35611
-
#745 Glazer! El a kezekkel -
#744 Fergie célpontjai 1.rész
Mivel sok olvasónk kérte, hogy összegezzük ki a United célpontja, ezért most a UW megteszi.
Eddig 5 csatár,3 középpályás,1 védő és 7 kapus mondta:szivesen jönne a Unitedhoz.Egyes elemzők szerint már kezd a Chelseare hasonlítani a United, ha ennyi mindenkit megakart szerezni.
A poszotkból kiderül azonban, hogy a United hiányposztra akar igazolni pl. kapusposzt. Azonban benne van a hanyatló forma is az igazolásokban pl.csatárok.
A United 2 egymás utáni évben nem tudott bajnokságot nyerni, ami eddig a Premier League történetében még nem fordult elő, ezért elkell gondolkozni Sir Alexnek, hogy változtatni kell.
Sokak szerint egyértelműen kapus poszton kell erősíteni, mivel Tim Howard és Roy Carrol se jelent megoldást.
Sir Alex azonban nem csak ezt a posztot igyekszik megerősíteni.
Akkor lássuk ki jön és ki megy??
Roy Carrol egyes híresztelések szerint maradni fog és aláírja a szerződését, de csak azzal a feltétellel, ha nem hoz Fergie egy újabb kapust.Tim Howardról nem szólnak távozási hírek, azonban lehet, hogy nyáron mégis útilaput kötnek a lábára.
Az érkező oldalon több játékos is szerepel.Az Inter 33 éves hálóőrétől Francesco Toldotól a svéd Isakssonig tart a sor.Sir Alex igényt tartana a Tottenham kapusára Paul Robinsonra, mivel már egyesek tudni vélik, a válogatott hálóőr helyére a Norwich jelenlegi kapus Robert Green érkezik.
Fergie az angol hálóőrért a United elfelejtett 3. számú kapusát Ricardot is odaadná.Viszont a Tottenham nem hajlik az ügyletre.
A Southampton finn hálóőre Antti Niemi is szivesen jött volna a Unitedbe, azonban Harry Redknapp irányítása alatt elvesztette a pozícióját, így ő kiesett a pikszisből.
Fergie legújabb célpontja a PSV kapus Gomes, aki a PSV-vel véghezvitt eredményeivl hívta fel a figyelmet a skót szakembernél.A kapus 2 11-est megfogott a Lyon elleni 11-es párbajon, melyel továbbjutottak az elődöntőbe.A hálóőr óriási szerepet vállalt a PSV bajnokicímében is.
Azonban itt még nem fejeződött be a kapusok sora.
-
#743 Ja-ja!
Glazer a klubbot is hitelböl akarja megvenni! -
Nadi #742 Az más, mert Abramovics barátunk csak "hobbiból" vette meg a cselszkit.
Viszont Glazer, ebből üzletet akar csinálni, és ha vesz pár játékost, az abból származó bevétel-kiesést a szurkolókkal fogja megfizettetni(jegyárak, ajándéktárgyak....) -
#741 Figyeljetek meg a privatizálódás előnyét=>Chelsea és mi a hátránya? -
#740 29/4/05 6:45 PM
Reds Sign Exciting Midfield Starlet
Manchester United have announced the signing of John Obi Mikel from FC Lyn Oslo.
A club statement on the signing reads:
"Manchester United is delighted to announce that it has today concluded an agreement with the Norwegian club, FC Lyn Oslo, in respect of the central midfield player John Obi Mikel.
"John Obi Mikel, 18, was born in Plato State in Nigeria on 22 April 1987."
Mikel had reportedly attracted interest from United's Premiership rivals Chelsea.
The 18-year-old has been named in the Nigerian training squad for this year's FIFA World Youth Championship and he impressed during the Norwegian League campaign as FC Lyn Oslo finished sixth.
Report by Ben Hibbs. -
#739 I agree! -
#738 Egyetértünk! -
Nadi #737 Nem szabadna a klub közelébe sem engedni Glazer-t -
#736 MU: Ferguson hűséget vár Ferdinandtól
NSO, 2005-04-29 17:22
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson lojalitást kér Rio Ferdinandtól,azok után, hogy a klub kiállt a játékos mellett, amikor egy doppingteszt megtagadása miatt nyolc hónapos eltiltást kapott. Akkor Ferguson nem engedte, hogy megváljanak a vétséget elkövető labdarúgótól, ám cserébe most elvárja, hogy a válogatott védő viszonozza az akkori bizalmat, és meghosszabbítsa szerződését.
