35611




  • Magic Boy
    #425
    Királyék gólnélküli mérkőzése az MU-val

    NSO, 2005-03-05 18:02

    Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonkilencedik fordulójában a Király Gáborral felálló Crystal Palace hazai környezetben gólnélküli mérkőzésen megosztozott a bajnoki pontokon félelmetes, utóbbi időben remek formát mutató ellenfelével, a Manchester Uniteddel. A hazaiaknál négy játékos kapott sárga lapot, majd miután Lakis megkapta az ötödiket, illetve saját maga másodikját, a 64. perctől emberhátrányban játszottak Királyék. A vendégeknél három - Giggs, Rooney, Heinze - játékos is besárgult.

    Crystal Palace-MU 0-0
    Bravúr a javából!

    London, március 5., 18.40 Király Gáborral a főszerepben tartott otthon egy pontot a Palace.

    A kiesés ellen küzdő Palace a bajnoki címért harcoló Manchester Unitedet fogadta. A Király Gáborral a kapuban felálló Crystal - Torghelle a kispadon kapott helyet, és ott is maradt - szinte az egész mérkőzésen védekezni kényszerült, ezt jellemzően bizonyítja, hogy a MU 11-szer lőtt kapura, szemben Királyék 2 kísérletével.
    A Palace bravúros döntetlenjének értékét növeli, hogy a 63. percben Vassilis Lakis a kiállítás sorsára jutott, ám sem Van Nistelrooy, sem a csereként pályára lépő Rooney, sem társaik nem tudtak túljárni a bombaformában védő Király Gáboron. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a találkozó végén Király időhúzásért sárga lapot kapott, ám a kiesés elleni harcban többet ér az egy pont a Palace-nak, mint Király sárga lapja.
  • DONGUBA
    #424
    bazze x-eltunk
  • Nh Shevits
    #423
    Ugye ugy... aki tud az tud.
  • DONGUBA
    #422
    Barclays díjak a Unitednek
    Fergie lett a hónap managere és Roo a hónap játékosa.


    Sir Alex Fergusont választották február hónap managerének, míg Wayne Rooney lett a hónap játékosa. A csapat az Arsenal elleni 4-2-es győzelemmel kezdte a hónapot, aztán egyaránt 2-0-ra győzte le bajnokin a Birmingham Cityt és a Man Cityt is.

    Az előző héten Rooney góljaival a csapat a Portsmouth-t is legyőzte, így februárban 100%-os volt a mérlege a Premiershipben.

    Az angol válogatott csatár két gólt lőtt a Pompeynak, és a Birmingham majd a Man City ellen is eredményes volt, összesen négy gólt szerzett februárban a bajnokságban.

    Gratulálunk!
    tothatt


  • sapkafej
    #421
    Fergie Ronaldoékat is dícséri
    Úgy látszik, a mester elégedett a játékosokkal, Rossi után a Rooney-Ronaldo duót dícséri.



    Rooney (19 éves) és Ronaldo (20) kétségtelenül óriási szerepet vállalt a United eddigi jó szereplésében.

    "Mindketten fantasztikusak" - mondta Sir Alex. "Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy ez a két fiatal játékos a miénk, azt gondolom, pár éven belül világklasszissá válnak."

    "Azt hiszem, a világ legjobbjai lesznek, a barcelonai Ronaldinho mellett, aki alig pár évvel öregebb náluk. Igazi elsőosztályú játékosok."

    "Wayne minden héten ad valami pluszt a játékhoz. Nagy erősnek tűnik." - tette hozzá a United menedzsere.

    A statisztikák szerint Ronaldo ellen szabálytalankodtak a legtöbben a bajnokságban. Ez illusztrálja, hogy a fiatal játékos mennyire technikás, és mennyire idegesítő a védők számára.

    "Ez a statisztika megmutatja, hogy Ronaldo mekkora problémát okoz a védőknek" - jegyezte meg Ferguson.

    Viszont felmerül a kérdés, hogy vajon a játékvezetők miért nem védik meg őt eléggé. Ferguson fel is hozott egy példát az Everton elleni FA Kupa meccsről.

    "Csalódott vagyok az Everton elleni meccs miatt, mert azt gondolom, kilencszer is szabálytalankodtak vele szemben, de egy játékos sem kapott lapot."

    "Roy Keane kétszer szabálytalankodott, és megkapta a lapot, de Arteta hat Ronaldo elleni szabálytalanságért sem kapott sárgát. De ez is azt jelzi, hogy Ronaldo valamit nagyon jól csinál."

