33513








Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • DONGUBA
    #588
    „Igazi ki-ki meccset játszunk!”
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barcelona és az Espanyol mestere szerdán találkoztak,hogy beszélgessenek mit hozhat a legújabb presztizs derbi.

    Frank Rijkaard és Miguel Ángel Lotina szerdán találkoztak a Lluis Companys Olimpiai stadionban. A közös sajtótájékoztatón az Espanyol trénere elmondta: "A Barca a legtöbb ihlettel és tehetséggel játszó csapat, akit ismerek jelen pillanatban. „Sokan vannak akik imádják a szép focit, és nem drukkolnak egy csapatnak sem, de mind el vannak ragadtatva a Barca játékától. A leggyorsabb csapat egész Európában, olyan játékosokkal akik még sokat letehetnek az asztalra." Lotina ezután Rijkaard munkáját ismerete el, aki nyugalmat varázsolt a keretbe a tavalyi szezon eleji nehéz indulás után. "Ő mindig nyugalmat sugárzott a nagy nyomás ellenére, és ez nagyon jót tett a csapatnak. Ez volt a siker titka."

    Rijkaard viszonzásul hangsúlyozta az atmoszféra változását az Espanyol körül: "Barátságos klíma, ahol tapintani lehet a drukkerek szeretetét. Ez a csapat idén sokra hívatott, és gratulálnunk kell ahhoz amit már eddig is véghezvittek. Nagyon sokat javultak az elmúlt szezonhoz képest." Ezután a Barca mestere méltatta Lotinát is: "Ha játékos lennék, biztos nála játszanék!"

    Mindkét edző megegyezett abban, hogy a szombati derbin nincs favorit. "Egy meccs előtt sosem lehet kijelenteni,hogy ki van előnyben. Nagyon sok dolgot számításba kell venni." -Mondta Rijkaard. Lotina is hasonlóan vélekedett: "Annak ellenére,hogy a Barcelona eredményei sokkal jobbak, mint a mieink, egy meccsen úgyis ki kell, hogy kapjanak. Sokkal jobb mérkőzés lesz, mint az elmúlt szezon meccsei voltak, mert mindkét csapat rengeteget fejlődött."

    Nagy várakozás előzi meg a szombati összecsapást,hiszen már rég nem láttuk kedvenceinket játszani. A Barca bebizonyíthatja, hogy nemcsak jobb csapat, mint az Espanyol, de a presztizs meccseket is gond nélkül hozza. Egy esetleges győzelem sokat jelenthet a Milan elleni összecsapás előtt, és reméljük újabb játékos nem íratkozik fel a sérültek listájára…
  • DONGUBA
    #587
    Laporta: Házon belül oldjuk meg a helyzetet
    Írta: B.Tibor
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barca elnöke Joan Laporta tegnap a RAC-1 adó, "Tú dirás" című műsorának volt a vendége.

    Joan Laporta a műsorban a Barca aktuális és jövőbeni dolgairól beszélt, mindenekelőtt a szombati - Espanyol elleni - mérkőzésről, amely az elnök reményei szerint normális keretek között és egymást tiszteletben tartva fog megrendezésre kerülni.

    A sérüléshullámmal kapcsolatban Laporta kijelentette, hogy mindez egy szerencsétlen sorozat csupán, és nem kell a csapat orvosainak felelősségén vitatkozni. Az esetleges erősítésekkel kapcsolatban már egészen másképp vélekedett az elnök, mint az események elején. "A körülmények nem a legjobbak, hiszen nagyon "rövid" a keretünk, de ennek ellenére a csapat vezetői nem kérték eddig, hogy újabb igazolásokat eszközöljünk. Jelenleg házon belül oldjuk meg a helyzetet, de ha úgy látjuk, hogy ez nem elég, akkor decemberben megbeszéljük a csapat vezetőivel, és ha anyagilag megoldható, akkor igazolunk majd játékosokat."

    Az Elnök kitért arra is, hogy kompromisszumos megoldás volt az, hogy Márquez kihagyta a legutóbbi válogatott találkozót és Barcelonában regenerálódott, míg Eto'o esetében elmodta, hogy a Kameruni játékos "nagyon motivált a rangadóval kapcsolatban, és szeretne gólokat lőni."

    A riporternek volt egy kérdése azzal kapcsolatban, hogy Laporta hogyan értékeli a Real válságát, ám ő nem kívánt ezzel foglalkozni. "Az egyetlen ami érdekel engem az a Barcelona"

    Nagy valószínűséggel a szombati meccsen is jelen lesz a Boixos Nois, akik a múltban nem egyszer komolyan megfenyegették Laportát, és akik a Palau Blaugranaban kifütyülték Valero Riverat, aki azután le is mondott. Az elnök szerint remélhetőleg az ultra csoport is betartja majd a fair play szabályait a szombati mérkőzésen.
  • DONGUBA
    #586
    Csak 14 játékos az Espanyol elleni keretben
    Írta: B.Tibor
    --------------------------------------------------------------------------------

    Frank Rijkaard a Barca B-ből hív játékosokat, miután csak 14 játékos áll rendelkezésére az első csapatból. A helyzet nem könnyű, de nagy probléma nincs.
    A Barca edzője nem volt éppen elragadtatva a helyzettől, hiszen 14 játékossal kiállni egy olyan kemény mérkőzésre, mint a hétvégi Espanyol - Barca nem éppen életbiztosítás. Ennek köszönhetően Rijkaard a Barca B-ből hoz fel annyi játékost, akikkel ki lesz a "biztonságos" keret. A fiatalok között eredetileg ott volt Mora is, ám a játékos megsérült, így minden valószínűség szerint Tiago kerül be a keretbe, Rubénnel, és Arnauval egyetemben.

