35611




  • Magic Boy
    #785
    Ferguson helye megingathatatlan a MU-nál
    2005. május 10., kedd, 7:58|Utolsó módosítás: 2005. május 10., kedd, 15:10
    A Manchester United szurkolóinak a jelek szerint hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy kedvenceik immár nem számítanak olyan félelmetes együttesnek a Premier League-ben, mint korábban éveken keresztül. A Vörös Ördögök a jelek szerint megint "csak" a harmadik helyen végeznek majd az angol pontvadászatban (négy év alatt harmadszor), ráadásul az európai porondon sem sikerült remekelniük, ám Sir Alex Ferguson helye a kispadon továbbra is megingathatatlan.A Manchester United a Premier League 1992-es létrehozását követően éveken keresztül egyeduralkodó volt az angol élvonalban: a MU nyerte meg a PL első kiírását, és a következő kilenc idényben mindössze kétszer fordult elő, hogy nem szerezte meg az aranyérmet, de e két alkalommal is a második helyig jutott. Ráadásul menet közben 1999-ben a hőn áhított nemzetközi diadal is megszületett, a csapat drámai körülmények között megnyerte a Bajnokok Ligáját, vagyis az európai klubfutball csúcsára került.A nemzetközi porondon azóta ennek a sikernek még csak a közelébe sem jutott a gárda, és a hazai küzdelemsorozatban is jelentősen visszaesett - legalábbis a korábbi eredményeihez képest. A 2002-es harmadik helyezés még csak kisiklásnak tűnt, hiszen a követező évben megint bajnok lett a csapat, de ezt egy újabb harmadik hely követte, és nagyon úgy tűnik, hogy ezt az idényt is bronzérmesként zárja majd a gárda.Mindez más egyesületeknél nem számítana rossz eredménynek, de a Manchester United hívei számára ez csalódást jelent - még akkor is, ha az FA-kupa megnyerésére még megvan az esély, hiszen a Vörös Ördögök beverekedték magukat a fináléba, ahol az Arsenal lesz az ellenfelük. Mindezek együtt pedig akaratlanul is felvetik azt a kérdést: jó dolog-e, hogy Sir Alex Ferguson bebetonozta magát a Manchester United kispadján, immár több mint 18 éve irányítja a csapatot, és semmi jel nem mutat arra, hogy a közeljövőben távozni szeretne.Az elmúlt években csak egyszer merült fel komolyabban az, hogy Sir Alex feláll a kispadról: eredetileg 2003-at tűzte ki visszavonulása időpontjául, de végül mégis a maradás mellett döntött, a minap pedig a klub egy másik élő legendája, Sir Bobby Charlton kijelentette, hogy Fergusont soha nem fogják meneszteni, és csak akkor hagyja ott a klubot, ha azt önszántából teszi. Pedig a menedzser már korántsem számít olyan megkérdőjelezhetetlen egyéniségnek a szurkolók szemében, mint mondjuk a kilencvenes évek vége felé, amikor valóban szinte képtelen volt rossz döntést hozni.
    Nem tett jót Ferguson reputációjának a Rock of Gibraltar nevű versenyló körüli hercehurca, amelynek kapcsán a klub két résztulajdonosa, John Magnier és J. P. McManus rendkívüli közgyűlés összehívásával fenyegetőzött, és Ferguson nepotizmusa is kissé visszásnak hat: az egyesület azon az Elite Sports Agency nevű ügynökségen keresztül intézi transzfereit, amelynek tulajdonosa, Sir Alex egyik fia, Jason, a klub fő játékosmegfigyelője pedig a tréner testvére, Martin.De még ez sem jelentene olyan nagy problémát, ha az eredmények megfelelően alakulnának, azonban a MU immár második éve nem képes komolyan beleszólni a bajnoki cím sorsának