94974
10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • Yetike
    #3027
    Repülőtank kategóriában ez a kedvencem :



    T-80UK




  • Kata
    #3026
    "Légierõ. Repülés. De szép dolgok ezek.

    De nem nálunk. Eleve, Magyarországnak nincs önálló légiereje. A gengszterváltás idején rövid ideig volt, aztán mégiscsak besuvasztották a Szárazföldi Parancsnokság fennhatósága alá. Ez így nagyon jó, meg is tette hatását a szakmai féltékenység, a zömében harckocsizó múltú vezérkari tisztek szépen elsorvasztották a légierõt. Na de ez itt a Droidzóna, tehát droidsztori következik, mégpedig a sokat vitatott JAS-39 Gripen vadászgépek körül folyó dolgokról lesz szó. Az igazán súlyos és fájdalmas ebben a sztoriban az, hogy ez a droidság az országnak dollármilliárdokba került, és ha utánaszámolunk, kiderül, hogy a Gripenek megvásárlásakor minden magyar állampolgár zsebébõl kb. százezer forintot húztak ki. Hja, kérem, a haditechnika nem olcsó mulatság. Nézzük, mit sikerült ennyi pénzért megvenni.

    Most nem is arról írnék, hogy mekkora egy rakás szar ez a repülõgép. A barom magyarokon kívül nem is vette meg senki, csak a barom svédek használják, mert nekik muszáj. A gép befejezetlen, még egy csomó alapdologra nem képes, mint például a földi célok elleni csapásmérés, csak késõbbre ígérgetik a szoftverek frissítését, meg az újabbnál újabb rendszereket, amitõl majd tudni fogja. Még szerencse, hogy többfeladatú vadászbombázónak hívják. De 2010-ig örüljünk, ha fel lehet vele szállni. Annak ellenére rendszeresítjük ezt a svéd szemetet, hogy már 1995-ben döntés született az F-16-os rendszeresítésérõl, ami egy rengeteg háborúban kipróbált, folyamatosan fejlesztett, vagy ötven ország által üzemeltetett repülõgép, amit teljesen készen szállítanának, nem kell hozzá semmit külön venni, pláne nem kéne évtizedeket várni az alaprendszerek mûködõképessé tételére, és így is alig több, mint a felébe kerülne a hiperszuper Gripennek, ami egyébként a legdrágább repülõgép volt a tenderen. (A másik két induló az F-18-as és a Mirage 2000 volt.) De nem, az okos droidok kitalálták, hogy az F-16 egy elavult gép, mert a hetvenes években jött ki, és nem kell. Igen, az alapváltozat valóban 1976-ban repült elõször, az meg már más kérdés, hogy a legújabb változat, az F-16 Block 60 meg 2004-ben, és bemutatásakor máris megvette vagy hat ország, és még az se került annyiba, mint ez az összevissza tákolt IKEA-repülõ. A Gripent pedig csak súlyos megvesztegetési botrányok közepette tudták eladni, többek közt olyan balfasz országoknak, mint Magyarország. A cseheknek is majdnem eladták, de ott nem volt olyan hülye a számvevõszék, hogy ne vegye észre a tender körüli "érdekes" dolgokat. Ott épp most folyik a tender felülvizsgálata. De hagyjuk ezt, repülõs körökben ez már lerágott csont.

    A mai dühöngésem tárgya tehát nem is a repülõ maga, hanem a hozzá rendszeresített fegyverzet. A Gripeneket azért vásároltuk meg, mert a régi MiG-21-esek elavultak, lejárt az üzemidejük, és selejtezni kellett õket. A légierõ - helyesen - olyan váltótípust keresett, amely nem csak kiváltaná az öreg MiG-eket, hanem egyúttal pótolná a korábban kivont Szu-22-es csapásmérõ vadászbombázókat is, és egyúttal a 2010-ben kivonásra kerülõ MiG-29-eseket is felválthatná. Azaz egy többfeladatú vadászbombázót kerestek. Ez teljesen rendjén való, hiszen manapság már csak ilyen sokoldalú harci repülõgépeket építenek és rendszeresítenek mindenhol. A típusváltás egyik alternatívája lett volna, hogy a MiG-21-eseket felújítják és modernizálják, új fedélzeti számítógéppel és elektronikai rendszerekkel látják el. Románia például ezt a megoldást választotta, és a román légierõben már évek óta repülnek a MiG-21 Lancer elnevezésû, Izraelben átépített gépek. Nekünk azonban új gép kellett, bár már a kezdet kezdetén is lehetett tudni, hogy nem sok pénz lesz rá.

