33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
#308 www.sportforum.hu -
pilfer #307 Vhol azt olvastam, hogy a Barça tárgyalt Gilardinho-val (Parma), de a tárgyalások megszakadtak, mert keveset kínált a Barça. Csak tudnám hol olvastam... -
#306 szar?majd meglátod mi lesz az eb-n és akkor mondd rá hogy szar. -
forzajuve #305 pedig kéne valakit találnotok, ugyanis Trez nem megy hozzátok :P -
#304 Bebaszna az a szar barcaban.Kell a fa.... -
#303 majd vierit megveszik -
#302 Gilardino nem megy a Barcelonába
2004. június 11. 23:56:41
Spanyol lapok értesülései szerint meghiúsultak a tárgyalások a Barcelona és a Parma között Alberto Gilardino átigazolásáról. A tárgyalások azért zárultak sikertelenül, mert a katalán csapat túl kevés pénzt kínált a támadóért.
A Barcelona "csak" 12 millió eurót kínált fel Gilardinoért, míg a parmai csapat 20 millió eurót kért érte. A katalánoknak így továbbra sem egészen megoldott a befejező csatár kérdése, hiszen a távozó Kluivert helyett kívánták leszerződtetni az olasz játékost. korábban felmerült Trezeguet neve is, de a tárgyalások jelenleg a juventusszal is szünetelnek.
Gilardino időközben úgy nyilatkozott, jelen állás szerint 60 százaléknyi esélye van annak, hogy az AS Romában olytatja pályafutását. Csütörtökön a fővárosi klub sztárja, Totti intézett ultimátumot a Roma vezetéséhez, hogy új játékosokat szerződtessenek az olímpico stadionba, köztük Gilardinot is.
-
#301 Sandro Rosell az FC Barcelona alelnöke elismerte, hogy a klub érdeklődést folytat a német válogatott középpályás iránt, de ugyanakkor nyomatékosította, hogy a klub nem fog elhamarkodni semmit.
Rosell hétfőn Münchenbe utazott, és két tárgyaláson is részt vett a Bayern München elöljáróival, valamint személyes beszélt Michael Ballackkal. Volt két érdekes tárgyalásunk, és most várunk a Bayern válaszára. "Egy időre pihentetjük a további tárgyalásokat, nem siettetjük Ballack ügyét. Kitartunk az ajánlatunk mellett, hiszen a siettetés sok pénzbe kerülhet a mai futballvilágban."
Ballack körülbelül azt jelenti a Bayernnek mint Ronaldinho a Barcának, tehát érthető, hogy a németeknek nem könnyű megválni tőle. Azonban Rosell megállapította, hogy a Bayern hajlik az üzlet megkötésére amennyiben sikerül leigazolniuk egy hozzá hasonló képességű játékost. Köztudott dolog például, hogy a Bayern mindent megtesz a Porto irányító középpályása, Deco megszerzéséért.
A Barcának tehát most várnia kell a Bayern válaszára. Mindez megtörténhet akár 24 órán belül, néhány napon belül, de az is lehet, hogy soha nem érkezik pozitív válasz.
Rosell szerint az eddigi beszélgetések inkább hasonlítottak egy eszmecserére, mint egy komoly tárgyalásra. Az alelnök továbbá kijelentette, hogy ők eddig csupán beszéltek a játékos ügynökével, és a Bayern egyetértése nélül komoly tárgyalásokat nem kezdenek.
Rosell a további igazolásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a keddi nap sorsdöntő fordulatot hozhat a Monaco francia középpályása, Ludovic Giuly átigazolásával kapcsolatban. David Trezeguet leigazolása Rosell szerint a Juventuson múlik, hiszen nekik kell meghozni a döntést pozitív vagy negatív irányban reagálva a Barcelona ajánlatára. Végezetül az alelnök úr beszélt a középső védő poszt betöltéséről: "Ez a poszt nem élvez előjogokat, majd kiderül hogyan alakulnak a dolgok, de az ügy nagymértékben függ anyagi lehetőségeinktől"
Edgar Davids szerződtetéséről: Rosell reméli, hogy még az Európa-bajnokság előtt sikerül nyélbe ütni a 3 éves szerződés aláírását. A játékos jelenleg a holland válogatottal készülődik a tornára.