    Ami az első csapatot illeti, Gerard ugyan nagyon szeretne már játszani, de nem 100 %-os így minden valószínűség szerint nélkülöznie kell majd Rijkaardnak őt. Giuly helyzete már "rózsásabb", mivel a sérülése szépen gyógyul, sőt holnap már labdás edzéseket is végezhet. Nagyon valószínű, hogy a keretbe jelölve lesz, az viszont kérdéses, pályára küldi-e majd a mester őt.

    Samuel Etoo-n nem fogott sem az ételmérgezés, sem a hét végén történt karambolja, ahol a kocsija tropára tört, neki magának azonban nem történt semmi baja, szerencsére. Lluís Tíl, a csapat orvosi teamjének vezetője megvizsgálta őt, és játékra alkalmasnak találta, így ismét az a kényelmes helyzet állt elő, hogy Larsson és a kameruni játékos között választhat Rijkaard.

    Deco sem problémamentes, ő a Liechtenstein elleni válogatott mérkőzésen kapott erős rúgást kapott ám az orvosi vizit nem találta súlyosnak a sérülést, így mindenvalószínűség szerint a csapat tagja lesz szombaton.

  • DONGUBA
    #585
    Ronaldinho Edu-t favorizálja
    Írta: B.Tibor
    --------------------------------------------------------------------------------

    Ronaldinho arra ösztönzi a Barcelona vezetőségét, hogy igazolják le a válogatottbeli csapattársát Edu-t, amikor újra megnyílik az átigazolási időszak.
    A Barca-nál a sorozatos sérülések miatt vetődött fel a sokoldalú brazil leigazolása. Térdszalag problémák miatt három alapember (Motta, Gabri és Edmilson) is kidőlt a keretből, így a vezetőség a csapat megerősítésén fáradozik. Az elmúlt napokban Marcel Desailly és Vagner iránti érdeklődésről lehetett a legtöbbet hallani, Ronnie azonban azon a véleményen van, hogy várjanak januárig, és akkor szerződtessék a jelenleg az Arsenal alkalmazásában álló Edu-t.

    A Barca már régóta érdeklődik a középpályás iránt, de mindez tárgytalanná válhat, ha a Edu aláírja a londoniak által felkínált új kontraktust. A 26 éves játékos szerződése a nyáron jár le a Highbury-ben, ekkor távozhatna ingyen, de Ronaldinho hisz benne, hogy a katalán csapat már a januári átigazolási időszakban is meg tudja őt szerezni.

    "Remek képességekkel megáldott játékos"- kezdte honfitársa értékelését a Barca tizese. "A középpálya bármely részén bevethető, és ott nagyszerű teljesítményre képes. Fantasztikus játékos! Ha tehetném, azonnal leigazolnám. De ez nem az én feladatom. Az én véleményem ebben a helyzetben nem mérvadó."

  • Cucu13
    #584
    Sg fc én nyitottam csak át kerül majd a sport fórumbaSG FC
  • Rudee
    #583
    Karcolás nélkül megúszta Palma de Mallorca-i látványos autóbalesetét Samuel Eto'o, az FC Barcelona és a kameruni válogatott labdarúgója.

    A Marca úgy tudja: az Afrikában a 2003-as év játékosának választott futballista sportkocsija vasárnap lesodródott az útról, korlátnak ütközött, majd többször is átfordult a tengelye körül, mielőtt megállt. Az autó teljesen összetört, ezért is csodával határos, hogy Eto'o sértetlenül szállt ki belőle.
  • DONGUBA
    #582
    Jaja
  • Cucu13
    #581
    Barcelóna a király
  • Cucu13
    #580
    Kéne nekem 1 Barcelónás Logó! Csak nem csinálnak nekem de ha valaki tud csinál nekem?
  • DONGUBA
    #579
    Jaja
  • Cucu13
    #578
    Barca A király!! Szerintetek jó lenne a cristianó Ronaldó átigazolna a Barcelonába?
  • DONGUBA
    #577
    12 éves igazolás a River Plate-ből

    Írta: B.Tibor

    Fiatal tehetséget igazolt a Barcelona az argentin River Plate együttesétől.

    Lionel Messi után újabb szupertehetséget igazol a Barca a 12 éves Erik Lamela személyében, aki az argentin River Plate-től jött. Ha figyelembe vesszük, hogy Messi is csupán 17 éves és már a Barca B csapatában játszik, akkor minden valószínűség szerint nem választottak ezúttal sem rosszul a katalán Klub vezetői.

    Lamelara a Galíciai Tornán figyelt fel egy éve a Barca és a Sevilla is, így a Klub vezetőinek gyorsan kellett lépnie, hiszen a legjobb játékosi és a gólkirályi címet is begyűjtő játékosnak akkor már volt ajánlata a sevillaiaktól. Josep Colomer a Barca utánpótlásáért felelős tisztségviselője repülőjegyet küldött a fiúnak és családjának, hogy a részleteket is megbeszéljék. Mindezt a nélkül, hogy próbajátékon kellett volna részt vennie Eriknek, ami igen ritka a foci világában.

    Erik a Barcanál 120 ezer eurot fog keresni évente, ami nem csekély összeg egy ilyen fiatal játékos esetében.

    A Barca ezzel is tanúsítja, hogy nem csak elmennek tehetségek, de képes előre is gondolkodni, és a jövő meghatározó játékosait időben megszerezni. Más kérdés, hogy egy 12 éves gyereknek szüksége van-e arra, hogy idő előtt belevonják a profi életbe?

  • DONGUBA
    #576
    Etoo kórházban

    Írta: B.Tibor

    Egyik csapás a másik után. Samuel Etoo jelenleg egy párizsi kórház vendége, miután a repülőgépen -útban Kamerun felé - rosszul lett.

