35611
-
#305 Ma délután megnézema visszavágót, remélem megint a MU nyer!:PPPP -
#304 Arsenal 2 - 4 Manchester United
A szezon meccsének is nevezhető szuper-rangadón a United tegnapi győzelmével most már oda-vissza verte az ágyúsokat a bajnokságban.
Rooney-t nem lehetett kordában tartani
A mérkőzést megelőzően mindkét menedzser kijelentette, hogy amelyik csapat elveszíti ezt a rangadót, biztosan lemondhat a bajnoki álmokról.
A United ennek ellenére nem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát, sorra adták el a labdákat. A nem várt kezdésnek meg is lett az eredménye. Szögletből egy pontos beadás után Patrick Vieira csúsztatott bele a labdába, ami a hálóban landolt.
A hazai előny után végre felébredt a United. Rooney passzából a walesi varázsló kissé szerencsésen, de egyenlített a 19. percben. Giggs lövése még megpattant egy Arsenal védőn is.
Azonban az Ágyúsok csapatának ismét sikerült visszavennie előnyét. A vendégek védelme kihagyott egy időre így Bergkamp tisztán vihette rá a baloldalon és lőtte be Caroll lábai között. Ekkor már rendkívül megerősödött a nagyrészt Arsenal drukkerek hangja.
A szurkolók hangját Ronaldo csendesítette el. A második félidőben alig 10 perc játékidő után egy gyönyörű támadásból talált be az ifjú tini sztár.
Talán 3 perc telt el, mikor az Ágyúsok kapusa hibázott. A kapus Almunia túlságosan kimerészkedett a 16-os vonalához így Giggs könnyedén elhúzta mellette és adta be Ronaldonak, aki már érkezett a hosszú sarokra. 2-3!
A vezetés tehát már a Manchester kezében volt. Őrizni azonban nem volt könnyű, különösen, hogy a 69. percben Silvestre lefejelte az Ágyúsok egy játékosát ekképpen Graham Poll pirossal jutalmazta a megmozdulást. Ezek után a United teljesen betömörült kapuja elé, Arsenal tehetetlen volt a még emberhátrányban is kitűnően védekező vendégekkel szemben. A mérkőzést O'Shea döntötte el végképp a végére. Az ifjú védő bámulatosan emelte át a labdát az Ágyúsok kapusa fölött ezzel beállítva 2-4 végeredményt.
Ezzel a United győzelemmel Ferguson gárdája a táblázaton megelőzte az Arsenal csapatát, akik a vereséggel búcsúztak az 1. helytől.
Arsenal-Manchester United 2-4 (2-1
Gól: Vieira (8.), Bergkamp (36.), illetve Giggs (18.), Ronaldo (54., 58.), O'Shea (89.)
Arsenal: Almunia; Lauren (Fabregas, 83), Campbell (Hoyte, 79), Cygan, Cole; Ljungberg, Vieira, Flamini (Reyes, 71), Pires; Bergkamp, Henry.
Csere: (Nem használt) Lehmann, Van Persie.
Manchester United: Carroll; Neville G., Ferdinand, Silvestre, Heinze; Ronaldo (Brown, 71), Fletcher (O’Shea, 61), Keane, Scholes; Giggs (Saha, 77); Rooney.
Csere: (Nem használt) Howard, Neville P.
Piros lap: Silvestre (69.)
Sárga lap: Gabriel Heinze 12, Cristiano Ronaldo 59, Ryan Giggs 15, Wayne Rooney 43, Robert Pires 29, Jose Reyes 90.
Játékvezető: Graham Poll.
Nézőszám: 38.164
-
#303 jó meccs volt, amúgy meg ritkán látni ennyire túlfűtött hangulatot a pályán, néha már attól féltem bunyó lesz -
skristof #302 hát jól felszívtuk magunkat
tartottam pedig a meccstől
nembaj
One United -
#301 Glory! -
#300 jaja jol beszelsz -
#299 Ugye nem kell semmit írnom? Le lettek alázva. Bámulatos vedekezés a második félidőben, és mesteri munka Christiano Ronaldo-tól, O'Shea gólja pedig élményszámbamenően pazar volt. Egy védőtől ilyen gól... szerintem Henry is irigykedett. 2-4, 2-4, 2-4, te kis csacsi Wenger, hova mégy? -
#298 Fergie Rooneyt méltatja
Sir Alex Ferguson nyilvánvalóan elégedett volt a United magabiztos 3-0-ás győzelmével, és egy különleges dicséretet tartogatott a kétgólos hős, Wayne Rooney számára.
A United managere a mérkőzés után nyilatkozott a MUTV-nek...
Nagyszerű beugró emberek
„Maradéktalanul elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével. Pihentettem Paul Scholest, Roy Keane és Darren Fletcher is hiányzott. Új középpályával játszottunk és nagyon éltek. Miattuk volt élénk a meccs és nagyon elégedett voltam. Élvezték a játékot. Ez egy FA Cup meccs volt, egy lehetőség nekik a csapatba kerülésre és nem hagytak cserben.”
Lenyűgöző eredmény
„Nem volt egy könnyű összecsapás. A Middlesbrough-nak jó mérlege van itt, habár talán nem az FA Cupban, de nem akartam ölbe tett kézzel figyelni és hagyni, hogy felvegyék a meccs ritmusát. Erősen és támadóan kezdtünk, és már a kilencedik percben megszereztük a vezetést, ami elég szokatlan tőlünk.”
Carroll védése Zenden helyzeténél
„Ott egy kicsit elaludtunk és elvesztettük a labdát a büntetőterületen belül. Hasselbaink jól játszott össze Zendennel és Carroll nagy védést mutatott be. Ez volt az egyetlen momentum, amikor aggódnunk kellett.”
A kölyök Rooney
„Két fantasztikus gólt szerzett ma, egészen káprázatos gólokat – ez a gyerek különleges tehetség. Bámulatos volt a mai teljesítménye. Az ilyen gólok csak jót tehetnek neki.”
Az FA Cup
„Ez egy nagy sorozat. Az egy külön plusz volt nekünk, hogy a Carling Cupban három hazai meccsünk volt, de az FA Cup különleges és reméljük még, messzire jutunk. Az FA Cupban csak egy dolgot tehetsz, meg kell nyerned a meccseidet. Úgy gondolom, ezt nagyon magabiztosan hajtottuk végre, és közben még pihentetni is tudtuk Mikael Silvestre-t, Paul Scholest és Louis Sahat, aki hosszú sérülése után sokat játszott. Ha Darren Fletcher és Alan Smith is rendben lesz, akkor nagyon erős keretünk lesz keddre.”
