37102
-
#29482 Majdnem így voltam én is most nyáron. Pont betelt a forgalmi a műszakival, mondták is, hogy legközelebb majd nekem kell bemennem, vinni rendszámtáblát, stb.. Pislogtam én is, mi ez a hülyeség, de "szerencsére" pár hónapra rá lakcímet váltottam és új forgalmit kaptam, most megint üres. :) -
#29481 Azt állítod, hogy az autódról nem lehet leszedni a rendszámot szerszám nélkül?? -
#29480 Kemény. Műszaki után közölték h nem matricázzák meg a vasat, mert betelt a 4 rublika. Be kell menni az sóhivatalba és 6kért adnak egyet ajándékba. Bemegyek ma, itt van minden, add az újat.
Erre ők, hol a rendszám? mondom az autón. Aszondja be kell vinni. Mondom minek? hogy rá tegye a matrciát. WTF?! de semmi baj nyilván le lehet kapni könnyen, ezen nem veszünk össze. Holnap majd jövök szerszámokkal.
Nézem itthon, ezt sehogy sem lehet lekapni. Vagyis ki lehet feszegetni a műanyag keretből, amit 3 pöcök tart. Csavarhúzó és F erővel nyilván menne, de nem fogom összetörni, elhajlítani megkarcolni.
Holnap visszamegyek és a nyakánál fogva fogom kivonszolni a parkolóba hogy méltóztasson rátenni ami persze még 600 huf.
Ne vicceljünk már... szét kell baszni az autót azért mert valamelyik okos ezt kitalálta? de olvasom neten, hogy ez így van szabályban, nem csak helyi dolog....
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2015.12.02. 21:15:28 -
#29479 "EMBEREK"
Igen... jó lenne tehát, ha a KRESZ is emberekként kezelné a gyalogosokat és nem Vasemberként, ergo kötelezné őket arra, amit mát 3x leírtam. -
#29478 Már megint ez a hülye gyalogosok / bringások téma... Ezerszer leírtam, jó lenne, ha beleférne az emberek fejébe, hogy aki hülye fasz, az mindegy, hogy gyalog, bringával, vagy autóval megy, az csak egy hülye fasz marad, és pont.
Te autós vagy, erre jössz a gyalogosokkal, meg a bringásokkal. Gyere el velem 15 percre bringázni Győrbe, ami nyugodt városnak számít relatív jó közlekedéskultúrával, aztán majd meglátod, mekkora faszok az autósok, meg gyalogosok. És biztos vagyok benne, hogy te szabályosan közlekednél bringával is, de hidd el, a 15 perc alatt ha nem akar legalább 5 ember a bringaúton eléd ugrani, vagy nem akar legalább 2 autós leszorítani, akkor egy sem soha.
Mielőtt beszélnél a gyalogosokról, meg a bringásokról, menj el futni, ülj fel egy bringára, aztán rájössz, hogy mennyi hülye fasz autós van. És tudod mi a baj? Autósból annyi van, mint égen a csillag, és ugye a nagy számok törvénye alapján milliószor több hülye fasz agyatlan idióta van az utakon, mint bringás a városokban. Ami viszont még nagyobb baj, hogy mivel autót vezetnek, ezért jóval nagyobb felelősséggel kéne lenniük, hiszen emberélet kioltására alkalmas az a jármű, amit vezetnek, de hát magyarban mindenki Schumacher, meg tuningos, meg drifkirály, és hát mindenki olyan szinten ismeri s kreszt, hogy csak na. Ja nem.
Én nem ítélem el az autós, a bringást, és a gyalogost sem. Az embert viszont igen, aki szabálytalanságot követ el gyalog, autóval , vagy bringával, és ezzel veszélyeztet másokat. Nincsenek bringások, autósok, gyalogosok, csak forgalomban résztvevő EMBEREK. -
#29477 Migráns vs Mercedes... -
#29476 " ahol jogga feltételezi az egyszeri ember, hogy ha neki van elsőbbsége, akkor meg is fogja kapni a másiktól."
