33513








Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • DONGUBA
    #628
    Deco: "A Barca volt az igazi kihívás"
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barca portugál-brazil középpályása a Katalán Televízió "Tres Punts" című műsorában volt vendég, s nyilatkozott az őt, és a csapatot érintő kérdésekről. A futballista kiemelte, jó döntésnek tartja, hogy nyáron a többi ajánlat ellenére a Barcát választotta.

    A játékos elmondása szerint alig valamivel azután, hogy megnyerte a Bajnokok-Ligáját a Portóval, már eldöntötte, hogy a Barcába szerződik. Köztudott, hogy a középpályást elsősorban a Bayern München és a Chelsea szerette volna megvenni a Barcán kívül, azonban Deco a csábító ajánlatok ellenére végül a Barcelonát választotta. "Ha a Chelsea-be szerződtem volna akkor maradhattam volna Mourinhoval (korábbi portói edzőjével -a szerk.-), s ez jó is lett volna, mert jól ismerem őt. De én egy más klubba akartam szerződni. Mindig is azt mondtam, hogy a Barca lenne számomra az igazi kihívás"

    A remek képességű játékosnak Frank Rijkaard egyértelműen megtalálta a helyét a csapatban, és Xavival együtt talán a legtöbb feladatot ő kapta az idei Barcában. "Nekünk itt muszáj harcolnunk a labdáért. Xavi egy remek játékos, könnyű vele együtt futballozni". Deco nem csupán a mellette játszó Xavit, hanem a fiatal Iniestát is méltatta: "Ő egy fiatal, nagyon jó mentalitással bíró játékos, aki különösen könnyedén játszik." A portugál játékosnak egyébként a későbbiekben akár konkurense is lehet a fiatal Iniesta, de egyelőre még nem kell aggódnia helyéért az EB ezüstérmes, Bajnokok-Ligája győztes Decónak.
  • DONGUBA
    #627
    Deco: "A Barca volt az igazi kihívás"
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barca portugál-brazil középpályása a Katalán Televízió "Tres Punts" című műsorában volt vendég, s nyilatkozott az őt, és a csapatot érintő kérdésekről. A futballista kiemelte, jó döntésnek tartja, hogy nyáron a többi ajánlat ellenére a Barcát választotta.

    A játékos elmondása szerint alig valamivel azután, hogy megnyerte a Bajnokok-Ligáját a Portóval, már eldöntötte, hogy a Barcába szerződik. Köztudott, hogy a középpályást elsősorban a Bayern München és a Chelsea szerette volna megvenni a Barcán kívül, azonban Deco a csábító ajánlatok ellenére végül a Barcelonát választotta. "Ha a Chelsea-be szerződtem volna akkor maradhattam volna Mourinhoval (korábbi portói edzőjével -a szerk.-), s ez jó is lett volna, mert jól ismerem őt. De én egy más klubba akartam szerződni. Mindig is azt mondtam, hogy a Barca lenne számomra az igazi kihívás"

    A remek képességű játékosnak Frank Rijkaard egyértelműen megtalálta a helyét a csapatban, és Xavival együtt talán a legtöbb feladatot ő kapta az idei Barcában. "Nekünk itt muszáj harcolnunk a labdáért. Xavi egy remek játékos, könnyű vele együtt futballozni". Deco nem csupán a mellette játszó Xavit, hanem a fiatal Iniestát is méltatta: "Ő egy fiatal, nagyon jó mentalitással bíró játékos, aki különösen könnyedén játszik." A portugál játékosnak egyébként a későbbiekben akár konkurense is lehet a fiatal Iniesta, de egyelőre még nem kell aggódnia helyéért az EB ezüstérmes, Bajnokok-Ligája győztes Decónak.
  • DONGUBA
    #626
    es ennek mi helye a barca tpicban????
  • Cucu13
    #625
    Szexuális zaklatás a focipályán
    Az elkövető szerint nem volt szándékos a mozdulat
    RTL Klub Híradó
    2004-11-05 14:15:28



    Futballpályán elkövetett "szexuális zaklatás" botrányától hangos a török sajtó: a Besiktas hátvédje, Emre Asik a múlt szombati meccsen belemarkolt az ellencsapat középcsatárának fenekébe, s ezért a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága elé rendelték.




    A tettesnek "nem sportszerű magatartás" vétsége miatt kell a profi futballisták fegyelmi tanácsa elé állnia. Az esemény elszenvedője Marcio Nobre, a Fenerbahce brazil játékosa volt.

    Emra Asik viszont azzal magyarázta tettét, hogy egyszerű "reflex" volt a mozdulat, ő tulajdonképpen Nobre agressziójára reagált, úgy akarta hátba csípni az ellenfelet, hogy a bíró ne lássa, de valahogy lecsúszott a keze. Forrás: nb1.hu










  • DONGUBA
    #624
    Stoichkov már küldené Bojinov-ot
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A bulgár válogatott szövetségi kapitánya és a Barcelona legendás alakja, Hristo Stoichkov bár hivatalosan jelenleg nem tartozik a Barca kötelékeibe, azért ezekben az időkben is szeret segíteni a gránátvörös-kék klubnak.

    Jelenleg válogatott játékosát, Valerij Bojinovot szeretné minél hamarabb Barca mezbe öltöztetni saját példájára. Az ötlet, mint ismert nem új keletű, s már korábban is felmerült Bojinov szerződtetése. Azóta viszont Bojinov egyre inkább kezdi igazolni azokat a pozitív véleményeket, melyek tehetségéről szólnak. Leccében szereplő mindössze 18 éves csatár, csapatával együtt remekül kezdte az idényt, s előkelő helyen áll a Serie A góllövőlistáján is.

    Bojinov-ot egyébként egyre inkább megkörnyékezik Európa további nagycsapatai is, tehát a Barca sem vesztegetheti már sokáig az időt, ha meg akarja szerezni a támadót. Érdeklődik ugyanis az Arsenal, a Juventus és az Inter is, természetesen a Barcelona mellett. A Barcának viszont nagy szerencséje( ,ha persze valóban meg akarja venni a csatárt), hogy Bojinovnak mivel Stoichkov a példaképe, a Barcelona az egyik kedvenc csapata, s szeretne ő is előbb vagy útóbb a Barcelonában kikötni.

    Laporta elnök egyébként már beszélt Hristo Stoichkovval Bojinovról, s a hírek szerint neki is tetszik a támadó szerződtetésének lehetősége. Ez pedig minden bizonnyal már a nyáron megtörténhet, mert a jelek azt mutatják, Bojinov megérett arra, hogy nagy csapatban bizonyítson...
  • DONGUBA
    #623
    Rijkaard a támadó futball győzelmének örvend
    Írta: Cséká
    --------------------------------------------------------------------------------

    Frank Rijkaard vezetőedző csapata rendíthetetlen támadó szellemét dicsérte, ami a gyorsan bekapott gól ellenére sem tört meg. A tegnap esti fantasztikus győzelmet pedig a támadó futball diadalaként értékeli.

    Minderről a tegnap esti 2:1-re megnyert találkozó lefújása utáni sajtótájékoztatón beszélt a szakvezető. Rijkaard elsősorban játékosai higgadtságát és elszántságát emelte ki, pedig Shevchenko 17. percben elért gólja után lett volna ok az aggodalomra. A holland tréner a szurkolók kitartó biztatásáért is köszönetet mondott, aki egyébként az eredménnyel és a teljesítménnyel is egyaránt elégedett volt.

    Rijkaard kiemelte a Milan állandó, nagy veszélyt jelentő kontrajátékát, amelyből Sheva is megszerezte a vezetést, azonban szerencsére ezt a nagy terhelést a Barca játékosai végig bírták idegekkel: "Mindez nem volt hatással a játékunkra." Az utolsó tizenöt percre beállt Larsson, aki Marquezt váltotta, így egyértelművé vált, hogy a Barca a három pont megszerzésére tör, és nem elégszik meg a döntetlennel. Rijkaard levonta a végső következtetést is a meccsel kapcsolatban: "Kiharcoltuk a győzelmet."

    Rijkaard számára a meccs legfelemelőbb pillanata az volt, amikor az utolsó percekben Ronaldinho megszerezte a győztes találatot: "Ronaldinho nagyon keményen dolgozott azért, hogy visszanyerje a kondícióját. Ez a gól számára is a legjobbkor érkezett, de a szurkolók és az egész klub számára is nagyon fontos találatat volt. Tökéletes pillanatot élhettünk át."
  • DONGUBA
    #622
    A végén villant a "sérült" boka! Barcelona - Milan: 2-1
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Emlékezetes, magas színvonalú csatában végül győzött a végig jobban játszó Barcelona, s ezzel visszavágott a Milannak az olaszországi vereségért. Az egész mérkőzésen nagyon védekező Milan ugyan vezetett Shevchenko góljával, de a végig támadó Barca megérdemelten fordítani tudott Eto'o és Ronaldinho szépségdíjjas találataival. A katalánok minden kétséget kizárva megérdemelték a sikert, s ezzel a támadófutballt is győzelemre vezették.