-
pilfer #300 Laporta: "A culék megnyugodhatnak"
A klub elnöke, Joan Laporta pénteken tért vissza Brazíliából, és nyilatkozatával megnyugtatta a szurkolókat, ugyanis a brazil szupersztár, Ronaldinho a klubnál folytatja pályafutását.
"A tárgyalások sikerrel jártak, a szurkolóink megnyugodhatnak. Meggyőződhettem róla, hogy Ronaldinho maradni akar és ebből a szempontból nincs probléma. Mindig is hangoztatta, hogy a Barcelonában akar maradni, és büszke vagyok rá, hogy olyan játékosunk van, mint ő."
Laporta elmondta, hogy a múlt heti brazíliai tartózkodása alatt, amikor is a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) meghívására megtekintette a Brazília-Argentína világbajnoki selejtezőt, tárgyalások egész során vett részt. A brazil túra után a barcelonai reptéren kérdések hada fogadta, főleg a lehetséges új igazolások álltak a középpontban.
Az első név Luis Fabiano, akiért a klub hivatalosan is ajánlatot tett, de ezt a csatár jelenlegi klubja, a Sao Paolo elutasította. "Úgy tűnik mindenki többet akar, így a vásárlóknak a lehető legjobb ajánlattal kell előállniuk. Érdeklődtünk a játékos felöl, a kivásárlási árát 20 millió euróban szabták meg, és úgy döntöttünk, hogy nem fizetünk ekkora összeget."- nyilatkozta az elnök úr.
Laporta elmondta, hogy a Sao Paolo vezetői nem tartották megfelelőnek a Barcelona ajánlatát, de a katalán sztárklub elnöke Klubjának komoly szándékáról biztosította a brazil klubot: "Luis Fabiano nagyon jó játékos, megbecsülik Brazíliában, de ez egy nagy befektetés, de elmondtuk nekik, hogy készek vagyunk fizetni."
A legújabb név, amely a napokban jelent meg a sajtóban a Barcelonával kapcsolatban, az argentin Gabriel Milito, aki jelenleg a Real Zaragozanál látja el a középhátvéd szerepkörét. Laporta szerint a Barcának jelenleg három olyan játékosa van, akik Milito posztján játszanak, ezért először az edzőkkel kell megbeszélnie, hogy szükségük van-e még egy középső védőre. Laporta azokat a híreszteléseket is elutasította, hogy a jövő héten Svájcba utazott volna, hogy a német Michael Ballack szerződtetéséről tárgyaljon. -
pilfer #299 Cocu a PSV-be igazolt. -
#298 Az FC Barcelona vezetői a csapat parádés tavaszi szereplése ellenére is komoly változásokra szánták el magukat, nyilván nem kívánnak maguknak még egy olyan őszi idényt, mint amilyen a legutóbbi volt. Ennek érdekében számos játékostól köszöntek el, sok sztár érkezése várható, változás csak a kispadon nem lesz: Frank Rijkaard marad a klubnál. A holland tréner azonban valószínűleg elég kevés honfitársával találkozhat majd az öltözőben.
A tragikus őszi szereplés után tavasszal szenzációsan szerepelt az FC Barcelona: a katalánok hónapokig veretlenek voltak a bajnokság második szakaszában, és a vetélytársak sorozatos botlásait kihasználva, végül az ezüstérmet szerezték meg. Decemberben álmodni sem mertek volna ilyen végkifejletről a katalán szurkolók, és talán még a klubvezetés sem, de utóbbi tagjai a sikerek dacára sem veszítették el józan ítélőképességüket.