    Samuel Etoo hétfőn indult el Kamerunba, hogy csatlakozzon a válogatottjához, ám a barcelonai felszállás után már nem érzete jól magát oly annyira, hogy a párizsi átszállás után a repülőgépen rosszul lett, így a francia főváros egyik kórházának vendégszeretetét élvezi a csatár. Az elsődleges orvosi diagnózis szerint Etoo súlyos ételmérgezést kapott.

    A Barcelona orvosai konzultáltak a kameruni válogatott orvosaival, majd arra a következtetésre jutottak, hogy Etoo visszarepül Barcelonába - már Dr. Richard Pruna felügyeletével - és a katalán fővárosban regenerálódik, amennyiben a tünetek enyhülnek, azaz körülbelül 48 óra múlva.

  • DONGUBA
    #575
    Élen a csapat, Barcelona-Numancia: 1-0 (0-0)

    Írta: Z. Iván

    Talán ez a legjobb amit el lehet mondani a Barcelona, Numancia elleni mérkőzése után. A katalán csapat először az idényben nem találta a játék ritmusát, s sokáig semmi sem sikerült. Henrik Larsson szép fejes gólja megváltásként érkezett, s onnantól kezdve a szenvedés a megszokott szép játékba ment át.

    Frank Rijkaard talán előre kiszagolta a Numancia taktikáját, s eddig példátlanul három plusz egy csatárral kezdte a mérkőzést. Kikerült a kezdőcsapatból Edmilson, így gyakorlatilag védekező középpályás nélkül indult neki a mérkőzének a csapat. Pályán volt viszont Ronaldinho, Giuly, Etoo és Larsson is. Hiba mégis volt a gépezetben. Védekező középpályásra ugyan nem volt igény, mert a Numancia nem nagyon merészkedett ki saját térfeléről. A sok támadóval viszont nem tudott mit kezdeni a Barca, mert a Numancia \"több rétegű falat\" húzott kapuja elé. A soríai kiscsapat minden tagja védekezett, a leghátsó sorban gyakran hatan álltak, míg a többi játékos (a csatárokat beleértve) előttük fogta a pozíciókat. A Barcát viszont ez az igen kemény védekezés sem mentheti fel az egész első félidőben mutatott gyenge támadójátékáért. A katalánok egyáltalán nem találták a határozott védekezés elleni \"szert\", a csatárok megjátszása is már nagy gondot okozott. Még csak kiemelni sem nagyon lehetett senkit az első félidőben nyújtott produkció után, így nem volt meglepő, hogy Frank Rijkaard változtatott az első játékrészt követően.

    A holland mester behozta a jolly jokerét Iniestát, s a fiatal középpályás most is meghálálta a bizalmat. A tehetséges játékos a beállítása után mozgékonyabbá tette a Barcelona támadójátékát, de az eddig csodált ötletgazdag futballtól még nagyon messze volt a Barca. Az első negyedóra után aztán újabb csapást szenvedett el a katalán csapat. Edmilson egy perccel azt követően, hogy beállt Etoo helyére, egy felugrás után rosszul érkezett, s megsérült a térdén. A brazilt azonnal hordágyra fektették, s kórházba szállították. Az első információk szerint a sérülés nem olyan súlyos, mint Gabri és Motta esetében. Amikor aztán már a játékosok és a szurkolók is úgy érezhették, hogy minden összeesküdött ellenük, jött a megváltó gól. Be kell ismerni, hogy ehhez ma pontrúgás kellett, mert a játékban még ekkor is kevéssé volt benne a gól. A 70. percben egy sarokrúgást követően csodálatosan érkezett és emelkedett Henke Larsson, s remek mozdulattal a kapu jobb oldalába fejelt. Larsson most igazán bizonyította, hogy a fontos gólok nagy mestere, s góljával átszakította a csapatban lévő gátakat. A Barca innentől szépen lassan rátalált idei önmagára, s egymást követték a szebbnél szebb akciók. A mérkőzés ezen periódusában sokszorosan több lehetőséget dolgozott ki a katalóniai együttes, mint addig összesen, s ebben élen járt a gólszerző Larsson. A csapat helyenként már inkább a közönségnek játszott, mint az eredménynek, annak ellenére, hogy csak egy gólos volt az előny. A hátralévő időben bár gólszerzésre volt esélye bőven a Barcának, újabb találat már nem született. A Numancia néhány kontratámadáson kívül a teljes mérkőzést végigvédekezte, így ki lehet jelenteni, hogy a Barca győzelme a nehézségek ellenére megérdemelt.

    A Barcelona a győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban. A csapat a hat mérkőzéséből ötöt megnyert, egyet döntetlenre adott, így áll össze a megszerzett 16 pont. Ezzel a Barca két egységgel vezet a Valencia előtt. A bajnokságban most nagyobb szünet következik a válogatott fordulók miatt, s a következő bajnoki találkozóra csak majd két hét múlva kerül sor az Espanyol ellen. A katalán rangadón remélhetőleg folytatódik a győzelmi széria, de a maitól eltérő játékkal.

    FC Barcelona- Numancia: 1-0 (0-0)
    Barcelona, Nou Camp
    79.447 néző
    Vezette: César Muniz Fernández

    Barcelona: Valdés; Belletti, Márquez, Puyol, Van Bronckhorst; Xavi, Deco; Giuly (Iniesta, 46. perc), Etoo (Edmílson, 61. perc, és Oleguer, 65.perc), Larsson; és Ronaldinho.

    Numancia: Núnez; Pignol, Jaime Molina (Antonio, 13.perc), Juanpa, Ochoa, Graff; Palacios, Ros (Tevenet, 75.perc), Lee Chun Soo (Miguel Pérez, 81.perc), Moreno; és Pineda.