Giggs sérülése
„Egy kicsit meghúzódott, de semmi olyan baja nincs, ami meggátolná abban, hogy kedden játsszon.”
-
Csesza #297 jah, csak szegény ronaldot mindig lehozzák pedig nagyon él a pályán!!!! -
#294 Egyébként tegnap végre szépen és átütően játszott a MU, éljen! -
Csesza #289 jah, asszem a sport2 -
skristof #288 adta vmelyik TV adó? -
Csesza #280 FA CUP eddig
3:0 a Boro ellen
O'Shea, Rooney 2 kibaszott nagy golt lőtt!!!!
sz.tem az egyik a 2 közül az idény talán eddigi legszebb gólja!!!! -
Csesza #279 hát ki is estek sajna :(
-
#278 és bazz pont ekkor Duff lő egy potya gólt...grrrrrrr -
#277 1-1 83.perc
Giggsy mekkora gólt lőtt ,atyaég .Ceh barátunkat jól besz*patta :) -
#276 Kérlek benneteket biggyeszétek az írások végére a forrást és ,hogy ki írta. Tothatt legalább ennyit megérdemel ha ennyit dolgozott ezen az előzetesen pl.
Ja és reszkess Chelsea. Glory UTD! -
#275 Beharangozó: Man Utd v Chelsea
Carling Cup elődöntő visszavágó
Old Trafford
Január 26., szerda
Kezdés: 21 óra (DSF élő)
A MANCHESTER UNITEDnél kezdőként léphet pályára Alan Smith, miután felépült bokasérüléséből. Darren Fletcher (bokasérülés) biztos hiányzó, viszont Roy Keane a szezonban először játszhat a Ligakupában.
A Vörös Ördögök gól nélküli döntetlent értek el a Stamford Bridge-i első mérkőzésen. Ez azt jelenti, hogy az Álmok Színházában le kell győzniük londoni ellenfelüket, hogy a döntőbe juthassanak. A kupakiírás szerint az idegenben szerzett gólok nem számítanak a rendes játékidő végén, viszont a hosszabbítás után már igen.
A United 30 éves rekordot őriz, pontosan ennyi ideje nem buktak el hazai kupa (FA Cup, Ligakupa) elődöntőjében. Ez a fantasztikus sorozat azt jelenti, hogy a legutóbbi 16 elődöntőjükből mindig továbbmentek.
1975. jan. 22-én, Colin Suggett góljával a Carrow Roadon a Norwich City összesítésben 3-2-es győzelmet aratott a United felett a Ligakupa elődöntőjében, azóta azonban megállíthatatlanok a Vörös Ördögök a hazai kupasorozatok ezen szakaszában.
Zsinórban 11 sikerrel megvívott FA Cup és öt Ligakupa elődöntő adja a bámulatos sorozatot. Ez természetesen azt jelenti, hogy Sir Alex a Uniteddel még sosem vesztett hazai kupaelődöntőt! Fergie tíz megnyert elődöntővel (hat FA Cup, négy Ligakupa) járult hozzá ehhez a nagyszerű teljesítményhez.
A CHELSEAnél két hónapos sérülés után visszatért a csapatba Robert Huth. Elől Eidur Gudjohnsen válthatja Didier Drogbát, a kapuban pedig Carlo Cudicini játszhat Petr Cech helyett.
Ricardo Carvalho és Scott Parker továbbra is sérült, így ők el sem utaztak a mérkőzésre.
A Kékek az Old Traffordon korábban nyertek már egy kupát 1970-ben, igaz akkor a Leeds volt az ellenfél. A Vörös Ördögöket viszont a legutóbbi hét kupameccsükön nem tudták legyőzni az Álmok Színházában.
A két csapat kerete:
Man Utd: Howard, Carroll, Ricardo, G Neville, P Neville, Ferdinand, Silvestre, O'Shea, Brown, Heinze, Fortune, Ronaldo, Keane, Scholes, Djemba-Djemba, Miller, Giggs, Rooney, Saha, Smith, Bellion.
Chelsea: Cech, Cudicini, Johnson, Ferreira, Gallas, Terry, Lampard, Smertin, Jarosik, Cole, Geremi, Tiago, Robben, Kezman, Gudjohnsen, Drogba, Duff, Makelele, Bridge, Huth.
EGYMÁS ELLEN
Bajnoki: 125 mérkőzés, 52 Man Utd győzelem, 34 Chelsea győzelem, 39 döntetlen.
Ligakupa: 2 mérkőzés, 2 Man Utd győzelem, 1 döntetlen.
EGYMÁS ELLEN A KUPÁBAN
1970. okt. 28., Man Utd 2-1 Chelsea
2002. dec. 17., Man Utd 1-0 Chelsea
2005. jan. 12., Chelsea 0-0 Man Utd
MANCHESTER UNITED
3. a Premiershipben
Legjobb eredményei a kupában
GYŐZTES (1 alkalommal)
1992. ápr. 12., döntő, Man Utd 1-0 Nottingham Forest
Tavalyi utolsó mérkőzése a kupában
2003. dec. 3., negyedik forduló, West Brom 2-0 Man Utd
Eddigi Carling Cup mérkőzései a szezonban
2004. okt. 26., harmadik forduló, Crewe 0-3 Man Utd
2004. nov. 10., negyedik forduló, Man Utd 2-0 Crystal P
2004. dec. 1., negyeddöntő, Man Utd 1-0 Arsenal
2005. jan. 12., elődöntő, Chelsea 0-0 Man Utd
CHELSEA
1. a Premiershipben
Legjobb eredményei a kupában
GYŐZTES (2 alkalommal)
1965. márc. 15., döntő 1. mérkőzés, Chelsea 3-2 Leicester C
1965. máj. 5., döntő visszavágó, Chelsea 0-0 Leicester C (összesítésben 3-2 a Chelsea-nek)
1998. márc. 29., döntő, Chelsea 2-0 Middlesbrough (hosszabbítás után)
Tavalyi utolsó mérkőzése a kupában
2003. dec. 17., Aston Villa 2-1 Chelsea
Eddigi Carling Cup mérkőzései a szezonban
2004. okt. 27., harmadik forduló, Chelsea 1-0 West Ham
2004. nov. 10., negyedik forduló, Newcastle 0-2 Chelsea (hosszabbítás után)
2004. nov. 30., negyeddöntő, Fulham 1-2 Chelsea
2005. jan. 12., elődöntő, Chelsea 0-0 Man Utd
-
#274 Musical készült Keane-ről
Dublin, január 22., 12.55 A válogatott középpályásról mintázták a hős karakterét.