    Ahogyan várható volt, a Milan már az összeállításában is a védekezésre készült föl, s a borzasztóan megerősített középpályájával próbálta meg lelassítani a Barcát. Frank Rijkaard is az előre várható gárdát küldte ki a Nou Camp gyepére, mi több, a csapat hozzáállása is olyan volt, amit sokan előzetesen elképzeltek. A csapatok nem rontottak egymásnak az első negyed órában, s érezhető volt, hogy mindkét gárda tart az ellenfelétől. Az első helyzet Deco előtt adódott, aki az 5. percben csak hajszállal fejelt a bal sarok mellé. A Barca már ekkor is jóval többet birtokolta a labdát, mint piros-fekete riválisa, de a helyzetek még csak ritkán jöttek az óvatosabb játék miatt. A Milan először a 15. percben mutatta meg, mire is készül az este folyamán, s remek kontratámadás végén Kaká került hatalmas helyzetbe. A brazil ekkor alaposan elrontotta a ziccert, de két perce rá Shevchenko már nem volt ilyen kegyes a Barcelonával. Remek indítás után Sheva átvette a labdát, majd lerázta magáról Oleguert, s higgadtan a bal sarokba helyezett. 0-1!

    A Barca azonnal más ritmusba kapcsolt, s az addigi kicsit óvatosabb játékot az egyértelműen gólra törő foci követte. A Milannak nem sokat kellett változtatnia taktikáján, mert az eleve védekező felfogáson innentől már csak szigorított Ancelotti csapata. A Barca gyorsabb játéka egyre több helyzetet eredményezett, bár ekkor még főleg távolabbi lövésekkel operált Katalónia büszkesége. A 27. percben Eto'o egy pazar lövőcsel után már nagyon közel volt a gólhoz, de valamivel később már örülhetett is a kameruni gólzsák. A 37. percben ugyanis egy szenzációs Xavi meglátás után jött a passz Eto'o-nak, aki egyből, nagy erővel a léc alá vágta a labdát. 1-1! A gól után picit visszavett a tempóból a Barca, de a 41. percben Eto'o így is megszerezhette volna második gólját, viszont nagy helyzetben mellé lőtt.

    A szünet után szinte semmi sem változott a játékban, tehát a Barca támadott, a Milan teljes csapatával védekezett. Az első nagy helyzetre mégis majd tíz percet kellett várnia a népes katalán publikumnak. Akkor viszont könnyen megszerezhette volna a vezetést a Barca, mivel Deco, Didáról kipattant szabadrúgását Xavi lőhette el egészen közelről, de a brazil kapus másodszorra nagyot védett. Még ebben a percben Ronaldinho remek labdáját Van Bronckhorst lőtte el, azonban Dida ekkor is biztosan hárított. Öt perccel később veszélyes kontrát vezetett a Milan, s Cafú éles szögből ellőtt labdáját bravúrral védte Valdés. Innentől kezdve a Milan szinte egyáltalán nem merészkedett át Victor Valdés térfelére, a Barca pedig egyre inkább támadott. Az egyre több veszélyes hazai lövést még a teljes erőbedobással védekező lombard betonvédelem sem tudta megakadályozni, s a támadásvezetés is egyre simábban ment a gránátvörös-kéknek. Ez elsősorban azért nagy szó, mert a Milan gyakorlatilag egy erődrendszert húzott Dida kapuja elé, s csapatuk minden tagja a saját térfelén "üldözte" a hazai játékosokat. A Barcában szinte mindenki szívét lelkét kitette a vezető gól megszerzése érdekében, de sokáig úgy tűnt ma sem lesz szerencséje a csapatnak. Aztán eljött a 89. perc, mikor Eto'o Ronaldinhonak passzolt, a brazil csinált egy félelmetes indulócselt Nestával szemben, majd bal lábbal hatalmas gólt ragasztott a jobb fölső sarokba. Lehet, hogy Ronaldinhonak még fáj a bokája, s az biztos, hogy neki a bal a rosszabbik lába, de ez a néhány pillanat a legjobb Ronnie-t idézte. 2-1! A 91. percben még Henrik Larsson került nagy gólhelyzetbe, de a csereként beállt svéd, hat méterről fölé lőtt.

    Ezzel a Barca végül nagy küzdelemben legyőzte a Milant, s ezzel pontszámban beérte olasz riválisát. Ezen az estén a katalán klub játszotta jobb futballt, s nem csupán jól játszott, hanem végig küzdött is a győzelemért, mely végül eredményre is vezetett. Ezzel a sikerrel a továbbjutás már szinte biztos, de kérdéses, hogy a csapat első vagy második helyen jut e a nyolcaddöntőbe.

    FC Barcelona-AC Milan: 2-1 (1-1)
    Barcelona, Nou Camp
    90.465 néző
    Vezette: Urs Meier (svájci)

    Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Xavi, Márquez (Larsson, 80.p) Deco; Giuly (Iniesta, 67.p), Ronaldinho és Eto'o.

    Milan: Dida; Cafú, Maldini, Nesta, Kaladze; Gattuso, Pirlo, Ambrosini, Serginho (Seedorf, 74.p); Kaká (Rui Costa, 76.p) és Shevchenko (Tomasson, 87.p).

    Gólok: 0-1, 18.perc: Shevchenko. 1-1, 37.perc: Eto'o. 2-1, 89.perc: Ronaldinho.
    A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Xavi Hernández
    Xavi talán mindenki fölé nőtt ezen a mérkőzésen. Az egész mezőnyben ő dolgozott a legtöbbet, s mind védekezésben, mind támadásban a Barca vezéregyénisége volt. Ráadásul távoli lövéseivel állandó veszélyt teremtett a Milan kapujánál, valamint adott egy csodálatos gólpasszt Eto'o-nak.
  • Cucu13
    #621
    1 1 jeeeeeeeeeeeeee Etooooo
  • DONGUBA
    #620
    Újabb csodagyerek a láthatáron?
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barca játékos-megfigyelői az utóbbi időben különösen sokat dolgoznak a világban, s ennek eredményeképpen ismételten kinéztek a klub számára egy nagyon tehetséges fiatal futballistát.

    A kiszemelt Michael Witzel jelenleg mindössze 15 éves, és a német Osnabrück játékosa. A jelenleg középpályán szereplő Witzelt miután többször megnézték Németországban, a Barca külön meghívta próbajátékra, s véleményük ezt követően sem változott. A futballista kétségkívül nagyon tehetséges, s a katalánok szerenék is szerződtetni, de ez egyelőre sajnos nem válhat valóra. Witzel ugyanis 17 éves koráig semmiképpen sem lehet a Barca labdarúgója, s addig marad az Osnabrück-ben. A játékosnak természetesen felkeltette az érdeklődését a katalánok hívása, de nem aggódik nagyon, hogy még maradnia kell Németországban: "Nem aggódom amiatt, hogy még nem mehetek. Tudom hogyha jól dolgozom továbbra is, eljuthatok a Barcelonába. A Barca egyike a világ leghíresebb klubjainak. A Barca edzőinek tetszett a játékom, de azt mondták többet kell ennem, hogy erősödjek."

    Witzelnek egyébként Luis Figo és Cristiano Ronaldo a kedvencei, s nem pedig egy Barcelona labdarúgó. De ez még változhat
  • DONGUBA
    #619
    A beugró nagy napja
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A tegnapi bilbaoi mérkőzésen voltak jó teljesítmények, de külön kiemelésre érdemes a csapat újonca, az eddig B csapatban játszó Damiá.

    A 22 éves erős felépítésű futballista tegnap mutatkozhatott be a Primera Division-ban, s remekül sikerült a premierje. Damiá egyáltalán nem volt megilletődött, s nem csak bátran, de jól is játszott. Hasonlóan Bellettihez kísérte a támadásokat, s így adhatta a gólpasszt Eto'o-nak, az egyetlen Barca találatnál. A mérkőzés után nem volt véletlen, hogy Rijkaard külön gratulált játékosának. A fiatal futballista így kommentálta a történteket: "Nem gondoltam volna, hogy lehetőséghez jutok ezen a mérkőzésen, de ha már megkaptam a bizalmat, megpróbáltam minél többet kiadni magamból. Nagyon jó érzés volt a San Mamés-ben debütálni. Mi (a B gárdából) azért vagyunk itt, mert nagyon sok játékost elveszített az első csapat, s ha szükséges, pótolnunk kell őket. Remélem még a továbbiakban is kapok majd lehetőséget, hogy bizonyítsam, máskor is képes vagyok hasonlóan játszani."