Az emberek simán 40%-a nem ad elsőbbséget, se gyalogosnak, se járműnek, se egy tanknak. Ha az a kibaxott autós töltőm és tartóm nem lopta volna el valamelyik tróger a postán és emiatt 2 hónapja húzódik az ügy (kapok másik pakkot free), akkor itt napi szinten tolnám nektek a felháborító dashcam videókat. Sajna mögém a rácsra szerelve nem jó...
A KRESZ egy része idealista elképzelése. Olyané, aki nagyon keveset vesz részt a forgalomban és mindenkiről a legjobbat tételezi fel. A KRESZ majd jó lesz az önvezető autóknak. Én jelenleg itt azért tudok gépelni, mert MINDENKIRŐL a legrosszabbat tételezem fel és ez n+1x mentett már meg a balesettől és az életemet is jó párszor megóvta.
Hogy működik ez a gyakorlatban?
1. Úgyis lelép...
2. Úgyis kijön...
3. Úgyis bevág elém...
4. Úgyis belekezd az előzésbe...
5. Úgysem lát...
6. Úgysem adja meg az elsőbbséget...
7. Úgyis elesik...
8. Feltételezem ott lehet valami, ami nincs kivilágítva...
Na ez a KRESZ srácok, nem amit egy ostoba vakegér odahányt azokra a lapokra.
"akkor most te voltál a "hülye" hogy nem vetted észre, hogy ha 3 méterrel korábban nyomsz egy satut akkor pont elmegy előtted a busz és nem jön beléd?"
Más a játék ám autó vs autó ügyben. Mert ott a karosszéria ami megvéd, akkor is, ha más balfasz. A gyalogost viszont tévesen egy betontömbnek képzelik, ami mint 100-as izzó úgy libben át a zebrán. A gyakorlatban meg a full sötétbe öltözött, kivilágítatlan futó átfut a zebrán, vagy u.e. öreg bácsival, csak cammogva, a földet nézve.
Az pedig, hogy alapvető KRESZ oktatás nincs a gyalogosok részere már az ált. iskolában az a rendszer további faszsága.
Ideális esetben a gyalogos és a személyautó, pláne a teherforgalom semmilyen szinten nem szabadna, hogy keresztezze egymást. Aluljáró/felüljáró... jah, hogy erre nincs pénz inkább teljes baromságokat várnak el a fizika törvényeivel szemben. Nekem lassan 1 milka levezetett km után továbbra is szent meggyőződésem, hogy a gyalogosokat kötelezni kell és gyerekkorban beléjük kell verni, hogy az úttestre gyalogos MINDEN esetben fokozott óvatossággal lépjen le... ennyi kellene csak, már ez is megmentene pár életet. Bár aki akkora barom, hogy nem képes körülnézni, mielőtt lelép az meg is érdemli, hogy kilapítsák.
A másik kedvencem, hogy vajon hány biciklist büntetnek meg vajon azért, mert a gyalogos átkelőhelyen nem száll le? Majd én is felhajtok akkor a járdára/biciklis útra legközelebb, ha ezt így lehet... -
#29475 Anno nekem az oktatóm mondta,a gyalogosnak nincs jogosítványa,nem vett részt oktatáson,tehát a zebrán azt csinál,amit akar.Neked van jogsid,arra kioktattak,ott neki van elsőbbsége.Pont.Meg kell tudnod állni,Ez vonatkozik a követési távolságra is,ha ezeket nem tartod be vállad a következményeket.Persze mint gyalogos én se vagyok hülye,hogy ha mindig a szabályok szerint közlekedek akár bekerülhetek a korházba vagy 3 méterre a föld alá.Ez a józan paraszti ész,amit ugy látszik sokan nem ismerik. -
#29474 kár ezen flémelni, mert te az "élet törvényeivel" érvelsz, mi pedig a kresz-re hivatkozunk. nos valóban, az életbenmaradáshoz figyelni kell a többi ember hibáira is és ki kell azokat védeni mielőtt te látod kárát, DE az isten szerelmére egy úgynevezett "fejlett" civilizációban élünk, ahol jogga feltételezi az egyszeri ember, hogy ha neki van elsőbbsége, akkor meg is fogja kapni a másiktól.