    Gól: 1-0, Larsson (70.perc).
    Sárga Lapok: Pignol (37. perc), Ros (45. perc), Pineda (54. perc), Núnez (63. perc), Belletti (85. perc), Graff (90. perc).
    A mérkőzés legjobbja(az Eurobarca értékelése szerint): Henrik Larsson

  • DONGUBA
    #574
    FC Barcelona- Numancia előzetes

    Írta: Z. Iván

    A vezetésért! Ez lehet a jelszó a Barca ma esti mérkőzése előtt. Mivel a Valencia tegnap csak döntetlenre volt képes a Betis ellen, ma megvan az esélye a katalán csapatnak, hogy átvegye a vezetést a tabellán.

    A képlet végtelenül egyszerű, hiszen csupán nyerni kell az újonc Numancia ellen, ráadásul mindezt hazai környezetben kellene megtenni. Frank Rijkaard és a csapat nagyon szeretné átvenni a vezetést a tabellán még a válogatott fordulók előtt, s erre csak most van meg az esély. A Barca eddig az összes hazai mérkőzését megnyerte a szezon során, s most is jó esélyekkel száll harcba a csapat. Frank Rijkaard talán a túlzott esélyesség miatt is, szokás szerint élénk koncentrációt követel csapatától, nehogy kellemetlen meglepetés érje a gárdát.

    Ugyanakkor a sérülések továbbra is nehezítik a Rijkaard csapat életét, mert e téren egyáltalán nem lett jobb a helyzet a legutóbbi fordulóhoz képest. Az sajnos természetes, hogy Motta, Gabri, Jorquera és Sylvinho nem állhat rendelkezésre, de a héten további apró sérülések is nehezítették a Barca felkészülését. Belletti, Gerard, Giuly és Edmilson egyaránt gondokkal küzdött, s játékuk most is kérdéses. Pozitívum viszont, hogy teljesen rendben van Márquez, s már nincs panasza a húzódásból meggyógyuló Oleguernek sem.

    A támadósorban meglehetősen kiszámíthatatlan, hogy kiket választ Rijkaard ma estére. Az állandó cserét szem előtt tartó mester elképzelhető, hogy a kezdőcsapatba jelöli Henrik Larssont, így ismét pihenőhöz jutna Giuly. A francia már csak az apró sérülése folytán is inkább a kispadra esélyes, mint a kezdőbe. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy Iniesta is a kezdőbe kerül, aki teljesítménye folytán már régóta megérdemelné a kezdő tagságot. Ha Iniesta és Larsson is kezdő lenne, úgy Giuly-n kívül Xavi vagy Deco kaphatna pihenőt.

    Ha a Barcelona nyerni tud, az idény során először pontkülönbséggel vezetne a bajnokságban. A 19 órakor kezdődő összecsapást a hozzászólásoknál élő online tudósítás formájában közvetítjük.

    Barcelona, Nou Camp
    Kezdés: 19.00
    Vezeti: Muniz Fernández

    Várható kezdőcsapatok:

    Barcelona: Valdés; Oleguer (Belletti), Puyol, Márquez, Van Bronckhorst; Edmílson, Xavi, Deco; Larson, Etoo és Ronaldinho.

    Numancia: Núnez; Pignol, Jaime Molina, Ochoa, Graff; Ros, Palacios; Lee Chun So, Tevenet, Juan Carlos Moreno; Pineda.

  • R9
    #573
    na vége
  • DONGUBA
    #572
    Edmilson: „Világklasszisokkal nem nehéz együtt játszani.”

    Írta: Cséká

    A brazil válogatott védő állítása szerint nem lepődött meg azon, hogy a Barca ilyen jól kezdte az idényt, és meg van győződve róla, hogy még jobb idők következnek.

    Edmilson a csütörtöki könnyített edzés utáni sajtótájékoztatón beszélt minderről. A nyáron érkezett világbajnok jól megérti magát a csapattársaival, mind az életben, mind a pályán. Ezt ő így magyarázta: \"Világklasszisokkal nem nehéz együtt játszani.\"

    A brazil védő még vasárnap a Mallorca elleni mérkőzésen kapott egy rúgást, emiatt egész héten különmunkát végzett. Most már sokkal jobban van, de a kellemetlenségek nem múltak el nyomtalanul, ez meglátszott szerdán a Shakhtar elleni összecsapáson nyújtott teljesítményén is.

    Edmilson nagyra értékelte az ukrán bajnok játékosait, és kihangsúlyozta az elszántságukat. \"Ha a Bajnokok Ligájában játszol, akkor ott már nincs könnyű összecsapás. A Shakhtar egy ismeretlen csapat, és a Barca elleni mérkőzés életük nagy meccse volt.\"

    A Barca megérdemelten vezeti az F jelű csoportot a BL-ben, hiszen eddigi mindkét mérkőzését megnyerte. Edmilson azonban még nem vonna le messzemenő következtetéseket ebből, és csak ennyit mondott: \"Még kétszer játszunk a Milannal, megyünk Ukrajnába, és a végén még jön hozzánk a Celtic is.\

  • ricsi1
    #571
    LoL!
  • R9
    #570
    guba mára nincs még hír?ez hogy lehet?
  • DONGUBA
    #569
    Jaja
  • Cucu13
    #568
    Ki nyert a bl ben a barca hát persze barca
  • DONGUBA
    #567
    Puyol: Jó úton járunk!

    Írta: Cséká

    Charles Puyol, a Barcelona védője a tegnapi Shakhtar elleni győzelem után elmondta, hogy szerinte a csapat jó úton jár.

    A Barca háza táján nem volt minden rendben a tegnap esti mérkőzés előtt, hiszen Frank Riijkaard csapatából sérülés miatt többen is hiányoztak. A csapat klasszisai azonban ennek ellenére eldöntötték a találkozót, és végül is fölényesnek mondható, 3:0-ás hazai győzelem született.