Roy Keane-ről készült musicalt mutatnak be február 8-án a dublini Olympia Színházban, mely a Manchester United csapatkapitánya és a válogatott menedzsere, Mick McCarthy közötti nézetkülönbséget dolgozza fel.
Mint ismeretes a játékos és a szakember 2002-ben úgy összeveszett, hogy Keane-t hazazavarták a világbajnokságról. A darab Keanóról, a legnagyobb harcosról szól, akit a szövetség a szigetekre küld a dúló háborúba. A musicalben szerepet kap McCarthyn kívül Pat Bonner, egykori válogatott kapus és Sir Alex Ferguson is. -
#273 Tud valaki viszonylag friss Manchester United-es képernyővédőt? -
#272 Érdemes már 20.30-tol nézni,mert előtte már beszélgetnek a meccsröl! -
#271 Olvasd el benne van teso az elejen a hirnek hogy mikor lesz. -
skristof #270 TV:Sport1 20.30 -
#269 Beharangozó: Exeter v Man Utd
FA Cup harmadik forduló újrajátszás
St James Park
Január 19., szerda
Kezdés: 20.45 (Sport1 élő)
Játékvezető: P Dowd
Az Exeternél visszatért Paul Jones, aki Martin Rice-t váltja a kapuban. A Yeoviltól kölcsönvett Kezie Ibe nem játszhat a mérkőzésen.
Gary Neville egy hónap után újra játszhat a Unitednél és minden bizonnyal Ryan Giggs is bevethető, ha szükség lesz rá.
Rio Ferdinand térdín problémái miatt biztos hiányzó, akárcsak Wes Brown aki eltiltását tölti.
Az EXETER CITY szolgáltatta a harmadik forduló szenzációját, azzal, hogy gólnélküli döntetlent ért el az Old Traffordon 67.551 néző előtt.
Az Exeter - amely csapat a futball rendszer szerint 95 hellyel van lejjebb a Vörös Ördögöknél - 2003-ban eset ki a futball ligából. Az első vendégszereplésük az Old Traffordon mentőövet jelentett a devoni klub számára, amely nagyon közel került a megszűnéshez veszélyes anyagi helyzete miatt. A két mérkőzésből és a tv közvetítési díjakból azonban több mint 750 ezer fontot gyűjtöttek, ami elég arra, hogy a teljes adósságukat kifizessék. Szombaton 2-2-es döntetlent játszottak a Billericay Town csapatával az FA Trophy harmadik fordulójában.
A St James' Park-i csapat 1951 óta nem jutott a harmadik fordulón túlra, akkor az élvonalbeli Chelsea ellen a negyedik forduló újrajátszásáig mentek. A Uniteddel korábban mindössze egyszer találkoztak a kupában 36 évvel ezelőtt. A liverpooli Alan Banks szerezte a góljukat, de a Charltonnal, Besttel, Law-val felálló United 3-1-re győzött.
A MANCHESTER UNITED managere Sir Alex Ferguson az old traffordi mérkőzés után elmondta, csapata a leggyengébb FA Cup produkciót mutatta, amit valaha is a Unitedtől látott. Jelentős javulást vár a tévé által is közvetített újrajátszáson. A United három gólnélküli döntetlen után tudott újra győzni a Liverpool elleni 1-0 alkalmával, így már kilenc mérkőzés óta veretlenek.
A United rekordnak számító 11. alkalommal nyerte el az FA Cupot, amikor májusban a Millennium Stadiumban a Millwall csapatát 3-0-ra győzte le, köszönhetően Ronaldo és van Nistelrooy két találatának. A kupa megvédésének első lépcsője az Exeter elleni mérkőzés, egy tipikus Dávid és Góliát összecsapás.
Leszámítva az 1999/2000-es szezont, amikor nem indultak, a United az elmúlt húsz évben mindig túljutott a harmadik fordulón, mióta a Bournemouth 1984. január 7-én 2-0-ra kiütötte őket a Dean Court-on. Azóta, ha ki is estek a kupából mindig Premiershipben szereplő csapat ellenében. A Vörös Ördögök 1953 óta most találkoztak először ligán kívüli csapattal a kupában, akkor a negyedik fordulóban a Walthamstrow Avenue-val 1-1-et játszottak az Old Traffordon, majd a megismételt meccsen 5-2-re győztek a Highburyben.
EGYMÁS ELLEN
Bajnoki: -
FA Cup: 1 Man Utd győzelem, 0 Exeter győzelem, 1 döntetlen.
EGYMÁS ELLEN A KUPÁBAN
1969. jan. 4., harmadik forduló, Exeter 1-3 Man Utd
2005. jan. 8., harmadik forduló, Man Utd 0-0 Exeter
EXETER CITY
6. a Conference-ben
Legjobb eredményei a kupában
NEGYEDDÖNTŐS (2 alkalommal)
1931. márc. 4., negyeddöntő újrajátszás, Exeter 2-4 Sunderland
1981. febr. 18., negyeddöntő újrajátszás, Tottenham 2-0 Exeter
Tavalyi utolsó mérkőzése a kupában
2003. okt. 28., negyedik selejtező kör újrajátszás, Gravesend & N 3-3 Exeter (büntetőkkel 6-5-re győzött a Gravesend)
Eddigi FA Cup meccsei a szezonban
2004. okt. 30., negyedik selejtező kör, Exeter 2-0 Braintree
2004. nov. 13., első forduló, Exeter 1-0 Grimsby
2004. dec. 4., második forduló, Exeter 2-0 Doncaster
2005. jan. 8., harmadik forduló, Man Utd 0-0 Exeter
MANCHESTER UNITED
3. a Premiershipben
Legjobb eredményei a kupában
GYŐZTES (11 alkalommal)
1909. ápr. 24., döntő, Bristol City 0-1 Man Utd
1948. ápr. 24., döntő, Blackpool 2-4 Man Utd
1963. máj. 25., döntő, Leicester C 1-3 Man Utd
1977. máj. 21., döntő, Liverpool 1-2 Man Utd
1983. máj. 21., döntő, Brighton 2-2 Man Utd
1983. máj. 26., döntő újrajátszás, Brighton 0-4 Man Utd
1985. máj. 18., döntő, Everton 0-1 Man Utd
1990. máj. 17., döntő, Crystal P 0-1 Man Utd
1994. máj. 14., döntő, Chelsea 0-4 Man Utd
1996. máj. 11., döntő, Liverpool 0-1 Man Utd
1999. máj, 22., döntő, Man Utd 2-0 Newcastle
2004. máj. 22., döntő, Man Utd 3-0 Millwall
Tavalyi utolsó mérkőzése a kupában
2004. máj. 22., döntő, Man Utd 3-0 Millwall
Eddigi FA Cup meccsei a szezonban
2005. jan. 8., harmadik forduló, Man Utd 0-0 Exeter
-
#268 Az amit a kommenáromban leírtam! -
#267 Beckham szívesen visszatérne Manchesterbe
David elmondása szerint boldogan viselné újból a United színeit.
