Debreceni VSC

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#1664
Így már lehet mégiscsak kéne egy csatár😞(

#1663
A támadó a Manchester United elleni meccset követõen, csütörtökön délután indul Tilburgba, hogy az ügyeit intézhesse.


Támadónk már a DVSC-AVE Ásványvíz - Manchester United Bajnokok Ligája-selejtezõt követõen elutazik új csapatához, a holland Willem II együtteséhez, hogy ügyeit intézze.
- Nehéz egy ilyen jó közösséget itt hagyni, Debrecen minden szempontból ideális, és szerettem ezt a város, éppen ezért alaposan átgondoltam a lehetõségeimet a jövõmet illetõen - nyilatkozta honlapunknak Kerekes Zsombor.- Az anyagiak döntöttek a távozás mellett, hiszen 32 éves vagyok, be szeretném biztosítani a jövõmet. Kétéves szerzõdést írtam alá a hollandokhoz, így elképzelhetõ, hogy visszatérek még Debrecenbe, amennyiben számítanak rám a DVSC vezetõi. A Manchester United elleni meccset követõen, csütörtökön délután indulok Tilburgba, ahol az ügyeimet intézem majd, de elõfordulhat, hogy nem sokáig maradok, ha kapok meghívót a Málta elleni VB-selejtezõre, még szeptemberben visszatérek Magyarországra. Egyébként élõ szerzõdésem volt a DVSC-vel, az eredeti megállapodásban rögzítettek szerint szinte ingyen vihettek volna el a hollandok, ám tekintettel arra, hogy sokat köszönhetek a Loki vezetõinek, írtunk egy módosított szerzõdést, amellyel már a DVSC sem jár rosszul. Szerencsére a tilburgiak belementek az üzletbe, így elmondhatom magamról, hogy már második alkalommal adott el a Debrecen.

Rudee
#1662
20-30 milliót biztos kaptak érte.

Szar Bayern, szar Bayern :)

#1661
A DVSC-AVE Ásványvíz támadója szeptember 1-jétõl a holland elsõosztályú Willem II csapatát erõsíti.


Kerekes Zsombor két évre kötelezte el magát a holland elsõosztályú Willem II gárdájához. A Loki-szurkolók nagy kedvence szeptember 1-jén kezdi meg a munkát új csapatánál, így a csatárra holnap, az MTK elleni mérkõzésen, valamint a Manchester elleni visszavágón még számíthat Supka Attila vezetõedzõ. A Willem szeptember 10-én az Ajax együttesével találkozik, tehát Kerekes a Manchester, a Real Madrid és az Argentin válogatott után hamarosan újabb világsztár csapattal mérkõzhet meg.

Sheva
#1660
Supka Attila: A gyõzelem megszerzése az elsõdleges szempont

2005. 08. 18. 16:00


A honi pontvadászat jelenlegi éllovasa, az MTK Budapest látogat a bajnokcsapathoz.


A jövõ heti Bajnokok Ligája selejtezõ-mérkõzés elõtt egy igen fontos bajnoki rangadó vár a DVSC-AVE Ásványvíz bajnokcsapatára, hiszen szombaton 19 órától a jelenlegi éllovas, az MTK Budapest látogat az Oláh Gábor utcai stadionba.
– Nagyon jól ismerjük az MTK-t, éppen ezért tudjuk, hogy pontért, pontokért jönnek Debrecenbe, de természetesen ebbéli szándékukban meg akarjuk akadályozni a fõvárosiakat – nyilatkozta a Naplónak Supka Attila, a Loki szakvezetõje. – Mi arra törekszünk, hogy a hazai pályán megszokott teljesítményünket nyújtsuk, amellett, hogy rá kell erõltetnünk az akaratunkat az MTK-ra, eredményesnek is kívánunk lenni. A mögöttünk lévõ idõszakban regenerálódtak, illetve megfelelõ munka mellett formában maradtak a játékosok, ezért is mindenképpen gyõzelmet várok a szombat esti találkozón. Szerencsére Ronald Habin kívül mindenkire számíthatok, de az, hogy kik lépnek pályára a bajnokin, az csak a pénteki edzést követõen dõl majd el, hiszen még nem tudjuk, hogy a válogatottjaink milyen erõállapotban tértek vissza a csapathoz. A kezdõcsapat összeállításakor figyelembe vesszük majd a közelgõ Manchester United elleni találkozót is, de bármilyen gárda is fut ki a gyepre, a gyõzelem megszerzése az elsõdleges szempont.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#1659
Védõnk végigjátszotta a tegnapi Magyarország – Argentína válogatott mérkõzést. Jelenleg csak a pihenéssel, a regenerálódással foglalkozik, hiszen szombaton szeretne pályára lépni az MTK ellen.