    A Gripen kétféle légiharc-rakétát kap majd. Látóhatáron túli célpontok ellen a vadonatúj AIM-120 AMRAAM amerikai rakétát hordozza majd, ami valóban remek választás, mindenféle szempontból. Ráadásul ebbõl is a legújabb, 2000 óta gyártott változatot kapjuk. Igaz ugyan, hogy mire a rakétavásárlás aktuális lesz, 2008 körül, már lesz még újabb változat is, de végül is ne kötözködjünk, ezzel sincs semmi baj. Hát a rakétával nincs. Na de a gépnek el is kell tudnia indítani az AMRAAM-ot, különben csak nehezék. Nos, természetesen nem tudja... A svédek persze rögtön megígérték, hogy készítenek hozzá szoftvert is, meg indítósínt is, persze jó pénzért, de van egy bökkenõ: Magyarország ugyan megkaphatja az AMRAAM-ot az USA-tól, de nem adhatja tovább Svédországnak sem a fegyvert, sem a dokumentációt, mert Svédország csak társult tagja a NATO-nak, nem pedig teljes jogú szövetséges. A jogszabály pedig jogszabály, amit az amerikaiak nagyon komolyan vesznek. De ha netán mégis sikerülne megoldani a problémát, akkor meg nem lesz annyi rakétánk, hogy a pilóták éleslövészeten kipróbálhassák, gyakorolhassanak az AMRAAM-mal. Majd ha háború lesz, játszhatnak vele, addig nem. Egyébként a MiG-29-eseknél is megvan ez a probléma, a magyar pilóták sohasem indítottak még R-27-es vagy R-73-as rakétát, pedig ezek lennének a 29-es fõ fegyverei.

    A második fegyverkategória a kis hatótávolságú légiharc-rakéta. Mit hordozhat a Gripen? Az AIM-9 Sidewinder rakétát, például. Ez is jó kis rakéta, a legújabb verziója, az AIM-9X egészen bámulatos paraméterekkel rendelkezik. Csakhogy mi nem azt kapjuk. Még csak nem is az elõzõ változatot. A mi Gripenjeink a kivénhedt AIM-9L változatot fogják cipelni, ami még a vietnami háború idején gyártottak, és aminek a harci értéke manapság nagyjából egy kóbor kutya faszával egyenértékû. Ráadásul ezeket a svéd és a német légierõ selejtezésre váró készletébõl kapjuk, jó részük már közelít üzemideje végéhez. Ezek a rakéták kisebb harcértéket képviselnek, mint a MiG-21-esek R-60-as rakétái, pedig azok a világ egyik legrosszabb hatásfokú légiharc-fegyverei voltak! Na persze, a hivatalos magyarázat most is megvan: azért ezt vesszük, mert olcsó! Tesco Gazdaságos Légierõ bazmeg. Röhej.

    A földi célok elleni fegyverzet? Ó, igen, van az is. Hivatalosan a Gripen szinte mindent hordozhat, amivel a NATO-ban a levegõbõl a föld felé lõni lehet. Hivatalosan... A gép az amerikai Paveway lézeres irányítású bombákat fogja hordozni, ami remek dolog, csak éppen ugyanezeknek a bombáknak a sokkal pontosabb mûholdvezérlésû változatait fele ennyiért megvásárolhatnánk. A gond csak az, hogy ezeket a Gripen nem tudja hordozni. Olyan rugalmas kis gép ez, az elkészülése után két évvel megjelent fegyvert már nem is lehet rátenni. Remek. Földi célok elleni rakétának az AGM-65 Maverick különféle változatait ajánlják, ami szintén amerikai fegyver. A Gripen ezekkel sem tud mit kezdeni, mert nincs hozzá megfelelõ indítósín. Azokat még csak most tervezik.