A most már a Real Madridot szolgáló középpályás érdekes kijelentést tett egy nyilatkozatában.
"Egyelőre jól érzem magam itt Madridban, azonban szerződésem lejártával elképzelhető hogy klubbot váltok. Igaz ugyan, hogy egyetlen klub, amihez igazolnék az csakis Manchester United."
"A United az egész pályafutásomat meghatározta, még mindig nagyon a szívemhez kötődik. Ferguson azóta is apámként tisztelem."
Beckham szerződése 2007-ig szól a spanyol csapattal addig bőven van ideje gondolkodni a váltáson.
-
#266 Hulyeseget ne masolj be lecci.mi koze ennek a manutd-hez? -
#265 Anglia: megint kokain
London, január 17., 17.00 Két futballista játékjogát felfüggesztették.
Hat hónapra felfüggesztették egy Angliában játszó labdarúgó játékjogát, miután két alkalommal is pozitívnak bizonyult a doppingtesztje - jelentette a brit sportminisztérium (UK Sports). A minisztérium ugyanakkor jelezte, hogy egy másik labdarúgót marihuána élvezete miatt tiltottak el ugyancsak 6 hónapra. A két játékos személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Az első játékos először tavaly bukott meg, és augusztusban kellett megjelennie a fegyelmi bizottság előtt. Októberben ismét pozitívnak bizonyult a kontrollja, majd decemberben ismét fennakadt a szűrőn.
A másik játékos szintén visszaesőnek számít, az ő büntetése azonban csak akkor lép érvénybe, ha harmadszor is marihuána-szíváson érik.
A Press Association szerint mindkét játékos a Premier League-ben játszik.
Rio 8 hónapot kapott semmiért ezek meg 6-ot kapnak,mint visszaesők!Na ez már pofátlanság! -
#264 Az MU skót mestere szombaton azt mondta Wengerről, hogy nem tudja kordában tartani a játékosait, és hogy az Arsenal nem tud veszíteni, mire az "ágyúsok" francia menedzsere vasárnap kijelentette: soha többé nem hajlandó Fergusonról beszélni.
Persze még mindig a két csapat októberi, Manchesterben lejátszott rangadója volt a téma, no és a 2-0-s hazai győzelmet hozó meccs utáni ételdobálás. Ferguson szerint a meccs után David Dein, az Arsenal klubelnöke és manchesteri kollégája, David Gill megegyezett egymással, hogy senki sem nyilatkozik a sajtóban a kínos ügyről. "Az Arsenal edzője minden vereség után amiatt panaszkodik, hogy játékosait lerúgták a pályáról. Mindig az a baja, hogy nem a megfelelő szellemben zajlik a mérkőzés. Az Arsenal a legrosszabb vesztes a világon, nem tudja, miként kell elviselni a kudarcot. Októberben a játékosaimat csalóknak nevezte, és amikor rászóltam, hogy fogja viszsza magát, és törődjön a saját csapatával, nekem jött. Feltett kézzel közeledett, és kérdezte, mit csinálok, ha nem fogja vissza magát. Ezután nem várom el tőle, hogy bocsánatot kérjen a játékosai viselkedése miatt, pedig ez alapvető úriemberek között" - fogalmazott Ferguson.
"Soha többé nem válaszolok olyan kérdésre, amelyet erről az emberről tesznek fel nekem. Amikor címlapsztorit szeretne, kinyitja a száját, és azonnal el is éri, amit akar. Angliában mindent megtehet, még szerencse, hogy amikor külföldre megy, nem kivételeznek vele. Engem azonban nem érdekel, mint ahogyan a provokációi sem" - replikázott Wenger.
A francia azzal állt elő, hogy a skót viselkedése méltatlan a profilabdarúgáshoz, ezért eljárást kell indítani ellene. Amint tegnapi számunkban megírtuk, Ferguson rossz vesztesnek titulálta az Arsenalt, Wenger viselkedését pedig szégyenteljesnek minősítette. "Ferguson tönkreteszi a játék hírnevét, de ez senkit sem érdekel Angliában. Ha a mérkőzés előtt felháborítóan nyilatkozik, az senkit sem foglalkoztat, mert valami miatt Angliában csak az ellen indítanak eljárást, aki közvetlenül a meccs után mond bántót. Pedig ugyanúgy megbüntethetnék őt is, mint engem" - fogalmazott Wenger, akire 15 ezer fontos bírságot szabtak ki az október 24-i Manchester United-Arsenal (2-0) mérkőzés után tett nyilatkozata miatt.
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) szóvivője visszautasította Wenger vádjait. "Nem teszünk különbséget a meccs előtt és a meccs után adott nyilatkozatok között. Figyeljük a két menedzser között zajló eseményeket, és leszögezhetjük, hogy ha valaki a játékvezetőt vagy mást megbánt a szavaival, azt ugyanolyan eljárás után megbüntetjük" - mondta a szóvivő. Lee Dixon, az Arsenal egykori védője úgy véli, hogy José Mourinho érkezése után, a Chelsea magabiztos szereplése miatt Wenger és Ferguson egymáson tölti ki csalódottságát és tehetetlenségét.
A manchesterieknek újabb Rooney-ügyük is van, a fiatal csatár a Liverpool elleni meccsen, a gólja után, örömében nem állta meg, hogy bemutasson a hazai közönségnek, amelynek soraiból egy felé dobott mobiltelefon eltalálta. A rendőrség vizsgálatot indított, és már le is tartóztatott egy embert, akiről azonban nem tudni, hogy valóban ő dobott-e.