    Riijkaard legénysége helyenként ismét szemet gyönyörködtető játékkal rukkolt elő, s bár érthetően Puyol is boldog volt a győzelem után. a katalán védő arra intett, hogy keményen kell tovább dolgozni. \"A jó haladunk, de még semmit sem értünk el. Az eredmény nem tükrözi hűen, hogy valójában milyen meccset vívtunk. Ebben a versenysorozatban minden mérkőzés nagyon nehéz és soha nincs idő pihenni, de ha továbbra is ilyen hozzáállással és lelkesedéssel lépünk pályára, akkor minden sokkal könnyebb lesz.\"

    A csapat brazil sztárja, Ronaldinho tegnap ismét jó formát mutatott. Előbb Deco-nak adott gólpasszt, majd kiharcolt egy tizenegyest, amit ő maga értékesített. A Barca tízese így értékelt \"Örülök neki, hogy sikerült előkészítenem az első találatot, de amire igazán vágytam, az a gólszerzés volt. Három gólt lőttünk, de jóval több helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés során. Az idény nagyszerűen kezdődött számunkra, de még rengeteg tennivalónk van.\"

    A csapat most már teljes mértékben a Milan elleni kettős csúcsrangadóra készül, ami először a San Siro-ban kerül majd megrendezésre októberben. A csapat kapitánya, Puyol erről az igencsak sorsdöntő mérkőzésről beszélt: \"A Milan elleni összecsapás nagyon nehéznek ígérkezik. De a saját stílusunkat kell adnunk, megtartani a labdát és kihasználni a lehetőségeinket, s ha olyan emberek játszanak elöl, mint Ronaldinho, Etoo vagy Larsson, akkor a góloknak jönniük kell.\"

  • R9
    #566
    bfffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff
    Szerintem meg te a híreiddel eggyütt!Menny a francba vasbetonszerelőnek!
  • DONGUBA
    #565
    Majd elvalik ki gyoz de elmehetnel anyadba innen.
  • R9
    #564
    remélem jól odaverik azt a beképzelt csapatot!
  • DONGUBA
    #563
    Már jöhet a Milan! Barcelona-Shakhtar: 3-0 (1-0)

    Írta: Z. Iván

    A Barcelona sikerrel vette első hazai Bajnokok-Ligája mérkőzését, s ezzel tartotta a lépést csoportbeli riválisával, a Milannal. A Barca helyenként ismételten gálaelőadást rendezett a Nou Campban, s akár nagyobb arányban is megérdemelte volna a győzelmet.

    A Barcelona a kezdetektől sokkal jobban játszott, mint ukrán ellenfele. A gyors, sok mozgásra épülő ötletgazdag játékra csak ritkán volt válasza a Shaktharnak. A játékosok bizonyították, hogy nagy minőségbeli különbség van a két csapat között, s ez helyzetekben is megmutatkozott. Az első lehetőség a támadást szokás szerint követő Bellettié volt, aki a 2. percben lőhetett a tizenhatos közeléből. Nem kellet sokat várni a Barca vezető góljára sem, mely az első negyed óra végén érkezett. Etoo és Ronaldinho remek kombinációja után Deco került helyzetbe, s a portugál lapos, hosszú sarokba tartó labdáját nem tudta védeni Lastuvka. Deco szokás szerint nem csak a támadásoknál remekelt, hanem kivette a részét a védekezésből is, így sok labdát szerzett. A Shakhtart nem törte meg a Barca vezetése, mivel több alkalommal veszélyes támadásokat vezettek az ukránok. Így volt ez a 17. percben, amikor Duljaj lőtt veszélyesen Valdés kapujára, majd a 27. percben is, mikor Marcia hagyta el védőjét, s került nagy helyzetbe. Ugyanekkor a Barca sem tétlenkedett, a Giuly - Etoo duó pedig a 21. és a 24. percben is helyzeteket alakított ki A félidő utolsó negyed órájában is inkább a Barca volt a veszélyesebb, de a nagyobb lehetőségek nem ekkor adódtak a katalánok előtt, hanem a inkább a második félidőben.

    A Shakhtar a félidőben nem csupán cserélt, de más sebességre is kapcsolt a Nou Campban, mely több szép akciót eredményezet számukra. Gólt azonban ezen periódusban sem tudott szerezni a Doneck, s ezt megbüntette a Barcelona. A Barca második gólja előtt Ronaldinho saját térfeléről indult, nagyobb sebességre kapcsolt és lefutott mindenkit, majd miután nem tudta átemelni a kapust, a labda után sietett. A hálóőr azonban szintén labda után robogva ráugrott a brazilra. A játékvezető, miután konzultált asszisztensével büntetőt ítélt, melyet a sértett brazil lőtt a hálóba. Ronnie ezzel megszerezte idénybeli első gólját Barca mezben játszott 50. mérkőzésén. A katalán csapat a továbbiakban tovább növelhette volna előnyét, mert a Shakhtar nagyon visszaesett a második Barca gól után. Innentől elkezdődött a szezon során már sokszor megcsodált jutalomjáték, de a koncentrációval azért akadtak gondjai a Barcelona támadóinak. Frank Rijkaard becserélte Henrik Larsson majd Iniestát is, mely végül gólt eredményezett. Bár Larssonnak most sem ment a helyzetek kihasználása, a fiatal Iniesta most is lendített a csapat játékán. Sőt Iniesta csodálatos alakításának köszönhetően tudott gólt szerezni a hajrában Etoo, aki így sorozatban harmadik mérkőzésén lett eredményes.

    A Barca tehát simán begyűjtötte a győzelemért járó három pontot, s várhatja a Milan elleni két csoportrangadót. Remélhetőleg a milánói összecsapásig nem szenved már senki sem sérülést a csapatból, amit szerencsére ma is sikerült megúszni. Ha így lesz, csodálatos rangadók következnek majd a Barca, és a címvédő milánóiak között.