    Összefoglalva tehát, mire is költöttek el sok milliárdot az adófizetõk pénzébõl? Van egy hipermodern, csilivili repülõgépünk, ami távolsági légiharcra nem alkalmas, közelharcban harminc éve elavult rakétákkal szórakoztatja az ellenséget, földi célok ellen pedig csak korlátozottan vethetõ be. Ez igazán remek, ugyanis a MiG-21-esek pontosan ugyanezt tudták, mindenféle modernizálás nélkül is. Ráadásul a Gripenhez nem vásárolják meg a sisakba szerelhetõ adatmegjelenítõket, mert az drága, és így a modern amerikai lézervezérlésû bombák hatékonysága is hasonló lesz, mint a MiG-21-es régi, 250 kg-os bombáié. Inkább újították volna fel a MiG-eket, és akkor nem kéne sírni, hogy jaj de kevés a pénzünk! De nem, mert a MiG orosz gyártmány, tehát a Sátántól való, el kell pusztítani.

    Mellesleg jegyzem meg, hogy a Gripen harci túlélõképessége is nulla. Arról például senki sem tud, hogy a gépeken lesz-e infracsapda- és dipólköteg-szóró, ami az infravörös és radarirányítású rakéták elleni tevékenység alapvetõ eszköze, immár vagy negyven éve. A magyarok illetékeseknek eszükbe sem jutott ezt megkérdezni... Nem lesz rendszeresítve semmiféle aktív zavaróeszköz (ECM) sem, nehogy elrontsa a gép az ellenséges légvédelem szórakozását. A gép sérülésállóságáról szintén nem tudunk semmit, de a gép tervezõi sem sokkal többet. A svédeknek ugyanis nincs elsõ kézbõl szerzett tapasztalatuk a repülõgépek harci sérüléseirõl, igénybevételérõl. Svéd gyártmányú repülõgép még sohasem vett részt semmiféle éles hadmûveletben. Igy aztán senki sem tudja, mi az, amit a Gripen elvisel, és mi az, amit nem. Kipróbálatlan, kiforratlan technika. Mi, magyarok természetesen ebbõl is a legszarabbat választottuk, az elsõ változatot, amit, miután megtudtuk, hogy annál van újabb is, utólag megfoltoztak itt-ott, belerakták az újabb elektronikát és hasonlókat. Persze külön felárért.

    És végezetül, hogyan fognak felkészülni a Gripen használatára a magyar pilóták? Miután a kiváló magyar repülõtiszt-képzést az elmúlt évek kormányai sikeresen szétverték, a tapasztalt pilótákat pedig a rendszeres leépítések keretében szélnek eresztették, sebtiben kellett pilótákat toborozni az új gépre. Több milliárd forintért egy tucat fiatal pilótát képeztek ki Kanadában a Gripen vezetésére. A srácokat hallelujázva mutogatta a szaksajtó egy darabig, arról azonban már nem írtak, hogy a kiképzés után pár hónappal már többüket le is szerelték, mert úgysem lesz pénz repültetni õket. Igazán jó ötlet, képezzünk ki egy csomó pilótát, aztán rúgjuk ki mindet. De ez még hagyján: ezek után a Honvédelmi Minisztérium féloldalas hirdetésekben keres jelentkezõket a repülõmagazinok oldalain vadászpilótának. Az már eszükbe se jut, hogy a drága pénzen kiképzett embereket esetleg visszacsalogassák! Persze, azok már biztos régen dobbantottak külföldi légitársaságokhoz, és eszük ágában sincs visszajönni bohóckodni. Röhejes a színvonal csökkenése is, hiszen az elsõ pilótákat még szigorú követelményrendszerben, a katonai fõiskolák hallgatói állományából válogatták, most pedig már csiricsáré színes reklámokban hirdetik, hogy akárki jöhet, csak valaki jöjjön már! Azt viszont nem írják oda a reklám mellé, hogy épp most csökkentették újra a magyar vadászpilóták repültóra-keretét, ami eddig évi 40-50 óra körül volt, mármint a szerencsésebbeknek, mert a legtöbben még ennyit se repültek. A NATO-ban viszont évi 160-180 repült óra a minimum egy harci pilótának, és ezzel még csak legfeljebb a tartalék tartalékja lehet egy frontvonaltól távoli repülõtéren. A Magyar Honvédség erre azt találta ki, hogy minden évben az egyik pilóta repülhet ennyit, a többiek meg maximum tíz-húsz órát. A következõ évben egy másik pilóta kerül sorra, és így tovább. Remek. Lesz egy csomó félig kiképzett emberünk. Arról már ne is beszéljünk, hogy a SAAB gyár hivatalos álláspontja szerint a Gripen évente legfeljebb 160 órát repülhet. Vagyis a Gripen egyáltalán nem képes a NATO-követelményeknek megfelelni!