A bajnokság végeztével a játékoskeret alapos átalakítására szánták el magukat, számos olyan, évek óta a klubnál játszó futballistától köszöntek-köszönnek el, aki a jövő Barçájába már nem fér be. Az egyik legbiztosabb távozó Patrick Kluivert: a csatár egész tavasszal a kispadon ücsörgött, és nem is titkolta, hogy a következő szezont már Angliában szeretné kezdeni. Erre jók is a holland támadó esélyei, ugyanis a Liverpool FC és a Newcastle United is szívesen látná soraiban. Nem Kluivert az egyetlen németalföldi, akinek kitelt az ideje a Camp Nouban: Michael Reiziger is a szigetországba vágyik, és őt sem nagyon marasztalják. Kérőkben a védő esetében sincs hiány, hiszen a tavaszi szezonban remek formában játszott az egykori amszterdami.
Philip Cocu teljesítményére sem lehetett különösebb panasz az utóbbi hónapokban, a csapatkapitány-helyettes mégsem kapott új szerződést Joan Laportától. Elsősorban azért, mert a középpályás már 34 éves, azaz rá már nem nagyon lehet építeni egy új csapatot. Hasonló a helyzet Marc Overmarsszal is, valószínűleg a szélső is máshol (talán az FC Nantes-nál) kezdi a következő idényt.
Még két holland szerepelt tavasszal gránátvörös-kékben, ám az ő helyzetük merőben más. Mind Giovanni van Bronckhorst, mind Edgar Davids kölcsönben szerepelt a klubnál, előbbi az Arsenal FC, utóbbi a Juventus FC játékosa, így megtartásukért komoly (anyagi) erőket kell mozgósítania a Barcelonának. Davids helyzete katalán szempontból reménytelennek tűnik, a Juve ugyanis visszarendelte a középpályást. Mégpedig azért, hogy továbbadja, de nem a Barcelonának, hanem vagy a Real Madridnak, vagy az FC Internazionalénak (egy esetleges madridi szerződés hatalmas fricska lenne a Barça számára). Van Bronckhorst esetében viszont már meg is született a megállapodás, az Arsenal végleg eladta a játékost a katalánoknak.
Nem csak a holland játékosok "mozgolódnak" persze, egy-két spanyol is elköszön a nyáron Katalóniától. A szurkolók számára a legérzékenyebb veszteség Luis Enrique távozása, a gárda egykori csapatkapitánya Frank Rijkaardnál kegyvesztett lett, csak elvétve került be a csapatba, ráadásul sokat volt sérült is, ezért úgy döntött, levezetésként Ázsiába, a "nyugdíjas" labdarúgók Mekkájának számító Katarba igazol. Hacsak a Sporting Gijón el nem csábítja, ez esetben ugyanis Luis Enrique egykori nevelőegyesülete színeiben folytatja (és minden bizonnyal fejezi be) pályafutását. A fentieken kívül Rüstü Recber kapust sem érdemes szeptembertől Barcelonában keresni, akinek a leigazolását minden bizonnyal megbánták a klubnál: keveset védett, de akkor nagyon rosszul - ez vele kapcsolatban az általános megítélés, és mivel a két saját nevelésű hálóőr, Víctor Valdés és Albert Jorquera nemcsak jobb teljesítményt nyújtott a töröknél, de fizetésük is jóval alacsonyabb, így Rüstüt aligha marasztalják.