A feszültséget az okozza, hogy Ferdinandot egy londoni étteremben együtt látták Peter Kenyonnal, a Chelsea vezérigazgatójával, és ezt az sem enyhíti, hogy a kékek kézzel-lábbal cáfolják Ferdinand szerződtetését.
A játékos igyekezett tisztázni a helyzetét: "Maradni szeretnék Manchesterben. Megértem az aggodalmat, de higgyék el, a szerződések nem egyik napról a másikra köttetnek. Sok mindent tisztázni kell még, és mivel az ügynököm külföldön tartózkodik, elhúzódhatnak a tárgyalások" - mondta Ferdinand. -
#735 Anglia: Quieróz megszerezné Figót a Manchester Unitednek
NSO, 2005-04-28 18:11
Carlos Quieróz, a Manchester United másodedzője, a Real Madrid korábbi vezetőedzője arról győzködi Sir Alex Fergusont, az MU vezetőedzőjét, hogy szerződtesse Luis Figót a spanyol királyi klubtól - írja az angol Sky Sports internetes oldala spanyol forrásokra hivatkozva. A lap hozzáteszi: Figónak nincs jövője a Realnál.
Carlos Quieróz sajtóértesülések szerint már tárgyalt Florentino Perezzel, a Real Madrid elnökével a lehetőségekről. Figónak a következő szezon végén jár le a szerződése, így - hacsak a királyi klub addig nem hosszabbít vele - szabadon igazolhatóvá válik.
Alex Ferguson hosszú ideje elismeréssel figyeli Figo játékát, és valószínűleg Quieróznak nem lesz nehéz dolga, hogy rábeszélje a portugál klasszis leigazolására, amennyiben Figo gyakorlatilag ingyen megszerezhető. A Manchester United abban gondolkodik, hogy a Real valószínűleg már most is díjmentesen lemondana róla, hiszen így nem kell kifizetnie Figónak azt a hatmillió eurót, amelyet a 2005-2006-os szezonban keresne.
A Real Madridban kezdettől fogva szélső középpályásként foglalkoztatott Luis Figo azután került ki a kezdőcsapatból, miután nem újította meg 2006-ban lejáró szerződését.
Anglia: Malcolm Glazer ultimátuma a Manchester Unitednek NSO, 2005-04-28 16:13 Ultimátumot adott a Manchester United labdarúgóklubnak Malcolm Glazer amerikai milliárdos, aki sokadszor tesz kísérletet arra, hogy felvásárolja a világ leggazdagabbnak mondott futballvállalkozását.
Glazer azért szólította fel az MU-t a válaszadásra, mert az Egyesült Királyságban a gazdasági társaságok felvásárlását is felügyelő állami intézmény május 17-ét jelölte meg számára határidőként, hogy bejelentse: hivatalosan benyújtja-e ajánlatát a többségi részesedés megszerzésére vagy sem.
A Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapatot is tulajdonló üzletember már 800 millió angol fontnak megfelelő összeget fizetne az ellenőrzési jog megszerzéséért. A Manchester United elnöksége üdvözölte, hogy a felügyeleti szerv határidőt jelölt meg az ügyben, mondván: már korábban beadvánnyal fordultak a felügyeleti szerv vezetőjéhez azzal, hogy "a folyamatos bizonytalanság", amely az ügyet körüllengi, bomlasztó hatással van a Manchester Unitedre.
Az MU hozzáteszi, hogy Malcolm Glazer üzleti terve "agresszív" volt, és hogy az jelentős pénzügyi feszültséget okozott volna a cégen belül, illetve adóssággal terhelte volna meg a klubot.
Ezzel együtt az MU is elismerte, hogy az értékpapíronkénti 300 fontos ajánlat tisztességes, és vonzó lehet a részvényesek számára. -
#734 Manchester: Carroll jövője a riválisoktól függ
NSO, 2005-04-28 14:21
Kezd végre megoldódni Manchesterben a Roy Carroll-történet, a United északír hálóőre ugyanis hajlandó lesz aláírni egy új szerződést - ha nem hoznak a nyáron a nyakára egy új riválist.