alakulásába. Igaz, az előző szezonban az Arsenal, a mostani pontvadászatban pedig a Chelsea produkált olyan teljesítményt, amely szinte egyedülálló, de a Vörös Ördögök a második helyet sem tudták megszerezni, ráadásul Ferguson sem olyan csalhatatlan érzékkel igazol, mint korábban.Az elmúlt két évben szerződtetett focisták közül Cristiano Ronaldo, Gabriel Heinze vagy éppen Wayne Rooney ugyan valóban nagy fogás volt, és ők nem is okoztak csalódást, ám David Bellion, Eric Djemba-Djemba, Kléberson vagy éppen Louis Saha már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig e négy labdarúgóért összesen közel 25 millió fontot fizettek a manchesteriek.A jelenlegi idényben a gyenge szezonkezdetet követően úgy tűnt, hogy legalább az ezüstérem meglesz: 11 forduló után a csapat csak nyolcadik volt a tabellán, azonban ezt követően produkált egy húsz mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, amivel feljött a dobogó második fokára. A remek szériát azonban három összecsapással sikerült elszúrni, és így a MU-nak maradt a harmadik hely. A rangadókra képes felszívni magát a gárda, hiszen ebben az idényben oda-vissza legyőzte az Arsenalt és a Liverpoolt is, viszont a "kicsik" ellen nem megy az együttesnek: "sikerült" kikapni a Norwich Citytől és a Portsmouth FC-től, döntetlent játszani a West Bromwich Albionnal, de a csapat képtelen volt betalálni a Crystal Palace vagy a Blackburn Rovers ellen is.A támadórészleg amúgy is az Achilles-sarka a jelenlegi alakulatnak: 36 mérkőzés alatt a MU ugyan 55 gólt ért el, amely a harmadik legtöbb a bajnokságban, de ha nem szerez az utolsó két meccsén kilenc találatot a csapat (aminek azért kicsi a valószínűsége), akkor története legkevésbé eredményes Premier League-szezonját produkálja. A Rooney-Cristiano Ronaldo-Ruud van Nistelrooy-Alan Smith kvartett összesen 26 gólra volt képes - ez eggyel több, mint amennyit Thierry Henry egymaga szerzett...
  • skristof
    #784
  • Magic Boy
    #783
    Sir Alex Ferguson: a Chelsea nem jobb csapat
    NSO, 2005-05-10 08:35
    A Manchester United játékosai meg- adják a bajnokcsapatnak kijáró tisz- teletet a Chelsea-nek a két együttes mai bajnoki mérkőzésén, azonban Sir Alex Ferguson, az MU vezető- edzője hangsúlyozta: a londoni együttes nem jobb csapat az övénél.
    "Nincs tudásbeli különbség a két csapat között - mondta a skót szakember. - A bajnoki címek olyan dolgokon dőlhetnek el, mint a büntetőrúgások a Stamford Bridge-en és az Old Traffordon. Ezek azok az apróságok, amelyek döntenek."
    Sir Alex üzent José Mourinhónak, a kékek portugál vezetőedzőjének, hogy a következő szezonban a Manchester United üldözőbe veszi a Chelsea-t.
    "A Chelsea majd megtapasztalhatja, hogy jövőre mi leszünk az egyik kihívójuk, és persze ők a mi egyik legnagyobb ellenfelünk. Kemény bajnokság lesz. A Liverpool egyre jobb csapat, a Tottenham fejlődik, ha ehhez hozzávesszük még az Arsenalt, a Chelsea-t és a Manchester Unitedet is… nos, fantasztikus lesz."
  • Magic Boy
    #782
    Sport1:
    20:45 Labdarúgás
    Angol bajnokság, elmaradt mérkőzés, Manchester United-Chelsea (élő)
  • DONGUBA
    #781
    FA Cup döntő: Fletcher kezdő akar lenni
    Darren Fletcher eltökélt szándéka, hogy a kezdő tizenegyben kapjon helyet az Arsenal elleni rangadón, amely egyben az FA Cup döntője is.