    Damiának sajnos még várnia kell a további lehetőségre, mert a Bajnokok-Ligájában nem játszhat majd a Milan ellen. Ennek csupán az az oka, hogy őt nem nevezték a BL küzdelmeire, s így ősszel egészen biztosan nem léphet pályára a sorozatban. "Ez nagy kár" -mondta Damiá."De majd szurkolok a csapattársaimnak, s nagyon bízom a győzelemben" .
  • DONGUBA
    #618
    Eldőlt! A Betandwin.com a mezszponzor!
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Hosszú hónapok tárgyalásai eredményeképpen, ma már nyilvánossá vált, hogy az világ egyik legnagyobb fogadóirodája lett a Barcelona mezszponzora. Az angol cég évi 15 millió (!) eurót fizet majd a katalán klubnak a mezeken megjelenő hirdetésért. A megegyezés három évre szól, így Joan Laporta elnök összesen egy 45 millió eurós szerződést kötött a klub számára.

    A hírek szerint a megegyezés már szerda este megszületett az FC Barcelona és a Bet and Win között, de nyilvánosságot ekkor még nem kaphatott az üzlet. Laporta elnök csütörtökön bemutatta a szerződés feltételeit a klub tagjainak és a vezetőségnek, s csak ezt követően vált véglegessé a megegyezés. A mezeken tehát mostantól három évig a Betandwin.com fog szerepelni, mely annak is a jele, hogy egyre inkább elterjedőben van az internetes fogadás. Ez a cég pedig nem sajnált évi 15 millió eurót ajánlani a reklámfelületért.

    Mint ismert, a klub tavaly szavazást kért az egyesület pártoló tagjaitól (socióktól), hogy a Barca hagyományosan reklámmentes szerelésére szeretnének e megfelelő ajánlat esetén hirdetőt. A voksolás eredménye szerint a pártoló tagok beleegyeztek a felvetésbe, s az elnökség már akkor megpróbált szponzort találni. Ugyanakkor a tavalyi évben nagyon nehéz volt a Barcának megfelelő ajánlatot elérnie bármilyen cégnél, mivel a csapat nem szerepelt a Bajnokok-Ligájában, mely minden hirdetőnek különösen fontos kérdés. Így egy éve ugyan nem, idén viszont megszületett a megegyezés. Több érdeklődő közül, végül a betandwin.com lett a befutó, ajánlata alapján nem is véletlenül. A fogadásokkal foglalkozó cég ugyanis, évi 15 millió eurós ajánlatával nem csak a versenytársait szárnyalta túl, hanem Európa legtöbb klubjának aktuális szerződését is. Ezzel a támogatással a Barcelona a második legjobb szerződést kötötte Európában. A listavezető a Bayern München, évi 17 milliós mezszponzori szerződésével, de a katalánok most megkötött évi 15 milliós bevétele, maga mögé utasítja többek között a Manchester United, és a Real Madrid folyamatban lévő szerződéseit is. És ha a Barcelona megnyerni a bajnokságot, valamint eljut a Bajnokok-Ligája végéig, akkor ez az összeg kiegészül 18 millió euróra.

    Így ugyan a Barca megszakította a hagyományokat, mely bizonyára sok szurkolóban rossz érzéseket kelt, de ha már sor került egy mezszponzor érkezésére, akkor mindenképpen pozitív, hogy ez ilyen jó anyagi vonatkozások mellett történt
  • DONGUBA
    #617
    Rijkaard: "A játékosok mindent beleadtak"
    Írta: Cséká
    --------------------------------------------------------------------------------

    Tegnap éjszaka valami egészen megdöbbentő módon az FC Barcelona kikapott a harmadosztályú Gramenet együttesétől, és ezzel elbúcsúzott a Király Kupa további küzdelemeitől.

    A váratlan vereség ellenére Frank Rijkaard vezetőedző játékosai akarását dicsérte: "Ők mindent beleadtak. Rengeteg helyzetünk volt, de nem sikerült gólt szereznünk." A holland tréner már a mérkőzés előtt figyelmeztetett, hogy a Gramenet elleni összecsapás nem lesz gyerekjáték, megpróbálta játékosait megfelelően feltüzelni, de mégis vereség lett a vége. Rijkaard azonban csapat pozitívumait emelte ki: "Jól kezdtünk, gyors támadásokat vezettünk. A második félidőre szemléletet váltottunk és négy vagy öt óriási helyzetet is kidolgoztunk, de a végén mégis a mi hálónk rezdült meg. Ez nem a mi esténk volt."

    Rijkaard mester nem panaszkodott a játékosaira: "A csapat végig nagyon keményen küzdött, nem szeretnék senkit kiemelni, mindenki jól teljesített. Csak mert a Gramenet a győzelemre éhesen futott ki a pályára, még nem jelenti azt, hogy ne tettünk volna meg mindent a sikerért. Mi is ennek szellemében léptünk pályára, de ez nem a mi napunk volt. Ilyen dolog más csapatokkal is előfordul, akik egyébként jól játszanak. Ez az eset még nem jelenti azt, hogy krízisben lennénk," - fejezte be a holland, akinek gyorsan helyre kell rántania a csapatot, hiszen a hétvégén a fiúk az Athletic Bilbao vendégszeretetét élvezhetik majd.
  • R9
    #616
    az pont elég!
  • DONGUBA
    #615
    Na persze almodik a nyomor--egy ertelmes jatekos van ott az is adriano
  • R9
    #614
    ül a kispadon!Az Inter egy olyan betegség,amely minden csapatot legyengít és amely elviszi a bl trófeát!
  • DONGUBA
    #613
    mi az az inter???Valami betegseg????Davids meg egy penzehes szarzsak...mit csinal az interben???
  • R9
    #612
    Interért nem is csodálom hogy elhagyta!
  • DONGUBA
    #611
    Dacourt talán, Davids biztosan nem!
    Írta: rhynn
    --------------------------------------------------------------------------------

    A katalán csapat megerősítette, hogy a Románál puhatolózó tárgyalásokat kezdtek Olivier Dacourt ügyében.

    A Barca a téli átigazolási szezonban szeretne egy védekező középpályást igazolni, mivel Motta és Edmilson is hosszú időre kidőlt a csapatból. Eddig rengeteg név merült fel, többek között Edu, Dietmar Hamann, Gerardo Torrado és Vagner, de most, Dacourt ügyében már konkrétumokat is megtudtunk: Bár Txiki Beguiristain tagadta, hogy bárki ügyében is ajánlatot tettek volna, azt elismerte, hogy érdeklődnek Dacourt iránt.

    "Még nem döntöttünk semmiről, nem beszéltünk egyetlen játékos ügynökével sem." - állította. Amikor Dacourt-ról faggatták, Txiki elismerte: "Az igaz, hogy némi információt kértünk a játékossal kapcsolatban."

    Az azonban biztossá vált, hogy a Culék egy játékost semmiképpen sem akarnak újra megszerezni, s ez Edgar Davids. A játékossal komoly tárgyalásokat folytattunk a nyár folyamán, azonban Beguiristain úgy véli, hogy amikor Davids nemet mondott az utolsó ajánlatra is, a Barca eldöntötte, hogy semmiképpen nem szeretné újra keretében látni a hollandot, annak ellenére hogy az itt eltöltött hat hónap során remek teljesítményt nyújtott. "A szituáció a nyáron más volt, mint egy évvel ezelőtt" - mondta - "Davids most már ismert minket, s úgy döntött, egy másik klub megfelelőbb számára. Hát ez van."
  • DONGUBA
    #610
    Rijkaard elégedett volt a támadójátékkal
    Írta: Cséká
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barcelona tegnap magabiztos győzelmet aratott az Osasuna ellen. A mérkőzés után Frank Rijkaard elégedettségének adott hangot, különösen a támadójátékot emelte ki.

    A győzelmet bizonyára emlékezetébe vési a holland mester, mert a mérkőzés a kezdetekben nem volt túl egyszerű. Amikor azonban a vezető gól megérkezett, az egész csapat megnyugodott, és utána már nem volt kétséges, hogy a Nou Camp-ban marad a három pont.

    A Barca jelenleg 22 pontjával vezeti a spanyol pontvadászatot, az előnye a második helyezett Sevilla-val szemben 5 egység, míg a címvédő Valencia már 8, az ősellenség Real Madrid pedig 9 pontos hátrányt halmozott fel. Mindez joggal teszi elégedetté Rijkaard-ot, aki azonban felhívja a figyelmet az elbizakodottság veszélyeire is: "Meg kell őriznünk az eddigi mentalitásunkat, és el kell feledkeznünk a pontkülönbségekről."

