Mi kellene az SG-nek?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
PH valóban kicsivel később indult.
http://goo.gl/gd6Zi5
Cikkek alatt lehetne Disqus.com doboz, így kommenteket több népszerű fiók belépővel is lehetne létrehozni. (pl. pcworld.hu-n van ilyen)
Vagy lehessen belépni SG-re Gmail-el, Facebook-al, stb.-vel.
Az oldal "fejlődése", valamint a kommunikáció ami kilátszik belőle egyetlen végső célt sejtet az emberekben, az pedig az, hogy az utolsó majd kapcsolja le a villanyt is.
ha van konstruktiv barmid, gyere vissza, addig koszi ne
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Például a keresőt megcsinálnám ha lenne rá lehetőség (fórumtopik címében szótöredékre nem keres.)
Vagy készítenék egy sitemap.xml-t, mert Google-ban olyan URL-ek vannak indexelve, hogy egy topikba visz 0 hozzászólással.
Szóval egy főfejlesztő felügyelete mellett, hibákat lehetne javítani, majd új fejlesztésekről is lehetne beszélni.
Már anno sem voltak képesek kitalálni semmilyen irányt az SG-nek, és ebből most sem látszik semmi. Pont emiatt volt az is, amit te kiégésnek nevezel. Se gazdája, se célja nem volt, és nem is lett.
A főoldal is egy katyvasz, meg ahogy te is irtad, egy-egy topikért még bejárnak az emberek a fórumra, de alapvetően senki sem gondolja már ezt a fő platformnak bármilyen témában.
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
akkoriban siman lehetett az a sorrend, hogy index, proghu, sg, es utana a tobbiek
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
A tenger fenekén lassan James Cameron jelenik meg, hogy dokumentumfilmet forgasson az egykor legnépszerűbb oldal szétrohadt roncsairól.
egyebkent meg azert nem irtam indoklast, mert nem tartozik senkire az indoklas 😊 a lenyeget leirtam, nem beszelgetes indito volt, siman csak info kozles, meg hogy legyen mire visszautalni pl most, amikor nem megy a cset - mosom kezeim
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ma cset megint lehalt, na nem mintha írna oda vki. Egy random topikban is volt egy komment, egyből top10es lett. Ennek a fórumosdinak vége sajnos. Csodálatos húsz év volt azért. 😊
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
:mert nincs olyan hogy topic ban
legyen 😄
van olyan fórum szkript, de vagy böngésző függő, vagy házigazdának kell berakni (nem tudom müködik-e még), de amúgy topik, vagy témaszinten ilyen ban féle? pl játékos fórumokhoz nem tudna hozzászólni, de általánosban igen. meg ez is elévülne 1-2 hét után, mint a sima büntetőpont. vagy ki is lehetne zárni, de nem az egész fórumról, hanem csak a témából/topikból.
bár az is igaz, lehet nincs semmi értelme, azért az évenkénti 1 incidensekért.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
★★★★★
Utoljára szerkesztette: j0nNyKa, 2020.04.22. 10:32:43
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Eltűntek a nick képek. Ez most már így marad, vagy átmeneti állapot?
Köszi a választ!
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Várakoztatás kivételen
TypeError: top.stpdiv is undefined
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
hisztire mondanam hogy nem szoktam, de most is csinalom
fejezd be. ha csak trollkodsz, azer, ha meg a lentiekbol nem raktad ossze, akkor sose fogod. eleg.
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Ugyan minek? Mint a jelen ábra is mutatja, egy szimpla, faék egyszerű kérdésre sem tudtok értelmesen válaszolni.
1. Nem, lásd fenti képet! Legtöbb tagnál nem látsizk!
2. Ha a csillagjegyet a kötelezően megadott életkorból számolja ki, akkor mindenkinél látszódnia kéne! De nincs így.
3. Hosszászólások száma. (OK)
4. Nem! A megnyitott témák sem látszanak mindenkinél!
Én meg azt nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy nem mindenki akarja az adatait agyatlanul a világ pofájába beletolni. Mindenki magánügye, mit kezd az adataival vagy hogyan kívánja kezelni azt, és senkinek nincs joga ebbe beleszólni vagy kérdőre vonni! Egy teljesen logikus kérdést tetten fel, mivel a rendszer láthatóan nem egységes (ott a kép). Fasza lenne végre érdemi választ is kapni, mert azt még nem sikerült összehozni.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.28. 20:57:41
es persze ezt a fentit a GDPR felreertelmezesevel tovabb lehet erositeni
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
A csillagjegyedet gondolom a rendszer magától találja ki, mivel regisztrációkor meg kellett adnod a születési dátumodat.
A hozzászólások számát csak te látod, más nem, mert ha megnézed másnak a profilját, akkor az övét se látod. Szóval azt csak a beállításoknál te látod.
A megnyitott témák is mindenkinél látszanak ha megnézed.
Nem értem, hogy a mi a probléma ezekkel. Az egy dolog, hogy a korodat el akarod rejteni (az emberek nagy része hiú), meg a csillagjegyedet, de amúgy miért probléma? Miért kell azt letagadni? Talán nő vagy? Azok szokták titkolni, csak nem értem mi a f*szért. Az időt nem lehet letagadni. Fiatalabb se lesz senki, még akkor se ha plasztikáztatja magát, csak saját magát csapja be. Viszont a többit nem értem, hogy miért baj, ha más is látja?
Utoljára szerkesztette: Scooter, 2020.02.17. 09:37:29
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
- Életkor (személyes adat, nem akarom, hogy látszódjon!) (legtöbb tagnál nincs ilyen mező, nálam miért van?)
- Csillagjegy (sose adtam meg ilyen marhaságot) (legtöbb tagnál nincs ilyen mező, nálam miért van?)
- Hozzászólások száma (legtöbb tagnál nincs ilyen mező, nálam miért van?)
- Megnyitott témák (legtöbb tagnál nincs ilyen mező, nálam miért van?)
Ismételt félreértések elkerülése végett: Ezek közül semmit nem lehet állítani a beállításokban, én nem tudom megváltoztatni őket!