    FC Barcelona-Shakhtar Doneck: 3-0 (1-0)
    Barcelona, Nou Camp: 64.148 néző
    Vezette: Terje Hauge (norvég)

    FC Barcelona: Víctor Valdés, Belletti, Puyol, Oleguer (Fernando Navarro, 90.perc), Van Bronckhorst, Edmilson, Deco (Iniesta, 83.perc) Giuly (Larsson, 75.perc), Xavi, Ronaldinho és Etoo.

    Shakhtar Doneck: Lastuvka, Stoican, Barcauan, Lewandowski, Rat, Tymoshchuk, Duljaj, Vukic (Bakharev, 75.perc), Matuzalem, Marica és Brandao (Vorobyey, 46.perc).

    Gólok: 1-0, 15.perc: Deco. 2-0, 65.perc: Ronaldinho, (büntetőből). 3-0, 89.perc: Etoo.
    Sárga lapok: Lewandowski (12. perc) és Van Bronckhorst (56. perc).

  • DONGUBA
    #562
    Etoo jobb, mint az egész Real Madrid!

    Írta: V-Man

    Bár olvasóink közül néhányan provokációnak vehetik a címet, szigorúan a statisztikát nézve igaz az állítás, mert Samuel Etoo öt, a Real Madrid négy bajnoki gólnál jár az idényben.

    A nyáron komoly összegért szerződtetett kameruni fiúnak a rajt nem sikerült a legjobban a Barca színeiben, ám a két legutóbbi bajnokin lőtt négy gólját követően a türelmetlenebb katalán drukkerek elégedetlenkedő hangja is elnémult azon nyomban. Öt fordulót követően öt góllal Etoo áll a góllövőlista élén, Savo Milosevic társaságában. Ez kiváló teljesítmény, hiszen a Primera Division húsz csapata közül nyolcan még csapatként sem tudtak ennyi gólt szerezni, köztük Etoo korábbi klubja a Real Madrid is…

    A Barca új kilencese a tavalyi szezonban 32 bajnokin 17 gólig jutott (ebből hat büntetőből született) a Mallorca színeiben. A 17 gól eddigi legjobb teljesítménye egy szezon alatt Etoo-nak 1998-as Primera Division béli bemutatkozása óta. A Bajnokok Ligájában szintén szerzett már tapasztalatokat az afrikai csatár, bár túl sok sikert eddig ott nem ért meg. A 1999/2000-es szezonban 3 mérkőzésen szerepelt a Real Madrid színeiben, majd 2001/2002-ben a Mallorcával hétszer lépett pályára, melyeken két gólt jegyzett. A Barca színeiben a Celtic elleni mérkőzésen is pályára lépett, de akkor nem volt eredményes, így a holnapi, Shaktar Donyeck elleni mérkőzésen szerezheti meg legkorábban első Barcás BL-gólját.

    A hétvégén pedig már újabb feladatok várnak a 23 éves támadóra, a Numancia látogat a Nou Campba, az a csapat, mely egy azon négy spanyol első ligás klub közül, akiknek még sosem rúgott gólt Etoo. Nem kell szégyenkeznie Etoonak a klubok neveit olvasva, hiszen az újonc Getafe és Levante mellett az Albacete az egyetlen, akinek nem tudott még \"beköszönni\" korábban. A szezon előtt volt még egy ilyen csapat, a Real Mallorca, a Barca-csatár volt klubja, akiknek a hétvégén kétszer is bevette hálóját Etoo, majd a végén vastaps közepette vonulhatott le a pályáról, mert a mallorcai közönség nem feledte, mit köszönhet volt csatárának.

  • DONGUBA
    #561
    Etoo-nak élmény volt a visszatérés

    Írta: Z. Iván

    Samuel Etoo a Mallorca elleni találkozó előtt is kulcsfigurának számított, de a mérkőzés után végérvényesen az is lett. A kamerunit két Barca mezben szerzett gólja ellenére nagy örömmel látta a mallorcai publikum.

    Etoo öt év szolgálat után a nyáron hagyta el a baleári-szigeteki csapatot, s most tért vissza először ellenfélként. A mérkőzés pedig minden tekintetben úgy zajlott, ahogy azt Etoo előzetesen szerette volna. A kameruni jól játszott, gólokat szerzett, ráadásul nagy örömmel és megbecsüléssel fogadták korábbi szurkolói: \"A megbecsülés és tisztelet amit éreztem, nagy örömmel töltött el. Az első gólomnál nagyon különleges érzéseim voltak, de mikor játszanom kellett, csak a mérkőzésre koncentráltam.\"

    Az említett első gólt büntetőből szerezte a kameruni, aki erről is ejtett pár szót, mivel ez esetben megkérte Ronaldinhot, hogy ő végezhesse el a tizenegyest: \"Mindenki szeretne büntetőt elvégezni. Én minden mérkőzésen el akarok egyet végezni.\" Annak ellenére egyébként, hogy Etoo a két szerzett góljával a góllövőlista élére ugrott, ő úgy érzi még nincs 100%-os állapotban. Mindenesetre ha Etoo hasonló ütemben lövi tovább a gólokat, s Ronaldinho engedi neki, hogy rendre elvégezze a büntetőket, akkor nem csak hiú ábránd marad számára, hogy akár még gólkirály is lehet

  • DONGUBA
    #560
    Etoo bizonyított, RCD Mallorca-FC Barcelona: 1-3

    Írta: Z. Iván

    A Barcelona magabiztosan gyűjtötte be idei negyedik győzelmét, s ezzel tartotta a lépést a Valenciával. A Valencia tartományi gárda továbbra is több rúgott góljának köszönhetően vezeti a tabellát.