-
#263 Megelőztél! :) -
#262 "Olykor José Mourinho saját fiatalkori önmagamra emlékeztet"
Ebben a ritka és feltáró interjúban Sir Alex Ferguson a Chelsea managerével való rokon vonásairól, valamint Beckham és Butt eladásának okairól beszél és arról, hogy miért figyel mindig Paul Scholesra az edzéseken.
Glenn Moore
The Independent
Január 15.
Sir Alex Ferguson első gondolatban rögtön elutasította az összehasonlítást. „Egyáltalán nem” – vágta rá a kérdésre, miszerint lát-e José Mourinhoban valamit önmagából. Aztán egy pillanatra elgondolkodott és gondolatai több mint negyed századdal repültek vissza az időben.
„Fiatalkoromban, amikor a St Mirrennél voltam, fiatal csapatom volt, amely egy remek sorozatot kapott el még a régi első osztályban.” – mondta. „Azt mondtam a sajtónak: ’Ahogy most játszunk biztosra vehetik, hogy az első háromban végzünk’.”
Megáll egy pillanatra, majd következik a csattanó: „Öt hétig meccset se nyertünk és végül hatodikak lettünk. Az a fiatalos hév, az a derűlátás, ami fiatalként megvan benned, mikor elragadtatod magad néhány jó eredménytől, és alig várod a következő meccset. Nem ismersz veszélyt. Olykor José Mourinho nyilatkozatait hallva saját fiatalkori önmagamra gondolok.”
A már eddig is magával ragadó versengés legújabb fejezete a Stamford Bridge-en zajlott le szerda este, ahol a közvélemény szerint a vendég manager kerekedett felül. Amint Ferguson a versengésről beszél, amely új dimenziót nyitott a Premiershipben, az összehasonlítás érthetően megtörténik.
„Emlékszem, hogy volt egy pubom Glasgowban.” – mosolyog. „A St Mirren szárnyalt és mi a Dundee United ellen készültünk a Skót Kupában. A csapat tele volt fiatalokkal és az egyikük, Tony Fitzpatrick volt a kapitányom. Még csak egy tinédzser volt. Jó játékos volt, nem volt elég gyors ahhoz, hogy elsőrangú klasszis legyen, de nagyon jó passzolt, remek volt a hozzáállása és nagyszerűen szerepelt. A BBC eljött a pubomba és Archie McPherson, aki az interjút készítette elkezdett Fitzpatrickról beszélni.”
„Archie azt mondta: ’Egy kicsit Billy Bremnerre emlékeztet’. Ott voltam a bárban, mellettem az újságírók és azt mondtam: ’Ha Billy Bremner csak fele olyan jó volt, mint Tony Fitzpatrick, akkor neki kellett lennie a világ legjobb játékosának’. Miután a kamerákat elrakták, az újságíró azt mondta: ’Ez a szalagcím, Tony Fitzpatrick kétszer olyan jó, mint Bremner!’. Évvekkel később láttam Billyt és mondtam neki, hogy ’Kétlem, hogy hallottad volna…’ és ő az mondta jól cselekedtem.
Ferguson élvezettel meséli történetét, olyannyira nevet, hogy alig tudom kihámozni a szavait. De a visszaemlékezés nem csak a mulatság kedvéért van. A Manchester United managere nagyon is harcias és a most a Chelsea a csapat, akit le kell győzni. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy Mourinho az, akire figyelni kell.
Ferguson folytatja: „Nem tudom, hogy akkoriban mi ütött belém, de nem ismertem veszélyt. Nyolc-kilenc éves kölyökként a templomtornyot is megmásztam a galambokért. Nem nézel lefelé. Most, ha egy hat láb mély ablak mellet megyek inkább visszalépek. Valami megváltozik benned. Nem tudom mikor történt, de ez fiatal managerként nem változott, amíg el nem mentem az Aberdeenhez. Mourinhoban is megvan ez, és talán mivel olyan magabiztos, és olyan biztos mindenben a játékosai azt mondják ’jobb ha nem hagyjuk cserben’.
Kétség kívül érezhető a csodálat Ferguson szavaiban, hiszen Mourinho fiatalos hevességét nem gyengeségként állítja be, és tapasztalatlanságára olyan valaki mutat rá, aki maga is változott, és maga is volt ilyen helyzetben.
A szezon során tett másik nagyobb interjújában Ferguson utált rá, hogy a Chelsea északon komoly akadályokba ütközhet. Azonban nyertek Liverpoolban és a karácsonyi időszakban is az összes pontot begyűjtötték. A United, akárcsak az Arsenal 10 pontot szerzett. Nem rossz mérleg ez négy meccsből, de a Chelsea formájának köszönhetően mégis nőtt a különbség.
„Tudom.” – mondja Ferguson. „Ami engem meglepett a Chelsea lendületében, hogy többé-kevésbé mindig ugyanazokat a játékosokat játszatják.”
Természetesen Frank Lampard az, aki Fergusont elbűvölte. „Lampard egy nagyon érdekes eset.” – mondja. „Nagyon kevés olyan középpályás van a mai generációban, aki sorozatban tud - mennyit is? - 130 Premiership meccset játszani. De mindig van kivétel. Hihetetlen statisztika. És a játéka sosem változik. Mindig 16-ostól 16-osig megy, minden akcióban benne van, és sokszor ő maga fejezi be. Egészen kivételes egyéniség.”
Ami igazán megragadta Fergusont Lampard csapatában az az, hogy mennyire változtak mióta legyőzték a Unitedet a szezon nyitómeccsén. „A szezon kezdetén a Chelsea nagyon visszafogottan játszott, szinte csak védekeztek. Elértek pár szedett-vedett 1-0-át, és ez volt az alapja annak, ahol most tartanak. Magabiztosságot merítettek ezekből a győzelmekből. Mi azzal küszködtünk, hogy 11 embert ki tudjunk küldeni a pályára. Most viszont kaptunk egy lendületet, bízunk benne, hogy a szokásos folyamat segít majd, de ők folyamatosan nyernek.”
A ’szokásos folyamat’ azt jelenti, mikor egy üldöző csapat – általában a United – remek sorozatot kap el és beelőzi a szinte végig vezető éllovast, ez az ami most Ferguson fejében jár. Jó párszor megtörtént már a Premiership korszakban.