    "Az Osasuna minden tőle telhetőt megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat." - kezdte az ellenfél értékelését a holland mester. "A mérkőzés előtt már tisztában voltunk vele, hogy nem ez lesz a legegyszerűbb meccsünk, mert erős ellenféllel van dolgunk, akik tudják, hogy mi az ellenszerünk." Az edző a mérkőzést még a legutóbbi Bajnokok Ligája összecsapással is összevetette: "Az Osasuna jobban meggátolt bennünket a játékunk kibontakoztatásában, mint a Milan. A San Siro-ban összességében nem volt ennyi problémánk, mint tegnap este."

    "Három gólt lőni egy olyan csapatnak, amely egyébként nagyon kevés találatot szed be, nem mindennapi teljesítmény." Rijkaard azt is kiemelte, hogy az eredményes játék egyben nagyon látványos is volt: "Köszönet jár Eto'o és Ronaldinho remek megmozdulásaiért, melyekkel szórakoztattak bennünket."

    Ronaldinho amikor elesett a tizenhatoson belül, megütötte a hátát. A sajtótájékoztatón felmerült az a kérdés is, hogy a brazilt emiatt kellett-e lecserélni? A tréner az orvosi vizsgálatokra hivatkozva szerencsére a felvetésnek ellentmondó választ adott: "A doktorok kivizsgálták őt, és semmi rendellenességet nem találtak."

    Puyol egészségi állapota is kérdéseket vethet fel, mivel a védő a mérkőzés során többször is a lábát fogta. "Nem kért cserét, mivel egész mérkőzésen jól érezte magát. Minden összecsapás fontos, de számomra a játékosok a legfontosabbak."

    A csapat nem dőlhet hátra, pedig megérdemelnének egy kis pihenőt. Szerdán a Király Kupában kell helytállni Gramanet-tel szemben, néhány játékos azonban feltehetően pihenőt fog kapni, hiszen a hétvégén a Bilbao elleni idegenbeli meccs vár a fiúkra, utána pedig a Milan-nak kell visszavágni a Bajnokok Ligájában.
  • Cucu13
    #609
    Ugye
  • ricsi1
    #608
    gyönyörű...
  • Cucu13
    #607
  • Cucu13
    #606
  • Cucu13
    #605
  • Cucu13
    #604
  • DONGUBA
    #603
    Nehéz kezdés, szép folytatás, Barcelona-Osasuna: 3-0
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Primera Divisionban idénybeli hetedik győzelmével megtartotta öt pontos előnyét a Barcelona, s továbbra is veretlen. Az Osasuna elleni találkozó ahogy várni lehetett, nagyon nehezen indult a Barcának, de két egymást követően szerzett gól gyakorlatilag eldöntötte a csatát. Fontos kiemelni, hogy Samuel Eto'o duplázni tudott, így 7 góljával már egyedül vezeti a góllövőlistát.

    A várakozásoknak megfelelően a Barca a felgyógyult Ludovic Giuly-vel, Henrik Larsson nélkül futott ki a pályára, egyébként pedig az utóbbi mérkőzéseken megszokott gárda kezdte meg a küzdelmet. Az Osasuna a sérült Savo Milosevic nélkül indult neki a 90 percnek, de a mérkőzés elején nem látszódott, hogy kicsit a pamplónai gárda is tartalékos. A piros-feketék ugyanis remekül fulballoztak, s az első percekben kialakított Xavi zicceren kívül nem engedték a Barcelonának, hogy nagyon szabadon alkothasson. A remekül megszervezett középpályássor állandó nyomás alatt tartotta a támadni készülő Barcát, s így alig voltak katalán helyzetek. A 20. és a 21. percben már az Osasuna vezetett igen veszélyes akciókat, míg a Barca továbbra sem találta a fogást a nagyon fegyelmezett vendégeken. A Barcelona támadói alig voltak játékban, s így a helyzetek kialakítása is lassan ment. A gránátvörös-kék csapat a 35. perc táján kezdett lassan fölénybe kerülni, s először a mérkőzésen percekre beszorította ellenfelét. Több veszélyes támadás után aztán jött a gól is: Ronaldinho indítását Eto'o egy vakmerő fél fordulattal elengedett lövéssel továbbította a kapu bal oldalába. Hozzá kell tenni, hogy Eto'o mindezt bal lábbal lőtte el (pedig eredetileg jobb lábas), s a kapura egy pillanatra sem nézett, csak miután már elengedte a lövést. 1-0! A bekapott gól nagyon megzavarhatta az Osasunát, mert szinte azonnal jött az újabb veszélyes katalán akció. Ebben a támadásban már többen is részt vettek, mire a labda a tizenhatosra betörő Ronaldinhóhoz került. A brazil klasszis egy gyönyörű csel után elfutott volna védője mellett, aki viszont ha nem is nagyon de meglökte Ronnie-t, így a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyeshez a sértett állt oda, s magabiztosan a kapu jobb oldalába továbbította a bőrgolyót. 2-0! Innentől kezdve az Osasuna kicsit összetörten, a Barcelona felszabadultan futballozott, s a katalánok játéka gyorsan átment a szórakoztatásba.

    A félidőben egyik szakvezető sem cserélt, s a játékosok sem mutattak mást, mint az előző játékrész végén. A Barcelona egyre inkább a trükközést tartotta szem előtt, amiben egyértelműen az is sokat segített, hogy a pamplónaiak jobban kinyitották középpályájukat és védelmüket. Időnként, de nem állandóan szemet gyönyörködtető akciókat vezetett a Barca, bár azt el kell ismerni, hogy talán illett volna több helyzetet kidolgozni, a már kevésbé parádézó Osasuna ellen. Rijkaard Iniestával, Fernando Navarroval és az ismét pályára lépő Lionel Messivel frissítette csapatát, s ennek eleinte sok szép akció lett az eredménye. Ronaldinho mielőtt Rijkaard lecserélte volna egyre attraktívabban játszott, több szép helyzetet kidolgozott, és talán az ősz, vagy az év cselét mutatta be, amivel ráadásul egy 100%-os ziccert dolgozott ki társainak. Az utolsó tíz percben már úgy tűnt egyik csapat sem akar nagyon alkotni, Samuel Eto'o viszont még tartogatott egy meglepetést a közönségek és az Osasuna védőinek. A kameruni gyönyörűen cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Iniestának passzolt, aki kis szerencsével azonnal visszatette a labdát Eto'o elé. A villámléptű csatár ezzel már tiszta gólhelyzetbe került szemben a kapuval, s higgadtan a jobb sarokba helyezte a játékszert. 3-0!

    A Barca teljesen megérdemelten, és végül könnyedén gyűjtötte be az újabb három pontot, amivel megtartotta öt pontos előnyét a tabellán. A nyolc mérkőzésen szerzett 22 pont mindenképpen kiváló teljesítmény, ráadásul külön öröm minden Barca szurkoló számára, hogy Samuel Eto'o már egymaga vezeti a Primera Division góllövőlistáját. A Primera Divisionban folytatás hétvégén Bilbaoban, de a Király-Kupában már szerdán a Gramenet ellen.

    FC Barcelona- Osasuna: 3-0 (2-0)
    Barcelona, Nou Camp
    67.461 néző
    Vezette: José Lizondo Cortés

    Barcelona: Valdés; Belletti (Navarro, 71.p), Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Márquez, Xavi, Deco; Giuly (Iniesta, 60.p), Eto'o és Ronaldinho (Messi, 73.p).

    Osasuna: Sanzol; Izquierdo, Josetxo, Cruchaga, Corrales; Puñal, Muñoz, Moha (Delporte, 68.p), David López; Valdo (Raúl García, 53.p) és Webó (Aloisi, 53.p).

    Gólok: 1-0: 40. perc: Eto'o. 2-0: 43. perc: Ronaldinho (tizenegyes). 3-0: 93. perc: Eto'o.
    A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Samuel Eto'o
  • DONGUBA
    #602
    Saviola: "A Monaco a lehető legjobb megoldás volt mindenkinek"
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A "Nyúl" becenévre hallgató játékos elégedett jelenlegi helyzetével, és úgy gondolja, a legjobb úton jár Monacoban ahhoz, hogy visszaszerezze helyét az FC Barcelona keretében.

    Javier Saviola jelenleg kölcsönben szerepel az AS Monaco csapatában, miután Frank Rijkaard vezetőedző nem tartott igényt szolgálataira a két csatár, Henrik Larsson és Samuel Eto'o érkeztével. Az argentin csatár szerint nem is találhattak volna jobb megoldást a hercegségi csapatnál a kényes helyzet megoldására, hiszen itt állandó játéklehetőséget kap és tovább tud fejlődni,ami a Barça kispadján nem igazán sikerülhetett volna.