    A mérkőzés elsősorban Samuel Etoo-ról szólt, akinek remekül sikerült a visszatérése Mallorcára, s két gólt szerzett. Frank Rijkaard szokásához híven most is alaposan megtréfálta az újságírokat, akiknek eddig az új szezonban egyszer sem sikerült eltalálniuk a Barcelona összeállítását. Ezúttal a kényszerű védő csere mellett, a támadósorban keverte meg a kártyákat a holland mester - Márquez sérülése miatt Oleguer kezdett. Végül ugyanis a pihenőt kapó Giuly helyén nem Iniesta, hanem Larsson kezdett, így egyszerre volt a pályán a két vérbeli csatár; Etoo és Larsson. Rijkaard ezen húzása végül teljes mértékben bevált, mert mindkét támadónak sikerült gólt szereznie.

    Már a mérkőzés elején támadóbban lépett fel a Barcelona, s nem kellett sokat várni a vezetés megszerzésére sem. Bár Henrik Larsson már a 3. percben ziccerbe került, a góljára \"csak\" a 11. percben került sor. Ronaldinho indította a bal oldalon futó \"Giot\", akinek keresztlabdáját Xavi lőtte el kapásból. A lövésbe ugyan belevetődött egy védő, de az érkező Larsson közelről a hálóba pofozta a labdát. 0-1! A Barcelona ezt követően is irányította a mérkőzést, helyenként teljesen fölbillent a pálya, melyet a labdabirtoklási arány is jelez: 30%- 70%. Henrik Larsson a 30. percben megduplázhatta volna a katalán vezetést de elrontotta ziccerét. A 35. percben Ronaldinho cselezgetett a tizenhatos környékén, s mivel nem támadták elég erőszakosan, betört a büntetőterületre, ahol fölvágták. A büntetőhöz Etoo állt oda, s a jobbra mozduló kapus mellett, higgadtan a kapu bal oldalába gurított. A kameruni játékos ígéretéhez híven nem ünnepelte a gólját. 0-2! Ettől a második góltól még inkább összezuhant az addig is ingatag Mallorca, s gyorsan megszületett a találkozó harmadik gólja. Henrik Larsson jó felismerését egy jobb külsővel elkövetett csodálatos indítás követte, mellyel Etoo közeledett a kapu felé. A kameruni a labdaátvételt követően gyorsan szembe találta magát Moyá kapussal, aki fölött egy esernyőcsellel átemelte a labdát, melyet utána az üres kapuba helyezett. 0-3! A Mallorca a harmadik gólt követően is csak nyomozta a labdát, s közel volt a Barca negyedik gólja is. Henrik Larsson ismét lerázta védőit, de ezúttal sem tudta gólra váltani ziccerét. Moyá remekül zárta a szöget, s Larsson a bal sarok mellé gurított.

    A félidőben Frank Rijkaard lecserélte Edmilsont, aki apró húzódást szenvedett, és már sárga lapja is volt. Helyére Gerard érkezett. A második játékrészben jelentősen visszavett a tempóból a katalán sztárcsapat, s kicsit ébredezni kezdett a Mallorca. Az első félidőben csak asszisztáló baleáriak, egyre gyakrabban jutottak el Valdés kapujáig, de a 77. percben érkező szépítő gól így is váratlanul jött. Ekkor egy jobboldali támadás egy bepasszolt labdával folytatódott, amit egy középre ívelt átadás követett. A szerencsésen érkező Delibasic pedig közelről a hálóba fejelt. 1-3! A második játékrészben nagy Barcelona helyzet ugyan nem adódott, de meglepő módon a katalánok így is végig irányították a mérkőzést. Az utolsó negyedórában néhányszor a gólon kívül is helyzetbe került a piros-fekete gárda, de újabb gólra már nem futotta az erejükből. Frank Rijkaard már cseréivel is tudatosan a szerdai BL találkozóra spórolta csapata erejét.

    A Barcelona teljesen megérdemelte győzelmét, mert az egész mérkőzést kezében tartotta, s a félidőre akár már öt-hat góllal is vezethetett volna. A második játékrészben elsősorban az eredmény tartását tartotta fontosnak a Rijkaard csapat. Az újabban megszokott gálaelőadás ugyan elmaradt, de így sem lehet oka panaszra a Barca rajongóinak.

    Palma de Mallorca
    Son Moix, 20000 néző
    Vezette: Iturralde González

    RCD Mallorca- FC Barcelona: 1-3 (0-3)

    RCD Mallorca: Moyá; Cortés, Müller, Ballesteros, Poli (Tuni. 64. perc); Marcos Vales (Delibasic, 46. perc), Pereyra (Nadal, 74. perc), Farinós, Arango; Jorge López, Luis García.

    FC Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst, Edmilson (Gerard, 46. perc), Xavi, Larsson, Deco (Navarro, 74. perc), Etoo (Iniesta, 63. perc), Ronaldinho.

    Gólok: 0-1, Larsson 11. perc; 0-2, Etoo 36. perc; 0-3, Etoo 39. perc; 1-3, 77. perc: Delibasic.
    A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Samuel Etoo

  • DONGUBA
    #559
    Rijkaard: Etoo megmutatta, hogy nagy játékos!

    Írta: B.Tibor

    A tegnapi mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra érkező Frank Rikaard összességében elégedett volt, mind az eredménnyel, mind a mutatott játékkal.

