3776
  • mukika
    #14
    Magyar vonatkozású VB hír


    Napvilágot látott egy újabb hír, amely azonnali hatállyal, 2004 április 1-jétől lépett életbe. Ezentúl a privát csapatok új játékszabályok mellett vehetnek részt a világbajnoki futamokon az alábbiak szerint.



    Pozitívum, hogy a Nemzetközi Szövetség számukra többé nem írja elő a „FIA homológ” versenybenzin használatát, amit mellesleg aranyárban mérnek - és egyik fő oka volt annak, hogy az idei Új-Zéland Rallye-n alig akad privát induló a megnövekedett költségeknek köszönhetően...

    Az érem másik oldala, hogy valamennyi Super1600 és N csoportba nevező csapatnak számolnia kell azzal, hogy ezentúl, rájuk is érvényesek lesznek a JWRC és gyári WRC megszorítások. A kor és a gumimárka (Pirelli) megkötésétől eltekintve így csak maximalizált számú gumival és szerelővel vehetnek majd részt a versenyeken.



    Bár az utóbbi minket anyagi okokból nem kifejezetten érint, jó tudni, hogy merre tendál a FIA, ugyanis Benik Balázsék és Szabó Gergőék is egyaránt terveznek egy esetleges kirándulást Szardínia szigetére az októberi utószezonban és lehet, hogy több „azonnal hatályba lépő” szabályhoz is alkalmazkodniuk kell, ahogyan az sem kizárt, hogy a 2005-ös szervizszabályokat is átveszik az olaszok.

    Forrás: World Rally News

  • mukika
    #13
    De miért???
  • Ottto
    #12
    "ne nyulj hozzá"
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • traXion
    #11
    Ez egy szemét! :)
  • mukika
    #10
    Sajnos nem múlt el baleset nélkül a szezonnyitó futm... nem is csodálkozom rajta.

  • mukika
    #9
    IGNIS SUPER 1600 specifikáció:
    Motor:
    Vízhűtéses, soros, négy-hengeres, 16 szelepes DOHC
    Furat x löket: 81.0×77.5mm
    Lökettérfogat 1597cm3
    Maximális teljesítmény (kW (LE)/ford.): 162.0(220)/8500
    Maximális nyomaték (Nm/ford.):191/7250

    Sebességváltó:
    Hat sebességes, szekvenciális – gyártó: HEWLAND
    Differenciálmű: mechanikus, több lemezes
    Tengelykapcsoló: fém, egy lemezes

    Lengéscsillapító:
    Gyártó: REIGER
    Elöl: MacPherson típusú, tekercsrugós
    Hátul: tekercsrugós

    Fékek:
    Elöl: Brembo/ φ300mm(murva) φ355mm(aszfalt)
    Hátul: Brembo/ φ278mm
    Féknyereg
    Elöl: Brembo / 4 dugattyús
    Hátul: Brembo / 2 dugattyús

    Abroncsok:
    17/63-17"(aszfalt)
    16/65-15"(murva)

    Kerék:
    17x7.0J(aszfalt)
    15x6.0J(murva)

    Méretek:
    Hosszúság: 3725mm
    Szélesség:1770mm
    Magasság: 1480-1560mm
    Tengelytáv: 2360mm
    Nyomtávolság - elöl:1560mm hátul:1519mm
    Minimális versenysúly: 1000kg

    Belső felszereltség:
    Utaskabin: új fejlesztés
    Biztonsági öv: Sabelt/TOP FORMULA

    Forrás: Suzuki

  • mukika
    #8
    nem hinném. Eléggé faszán megy, és látványosan!!!
  • robotnyk
    #7
    Junior WRCben jól tolják vele
  • traXion
    #6
    szánalmas egy auto....
  • mukika
    #5
    A MI AUTÓNK!!! :)

  • mukika
    #4
    hm érdekes...

    Két Hideg lehet Miskolcon


    Több, mint száztíz páros nevezett a 11. Vredestein Miskolc Rallyra (április 23-25.), azonban a nevezések hivatalosan még nem tekinthetőek véglegesnek.



    Érdekességek:
    - Angyalfi Károlyékkal bővülhet a skodás armada, ugyanis egy Octavia WRC-t jelöltek meg autónak
    - Miskolcon mutatkozhat be Butor Róberték Super 1600-os C2-es Citroenje
    - A Tagai-tesók ugyan kihagyták a szezonnyitót, ám a borsodi pályákon elképzelhető, hogy itt lesznek egy Subaru Impreza WRC-ben
    - Szeleczky Tamás a Ford Escortot mutathatja meg a lelkes miskolci publikumnak
    - Turcsányi Egon: Mazda 323 GTR (A8)
    - Géczy Nándorék sokak kedvencét, egy A8-as Toyota Celica GT4-t ,,tervez”
    - Hadik Andrásék reménykednék, hogy hazai környezetben vethetik be az Opel Astra OPC-t
    - Leadta nevezését Hideg Krisztián (Mitsubshi Lancer EVO 6, N4)
    - És talán amire a legtöbben felkapják a fejüket: Hideg János is nevezett a 11. Vredestein Miskolc Rallyra!!!