tegyük ezt egy olyan kontextusba -ha már a fizikával érveltél-, hogy te araszolsz a dugóban a 1,5 tonnás kocsiddal, 20-al, egy felsőbbrendű úton, nézel előre, hogy mi a faszért nem haladtok, mi tartja fel a forgalmat, közben azon gondolkozol hogy el fogsz késni a munkából és a főnök meg fog ölni, majd jobbról egy kis utcából egy busz kirongyol a stop tábla ellenére és eltrafál. akkor most te voltál a "hülye" hogy nem vetted észre, hogy ha 3 méterrel korábban nyomsz egy satut akkor pont elmegy előtted a busz és nem jön beléd?
Utoljára szerkesztette: cement, 2015.12.02. 10:18:46 -
#29473 "Mindez elkerülhető lenne, ha a KRESZ kötelezné a gyalogost a gyalogátkelőhelyen is arra, hogy fokozott óvatossággal kelljen át" - de nem így van, hanem az autósokat kötelezi, hogy ők figyeljenek. EZ A SZABÁLY. Ezt vagy elfogadja az ember, vagy nem kell részt vennie autósként a forgalomban. Ez a KRESZ, ezt tanultad, tudod, hiszen van jogsid. Ennek következtében főleg nem értem, hogy mit nem lehet érteni azon, hogy ha zebra jön, akkor úgy kell megközelítened, hogy ha lelépnek eléd, akkor is biztonsággal át tudjon előtted menni az adott személy. Ezt tudomásul kell venned, mert ha valakit zebrán elütsz azért, mert ő nem figyelt, akkor is téged vonnak felelősségre.
"Mi van akkor, ha egy 15 tonnás nyerges a KRESZ szabályt betartva 30km/h-val közelíti meg azt és nyálkás az út... megmondom mi van: 1 halott" - akkor egyrészt NEM TARTOTTA BE A KRESZ-t, meg leültetik nagyon helyesen a vontató vezetőjét emberölésért. MIért is? Ugye a KRESZ-ben az is benne van, hogy mindig a körülményeknek megfelelően kell vezetni. Ha nyálkás az út, és zebra közelében vagy egy 15 tonnás vassal, és nem tudsz megállni, akkor te nem tartottad be a KRESZ-t. Ez nem fekete fehér, a körülmények szerepet játszanak a KRESZ-ben is, ezt kurva sokan nem fogják fel.
Emberek! MINDIG A KÖRÜLMÉNYEKNEK MEGFELELŐEN kell vezetni. Ha nyálkás úton elbaszol valakit, akkor hiába vagy az 50-es korláton belül, te leszel a hibás, ugyanis vétesz a KRESZ ellen.
Mindazonáltal egyetértek abban, hogy a gyalogosokat kötelezni kéne a körültekintésre, csak nem hiszem, hogy ez segítene sok esetben, maximum jogi vitákat szülne abban, hogy ki a felelős a balesetért.
De amíg nem változtatnak ezen, a gyalogosnak elsőbbsége van mindig, vedd tudomásul, és ha úgy dönt a hülye fasz fejével, hogy lelép eléd, akkor neked meg kell állnod, mert különben bajban leszel.
Utoljára szerkesztette: Roger6, 2015.12.02. 10:17:12 -
#29472 Nem érted mondom én...
Senki nem vitatja a gyalogos elsőbbségét innen induljunk!!!
A KRESZ-t emberek írták. Sokat módosítanak is rajta, mert rendre rájönnek, hogy tele van faszságokkal. Egyik ilyen faszság, hogy a GYALOGOS a zebrán NEM kötelezik KÖRÜLTEKINTŐ magatartásra, csak ott ahol nincs gyalogos átkelőhely!
Szó szerint a KRESZ szent és sérhetetlennek gondolja a gyalogosokat. De ez az optimális eset. A gyakorlat meg az, ha a gyalogos körülnézett VOLNA, még ma is élne.