    S hadd mutassak be még egy példát, hogy okos szakértõink mennyire értik a dolgukat. A Gripenek rendszeresítése után a Honvédség 4 gépet akar felajánlani NATO feladatokra, míg 2+2 légvédelmi készültséget ad. Ezen kívül két darab kétüléses kiképzõgép is aktív lesz. Ha ezt teljesíteni akarják, akkor kb. 80 százalékos hadrafoghatóságot kell biztosítani, ami egy logisztikai csoda lesz, hiszen az amerikai légierõnek is csak 25-30% a hadrafoghatósági mutatója, a magyar átlag pedig általában 10 körül van. 80%-ot csak az izraeli légierõnek sikerült elérnie egyszer, a hatnapos háború során, amikor az egész ország egy emberként a hadsereget támogatta. Megnézném én azt, hogyan tudja a Magyar Honvédség ezt a színvonalat éveken keresztül, állandóan fenntartani!

    Ennyi lenne tehát a szerény véleményem a Gripenrõl és a rendszeresítésérõl. A konkrét adatok Kõvári László úr cikkébõl származnak, az Aranysas magazin e havi számából, illetve más szakmai forrásokból. A fenti történetet egyébként szinte szóról szóra megismételhetném, ha megírnám azt, hogy hogyan cserélték le a légvédelmi rakétacsapatoknál a megbízható orosz rakétaütegeket a csapnivaló francia Mistral rakétákra, holott lett volna sokkal célszerûbb fegyverrendszer is, fele annyi pénzért. A lényeg, hogy ha azt halljátok, hogy valaki megtámadta Magyarországot, pucoljatok minél messzebb! Nehogy véletlenül a fejetekre essen egy Paveway bomba, mert a pilóta sisakcélzó híján melléejti."
  • [NST]Cifu
    #3025
    Nem mentem el én sehova, csak egyszerűen összejött minden, és nincs fölös szabadidőm...
    De igérem hamarosan pótlom a lemaradást :)

    A flémelés meg kezd az idegeimre menni. Innentől a flém és az erősen offtopic üziket minden további nélkül törlöm, független a forrásától. Sajnálom, hogy ilyen hangnemet kell megütnöm...
  • Bucser
    #3024
    A T-90s-ről nem rossz a kép...:)
  • Yetike
    #3023
    Megfelelő előkészítés mellett a folyóalattjáró kategóriába is belesorolhatjuk :).
  • kiskorúbézoltán #3022
    "diezel aggregátor" ??? Mi ez tengeralattjáró ? :D
  • Yetike
    #3021
    A T-90 és T-80 két teljesen különböző orosz harckocsi.

    A T-90 egy V-84MS 840 lóerős diezel aggregátorral működik, míg a T-80u - t egy GTD-1250 típusú 1250 lóerős gázturbinás hajtóművel látták el.