    A 21 éves középpályás meghatározó figurája volt az előző cardiffi döntőnek, ahol 3-0ra sikerült felülkerekednünk a Millwall gárdáján és ezzel tizenegyedszerre elhódítanunk a kupa győzelmet.

    "Nehéz lesz újra a kezdőbe verekednem magam a döntőben"
    -mondta Darren a MU hivatalos rádiójának

    "Egy csodálatos alkalom játszani a döntőben, főleg idén az Arsenal ellen"

    "Mostanra mindenki felépült és eltökélt szándékuk, hogy a kezdőbe kerüljenek, de minimum a kispadon helyet foglalhassanak, egy biztos, nagy kütdelem lesz majd minden egyes posztért"

    "Abban biztos vagyok, hogy az edző megadja a lehetőséget annak, aki bizonyítani akar és jól teljeseít, de annak, aki nem nyújtja a maximumot ne számítson arra, hogy be lesz válogatva"

    Nem lesz könnyű dolga a skótnak visszatérvén sérüléséből, de az egy jó előjel, hogy utolsó bajnokiján 20 yardról meglőtte a második gólját a szezonban, jelezvén ezzel, hogy vele is kell számolni a közeljövőben.

    "A góllövés jelenleg nem az erősségem, de dolgozok rajta, hogy jobban menjen és minél többször átélhessem azt a fantasztikus érzést, amit egy gól adhat egy játékosnak"

    "Ez egy eléggé viszontagságokkal teli szezon volt számomomra a sérülésektől kezdve a kevés lehetőségig, de még fiatal vagyok és szeretnék jobb és jobb lenni és mindent megteszek ennek érdekében"

    "A gyakori játéklehetőség segít nekem leginkább a fejlődésemben és remélem, hogy jövőre még többször bizonyíthatok és járulhatok hozzá a csapat győzelmeihez"
  • skristof
    #780
    nem tudtam elolvasni :D
    igy már értem
  • ffxi
    #779
    Úgyhogy nem szomorkodunk MU állsszempontjából, de örülunk WBA-nak mert ott játszik Gera. Csak Sir fejét lebassz a vezetőség, mivel kell a 2. helyezés. Mit nem lehet érteni ezen?
  • skristof
    #778
    fuss neki mégegyszer
    magyarul
  • ffxi
    #777
    Szal így állunk hozzá! Csak az a baj, hogy a vezetőség le fogja rágni Sir fejét mivel kitűzték célul a másodikhelyet. Szegény Sir és szerencséje volt WBA
  • skristof
    #776
    mencseszteri vok, de ennek örülök
    hajrá zolika!
  • Csesza
    #775
    kösssz ManU!!! így legalább a wba-nak van esélye bentmaradni!!!!!
  • Nadi
    #774
    A bajnokság szempontjából szinte mind1 is volt...
  • ffxi
    #773
    Hihetetlen de igaz! Ikszeltunk!
  • sapkafej
    #772
    Beharangozó: Man Utd v West Brom [05. 05. 06.]
    Premier League mérkőzés
    Május 7. szombat 18:00 (Sport1 ÉLŐ!)



    Az előző fordulóban a West Bromwich Albion 2-0-ás vereséget szenvedett az Arsenaltól, a United pedig 0-4-re verte a Charltont.

    A Manchester Unitednek rendkívűl fontos lenne megnyerni ezt a mérkőzést, hogy továbbra is lehessen reménykedni a második helyben. Jelenleg az Arsenal 4 ponttal vezet a vörös ördögök előtt.

    Ruud van Nistelrooy térde meggyógyult, így kész visszatérni, és Louis Saha is egészséges.

    Gabriel Heinze sérülés miatt nem tud játszani, és sajnos az FA Cup döntőt is kénytelen lesz kihagyni.

    A vendégeknél Richard Chaplow fog hiányozni ínszalag-sérülés miatt, viszont Paul Robinson és Kevin Campbell felépült, és készek a játékra.

    Tipp: 2-1

    EGYMÁS ELLEN

    Mérkőzés: 110
    United-győzelem: 43 (39%)
    West Brom győzelem: 40 (30%)
    Döntetlen: 27 (24%)

    A Premier League élmezőnye

    1. Chelsea (bajnok) 35 meccs 88 pont
    2. Arsenal 35 77
    3. Manchester United 35 73
    4. Everton 35 58
    5. Liverpool 36 55

    Forrás: mufanpage.srv.hu
  • Magic Boy
    #771
    Manchester: Heinzének ugrott az FA-kupa döntője
    NSO, 2005-05-05 14:44
    Gabriel Heinze a Manchester United balhátvédje kénytelen lesz kihagyni az FA-kupa-döntőt, miután a Newcastle elleni bajnokin bokasérülést szenvedett.
    A finálét május 21-én rendezik a cardiffi Millenium-stadionban.


    Manchester: futballista ütötte el a szurkolót
    NSO, 2005-05-05 17:25
    Egy liverpooli szurkolót törött lábbal kellett kórházba szállítani, amikor elütötte őt autójával, Joey Barton a Manchester City középpályása.
    Az eset egy zsúfolt szórakozóhely előtt történt, amikor a futballista lassan elindult autójával, és elütötte a 35 éves ünneplő drukkert, aki éppen megpróbált átvágni az úton.