Ha ennyien távoznak, érkezőknek is szép számmal kell lenniük, ha a csapatnak komoly céljai vannak, márpedig azokból nincs hiány Barcelonában. Rengeteg név került szóba, többségük egyelőre csak pletyka, de David Trézéguet érkezése jóval több, mint kósza híresztelés. A Juventusnál már kész tényként kezelik a tavalyi gólkirály távozását, a Barcelonának pedig szüksége van egy igazi befejező csatárra, ráadásul maga Trézéguet is úgy nyilatkozott, hogy szívesen kipróbálná magát a spanyol bajnokságban. Ha az argentin származású gall aláír a klubhoz, Ronaldinhóval és Javier Saviolával olyan támadótriót alkothat, amilyenről legalább egy évtizede álmodoznak a katalán szurkolók. Ha nemcsak a csatársorba, hanem a védelembe és a középpályára is sikerülne egy-egy klasszist igazolni, a barcelonai szurkolók joggal reménykedhetnek benne, hogy jövőre nemcsak a tavaszuk lesz gyönyörű, hanem az egész idényük.
-
forzajuve #297 picsába -
#296 · Rothen megegyezett a PSG-vel
2004. június 06. 18:36:23
A Monaco csapatának középpályása Jerome Rothen bevallotta, hogy megállapodott a Paris SG gárdájával és az új szezonban már a fővárosiak mezét fogja viselni. Az EB kerettel készülő BL felfedezett játékos annak ellenére távozik, hogy megállapodott a klubbal a folytatásról Didier Deschamps vezetőedző.
A két klub egyelőre az átigazolási díj összegéről még nem állapodott meg, de a francia sajtó sejtései szerint az körülbelül 10-12 millió euró körül lesz.
Errol is lemaradtunk ugy nez ki:( -
#295 jó idős embereket akarnak -
SONEEC #294 A Barca védőket szándékozik igazolni a nyáron, írja mai számában a Sport című katalán sportnapilap.
A Klubnál a csatártéma mellett a védőprobléma is terítéken van hónapok óta. Ennek egyik első igazolása a Villarreal védője Belletti volt, de úgy tűnik, Cocu és Reiziger távozása végett újabb játékosokon gondolkodnak a vezetőségben.
Az idei szezonban kiesett Celta Vigo játékosa, Sylvinho az első akiről a Sport azt feltételezi, hogy a Barcelonához kerülhet. A brazil játékos, aki rendelkezik eu-s útlevéllel, korábban a Sao Paolo, a Corinthias valamint az Arsenal játékosa is volt, azaz mindenképpen tapasztalt labdarúgóról van szó.
Két érdekes név is a "kalapba" került. Bixente Lizarazu 1997 óta a Bayern München játékosa volt, s megannyi nagy sikerben volt része a bajoroknál, ám a német klub-nál történt változások miatt ő is távozhat. A 35 éves játékos számára nem ismeretlen a Primera Division, miután több idényt is eltöltött a baszk Athletic Bilbao színeiben. A másik név a valencia Carboni, aki a maga 39 évével ugyan nem illeszkedik szervesen a több évre előre gondolkodó vezetők elképzeléseibe, de tapasztalatával hasznára lehet a védelem megszilárdításában a csapatnak.
Míg a fenti két név inkább csak a nyári átigazolási pletyka, addig a Zaragoza hátvédjének, Milito-nak az érkezése már komolyan foglalkoztathatja a vezetőket. Az argentin játékos, aki rendelkezik eu-s útlevéllel, nagyon jó évet zárt a La Romaleda-ban, amiről a magyar focirajongók is meggyőződhettek a Sport1 jóvoltából.
Igazi sztárgárdát sikerült meghívnia a Barcelona vezetőségének az augusztus 25-én megrendezésre kerülő 39. Joan Gamper Tornára a Milan személyében.
Az idei olasz bajnok AC Milan nagyon jó ajánlólevél a nyár derekán megrendezésre kerülő Tornára, amely egyben az első alkalom minden évben amikor a Nou Camp közönsége első kézből szerezhet információkat arról, hogyan sikerült az új fiúknak beilleszkedni a csapatba, s miként sikerült a nyári felkészülése a Blaugrana-nak.