    T-80UD




    T-80UM1




    T-90s
  • Bucser
    #3020
    Yetike: az előző kérdésem még állt:)
  • Bucser
    #3019
    Azt hiszem a téma le lett zárva ha kérdésed van privátban szívesen válaszolok... Én nem utálok senkit csak vannak akikkel nem tudok szót érteni ennyi...
  • Yetike
    #3018


    Ka-56
  • Cat #3017
    csatlakozom
  • Adam II
    #3016
    Mé utáljátok K Andrást ennyire????
  • Bucser
    #3015
    OFF TOPIC

    Értelmezd a válaszom ahogy akarod... Mások értették az álláspontom.. Veled valahogy sehol nem jutunk közös nevezőre... Se Forma 1 topicban anno se itt. Mind1... De én 1 véleménynyilvánitással be is fejeztem és nem kezdtem és vittem flém irényba itt már rég flém volt... és azt te kezdted... Az arcomat meg vállalom mert már kitudja mióta bárhol vagyok csak ezzel a névvel vagyok (Legyen sz DC++ról INdex Fórumról csapat fórumról vagy nyilvános bármilyen fórumról) Az egy dolog, hogy nem teszem boldog boldogtalan felé láthatóvá a képemet.... Ha kíváncsi vagy rá megnézheted a Dc-s megosztásomba.. Be van téve elég régóta...
    Ja és innentől ebben a Topicban semmilyen nem haditechnikát hanem személyes értelmezést jelentő válaszodat nem reagálom le...
    OFF VÉGE

    Yetike: T-90 volt a T-80 gázturbinás változata???
  • Yetike
    #3014
  • Yetike
    #3013
    A kedvenc páncélosom :)




    T-90
  • Yetike
    #3012
    Off:

    Amennyiben nem tudsz illő módon vitázni - gondolok itt arra, hogy nem adsz mindenféle kitalált értelmezést mások kommentjére, nem találsz ki hülyeségeket amiket mások által írtnak állítasz be, nem személyeskedsz ezekkel a szellemes beszólásokkal, a mondatok után csak 1 db írásjelet raksz, nem változtatod folyton az álláspontodat, nem hivatkozol olyan forrásra, ami Téged cáfol meg, nem minősítessz másokat, illetve rákényszeríted magad, hogy legalább egyszer elolvasd amit mások írnak (és ezt figyelembe is veszed) - úgy kérlek válts témát oda, ahol ez a stílus elfogadott (jelen pillanatban csak a Gumiszoba jut eszembe). Szerintem senki nem fog hiányolni...

    Off vége.
  • K.András
    #3011
    "Egyes elemzők szerint azonban a döntés elhibázottnak tűnik, a politikai vezetők ugyanis "felesleges kirakati tárgyakra szórják a pénzt", miközben nem képesek rábírni a hadvezetést a legalapvetőbb, égetően szükséges reformokra, amelyek lehetővé tennék, hogy az ország, ha szerény mértékben is, de valós módon hozzájáruljon az atlanti szövetség kapacitásaihoz "

    SZvsz ez nem igaz,ugyanis elindultak a reformok,legalábbis nálunk.2005-töl hivatásosok lesznek csak,és azt a pénzt amit idáig kiszortak a sorozással meg a 9 honapos "nyaralás" biztositásával,komoly feljesztésekre lehet majd forditani.
  • K.András
    #3010
    Nemár,ne kezd már el,ráadásul ne adjatok a számba olyat ami el sem hangzott belöle!!!Nem azt mondtam ,hogy önmagában mindent meg lehet oldani vele hanem azt, hogy önmagában többet meg lehet vele oldani mint bármi mással!!!Ugye érzed a különbséget a kettö állitás között?


    "Szánalmas... ÉS ha ilyen Kockafejűek voltak kiképzők hadseregben akkor örülök, hogy eszembe sem jutott bevonulni.... Én ott valószínűleg a meg nem értett zseni kategóri lennék mint te vagy itt... TE nem értessz senkit és téged sem ért senki.... "

    Ez a szánalmas,oda lett irva ne sértegessétek egymást,és te mit csinálsz???Olvasd el csak el miket irtál!Az a másik fele,hogy a kutyát nem érdekli ki ad igazat és ki nem(a tények attol tények lesznek mert valaki mást képzel a helyére),azt hiszed hogy te vagy itt a gyevi biro és majd igazságot fogsz tudni osztani,ehelyett elvitted flame irányba a dolgot,természetesen én az arcomat is vállalom a forumon,veled ellentétben,de ha igy lekocka fejüztél akkor lássunk rolad is egy képet,biztos te is egy tök szép gyerek vagy,nem véletlen nem raktál fel magadrol képet...
    Ennyi veled le is zártam.
  • Cat #3009
    ezt magyaráztam én is pár napja, sokkal hatékonyabban el lehetne költeni a pénzt másra
  • Cat #3008
    Financial Times: elhibázott a Gripen-vásárlás