    Anglia: négyen indulhatnak a BL-ben, de az FA harcol a Poolért, ha nyer
    NSO, 2005-05-05 18:55
    Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) ma megerősítette, hogy a Premiershipből a legjobb négy csapat vesz részt a Bajnokok Ligája 2005-2006-os küzdelemsorozatában. Mint ismeretes, a Liverpool ugyan bejutott a BL fináléjába, és meg is nyerheti a legrangosabb európai kupát, mégsem biztos, hogy jövőre is ott lesz a mezőnyben, mivel a bajnokságban csak az ötödik helyen áll. A BL-ben a címvédő már nem automatikus résztvevője a következő kiírásnak.Jelenleg a Premier League-ben a másik liverpooli együttes, az Everton a negyedik, és jó az esélye arra, hogy maga mögött tartsa az őt három pont lemara- dással követő városi riválist.Az FA szigorúsága mindenesetre viszonylagos, ugyanis azt is bejelentették, hogy ha a május 25-i, isztambuli BL-döntőben a Pool megveri az olasz AC Milant, akkor lobbizni fog az UEFA-nál a Mersey-partiakért (már ameny- nyiben Rafa Benítez csapata marad az ötödik helyen a hazai pontvadászatban), hogy a vörö- sök címvédőként indulhassanak.
  • DONGUBA
    #770
    Michael Essien nyitott afelé, hogy a nyáron áttegye a székhelyét Angliába és a Premiershipben játsszon.

    A Lyon középpályása erősen érdeklődik a Manchester United ajánlatát illetően. Talán hosszútávú megoldást jelentene Roy Keane pótlására, bár a franciák nem szeretnék elengedni a ghánait jövőre.

    Essien bevallotta, hogy akkor szeretet bele a United játékába, amikor a Bajnokok Ligájában találkoztak egymással és úgy gondolja, hogy könnyen hozzá tudna szokni az angliai környezethez.

    "Nagyszerű lenne az Old Trafford-on játszani"

    "Ők egyike azoknak a nagy kluboknak, ahol nagyon szívesen játszanék, de jelenleg az elkövetkező meccsekre kell koncentrálnom"

    "A pályán kell teljesítenem és csak a focira szabad gondolnom"

    "Nagyon tetszik az angol mentalitás, az a keménység. Úgy gondolom, hogy, könnyebben be tudnék illeszkedni Angliában, mint ahogy azt Franciaországban tettem. Úgy gondolom, hogy meg vannak az adottságaim ahhoz, hogy a Premiershipben játszhassak"

    "Boldog lennék Angliában"

    Sir Alex Ferguson már 2000 óta meg akarta szerezni Essient, még amikor a Royal Antwerpenben játszott.

    Essien még elmondta, hogy bár a körülmények jelenleg még nem a legalkalmasabbak arra, hogy csatlakozzon egy ilyen nagy csapathoz.

    "Úgy gondolom, hogy megérné megpróbálni"

    "Sir Alex Ferguson szerint elég tehetséges vagyok és örülne, ha náluk játszanék"

