488
91. Tour Julius 3-25
-
donpedro #168 Bodrogit nem azért hagyták ki a csapatból mert gyenge a formája, hanem mert - bizalmas információk szerint - Bettini a két olaszt, Zanini-t és Bramatit akarta maga mellett tudni. Elsősorban személyes érdekek miatt maradt ki.
A formájáról annyit, hogy - a svájci körverseny alapján - sztem életében nem volt még ilyen jó formában. Ráadásul pihenhet az olimpiáig, és oda időzítheti a csúcsformáját, míg a riválisok a Touron küszködnek. Én érmet várok tőle, és a képességei meg is vannak hozzá.
Svájcban csak Ulrich előzte meg, és ráadásul akkor rövid időfutamot mentek egy kis emelkedővel, ami Lacinak nem kedvez, az olimpián hosszabb lesz, és teljesen sík. -
donpedro #167 Letölteni a 3-at nem érdemes, mert olyan bugok voltak benne, ami csak patchekkel lett kijavítva, viszont egyik patch-hez sem készült crack. A demo alapján a 4 marha jó lehet, de nem vagyok benne biztos, hogy lesz belőle crackelt verzió. Németországban, Ausztriában már megjelent, az amerikai, angol majd jövő héten jelenik meg. -
#166 5. Etap:
-
#165 Ullrich 55s-al a 17., szvsz majd a hegyekben dől el minden, ez még mindig nem komoly hátrány.
US Postal útban a győzelem felé. -
#164 mindegy a demot már töltöm,majd meglátom -
#163 letölteni nem lehet szerinted valahonnan?
-
hegyimenő #162 szerintem a 4-et ha van rá lehetőséged vedd meg. Viszont azt csak úgy tudod hogyha kimész Ausztriába és megveszed vagy megrendeled vhonnan ahonnan elküldik MO-ra.
Amúgy Armstrongék kegyetlent mentek és ha Armstrong ezt a formályát tudja tartani akkor verhetetlen. -
#161 érdemes megvenni a 3-at vagy már van 4 is mert a demoról már hallottam,vagy ne vegyem meg egyiket sem mert nehéz? -
Neutral #160 Cycling Manager sorozat van.Asszem Tour de France játék is volt,de csak PS2-n. -
Neutral #159 Majd a hegyeket még várjuk meg.De az biztos,hogy neki van a legösszeszedettebb csapata. Bár Noval elég gyengus,nem tom mért őt rakták be Pena helyett... -
Neutral #158 Azért nem indult,mert a Quickstep nem rakta be a csapatba.Sajna nem a versenyző dönti el,hogy indul vagy nem:)) -
#157 A jövő hét lesz igazán jó,a hegyek.
Úgylátszik Armstrong kirobbanó formában van.
Nagyon megveri a mezőnyt az idén.
Teljesen összeszedett,jókedvű.
Igazi nagy sportoló,egyéniség,profi.
Megérdemli,mert jó időfutamon,jó hegyen,mindenhol.Szerintem ah nagyon sprintelni kellene,ott sem lenne tök utolsó.
Tour de Lance! -
#156 egyébként van tour de france játék szerintetek?? -
#155 pontosan nem tudom én sem,de gondolom az olimpiára készül és nem akarja kihajtani magát a touron -
#154 bocs,h nem olvasok vissza,de megtudnátok moondani,h a Bodrogi mért nem indlút? -
#153 55 masodperc
-
forzajuve #152 ezek tényleg agyonverték a mezőnyt : /
Amstrong 10*szer mente végig az Alpe D'huezi (tom nem jól írtam) hegyi időf.-ot nem semmi -
#151 Frankón mondom, ha Bodrogi megnyerné az olimpiát, akkor örülnék, de elképzelhetetlennek tartom, hogy ez megtörténhetne. Mert, ha olyan nagyon jó lenne, akkor gondolom a csapata is tudna a bomba formájáról és akkor egész biztosan elindították volna a tour-on.