    Forrás: mufanpage.srv.hu
  • Magic Boy
    #420
    Ja-ja!
    szerintem is vagy neki,a szüleinek vagy a család ügyvédjének volt annyi esze,hogy belevegyék ezt az opciót a szerződésbe!
  • DONGUBA
    #419
    nem hanem gondolom a kapus mashogy nem irt ala mert volt esze.
  • skristof
    #418
    hmmm
    jo kis opcio 500e £-ért vihetik :) ennyire elnézték volna a kapus tehetségét? :)
  • Sheva
    #417
    hát elkéne egy normális kapus a Mu-ba is ... pl ott van Frey fiatal nem is rossz belőle lehetne vmi!
  • Nh Shevits
    #416
    nagyon kíváncsi vagyok én arra a kapusra.
  • Magic Boy
    #415
    Csodakapusra vadásznak a nagycsapatok NSO, 2005-03-03 09:45
    Az egyaránt kapusgondokkal küszködő Arsenal és Manchester United labdarúgócsapata is szeretné megszerezni Silvio Protot, a La Louviére hálóőrét.
    A belga kiscsapat 21 éves - mellesleg belga-olasz kettős állampolgár - kapuvédőjéért az angolokon kívül több olasz gárda is versenyben van: ügynöke elmondása szerint a Roma, a Siena, a Vicenza és a Genoa is vinné a jelenleg Belgium legkeresettebb játékosának számító tehetséget.
    A 18 éves kora óta csapata első számú kapusának számító Protoért a Palermo már ajánlatot is tett, azonban hiába: a fiatal játékos Angliába szeretne szerződni. Erre minden esélye meg is van: "Az Arsenal és a Manchester valóságos háborúba kezdett érte. Mindkét klub megnézte már jópárszor, és nagyon jó benyomást tett rájuk" - mondta Proto ügynöke a Gazet van Antwerpen belga lapnak.
    A játékost ráadásul olcsón meg lehet szerezni: szerződésének egyik kitétele szerint 428 ezer fontért bármikor el kell engednie anyaegyesületének.
    A kapus iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a kiscsapatnak azért nem számító Anderlecht is szerette volna megszerezni Protot, de mikor meghallották, milyen neves versenytársaik vannak, lemondtak róla.
  • Magic Boy
    #414
    Van rolla jobb is a gépemen csak nemtudom hova feltölteni!
  • Nh Shevits
    #413
    szerintem is szar a videó. nagyon.
  • skristof
    #412
    fuck you Lpool

    etc...
    nagyon jooo :)
    de a video nem tetszik, sztem sokkal jobbat is össze lehetett volna rakni róla, no de mind1
  • Nh Shevits
    #411
    "(...)fuck Barcelona and fuck Real Madrid ... fuck Bayern Munich and AC Milan fuck Deportivo (...)" "fuck Arsene Wenger and Arsenal too"
  • skristof
    #410
    áááá istenkirály
    nagyon nagy

    [fuck bayern münich, fuck real madrid, fuck kevin keegan ]
  • Nh Shevits
    #409
    Thx Magic Boy a Ronaldós videót!!! Nagyon teccik a szám alatta!
    Itt a szám
  • Nh Shevits
    #408
    A Chievo-nak nem volt könnyű és most sem az. Del Neri alól kivették a csapatát... mint tudjuk "Chievo" Verona város egyik "kerülete", így lakossága meg sem haladja az 5000 főt, így az anyagi körülményeik, hogy finoman fogalmazzunk: elég szarok. Nagyon jó csapat volt, még anno mikor feljutottunk de évről évre széthúzták a klubot és eligazoltak a jobb játékosok, több fizetésért (nem volt nehéz túllicitálni a chievo-s fizetéseket), meg aztán Del Neri is jobb edző volt annál hogy itt leragadjon... Amit még mindig csodálok és tisztelek, az az hogy évről évre (egészen idáig) úgy tudták pótolni az elvesztett tehetségeket, hogy viszonylag névtelen focistákat állítottak csatasorba, akik megállták a helyüket és sosem süllyedtek középcsapat alá (vagyis kiesőjelölt helyzetbe). Volt mindig utánpótlás! Úgytűnik eddig tudták ezt tartani, mostmár kezdenek kifogyni, meg a sztáredző is elment. Ettől független ha kiesnek én úgyanúgy drukkolok majd nekik. A legnagyobb baj hogy (kis túlzással) a játékoskeret évente drasztikus átalakuláson megy át, és ha tavaly el tudtál mondani 22 embert a Chievo-ból az nem jelenti azt hogy most el tudsz mondani akár 8-at is... Értitek... Ez jó kis hozzászólás lett, kicsit fejtegettem. Egy tapsot megér.
  • Sheva
    #407
    ja miért fikáznám a 2. kedvenc csapatom szurkolóit. szeretem a Mu-t is...

