33513








Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • B0B0
    #7361
    Igen, őt valóban kihagytam, de ugye ő sem az a védekező típus
  • fernando torres
    #7360
    Xavi kimaradt a világklasszisok kp-ok közül
  • fernando torres
    #7359
    Városi rangadón bukott a Barca

    Az Espanyol teljesen megérdemelten nyert a Barcelona ellen. A gránátvörös-kék csapat második vereségét szenvedte el a bajnokságban.

    A spanyol bajnokság 18. fordulójában az Espanyol a 145. katalán derbin 3-1-re legyőzte a Barcelonát. A mérkőzés 32. percében Luis Garcia vette be a Barca kapuját, a címvédő sokáig nem találta a hazaiak védekezésének ellenszerét. A hétközi kupafordulóban bizonyító Saviola a szünetben csereként állt be, majd a 60. percben a tizenhatos előtt megtolta a labdát, és jobbal a jobb alsóba lőtt. Az argentin harmadik bajnoki góljával egyenlített a Barca.

    A gránátvörös-kékek azonban nem álmodozhattak sokáig a vezetés megszerzéséről, Tamudo a 65. percben újra előnyhöz juttatta az Espanyolt. A hátralévő időben a Barcelona nyomni próbált, de a hazai kontrák nagyon veszélyesek voltak. Pandiani előbb tisztán lőtt mellé, majd fejesét követően a léc mentett. A mérkőzésen a játékosok faragták egymást, a játékvezetőnek tíz alkalommal kellett sárga lappal szankcionálni. A hosszabbításban a mindent egy lapra feltevő Barcelona egy kontra alkalmával megkapta a kegyelemdöfést, Rufete a 91. percben beállította a 3-1-es végeredményt.

    A másik szombati mérkőzésen a fordulót megelőzően negyedik helyen álló Valencia könnyedén verte 3-0-ra otthonában Levantét.

    Spanyol bajnokság, 18. forduló:

    Espanyol-Barcelona 3-1
    G.: Garcia a 31., Tamudo a 65., Rufete a 91., illetve Saviola a 60. perc
  • B0B0
    #7358
    Gyerekek! Ne abban reménykedjünk, a többiek nem nyernek. Jól kéne játszani, de így nem lehet, hogy a középpályán mindenki kapura tör. Van 3 világklasszis középpályásunk (Ronaldinho, Deco, Iniesta) de ők nem védekeznek (nem is nagyon akarnak). Ezt nem lehet, hogy csak belőlük áll a kp. Kell legalább egy Motta, vagy Sylvinho, vagy akárki aki visszafut. Többet láttam az a szarrá szidott Gudjohnsen-t hátul, mint bármelyiküket. Puyolt meg nem hibáztatnám egy olyan meccsen, amikor 3 percenként egyedül néz szembe vagy 3-4 ellenféllel. Maradjunk annyiban, hogy nincs csatárunk. Régen sem kaptunk kevés gól, de majd mindig többet lőttünk. Nincs olyan csatárunk, aki abszolult formában van és Ronaldinho sem lőhet minden meccsen 2-3 gólt.
  • Ronaldinhos10
    #7357
    Ezt nem hiszem el ahogy BOBO mondta a védelem egy nagy szar!!!!!!!!! az utolsó 5 percben átkapcsoltam mert egyszerűen nem lehetett tovább nézni azt amit műveltek
    itt most már csak Eto'o és Messi visszatérése segithet a csapaton
  • Zséé
    #7356
    Hát jah érdekes cserék voltak. De legalább jól szétcsapta a kispadot :DDD
  • GTheo
    #7355
    Edmilson halálgyenge volt,Puyol sem volt vmi jó(2dik gólban bennevolt), Riijkardot meg nemértem...Oleguert hozzabe, meg mottát(mondjuk mottát edmi helyére kellett vlna), és ezquerrot bekellett volna küldeni.akármien béna, felíveléseknél belepöccinthetett volna v akármi....
  • fernando torres
    #7354
    harmatgyengék voltunk..
    és hogy milyen gólokat kapunk.hihetetlen.
  • Zséé
    #7353
    Hát igen...
    Megérdemeltük ezt a vereséget. Mindenki hihetetlen gyenge volt. Ronaldinho csak reklamált ha már hozzáértek. Hihetetlen dühítő meccs volt. Reménykedjünk, hogy a riválisok nem nyernek...
  • B0B0
    #7352
    Ez katasztrófa. Komolyan mondom, nem tudom mit hittek ezek ma
  • B0B0
    #7351
    Hát én nem mondanám, hogy a semmiből. A védelem ma egy kalap szar
  • Zséé
    #7350
    ezt nem hiszem el...
    megint a semmiből bazze
  • B0B0
    #7349
    Úgy látszik, Frankie meghallot engem. :) Jön Motta
  • tobias88
    #7348
    és nem szereti Riijkard! Szte jobb Ezquerro, de senki más nem gondolja így
  • Zséé
    #7347
    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL SAVIOLA!!!!
  • B0B0
    #7346
    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!