    "Kedvelem őt, szerintem egy nagyszerű edző"
  • Magic Boy
    #769
    Mindhárman jöhetnek!
  • Magic Boy
    #768
    Ferguson vinné De Jongot
    Manchester május 4., 16.55 Szétszedhetik az Ajax csapatát.
    Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere szívesen látná jövő évi keretében a fiatal holland válogatott játékost, Nigel de Jongot. A középpályás igazi értéke az Ajaxnak, a szakértők szerint hihetetlenül rugalmas és kombinatív futballista.
    Nem véletlen tehát, hogy felhívta magára a Vörös Ördögök figyelmét, a kreatív középpályás ráadásul többször is hangoztatta, hogy nem szereti a vezetőedző, Danny Blind stratégiáját, mert a pályán sokszor kell változtatnia a pozícióját.
    Mint elmondta, emiatt nem is hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését, ez mindenesetre mindenképpen a MU esélyeit növeli a megszerzésével kapcsolatban.Az amszterdami gárda ezzel igazán nagy bajba kerülhet, mivel nem De Jong az első (Van der Vaart, Maxvell), aki elutasította az elétett új szerződésajánlatot.
  • Magic Boy
    #767
    Anglia: bojkottra hívnak a Manchester drukkerei NSO, 2005-05-04 15:43
    Bojkottra hívják föl a csapat drukkereit az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United szurkolói csoportjai, hogy ezzel újabb módon fejezzék ki nemtetszésüket Paul Glazer amerikai milliárdos vásárlási szándékával szemben.Mint ismeretes, a pénzember az utóbbi hónapokban több ajánlatot is tett a sikeres klub megvásárlására, amiről az ultrák azonban hallani sem akarnak. A "Nem Eladó Koalíció" nevű csoportosulás emellett azért is kéri a szurkolókat, hogy ne menjenek ki a szombati, West Bromwich Albion elleni bajnokira, mert ezzel a lépéssel a klubvezetésnek is üzenni akar, a Unitednál ugyanis az utóbbi időben az drukkereket felháborító mértékben megemelték a jegyárakat.
    "Tudjuk, hogy nagy kérés, hogy ne használják fel a már megvett jegyeket, de valahogyan ki kell állnunk az igazunkért" - mondta a szervezet egyik képviselője. "Ez az utolsó szombati hazai meccsünk, amikor megmutathatjuk minden potenciális új tulajdonosnak és a jelenlegi vezetésnek is, hogy nem vehetik készpénznek a szurkolók szeretetét."
    Azok, akik mégiscsak szeretnék megtekinteni az összecsapást, de demonstrálni is szeretnének, a találkozó előtt 45 perccel tiltakozó meneten vehetnek részt az Old Trafford környékén.A 78 éves Paul Glazer jelenleg két nagy bankkal áll tárgyalásban 800 millió fontos ajánlatának finanszírozásáról, de május 17-ig mindenképpen el kell döntenie, ajánlatot tesz-e a Manchester United megvételére.
  • Magic Boy
    #766
    Szerintem se!
  • Scholes18
    #765
    Hagyjátok már ezt a Ronaldosat. Nem megy sehova!
  • Scholes18
    #764
    nem rosz az. legközelebb vigyél bele vmi mozgást úgy a menő!
  • Nh Shevits
    #763
    az átigazolásásokra szánt pénz (remélem nem mondok hülyeséget) évről évre 30 és 50 millió között van, tehát - attól független hogy nem értem miről van szó - nem hinném hogy gond lenne 5 milkacsoki. Mondjuk 50 millát már rég nem költenek mostmár inkább 20-35... namindegy
  • Sheva
    #762
    remélem bajnokesélyes csapat lesz Manchesterben!!!
  • ffxi
    #761
    Akkó' jó!
  • Magic Boy
    #760
    Nemazért adnak neki 5 millio-t hanem azért,mert Rooney-t az idei keret terhére vettük!
    Amúgy melyik búlvárlapban olvastad?
    Csak azért kérdem,mert ez két okbol se igaz!
    1. SAF-nak évröl évre megúkkuló szerződése van és bármelyik fél dönthet úgy,hogy vége!
    2. Kevés lessz az átigazolási keret,de 5 millio-nál több!
    Mivel a nyáron több játékos távozik így az áruk hozzájön az átigazolási kerethez és mivel már csak 2-3 ember jön(valószínüleg)így bőven elég lessz a pénz!
  • ffxi
    #759
    Vhol olvastam, hogy megakarnak szabadulni Sir-től, úgyhogy a következő szezonra a felsővezetők csak csekély 5 milliófontot adnának neki, hogy erősítse a gárdát. De ki tud ennyiből erősíteni?
  • Nh Shevits
    #758
    Ha Ronaldo elmegy akkkor felakasztom magam!
