36663
  • LasCar16
    #26208
    A Curva sud hivatalos közleménye:

    Nem fogadják el a vezetőség álláspontját, amikor a szurkolókat bírálják amiatt, hogy cserben hagyják a csapatot és tiszteletlenek a vezetőkkel szemben.
    Ők a szezon elején hittek abban a vezetőségi koncepcióban, ami az esztelen költekezés ellen és a csapat pénzügyi helyzetének rendbetételéről szólt, és kiálltak az új szemlélet mellett. De nem azt várták, amit kaptak és az elnök úr távolmaradása csak további bizonytalanságot vált ki belőlük.

    Ők is tudják, hogy ahogy az életben, úgy a fociban sem lehet mindig győzni. De elvárják az őszinteséget a jobb kapcsolat kialakításáért, mert szerintük szakadék tátong a vezetőség és a szurkolók között. Kifejtik, hogy a szurkolóknak nem lehet mindent beadni és hülyének nézni őket.

    Elismerik az elnök úr múltbeli érdemeit, de arra kérik, hogy maradjon is méltó hozzá. Úgy érzik, a klubnak nincs elnöke, és erre a problémára minél előbb megoldást követelnek. Ezzel kapcsolatban a Fininvestnek üzenik, hogy a Milan nem egy vállalkozás. Egy komoly programmal rendelkező személyt szeretnének erre a feladatra és ha a csapat a továbbiakban az utánpótlásra épít majd, akkor is kiállnak majd mellette.

    Szeretnének tehetséges, fiatal, ambíciózus olasz játékosokat látni, elegük van az ingyen, utolsó pillanatban érkezőkből és azokból, akik a Milanban akarnak levezetni. Továbbá követelik, hogy ne tartsák meg az olyan játékosokat, akik már nem tudnak semmit adni a Milannak.
    Elegük van az ígérgetésekből és az abszurd kijelentésekből, végig kitartottak a csapat mellett, de betelt náluk a pohár.

    Nem szeretnének a múltból élni, szeretnék, ha tisztelnék a klubot és bíznak benne, hogy minél előbb újra láthatják az igazi Milant.
    Ebben a reményben hagyják dolgozni az illetékeseket, és ezeknek szellemében fogják őket felelősségre vonni.
  • LasCar16
    #26207
    Olasz körökben biztosra veszik, hogy Ronaldinho Leonardo távozása miatt bizonytalan. A Corriere dello Sportnak adott nyilatkozata ezt támasztja alá. „Nagyon kötődöm Leonardohoz, köszönettel tartozom neki ezért az idényemért.
    Azért mondtam, hogy nem tudom, maradok-e, mert még azt sem lehet tudni, ki lesz az edzőnk, nem tudjuk, mi lesz a csapat jövője.
    Nagyon sajnáljuk Leonardot, én minden jót kívánok neki, biztos vagyok benne, hogy megleli az útját. Ő egy olyan edző volt, aki bizalmat és lelkesedést adott nekem, nélküle nem sikerült volna ilyen szezont elérnem.
    Jól érzem magam a Milanban, de szeretném, ha világossá válna a helyzet a csapat körül.”
  • LasCar16
    #26206
    Filippo Galli, a Rossoneri egykori játékosa készen áll arra, hogy elfogadja a klub vezetőinek edzői felkérését.

    Mint ismeretes, az olasz csapat vezetőedzője Leonardo távozott, és az olasz sajtó leginkább a Galli-Tassotti páros kinevezését tartja a legvalószínűbb lehetőségnek.

    „Én egy hivatásos Milanista vagyok” – kezdte Galli a Mediaset műsorának. „A Milan környezetén belül dolgozom minden áldott nap, és a klub rendelkezésére állok. Természetesen a végső döntést a két vezetőnek (Silvio Berlusconi, Adriano Galliani – szerk.) kell meghoznia.”

    A szakember hozzátette: „a gárda utánpótlás csapatával dolgozom már hosszú ideje, és büszke vagyok a játékot és az eredményeket látva. Mióta edzőként tevékenykedem, mindig a Milan hívó szavára várok.”