Jó példa egyébként egyes futók magartása (én is rengeteget futok, de nem így viselkedek!): Fut. Odaér a zebrához, se jobbra, se balra nem néz és átfut. Ok. Mi van akkor, ha egy 15 tonnás nyerges a KRESZ szabályt betartva 30km/h-val közelíti meg azt és nyálkás az út... megmondom mi van: 1 halott.
Mindez elkerülhető lenne, ha a KRESZ kötelezné a gyalogost a gyalogátkelőhelyen is arra, hogy fokozott óvatossággal kelljen át, mert az bizony az úttest része, a fehér csíkokat sem felszívni nem lehet, se megvédeni nem fogják egy több tonnás monstrumtól, de még egy személyautótól sem. -
#29471 De ez nem szabály, érted? Attól, hogy egy 18 tonnással megyek, NINCS ELSŐBBSÉGEM, hacsaknem a KRESZ táblái, és szabályai úgy nem ítélik. Ez nem fizika, semmi köze hozzá. Ha piros van, megállsz akkor is, ha 100 tonnás géppel vagy, a fizikának rohadtul semmi köze hozzá. -
#29470 A túlélésed érdekében jobb, ha ismered. Ebből kiindulva teljesen szabályos egy gyalogosnak, ha lakott területen kívül a jobb oldalon közlekedik. Honnan kéne neki tudnia ugye? Lol.
"A szabályok nem ismerete nem mentesít..."
Ismerős? Akkor? ^^ -
#29469 Fizika. Lendületmegmaradás törvénye és társai. Ha nem akarod érteni, nem érted ;-) -
#29468 A KRESZ mióta alapoz egy autó súlyára? Azért lenne egy gépjárműnek elsőbbsége, mert nehezebb? Akkor a kamionoknak soha nem kell megállniuk, meg semmi? :D -
#29467 Absz. nem baromság. Miért kéne bárkinek ismernie a kreszt? Ide-oda gyalogolni természetes dolog. Te vagy a veszélyes üzem az autóval, majd te figyelsz. -
#29466 Pedig nálad a pont. Fizika. Melyik képes hamarabb megállni?
a, 1.5 tonna (vagy több!) 30km/h-ról.
b, 70kg 3-5 km/h-ról.
Az, hogy a KRESZ hibás és ezer sebből vérzik, azt tudjuk. Ahogy azt is, hogy sok gyalogosnak nincs annyi életösztöne sem, hogy mielőtt lélép a darálóba körülnézzen. Megcseszheti az elsőbbséget, amikor az autós egyetlen karcolás nélkül megússza, az meg megy a föld alá. Majd ráírhatják a sírjára: De hát nekem volt elsőbbségem...
KRESZ FAIL!
Ha nincs gyalogos átkelőhely:
"A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti."
HA VAN zebra:
"A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs."
Gyak. a gyalogos a zebrán egy isten, egy sérthetetlen betontömeg... ja nem, egy puhatestű, aki igen könnyen otthagyhatja a fogát, mert autók közé lép le.
Tehát SEMMIFÉLE kötelezettsége nincs körülnézni gyalogos átkelő esetében! Az évezred baromsága! Nem csoda, hogy naponta látok önjelölt hullákat, akik a zebra felé közelítve és a zebrára lelépve SEM néznek körül a legkisebb mértékben sem. -
#29465 Egy kérdés. Élni akarsz, vagy megdögleni MÁS hülyesége miatt? Megvárom, míg szabad a pálya, és megyek. Ha netán qrva forgalmas a hely (az adott szitu MÁSnak néz ki), akkor is próbálok körültekintően átmenni. Ez nem azt jelenti, hogy csak a nyamvadt anyaföldet figyelem. Persze, ragozhatod, hogy így is eleshetek, és beverhetem a fejemet az álló autóba, vagy jön egy idióta, és akkor is elgázil. Mindegy, kár ragozni, A kresz egy könyv, az Élet meg más lapra tartozik. -
Stockbauer33 #29464 http://www.origo.hu/auto/20151201-elozes-zarovonal-bukkano-emelkedo-fanak-utkozes-baleset.html -
#29463 -
#29462 Lamborghini crash caused 1 deaths, aftermath video
de nem akar neki senki sem segíteni. gondolom 60al ment
Utoljára szerkesztette: z0ty4, 2015.12.01. 13:43:35 -
#29461 ez elég hülye hozzáállás, ezzel módszerrel egy forgalmasabb időszakban ott állhatna vagy 10 percet mire át tud menni.