    Ennyit tudok mondani!
  • Magic Boy
    #757
    Real Madrid: Cristiano Ronaldo érkezhet Figo helyére NSO, 2005-05-03 11:18
    A Real Madridnál ismét nagy nevekben gondolkodnak, amikor a nyári erősítések kerülnek szóba, a legújabb hírek szerint a királyi klub vezetői szeretnék megszerezni a Manchester Unitedtől Cristiano Ronaldót.
    A fiatal portugál középpályás második szezonját tölti Manchesterben, és nagyon meg vannak elégedve vele, ám ez nem jelenti azt, hogy egy remek ajánlat esetén ne engednék el.A Real Madridnál Ronaldót a távozni készülő Luis Figo helyettesítésére szemelték ki.
  • Magic Boy
    #756
    Anglia: Rio Ferdinand megérti az őt kifütyülő szurkolókat NSO, 2005-05-03 10:37 Rio Ferdinand, az angol Manchester United válogatott futballistája megérti azokat a szurkolókat, akik a Charlton elleni 4-0-s győzelem után kifütyülték őt. A drukkerek azért haragszanak a védőre, mert még mindig nem döntötte el, meghosszabbítja-e a szerződését.
    "Nem akarok úgy tenni, mintha jól esne, hogy a saját szurkolóinktól ezt kapom, de tudniuk kell, hogy szeretnék az Old Traffordon maradni - nyilatkozta az esetről a 26 esztendős kiválóság. - Nem bízhatnak bennem a továbbiakban, ha azt hiszik, hogy el akarok menni."
    "Egy szerződést nem öt perc alatt írnak alá - folytatta Ferdinand -, a legtöbb játékos fél évet mérlegel, mielőtt megállapodást köt. Nem áll szándékomban elmenni, de tisztán kell látnom a szerződésemmel kapcsolatban. Ha már tegnap aláírhattam volna, higgyék el, megteszem."
    Korábban Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője is kifejtette a véleményét - a szakember szeretné, ha minél hamarabb pontot tennének az ügy végére.
    "Nem akarjuk, hogy ez az ügy rossz érzést szüljön bárkiben - nyilatkozta Ferguson a Manchester United saját televíziós csatornájának. - Megtehetjük, hogy belekényszerítjük a játékost az új szerződésébe, de az a legrosszabb, ami történhet. Ferdinand tudja, hogy szeretnénk őt megtartani, és ez az, ami számít.""Ezt ő is tudja - tette hozzá a skót edző -, mint ahogyan azt is, hogy a szurkolók hasonlóan éreznek. Ha nem biztos magában, akkor időt kell adni neki, azonban fontos, hogy mi minél hamarabb túl akarunk lenni ezen az egészen."
  • Magic Boy
    #755
    Rooney nem lesz példakép Angliában
    2005. május 3., kedd, 10:37
    Botrányos viselkedése miatt nem népszerűsítheti a labdarúgást Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgócsapatának sztárja. Az Angol Iskolai Labdarúgó Szövetség (ESFA) ezért nem is hívta meg a 19 esztendős szupertehetséget a 13 éven aluli futballisták Middlesbrough-ban hétfőn esedékes nagyszabású seregszemléjére.
    "Akadnak olyan játékosok, akiket bátran állíthatunk példaképül a fiatalok elé, de Rooney nem tartozik közéjük"- fogalmazott Hohn Read, az ESFA elnöke, hozzátéve: "Sajnos láttuk, mit művel a pályán. Nem vonom kétségbe, nagyszerű focista, ám ez nekünk kevés."
    A zseniális csatár a legutóbb azzal hívta fel a figyelmet, hogy leköpte a játékvezetőt, februárban pedig retorikai rekordot döntött: több millió néző előtt egy percen belül tíz sértő szót vágott a bíró fejéhez.
    A tinikedvencnek nem ez volt az egyetlen kínos ügye: március végén azzal vádolták, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen bántalmazott egy férfit, ám szerencséjére nem indult ellene eljárás, mert a sértett visszavonta a feljelentést. Tavaly a bulvársajtó kiderítette, hogy csoportos orgián vett részt két prostituálttal.
    Rooney azonban mindezek ellenére oly népszerű a fiatalok körében, hogy egy, a 9-13 évesek között elvégzett közvélemény-kutatáson kiderült, őt tartanák a legalkalmasabbnak arra, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke legyen.
    (MTI)
  • DONGUBA
    #754
    Saha ismét visszatér!
    A United francia csatára 6. sérülése után a múlt héten épült fel.Az ex-Fulhames Saha a hét közepén edzésbe állt és már pályára is lépett a tartalék csapat ligakupa döntő mérkőzésén.