    Forrás: RSO

  • mukika
    #3
    Új intézkedések, szabályok ...


    Új intézkedések, szabályok és azok fogadtatása a 2004-es évadban... a szezonnyitó futamon

    A tegnapi napon az esti parc fermébe beálló első osztályú mezőny néhány tagját meglepetés érte. A versenyrendezőség ugyanis a találomra kiválasztott 5 versenyzőn végezte el a törvényi előírások alapján is szükséges szúrópróba szerű drogteszteket. A svájci "berendezés" vizeletmintákból dolgozik, és több lehetséges szer jelenlétét képes kimutatni. Tekintettel arra, hogy a mechanizmus és annak minősítése nem ismert, a rendezők is csak próbának szánták ezen akciót.
    Faluvégi Pétertől megtudtuk, hogy a versenyzők jól fogadták a kezdeményezést, és annak ellenére, hogy nem volt szükséges, az érintett verenyzők kérésére az eredmények kifüggesztésre kerültek: 3 negatív és 2 értékelhetetlen (contoll jel nélküli) eredmény született.
    Ahogy Faluvégi Péter fogalmazott: "Örülök, mert látszik, hogy ezek a versenyzők valóban sportnak tekintik ezt a sportot."



    A korábbi versenyek alkalmával nehézséget okozott, amikor a kiálló versenyzőkről nem voltak hírei a rendezőségnek. Akik a gyorsaságin adták fel a versenyt, azokról lehetett tudni, hiszen a versenybírók, rendezők látták, hogy kiállt, ahogy szintén követhető volt, hogy kik nem tudták folytatni a versenyt egy-egy szervizt követően. Ám akik a két gyors közötti etapon álltak ki, arról csak annyi információja volt a rendezésnek, hogy az előző gyorsról lejött, ám a következőre nem érkezett meg. Ez pedig iőnként aggodalmat keltett, illetve bizonytalanná tette a rendezést. Új szabályként az idei évtől bevezetére került, hogy a kiálló versenyzőknek az itinerben lefűzött lemondó nyilatkozatukat le kell adniuk, ezzel is rugalmasabbá téve a rendezést, és követhetőbbé a versenyzők mozgását. Jó tapasztalatként értékelte Faluvégi Péter azt a tényt, hogy az esetek legnagyobb részében ez így is történt, a versenyzők - annak ellenére, hogy sokaknak ilyenkor éppen elég bajuk volt, és bizonyára szívesebben foglalkoztak volna saját problémáikkal - pozitívan álltak az új szabályhoz, komolyan vették azt, nyilatkozataikat rendre leadva együttműködtek a rendezőkkel.

  • mukika
    #2
    nemrég kezdődött el az országos bajnokság:

    Szabó Gergő egri beszámoló

    Egy kis ízelítő Gergőék lapjáról, természetesen bővebben olvashattok mindenről a csapat lapján...

    Sziasztok!

    Utolsó jelentkezésünk óta eltelt hosszú időnek az az oka, hogy a végső pillanatokig folyt a munka a 2004-es évad elindításának érdekében. De visszatértünk és komolyan vesszük szurkolóink jogos elégedetlenségét a honlap "tarthatatlan" helyzete miatt. A mai naptól fogva csapatunk kezébe került a website menedzselése, így garantálni tudjuk az állandó frissítést.

    Az év eleji nagy találgatásokat nem szerettük volna egyenként kommentálni hisz számunkra is rengeteg kérdőjelet tartogatott a kezdődő szezon. Nálunk sem történt másként mint minden csapatnál, hogy az utolsó pillanatig minden mozgásban volt a csapat körül és amíg nem tudtunk semmi biztosat nem szerettünk volna komolytalan bejelentéseket tenni.

    Utólag ennek már úgysincs jelentősége, aki ott volt Egerben az mindent láthatott. A fő változás az autó színében történt az új támogatónk okán. Nagy örömünkre egy nagyon komoly, a ralisportban már jól ismert márka választotta csapatunkat reklámhordozóul. Mint tudjátok a BOMBA! továbbra is szerette volna az ifj. Tóth-Tóth párost támogatni, de miután kiderült, hogy nem tudnak elrajtolni az első futamon, legnagyobb örömünkre a mi csapatunkkal állapodtak meg a 2004-es évadra. Az új támogatónk miatt kb. 10 munkanapunk maradt az autó és az új design elkészítésére. Bajunkat fokozta még, hogy a motorfelújítás az utolsó pillanatokig elhúzódott (szerdán került haza) s a műszaki vizsga is lejárt időközben így az utolsó 48 óránk non- stop munkával zajlott. Ennek köszönhetően csak pár kilométer erejéig ülhettünk az autóban a verseny előtt s így vártuk az egri rajtot.

    Forrás: Szabó Gergő

  • mukika
    #1
    ezt a topicot azé nyitottam mert a Rally jó!