172092
  • fugitive1
    #828
    Reggelt mindenkinek! Most olvastam reggel a hardwired-en.
    "- a támogató feladatokat ellátó játékosok (szanitéc, utász) hasonlóan kapnak pontokat, mint a harcolászó katonák, azonban ők gyógyításért, illetve javításért. A fegyvertárukat is fejlesztették, annak érdekében, hogy hathatósabban meg tudják magukat védeni (az utász pl. géppisztollyal rendelkezik).

    - bármikor lehetőség lesz szakaszt létrehozni egy oldalon belül. A szakasznak nevet lehet adni, a csapattagok voice-over-IP módszerrel könnyen kommunikálhatnak egymással, míg a szakaszvezetők hotkey segítségével teremthetnek egymással közvetlen kapcsolatot. Szakaszvezetők képesek célpontot megjelölni füstgránát segítségével.

    - a már korábban említett parancsnoki tisztség betöltése egyszerűen működik. A játékosok jelölhetik, hogy "pályázni" kívánnak a tisztségre, és ranguk függvényében kapja meg a kiválasztott szerepet.

    - a parancsnoknak speciális képességei lesznek, melyeket bizonyos időközönként lehet használni, ezek a következőek:

    műholdas felderítés - öt másodpercre az összes ellenséges egység látható lesz a térképen, csak a parancsnok számára

    UAV Predator - egy játékosok számára láthatatlan felderítő robot a pálya kis részét feltérképezi, az összes egység számára láthatóvá téve az ellenséges egységeket

    Hadtáp - a parancsnok meghatározhat egy területet, melyre ejtőernyővel muníciót és elsősegélyes dobozt dobnak le repülőgépről

    Tüzérségi támogatás - Magától értetődő, baráti egységekre is hat, úgyhogy nem árt óvatosan használni"

    Tudom, nem sok dolog, meg aki figyeli az ide vonatkozó híreket annak ez már nem nagy újdonság, de mégis csak BF2 hír!!!
    Ja, és még kiemeli, hogy a fizikai rész még csiszolásra szorul. Ha még a friss videókon láttotaknál is jobb lesz, el leszünk kényeztetve!
  • haxoror
    #827
    Ign preview, írnak a commander rendszerről és a dinamikusan változó térképről stb.
    klikk
  • uHs Gerzson
    #826
    Vagy már lehet hogy a béta lesz :)
  • Skiper
    #825
    BF2 készítők :)
  • Skiper
    #824
    Inkább demót adnának ki a készítők!
  • TDC Geronimo
    #823
    Biztos az alpha
  • TDC Geronimo
    #822
    Benne lesz 1 Battlefield 2 teszt a Januári Gamestarba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • Tomeee
    #821
    nagyon királyak a videók
  • Tomeee
    #820
    jaja
  • Skiper
    #819
    *még a decembernek is ...
  • Skiper
    #818
    Hát ja. Szerintem inkább mondjuk 4 hónapot, akkor kiadják szvsz,
    mert én márciust hallottam, de ég a decembernek is el kell telnie, szóval 4-5 hónap.
  • skorpio7
    #817
    Talán olyan 50? Csak nehogy sokat mondjak így is.
  • Beers
    #816
    Az biztos,majd nézd meg 3 hónap múlva hány hozzászólás lesz itt!
  • BurnBaby
    #815
    #747
    de kell a reklám mindig ,)
  • Beers
    #814
    Lehet,hogy már láttátok,de azért is belinkelem :) ! 82M!
  • Skiper
    #813
    jah, eddig én is ilyen voltam, de most megtörik a jég!
    amúgy szerintem továbbra is lesz, hogy csak olvas, nem ír.... :)
  • dronkZero
    #812
    Vagy csak elolvassa, és aztán nem ír.