A 27 éves kapus az elmúlt hónapokban nem adott határozott választ arról, hogy marad-e a klubnál. Carroll egyébként szeptemberben kiszorította az amerikai Tim Howardot a kezdőcsapatból, ám miután az AC Milan ellen az ő bakija is hozzájárult a BL-kieséshez, riválisa visszaszerezte a helyét, és azóta nem is adja át.A Manchesternél egyébként az utóbbi hetekben több új kapus neve is felmerült, így például a Chelsea-ből Cudicinié. -
#733 A tiéd se kutya... :P -
#732 Az, de elég ratyi sztem. Azér kösz :P -
#731 De a cikkhez igen:) -
#730 Faxxa a logód Sapi! Saját gyártmány? -
#729 Manchester: Milito érkezhet NSO, 2005-04-27 11:52
A Manchester United szeretné megerősíteni a hátsó alakzatát is, éppen ezért 3 millió fontos ajánlatot tett a Real Zaragoza középső védőjéért, Gabriel Militóért.A kiváló argentin védőt egyébként korábban a Real Madrid is szerette volna megszerezni, de végül meghiúsult az üzlet.
Anglia: Fergusont felelősségre vonná a szövetség NSO, 2005-04-27 17:59 Felszólította az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) Sir Alex Fergusont, a Manchester United vezetőedzőjét, hogy magyarázza meg a hét végi, Newcastle United elleni bajnoki után tett megnyilatkozásait.
A skót szakember vészjóslónak, baljóslatúnak nevezte azt a tényt, hogy csapata javára ebben az idényben ennyire kevés 11-est ítéltek meg.
Az FA közölte: jövő csütörtökig várja Ferguson válaszát. Könnyen lehet, hogy azt követően a szövetség helytelen viselkedés miatt eljárást indít ellene, és pénzbüntetésre is számíthat a nagy tekintélyű szakember.
Fergusont feldühítette Neale Barry játékvezető tevékenysége, és az, hogy visszautasította Alan Smith reklamálását, amikor a játékvezető büntetőt követelelt.
"Kezd nevetséges lenni ez az egész. Nem hiszem, hogy utasításra történnek a dolgok, de számomra eléggé vészjóslóak az események - hangoztatta a menedzser. - Ez ugyanaz a bíró, aki a POrtmouth javára büntetőt ítélt ellenünk egy enyhe visszahúzásért, aztán pedig Luis Saha egyértelmű eseténél semmit nem fújt nekünk.""Amióta októberben az Arsenal ellen megadták azt a tizenegyest Rooney esésénél, úgy tűnik számomra, hogy többször már nem is kaphatunk büntetőt, teljesen mindegy, hogyan alakulnak a dolgok." -
#728 Ez, hogy kapcsolódik a MU hoz? -
#727 Liverpool rosszul tette, hogy eladta Owen-t. -
#726 Perez: Owen nem megy sehova
Madrid, április 26., 11.15 Hiába hívja haza több klub is az aranylabdás csatárt.
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez közölte: mindent megtesz azért, hogy Michael Owen a nyáron ne távozzon a királyi gárdától. A tavalyelőtti aranylabdás támadót a Newcastle és az Arsenal is csábítja, de volt klubja, a Liverpool sem zárkózik el Owen visszaszerzésétől.
- Owen a Real Madrid egyik legnagyobb értéke, és még sokáig az is marad - mondta a mindenható elnök. - Nem került szóba köztünk soha, hogy esetleg megválnánk tőle, és nem is kaphatunk érte olyan ajánlatot, ami elgondolkodtatna minket. Michael Owen a világ legjobb csapatában az egyik világklasszis csatár, akit imádnak a szurkolók, azaz marad Madridban. -
#725 A MU legnagyobb részvényeseit környékezi meg Glazer
2005. április 25., hétfő, 10:13|Utolsó módosítás: 2005. április 25., hétfő, 10:13
A Manchester United két legnagyobb részvényesével tárgyal Malcom Glazer amerikai sportmilliárdos. Glazer hónapok óta próbálja megszerezni a MU többségi tulajdonát. A klub vezetés elfogadni látszik az üzletember ajánlatát, a klub kisrészvényesei azonban továbbra sem hajlandóak elfogadni, hogy egy amerikai sportüzletember vásárolja fel a Manchester Untedot.
A Manchester United két legnagyobb részvényesével tárgyal a héten Malcolm Glazer amerikai sportüzletember. Glazer - a Tampa Bay Buccaneers amerikai futballcsapat tulajdonosa - hónapok óta próbál többségi tulajdonhoz jutni a legendás brit futballklubban.
A MU két legnagyobb részvényese az ír JP McManus, és John Magnier, a Cubic Expression befektetési cég tulajdonosai. A két ír lóversenyszervezésből építette fel a céget. Jelenleg a MU részvényeinek 28,9 százalékát birtokolják.