    A csatár kivette a részét a tarcsik ligakupa győzelméből, mivel ő szerezte az egyenlítő gólt.

    A csatárra Sir Alex számít és a játékos is kész pályára lépni a West Bromwich Albion ellen.
  • Sheva
    #753
    Rio Ferdinand, a Manchester United védője újra megerősítette: hamarosan aláírja új szerződését a Vörös Ördögökhöz. A válogatott játékos régóta ígérgeti, hogy a közeljövőben újólag elkötelezi magát, ám eddig mindig talált kibúvót a megegyezés alól.
    Sir Alex Ferguson, a gárda menedzsere és a szurkolók is egyre nyugtalanabbak az előállt helyzet miatt, ezért Ferdinand jónak látta újra megerősíteni: marad Manchesterben.
    - Hamarosan aláírom a kontraktust, mert mindenképpen maradni szeretnék a Unitednél - mondta a védő. - A menedzserem jelenleg nem tartózkodik az országban, nélküle pedig nem szeretném elintézni a hivatalos dolgokat, ezért kell még egy kicsit várni az aláírásra.
  • Sheva
    #752
    kapust akar a nép
  • Magic Boy
    #751
    Nem kell sok elég 3-4(1 már jött)!
  • Tigerson
    #750
    remélem azért a pénzi gondok miatt is sok játékos jön a csapathoz
  • Magic Boy
    #749
    A Manchester United gazdasági társaság ahol a legnagyobb profit a cél így hiába a leggazdagabb klubb nemköltekezheti túl magát és Rooney már az idei átigazolási keret terhére lett véve!
    Így,ha jön valaki akkor menni is fog!
  • Nadi
    #748
    Azt sem értem, hogy mindenhol azt mondják, hogy a MU a világ leggazdagabb csapata.
    Akkor mért nem tudunk egy Lyon vagy egy Tottenham szintű csapattól egy qrva játékost megvenni?
  • Nadi
    #747
    Egy kapus tényleg nagyon kéne :(
  • DONGUBA
    #746
    Fergie célpontjai 2.rész
    folyt.

    Egy másik nagy európai reménységen is megakadt Sir Alex szeme.A belga Silvio Proto iránt fél európa versengett, azonban a belga kapus még nem érezte magát felkészültnek egy nagyobb csapatba igazoláshoz, ezért inkább Belgiumban szeretné még folytatni.

    Francesco Toldon kívül akadt még kapus a Serie A-ból.Az idén remekül teljesítő Udinese kapusát Morgan De Sanctist is a United leendő kapusaként emlegették.A 28 éves hálóőr már közel került a Unitedhez, azonban Massimo Taibi balszerencsés szezonja után, inkább visszamondta a United ajánlatát.

    A United kapusgondjait sokak szerint a Frey,Casillas,Kameni hármas valamelyike oldhatná meg.
    Kameni valószínüleg marad az Espanyolban, mint ahogy Casillas is valószínüleg a "királyi gárda" kapuját fogja védeni.

    A megoldás a kapusgondokra Sebastien Frey lehet, aki az évvégén mindenképpen elhagyja a Parmat.Csak az a kérdés melyik klubot választja.

    A United kapusgondjai Schmeichel távozása után kezdődtek.A "dán óriás" óta 10 kapusa volt a Unitednek, ami mutatja a poszt gyengeségét.

    Azonban Sir Alexnek egy másik problémával is szembe kell néznie.A csapat csillaga,csapatkapitánya Roy Keane visszavonulását tervezgeti, így körülkellett néznie középpályás poszton is a "Mesternek".

    Egyértelműen a legjobb pótlás Mikael Essien lenne az ír játékos helyén.A Lyon sztárja a Bl-ben mutatott játékával teljesen lenyűgözte a Sir-t.Azonban a játékos klubja nem akarja elengedni legújabb csillagát.Ráadásul a Lyon olyan árat szabott (18 millió font), amit a klub nem tud kifizetni.

    A United nem csak Essient spécézte ki magának Franciaországból.Essien csapattársa Malouda és a Bordeaux-i Mavuba is felkerült a klub kívánságlistájára.

    Malouda valószínüleg-ugyanolyan okok miatt, mint Essien-marad.Mavouba pedig munkavállalási gondok miatt nem kerülhet a Unitedhez.

    Spanyolországból is szép számmal vannak kiszemeltek.Az ex-Barcelonás Ivan de la Pena az Espanyolban nyújtott játékával hívta fel a figyelmet magára a megfigyelőknél.Hozzáértők szerint Fergie csereembernek szerződtetné a tar középpályást, azonban de la Pena inkább marad Espanyolnál.

    Két másik játékos is van Spanyolhonból azonban ők ismeretlenebbek a nagyközönség számára.A Racing középpályása Regueiro a szélen jelentene megoldást, míg a Sevilla védője Ramos Garcia a védelem tenegelyében jelentene megoldást.A fiatal back csak 19 éves, azonban az ára nagyon magas.