Antik számítógépek

Oldal 1 / 4Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#158
Ja csak az messze nem ugyanaz:)

Emlékszem hogy örültem mikor megtaláltam még a DOSos UAE Amiga emulátort, milyen jó volt úrja látni pl. azt a játékot rajta amit akkor modemmel le is töltöttem, mert olvastam hogy a neten van egy Amiga játék. Sok emulátor-állítgatás után elindult persze tetû lassan emulálva a játék. Akkor azon voltam hogy a 200MHz-s pentiumomat valahogy megpróbáljam ráveni egy Amiga500as sebesség emulálására, de túl lassú volt az UAE, a Fellow pedig nem jelenített meg a képernyõn elég sok mindent a játékokban, de az jóval gyorsabb volt. Amikor gyorsabb gépem (450Mhz AMDK6-2, amin most is írok) lett kipróbáltam, gondoltam most csak meglesz az 50 kép/másodperc, de csak "csúszkált" ott is a kép. Sokat bíbelõdtem az UAE-val, bekapcsoltam a DirectXet akkor teljes sebesség volt, de rá kellett jönnöm, hogy vagy valszeg azért mert minden intel alapú processzor (az összes x86-ost, tehát az AMD-t is beleértve) 100MHz fölött technikailag sem bírja hibamentesen tartani a szinkront, vagy más inkompatibilitás miatt a (mondjuk a videokártya kompatibilitás) ez a teljes sebbesség is hiába mert meg-megremeg a kép, ami egyébként mindennel, fõleg grafikai mûveletekkel így van a kacat pécéken és így nem túl élvezhetõ az emuláció sem. Szép lassan rájöttem, hogy a hülye pécémet is azért bõvítettem, hogy menjen az az emulátor normálisan de nem is jött össze és messze nem az az élmény, mint az eredeti gépen. Olyan mintha hamis lenne. Már játszani sincs kedvem, interneten kívül, nem nagyon használom a gépem, mert nem is látom értelmét, a pécés bõvítést meg egyenesen nem tudom megérteni, minek akartam egyáltalán évekkel ezelõtt, örülök neki hogy rég leálltam vele. Erre az állapotra sok olyan ember eljutott már aki kb. így ténykedett a gépekkel mint én.

LittleL
#157
Igen, énis eladtam a Commodore -omat, lehet késõbb bánni fogom.

De azért nem is bánom, mert internetrõl lehet letölteni mindenféle játékokat, régi játékokat, és játtszani.

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#156
Én a legbehatóbban egy Commodore Amiga 500-as antikszámítógéppel foglalkoztam, ami az elsõ gépem volt. Mielõtt eladtuk, "véleltlenül" kitörött az Enter gombja azt késöbb úgy ragasztották vissza és úgy adták el tovább a gépet. Sajnos nem volt igaz amit ezért az Enter gomb letöréséért mondtak otthon: most már csak egy forintot fog érni! Pedig ha így lett volna akkor jó lett volna mer nem tudtuk volna eladni és még meglenne. Valami 30ezrért adtuk el '95-'96 körül. Összehasonlítva az akkori 386-os 486-os pécékkel azt hittem arról a géprõl hogy lehet benne vagy 100MHz-es proci. Ázért leesett az állam amikor megtudtam, hogy az igazából 7,14MHz volt. Dehát azoknál a gépeknél nem volt divat a Megahertzekkel foglalkozni abban az idõben, és így pécés fejjel gondolkodtam. Nehéz a tudat hogy a hülye pécé bõvítéséért "kellett" sokunknak eladni ilyen gépeket. Nagy hiba volt, de ezek a hibák sajnos mindig késõbb derülnek ki.

#155
...up...
LittleL
#154
szépek

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

Punker
#153
AMD 5x86 133 mhz -es gép volt (nekem is volt ilyen)

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

#152
Szep gep, egyszeru kinezet nem a mostani PC amorf hazak...
[NST]Cifu
#151
Ha neked ez kell :)



Motorola MC68040 25 MHz CPU
CPU on expansion card in CPU slot
CPU card may be removed and exchanged for a different card
CPU card compatible with A3000T, A4000/030 and A4000/040
68040 25 MHz FPU - 68040 FPU emulates 68882 FPU on expansion card
2 megabyte Chip RAM on motherboard
Expandable to 2 megabytes 32 BIT Chip RAM
4 megabytes Fast RAM on motherboard
Expandable to 16 megabytes 32 BIT Fast RAM
Expandable using SIMM modules
512K ROM on motherboard
32 BIT architecture
5.25 internal drive bay
4 3.5 drive bays
2.5 drive mountable
3.5 1.76 megabyte internal floppy drive
3.5 210 megabyte SCSI II hard drive
SCSI II hard drive controller
Detached keyboard
3 button mouse
5 Zorro III 32 BIT Amiga internal expansion slots
4 IBM AT internal expansion slots
2 inline with 2 Zorro III slots
Internal 32 BIT CPU expansion slot
2 internal 24 BIT extended video expansion slots
2 inline with 2 Zorro III slots
Floor mountable tower case
Internal 250 WATT power supply
Internal fan - External floppy drive port
RS-232 serial port
Centronics parallel port
2 mouse/joystick ports
15kHz colour RGB analogue video port
31KHz SVGA video output
2 stereo audio output ports
53.5cm x 50.8cm x 18cm