    Az 'EFE Radio'-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy "voltak nehéz pillanatai a távozáskor", de azt elismerte, hogy "mindkét félnek ez volt a legelőnyösebb". Saviola célja természetesen, hogy visszakerüljön a Barçába jövőre. "Most a Monaco-ra koncentrálok, és megpróbálom a maximumot nyújtani. Szeretnék egy nagyon jó szezont produkálni, a következőt azonban már a Barçában akarom kezdeni."

    A kis nyulacskának nagyon tetszik az idei Barça, és szívből örül a csapat sikereinek. "Nagyon jól mennek a csapat dolgai. Remekül kezdték az idényt, remélem idén végre sikerül a rég áhított trófeák begyűjtése, még ha én nem is lehetek ott." Az argentin válogatott támadónak nagyon jó a kapcsolata régi csapattársaival, rendszeresen beszélnek telefonon. "Mindannyiukkal kommunikálok, ez nagyon sokat jelent nekem. Sokszor hívnak, és érdeklődnek felőlem és a csapat felől. Nagyon szép időket éltem meg a Barçában és remekemlékeim vannak."

    Saviola egy kisebb támadókompániával érkezett a Monacóba, ami nem csoda, hiszen a tavalyi keret világklasszis támadói mind elhagyták az egyesületet.Ludovic Giuly például éppen a Barça kedvéért hagyta el a hercegségi csapatot. "Nagyon fontos játékosok távoztak Morientes, Prso, Giuly vagy Rothen személyében, ezért szükség volt igazolni újabb focistákat. Őkmeghatározó tagjai voltak a gárdának, BL döntőig juttatták a csapatot. Mimegpróbáljuk megismételni ezt a remek idényt, bár nem igérkezik könnyűnek." A Nyúl nem tudott mit mondani Morientes esetleges visszaigazolásáról. "Alegjobb az lenne neki, ha visszajönne. Borzasztó, ha egy ilyen fantasztikusjátékos nem kap lehetőséget a klubjában. Ő egy olyan valaki, aki a világbármely klubjában meghatározó lenne."
  • DONGUBA
    #601
    Giuly játszhat vasárnap
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Minden jel szerint Ludovic Giuly sérülése rendbejött, és a francia szélső végre ismét játszhat. Giuly az utóbbi két edzést tünetmentesen végigcsinálta, így az orvosok hozzájárultak a támadó vasárnapi játékához.

    Giulynek izomhúzódása volt, mely több mint két hét kényszerpihenőt eredményezett a franciának. A csapat legutóbbi két mérkőzésén már csak 13 játékos volt nevezhető az első csapatból, ezzel hatalmas gondokat okozva Frank Rijkaardnak. A holland szakembernek gyakorlatilag nem volt arra lehetősége, hogy jelentősen "belenyúljon" a csapat szerkezetébe az utóbbi mérkőzéseken, s ez a rossz helyzet most valamivel javulhat. Giuly érkezésével Rijkaard végre egy olyan játékost tehet a jobb szélre, aki valóban ada is való, s így egyel kevesebb kényszermegoldás lesz a gárdában. Bár Giuly helye a kezdőcsapatban nem teljesen biztos, azért ha a franciának a továbbiakban sem lesznek fájdalmai, akkor szinte garantált a helye a kezdőben.

    Sajnos Gerard sérülése viszont még nem jött rendbe, így neki még további mérkőzéseket kell kihagynia. Ezzel bizonyos, hogy Rafael Márquez továbbra is középpályán kaphat majd lehetőséget Rijkaardtól.
  • DONGUBA
    #600
    Sergio Garciát végleg vinné a Levante
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Jelen pillanatban a Levante csapatában csak kölcsönben szerepel a Barcelona tehetséges csatára, Sergio Garcia. A támadó viszont olyan jól kezdte az idényt, hogy az újonc csapat már most szeretné biztosítani, hogy Garcia náluk is marad.

    A kérés egyébként konkrétan Bernd Schuster-től (a Levante edzőjétől) származik, aki nagyon meg van elégedve támadója produkciójával. Így a kérését tolmácsolta a Levante elökének, Pedro Villarroel-nek, aki máris lépéseket tett az üzelt megkötése felé. A Barcelona egy évre adta kölcsön Garciát a Levantének, de már most tárgyalhat arról, mi legyen majd a támadóval. A csatár ugyanis valóban jól kezdte az idényt, s az elsőszámú támadóvá vált Schuster csapatában.

    Sergio Garcia így tolmácsolta helyzetét: "Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Levante már most le akar igazolni, alig néhány meccs után. Hogy mi fog történni az nem rajtam múlik. Én most kölcsönben vagyok itt, és jelenleg csak az érdekel, hogy hétről- hétre jól teljesítsek a Levantében"

    A hírek szerint az U 21-es válogatott támadót a Barca majd 4 millió euróért engedné el, de az egyelőre kérdéses, hogy a Levante elfogadja e ezt az ajánlatot.
  • DONGUBA
    #599
    Most Tacchinardi a favorit
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Jelen pillanatban úgy tűnik, a Barcelona Alessio Tacchinardi leigazolását szorgalmazza leginkább, s ráadásul a katalán klub jó esélyekkel pályázik a Juventus középpályására. A Barca vezetői bár még nem határozták el magukat végleg, Tacchinardit jó megoldásnak tartják.

    Ismert, hogy a Barca mindenképpen szeretne egy védekező középpályást igazolni a télen, mivel Edmilson és Motta visszatérése is bizonytalan. A vezetőség tagjai joggal bíznak a megegyezésben, mert szinte mindenkinek előnyös megoldás születhetne. A Juve és Barca között ugyanis kiváló a kapcsolat, s ez már tavaly is segített. Akkor ugye Edgar Davidsot igazolta le kölcsönbe a Barca igen előnyös feltételek mellett, s idén is ezt tervezi az olasz szűrőember esetében. Tacchinardi szerződése még sokáig tart a Juvénál, de a játékos jövője ezzel együtt nem túl pozitív Torinóban. Fabio Capello edző érkezése óta Tacchinardi alig kapott esélyt a játékra, ezt bizonyítja, hogy eddig hat bajnoki mérkőzésből csak egyszer kapott lehetőséget. Így valószínű, hogy sem a Juvénak, sem Tacchinardinak nem lenne ellenére a váltás. A Barca ahogyan tavaly, most is csak kölcsönben gondolkodik egyelőre, de valószínű, hogy a kölcsönszerződés vásárlási opciót is tartalmazna a katalán klub számára. S ha Tacchinardi beválik a Barcában, akkor júniusban már véglegesen elhagyhatja Torinót. A Juventusban 10. idényét töltő 29 éves Tacchinardit Frank Rijkaard is szívesen látná csapatában, mely természetesen kulcskérdés az üzlet sikerét illetően.

    Döntés azonban még jó ideig nem várható, mert a téli átigazolási piac megnyitása is messze van.
  • DONGUBA
    #598
    Rijkaard a vereség ellenére elégedett
    Írta: Cséká
    --------------------------------------------------------------------------------

    Frank Rijkaard tegnap este a Milantól elszenvedett 1:0-ás vereség után pozitív hangon szólt a sajtótájékoztatón, valamint játékosai mentalitását és teljesítményét is megdicsérte.

    Rijkaard öt felejthetetlen évet töltött a San Siroban, ahol annyi év után is szívélyes fogadtatásban részesítették, bár csapatával már keményebben bántak a hazai játékosok. A holland edző a vereség ellenére nem volt csalódott a mérkőzés lefújása után: "Úgy hiszem, hogy a játékosok mindannyian legjobbjukat adták. Nem domináltunk az egész mérkőzésen, de a fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy kézben tartsák az eseményeket és helyzeteket dolgozzanak ki. Mindig a győzelem a célunk, amikor pályára lépünk, ez a Barca mentalitása. A csapat remekül dolgozott és jó képet mutatott magáról, úgyhogy ha ezt folytatjuk, nem kell aggódnunk semmi miatt."

    A helyzetkihasználások azonban kisebb fejtörést okozhatnak a trénernek. A csapat a hétvégén is több ordító helyzetet dolgozott ki az Espanyol ellen, és mindössze egyet váltott gólra. Tegnap viszont ez az egy sem jött össze, pedig lehetőség lett volna most is. "Ha egy elrontott helyzeten túlteszed magad, és előre tekintesz, akkor képes vagy kihasználni a következő lehetőséget. A helyzetkihasználás a játék része." - filozofált a mester a Larsson és Iniesta által elért két kapufa kapcsán. "Ilyen dolgok megtörténnek a labdarúgásban, ezeket el kell fogadni."