„A Newcastle 12 ponttal vezetett, mi 12 pontos előnyt adtunk le, a Blackburn pedig 13 pontos előnyből is majdnem elbukott. Ez előfordul. Bolondok lennének, ha azt hinnék, hogy velük ez nem történhet meg. Ha a Chelseanél is beüt a baj, akkor azon múlik, hogy miként állnak fel. Nézzék csak mi történt az Arsenalnál miután kikaptak az Old Traffordon (az Arsenal a következő meccseken 15 pontból 9-et veszített). Az Arsenalnak és nekünk is abban kell reménykedni, hogy ez megtörténik. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az, hogy türelmesek vagyunk.”
Azt kérdezem, hogy a Bajnokok Ligája szereplés lelassíthatja-e a Chelsea-t. „Úgy gondolom, hogy egy olyan kulcsjátékosuk sérülése, mint Lamprad vagy (John) Terry, esetleg (Arjen) Robben vagy (Damien) Duff az bizony lelassítaná őket.”
A Chelsea április 16-án készül az Old Traffordra látogatni. Ferguson feláll a díványról, hogy megnézze a táblára kitűzött sorsolást. „Könnyen lehet, hogy nem akkor lesz. Ez egy FA Cup elődöntő nap. Így lehet, hogy a szezon vége előtti utolsó keddre kell áttenni a mérkőzést. A tv biztos szeretné, azt leszámítva, hogy ha a Chelsea így folytatja, akkor addigra már eldől a bajnoki cím.”
Ez aztán az igazi beismerés. Ha így történik, ez lesz az első olyan alkalom a Premiership kezdete óta, hogy a United két szezonon keresztül nem tudja megnyerni a bajnokságot. Ferguson elgondolkozik ezen.
„Úgy gondolom, ha valami alapvetően rossz lenne, akár a csapat képességeivel vagy éhségével, akár a managerrel, akkor több kérdés merülne fel bennem, akár az is hogy valóban kellene-e maradnom. De azt hiszem ezek a dolgok rendben vannak. Mindig fél szemmel a jövőt figyeljük, hogy biztosak legyünk benne a legjobbak között tudunk maradni. Nem lehet minden évben bajnokságot nyerni.”
Időnként az események közbeavatkoznak. A United minden bajnoki cím nélkül maradt szezonjában különös körülmények játszottak szerepet. 1994-95-ben Eric Cantona-t a szezon második felének nagy részéről eltiltották; 1997-98-ban Roy Keane szinte az egész szezont kihagyta sérülés miatt; 2001-02-ben a csapat elvesztette koncentrációját, miután Ferguson bejelentette visszavonulását; a tavalyi szezonban Rio Ferdinandot eltiltották az utolsó négy hónapról, és csak szeptemberben térhetett vissza. „Ferdinand eltiltása megbénított minket.” – mondja Ferguson. „Nézzük csak meg milyenek a védelmi mutatóink Rioval. Fantasztikusak, és pontosan ezeken dől el a bajnoki cím.”
Az idei szezonra rátérve, a United managere éppen a másik oldalon látja a problémákat. „Ebben az évben némely meccsen rengeteg helyzetet hagytunk ki: Blackburn, Manchester City otthon. Blackburnben mindig nehéz feladat vár ránk, még a legjobb csapatunkkal is, arra tehát mondhatjuk, hogy korrekt eredmény. De a City ellen otthon 75%-ban birtokoltuk a labdát. Még egy szöglethez sem jutottak az egész meccsen. A Manchester United korábbi csapatai elsöpörték volna őket.”
„Ilyenkor azt gondolod magadban, ’ha Cantona játszana, ha van Nistelrooy játszana’. Cantonára mindig is úgy gondolunk, mint aki kritikus pillanatokban szerzett gólt. Azt gondolod ’az Isten szerelmére, kell egy gól’ és ő megszerezte vagy kialakította másnak a helyzetet.”
Az utóbbi időben azonban ezek a gólok Ole Gunnar Solskjaer-tól jöttek. „Ole ülhetett a padon. Fantasztikus volt. Figyelte a játékot, felmérte a helyzetet, bement és pontosan tudta mit tegyen.”
Ferguson tágas irodájában beszélgetünk Carringtonban, az edzőkomplexumban, amiért kardoskodott, és amit ő tervezett. Nagy ablakok néznek az edzőpályákra, és az ablakpárkányon trófeák tolonganak, jó párat különböző United szurkolói klubok adtak át. A falakon keretezett képek és fotók, újabb bizonyítékai azoknak a hihetetlen sikereknek, amit a United Ferguson irányításával ért el.
Habár tisztában van vele, ha elveszti az irányt, nagyon könnyen vége lehet mindennek. Ennek bizonyítékául nem kell mást tennie Fergusonnak, csak megállni a trófeaterem előtt, amikor a United az Anfieldre látogat ma ebédidőben. Ki gondolta volna, miután a Liverpool 15 éven belül 10. bajnoki címét gyűjtötte be 1990-ben, hogy a következő 14 évben nem terem babér nekik? Nos, Ferguson egyik segítője így gondolta.
„Emlékszem, hogy Jim Ryan azt mondta miután csatlakozott hozzánk: ’A Liverpoolnak komoly problémái vannak’. Erre én azt feleltem: ’Miből gondolod ezt?’. Azt válaszolta: ’A csapat kora a gond. Olyan játékosokat vesznek, mint a 31 éves (David) Speedie, a húszas éveinek végén járó (Ronny) Rosenthal, Jimmy Carter.’ Nem vettek olyan fiatalokat, mint az Arsenal vagy én, hogy megtervezzék a jövőt. Ránéztem a csapatuk életkorára, és azt mondtam ’Jézusom, hol vannak a fiatalok?’. Egyedül Steve Staunton volt. Amíg nem jött Graeme (Souness) ez nem is változott. Rövidtávra erősítettek.”
„Emlékszem, hogy Jimmy Sirrell (korábbi Notts County manager) azt mondta nekem, mikor először edző lettem ’73-ban… Azt mondta: ’Sose hagyd, hogy a játékosaidnak egyszerre járjon le a szerződése, vagy egy időben öregedjenek ki. Mindig az egyensúlyra törekedj.’ Ez számunkra azt jelenti, hogy egy-két középpályás játékosunkkal 2003-ban, kettővel 2004-ben, kettővel 2005-ben hosszabbítottunk, így nem egy időben jönnek tárgyalni, nem egyszerre kell velük foglalkozni. David Gill és én éppen ma reggel néztük át, hogy mikor járnak le a szerződések.”