    (A goal.com alapján B. Dávid fordítása)

    tisztelem és becsülöm Gallit, és sajnálni is fogom ha kinevezik... és továbbra is ez lesz, h vezetők igazolnak, edzőnek zéró beleszólása sincs...
  • szucsy89
    #26205
    na ezt nem hittem volna:D bár nincs rászorulva gondolom a pénzre:D
  • paly90
    #26204
    ez nagyon szép dolog:)(Y)
  • horpeti
    #26203
    Még így is jobban jár, mintha otthon ülne. :)
  • Fabio Capello
    #26202
    Milan: az egy évvel hosszabbító Onyewu ingyen vállal egy idényt

    Oguchi Onyewu egy évvel meghosszabbította szerződését a Milannal, egyben felajánlotta, hogy utolsó idényében ingyen áll a piros-feketék szolgálatára.
    Az amerikai védő októberben súlyos térdsérülést szenvedett az Egyesült Államok–Costa Rica mérkőzésen, így a szezon nagy részében nem számíthatott rá klubcsapata.

    „Az Egyesült Államok válogatottját erősítő Oguchi Onyewu, aki a szezon nagy részében sérült volt, ám ennek ellenére készen áll a világbajnoki részvételre, ma emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot – olvasható a Milan által kiadott közleményben. – Onyewu ügynökével arra kért minket, hogy egy évvel hosszabbítsuk meg az eredetileg 2012. június 30-án lejáró szerződését. Ebben a plusz egy évben Oguchi nem tart igényt fizetésre, ami példaértékű gesztus a részéről."
    ----------------------

    ez igen (Y)
  • LasCar16
    #26201
    Bologna 35 esztendős hálóőre Colombo váltja Flavio Romat :)
  • acm689
    #26200
    ja, köszi!
  • Nuno88
    #26199
    acmilan.hu fórumon voltak, de írták hogy valószínűleg photoshop és az igazi mezek csak hasonlítani fognak és nem pont ilyenek lesznek.
  • acm689
    #26198
    a hazaival még barátkozom, a másik kettő tetszik
    hol találtad őket?
  • LasCar16
    #26197
    nekem rohadtul bejönnek, főleg az új adidasos climacoolos verzsön, fekete fasza, piros fekete is szép
  • Nuno88
    #26196
    A tietek se szebb :D
    Mondjuk nekem a piros fekete bejön.
  • szucsy89
    #26195
    nektek se szebb a gyíkos:DDDd
  • limperatore
    #26194
    de rondák :D arsenal 2
  • szucsy89
    #26193
    miért fehér a nyakánál? :@@@@@@@@
  • Nuno88
    #26192
    Leonardo gondolatai

    Egy érzelmekkel teli győztes meccs után nyilatkozott a Milantól távozó Leonardo:

    “Nem tagadhatom, hogy ez egy különleges esemény volt számomra. Itt ülök és megpróbálom szavakba önteni azt, amit lehetetlen elmondani. ” - kezdte a brazil szakember.

    A stadionban kitett transzparensek az edzőt éltették, ugyanakkor kritizálták a klub tulajdonosát, Silvio Berlusconit.

    “Ami történt, megtörtént, ezzel mindenki tisztában van, a klub is tudja , hogy én mit gondolok. A fontos , hogy csak arról beszélek, amit érzek. Minden más a futball különleges mivoltához tartozik."

    "Szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást. Biztos vagyok benne, hogy a Milan képes lesz rátalálni egy új útra. Ez egy 110 éves egyesület, hatalmas sikerekkel és ez garantálja, hogy a jövőben is lesznek pozitív történések. Szinte mindent megtapasztaltam Olaszországban és csak köszönetet mondhatok ennek az országnak mindazért, amit itt kaptam."

    Leonardo a klubnál játékosként, igazgatóként és vezetőedzőként is tevékenykedett.

    “Eljön az a pillanat, amikor döntést kell hozni és irányt kell változtatni. Ez nem egy dolog miatt történik és nem a tulajdonos az oka. A dolgok megtörténnek. Tizenhárom éven keresztül szolgáltam a Milant, ennek pedig most vége. Az élet minden kihívásával igyekszem mosolyogva és örömmel szembenézni. Itt minden amit megtapasztaltam csodálatos volt. Új kihívásokkal találkoztam, amiket megvitattam, alkalmazkodtam hozzájuk, csakúgy, ahogy minden más munka esetében történik. Igazából sosem érzetem munkának azt, amit csináltam. Mindenkivel különleges és egyedi volt a kapcsolatom a klubnál."

    Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Flamengo ajánlott számára munkát, illetve Dunga utódjaként is beszéltek róla.