Amennyiben eladják részvényeiket Glazernek, az amerikai sportmilliádosnak 57 százalékos részesedése lesz a Manchester Unitedben. McManus és Magnier korábbi nyilatkozataikban "hosszú távú befektetésnek" nevezték részvényeiket a brit klubban. Egyelőre nem tudni, hogy támogatják, vagy ellenzik Glazer a többség megszerzésére irányuló próbálkozását - tudósít a BBC News.
Az íreknél jóval határozottabb véleményt fogalmaztak meg a Manchester United kisbefektetői. A Shareholders United nevű szervezetbe tömörült kisrészvényesek - tulajdonképpen a klub legelszántabb szurkolói, akik a tőzsdén is kedvencük mellé rakják le a garast - vadul tiltakoznak az amerikai jelenlét ellen a MU-ban. A Shareholders United már több Glazer-ellenes tüntetést szervezett.
David Gill, a klub vezérigazgatója szerint Glazer ajánlata ugyakkor minden tekintetben előnyösnek mondható. Az üzletember 300 pennyt ajánlott részvényenként. A MU-értékpapírjai jelenleg 270 penny körül mozognak a tőzsdén. Glazer összesen másfél milliárd dollárt szán az üzletre. -
#724 Én is vidéki(Békéscsabai)vagyok,de itt a Matávkábel-nél belekerült a 3-as csomagba! -
#723 Anglia: Terry az év játékosa, Palace-játékos az év csapatában
NSO, 2005-04-25 12:24
A PFA, az Angol Profi Labdarúgók-szövetsége az idén az abszolút bajnokesélyes, BL-elődöntőbe bejutó, ott is a végső győzelemre pályázó Chelsea csapatkapitányát, John Terryt (képünkön) választotta az év játékosának. Legutóbb tizenkét évvel ezelőtt nyert védő utoljára - címvédőnek a legutóbbi két választáson az Arsenal francia légiósa, Thierry Henry számított -, míg Chelsea-játékos korábban nem kapott ilyen szintű elismerést. Most pedig ráadásként négyen kerültek be az év csapatába.
Terry a remeklő Chelsea-ből két klubtársát, Frank Lampardot és Peter Cech-et előzte meg, valamint a Tierry Henry (Arsenal), Steven Gerrard (FC Liverpool) és Andy Johnson (Crystal Palace) triót.
Wayne Rooney is kapott elismerést, a Manchester United gólerős, agresszív támadója az év fiatal játékosa címmel lett gazdagabb.
Az év csapata:
Petr Cech (Chelsea) - Gary Neville (Manchester United), John Terry (Chelsea), Rio Ferdinand (Manchester United), Ashley Cole (Arsenal) - Shaun Wright-Phillips (Manchester City), Steven Gerrard (FC Liverpool), Frank Lampard (Chelsea) - Arjen Robben (Chelsea), Thierry Henry (Arsenal), Andy Johnson (Crystal Palace) -
#722 Sajna vidéken nem jön be, csak ha nagyon fizet rá az ember. Ebből a szempontból nagyon szar a szolgáltatóm:( -
#721 De a Sport2 igen! -
#720 Sport1 nem közvetitette!! -
#719 Pedig jó meccs volt! -
skristof #718 íííí vazze erről de lemaradtam :S
FT Manchester U. [2 - 1] Newcastle U.
27' [0 - 1] D. Ambrose
57' [1 - 1] W. Rooney
74' [2 - 1] W. Brown
LiveScore.com
-
skristof #717 adja valami a meccset? -
#716 nagyon nem megy :( -
#715 1-1 Rooney! -
Csesza #714 azé írtam így me kb. igy kell kiejteni , leírni meg nem tom mer annyira nem ismerem ezt a játékost (NewCastle-t) -
Rudee #713 Ambrose, nem Adrews. -
Csesza #712 0:1
Howard hibája után Endrúúúúzzz szerezte a gólt, jah és valszeg Heinze szezonjának vége!!! (sérülés) -
#711 Ideje lenne már egy normális kapust hozni Mencseszterbe, mert Howard most is bizonyítja, hogy talán a 3.ligában lehetne valaki.
Mondjuk Caroll sem külömb. -
#710 Ha tudtok olyan embert, aki jól tud angolul, jó a helyesírása, és szeretne hírszerkesztő lenni a MUFANPAGE-en, akkor szóljatok már. Köszi! :) -
#709 Ez a másodosztály és a lehetséges feljutók+pár patinás klubb gyenge szereplése miatt raktam be! -
skristof #708 de -
#707 ez a másodosztály nem? -
#706 es ez mi???Hogy jon ide?