    Rijkaard külön kiemelte a Milan védelmének erejét, és hangsúlyozta, hogy játékosainak a fejüket is használniuk kell, amikor egy ilyen védekező taktikával találják szembe magukat: "Sokkal több türelemre van szükség, és akkor több helyet tudunk teremteni magunknak."

    A rangadó egyik legnagyobb hiányzója a nyáron igazolt Ludovic Giuly volt, aki sokat tehetett volna a Barca támadásainak eredményesebb befejezésért. A holland vezetőedző még a tegnapi találkozó előtt beszélt a kistermetű franciáról: "Ludo nagyon fontos játékosa a keretnek. Előkészítő szerepkörben is megállja a helyét, de a gólszerzés is az erősségei közé tartozik. Rágalom lenne, ha azt állítanánk róla, hogy csak a széleken tud játszani. A gyorsasága és a játékintelligenciája a legjobbak közé emeli őt.
  • DONGUBA
    #597
    A mérkőzés számokban
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Az idény során most előszőr kénytelen vereséget osztályozni a az El Mundo Deportivo katalán napilap, melynek számbeli értékelését most is megmutatjuk. Most tehát különösen érdekes lehet, hogyan látták a Milan-Barcelona találkozót Katalóniában.

    Ahogy az utóbbi mérkőzéseken már szokásos volt, a Barcán belül most is nagy volt a szórás az osztályzatokat illetően. Voltak természetesen jó teljesítmények, de sajnos nagyon gyenge produkciók is, mely jól tükröződik a számokban. A támadósor teljesítménye most is hagyott kívánnivalót maga után, s ez Eto'o egyesénél ütközik ki igazán. A Milanban különös, hogy a gólban részt vállaló Cafú és Shevchenko kapott négyest, míg a védelemben hibátlanul teljesítő Stam csak hármast. Mindkét edző munkáját jónak értékelték az újságírók, csakúgy mint a játékvezető Poll-ét is.

    AC Milan- FC Barcelona: 1-0 (1-0)
    Milánó, San Siro Stadion
    76.502 néző
    Vezette: Graham Poll (angol) (3)

    AC Milan: Dida (2); Cafú (4), Nesta (3), Stam (3), Maldini (2); Gattuso (3), Pirlo (2), Seedorf (3); Kaká (2); Shevchenko (4) és F. Inzaghi (2)

    Cserék: Ambrosini (2) F. Inzaghi helyett (77.p) Serginho (nem értékelhető) Kaká helyett (83.p) Crespo (nem értékelhető) Shevchenko helyett (89.p)
    Vezetőedző: Carlo Ancelotti (3)

    FC Barcelona: Valdés (2); Belletti (3), Puyol (3), Oleguer (2), Van Bronckhorst (2); Deco (3), Márquez (3), Xavi (3); Eto'o (1), Larsson (2) és Ronaldinho (3)

    Cserék: Iniesta (3) Eto'o helyett (69.p)
    Vezetőedző: Frank Rijkaard (3)

    Gól: 1-0, Shevchenko (31.p)
    Sárga lap: Puyol (73')
    Szabálytalanságok: 15-12
    Szögletek: 5-5
    Kapura lövések: 12-19
    Labdabirtoklás: 43%-57%
  • DONGUBA
    #596
    A Nou Campban folytatás, Milan- Barcelona: 1-0 (1-0)
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Elszenvedte idénybeli első vereségét a Barcelona, miután a Milan, 1-0 arányban legyőzte a katalán csapatot. A Barca bár nem játszott rosszul, s a helyzetek alapján mindenképpen rászolgált volna a döntetlenre, végül nem tudta kiegyenlíteni hátrányát.

    Ez a mérkőzés sokmindent bebizonyított, amit eddig csak sejteni lehetett, s ami a Barcelona gyengéje lehet ebben az évben. A mérkőzés elején apró Milan fölény mutatkozott, de ez nem tartott sokáig, mert a Barcelona hamar fölvette a találkozó ritmusát. Gyorsan magas színvonalú játék alakult ki sokáig nagy helyzet nélkül. Szemmel láthatóan mindkét sztárcsapat tartott egy picit ellenfelétől, így a helyzetek várattak magukra. A 17. percben alakult ki az első veszélyesebb támadás, mikor Deco beadását Larsson fejelte fölé. Ez a lehetőség már jelzésértékű volt, mert ezt követően két hatalmas lehetőség következett igazságos megosztásban. A 19. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a Barcelona, miután Henrik Larsson suta mozdulattal a fölső lécet találta el tiszta ziccerben. A ziccert egyébként Eto’o csodálatos passzának köszönhette a svéd csatár, aki viszont elpuskázta a nagy esélyt. Két perccel később Shevchenko "megbosszulhatta" volna Larsson hibáját, de szemben Valdéssel rosszul döntött, s inkább a keresztező Gionak passzolt, aki felszabadított. A helyzetváltás után tíz percig nem történt érdemleges esemény, de akkor váratlanul gólt szerzett a Milan. A 31. percben Cafu jobb oldali beadását alaposan elnézte Oleguer és Belletti, akik közül Shevchenko bújt ki, s megszerezte a vezetést az olaszoknak. A Barca a bekapott gól után láthatóan ritmust váltott, s ezt helyzettel is demonstrálta. A 35. percben csodálatos ritmusváltás után Ronaldinho került ziccerbe, de picit megzavarta Stam, így Ronnie csúnyán elpuskázta helyzetét. A Barca igyekezett, de már ekkor is jól látszott, hogy nem minden alakul úgy, ahogy a Primera Division-ban szokott. A Milan agresszíven védekezett már középpályássorával is, mely komolyabb próbatétel elé állította a Barcát.

    A második félidő nem teljesen úgy kezdődött ahogy azt a Barcelona tervezte. A Milan további gólt szeretett volna lőni, s úgy negyed óráig a katalánok fölé nőtt a piros-fekete gárda. A 46. percben egyébként Inzaghi nagy helyzetben nem tudta ellőni a labdát a védők szorításában, de alaposan ráijesztett minden Barca szurkolóra. Aztán a Barcelona szépen lassan kezdett mind többet támadni, de a helyzetek száma elmaradt a szokásostól. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a Milan remekül védekezett, s a Barcának a szokásosnál jóval nehezebben ment a támadások felvezetése. A 68. percben Ronaldinho 23 méterről remek lövést engedett el Dida kapujának jobb alsó sarkára, de a nyurga kapus szögletre ütötte a labdát. Egy perccel később Rijkaard Eto’o helyett Iniestát állította a csapatba, mely könnyen egyenlítést is érhetett volna a későbbiekben. A Barca közben folyamatosan növelte a nyomást a Milan kapuján, de a veszélyes támadásokat rendre megállította valahogyan a remekül védekező lombardiai gárda. A 78. percben Belletti került lövőhelyzetbe a tizenhatos jobb sarkánál, s remek lövése csak kicsit kerülte el a jobb sarkot. Belletti egyébként rengeteget volt játékban az egész mérkőzésen, megvilágítva ezzel, hogy a Milan achilles sarka, a védelem bal oldalán van. Ugyanakkor sajnos Belletti nem igazán tudott élni a rengeteg labdával mely eljuttott hozzá, mert szinte az összes beadását elrontotta. Az utolsó tíz percben is mindent megtett a Barca az egyenlítés érdekében, de az ígéretes akciók szinte mindig elakadtak valamelyik olasz játékosban. A 90. percben viszont még egyszer sikerült teljesen kijátszani a Milan hátsó alakzatát, de Iniesta elpuskázta a hatalmas ziccert, mivel szemben a kapuval alig több mint 10 méterről, a felső lécet találta el. Újabb lehetőség már nem adódott, így a Barcelona elszenvedte idénybeli első vereségét.A Barca annak ellenére veszített, hogy a helyzetek alapján, és a játék képét tekintve rászolgált volna az egy pontra. A Milan racionális, kevésbé látványos játéka eredményre vezetett, de a Barca helyzete még így sem rossz csoportjában. Ez a Milan ugyanis hazai környezetben egyértelműen verhető, s akkor már akármilyen arányú siker a csoportelsőséget jelentené a katalán együttesnek. A folytatás, és a visszavágás lehetősége tehát két hét múlva Katalóniában.

    AC Milan- FC Barcelona: 1-0 (1-0)
    Milánó, San Siro Stadion
    76.502 néző
    Vezette: Graham Poll (angol)

    AC Milan: Dida; Cafú, Nesta, Stam, Maldini; Pirlo; Gattuso, Kaká (Serginho, 83.p), Seedorf; Shevchenko (Crespo, 89.p), Filippo Inzaghi (Ambrosini, 76.p).

    Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Márquez; Xavi, Deco; Eto'o (Iniesta, 70.p), Larsson, Ronaldinho.

    Gól: 1-0. 31.perc: Shevchenko
    Sárga lap: Puyol (75.p).
  • DONGUBA
    #595
    Ronaldinho és Kaká szembesítve
    Írta: rhynn
    --------------------------------------------------------------------------------

    Ronaldinho és Kaká a BL szerdai napjának AC Milan - Fc Barcelona összecsapásának a két legnagyobb sztárja. Őket az fcbarcelona.com szembesítette.

    Ők ketten a brazil futball legnagyobb sztárjai közé tartoznak, s ezt hétről-hétre bizonyítják az olasz és a spanyol bajnokságban. Szerdán a Bajnokok- Ligájában először találkoznak egymással, hisz a nyáron mindketten kihagyták a Joan Gamper kupát.

    Hogyan mutatnád be honfitársadat?

    Ronaldinho: "Kaká egy rendkívüli képességekkel megáldott játékos, és számos remek egyéni tulajdonsága van."
    Kaká: "Ronaldinho egy hihetetlen gyors játékos. Egyszerre gyors és kreatív is. Nagyon nehéz megállítani, vagy a labdát elvenni tőle."

    Mi a legjobb tulajdonsága a másik csapatnak?

    Ronaldinho: "Ha minden mást figyelmen kívül hagyunk, a Milan csapatként is nagyszerű. A csapatot olyan játékosok alkotják, amelyek nagyon ritkán kerülnek formán kívül." Kaká: "A Barca legfontosabb tulajdonsága, hogy képesek alkotni. Ők nagyon jók a pálya minden szegletében. Meg kell próbálni csökkenteni a támadási területeiket és az indításaikat."

    Ronaldinhon és Kakán kívül melyik játékost emelnéd ki?

    Ronaldinho nem hajlandó senkit se kiemelni a Milanból: "Nem szeretnék senkit név szerint kiemelni. A csapatra kell koncentrálnunk, nem egyes játékosokra, főleg, ha olyan szintű csapatról beszélünk, mint a Milan."
    Kaká egy másik brazilt emelt ki, Decot, egy speciális dícsérettel: "Ő tényleg nagyon jól jászik. De nem csak ő, hanem Eto'o és Larsson is nagy formában vannak. S a védelem is nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik."

    Mit gondolsz, a Milan vagy a Barca lesz a BL döntőjében?

    Ronaldinho úgy gondolja, mindkét csapat nagyon erős, s mindkettő képes lesz a döntőbe jutni. "Jelenleg mindkét csapat nagy formában van, s ez valószínüleg az egész torna folyamán folytatódni fog."
    Kaká nem zárja ki ezt a lehetőséget sem, de kiemeli a saját csapatát: "Lehetséges, de szerintem a legfontosabb, hogy a Milan ott legyen. Aztán majd gondolkodhatunk azon, hogy ki legyen az ellenfél."

    Mi a véleményed az ellenfél edzőjéről?

    Ronaldinho: "Ancelotti egy nagy játékos volt, s most megmutatta a képességét, hogy egy legfelsőbb szintű csapatot is képes irányítani."
    Kaká szintén dícséri Rijkaardot: "Ő egy nagyszerű játékos volt. Edzőként pedig hihetetlen dolgokat vitt véghez.Azonban remélem és szeretném, ha a szerdai mérkőzésen nem a legjobb döntéseket hozná."

    Szerinted hogyan lehet Kakát/ Ronaldinhot megállítani?

    Ronaldinho: "Ahhoz, hogy megállítsuk Kakát, a talpunkra kell állni egy csapatként, már csak a képességei miatt is. Fontos lesz, hogy embert fogjunk, s figyeljünk a területre történő belépéseire" .
    Kaká: "Szorosan kell fognunk Ronaldinhot, mert neki elég a legkisebb talpalatnyi terület is, hogy valami rendkívülit vigyen véghez. Minél kevesebb helyet adunk neki ehhez, annál jobb."

    Ronaldinho és Kaká Brazíliáról

    Melyik Brazil liga meccset tudnád összehasonlítani a Barca - Milannal?

    Ronaldinho: "Ott teljesen más a helyzet, az egy hazai mérkőzés lenne, ez pedig egy európai nemzetközi meccs. De ha valami nagyot kellene választanom, a Corinthians - Flamengo összecsapást választanám."
    Kaká: "Nehéz lenne megmondani. Ez egy egyedi mérkőzés. Nem könnyű két olyan csapatot találni, mint ezek."

    Mi hiányzik legjobban Brazíliából?

    Mindkét játékos megegyezett, hogy hiányoznak a barátaik, s Kaká hozzáteszi, hogy: "Szeretnék közelebb lenni a barátnőmhöz, aki még mindig ott él, s ahányszor csak látni szeretne, ide kell, hogy jöjjön."

    Ki volt a gyerekkorod példaképe?

    Ronaldinho saját családját említi meg, főleg testvérét, Robertot, aki most az ügynöke is.
    Kaká Rait választaná. "Ő a Sao Paoloban játszott, majd a PSG-ben. Mostanság pedig jótékonysági munkával tölti idejét." A Barca szurkolói szintén emlékezhetnek rá az 1993-as Interkontinentális kupa döntőjéből.
  • DONGUBA
    #594
    Leo-t nem zavarja a média érdeklődése
    Írta: rhynn
    --------------------------------------------------------------------------------

    Lionel Messi felkeltette a média érdeklődését is, miután az Espanyol ellen győztes mérkőzésen bemutatkozott a Barcelona felnőtt csapatában.

    Bár mindössze öt percet játszott a mérkőzésen, majdnem sikerült társaival összehoznia egy gólt is. Emellett pályára lépésével egy régi rekordot is megdöntött.A 17 éves argentin csodagyerek a valaha volt legfiatalabb játékos, aki a Barcelona színeiben bajnoki mérkőzést játszott.A mérkőzés után pedig a következőket nyilatkozta: "Mindössze csak játszani szeretnék. Élvezem a labdarúgást. A média nyomása nincs hatással rám." Jó hír, hogy Messit szerződése 2012-ig, azaz további 7 és fél évig köti a Barcához, s szerte Európában úgy hírlik, hogy közel 100 millió fontos (!) kivásárlási ára van, ami a világon az egyik legmagasabb ismert érték. Ne feledjük, hogy Ronaldinho is "csak" 150 millió eurós kivásárlási árral rendelkezik.
  • DONGUBA
    #593
    Rijkaard csak az eredménnyel volt elégedett
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    Az 1-0-ás Espanyol elleni győzelem után Frank Rijkaard elégedetten nyilatkozott fiai teljesítményéről.

    "Bátran állíthatjuk, hogy a mérkőzést mi irányítottuk. Mint minden összecsapást ezt is speciálisnak tekintettük. Sok helyzetünk volt, bár nem volt túl aktraktív a játékunk. Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Bizonyos szempontból a legfontosabb dolog számomra, hogy miénk a 3 pont, bár nem a megszokott színvonalon játszottunk."

    Rijkaard ezt követően az Espanyolt méltatta. "Mindent megtettek,hogy megnehezítsék az életünket. A hosszú labdáikkal sokat rontottak játékunkon, mert ez arra kényszerített minket, hogy lassan hátulról kezdjük felépíteni a támadásainkat."

    A Barca mestere továbbá el volt ragadtatva Márquez kitűnő játékától, aki nem a megszokott középhátvéd poszton, hanem előrébb tolva védekező középpályást játszott - a sérüléshullám miatt -, és remekül látta el a feladatát. A holland kiemelte még Belletti és Van Bronckhorst jó teljesítményét is.
  • DONGUBA
    #592
    Megvan a derbi is: Espanyol- Barcelona: 0-1 (0-1)
    Írta: Z. Iván
    --------------------------------------------------------------------------------

    A Barcelona nehéz, küzdelmes mérkőzésen végül győzni tudott, és ismét győzelemmel távozott a Montjuic Stadionból. Az Espanyol elleni találkozón a Barca végig fölényben játszott, mégis csak egy gólt tudott szerezni a kisebbik barcelonai együttes ellen. A győzelem viszont így is teljesen megérdemelt.