Tavaly az amerikai túrán találkozott legutóbb a Barca és a Milan. Akkor Ronaldinho és Quaresma góljával 2-0 arányban diadalmaskodott Rijkaard legénysége, de azóta azért a többek közt Sevcsenko-t, Kaka-t, Maldini-t, Seedorf-ot, vagy Gattuso-t soraiban tudó milánóiak megnyerték az olasz bajnokságot, és a negyeddöntőig jutott a BL idei kiírásában is, ahol a Deportivo búcsúztatta őket, így kétségtelen, hogy nagyon izgalmas és - remélhetőleg - gólokban gazdag mérkőzés vár majd a szép számú nézőközönségre.
Tavaly 90.075 szurkoló volt kíváncsi arra, amikor a Barcelona és a Boca Junior került egymással szembe. Akkor Tevez 42. percben szerzett találatára Gerard a 67-ben válaszolt, majd a büntetők során Burdisso hibázott a vendégektől, míg hazai részről mind az öt játékos (Gerard, Xavi, Luis Enrique, Reiziger, Luis Garcia) értékesítette a 11-est, így ezúttal is otthon tartotta a dicső multú kupát a Barcelona.
A Joan Gamper Torna történelme során egyébként mindössze nyolc csapatnak (Colonia kétszer, az Újpest Dózsa, a Borussia Mönchengladbach, a Porto Alegre, a Oporto, a Malinas, a Tenerife és a Valencia egyszer-egyszer) sikerült elhódítani a serleget, míg 29 alkalommal a Barcelona győzedelmeskedett. Reméljük nem szakad meg a jó sorozat ezúttal sem.
Luis Fabiano egyértelműen a legfontosabb célpontja jelen pillanatban a Barcelona vezetőségének, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Laporta és Rosell is Brazíliába utazott miatta.
A Barcelona vezetői Sao Paolo-ban vacsoráztak együtt Ricardo Teixeira-val a Brazil Labdarúgó Szövetség első emberével, valamit Marcelo Portugallal a Sao Paolo elnökével. Az ok az, hogy a Barca 10 milliós ajánlatával szemben Portugal 20 millió dollárt szeretne kapni játékosáért, így csúcsszinten próbáltak meg megoldást találni a fennálló problémára.
Bár a találkozó végeztével sem kerültek közelebb a felek a megállapodáshoz, Rosell mégis optimistán nyilatkozott amikor úgy fogalmazott, hogy nincs miért siettetni a dolgokat, augusztusban már biztosan gránátvörös-kékben fog pályára lépni Fabiano. Bár - ahogy az El Mundo Deportivo fejtegette - mindenképpen előnyös lenne a 4 éves kontraktus megkötésében, ha a brazil játékos megszerezné az eu-s útlevelet, amelynek van is alapja, hiszen apai ágon nagy valószínűséggel van lehetőség arra, hogy olasz állampolgár is legyen - persze ez ismerős helyzet, miután tavaly Saviola is megpróbálta ezt az utat követni, akkor azonban nem járt szerencsével.
A Barca tehát továbbra is a sportdiplomácia minden eszközét igyekszik bevetni az egyik legnagyobb brazil tehetségért, s csak idő kérdése mikor adja be a derekát Portugal ugyanúgy, ahogy tavaly tette azt a Milan és Kaka esetében
Miközben a vezetőség Ronaldinho szerződéshosszabításával és Fabiano leigazolásával foglalatoskodik, pont kerül végre Michael Ballack átigazolásra.
Joan Laporta vasárnap utazik Zürichbe, ahol Sandro Rosell, Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Rummenigge és Uli Hoeness társaságában az utolsó részleteket beszélik meg a játékos átigazolásval kapcsolatban.
Miután a Bayern vezetősége megkapta a hivatalos vételi ajánlatot a Barcelonáról, ez az első személyes találkozó a két klub vezetői között, de miután a bajoroknál pozitívan fogadták az írásbeli ajánlatot, minden valószínűség szerint problémamentes tárgyalásra lehet számítani, amit még június 9-éig szeretnének lezárni, ugyanis Ballack akkor utazik Portugáliába a válogatottal.
