FC Internazionale

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

limperatore
#31562
Az Inter megállíthatatlan, ha idegenbe utazik. Eddig 8 mérkõzésbõl 8-at nyertek, mikor az ellenfélnél volt a pályaválasztás joga. A nyolc sikerbõl három ( Hajduk Split, Vasuli, Neftchi) az Európa Liga keretein belül, öt pedig a bajnokságban volt (Pescara, Torino, Chievo, Milan, Bologna).

Legutóbbi idegenbeli vereségig egészen május 13.-áig kell visszalapoznunk az emlékezetünkben, akkor a Lazio viccelte meg a csapatot egy 3-1-es sikerrel.

Hasonló sorozatig pedig egészen 2006 decemberéig kell visszanyúlnunk, ekkor kezdõdött egy 9 idegenbeli mérkõzésen át tartó gyõzelmi sorozat, egészen 2007 márciusáig.

A Bologna gólja azt is jelentette, hogy 365 perc után kapott gólt újra a Lombard klub, ha azidegenbeli találkozókat nézzük, akkor pedig 288 percig tartott ez a tiszta sorozat. Érdekesség, hogy két gólszerzõnk is hosszú gólcsöndet zárt le. Ranocchia legutóbb 2011. December 18.-án a Cesena ellen talált be (akkor azt a mérkõzést 0-1-re nyertük), Cambiasso pedig az április 7.-ei, Cagliari elleni 2-2es döntetlen óta nem talált be a kapuba.

9 lejátszott mérkõzés után pedig a csapat annyi ponttal áll, mint 2006/07 és 2007/08-as szezonokban. Mindkét esetben az elsõ helyen foglalt helyet a csapat, bár a 06/07-es szezonban a Palermoval holtversenyben vezette a táblázatot az Inter. Egy ponttal gyûjtöttek kevesebbet, mint a triplázás évében és hihetetlen de igaz, hogy tavalyhoz képest 10 ponttal jobban áll a csapat.

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

Rockynhooo
#31561
Nem ártana... Kapott már volna Õ is, Giggs,Raul stb emberek megérdemelnék.

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

Effe88
#31560
hát valamit tuti kap majd
egyébként meddig szól a szerzõdése??
következõ évbe még bele kezd?

limperatore
#31559
persze h nem az 😊 nem is adnám neki, de lehetne vmi ilyen díjat is osztogatni 😄

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

Effe88
#31558
tényleg nem semmi
145x válogatott
95-óta van az interbe és azért hozza mindig a jó átlagot
de aranylabda nem életmûdíj, maldini se kapott stb....

limperatore
#31557
ja hát Samuel tanár 😊

De a legnagyobb még mindig Zanetti, egyik fórumon írták hogy

"Zanettire pedig nincsenek szavak, egy isten, legenda, fantasztikus. Ahogy Strama mondta nem ember, mert ez képtelenség lenne bírni 39évesen. Ha a juvenal Pirlonak követelik az aranylabdát, mint életmû díj, akkor Zanetti mit érdemelne. Nem találok rá jelzõt, az inter valaha volt legnagyobb játékosa.

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

WuFraZselic
#31556
neki is jót tesz, hogy nem 1, hanem 2 belsõ védõ van mellette. kicsit tehermentesíti a két suhanc. plusz a kettejük jó játéka is kihat a Falra

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

ForzaInter
#31555
azért samuelrõl se feledkezzünk meg. a 3 védõs rendszerben õ is nagyon jól tolja, pedig tavalyi szezon után már sokan leírták a fal-t.

Yo, Bitch!

WuFraZselic
#31554
az a baj, hogy kevés a védõnk, és még a román is sérült, szóval Samu és Rano egyike biztosan kezdeni fog. Cambiassot meg nem játszatnám, mert a Juve ellen lehet nem lesz elég Mudingayi kanibalizmusa, ott már neki is futnia kéne 😊

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31553
azért ezt a jonathan-silvestret nem erõltetném 😄D

Cambiassot beraknám Juan helyére

De majd Strama megoldja, ezért õ az edzõ 😄

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

WuFraZselic
#31552
Sampot verni ILLIK, és verni is fogjuk szerdán, DE
nem kéne kockáztatni Ranocchiának az 5. sárgát , talán Samuelt sem a kora miatt (1 hét 3 meccs már nem való neki), Jézus amúgy is kipirosodott. Cambiassora is ráfér majd a pihenés, mint ahogy Palacio/Cassano párost sem kezdetném

Handa
Jonathan-Silvestre-valaki-Pereira
Nagatomo-Guarín-Mudingayi-Obi/Alvarez
Milito-Livaja

lenne a legspórolósabb talán

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31551
Juan meg Rano hihetetlen hogy milyen tanárian játszanak, szinte hibátlanul. Fel se fogom 😄

Militot nézzétek 28 mp-nél 😄 beszartam rajta 😄

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

WuFraZselic
#31550
szerintem a 2. félidõben játszottunk a legjobban a szezon során. pedig az impotens 3-5-2vel toltuk

Cambiassora nagyon ráfért, hogy Mudingayi ott legyen mellette, és egye az embereket, azóta kicsit kevesebb teher hárul Chuchura. remélem Strama is felfogja, hogy Mudingayi nem véletlen lett a 3. legtöbb labdát szerzõ játékos tavaly. egy rohadt terminátor az ember, már most kedvencem

Rano és Juan ma is kiemelkedõ volt, fantasztikus mekkora pálfordulást tol Békabandi, a kis Jézus meg a Toro ellen vészmegoldásként kezdett, aztán szeptember közepe óta kirobbanthatatlan a kezdõbõl

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31549
7. gyõzelem zsinórban, ha sampot verjük hatalmas rangadó lesz jövõ szombaton.