    “Tényleg nem tudom, mi fog történni most. Még senkivel sem beszéltem. Egy éve eldöntöttem, hogy kipróbálom, milyen edzőnek lenni és utólag örülök, hogy belevágtam ebbe a kalandba"

    acmilan.hu
  • Nuno88
    #26191
    Mezvariációk:



  • szucsy89
    #26190


    egyébként ezt mi dönti el? mert az elmúlt évek eredményei alapján a 2.ban lenne a helyünk...
  • Nuno88
    #26189
    A jövő évi BL csoportkör sorsolásánál is az első kalapban leszünk.
  • vasznpszvotsz
    #26187
    Az utolsó képen jót röhögtem, grat.
  • szucsy89
    #26186
    egyébként nagyon remélem hogy Dinho marad, kelleni fog ő még a jövőben...
  • szucsy89
    #26185
    egyébként tényleg egy nagy család, látszott pl. Dida arcán hogy nagyon küzd az érzésekkel, meg ahogy mindenki odament hozzá, megölelte...jó volt látni ezeket a képsorokat. ma volt az ismétlés a sport2-n és mondta a kommentátor hogy a milannál egy új korszak kezdődik, hát remélem hogy ez új, minőségi igazolásokkal indul...bár Krasic már most elúszófélben van:|
  • LasCar16
    #26184




  • LasCar16
    #26183
  • LasCar16
    #26182
    Egy érzelmekkel teli győztes meccs után nyilatkozott a Milantól távozó Leonardo:

    “Nem tagadhatom, hogy ez egy különleges esemény volt számomra. Itt ülök és megpróbálom szavakba önteni azt, amit lehetetlen elmondani. ” - kezdte a brazil szakember.

    A stadionban kitett transzparensek az edzőt éltették, ugyanakkor kritizálták a klub tulajdonosát, Silvio Berlusconit.

    “Ami történt, megtörtént, ezzel mindenki tisztában van, a klub is tudja , hogy én mit gondolok. A fontos , hogy csak arról beszélek, amit érzek. Minden más a futball különleges mivoltához tartozik."

    "Szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást. Biztos vagyok benne, hogy a Milan képes lesz rátalálni egy új útra. Ez egy 110 éves egyesület, hatalmas sikerekkel és ez garantálja, hogy a jövőben is lesznek pozitív történések. Szinte mindent megtapasztaltam Olaszországban és csak köszönetet mondhatok ennek az országnak mindazért, amit itt kaptam."

    Leonardo a klubnál játékosként, igazgatóként és vezetőedzőként is tevékenykedett.

    “Eljön az a pillanat, amikor döntést kell hozni és irányt kell változtatni. Ez nem egy dolog miatt történik és nem a tulajdonos az oka. A dolgok megtörténnek. Tizenhárom éven keresztül szolgáltam a Milant, ennek pedig most vége. Az élet minden kihívásával igyekszem mosolyogva és örömmel szembenézni. Itt minden amit megtapasztaltam csodálatos volt. Új kihívásokkal találkoztam, amiket megvitattam, alkalmazkodtam hozzájuk, csakúgy, ahogy minden más munka esetében történik. Igazából sosem érzetem munkának azt, amit csináltam. Mindenkivel különleges és egyedi volt a kapcsolatom a klubnál."

    Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Flamengo ajánlott számára munkát, illetve Dunga utódjaként is beszéltek róla.

    “Tényleg nem tudom, mi fog történni most. Még senkivel sem beszéltem. Egy éve eldöntöttem, hogy kipróbálom, milyen edzőnek lenni és utólag örülök, hogy belevágtam ebbe a kalandba"


    football-italia.net
  • Zenszkij
    #26181
    Gyűlnek a fellegek Milánóban...
  • LasCar16
    #26180
    Leonardo Nascimento de Araújo:

    "Sok kedves emléket viszek magammal, miután hosszú idő volt, amit ebben a csapatban töltöttem. A mai este az öröm nagy pillanatai voltak, s ezeket a pillanatokat még emlékezetesebbé tette ez a varázslatos mérkőzés.

    Dida? Egy évtized itt Milánóban..ez most véget ért. Elképesztő látvány volt látni az érzéseket az arcán, tökéletesen megérdemelte a közönség tapsát.

    Ronaldinho? Véleményem szerint elérkezett az idő a csapat újjászervezésére, de én azt hiszem, hogy a Milan a jövőben is rá fog építeni.

    S hogy én mit fogok csinálni a jövőben? Mindenképpen leszeretném tenni az edzői mester fokozatot, aztán valószínűleg kiveszek egy kis szabadságot, majd meglátjuk..."


    Forrás: acmilan.com
  • LasCar16
    #26179
    Mielőtt elkezdenénk szomorkodni, hogy véget ért a szezon és egészen szeptemberig nem láthatjuk kedvenceinket, ne tegyük, hiszen a 'Milan menni Amerika'!

