37102
-
#4686 Az a vicc hogy az emberek nem tudnak vezetni, nem flamelni szeretnék most veled, de itt a környéken is van egy útszakasz Preszteg bevezető, ahol van egy kis sziget és meghaltak már ott nemtudom hányan és mindenki az utat okolja. Esőben ilyen fagyban olyan bla bla bla. A 8-ason is végigmentem százszor, meg a 85-ösön is ezerszer. Persze aki nem tud vezetni az foghatja a fejét és mondhat akármit. Most ez nem rád irányul, de általában balesetek után mindíg minden és mindenki szar, csak a sofőr nem. Mikor jópáran meghaltak úgy hogy piros jelzés ellenére hajtottak a sinekre akkor is a MÁVon át a GYSEVig mindenkit szidtak, csak éppen azt felejtették el, hogy naponta több ezer ember átkel ott gond nélkül és minden berendezés kifogástalanul működik. Érdekes az emberiség. Viszont jólenne ha olyan lenne az út mint amit mondtál, de hidd el sokra nem mennénk vele, mert az emberi butaság és tudatlanság szüli a baleseteket. -
#4685 járok erre elég gyakran, és csak jelezném hogy ez a nyugati régió egyik főbb főútja. meg lehet nézni az út minőségét, szélességét, padkát (azaz annak teljes hiányát) VICC
alapvetően akkorának kellene lenni egy főútnak, hogy ilyen szituációban három autó, esetleg két autó és egy kamion elférjen egymás mellett anélkül, hogy egyiknek félig az árokban kellene mennie. -
öregember #4684
márciusi hír
-
öregember #4683 áztáku.....
cikk, képek
-
öregember #4682 szegény ezeröcsi
többi kép
-
#4681 tőlem kb 500méterre van :| :D te is idevalósi vagy ?:D -
#4680 Meghalt a vétlen utas
-
öregember #4679 -
#4678 hídkorláton lóg a Suzuki, súlyosan megsérült a sofőr
-
#4677 -
USAMEN POWER #4676 #4622: "Egyes információk szerint az autón különböző méretű kerekek voltak különböző felnikkel, s egyesek azt feltételezik, hogy esetleg emiatt következett be a baleset." <--- Na végre ezt ők is észrevették ! -
öregember #4675 képek még
cikk -
USAMEN POWER #4674 Amig idejársz alaptalanul másokat fikázni, ugyanúgy szétbaszod te is a topikot szal ne fényezd magad. Másrészt az egészhez semmi közöd, minek szólsz mások dolgába ? -
#4673 én nem is akarom és nem is fogom szétbaszni de ez az újéletsrác produkálja magát kb ennyi az egész a 2 vagy 3 emberről.. :]
-
#4672 faszt veszekedtek már megint :S
elég baj,hogy ennyire pörög a topik,mert akkor baleset volt,de,hogy ez a 2 v. 3 ember marja magát..ez már unalmas...
linkeltem nektek a játszóteret múltkor,ott megölhetitek egymást felőlem,de ezt a tápigot ne basszátok szét!
köszi -
#4670 akkor így: Link -
öregember #4666 súgok valamit : ha a képekre kattintasz megnyitja nagyobb méretben -
#4664 Halálos baleset Szegeden - kerekesszékes asszonyt gázoltak -
#4662 Ja ezt néztem és nem vágom hogy most mivan
"A szlovén rendszámú kamion vezetőfülkéje leszakadt, a sofőr kirepült. A balesetben az őz elpusztult, a nyerges vontatók vezetői nem sérültek meg."
Szerintem elírhatták, ha leszakad a fülke az ember meg kirepül akkor azért megsérül. vagy meghal.
-
#4661 Nem tudom hogy ez volt-e, vagy valami hasonló.2 kamion ütközött.KÉPEK -
#4660 újéletsrác alakíííííííííííít n1.
