurót áldozni a dél-amerikaira. A Chelsea együttesétől nyáron érkező csatár rosszul kezdte az idényt, azonban decembertől hírnevéhez méltóan...
    ... szerepelt, s a Serie A-ban éppúgy mint a Bajnokok Ligájában sorsdöntő gólokat szerzett. Bár Crespo játékjoga a Chelsea tulajdonában van, a két egyesület közötti jó viszony alapján elképzelhető, hogy a londoniak - esetleg kis módosítással - elfogadják az olaszok ajánlatát. A Chelsea 2003-ban 16.8 millió fontért igazolta le Crespót az Internazionale csapatától.

    Crespo megtartása, azaz offenzíva megerősítése mellett a Milan a hátsó sorokat is "dúsítaná". Bár a Milan védelme az egyik legjobb a kontinensen, a játékosok életkora - Maldini, Cafu, Stam és Costacurta is jócskán túlvan a harmincon - miatt elkél a frissítés.

    A lombardok felvették a kapcsolatot Marco Mottával. A Paolo Maldini utódjának tartott U 21-es válogatott labdarúgó az Atalanta játékosa, s korábban úgy tűnt, már 2005-ben Milánóba költözhet.

    Elképzelhető azonban, hogy Motta további egy évig a bergamóiaknál marad, így viszont - a játékos egyre növekvő ázsiója miatt - a Milan akár vetélytársakkal kell majd megküzdjön a védő aláírásáért.