    Ja és a Chievo is jó volt míg Del Neri ott nem hagyta!
  • skristof
    #406
    :)
    ne is törődj velük, voltak vannak lesznek...
    de legalább nem fikáznak
  • Nh Shevits
    #405
    egyébként nagyon teccik a szituáció. több Milan-rajongó látogatja a fórumot mint Manchester-elkötelezett. Lassan már én érzem magam kisebbségben. Ráadásult pont a Milan... Portósok figyelem, a tavalyi évre való tekintettel lehet jönni ebbe a fórumba, mindenkit szívesen várunk.
  • skristof
    #404
  • Nh Shevits
    #403
    ugyanez a véleményem. egyébként pedig ha valamelyik klubnak igazán elkötelezettje vagy, akkor nem drukkolsz mellette még 2-3 nagy klubnak. én sem vagyok a MU mellett, Juvés, Barcás, Bayern-es, Lyonos, meg faxtudja mi... egyedül a Chievo az a klub amelyiknek nagyon szurkolok és sokmindent tudok róluk, de azért nem vagyok olyan elvetemült fan-juk mint a MU-nak.
  • skristof
    #402
    hű, a közelmúlt első értelmes tette blatter úrtól
  • DONGUBA
    #401
    Blater is Glazer-ellenes
    2005. március 01. 17:30:59
    --------------------------------------------------------------------------------


    --------------------------------------------------------------------------------

    Váratlan szövetségest kaptak a Manchester United drukkerei a Malcolm Glazer ellen folyó harcban. A szurkolók ellenzik ugyanis, hogy az amerikai üzletember jelentős tulajdonrészt vásároljon az együttesben, emiatt pedig már több tiltakozó megmozdulást is szerveztek, legutóbb szerdán az AC Milan elleni BL mérkőzést megelőzően, mintegy ötezren vonultak fel táblákkal, hogy hangot adjanak ellenérzéseiknek.

    A FIFA elnöke, Sepp Blatter is támogató levelet küldött az akció szervezőinek, és egyetértéséről biztosította őket.

    "A FIFA-nak nincs befolyása a történtekre, de a futball nem valamiféle befektetés" - olvasható az elnök által leírt gondolatok között. "A kluboknak a városról és a szurkolókról kellene szólniuk."

  • Sheva
    #400
    pffffffffffffffffff
  • skristof
    #399
    divatfan....
  • Sheva
    #398
    sajna bajban vagyok mert a Milan és a Mu a kedvencem... de ha nem baj akkor remélem a Milan jut tovább a BL-ben mert ők az első számú kedvenceim!!! De a MU-ból a 2 legjobb C.Ronaldo és Rooney!!!
  • R9
    #397
    ??????
    te 27 éves vagy
    kb. 12-nek látszol
  • DONGUBA
    #396
    lol gyerek...pámerral egy szinten vagy
  • Magic Boy
    #395
    NotForSale video

    C.Ronaldo

    A 2 videoért ForRedGlory-t illeti a köszönet!
  • Magic Boy
    #394
    No comment!
  • NIKE VC IV
    #393
    a jó kurva anyátokat ti fasz szopó gecipúder buzik
    hajrá real madrid
    hajrá reál madrid
  • Nh Shevits
    #392
    Ámen fiam. Érted is elmondok egy imát!
  • Magic Boy
    #391
    Ígylegyen!
  • Nh Shevits
    #390
    Köszönöm ezt a szeretetet amivel az új tagokat fogadjátok!
    Amúgy Milant pedig megb***uk, ebben biztos vagyok!! Nem eshetünk ki már most!
  • JackDaniels #389
    Akkor nem fog.:DDDDDDDDDDDD
  • DONGUBA
    #388
    Fog ha kesz lesz az uj logom
  • Magic Boy
    #387
    Üdv a klubb-ban!
  • skristof
    #386


    amugy üdv a klubban :)