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#150
Valaki berakhatna akkor mar egy Amiga 4000T kepet is.
LittleL
#149
Hûazannya, ilyet láttatok ?
Commodore amiga 4000, 1992 -bõl.



NAME.................. AMIGA 4000
MANUFACTURER ............. Commodore
TYPE ..................... Home Computer
ORIGIN ..................... U.S.A.
YEAR ............... 1992
KEYBOARD ............... detachable full-stroke keyboard with 10 function keys and cursor keys and separate numeric keypad
CPU ................ Motorola MC68EC030 (Eco version of the 68030) or MC68040
SPEED ......................... 25 mHz
COPROCESSOR .................... Alice (Blitter and Memory Manager), Lisa (Video chip)
RAM .................... 2Mb CHIP RAM + 2Mb or 4Mb Fast RAM (up to 16 Mb, and theorically to 4 Gb)
ROM ................. 512 Kb
TEXT MODES ...................... 60 x 32 / 80 x 32
GRAPHIC MODES ...................... from 320 x 200 to 800 x 600 or 1280 x 400 and more with overscan
COLORS ....................... 16.8 millions colors
2 to 256,000 user-definable colours displayable on screen
SOUND ................... Four channel stereo sound, 8 bits D/A converters
SIZE / WEIGHT ..................... 15 1/4'' deep x 15'' wide x 5'' high / 20 pounds
I/O PORTS .................. Centronics, RS232c, internal and external disk-drive ports, internal AT IDE port, keyboard, audio stereo output, mouse/joysticks (2), RGB,optional SCSI adapter, Four 16/32-bit Zorro III expansion slots, Three PC AT slots, Video slot
BUILT IN MEDIA ....................... 3.5-inch high density disk drive (880 KB/1.76 MB formatted) and 120Mb hard-drive
OS ................... AMIGA WorKBench 3.x, AmigaDOS 3.0
POWER SUPPLY .................... Built-in PSU

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#148

--- COMMODORE ---

fogalom, eleterzes, eletstilus...
Aramir
#147
#146
Hat a Flatron utan furcsa lenne atszokni erre a "sik" kepcsore... :)
LittleL
#145
Commodore Superpet 1981


NAME .......... SuperPet
MANUFACTURER ........... Commodore
TYPE........ Professional Computer
ORIGIN ........... U.S.A.
YEAR ............. 1981
BUILT IN LANGUAGE ..... CBM BASIC 4.0
KEYBOARD ................. Full-stroke 73 keys with numeric keypad
CPU ................... MOS 6502 and Motorola 6809
SPEED .................. 1 Mhz.
RAM .................... 96 KB
ROM ................... 48 KB (Kernal + CBM BASIC)
TEXT MODES............. 80 columns x 25 rows - 3 character sets (255 each)
GRAPHIC MODES ............. None
COLORS ............. Monochrome. Green display
SOUND ................. 1 voice - Three octaves
I/O PORTS ............. IEEE-488, 2 x 'Datasette', Parallel User port, RS-232, Expansion port
OS .............. Commodore Kernal and BASIC language
POWER SUPPLY ............. Built-in power supply unit
PRICE .......... $2,000

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#144
Milyen gep pontosan???
Punker
#143
ja és a manusz eredetileg 1 3650-s nyomtatót akart rákötni :) mondtuk neki vegyen 1 új gépet a nyomtatóhoz :)

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

Punkerwork
#142
hoztak be 1 gépet ráncfelvarrásra Quantum Trailblazer winyóval 840 MB qrva jó :)

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen.

cifuatwork
#141
Nem, 128KB. Bár szerintem azért erõs lenne Amiga-killernek kikiáltani, lévén hogy 1990/91-ben készült el a prototipusa (olyan 50db). Akkor már az Amiga volt a király :)

nemcsakfeel
#140
c65 ben 65 KB memória volt ? :)

*hihi ** *

#139
Gandalf51: Nemkem C64-em volt, egy osztalytarsamnak meg EP128, de mivel a szulei miatt nem nagyon tudtunk egymashoz felmenni, azzal szorakoztunk hogy UGYANAZT a gamet is es en is felvettuk videokazettara es megneztuk milyen a masik gepen ugyanaz a jatek. Ismerve at EP tudasat kicsit ledobbentem amikor meglattam a TEST DRIVE 2 - THE DUEL enterprise verziojat. Aki akarja nezze meg akar egy Spectrum emu alatt. C64-es "kicsit" jobb volt. De szinte minden jatek spectrum atirat volt a gepre.
#138
Gondoljatok bele, ha a C64 utan nem sokkal kijott volna a C65-is szerintem a C64 miatt tobben vettek volna. Akkor messze nem biztos hogy az Amiga lett volna a kovetkezo slager.
Aramir
#137
Szerintem már most is kincseket ér :)

LittleL
#136
20 év múlva mennyit érhet egy -egy gép ?
Kincseket, az biztos.