A tegnapi Magyarország – Argentína válogatott mérkõzést követõen még az éjszaka folyamán útra kelt a DVSC-AVE Ásványvíz különítménye, hogy minél hamarabb visszatérhessen Debrecenbe. Éger László – csakúgy, mint csapattársai – remekül helytállt a világ második legjobbjaként jegyzett argentin válogatott ellen. Középsõ védõnk ellentétben debreceni csapattársaival, végigjátszotta a találkozót.
- A mai nap a regenerálódás jegyében telik, most csak a pihenéssel foglalkozom, mivel a hétvégi, MTK elleni bajnoki mérkõzésen szeretnék játszani - mondta Éger. - Ami a tegnapi összecsapást illeti, az argentinok válogatottját rendkívül jó játékosok alkotják, nagyon erõs csapat. Tegnap együttesünkbõl mindenki a maximumot nyújtotta, kiadtunk magunkból mindent. Bosszantó, hogy végül mégis vereséget szenvedtünk, mert elkerülhetõ gólokat kaptunk. A pálya talaja nem volt a legjobb, a Real Madrid ellen kemény volt a játéktér, tegnap az esõ után pedig úgy felázott, hogy könnyen kifordult a lábunk alól a gyep. Ha választani lehetne a jövõ heti Bajnokok Ligája-selejtezõre, inkább a vizes talajon szeretnék futballozni.
A közelgõ, Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezõ visszavágón csapatunk háromgólos hátrányból indul a világ egyik legjobb csapata ellen, és ez cseppet sem ígérkezik könnyû feladatnak. - Ha a meccs végén egymás szemébe tudunk nézni, akkor azt mondom, én elégedett leszek, mert mindent megtettünk, amit csak lehetett.

#1658
A honi pontvadászat jelenlegi éllovasa, az MTK Budapest látogat a bajnokcsapathoz.


A jövõ heti Bajnokok Ligája selejtezõ-mérkõzés elõtt egy igen fontos bajnoki rangadó vár a DVSC-AVE Ásványvíz bajnokcsapatára, hiszen szombaton 19 órától a jelenlegi éllovas, az MTK Budapest látogat az Oláh Gábor utcai stadionba.
– Nagyon jól ismerjük az MTK-t, éppen ezért tudjuk, hogy pontért, pontokért jönnek Debrecenbe, de természetesen ebbéli szándékukban meg akarjuk akadályozni a fõvárosiakat – nyilatkozta a Naplónak Supka Attila, a Loki szakvezetõje. – Mi arra törekszünk, hogy a hazai pályán megszokott teljesítményünket nyújtsuk, amellett, hogy rá kell erõltetnünk az akaratunkat az MTK-ra, eredményesnek is kívánunk lenni. A mögöttünk lévõ idõszakban regenerálódtak, illetve megfelelõ munka mellett formában maradtak a játékosok, ezért is mindenképpen gyõzelmet várok a szombat esti találkozón. Szerencsére Ronald Habin kívül mindenkire számíthatok, de az, hogy kik lépnek pályára a bajnokin, az csak a pénteki edzést követõen dõl majd el, hiszen még nem tudjuk, hogy a válogatottjaink milyen erõállapotban tértek vissza a csapathoz. A kezdõcsapat összeállításakor figyelembe vesszük majd a közelgõ Manchester United elleni találkozót is, de bármilyen gárda is fut ki a gyepre, a gyõzelem megszerzése az elsõdleges szempont.