De itt 1 baleset:
több kép -
#4648
-
#4646 basszus ez is itt van tőlem nem messze :| -
#4645 Veled ilyen naponta előfordul nem? XD -
#4644 a nő könnyebben sérült
mákja volt... -
öregember #4643 képek -
#4642 jah, bár én nem sokat mentem, de a légkondi tepert rendesen. fáj is a fejem tőle, de inkább, mint bekómálás út közben... -
ZsirosKenyer #4641 amilyen álmosító meleg volt, nem csodálom.
Masszív hűtés kellett az arcomnak hogy ne bóbiskoljak el :[ -
#4640 hetes bömöst hitelre venni, khm.
aztán meg ittasan vezetni, majd széttörni. szép munka katona. -
#4639 érdekes ott balesetezni, mert a kanyarodósávok miatt 4 sáv van ott egyszerre, és VP felől tök egyenes is. -
#4638 Lehet, hogy multicar volt :) -
#4637 kegyetlen nap volt ez ma...
Halálos baleset a 8-as főúton
érdekes,hogy a teherautó sofőrje halt meg és nem a személyautóé... -
#4636 megint egy motorossal kevesebb :/
Életét vesztette az a motoros, aki összeütközött egy személyautóval a 10-es főúton; a helyszínen teljes útzár van érvényben. -
#4635 szegény MR:( -
#4634 Rendőrök helyszínelnek összetört autónál a Gyulát elkerülő 44-es számú út szélén, miután a személygépkocsi frontálisan ütközött egy kamionnal. Az autó vezetője életét vesztette.
-
#4633 Én utólag mindig rájöttem, hogy kivülről valószínűleg végtelenül gyanús egy olyan autó, ami kizárólag kis utcákban közlekedik és sosem lépi át a 30-at :DD Sőt egyszer mentem úgy is haza (akkor valami miatt nagyon paranoid voltam), hogy minden nagyobb kereszteződés előtt megálltam, kiszálltam, és körülnéztem nem állnak-e valahol
Aztán persze nyilván jöttek szembe (ami amúgy természetesen nem ijesztő), engem meg levert a víz :DDDD -
#4632 voltam már én is így. Szép szabályosan mentem hazafelé mellékutakon, nehogy valami feltűnést keltsen. -
#4631 legalabb fizette a reszleteket a mocskos cigany es nem lopta :D az ilyen meg is erdemli. regen en is beultem kemeny alkoholos allapotban volan moge de olyankor eszembe sem jutott gyorsan menni, inkabb slisszantam finoman nehogy a zsernyakok lekapcsoljanak -
#4630 "hogy már a részleteket sem nagyon tudta fizetni"
De szerencsére kedvenc viszkijére és benzinre volt della.. HÚ, tudom, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, de ez kicsit bicskanyitogató :C -
#4629 – Ricsi a fiam barátja volt, imádta ezt az autót, még úgy is ragaszkodott hozzá, hogy már a részleteket sem nagyon tudta fizetni – mondta szomorúan László. Ricsit Esztergomban sokan szerették, azt azonban sokan szemére hányták, hogy a volán mögött túl vakmerően viselkedett. Információink szerint Richárd korábban elütött egy biciklist.
Értesülésünket a rendőrség nem kommentálta. A szörnyű baleset egyik túlélője Ricsi unokatestvére, Sz. Péter az esztergomi kórházban fekszik, az egyik lába szilánkosra tört. Az autó másik utasa, K. Dániel nem tartozott a baráti társasághoz, csak véletlenül csatlakozott Richárdékhoz. Őt most lélegeztetőgép tartja életben. Koponya-, csigolya- és bordatörést szenvedett, a fejében vérömleny keletkezett és a tüdeje is megsérült.
– Reméljük, hogy Dani felépül – sóhajtott a fiú nevelőapja.
– Nekünk senki sem szólt, hogy mi történt a gyerekkel. Egy kocsmában dolgozom, a vendégektől tudtam meg, hogy a nevelt fiam is a kocsiban ült.