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

Aramir
#135
Mondjuk az is érdekes, hogy nemtudni mennyi készült a C65-bõl, mindenhol mást írnak, 50-2000 darabra saccolják.

Aramir
#134
Azért egy prototipusból nemszokás legyártani többszáz darabot.
Az már egy kész termék volt, már csak a sorozatgyártást kellett volna elindítani, de ha jól emlékszem azért állították le, mert saját maguknak csináltak volna konkurenciát (Amiga).
A készletet meg a csödbemenéskor árusították ki.

#133
C65-ot biztos nem, prototipus volt...
tep
#132
az elsõ : ZX Spectrum +
a második : Commodore Amiga 500
a harmadik : PC 300-as A cerkával

\"SLICE of LIFE\"

Gandalf51
#131
Enterprise 128 nagyon király. Még mindig megvan fenn a szekrényben, van magnó is (+kazik játékokkal). A kedvencem viszont a hozzá való EXDOS, amit hozzá kellett toldani, és máris volt szép dosunk. :) Volt még floppym is, de az sajna tönkrement, de joystickkal mekkorákat lehetett küldeni.

Sok országban sok nevem van. A tündék közt Mithrandir vagyok, a törpök közt Tharkun; nyugaton rég elfeledett fiatalkoromban Olórin voltam; délen Incánusnak hívnak, északon Gandalfnak.

LittleL
#130
De boltban nem hiszem hogy lehetett kapni akkoriban.

Mert már mindenkinek az AT típusú gépek jártak a fejében.

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#129
En mar igen, kepen :).
LittleL
#128
Az is elég ritka lehetett, mert én még egyet sem láttam.

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#127
Nekem jo lenne egy C65 is... :)
Aramir
#126
Ja, sokan azt mondják, hogy a Commodore 65 a gyüjtõk szent grálja, hát én inkább egy ilyenre tennék szert :)

#125
Jo, a kulso burkolat tenyleg latszik hogy gyari. Csak furcsa volt hogy ennyi Commodor-os ev utan majdnem ugy haltam meg hogy nem tudtam egy ilyen PLUS/4 szeru geprol :).
Aramir
#124
Természetessen gyári, kettõt legyártottak prototipusnak, egyet meg valami promóciós célból. Ott a link, nézd meg, ott leírják.

#123
Na de a Commodore csinalta? Vagy hazi maszek munka?
Aramir
#122
Ezen necsodálkozz, 3 darabot készítettek belölle.
Pedig milyen faszán nézett ki :)

#121
Hat beszarok, meg soha nem hallottam a Commodore V364-es geprol...
LittleL
#120
Ez nem semmi Aramir .
Lol.!

Nicsak , ott a szekrényben lapul valami ismerõs dolog. Ehh

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

Aramir
#119
Szerény gyüjteményem:

Itt még rend van (szekrénytetõ) :)






Itt már próbáltam egyszer rendetrakni, de "mission: impossible" :D




Ez meg csak soknak néz ki, de a két legalsó nagy doboz, amik nem látszanak, nem a gyüjteményem része:



nemcsakfeel
#118
hogy erre nem gondoltam... :
http://www.newcomer.hu/
ÚJ VÁLTOZAT jelent meg 2001 ben, ez a feljavított.
Ha látom vhol boltban 100 hogy megveszem..

*hihi ** *

nemcsakfeel
#117
ja:
Newcomer 2001 Protovision ?????
Coder: András Lay
Graphics: Csaba Fóris
Design: István Belánszky
Musician: Zoltán Gonda
Genre: Adventure, RPG 3D
Players: 1 Only
Review: Write Now

*hihi ** *

nemcsakfeel
#116
találtam pár sort a New Comer rõl:

Take New Comer Enhanced for the C64, a game that has taken nearly 10 years to develop. This a traditional RPG in the same vain as the cult classic Dragon Wars (Interplay) and other early D&D type games. In the game, you find that you have been teleported to an island, and are unable to remember who you are and exactly why you are there. Conversations with other residents shed some light on a ruling local sect and on another ruling power, the militant “Colonel”. You, as a Newcomer, have freedom of choice to join any of them, or to try to find your own way.