„Könnyen megtehetném, hogy ugyanazokkal a játékosokkal mennék végig az utolsó két-három évemben, és azt mondanám az utódomnak: ’A te dolgod a jövő csapatát felépíteni.’ De így nem lehet dolgozni. Ez egy fantasztikus klub és mindenkitől megérdemli, hogy törődjön a jövővel. Felismertem, hogy a középpályásaim nagy része mind egyszerre lép be a harmincas éveibe: Keane, Scholes, Giggs, Butt, Beckham.”
Ebből az ötösből, mely a United előző évtizedben elért sikereinek alapja volt, Beckham és Butt már nincs a csapatnál; Giggs szerződéshosszabbítása halogatódik. Scholes visszavonult a válogatottól és ismét remek formában van. Keane, aki mind közül a legfontosabb, hosszú évek óta összefogja a csapatot.
„Royt lesz a legnehezebb pótólni.” – mondja határozottan Ferguson. „Felejtkezzünk meg a játékról, a lényeg a szellemi és érzelmi dolog, amit ő nyújt. Ő olyan, aki eszméletlenül akarja a győzelmet és óriási tekintélye van az öltözőben. Az akarat, amit ő mutat, átragad az egész öltőzőre. Azt hiszem a tetteim az elmúlt több mint 20 évben mindig megmutatkoztak a csapataimnál és mindig próbáltam olyan játékosokat hozni a csapathoz, akik valamilyen szinten a tükörképeim. Keane kétségtelenül ilyen. Nagyon nehéz olyan valakit találni mint ő, és nem, nem a Liverpoolnál fogom megtalálni, az ki van zárva.”
Mielőtt még Rafael Benitez szemrehányást tehetne Fergusonnak, meg kell jegyezni, hogy Steven Gerrardra tettem utalást, azonban az kétségtelen, hogy Ferguson szeretné leigazolni a Liverpool kapitányát. Igaz, ehelyett mégis kevésbé elismert játékosokat igazolt. „Fiatal játékosokat vettünk (Eric) Djemba-Djemba, Kléberson, (Liam) Miller, (David) Bellion. Az emberek azt mondják, ők nem Manchester United játékosok, de két éven belül azok lehetnek. Nem lehet így megítélni ezeket a játékosokat, akik ilyen fiatalon jöttek és elvárni, hogy rögtön beilleszkedjenek. Nagyon kevés olyan különleges tehetség van a világon, mint (Wayne) Rooney és (Cristiano) Ronaldo.”
Az Exeter elleni FA Cup döntetlenből ítélve a hazai fiatal tehetségeknek időre van szükségük. Wes Brown, John O’Shea és Darren Fletcher kivételével a fiatalok nem tudtak kiemelkedni, ráadásul még ennek a triónak sem sikerült ez rögtön az elején. Habár Ferguson azt mondja, ennek okai a rendszer hibájában rejlenek.
„Továbbra is minőségi, jó jellemű fiatalokat nevelünk. Erre büszke vagyok. Nem könnyű ez a mai modern játékban. Nagy a kísértés a vásárlásra. De az akadémiai rendszer totális csőd, én annak tartom. Mindenki azt mondta, most új hajnal jön, de nem. Ennek elit rendszernek kéne lenni, de nem az.”
A United problémája, hogy csak olyan játékosokat vehetnek, akik az Old Traffordtól egy órás úton belül laknak. Ami annak idején például kizárta volna David Beckham leigazolását. „Lehetetlenség a helyi körzetből egy Manchester United számára megfelelő mennyiségű játékost szerezni.” – mondja Ferguson. „Volt egy óriási állományunk, Giggs-szel, a Nevillekkel, Butt-tal, Scholes-szal, de ez egyedi eset. Mi van, ha Cornwallban laksz? Meg tudod mondani, hogy ki volt az az utolsó játékos, akit a Bournemouth, Torquay, Exeter, Scarborough, vagy ilyen távoli város szerzett magának? Lee Sharpe (akit a United a Torquay-tól igazolt)? Ő Birminghamből való.”
A rendszer azt jelenti, ha a United másik klub vonzáskörzetében lévő tehetségre figyel fel, akkor kompenzációt kell fizetnie az adott klubnak. „Kieran Richardsont a West Hamtől igazoltuk. 400 ezer fontba került 15 évesen.” – mondja Ferguson. „Miért ne menne az ember külföldre és szerezne ennyi pénzért három játékost? Külföldről jó neveltetésű és viselkedésű játékosokat lehet szerezni, akik orvosilag jó állapotban vannak. Jó fizikai és mentális kilátásokkal.”
Ferguson egyre szenvedélyesebb, ahogy kifejti csalódottságát. A játék még mindig élteti, ez az, amit a családja észrevett benne, amikor azt tanácsolták, halassza el a visszavonulását. De vajon Ferguson is örökké folytatja, akárcsak Bobby Robson, aki 72 évesen is új kihívást keres? „Kizárt, hogy olyan legyek, mint Bobby.”
Világos válasz, habár Ferguson egyáltalán nem gondol még a visszavonulására. Irigykedve beszél nyolcvanas éveiben járó ismerőséről, aki még mindig dolgozik és hozzáteszi: „Kétségtelen, hogy amikor visszavonulsz elkezdesz hanyatlani. Számomra fontos, hogy aktív maradjak. Ha holnap visszavonulnék, akkor is három évre való programom lenne: tévéznék, könyvet írnék, motivációs társalgásokban vennék részt. Így is már hívtak Amerikába. Ott van Ausztrália, Dél-Afrika, a Távol-Kelet. De élvezném azt a három évet? Beszélni? Mikor nem vagy benne a futball vérkeringésében?”
Nem mintha futball rögeszmés lenne, már nem az. „Az voltam hét évvel ezelőtt. Egész este a telefonon lógtam, állandóan néztem a videókat. Halálosan fárasztott és ezt tudtam is. Szükséged van valamire, amivel elfoglalod magad, ami érdekel. Egy ideig a lovakkal foglalkoztam, de ez már elmúlt. Aztán egy kicsit belekóstoltam a golfba, aztán a borokkal is foglalkoztam. Vettem és olvastam róluk. Hatalmas téma, tudnod kell mindent, hogy mik a legjobb vételek, melyik évjárat, melyik vidék. Sok borom van Londonban, Petrusban. Vannak a házamban is minőségi borok különleges alkalmakra. Nagyban leköti az érdeklődésemet.”