Beckenbauer nyilatkozatában még - természetesen - azt mondta, hogy "olyan futballistáról van szó, akinek 2006-ig van szerződése a klubbal, így meg is van az ára" de tudjuk, ez bevett szokás minden egyes tárgyalás előtt.
2004/06/04 20:15
-
pilfer #293 Bajnokok Ligája menetrend
Kihirdette a következő évi Bajnokok Ligája programját az Európai Labdarúgó Szövetség. Az Uefa tájékoztatójából megtudhatjuk a pontos menetrendet, így például a döntőre 2005. május 25-én kerül sor Isztanbulban, az Atatürk Olimpiai Stadionban.
A torna lebonyolítási rendszere nem fog változni az ideihez képest, ezek szerint a leggyengébb csapatoknak továbbra is három selejtező körön kell keresztülverekedniük magukat ahhoz, hogy a húsosfazék közelébe kerüljenek. A 4 csapatos csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben folynak majd a küzdelmek, egészen a törökországi döntőig.
Pontos menetrend - figyelmen kívül hagyva a kvalifikációs szakaszt:
Csoportmérkőzések
2004. szeptember 14-15. : 1. forduló
2004. szeptember 28-29. : 2. forduló
2004. október 19-20.: 3. forduló
2004. november 2-3.: 4. forduló
2004. november 23-24.: 5. forduló
2004. december 7-8. : 6. forduló
Egyenes kieséses szakasz
2005. február 22-23.: Nyolcaddöntő (1. mérkőzés)
2005. március 8-9.: Nyolcaddöntő (2. mérkőzés)
2005 április 5-6.: Negyeddöntő (1. mérkőzés)
2005. április 12-13: Negyeddöntő (2. mérkőzés)
2005. április 26-27.: Elődöntő (1. mérkőzés)
2005. május 3-4.: Elődöntő (2. mérkőzés)
2005. május 25.: Döntő
Csapatunk - köszönhetően a spanyol pontvadászatban elért 2. helyezesének - már kvalifikálta magát a főtáblára, és kiemeltként várja a csoportmérkőzések sorsolását. -
pilfer #292 Ázsiai túra - 2004.
A 2004-2005-ös szezon megkezdése előtt az FC Barcelona Ázsiába fog utazni, ahol több edzőmérkőzést is fog játszani helyi csapatatokkal, jelentette be klubunk elnöke, Joan Laporta.
Joan Laporta nyilatkozata: "Nagy örömmel tölt el hivatalosan bejelenteni, hogy az FC Barcelona a 2004-2005-ös szezon megkezdése előtt, az előszezonban Ázsiába fog utazni. Három felkészülési mérkőzést fogunk játszani helyi csapatokkal, bízván abban, hogy közelebb tudjuk egymáshoz hozni a csapatot és külföldi szurkólóink ezreit. Úgy érzem, izgalmas mérkőzések elé nézünk, ugyanis két ellenfelünk is meghatározó szerepet tölt be hazája bajnokságában, míg a harmadik egy válogatott lesz. Remélem, nagyszerű élményekkel fogunk gazdagodni. Találkozunk Ázsiában!"
A túra programja:
Július 29.
Korea, Szöul, Suwon stadion
FC Barcelona - K-League válogatott
Augusztus 1.
Japán, Tokió, Nemzeti stadion
FC Barcelona - Kashima Antlers
Augusztus 4.
Japán, Shizuoka, Ecopa stadion
FC Barcelona - Jubilo Iwata -
pilfer #291
Na végre!!! -
#290 Davids marad a Barcában
Három éves szerzõdést írt alá a Barcelona csapatával a holland Edgar Davids szerda este. A középpályás a télen érkezett a Juventus együttesétõl kölcsönbe a katalán csapathoz, amelynek játéka ezután látványosan feljavult. Az utóbbi idõkben az Inter érdeklõdött a játékos iránt, végül azonban maradásra bírták a katalánok Davidsot.