    A várakozásoknak megfelelően kemény találkozó volt a szezonbeli első katalán derbi, ahol már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a támadóbban fellépő Barcelona. Frank Rijkaard ezúttal semmilyen meglepetést nem tartogatott a kezdőcsapatot illetően, bár az is igaz, hogy a sérülések folytán erre már nem is maradt lehetősége. A Barcának szerencséje volt a találkozó elején, hiszen a 9. percben Deco lövése megpattant egy védőn -mely így már védhetetlenné vált- s a hálóba vágódott. Kameni kapus hiába kapaszkodott, a 20-22 méterről elengedett lövés a hálóőr szempontjából roppant szerencsétlenül pattant. Az Espanyol a gólt követően más sebességre kapcsolt, s több veszélyes támadást vezetett. Ugyanakkor a mérkőzés ezen szakasza nem tartott sokáig, mert a Barca idővel átvette a játék irányítását, és ismét helyzeteket alakított ki. A gránátvörös-kéknél elsősorban a középpályások villogtak, és a támadósor tagjai jóval szürkébben játszottak. Sem Ronaldinho, sem Larsson nem játszott csúcsformában, de Eto'o is csak ritkán mutatta meg mire képes. A támadók mentségére szóljon, hogy gyakran percekig nem jutottak labdához, s így nehéz is lett volna maradandót alkotni.

    A második félidő elején Eto'o sokat tehett volna azért, hogy Barcelona gránátvörös-kék fele kicsit megnyugodjon, mert a félidő 3. percében egy csodálatos Belletti indítást követően tiszta ziccerben nemcsak a kapust, hanem a kaput is átemelte a labdával. A kihagyott ziccer nem szegte kedvét a Barcának, s a későbbiekben is inkább a Rijkaard csapat akarata érvényesült. Az 54. percben is nagy gólszerzési lehetőséget hagyott ki a nagyobbik katalán csapat: Ekkor Ronaldinho remek átadásából Deco került helyzetbe, de a rövid sarokra tartó lövést védte Kameni. A 69. percben már a korábbi előkészítő, Ronaldinho veszélyeztetett, s Larsson volt a kiszolgáló. Ronnie-nak ezúttal sem volt szerencséje, mert a hosszú sarokra pörgetett lövése ha csak kicsivel is, de célt tévesztett. A játék sem ekkor, sem máskor a találkozón nem volt szemet gyönyörködtető, de ezen a mérkőzésen talán a legjobb napját kifogó Barca sem parádézott volna. Az esélyesebb Barcelona viszonylag rosszabb játékkal is uralta a mérkőzést, és több helyzetet dolgozott ki. A derbi 79. percében Gio végezhetett el szabadrúgást 23-25 méterről, de neki sem volt szerencséje, mert remek csavart lövése a felső lécről vágódott a vonalon túlra. Öt perccel a találkozó vége előtt egy szerencsétlen szituáció végén könnyen kiegyenlíthetett volna az Espanyol, de Valdés kapus bizonyította, hogy földön vekve is remekül véd, így a Barca megőrizte csekély előnyét.

    A derbi a várakozásokkal ellentétben nem hozott csodálatos játékot, de a nagy küzdelemre nem lehetett panasz. A Barcelona megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, s 19 pontjával akkor is vezeti majd a Primera Division mezőnyét, ha a Valencia ma nyerni tud a Sevilla ellen. Végezetül érdemes kiemelni, hogy -csereként beállva- bemutatkozott az első osztályban Lionel Messi, a B csapat 17 éves géniusza.

    RCD Espanyol- FC Barcelona: 0-1 (0-1)
    Barcelona, Lluís Companys Olimpiai Stadion
    34.400 néző
    Vezette: Megía Dávila

    RCD Espanyol: Kameni; Ibarra, Lopo, Pochettino, David García, Ito, Morales (Alex Fernández, 61.p), Maxi (Amavisca, 61.p), Oscar Serrano (Ferran Corominas, 75p.), De la Peña és Tamudo.

    FC Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst, Márquez, Xavi, Deco (Messi, 83.p), Larsson, Eto'o (Iniesta, 68.p) és Ronaldinho.

    Gól: 0-1, 9.perc: Deco.
    A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Deco Anderson
  • DONGUBA
    #591
    Messi: "Még sokat kell tanulnom"
    Írta: rhynn
    --------------------------------------------------------------------------------

    Leo Messi a legfiatalabb játékos, aki valaha debütált a Barca színeiben a ligában. Bemutatkozása szombaton az Espanyol ellen olyan volt számára, "mint egy álom" , de elismerte, hogy még sokat kell tanulnia.

    A derbi az mindig is egy különleges alkalom, s az elmúlt szombati méginkább az volt egy játékos számára. Lionel Messi ezen a mérkőzésen debütált a Barca színeiben. A helyszín a Lluís Companys Stadion, ahol bár csak 8 perce volt a játékosnak, ez elég volt arra, hogy részt vegyen egy hatalmas helyzetben, ami akár góllal is végződhetett volna. "Megvolt rá az esély, de mégsem sikerült, remélem legközelebb már jobban végződnek a dolgok" - nyilatkozta Messi a sajtótájékoztatón a vasárnapi edzés után.

    Pillanatok a debütálás előtt

    "Amikor a hotelben voltam, gondoltam rá, hogy ez lehet a debütáló meccsem, de amikor már a kispadon ültem, s néztem a mérkőzést, biztos voltam benne, hogy ez nem azon a mérkőzésen jön el" - ismerte el Messi. Végül Rijkaard eldöntötte, hogy mégis ez lesz az a mérkőzés: "A fellegekben jártam, amikor azt mondta, hogy melegítsek be, s amikor már a cserére vártam, csak szerettem volna a pályán lenni, s elkezdeni a játékot. Nem akartam nagyon elszállni, így nem is voltam ideges."

    Persze Messi elismeri: "Nem volt túl sok időm ahhoz, hogy valami nagyot alkossak, de ennek ellenére nagyon élveztem." Az argentin számára a foci csak szórakozás: "Mindig megpróbálom jól érezni magam."

    Egy látványos felemelkedés

    Messi 13 évesen került a Barcához, előtte a Newell’s "szamárlétrán": Három év alatt a Junior A csapatból a Barca B-be került, ahogy már aktív csapattag lett az előző szezonban. Ennek ellenére Messi fél lábbal még mindig a földön jár, s elismeri: "Még sokat kell tanulnom, hiszen nagyon fiatal vagyok."

    A Milan-teszt

    "Ezentúl is a Barca B-ben folytatom, s megpróbálom a legtöbbet nyújtani ott is." - tette hozzá. De mivel a Barcát egy hatalmas sérüléshullám sújtja, elég valószínü, hogy Messi még néhány mérkőzés erejéig a felnőtt kerettel marad. A következő teszt a fiatal számára a Bajnokok-Ligája lehet az AC Milan ellen a San Siroban. Erre a lehetőségre Messi ezt mondta: "Rijkaard még nem mondott semmit, egyelőre folytatom az edzést velük, s ha újból felhívnak, élvezni fogom az utat és a kispad koptatását."

    A különbségek a Barca B és az első csapat között

    Messi már játszott több derbit is a Barca mezében, de a múlt vasárnapi mérkőzés után a fiatal argentin megtudta, hogy "a játék tényleg teljesen más, az iram sokkal gyorsabb, s az ellenfelek is sokkal keményebbek és tapasztaltabbak."

    Mivel a vasárnap az Anyák Napja Argentínában
  • Cucu13
    #590
    Barcaaaaa
  • DONGUBA
    #589
    Zanetti után érdeklődik a Barca
    Írta: B.Tibor
    --------------------------------------------------------------------------------

    Az Internazionale megerősítette, hogy a katalánok érdeklődnek a játékos után.

    Bár a Barca vezetősége korábban kijelentette, nem szándékoznak jelenleg új játékosokat igazolni, az átigazolási piac megnyitásáig sem tétlenkednek ugyanakkor.

    Az El Mundo Deportivo híre szerint Laporta, Rosell, Begiristain és Rijkaard számba vették a lehetséges aspiránsokat, sőt már a puhatolózó tárgyalásokat is megkezdték, például Cristiano Zanetti esetében.

    Gabriele Oriali az Internazionale igazgatója megerősítette a katalán sportnapilapnak, hogy a Barcelona érdeklődik a válogatott játékos iránt, aki ugyan kiesett Roberto Mancini kegyeiből, viszont a Barcánál fontos szerepet kaphat a középpálya erősítésében, csakúgy, mint a korábban - pletyka szinten - megnevezett Alessio Tacchinardi és Olivier Dacourt.

    Zanetti 27 éves, 180 cm magas és 77 kiló. Az Interben 1999-ben mutatkozott be, azóta 63 olasz bajnokin, 3 olaszkupa és 23 nemzetközi találkozón volt kezdő, s ezalatt 3 gólt rúgott.

    A válogatottba 2001 novemberében debütált, azóta 16 meccsen volt a kezdő tizenegy tagja, és egyszer sikerült neki a hálóba találnia.

    Egyetlen hátránya lehet, mégpedig az, hogy az olaszok már nevezték őt a BL-re, így a nemzetközi kupában biztosan nem léphet majd pályára