Fergusonnak most határozatlan idejű szerződése van. „A klub javasolta ezt. Megbeszéltem a családommal és úgy gondoltam nem is rossz ötlet. Így nincs időponthoz kötve. Ha a szerződésem 2006-ban lejárna, a média rögtön spekulálna, hogy ki jön a helyemre, a játékosok pedig mondhatnák, hogy ’ez az utolsó éve, nem fog új szerződést kapni.’ A határozatlan idejű szerződéssel akár holnap vége lehet. David (Gill) és én leülhetünk, és azt mondhatjuk ’Legyen ez az utolsó év’. És még a közvéleménynek sem kell elmondanunk.”
Abban mindenki biztos lehet, hogy itt még nem tartunk, Ferguson rendkívüli energiái éppannyira megvannak, mint a vágyai. Ferguson az utóbbi időben közel kilenc kilót fogyott ’Egyszerűen csak felhagytam a kenyér evéssel’ jó színben van, és jól is érzi magát. Reggel kilenckor kezdtük a beszélgetésünket és ő már előtte egy órát töltött az edzőteremben, valamint Gill-el is volt egy találkozója. Előző este pedig Milánóban volt, ahol a United BL ellenfelét nézte meg.
A United és a Milan összesen nyolc BL/BEK trófeát gyűjtött, mégis az összecsapásukat háttérbe szorítja a Chelsea-Barcelona mérkőzés. „Ezt a legnehezebb megtippelni.” – mondja Ferguson. „Nézem a Chelsea-t és azt gondolom ’a Barcelonának kemény dió lesz’. Aztán megnézem a Barcelonát és azt gondolom ’a Chelsea-nek kemény dió lesz’. Ronaldinho kiegyenlíti az erőviszonyokat. Nagy játékos.”
„Ő az, akit elszalasztottak.” – sugalmazom.
Ferguson savanyú ábrázattal bólint. Az irónia ebben, hogy a United Peter Kenyon tárgyalási taktikája miatt maradt le Ronaldinhoról, Kenyon pedig jelenleg a Chelsea ügyvezetője. Azonban a United leigazolta Rooney-t: „Amint elérhetővé vált, tudtam, hogy le kell igazolnunk. Többször is beszéltem David Moyes-szal. Azt mondtam: ’Ha valaha is eligazolható lesz, ne hagyj cserben.’ Már 14 évesen hallottam, hogy ’Van egy kölyök Evertonban’. Akkor is megszerezhettük volna, de nem akart jönni, 16 éves koráig sehova se akart menni. Én ezt megértem, ő egy helyi srác. De az eb megváltoztatta a gondolkodását. Amikor eldöntötték, hogy eladják, nem engedhettük meg, hogy elszalasszuk.”
Rooney káprázatos mesterhármast szerzett bemutatkozó meccsén, de időnként képtelen megfelelni a rendkívüli elvárásoknak. A managere nem aggódik: „Jól teljesít. Voltak halvány meccsei, de még csak 19 éves. Ronaldo is ugyanilyen volt tavaly, de vannak meccsek, amikor nagyon megy neki. Amint érettebbek lesznek a teljesítményük is egyenletesebb lesz, és jobbak lesznek. Három-négy éven belül már nagyon jók lesznek.”
Rooney-nak már volt pár ballépése, legutóbb a boltoni Tal Ben Haim-mal szembeni incidens, ami miatt hárommeccses eltiltást kapott. „Olyan, mint bármelyik másik 19 éves. Nyilvánvaló, hogy győztes típus. Nem szeret veszíteni. Magas a vérmérséklete. De nem is várhatjuk, hogy harminc éves fejjel gondolkozzon. Sajnos, más 19 éves játékossal ellenben őt másképp kezelik. Erőszakos viselkedés? Ugyan már, minden meccsen látni ilyet.”
„Valójában ő egy csendes kölyök, és nagyon rajong az edzésekért. Imád edzeni. Eddig csak egy bajom volt az edzőpályán, és ő Scholes. Most már ketten vannak. Ők mennek ki először és aztán le se tudod zavarni őket a pályáról. Állandóan csak lövik a labdát, egy nap egyikőjük el fog találni, és ott fogok meghalni. Volt, hogy Scholes lövése csak centikkel ment el a fejem mellett. Aztán mindenki arra figyelt fel, hogy ordítok: ’Scholes!’, erre ő angyali tekintettel kérdezte, hogy ’Tessék?’. Jó keményen lövik a labdákat. Egyszer úgy 45 yardnyira volt Gary Neville-től, aki éppen a kerítésnél könnyített magán, és ő keményen pont fenéken lőtte.”
És ezzel Ferguson elindult, tele lelkesedéssel a zuhogó eső ellenére, ment az edzőpályára, hogy kitérjen Scholes bombái elől. És azért, hogy feltüzelje a csapatot a szezon második felére, arra a szakaszra amikor a United hagyományosan szétzúzza riválisait. Az esélyek nem mellettük szólnak, de térj be egy fogadóirodához, tegyél fel egy nagyobb összeget a Unitedre és láthatod, ahogy megizzadnak az ott lévők
-
#261 Middlesbrough-Everton 1-1
Már 3-al megyünk az Everton előtt! -
skristof #260 király -
Csesza #259 yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!
kikapott az arsenal!!!!!!!!!
1:0
giannakopulos góljával nyert a bolton
és már csak 1 pont különbség!!!!! -
Csesza #258 hát 2:0 lett!!!!
sajna tartják az előnyt!!!! -
skristof #257 bassza meg
45' Tottenham H. [0 - 1] Chelsea
39' [0 - 1] F. Lampard (pen.) -
skristof #256 39' Tottenham H. 0 - 0 Chelsea -
Csesza #255 ja azt tudom, csak reményeim szerint kikap az arsenal!!!! -
skristof #254 meg egy meccsel többet játszottunk
ilyen potyával nyerni vazzz
elkelne a Poolhoz is egy Király Gabi -
Csesza #253 THE END
0:1 mardt!!!!!
a manu már csak 1 ponttal van lemaradva az arsenaltól!!!!!!!