    Független elemzők nem sok értelmét látják annak, hogy Magyarország, amely éppen most ígérte meg Brüsszelnek, hogy 2007-ig a GDP 3,1 százalékára csökkenti államháztartási hiányát, majdnem 1 milliárd dollárt költsön új harci repülőgépekre - írta kedden a Financial Times.

    A brit üzleti napilap Magyarország-melléklete szerint a tervezett hiánycsökkentést éppen eléggé megnehezíti az, hogy 2006-ban még lesz egy parlamenti választás is. A karbantartás nehézségei miatt a MiG-29-es flottából jelenleg mindössze hat tekinthető hadrendben állónak; a Fidesz-kormány 2001-es döntése 14 svéd Gripen vadászgép lízingjéről éppen ezért szükséges korszerűsítési lépésnek tűnhet "egy olyan ország részéről, amely lelkesen igyekszik eleget tenni NATO-tagsági kötelezettségeinek".

    Egyes elemzők szerint azonban a döntés elhibázottnak tűnik, a politikai vezetők ugyanis "felesleges kirakati tárgyakra szórják a pénzt", miközben nem képesek rábírni a hadvezetést a legalapvetőbb, égetően szükséges reformokra, amelyek lehetővé tennék, hogy az ország, ha szerény mértékben is, de valós módon hozzájáruljon az atlanti szövetség kapacitásaihoz - áll a Financial Timesban. A lap szerint a SAAB és a British Aerospace által gyártott 14 harci gép lízingje 600-700 millió dollárba fog kerülni, de a fegyverzet beszerzése és a kiképzés még ennél is sokkal nagyobbra hizlalja a számlát.

    Egy név nélkül idézett budapesti NATO-diplomata azt mondta a lapnak, hogy NATO-nak már most is több vadászgépe van a kelleténél. Hozzátette: félő, hogy Magyarországnak nem lesz pénze egy ilyen méretű légi század megfelelő karbantartására, még ha magukat a gépeket be is tudja szerezni. - Egymilliárd dolláros problémáról van szó - mondta az idézett diplomata.
  • XCoMA
    #3007
    Csatlakozom a két előttem szólóhoz!
  • Placebó
    #3006
    Légierő önmagában nem győzhet le hadseregeket. Ez evidencia. Ezért sem foglalkoztam eddig azzal az égbekiáltó f-sággal hogy csak a légierő. Látom valaki kevésbé bírta, de bíztam hogy megelőz valaki a beszólásban..:)
  • Bucser
    #3005
    K.András: Egyet nem értek (előljáróban csak az elmúlt 2 oldalt olvastam vissza de azt vettem ki hogy a légierő képes önmagában mindent megoldani legalább is te ezt állitod). Ehhez a véleményem: BULLSHIT. Minden normális haditechnikával foglalkozó ember tisztában van azzal, hogy a haderőnemek kiegészítik egymást. Amit a légierő fentről nem ér el azt a páncélosok és a gyalogság lentről kiiktatja. A légierő mindig csak fedezetet adott a földi erők ténykedéséhez. A világ legspeciálisabb minden területen ténykedő haderőnemében ami önálló hadviselésre lett kiképezve (marines) nem véletlenül áll gyalogságból tüzérekből páncélosokból és légierőből. HA a gyalogság nem volunl előre nem füstöli ki a légvédelmet vagy nem foglalja el a radarállomásokat akkor lehetnek akármilyen speciális (Wild Weasel századokat kivéve) bevetések az lesz a vége, hogy idő előtt oldalnak a pilóták vagy lelövik valamelyiket. Koszovó mutatta, hogy hogy csak a légierővel nem lehet megverni senkit. Ha a horvát hadsereg nem támad vissza a Szerbek ellen akkor Koszovóban mai napig ott trónolnának a szerbek és nem lenne nemzetközi ellenőrzés alatt. Ugyanis a Horvát hadsereg támadása miatt kellett elvonni csapatokat Koszovóból ami miatt egyszerűen tarthatatlanná vált a helyzet és könyebb volt feladni mint megtartani.... Másrészt a stíluson tényleg alakíthatnál, mert egyszerűen nem vagy hajlandó rendesen elolvasni és meggondolni, hogy a másik mit ír csak belemagyarázol valamit a szavakba amiknek semmi köze nincs hozzá... Szánalmas... ÉS ha ilyen Kockafejűek voltak kiképzők hadseregben akkor örülök, hogy eszembe sem jutott bevonulni.... Én ott valószínűleg a meg nem értett zseni kategóri lennék mint te vagy itt... TE nem értessz senkit és téged sem ért senki....
  • Strahd_
    #3004
    Akkor lenne jo ha olyan alakulatba lehetne bevonulni olyan "posztra" amire te akarsz :( ugy lenne értelme számomra ha mesterlövésznek vinnének be .) de amugy...