Az emberek többségét és engem is a gyors számok érdekelnek az futásban és az úszásban is, tehát a 100, 200 méteres sík, illetve gyors, gát, illetve mell versenyszámok. Ezeknek a győzteseit ünnepli a világ, velük készülnek a címlapfotók, róluk beszél a CNN és az NBC. Egerszegi és Darnyi a sorozatos sikereikkel vívták ki a világhírüket, mivel nem a top számokban lettek a világ legjobbja. Cseh Lacira egy szóval sem mondtam, hogy nem lehet olimpiai bajnok a pályafutása alatt, remélem lesz, de Bodrogi szerintem sohanem lesz győztes se az olimpián, se a tour-on, sajnos. -
#150 megint Armstrongék fognak nyerni -
Neutral #149 az Eurosportnak is most kellett elmennie:((
-
Neutral #148 a 12szakasz is Armstrongé... -
donpedro #147 Még Ulrichról annyit, hogy tavaly 1 perccel kapott ki, ergo lényegében a csapatidőfutamon vesztette el a versenyt, mert ott kapott legalább ennyit. Armstrong semmivel nem volt jobb tavaly, csak jobb volt a csapata. -
Neutral #146 Armstrong sokkal sokoldalúbb kerékpáros,mint Ullrich.Ullrich nagy erejére támaszkodik és jó tempómenő,ez néha bejön ,néha nem. -
donpedro #145 Ullrichot és Bodrogit össze lehet hasonlítani, ha csak az időfutamot nézed, másban nem érdemes, mivel Laci nem készül külön a hegyekre. Ugyanakkor sajnos azt kell mondjam, hogy Ullrich időfutamban is többet te le az asztalra. -
Neutral #144 Még nem jelentős,de sztem a hegyi időfutamon sokat fog kapni Ullrich... -
donpedro #143 Ramore, ne haragudj már de te nem látod, nem érted, vagy nem akarod érteni amit írok?? Felejtsd már el a Tour de France-t én az Olimpiáról meg a világbajnokságról beszélek, ott nagyon is külön díjazzák az időfutamot. Ha Bodrogi megnyerné az olimpiát, akkor mit mondanál, akkor is közepes fölé???
Ulrich már világbajnok és ő speciel nyert Tour De France-t is, lényegében mindent elért ebben a sportban, amit el lehet érni, ezek után pláne érdekes a közepes fölés megnyilvánulásod...
Cseh Lacival kapcsolatban pedig konkrétan irdatlan nagy marhaságot írtál, a tavalyi Úszó VB legnagyobb szenzációi közé sorolták - a Hoogenband-Thorpe-Popov párharcok mellett - a Phelps-Cseh küzdelmet négyszáz vegyesen... Arról nem is beszélve, hogy a te okfejtésed szerint bizonyos Darnyi, vagy Egerszegi is csupán mellékszámokban nyert néhány olimpiát... (Darnyi pont vegyesen, Egerszegi vegyesen és háton.) (Ja, mielőtt leírnád, hogy de ők mások mert sokat nyertek, felhívnám a figyelmedet rá, hogy Cseh Laci és Bodrogi Laci is nagyon fiatal még, bőven van még bennük legalább 3 olimpia.) -
#142 Ullrichnak mennyi a lemaradása Amstronggal szemben? -
#141 Az első hegyi befutó a 12. szakaszon lesz. Az első hegy Col d'Aspen 1489m, majd onnan le 862m-re és végül a befutó lesz La Mongieban 1700m. -
#140 A lényeg hogy hegyen,ami a legnehezebb és a lényege a tournak nem lehet egy kalap alá sorolni Ullrichot és Bodrogit,véleményem szerint. -
hegyimenő #139 gercse hegyen Bodrogi nem hal meg ez hülyeség csak nem bírja úgy a hegyeket mint a tényleges hegyimenők. -
hegyimenő #138 Ullrich tévedsz nem a jobb nyer hanem aki jobban akarja a győzelmet és ezért fog Armstrong nyerni, ezt tavaly is bemutatta amikor bukott akkor mégegyszer nekiindult.
Egyébként meg Bodrogi van olyan jó mint Ullrich csak más megkzelítésből, mert ne feledjük hogy Laci tényleg nem tartozik a jó hegyesek közé a Svájci körversenyen viszont mikot Tochnig nyert akkor ha jól emlékszem 4 percet kapott ami nem sok és ezt Síposék is megmondták. -
#137 ne az időfutamot nézd basszus,a hegyen meghal -
#136 már most is a 10-ben van az időfutamokon. -
#135 nem igaz fogadok hogy Bodrogi sosem lesz az első tízben,Ullrich folyamatosan második kivéve amikor nyert 97-ben+ amit kihagyott -
#134 ezeket te sem gondolod szerintem komolyan, csak élvezed, ha cukkolhatsz valakit. -
#133 Szerintem egyforma képességekkel rendelkezik a vörös Ullrich és Bodrogi is. Talán a pár év rutin a különbség kettejük között. -
forzajuve #132 a lényeg, h a mai csapaidőf-ot ne a postások nyerjék -
#131 egyébként mikor kezdődnek a hegyek? -
#130 nehogymá,miről beszéltek ti itt???Ullrich 6x jobb mint Bodrogi,sokkal kitartobb,meg azért egy tour győzelem,és az állandó második hely,ha nem lenne Armstrong,hát nem is tudom,(de sajnos van) -
#129 Persze Uhrin Benedek is eladott x ezer lemezt, mégsem mondom azt, hogy remek zenész, kiválló énekes.