    Egy nehezen induló, de a végére teljesen egyértelmű mérkőzés után a Barca mestere is elégedett állhatott a sajtó képviselőinek rendelkezésére, ahol az este hősét - Samuel Etoot - méltatta legelőször. \"Nem kezdődött számára jól a találkozó, hiszen gólpasszt adott Villa-nak. Etoo azonban bebizonyította, hogy nagy játékos. Két gólt rúgott a mérkőzésen, amely nagyon azokat jelentett a csapatnak, és sok esetben, a védekezésben is besegített.\"

    Az edző kifejtette, azért is értékes a győzelem számára, mert most gólra tudták váltani a játékosok a kialakított helyzeteket, ami a vasárnapi mérkőzésen sajnos nem sikerült. \"Végig uraltuk a mérkőzést, a sérülések és a bekapott gól után is, és bebizonyították a játékosok, hogy mentálisan is erősebbek az ellenfélnél.\"

    Ugyanakkor viszont nagyon sajnálja ő is Gabri és Sylvinho sérülését, s mint elmondta \"értük is játszottunk.\"

    A barca egyébként nem először képes hátrányból fordítani, ami ebben ez évben még szembetűnőbb és örvendetesebb, mint tavasszal a nagy meneteléskor. \"Ez az előszezonban végzett munka üzenete\" vallott erről Rijkaard. \"Nagyon jó csapat, nagyszerű és elszánt játékosokkal, akik képesek a csapat érdekeinek alárendelni saját tehetségüket. Egy csapattá értek.\"

    A holland tréner nem csak Etoo, hanem Ronaldinho játékát is kiemelte, aki ismét régi önmagát adta. \"Nagyon jó volt, és ezt meg is mutatta a pályán. Boldog vagyok, mert klasszis teljesítményt nyújtott.\"

    A továbbiakkal kapcsolatban Rijkaard - természetesen - optimistán nyilatkozott, de nem \"szállt el\" ez után a győzelem után sem. \"Jó úton haladunk, de ez a győzelem csak egy momentum a munkánkban. Most a következő mérkőzésekre kell koncentrálnunk, és vasárnapig még sokat kell dolgznunk.\"

  • DONGUBA
    #558
    Sylvinho egy hónap, Gabri fél év!

    Írta: Z. Iván

    Sajnos ennyi ideig egyik játékosra sem számíthat majd Frank Rijkaard vezetőedző, mert beigazolódtak az orvosok balsejtelmei. Mind Sylvinho, mind Gabri hosszú kihagyásra van kárhoztatva a Zaragoza elleni találkozón elszenvedett sérülések következtében.

    Már a sérülések pillanatában lehetett látni (különösen Gabri esetében), hogy nem könnyebb sérülést szenvedtek el a játékosok. Gabri sérülése \"megszólalásig\" hasonlított Motta szerencsétlenségére, és sajnálatosan nem csak külsőre volt hasonló a két eset. A katalán játékos ugyanis a brazilhoz hasonlóan keresztszalag-szakadást szenvedett a (jobb) térdében, így hamarosan műtét vár rá, majd hosszan tartó rehabilitáció, melynek tervezett hossza hat hónap.

    A mérkőzésen Sylvinho sérült meg elsőként, de \"szerencsére\" kevésbé súlyosan. Az orvosok az ő esetében részleges térdszalag-szakadást állapítottak meg (az egyik belső térdszalagban), mely egy hónap alatt konzervatív kezeléssel rendbehozható.

    Frank Rijkaardnak tehát jelentősen növekedtek a gondjai, de még a két remek csereember kiesésével is marad tartaléka a holland mesternek. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Oleguer hamarosan visszatérhet, így ha szükséges akkor Puyol kihúzodhat a jobb oldalra, s még Edmilson is bármikor visszatérhet a védelembe, ha helyére lép a középpályán Gerard. \"Gionak\" pedig továbbra is van tartaléka, hiszen Fernando Navarro bármikor bevethető a balhátvéd posztján.

    De alapvetően abban kell bízni, hogy mindkét sérült játékos felépülése viszonylag gyorsan, és komplikációk nélkül zajlik majd.

  • ricsi1
    #557
    hajjajj ...de jó,h feljöttem ide!el is felejtettem,h meccs van
    Guba mé' nem írtál hírt ,tuti nem felejtettem volna el:D
  • R9
    #556
    eto'o mekkora gólt lőtt!!!kurva jól mozog a pályán!
  • R9
    #555
    kik?most nézem 0:1
  • DONGUBA
    #554
    Bazze 10.perc es mar ketten megserultek tolunk.
  • ricsi1
    #553
    amúgymeg forZa rOma xD
  • DONGUBA
    #552
  • ricsi1
    #551
    kussojjá má el
  • R9
    #550
    mivan guba,asszed rólad szól ez az oldal?veled van tele a sajtó?
  • DONGUBA
    #549
    Txiki: Ronaldinho jobb, mint Beckham!

    Írta: rhynn

    A Barcelona sportigazgatója meg van győződve arról, hogy Ronaldinhot hamarosan a világ legjobb játékosának választják. Begiristain azt is hozzátette, hogy a klub jelenlegi kerete képes lehet hosszú távon folyamatos sikereket elérni.

    A Barca egyik meghatározó embere Txiki Begiristain elégedett az idei kerettel, amelyhez nem csak ebben az évben fűz nagy reményeket, hanem hosszú távon is.\"Nagyon örülök, hogy a Barcának sikerült 19-20 minőségi játékost összehoznia, s ezek a játékosok képesek folyamatosan fejlődni.\"

    Külön beszélt a csapat üdvöskéjéről is, aki ugyan még nem teljesértékű, de az eddig mutatott fejlődése a katalán klubnál több, mint bíztató a jövőre nézve. \"Ronaldinhot hamarosan megválasztják a világ legjobbjának. Most a Bajnokok Ligájában játszunk, s ezáltal megkaphatja az elismerést, amit már régóta megérdemel.\"

    A David Beckham és Ronaldinho közötti választással kapcsolatban Txiki elismerte. \"Azt hiszem, jól választottunk. Korábban, egy másik szituációban talán Davidet választottuk volna, de amikor vele folytattunk tárgyalásokat, ő más dolgokra összpontosított, ezért döntöttünk úgy, hogy nem foglalkozunk vele.\"