  • Strahd_
    #3003
    Hooah!! :D

  • LizardX
    #3002
    Nos, én olvastam Bimbó úr idézett dolgozatát, valamint megvan a jugoszlávia elleni NATO-légitámadásokról írott műve is. Fogalmam sincs, ki a nevezett úr, gondolom oktatóként/hallgatóként van némi köze a témához, én viszont amatőrként vitatnám egy-két állítását:
    - "A legutóbbi helyi háborukban alkalmazottakhoz viszonyítva is három új fegyverfajtáról kell említést tenni, melyeket Afganisztánban alkalmaztak elõször.

    1.

    A C–130 Hercules szállítógép átalakított változata, az AC–130 Sprecte földi támogató repülõgép, melynek fedélzetére 4 darab 40 és 105 mm-es ágyút építettek be."
    Tudtommal a fenti gépek már kb. 40 éve léteznek, eleve a vietnami háború követelményeinek megfelelően hozták őket létre. Afganisztánban legfeljebb egy új alváltozatot vehettek elsőként használatba, de ez nem egy igazi újdonság.
    - "Az F–15E típusú gépek a bunkerek és barlangok bejáratai ellen GBU–28B típusú, lézervezérlésû bombákat alkalmaztak, melyek 3–4 betonfödémet törnek át vagy kb 5 méterre behatolnak a sziklába és ott robbannak. "
    Ezeket nem a másodiknak nevezett Öböl-háborúban vetették be először az amerikaiak, Sz. Huszein földalatti bunkereit támadva? "The GBU-28/B "Bunker Buster" is a 5,000 lb laser-guided bomb. Designed and first used during the 1991 Persian Gulf War, the GBU-28/B is intended to destroy deeply-buried and extremely-hardened targets such as bunkers and under-ground command centers. Each "Bunker Buster" costs about $145,600 in Fiscal Year 1998 dollars. The GBU-28/B is currently being used in Afghanistan." (http://www.clw.org/milspend/gbu28.html [kb. 3 mp-es Google-keresés eredménye])
    - a magyar katonai terminológia, azt hiszem, nem használja a "szárnyas rakéta" kifejezést a "cruise missile" fordítására, helyette manőverező robotrepülőgép az elfogadott. Ugyanígy, az Enterprise nem "repülőgép-anyahajó", hanem repülőgép-hordozó.