    Saviolaaaaaaaaaaaaaa!!!!
  • B0B0
    #7345
    Ez azért van, mert nincs olyan ember a középpályán, aki jól védekezik és mindig visszafut.
  • Zséé
    #7344
    Igen, de nem mi vezetünk...
    Az pedig mostanában megszokott, hogy ha az ellenfélnek van 1-2 helyzete abból tuti kapunk egy gólt, nekünk meg 6-7 helyzetből megy be egy, és ezek is általában pontrúgásból esnek. Az is kezd nagyon átlátszóvá válni már, hogy állandóan Giulynak ívelgetik keresztbe.
  • B0B0
    #7343
    Kis szerencsével mi is vezethetnénk
  • Zséé
    #7342
    félidőben 1-0 Espanyolnak...
    Nagyon gyengén játszunk (Edmilson különösen). Valamit változtatni kell félidőben, mert a kapu előtt tanácstalanok vagyunk.
  • Zséé
    #7341
    nem megint hanem még mindig :D
  • Monoton
    #7340
    Bannert valaki csináljon, mert egy 800 pikszel széles bannert nem fogok berakni (vagy csinálok Én)

    memé kell megint? mostani nemjó?
  • B0B0
    #7339
    Kíváncsi leszek, hogy Ronaldinho milyen formában van
  • Ronaldinhos10
    #7338
    még szerdán könnyebb izomsérülést szenvedett de jövő héten már valószinű játszik
  • NeoMaN
    #7337
    Kösz!
    Deco?
  • Ronaldinhos10
    #7336
    Kapusok: Valdés, Jorquera,
    Védők: Puyol, Belletti, Sylvinho, Gio, Oleguer, Márquez
    Középpályások: Iniesta, Xavi, Edmílson, Motta,
    Támadók: Gudjohnsen, Saviola, Ronaldinho, Giuly és Ezquerro.

    Valószinű ez lesz a kezdő:Valdés; Belletti, Puyol, Márquez, Gio (Sylvinho); Edmílson, Xavi, Iniesta; Giuly, Ronaldinho és Gudjohnsen.
  • NeoMaN
    #7335
    Keret mi lesz?
  • craft
    #7334
    Ma Espanyol szégyen vereségnek teszi ki magát ÉRZEM:)
  • B0B0
    #7333
    Köszönöm :)
  • tobias88
    #7332
    bocs, az ígyet nem láttam valamiért
  • DJ BP
    #7331
    Ritkán játszik ilyen jól, így érti :)
  • tobias88
    #7330
    azért haragszik rá mert elég ritkán játszik?
    VAGY
    azért nem játszatja sűrűbben, mert ritkán játszik
  • B0B0
    #7329
    Mert eléggé ritkán játszik így
  • Ronaldinhos10
    #7328
    jól van hoztuk a kötelezőt
  • Jagi
    #7327
    Nah, nemtom a "Franky" miért nem játszatja sűrűben Saviolat, pedig...
    szal, a fene se tudja miért "haragszik rá"
  • B0B0
    #7326
    Helyes! :)
  • Zséé
    #7325
    FT Deportivo Alaves [0 - 2] Barcelona
    57' [0 - 1] J.P. Saviola
    80' [0 - 2] J.P. Saviola

    Asszem eldőlt a továbbjutás...
  • Zséé
    #7324
    74' Deportivo Alaves [0 - 1] Barcelona
    57' [0 - 1] J.P. Saviola
  • craft
    #7323
    Eljött a várva várt nap--->remélem a barca győzelmének a napja:)
  • bigapó
    #7322
    tartalék csapattal maximum gyengébb csapat ellen állnak ki, de persze ez attól is függ, hogy milyen forduló jön, mert elődöntőben egy valahogy odakerült 2. osztályú csapat ellen is az "A" csapat áll fel, esetleg egy-két poszt változással.