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.” Peppino Prisco

#31548
Biztatóak a jelek,Lazio ponthullajtása remek,bár este a Napoli is döcöghetne.Mindenesetre jövünk-haladunk minden ok FORZA!

WuFraZselic
#31547
nem bánnám, ha Rano is besárgulna most, mert félek, Strama máskülönben játszatná szerdán...

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

#31546
Juan 5. sárgáját kapja a percben,de jobb ez most,mint Juve ellen kellene mellõzni

#31545
<#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1>
ForzaInter
#31544
palacio zseni

Yo, Bitch!

WuFraZselic
#31543
parádés játék, parádés gól

1-3

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

#31542
ottvagyunk Cuchu

WuFraZselic
#31541
na Handa jól mellényúlt... elsõ kapott gólunk idegenben, éreztem, hogy ez ma megszakad

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

#31540
kár elkiabálni,jöhet Cassano majd õ tehet ennek érdekében

WuFraZselic
#31539
Principe eldönti!
Kozsó óriási gólpasszt adott, ezért hoztuk

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

WuFraZselic
#31538
hát ez zseniális 😄DD

a meccs elõtti gyászszünetrõl;
"The minute of silence is for Catania who are the latest victims of Juventus thievery."

😄DDDDDDD

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

ForzaInter
#31537
mondjuk azért ilyen körülmények közt nem könnyû játszani..

Yo, Bitch!

WuFraZselic
#31536
micsoda fejes 😊

ettõl eltekintve elég szar a játék, de ilyen ez a 3-5-2...

közben Jézus mekkora löketet eresztett el? 😄DD

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31535
ranooooooooooooooo 0:1

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

WuFraZselic
#31534
JJ és Rano 1 sárgára az eltiltásról, remélem most begyûjtik, vagy ha nem, akkor Samp elleni meccset végigpadozzák szerdán. nélkülük felesleges pályára lépni a Juve ellen

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31533

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

Fabio Capello
#31532
rofl

ForzaInter
#31531
Livaja nagy tehetség, semmi gond nincs vele.

Yo, Bitch!

#31530
Livaja szerintem már jó 😊 Egy meccsbõl nem lehet kiindulni.
WuFraZselic
#31529
szerintem Livaja is jó (lesz), nem értem miért Õt kapta le Strama... kicsit Vieris gólokat szerez, remélem hasonlóan eredményes lesz
Jonathan vagy Guarín helyére kellett volna Zanetti

Jézus valóban tanári, 1 az 1ben nem verték meg mióta pályára lépett a Torino ellen

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

#31528
A NextGen kupában eddig az Inter vezeti a tabellát, elverve a Liverpoolt és a Dortmundot is.
#31527
Livaja sem meggyõzõ számomra még mindig,Longo bõven elférne helyette,Jesus meg eszméletlen ügyes talán egyetlen pozitívum a meccsben, h õ tarja jó formáját

WuFraZselic
#31526
fizikai fájdalmat okozott ez a mérkõzés. de arra jó volt, hogy Jonathant számûzhesse Strama, meg talán Silvestret is. Guarínnak meg 2 hét magánzárka, ennyire egy telibeszarom hozzáállást nem igen láttam még. tavasszal tepert, hogy leigazoljuk, onnantól pedig katasztrofálisan visszaesett a teljesítménye

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31525
kurva szerbek kilottek cou labat

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

limperatore
#31524
- Szereted anyukádat kisfiú?
- Nem, mert mindig megver!
- És apukádat szereted-e?
- Nem, mert õ is mindig megver!
- Akkor kit szeretsz kisfiú?
...- Az AC Milan-t!
- És miért?
- Mert az nem ver meg senkit!<#mf1>

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

Rockynhooo
#31523
Fogadni mernék hogy az Inter "nem veszi komolyan" vagy "telibe szarja" a mai meccset <#zavart1>

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

Effe88
#31522
na akkor õ volt a hunyó😄😄😄
gondolthattam volna😄😄

limperatore
#31521
szücsy buta mint mindig 😄

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

Effe88
#31520
lol
volt olyan okos vki, hogy cutinhonak akarta adni az aranylabdát??😄😄ez komoly??😄😄vagy csak hülyülsz szücsy??D😄:

limperatore
#31519

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

WuFraZselic
#31518
Cassano + 7.5m = x

valaki tudja a megoldást?

\"some red bull, some water, some nice fresh house music\" FORZA INTER Javier Zanetti, I Signori del Calcio

limperatore
#31517
:ASD:ASD:ADS

szücsy sztem te inkább nézz ping pongot, a foci nem a te mûfajod barátom, csak 1 jótanács 😉

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

ForzaInter
#31516
az a lényeg, hogy te értesz a focihoz😄

<#mf1>

Yo, Bitch!

szucsy89
#31515
aki Coutinhonak adná idén az aranylabdát az kussoljon mert nem ért a focihoz <#mf2>
limperatore
#31514
Cassano a gólja után meglátta szücsyt: <#mf1>

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco

limperatore
#31513
😄DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD<#taps>

"Ha kezet fogok egy Milánossal, utána megmosom a kezem. Ha kezet fogok egy Juventínóval, utána megszámolom az ujjaim, meg van-e mind.&#8221; Peppino Prisco