    Ugyanis a CAA Soccer Enterprise által szervezett Tour USA 2010 futballturnén részt vesz a Rossoneri is. Az amerikai 'focigála' május 23.-ától június 4.-éig tart.

    A Tour USA 2010 keretében a piros-fekete csapat 3 mérkőzést játszik, melyek a következők:

    DC UNITED-MILAN: május 26, Washington DC, RFK Stadium 20.00
    CHICAGO FIRE-MILAN: május 30, Chicago, Toyota Park Stadium 19.30
    MONTREAL IMPACT–MILAN: június 2, Montreal, Olympic Stadium 20.00.

    A DC United és a Chicago Fire az MLS-ben (Major League Soccer) szerepel, míg a kanadai csapat a USSF második díviziójában játszik.
    Az amerikai fociturnén természetesen a válogatott játékosok nem szerepelnek, miután ők már a június 11.-én kezdődő Dél-Afrikai futball világbajnokságra készülnek.
    A túrán résztvevő csoportot Mauro Tassotti vezeti.

    Forrás: acmilan.com

    A Tour USA 2010 focigála eseményeiről a sempremilan.hu beszámol, sőt, amennyiben a három mérkőzéshez találunk csatornát az interneten, akkor azt a rövid híreknél a meccs napján feltesszük az oldalra!
  • Nuno88
    #26178
    Ronaldinho nem tudja, hogy marad-e

    Ronaldinho a Juventus elleni mérkőzés után készségesen állt a sajtó rendelkezésére és örömmel válaszolt a jövőjét firtató kérdésekre.

    A brazil játékos elmondta: élvezte a játékot, mert így akart válaszolni a brazil kaptánynak, Dungának, aki kihagyta őt a vb keretből "ez a teljesítmény az én válaszom". Ronaldinho kitért arra is, hogy rengeteget dolgozott az elmúlt 1 évben a Milannal és úgy érzi, mindent megtett a csapatba kerülésért: "ha ez a munka nem elég a csapatba kerüléshez, azt tudomásul veszem. Nem akarom magam összehasonlítani a keretben lévőkkel, mindenki láthatta a teljesítményem."

    A Juventus ellen a mérkőzés legjobbjának tartott játékos a jövőjével összefüggésben csak annyit mondott, hogy még nem tudja marad-e a Milanban. Szerződése még egy évig szól. Az elmúlt időszakban az olasz és az angol sajtó arról cikkezett, hogy a Manchester City örömmel leigazolná a korábbi aranylabdás játékost. Felmerült az is, hogy Ronaldinho hazájában, Brazíliában folytatja pályafutását.

    Ronaldinho pályafutása egyik legjobb szezonját zárta a Milanban tegnap. Tétmeccseken 15 gólt szerzett és 16 gólpasszal jelentkezett, ennél jobban csak barcelonai csúcsidényeiben teljesített.

    acmilan.hu
  • LasCar16
    #26177
    persze...törökbe...
  • acm689
    #26176
    lol
    A "nemzetispor" szerint "Balasz" a Feneré lehet :D
    Amúgy ami a Milant illeti, állítólag Krasic is a Fenerhez fog szerződni...
  • Nuno88
    #26175
    Dinho: Nem tudom, hogy itt leszek-e jövőre.
  • Nuno88
    #26174
    Vége.
    Az acmilan.hu fórumán nagyon mennek a találgatások, hogy akiket lehozott Leo azok mennek a nyáron. Kitört a pánik hogy Dinho is megy. Dida és Favalli valszeg visszavonul, vagy Dida visszamegy Brazíliába, de Dinho-t nem tudom elképzelni hogy elhagyja a csapatot. Gondolom csak ünnepeltette a két gól miatt. Szép búcsú Leotól.
  • szucsy89
    #26173
    nyugi, mi sem vagyunk sokkal jobbak, a két szar csapat közül a kicsit jobb nyert ma...nagyon remélem hogy jövőre újra többesélyes és szoros bajnokság lesz..mindenkinek jobb lenne
  • szucsy89
    #26172
    te miről beszélsz?:DD jövőre csak a hátunkat fogjátok nézni:DSASSDA:DASDDSA:D

  • limperatore
    #26171
    legalább 1x megvertétek az idei bl döntős csapatot .ASD
  • Fabio Capello
    #26170
    grat nektek, ennyit ér ez a fostalicska bagázs akit Juve néven csúfolnak idén...
  • limperatore
    #26169
    jövőre még ezt az idényt is vissza fogjátok sírni :D
  • acm689
    #26168
    Vége a szezonnak... grat a srácoknak, nem rossz ez a 3. hely ezzel a kerettel!

    Ciao Leo! Grazie!