A holland többször kifejtette, hogy amennyiben többet fizetnek neki, mint amennyit a Barcelonában kap, akkor otthagyja a spanyolokat. Laporta, a Barcelona elnöke pedig arról nyilatkozott, hogy csak egy bizonyos összegig mennek el, mivel számukra Davids marasztalása nem ér annyit. Végül sikerült megállapodni a játékos fizetésében, amely hárommillió euró évente.
Davids éppen edzõtáborozik a holland válogatottal az Európa-bajnokságra, és onnan jelezte telefonon, hogy elfogadja a katalán klub ajánlatát. A játékos azon hollandok kevese közé tartozik a Barcelonában, akik maradnak, hiszen távozni készül Cocu, Overmars és Reiziger is.
Remek HÍR!!!!!:D:D:D:D
Jövőre nyerni kell MINDENT!
-
#289 http://eurobarca.uw.hu/index.php
innen -
forzajuve #288 és ez a hír honnan van? -
#287 az ő hazája olaszország.mennyen az interbe! -
pilfer #286 Ronaldinho már biztosan marad
Hosszú hetek barcelonai nyilatkozatai után pont kerül végre Ronaldinho ügyére is, így a brazil zseni 2008-ig a Barca játékosa marad.
A Barcelona-t Sandro Rosell, míg Ronaldinho-t testvére és ügynöke Roberto de Assis képviselte a Belo Horizonte-ban lezaklott kétoldalú tárgyalásokon, amelynek végén mindkét fél elégedetten állhatott fel.
Az új szerződés szerint Ronaldinho éves fizetése 3,4 és 5 millió euro között fog mozogni, azzal a kitétellel, hogy a bruttó kereset nem lehet kevesebb évente, mint 8 millió euro, amely akár több is lehet az extra juttatások és a sikerprémiumok által.
"A részleteket ezen a héten Rio-ban beszéljük meg Sandro-val" nyilatkozta nagyon elégedetten Assis. "Ronaldinho-t nem elsősorban a pénz motíválja, de kétségtelen, hogy minden játékos örül annak, ha többet keres. Nagyon nagy öröm nekünk, hogy meg tudtunk állapodni, mert Ronnie egyáltalán nem akart elmenni Barcelona-ból". -
pilfer #285 Újabb védő Barcelonában?
A Barcelona a nyári átigazolási időszakban elsősorban a csatársor megerősítésén fáradozik, ám ha olyan játékost találnak más posztra a piacon, aki játéktudásban és gazdaságialg is előnyös számukra, akkor minden bizonnyal nem "szaladnak el" a lehetőség mellett.
A RAC-1 adó "café Bavaria" című műsora szerint a Barca felvette a kapcsolatot Patrick Müllerrel, a Lyon csapatkapitányával. A hátvéd szabadon igazolható, miután nyáron lejárt a szerződése a francia élcsapatnál, és egyelőre még nem döntött a hosszabítással kapcsolatban.
A 28 éves svájci hátvéd három éve van a Lyon-nál, és jelenleg is a csapat kapitánya. Ez idő alatt három bajnoki címet (2001, 2002, 2003) és egy Francia Kupa-t (2001) szerzett jelenlegi csapatával.
Müller iránt nem csak a Barcelona hanem a Villarreal, az Atletico Madrid, a Bázel, a Hamburg, valamint a Wolfsburg is élénken érdeklődik, ám ha a katalánok és a játékos között komolyra fordulnának a dolgok, Laporta minden bizonnyal jóval kecsegtetőbb fizetési ajánlatot tud majd tenni Müllernek, mint jelenlegi klubja.
Ide kapcsolódó hír még, hogy a Klub a Monaco játékosát, Jerome Rothen-t is kinézte magának, sőt a frissen szerződést hosszabított Giovanni Van Bronckhorst-ot és hajlandóak lennének odaadni a BL döntős játékosért. -
pilfer #284 Davids: Közel a megállapodás?
Edgar Davids jövője a bajnokság véghajrája óta teljesen bizonytalan, miután több sikertelen tárgyalás után sem tudtak megegyezni a felek a hosszabításról.
A Klub-tól kiszivárgott legújabb hírek szerint elképzelhető, hogy hamarosan erre a problémára is sikerült megoldást találni, hiszen úgy néz ki, hogy a a három éves szerződésben meg tudnak egyezni a felek.
Mint köztudott, Davids június 30-áig még a Juventus játékosa, ám biztos, hogy újabb kontraktust már nem köt a torinóiakkal. Elmondáa szerint jól érzni magát Barcelonában és a Klub vezetői is maximálisan meg vannak elégedve az általa nyújtot teljesítménnyel.
A folytatásnak azonban egyetlen akadálya van, az, hogy a Barca által ajánlott 2+1 éves szerződés helyett a holland játékos és ügynöke három évre szeretné elkötelezini magát a katalánokhoz. Amennyiben a hírek igazak, Joan Laporta belemegy a játékos kérésébe, így már minden adott lesz ahhoz, hogy Davids ősszel is blaugrana-ban lépjen pályára.
-
pilfer #283 Ajánlat Militóért
Az FC Barcelona együttese arra készül, hogy ajánlatot tegyen a Real Zaragozának Gabriel Milito átigazolásával kapcsolatban. Emlékezhetünk, tavaly még majdnem a Real Madridnál kötött ki a középhátvéd…
...az utolsó pillanatban azonban a madridiak visszakoztak, így Zaragozában kötött ki az argentin bekk, ahol remek teljesítményt nyújtott, és erre már a Barça vezetői is felfigyeltek. Csapatunk holland szakvezetője, Frank Rijkaard is szorgalmazza az argentin szerződtetését, hiszen szeretné stabilizálni a hátsó alakzatot. Azonban nem lesz egyszerű megszerezni a játékost, ugyanis félig a Zaragoza, félig az Independiente tulajdona. Mégis, ha sikerrel zárulnak a tárgyalások, jövőre már gránátvörös-kékben futballozhat a játékos... -
#282 Ja latom. -
#281 guba az a helyzet,hogy basz*ak rád!Elegük van belőlde.Tönkre teszel minden fórumot... -
#280 mi volt a baj vele????igaz volt -
#279 ki vette ki a hozaszolasom??? -
forzajuve #278 Davids go to home(JUVE) -
#277 job választás lenne az inter -
pilfer #276 nagyon nem lehet - egyelőre - tudni, mi van Davids-szal. Egyszer azt modják: rábólint a Barça 3 éves szerződésére, máskor meg azt, hogy megy... -
#275 davids go INTER!remélem legalábbis -
#273 hogy megtaláltad a sport fórumot. -
#271 Jézusom.már csak ez hiányzott.. -
G_ArchAngel #269 JÓ A KEDVEM - SZÉP VOLT!!!
(a negyediken meg jókat mosolygok...:DDD) -
pilfer #268 Zaragoza - Barcelona 2-1
Kikaptunk, de a 2. helyen végzett a CSAPAT - az őszi teljesítményhez képest óriási meglepetésre. Köszönhető a 2. hely a R. Sociedad-nak is, ugyanis nyertek a real madrid (1-4 ) ellen.
(A real egyébként "csak" 4. (!) lett , mivel a Depor nyerni tudott az utolsó fordulóban. Így hát minden jó, ha a vége jó! )
SZÉP VOLT FIÚK!!!
Jövőre már bajnokok leszünk, és megnyerjük a BL-t is!
Visca el Barça! -
pilfer #267 Ja, igen. -
#266 ez a különbség +