a kresz szerint (mo-n legalábbis) a gyalogosnak van elsőbbsége. ha elütnek egy gyalogost a zebrán az semmilyen módon nem lesz a gyalogos hibája, akkor sem, ha az út jeges. ha tükörjég az út akkor talán nem kéne száguldozni és akkor meg tud állni
Utoljára szerkesztette: cement, 2015.12.01. 12:19:25 -
#29460 Éppen ezért írtam. Ha NINCSEN ott autó, akkor max TE csúszol meg. Igaz? Elengedi őket, és ennyi.... -
#29459 Sziasztok!
Csúnyán összetört a luxusautó – egy súlyos sérült -
#29458 Ha így, elfordulva becsúszik oldalról, egy másik takarása mögül valami, azt úgysem veszed észre. :) -
#29457 El se nézett jobbra. Ja, a lába elé nézett, megértem. Vagy még sem... Én annak a híve vagyok, hogy akkor a tuti, ha nem jön autó. Főleg ILYEN síkos útviszony mellett. Ha azt feltételezem, hogy max 2-2 autó jött, és távolabb sem látszik több, akkor menjenek a fenébe az autósok, én meg majd átcsúszkálok a másik oldalra valahogy. Egy autóba/autósba bízzak (ott legalább 3), vagy a gumitalpú cipőmbe? Elmennek, és indulok, és SOKKAL nagyobb az esélyem átérni épségben, mert még nem is sürget senkise, és még akkor is be-be nézek jobbra-balra, nem csak a lábam elé. -
#29456 Már miért lenne az ő hibája? Mikor elindult, mindkét oldalon megálltak a kocsik, utána meg a lába elé figyelt. A szemből érkező volt a balfék, túl későn vette észre, hogy előtte már állnak, nagy tempóval is jött, szinte törvényszerű volt, hogy elszáll. A nőt valószínűleg akkor is elcsapta volna, ha az látja a kocsit. -
#29455 Azért az az idióta gyalogos is (kicsit) megérdemli, hogy elgázolták, aki agy nélkül "Ő átmegy a jeges úton, de körbe se nézek" típust játszott. -
#29454 Kommenteknél írták: "the screen says "Siberian Federal District, Novosibirsk region, ul.PLAHOTNOGO", and that's enough to track down that this was an extremely high drug addict trying to run from the police." -
#29453 Az utolsónál mi a picsa volt? Mert ha beragadt a gáz, akkor üres + fék, oszt jóvan. Öngyilkos biztos nem akart lenni, mert kerülgetett mindenkit. Nem értem. -
Stockbauer33 #29452
-
#29451 CCT-101: most kifejezetten jó összeállítás, érdekes és fura esetekkel. -
RedRooster #29450 Van egy olyan tippem,hogy nem ! Nem is értem,hogy mit gondolt !
Szerencsére a kamionosnak nem lett semmi baja !
Utoljára szerkesztette: RedRooster, 2015.11.28. 15:18:41 -
Rhonin7 #29449 ez normális? -
RedRooster #29448 -
#29447 -
Stockbauer33 #29446 http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/video-7-masodperc-alatt-fejreallt-a-kocsival-az-autosvizsgan/124509?utm_source=JMHe&utm_medium=JMHe&utm_campaign=JMHe -
Stockbauer33 #29445 Az az elszabadúlt kerék szépen letaglózta a tagot.Utánna a mammmmaaaa :DDDDDD.Elmond6 1 imát h így megúszta -
#29444 CCT-100: megjött a tél, sokasodnak a havas, csúszós utakon történt balesetek. :) Az érdekesebbek közül kiemelendő a kanyarban leszakadó kerék, ami egy furgonnak ütközve keményen elüt egy embert... -
#29443