    Mindezekkel csak arra akartam utalni, hogy attól, hogy valami a ZMKA-hoz közeli emberke, még nem biztos, hogy tévedhetetlen. Pont emiatt nem javasolnám azt sem, hogy 100%-os forrásként hivatkozz rá, a dolgozatban feltüntetett dolgokra tényként építve. Köszönöm.
  • repro
    #3001
    Kit érdekel a légierő?!
    Rangers Lead the Way! Hooah!
  • XCoMA
    #3000
    Egyetértek!!!
  • harcu
    #2999
    Az a jó, hogy van itt a topicban pár a témában félig járatos emberke, aki szentül meg van győződve az igazáról. CIFU, GYERE VISSZA, ÉS ÍRJ ISMERTETŐKET!
  • XCoMA
    #2998
    Most már tényleg túlzásokba estetek!!!!!!!!
    Nem veszekedni kell egy témán, hanem megvitatni!
  • PREMIERE1
    #2997
    Csak annyit, hogy a légierő tényleg megnyerhet egyedül egy háborút, bár főleg csak az amerikai, de mivel az "demokrácia", ebbe mindig beleszólása lesz a politikának is, ami nem hagyja elkurvulni a dolgokat, így tulajdonképpen sohasem fog egy légierő - mégha képes is rá - egyedül megnyerni egy háborút.
  • Glpetyus
    #2996
    És valljuk be MA a légierő billenti a mérleg nyelvét kedvezőbb irányba...
  • Glpetyus
    #2995
    Mert az,hogy eldönti a háborút,vagy hogy "ellenörzi a területet" az nem ugyanaz...
  • Glpetyus
    #2994
    Senki sem mondta,hogy volt olyan...
  • Cat #2993
    Megkezdődik a magyar pilóták svédországi kiképzése

    Már az idén megkezdődik a magyar pilóták svédországi kiképzése a Gripen harcigépek vezetésére - hangzott el a svéd és a magyar védelmi miniszter találkozója után.

    A svéd és a magyar védelmi együttműködés fordulóponthoz ért, a két miniszter találkozóján ugyanis a Gripeneket éppen csak érintették, ami azt jelenti, hogy a 14 új magyar vadászgép sorsa elrendeződött- közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Mint megtudtuk, a Gripenekhez szükséges fegyverzet beszerzésére a többszöri halasztás után hamarosan kiírják a tendert. A mintegy 28 milliárd forintos csomagot a svéd haderő javaslatai alapján állították össze - közölte Leni Gjörkunk, svéd védelmi miniszter.

    Igaz ezt nehezítheti, hogy a mással ki nem váltható amerikai rakétarendszer még mindig nem használható a svéd gyártású repülőkön. Ám ha lassan is, a svéd légierőnél folyik az AMRAAM levegőrakéták legújabb generációjának rendszeresítése. A találkozó után elhangzott: a nem NATO-tag Svédország számos NATO misszióban is részt vesz, a magyar honvédséghez hasonló létszámmal.

    Heteken belül amerikai tisztek érkeznek Tapolcára, hogy részt vegyenek a hivatásos magyar haderő kiképzési programjának kidolgozásában - értesült a Magyar Rádió. A honvédség átalakítása miatt a szombathelyi és a jakabszállási kiképzőközpont megszűnik, és így Tapolca marad az egyetlen kiképzőbázis, ahol azonban már az újonnan belépő szerződéses katonákat készítik fel.

    Az amerikaiak a jövő hónaptól kezdik meg a leendő magyar kiképzőtisztek oktatását.
  • K.András
    #2992
    #2959 [NST]Cifu
    "Nem áll szándékomban törölni, de felkérek mindenkit, hogy némi tiszteletet mutassanak már egymás iránt, és próbáljon emberi hangnemben folytatni a témát. Előre is köszönöm."

    Ezt töled is kérte igy megkérnélek, a nevemet azért mégsem illik kisbetüvel irni!
  • K.András
    #2991
    ???
    Megbocsáss,de te vagy az aki most is megtámad a halál nyugis topikban!!!Hát hogy van ez most???Ha visszaolvasol,nem én kötöttem bele másba!!!
    Ne én legyek már a hibás azért mert a tényeket leirom,alátámasztom stb.Látod,ahelyett hogy valami tényt vagy érvelést ideirtál volna,szimplán belémkötöttél,hogy mit keresk én egy nyilvános forum nyilvános topikjában.EZ NONSZENSZ!!!
  • Cat #2990
    k.andris, muszáj volt bepofátlankodnod ide? halál nyugisan elbeszélgettünk egymással, te meg idejössz, mindenkit kiröhögsz, kioktatsz és félremagyarázod a mondatokat
    vitatkozz inkább sodival, az a neked való
  • kiskorúbézoltán #2989
    Köszönöm a választ .
  • K.András
    #2988
    ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM