Debreceni VSC
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A csatár ennek ellenére sem távozik Debrecenbõl rossz szájízzel.
- A Lokiban töltött nagyszerû éveknek a megkoronázása volt ez a két Manchester elleni mérkõzés - mondta "búcsúbeszédként" Kerekes a meccs után. - Örök élményt nyújtott ez a párharc, és azt hiszem, ezt a csapattársaim nevében is mondhatom. Ami a játékomat illeti, úgy érzem, én is, és Igor Bogdanovic is kicsit kevés támogatást kaptam a középpályáról és az igazi utolsó passzok is hiányoztak. Hiába sikerült több lehetõséget is kidolgoznunk, ilyen helyzetkihasználással nem lehet legyõzni a világ egyik legjobb csapatát. A meccs után egyébként beszélgettem Van Nistelrooy-jal, aki azt mondta, hogy jól döntöttem, amikor a Tilburgot választottam, mert remek csapathoz kerülök.
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
2005. 08. 25. 08:40
Az UEFA-kupa elsõ fordulójának sorsolására pénteken 13 órakor kerül sor Monacóban.
Pénteken 13 órakor kiderül, hogy ki lesz a DVSC-AVE Ásványvíz ellenfele az UEFA-kupa elsõ fordulójában. Az eseményre ezúttal Monacóban kerül sor, a lehetséges ellenfelekrõl késõ estére kapunk tisztább képet, hiszen a második legrangosabb kupasorozatban ma játsszák a selejtezõkör visszavágóit. Az viszont már biztos, hogy az elsõ mérkõzésre szeptember 15-én kerül sor, a visszavágót szeptember 29-én rendezik.
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com
Szabad ember szabad országban szabad akaratából, azt tesz amit szabad...
Ha egyszer megindul, akkor nem lehet feltartóztatni Cristiano Ronaldót (balra) – Dragan Vukmirnak sem sikerült
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
Supka Attila (DVSC): - Sikerült jól futballoznunk, és csapatom sok helyzetet teremtett. Sajnos azonban ezek közül egyet sem sikerült kihasználni. Reálisan nézve a gólkülönbséget kissé túlzónak érzem, de a két csapat között mindenképpen van a Manchester javára van különbség. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei, és ez be is igazolódott.
Sir Alex Ferguson (Manchester United): - A csapat jó teljesítményt nyújtott, elégedett vagyok a látottakkal. A pálya talaja hagyott maga után kívánnivalót, nem is keveset. A Debrecen a 3-0-s eredménynél jobb volt, jobban játszott. A két sérült játékosról egyelõre nem sokat tudok, pontos diagnózis csak holnap délelõtt lesz.
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
Reménykedtünk, a meccs végkimenetele is emlékeztet majd a Vörös Ördögök Zalaegerszeg elleni, budapesti fellépésére (igaz, nem egy újabb súlyos sérülésre vágytunk: akkor Wes Brownt, most Gary Neville-t kellett hamar lecserélnie Sir Alex Fergusonnak).
Az elsõ két ziccert a Loki - Sándor Tamás, aztán Dombi Tibor - puskázta el, az argentin Heinze viszont nem volt ilyen elnézõ a túloldalon, a van Nistelrooy akadályozta Csernyánszki hibája után (csakúgy, mint válogatottunknak) gólt fejelt (0-1). A folytatásban már-már unalmas elsõ félidõt egy veszélyes Sándor-szabadrúgás és egy nagy van der Saar-védés zárta.
A szünet után aztán újfent nagyot hibázott a debreceni védelem, így a balbekk Heinze öt méterrõl megint zavartalanul rábólinthatott a "Manchester United a jobb csapat?"-kérdésre (0-2). Ezzel növelte háromra a Puskás-stadionban egy hét alatt szerzett góljainak számát.
S ha ez nem lett volna elég, kisvártatva Richardson ragasztott ballal óriási gólt a hazai kapuba, (0-3). Átellenben bezzeg a kapufát trafálta telibe a cserecsatár Brnovic. Ennél többre a Loki erejébõl már nem is futotta, pedig Richardson sérülése után nem maradt több cseréje Fergusonnak, így az utolsó 20 percet emberhátrányban játszotta végig az angol gárda.
Összesítésben tehát 6-0-val a MU ment tovább, õk a Bajnokok Ligája fõtábláján, míg a Loki az UEFA-kupa elsõ körében folytatja.
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
Nem kell az ördögöt a falra festeni! 😛
Én úgy érzem a Borot fogjuk kapni.. újabb angol túra lesz.
\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com
CSAK A LOKI!!
\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com
Fantasztikus hangulat volt a vonaton, majd a stadionig vezetõ úton, stadionban. Jó volt látni, ahogy a kb. 20 vagonból álló sor tiszta piros volt. A stadionba menet 20 kis köcsög fradista "betámadott". Nevetséges volt....
A MU annyit adott ki magából, amennyit kellett. A legérdekesebb az volt, ahogy a meccs után 11 órakor Wayne Rooney edzett szó nélkül. Magyar játékosoktól is jó lenne ilyet látni...
---
Amúgy kint voltam a mérkõzésen, sajnos engem elkeserített a szurkolók hozzáállása. Nem szeretném minõsíteni a drapikat, de remélem, hogy a FUCK UEFA!-s transzparens után egy-egy Lokit sújtó játékvezetõi döntésnél a B-közép csöndben marad majd, mert ekkora öngólt én még nem láttam...
Ami a csapatot illeti, minden elismerésem a Debrecené. Én nem úgy láttam, hogy az MU hagyta játszani a Lokit, szerintem ezen a meccsen is keményen mentek és daráltak. A mai eredmény nem volt reális.
Hajrá az UEFA-kupában!
FORZA ROMA! Irány a BL-győzelem!
Egyébként egy órával a meccs elõtt kolbászoltam egy pereccel a kordonnál, befordult egy szürke busz, hát nem az Alan Smithék integettek ki belõle? Biztos nagy élmény lett volna Neked, sõt, feleségjelöltek között is szemezgethettél volna, cuki kis ManU mezes 13 éves forma lánykák ott örömködtek.
Kár, hogy nem jöttél. 😞
Meccs nem volt rossz, ManU hagyott minket játszani, csatáraink elbalfaszkoták kicsit a dolgot. Meg persze qrvára meglepõ volt, hogy ez a Heinze tud fejelni.
Nem baj, elõre az UEFA csoportkörbe!
CSAK A LOKI!!!
\"minden arany ami 3 leddel fénylik\" sonydefenseforce.com
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
Roma, Leverkusen, Feyenoord, Stuttgart, Sporting, Monaco, Auxerre, Galatasaray, Hertha, Sevilla, CSKA Moskva, Middlesbrough, Espanyol, stb.
Szar Bayern, szar Bayern :)
MANCHESTER UNITED: OOO!!! http://unitedweb.atw.hu !!!OOO Hírek, Videók, Fórum, Blog, Chat, Galéria, Tippjáték és Kvízjáték egy helyen ----> UnitedWeb QUALITY IS OUR PASSION
MANCHESTER UNITED: OOO!!! http://unitedweb.atw.hu !!!OOO Hírek, Videók, Fórum, Blog, Chat, Galéria, Tippjáték és Kvízjáték egy helyen ----> UnitedWeb QUALITY IS OUR PASSION
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
HAJRÁ LOKI!!!
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.
.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
no comment