    Az Atalanta és a Milan menedzsmentjei közötti viszonyok azonban Motta milánói költözését sejteti.
  • Sheva
    #460
    Sheva remélem úgy tér vissza az Inter ellen h góólt is fog lőni!
  • Sheva
    #459
    hát ja inkább vonuljon vissza ha ennyire sérülékeny
  • danee12
    #458
    hát halljátok én nemtom de ez má télleg röhej.
  • Sheva
    #457
    Filippo Inzaghira újabb pihenő vár, a Milan csatára sokadik kihagyására készül, miután Marc Martens professzor Antwerpenben kockázatosnak tartotta pályára lépését. Az olasz válogatott támadója bokája - amely az elmúlt nyáron sérült meg, és lett megműtve - miatt kényszerül minimum egyhónapos kihagyásra.
    Inzaghinak az elmúlt egy évben megsérült a bokája, a karja és a háta is.
  • Sheva
    #456
    ok mostmár tudom...
  • Sheva
    #455
    Az Olasz Olimpiai Bizottság II. János Pál pápa iránt érzett tiszteletből úgy döntött, hogy a hétvégén elmarad minden sportesemény Olaszországban. A döntés értelmében a labdarúgó bajnokság hétvégi fordulója sem kerül megrendezésre.
  • Rudee
    #454
    Nem lesz.
  • Sheva
    #453
    mi nem lesz fordulóM? ma játszik a MILAN is és a JUVE is...
  • JackDaniels #452
    Sztem ez mán tárgytalan, mivel a hétvégén nem lesz forduló.:))
  • Sheva
    #451
    A listavezető Milan meglehetősen tartalékosan készül a kiesőhelyen álló, és a legutóbbi öt meccsükből négyet elveszítő bresciai "fecskék" fogadására: az eltiltott Stamon és Kakán kívül biztosan hiányozni fog Pippo Inzaghi, míg Sevcsenko és Nesta játéka egyelőre kérdéses, a dél-amerikaiak (például Dida, Cafú, Crespo) pedig csak pénteken csatlakoztak társaikhoz. Így aztán elképzelhető, hogy egyfajta Milan B-t látunk majd - Dhorasoóval, Serginhóval, Tomassonnal, hogy csak néhány nevet említsünk -, hiszen Ancelottinak gondolnia kell az Internazionale elleni BL-derbire is.
  • Sheva
    #450
    hát ja majd pont Maldini meg Billy fog focizni velük... pfffff röhely
  • R9
    #449
    hova süllyed a magyar foci...multkor beakarták hozni a brazil Edmundót..az is röhely
  • Sheva
    #448
    Mint annak idején beszámoltunk róla, tavaly novemberben Nagy Tamás a Pécs, és Prukner László Kaposvár trénere az AC Milannál járt tanulmányúton. A kirándulásnak azóta is számtalan esetben látták szakmai hasznát, ám a legtöbbet vélhetően Prukner húzta a milánói útból. A kaposvári edző az út óta több játékossal is jó, már-már baráti kapcsolatot ápol, ám arra, ami történt talán ő maga sem számított:
    - Tavaly november óta többször beszéltem telefonon Paolo Maldinivel és Alessandro Costacurtával - kezdte Prukner László. - Mindketten nagy borrajongók, így amikor megtudták, hogy a balatonboglári borvidék nincs messze tőlünk, megkértek, hogy segítsek nekik telket venni.
    Nos, a dolgok Húsvét előtt felgyorsultak...
    - Három napja felhívtam Maldinit, mert találtam két egészen jó telket számukra - folytatta Prukner -, és Paolo elmondta: a következő bajnoki szünetükben átugranak hozzánk. Mi több, megegyeztünk abban, hogy ha 2-3 éven belül tető alá jön az üzlet, akkor amolyan levezetésképpen - persze, csak amatőrként - beszállnának hozzánk játszani is. Szerintem ez nekik csak afféle "jó buli" lenne, de ha jönnének, egyszerűen nem lehetne nemet mondani nekik.
    A somogyiaknak nem kerülne semmibe a két játékos leszerződtetése, mivel profi pályafutásuk végeztével, szabadon igazolhatóként jönnének. Elképzelhető tehát, hogy a Rákóczi védelme hamarosan így állhat fel: Farkas N., Costacurta, Zahorecz, Maldini...
    Nem (lenne) rossz.
  • Sheva
    #447
    Andrij Sevcsenko, az AC Milan aranylabdás ukrán labdarúgója biztosan pályára léphet az Internazionale elleni, jövő szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén.
    - Tökéletesen felépült sérüléséből. Talán ennyi kihagyás után lehet egy kis meccshiánya, de ha a Brescia ellen játszik a hétvégén, ezt is bepótolhatja - nyilatkozta Jean-Pierre Meersseman, a klub orvosa.
    A 29 éves csatár február 19-én, a Cagliari elleni bajnokin szenvedett járomcsonttörést, és azóta nem állhatott Carlo Ancelotti vezetőedző rendelkezésére.
  • Sheva
    #446
    na mondom én szerintem már a Bresciaq ellen is kezdő legyen... persze ha több gólos sikert akarunk csakis akkor! :)))
  • DONGUBA
    #445
    Jaja jaccik majd inter ellen
  • Sheva
    #444
    Sheva nem játszik? dehogynem már felépült.. a Brescia ellen csereként számít is rá Carlo...
  • danee12
    #443
    hopp r9 nem jáccik adriano de viszont nálunk meg shevchenko nem jáccik!!!
  • Sheva
    #442
    a jövőben is ez vár rátok!!!
  • R9
    #441
    a multon már nem lehet változtatni,csak te ezt nem érted meg.ez van
  • Sheva
    #440
    mi meg 1994-BL, 1999-Scudetto, 2003-BL, 2004-Scudetto... szal ennyi kisöreg az Interetek elbújhat! Ha most ki is ejti a Milant akkor is a nyomunkban se vagytok!!!
  • R9
    #439
    1989 Matthaussal
  • Sheva
    #438
    bajnokság???? a 19. században mi? :PPPP
  • Sheva
    #437
    + inter
  • Sheva
    #436
    jó kérdés :)))
  • R9
    #435
    Nemtudom,de remélem hogy az Inter.Itt már a Liverpoolon és a PSV-n kívül mindenkinek ugyanolyan esélye van.
  • JackDaniels #434
    Az ilyen mé' nem jár gyalog?:)))
  • Imobe
    #433
    Nem az Inter, kíváncsi leszek az 1. meccsre már nagyon várom.. Adriano nélkül..
  • danee12
    #432
    hallod r9 te szerinted ki nyeri a bl-t?
  • R9
    #431
    bajnokság+uefa kupa
  • Sheva
    #430
    Majdnem tragédiába torkollott Ruí Costa, az AC Milan portugál labdarúgója utazása, miután magánrepülőgépe kényszerleszállást hajtott végre.
    A 33 éves irányító a világbajnoki selejtezők miatt pihenőt kapott klubjától, és éppen hazafelé tartott, ám a repülőgép futóműve elromlott, így csak nagy kockázat árán tudott leszállni a milánói Malpensa repülőtéren.
    A helyszínt közel egy órára lezárták, és a tűzoltóság is kivonult, hiszen fennállt annak a veszélye, hogy a gép esetleg kigyullad. Szerencsére sikerült elkerülni a balesetet, így az utasok és a személyzet sértetlenül megúszták a veszélyes kalandot.
    A történet érdekessége, hogy a portugál sztár éppen kedden ünnepelte a 33. születésnapját.
  • Sheva
    #429
    hát ja... az elmúlt 20 évben semmit nem tudtak felmutatni!!!!
  • Rudee
    #428
    Ha kicsit alaposabban megnézed hogy mire válaszolt, akkor talán rájössz hogy az elmúlt 20 évre gondol, nem pedig valaki korára.