Sheva
#1657
Komlósi küzd a csapatba kerülésért

2005. 08. 17. 17:25


A Real Madrid ellen a Puskás Ferenc válogatottban kezdõ Komlósi Ádám jól ismeri a Loki szombati ellenfelét, az MTK-t.


A DVSC-AVE Ásványvíz csapatának belsõ védõje, Komlósi Ádám felejthetetlen emlékekkel gazdagodott az elmúlt hét végén.
– Remek volt, hogy testközelbõl tapasztalhattuk meg, milyen az igazi világsztárok ellen futballozni. Annak ellenére, hogy már több jónevû klasszissal kerültem szembe, mindig nagyon jó érzés ilyen zsenikkel megmérkõzni – nyilatkozta a Naplónak Komlósi Ádám. – A Real most is bizonyította, hogy miért a világ egyik legjobb alakulata. Egyet sajnálok nagyon, hogy az egyik kedvenc labdarúgómmal nem léphettem pályára, ugyanis Samuel nyáron eligazolt Madridból.
A Galaktikusok után szombaton 19 órától következik az az MTK, ahol Komlósi a honi élvonal meghatározó játékosává nõtte ki magát. – A fõvárosiak mesterét Garami Józsefet, és az egyik kulcsjátékost, Juhász Rolandot nagyon jól ismerem, s tudom, mire számíthatunk tõlük a hét végén. Tiszteljük az MTK-t, s annak ellenére, hogy nem becsüljük le õket, csakis a Loki-gyõzelmet tartom elfogadható eredménynek – mondta a védõ, aki mindent elkövet azért, hogy minél hamarabb visszakerüljön a DVSC kezdõcsapatába.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1656
Ronaldo megsérült, de játszik a Loki ellen

2005. 08. 17. 14:30


Bokasérülés miatt nem lép pályára az Egyiptom elleni szerdai hazai barátságos labdarúgó-mérkõzésen Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott, illetve a - Bajnokok Ligája-selejtezõben a Debrecennel játszó - Manchester United csatára.


A 20 éves futballista - aki a múlt keddi BL-összecsapáson beállította a 3-0-s végeredményt - Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány döntése alapján hagyja ki az összecsapást, noha Henrique Jones csapatorvos szerint harcra kész lenne.
Utóbbi megállapításból egyben következik, hogy a jövõ heti BL-találkozón Ronaldo már szerepelhet a magyar gárda ellen.
A vb-selejtezõs csoportját vezetõ Európa-bajnoki második portugál együttes szeptember 3-án Luxemburg ellen játssza következõ tétmérkõzését.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

szanics
#1655
Na ezzel én is így vagyok, ez meg nem az a topik, ahol ezért elítélne bárki is. 😊

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

Sheva
#1654
nekem sincs semmi kötõdésem Debrecenhez de mikor lennt voltunk (még focizni '99-ben) és nagyon megtetszett a légkör meg a csapat meg minden 😊.
idén nyáron sikerült megnézni a Denrecen - Békéscsaba meccset és ez a csapat mégjobban belopta magát a szivembe.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Kaplan
#1653
Én pesti vagyok ne ítéljetek el pls. 😊
Ferencvárosban lakok és ferencvárosi a szívem de nem vagyok elfogult mint a többi tahó agyatlan fradista akik szerint ez jó csapat. Mert a mostani egy fos.
Sztem csak úgy lehetne javítani, ha a fradi kiesne az nb1-bõl és megtanulná, hogy kell HARCOLNI-KÜZDENI. Anélkül semmit nem ér a csapat.
Másik oldalon ott a DVSC semmilyen kötödésem nincs hozzá mármint térképileg vagy rokonilag MÉGIS egy nagyon szimpatikus - és harcos csapat. A magyar foci ahelyett, hogy azt mondogatná "majd meglátjuk mire jut a DVSC az MU ellen" követné ezt a magas fokú alázatot,harcot és munkásságot ami a lokiban van.

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

Sheva
#1652
hát itt nincs harc egyenlõre és nem is lesz 😄DD (reméljük)

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

EqUiNoX
#1651
...kal <> ...ból ;]

[ www.elderscrolls.hu ] [ \"My name is Alice and I remember everything\"]

EqUiNoX
#1650
Hát lokálpatriótaként leégne a pofámrõl a bõr, ha nem Loki drukker lennék minden fronton ;] Szoktam olvasgatni a fórumot - kíváncsi vagyok mások véleményére -
, de az esetek 99%ban ismerõsökkel szoktam hetente kitárgyalni, miújság a Lokival, és csak nagy ritkán szólok hozzá fórumokban (nem kérek azokból a primitív fórumharcosokkal, akik minden médiumban anyázzák a többi drukkert a tévé elõtt ülve - szerencsére itt nyugalom van egyelõre) Szal én csak olvasok ;]

[ www.elderscrolls.hu ] [ \"My name is Alice and I remember everything\"]

Sheva
#1649
te is DVSC fan vagy? mert még nem láttalak erre 😊

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

EqUiNoX
#1648
Pedig nagy veszteség. Zsombi olyan mint Ilea volt régebben, bármikor fejében volt egy gól, akár a 94. percben is... És azért a labdatartásból sem volt rossz, mégha nem is a legtechnikásabb játékos a világon ;] De tény, hogy a nyári nagy csatárkeresés után van alternatíva a pótlására, kiderül hogy a két légiós mire képes Igor mellett... Bízok bennük, de sajnálom (és teljesen megértem) Zsombort hogy elmegy.

[ www.elderscrolls.hu ] [ \"My name is Alice and I remember everything\"]

Sheva
#1647
én sajnálom <#rinya>

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

banok
#1646
Én nem érzem nagy veszteségnek Kerekes távozását. Sidibe és a Brnovics is elég ügyes.

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

Sheva
#1645
Budapest, augusztus 16., 20.50 Az UEFA-kupára már nem marad a debreceniek válogatott csatára.

Jelenleg a válogatottal készül Kerekes Zsombor, aki most még Debrecenbõl érkezett a Real Madrid és az Argentína elleni mérkõzésekre. Amennyiben ugyanis Lothar Matthäus szövetségi kapitány a két szeptemberi vb-selejtezõre is meghívja majd csatárt, arra már minden valószínûség szerint Hollandiából, egész pontosan Tilburgból futhatna be, Kerekest ugyanis a Willem II csapata vinné.
- Folynak a tárgyalások a két csapat között, jelenleg azt mondhatom, hogy amennyiben a BL-tõl elbúcsúzunk, úgy szeptember 1-tõl a Willem játékosa leszek - fogalmazott a 32 éves csatár, aki kitért a korára is. - Nem vagyok már mai gyerek, azt hiszem, hogy ez utolsó lehetõségem, hogy egy komoly bajnokságba igazoljak. Ezt szerencsére a Debrecen vezetõi is megértették és elfogadták, így az UEFA-kupa mérkõzéseire már nem maradok a Lokinál.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1644
Halmosi Péter: Bírnunk kell a terhelést!

2005. 08. 16. 16:00


A Real Madrid után máris újabb komoly feladat vár nemzeti válogatottunkra, hiszen Lothar Matthäus együttese szerdán Argentína ellen lép pályára. A magyar keret tagja Halmosi Péter, a DVSC-AVE Ásványvíz csapatának labdarúgója is.


Nemzeti együttesünk debreceni játékosai az utóbbi hetekben sorozatosan világhírû csapatok ellen szerepelhetnek, hiszen míg a Loki a Hajduk Split, majd a Manchester United ellen játszott, addig a válogatott elõbb a Real Madriddal, holnap pedig az argentin válogatottal találkozik. Halmosi Péter egyike azoknak a játékosoknak, akik az említett csapatok ellen pályára léptek (és minden bizonnyal az argentinok ellen sem lesz ez másképpen).
- Bírnunk kell a terhelést – kezdte mondandóját Halmosi Péter. - A meccsek után ugyan fáradtak vagyunk, de a profi világban ez a megszokott. Természetesen nagy élményt jelentett számomra a manchesteri Bajnokok Ligája-selejtezõ, és a vasárnapi gálamérkõzés is, a két találkozó azonban jellegét tekintve teljesen eltérõ volt, hiszen a Manchester United ellen a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülésért futballoztunk. Sajnálom, hogy nem adták meg az Old Trafford-stadionban lõtt gólomat, a csapat számára is sokat jelenthetett volna, és persze nekem is. Az itthoni mérkõzés légköre teljesen más lesz, mint amilyen az elsõ összecsapáson volt, bizonyára 40-50000 nézõ drukkol majd nekünk a Puskás Ferenc-stadionban.
Elõtte azonban még hátravan egy találkozó, ráadásul nem is akármilyen, hiszen a magyar nemzeti együttes szerdán az argentin válogatottat látja vendégül. - A Real Madrid ellen sem játszottunk rosszul, ezt az is bizonyítja, hogy sok pozitív visszajelzést kaptunk a gálameccs kapcsán. Remélem szerdán sem lesz ez másként, szóval bízom a jó játékban. Amint azt Lothar Matthäus szövetségi kapitány is elmondta, az argentin válogatott nagyon erõs, és nem csak a játékosok tekintetében, hanem csapategységben is. Ettõl függetlenül természetesen bízom a gyõzelemben.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1643
A játékvezetõ befolyásolta a mérkõzés eredményét?

2005. 08. 16. 14:05


Honlapunk Látogatói szerint nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha Manchesterben a spanyol játékvezetõ kiállítja Keane-t és megadja Halmosi szabályos gólját.


Ismét megszavaztattuk a dvsc.hu Olvasóit. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire befolyásolták a játékvezetõ tévedései a manchesteri mérkõzés eredményét. A voksok 43 százaléka szerint soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha a bíró kiállítja a sorozatban szabálytalankodó csapatkapitányt, Roy Keane-t, valamint megadja Halmosi szabályos gólját. Harminckét százalék viszont állítja, hogy a spanyol sípmester jelentõsen befolyásolta a mérkõzés eredményét, és a tévedései elvették azt a kis továbbjutási esélyünket is, ami volt. Tizenkét százalék úgy véli, a sporinak valóban voltak rossz ítéletei, de ezt a vereséget nem lehet a nyakába varrni, míg tíz százalék állítja: eléggé "lejtett a pálya", de ez a kiscsapatok sorsa, ha egy sztár együttessel találkoznak. Mindössze három százalék véli úgy, hogy a játékvezetõnek nem voltak mérkõzést befolyásoló hibás döntései.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1642
Mars akció - Loki bérlettel!

2005. 08. 16. 13:00


DVSC labdarúgó éves bérletet kapnak ajándékba, azok az új elõfizetõk, akik a Mars csomagra szerzõdést kötnek a DMCC Kommunikációs Rt.-vel.


A kedvezmény a 2005. augusztus 15. és szeptember 30. közötti új bekötésekre érvényes. Az Internet és kábeltelevíziós Mars csomag ára havi 7990 forint.
További információk: DMCC Rt., Debrecen, Ibolya u. 19 és Kishegyesi út 38.
Telefon: 533-600, Fax: 533-608
E-mail: [email protected]
Honlap: www.dmcc.hu

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1641
Éger többet várt a Realtól

2005. 08. 16. 10:00


A BL-induló Debrecen védõje, Éger László szerint a Manchester United elleni mérkõzés jóval nagyobb kihívást jelentett a számára. (Fotó: magyarvalogatott.hu)


Többet várt a vasárnapi mérkõzéstõl és az ellenféltõl a Bajnokok Ligájában induló Debrecen egyik vezéregyénisége, Éger László, aki szerint múlt kedden az Old Traffordon sokkal nehezebb találkozón kellett helytállnia.
- A Manchester United játékosai a kezdés után azonnal nekünk estek, letámadtak, míg a madridiak végig kényelmesen játszottak. Látszott rajtuk, hogy nagyon fáradtak, kemény terhelésen vannak túl. Mindenesetre így is csodálatos élménnyel gazdagodtunk, számomra Zidane játéka jelentette a legnagyobb élményt - mondta az MTI-nek a debreceni védõ, aki szívesen szerepelne szerdán az argentinok ellen is, de tudja, ez Lothar Matthäus szövetségi kapitánytól függ.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1640
Matthäus szûkítette a magyar keretet

2005. 08. 15. 16:40


A szövetségi kapitány továbbra is számít Böõr Zoltánra, Halmosi Péterre, Kerekes Zsomborra és Éger Lászlóra.


A Real Madrid elleni gálameccset követõen az argentin válogatott elleni szerdai barátságos összecsapásra készül a Lothar Matthäus vezette nemzeti együttes. A ma délelõtti tréninget követõen a kapitány több játékosnak megköszönte eddigi munkáját, így elhagyta az edzõtábort többek között Komlósi Ádám és Nikolov Balázs. Ugyanakkor teljes értékû edzésmunkát végzett Böõr Zoltán, akinek - mint arról nemrég beszámoltunk - nem tört el a csontja, és így várhatóan pályára lép szerdán 17 óra 30 perckor a Puskás Ferenc Stadionban.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1639
Szombaton ismét bajnoki

2005. 08. 15. 13:00


Az NBI harmadik fordulójában az MTK együttese látogat Debrecenbe.


Ez a hét az MTK elleni bajnoki felkészülés jegyében zajlik. Játékosaink ma délelõtt erõnléti tesztet végeztek Jámbor László vezetésével, majd délután 18 órakor edzésre gyûlnek össze ismét labdarúgóink. Holnap két tréning szerepel a programban, míg szerdán 18 órakor, csütörtökön délelõtt 9 órakor edz csapatunk. Pénteken a mérkõzés idõpontjában, azaz 19 órakor tart tréninget Supka Attila tanítványainak. Ezúttal vasárnap nem pihenhetnek labdarúgóink, ugyanis a jövõ hét szerdán a Puskás Ferenc-stadionban már a Manchestert fogadják.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1638
Böõr Zoltán: csak zúzódás

2005. 08. 15. 14:00


Az elsõ diagnózisokkal ellentétben nincs eltörve a debreceni középpályásnak, Böõr Zoltánnak az orra.
(Fotó: origo.hu)


Szerencsére az elsõ diagnózisokkal ellentétben nincs eltörve Böõr Zoltánnak az orra, így valószínûleg pályára léphet az argentinok ellen - írja a nemzetisport.hu.
A 26 éves futballista a Puskás Ferenc-válogatott színeiben a Real Madrid ellen játszott mérkõzésen sérült meg egy ütközés után, és 14 perc elteltével el kellett hagynia a pályát.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1637
Debrecen, augusztus 15., 14.15 Már tízezer belépõ elkelt a BL visszavágóra.

Jól fogynak a jegyek az augusztus 24-ei, Puskás Ferenc Stadionban esedékes DVSC-AVE Ásványvíz-Manchester United Bajnokok Ligája-selejtezõ visszavágóra.
A hét végén becslések szerint 10 ezer belépõ kelt. Akik még nem jutottak jegyhez, nem maradtak le semmirõl, ugyanis hétfõn 9 órától folytatódik a jegyárusítás három helyen: az Oláh Gábor utcai VIP-teremben, a Royal Casinóban és a Debrecen Plaza emeletén található DVSC Ajándékboltban.
A Loki Szurkolók Egyesülete és a MÁV Rt. chartervonatot indít a BL-selejtezõ visszavágójára. Jelentkezni lehet augusztus 16-án, kedden 12 órától a Kövér Egér Kávézóban (Péterfia u. 46., tel.: (52) 412-902). A vonat Debrecenbõl indul augusztus 24-én, 15 óra 30 perckor, érkezik Budapest Keleti pályaudvarra 18 órakor. Visszaút: augusztus 24-én, 23 óra 30 perckor.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

szanics
#1636
Vagy nem, ha feldagad azonnal. Na mindegy, nyilván nem seggfejek ülnek ott.

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

Rudee
#1635
Még ha a lábával lett volna valami, akkor jó, nincs a pálya szélén röntgen de az orron lehet látni is ha el van törve.

Szar Bayern, szar Bayern :)

szanics
#1634
Hogy osztod ma az észt! 😄
Azért ezt nehéz lehet 5 mp alatt megállapítani, ha bedagad, mint az állat és mocskosul fáj.

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

Rudee
#1633
Böõrnek nem is tört el az orra, a válogatott orvosai is királyak.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Sheva
#1632
tudom h nem direkt volt

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Rudee
#1631
Gondolhatod mennyire volt szándékos.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Rudee
#1630
Nem, az a másik aki a kispadoknál garázdálkodott. Asszem NB1es mecsen is õ szokta basztatni az edzõket meccs közbe.

Szar Bayern, szar Bayern :)

Sheva
#1629
hát nem 😄DDDDDDDDDDDDD

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Kaplan
#1628
Hát jah...Ahhoz képest, hogy gálameccs volt nem lett döntetlen 😄

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

Sheva
#1627
nekem 8 ki volt.. de nem volt szép tõle

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Kaplan
#1626
Én pedig Zidanet láttam no mindegy.

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

Sheva
#1625
Böõr Zoltánnak eltört az orra

2005. 08. 15. 09:35


Középpályásunk a Puskás Ferenc gálamérkõzésen mindössze 14 percet tölthetett a pályán.


Böõr Zoltán a tegnapi, Real Madrid elleni gálamérkõzés 14. percében Graevesen mellett felugrott fejelni, amikor a dán középpályás lekönyökölte játékosunkat, akinek ettõl eltört az orra. Böõr a mérkõzés közben elmondta, hogy egy ilyen sérülés benne van a fociban, és bár szívesen folytatta volna a játékot, nagyon megszédült, ezért az orvosok tanácsára a kispadon maradt. Válogatott játékosunk úgy gondolja, hogy sérülése nem veszélyezteti a jövõ szerdán esedékes Manchester elleni BL-selejtezõ pályára lépését.


itt is Gravesent ír...

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#1624
hát jah szegénynek kijutott a mostani idõszakban bõven

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

szanics
#1623
Ja, szerintem úgy van vele, hogy ez semmi azokhoz képest, amik az elmúlt években érték.

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

Sheva
#1622
Zoli is úgy beszélt róla mintha természetes dolog lenne 😊

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

szanics
#1621
Ki mondta? Szujó?

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

szanics
#1620
Azért hál'Istennek az orrtörés ma már nem nagy tragédia.

FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!

Rudee
#1619
Akkor látogasd meg a szemészeten ügyeletes orvost.

Szar Bayern, szar Bayern :)

forza milan
#1618
én nem ugy láttam,mintha ez igy lenne!

Sheva
#1617
lényegtelen h ki volt

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#1616
Én Zidane-t írtam elõször, csak a riporter miatt átírtam😛

Rudee
#1615
Gravesen kb 20 méterre volt az esettõl, de ne zavarjon se Téged, se az okos riportert.

Szar Bayern, szar Bayern :)