The presentation and graphics are certainly very polished, and the game itself is on 8 x 5.25” disk sides, and that’s huge in C64 terms (although programs are starting to get bigger). As well as running on a real C64, the programmers have kindly given instructions to run it on emulators, such as ccs64



http://www.micromart.co.uk...

ezekszerint 4 lemezes volt a játék. megpróbálom +keresni emulátorhoz .

*hihi ** *

LittleL
#115
ez meg a Phillips elsõ számítógépe 1978 -ból.
( Azt a K*rva mekkora egy állat ez a gép)



NAME .................... P5000 series
MANUFACTURER ............... Philips
TYPE...................... Professional Computer
ORIGIN ...................... Netherlands
YEAR...................... October 1978
END OF PRODUCTION ................. Unknown
BUILT IN LANGUAGE .................... None
KEYBOARD ............... 82 keys with editing and cursor keys
CPU ................................ Intel 8080
SPEED ............................... Unknown
COPROCESSOR ............................ None
RAM ............................... 128 KB
VRAM .............................. 8 KB
ROM ............................... Unknown
TEXT MODES ............ 80 columns x 28 line + 3 control lines
GRAPHIC MODES ..................... None
COLORS .................. Monochrome green phosphore
SOUND .......................... beeper
SIZE / WEIGHT .......... main unit 56 (W) x 48 (D) x 68 (H) cm
I/O PORTS .............. Two parallel printer connector
BUILT IN MEDIA ............. 2 x 8'' 300 KB floppy disc drives
OS .......................... Proprietary OS
POWER SUPPLY ...................... Built in power supply unit
PERIPHERALS .................... No extensions
PRICE ........................ About $25,000

He,ez egyidõs velem. D

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

LittleL
#114
köszi szépen Aramir.!!

Ki is fogom próbálni, mert anno amikor 10-12 éve láttam a képeket
az újságokban, nagyon megtettszett, hogy milyen
frankó kis játék.
Gondoltam is, ez lehet a mostani grafikai csúcstechnológia,
ennél már nem is lehet tovább fejlõdni. DDD


Zx ?
Beízzítottad már ?

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

Aramir
#112
A Larry egy lezser fickó, aki csajozik a játékban.
A nyomozós a Police Quest. Ugyanazok csinálták.
Amigás cuccok és emuk

LittleL
#111
Az a Larry, amelyiknek volt kábé 8 része ?

Egy detektívet alakítasz, és nyomozni kell ?

Kéne nekem valami lelõhely, meg valami illesztõprogram,
mint a Commodore -os játékokhoz, mert szeretném kipróbálni.

Anno, régen csak az 576 Kbyte -ban láttam a játékból a kivett képeket, de nagyon megtettszett, így elsõ látásra.

Szédült Simon mondta a vásáron a cukrásznak: Ide a sütikkel vagy átkúrom a fejed a palánkon !

#110
Meg egy erdekesseg: Anno nagyban nyomtam a Larry 3-mat persze a CoV leiras alapjan, viszont volt egy resz amikor valami oltozoszekrenyeknel kellett okorkodni es a leirasban az szerepelt hogy keressem megy a mitudomenmilyen szinu szekrenyt. Herculesen, CGA emulacioval, koszi... Nem is tudtam tovabbmenni... :)
#109
Persze, peldaul a Test Drive 1 CGA 320x200x4, HERCULES 720x348x2 (cga emulacio a 320x200x4-re). Ja es a SPEAKKER-es pruttyoges is felejtheto volt a C64 maig imadott hangjahoz kepest. Erdekes volt anno a HERCULES CGA emulacioja: mivel a HERCULES-nek anno relative nagy felbontasa volt (720x348) de csak monokrom ezert mintakkal(!) szimulaltak a CGA 4 szinet. En 286 16Mhz-el kezdtem a C64 utan a PC-s ipart es HERCULES-el. Azert azt el kell mondani hogy az a jatek ami kihasznalta a HERCULES-t az nem volt csunya pontosan a nagy felbontasnak koszonhetoen. Talan az egyik legjobb pelda a Microsoft Flight Simulator 4.0 ami HERCULES-en nagyfelbontasban futott. Gyonyoru volt a repter, foleg hogy kilometerekre elore lehetett latni. Ja, amugy a hercules nem ugy ketszinu hogy fekete-feher hanem volt egy normal es egy fenyes attributuma is a pixelnek. Tehat olyan 2+1. Amikor egy evre ra megvettem az elso szines monitoromat (Tatung 14" es a mai napig mukodik!!!) furcsa volt hogy a kep eletlenebb a szines moncsin. Valami iszonyat eles kepe volt a Herculesnek. Persze lehet hogy csak igy az ido szepiti a dolgokat de teny hogy jobb kepe volt. Megint sokat irtam...
Oldal 1 / 4Következő →