    Hopp, azt hittem, én is ilyen vagyok, de ezek szerint nem... :)
  • Skiper
    #811
    Igen, mert mindenki ránéz, elolvassa a max 3 db üzit, ír, majd elmegy :)
    Teháta fórum nem látványosan pörög, hanem pörgetve van - a csekkolások által ;-)
    Ha kijön egy csepp hír, máris megy a körmölés :)
  • TDC Geronimo
    #810
    jó jó igazatok van
    De látjátok ahogy beírtam,hogy "Miért nem megy jobban a fórum?" máris lett 3 új üzi
  • uHs Gerzson
    #809
    Meg média anyagokat is szorványosan kapunk
  • skorpio7
    #808
    Miről kéne itt pörögni(e) amúgy, amikor a játék még meg se jelent. ;)
  • Cobra.
    #807
    Talán mert még azt se tudni pontosan, hogy mikor jelenik meg a játék?
  • TDC Geronimo
    #806
    Miért nem megy jobban a fórum?
  • uHs Gerzson
    #805
    Csatlakozom az elötem szolohoz
  • Beers
    #804
    Úgy legyen!
  • TDC Geronimo
    #803
    Néztétek a gamespotot?
    Megjelenési dátumnak 2005 márcus 21 van írva!!!!!!!!
  • Zs0lt1
    #802
    Hát azért ezt így kijeélenteni, kissé durva, nem gondolod.
  • Tomeee
    #801
    remélem drága Buba mestert majd nélkülözni fogjuk :DDD
  • Tomeee
    #800
    jaja nagyon várom már
    hasonló lesz a bfv PoE módjához???
  • fugitive1
    #799
    Tuti, hogy fasza lesz!
    Remélem mindenki látta a "nagyobb" játékoldalakon a pályát bemutatóját. Ha jól értelmeztem (legalább is remélem) létszámfüggő lesz a pályákon elfoglalható pont.
  • TDC Geronimo
    #798
    hi

    Amúgy nem is rossz ha 2 havonta jön ki hozzá patch. Gondoljatok bele kapunk temérdek új pályát meg kiegészítőt!
    Ha szemetek lennének várnának 1 évet és ezeket kiadnák kiegészítő formájában 12000 Ft-ért. Az jobb lenne?
    amúgy meg nagy fasza játék lesz és kész
  • fugitive1
    #797
    Meg a Dyna Blaster!
  • haxoror
    #796
    Van bugmentes játék pl. tetris :P
    A BFV patchekről meg jobb nem beszélni az egész úgy szar ahogy van...
  • fugitive1
    #795
    Maximálisan igazad van. Bugmentes játék szerintem se lesz úgy mondjuk a következő 3000 évben minimum. :-) A patch-elés meg azért kétélű dolog. Olyan ez, mint az én autószerelőm. Amikor kijavít a kocsimon egy hibát az felhoz két másikat. A BF'42 sem véletlenül tart az 1.6-os patchnél és még azért (valjuk be) rá is férne egy.
    A demóban meg csak reménykedhetünk. Manapság a "nagyobb" játékok megjelenés előtt nem adnak ki demót.
  • spacepunk
    #794
    Így volt! Így volt!
  • TneX
    #793
    "A demó meg a battlefieldekhez híven szinte biztos,hogy csak a játék megjelenése után jön ki :("

    Ezt most miért mondod?
    A Bf-nek jóval előtte volt demója,mindenki azt nyomta,máig emlékszem Wake Island-i felejthetetlen csatákra:)
    A Bf Vietnamnak meg talán nem is volt demója,nemhogy előtte...
  • Tomeee
    #792
    nem azt szeretnénk hogy tökéletes játék legyen de mint a bfv-nél kiadták az új patchet és még bugosabb lett
  • TDC Geronimo
    #791
  • TDC Geronimo
    #790
    amúgy meg lehetne kicsit pörgössebb a fórum!
  • TDC Geronimo
    #789
    hi

    nem tudom miért írtok megjelenési dátumokat amikor még maguk az EA-sek sem tudják,hogy mikor jön ki!!!!
    Annyit tudni csak,hogy jelenleg 70%-os a játék és KB.(kiemelve) 2005 február-március,de ez egyáltalán nem biztos!
    A másik:
    Mit akartok? Bugmentes játékot? Elment az eszetek? Szerintetek van, és lesz valaha bugmenetes játék?

    Ami tuti,hogy nagyon fasza játék lesz! Azok az új alpha videók phhh ŰBERBRUTÁL!!!!! Én tuti megveszem eredetibe. Azon viszont nem kell aggódni,hogy nem lesz tört szerver. Nyugodjatok meg lesz. Bár ez engem nem fog érinteni :) csak azt remélem nem 4-5 magyar szerver lesz csak,mint a BFV-nél.A demó meg a battlefieldekhez híven szinte biztos,hogy csak a játék megjelenése után jön ki :(