Haditechnikai Topic

Olvastam, de mint mondtam, kicsit hihetettlen, hogy ilyen távolságból ilyen jó minõségû képet lenne képes készíteni. Ezt egy optikus ismerõs állította anno a mûholdképekkel kapcsolatban, hogy már 100km magasból is lehetettlen 5-10cm-nél jobb felbontóképességû képet készíteni, mivel a légköri torzítás már igen jelentõs. Nem tudom, igaza van-e, de ez alapján komoly mérnöki bravúr lenne az SR-71A 3-4cm-e...

Ez a magyar lökéshullámos oldal télleg jó.

u-2 kamera rendszere 😄D

"The OBC, while not the quickest, provides the clearest, most in depth, and highest resolution imagery available from any sensor that can be deployed on the U-2 aircraft," said Davis.

But, being able to provide this high-resolution image requires a unique roll of film that weighs nearly 100 pounds and requires at least two people to load.

"Each roll of OBC film is 5 inches wide and 10,500 feet long with each frame of imagery measuring more than 6 feet long," said Davis. "With an entire roll of film, the camera can take about 1,600 frames in one mission. Each frame covers roughly 110 square nautical miles in a panoramic horizon-to-horizon format. Basically, a roll of film can shoot an area the size of Colorado."

top gun (gál jozsef): két kamerája 150 km széles földdarabrol készit stereo hatásu képet... állitolag szakértok véleménye szerint 24000 méter magasbol olyan képet készit hogy megszámolod a cipõfüzök számát...
nyilván kis tulzás van benne (bár nem tudhatjuk), de a 3-4 cm-es felbontás borzasztoan jo és elég is a jo felderitéshez... 😊

Ezzel viszont már teljesen egyetértek. Az U-2/TR-1A messze jobb felbontóképességgel rendelkezik, mint az SR-71A...

Ha valóban igaz, tényleg döbbenetes lenne a felbontása (egy golflabda olyan 4,2cm átmérõjû), bár megjegyzem, hogy jelzi, hogy csak jelentõsen elütõ (zöld) háttér elött látja meg, ami mutatja, hogy szó sincs óraleolvasásról 😊))

De szerintem amit ír, az két külön rendszer, ugyanis van egy "low-resolution" és egy "high-resolution" rendszere. Azt nem hinném, hogy képes lenne 110.000 négyzetmérföldet lefotózni óránként - ráadásul ilyen brutális felbontásban...

az ora leolvasás nyilván "tulzás", de én 3.8-4.5 cm-es felbontást is találtam szolgálati magasságon...ez már elég ahhoz hogy megmondjam hol áll az autod plusz megmondjam milyen tipusu.

mellesleg az u-2 nek 4800mm-es a camerája, az viszont már tényleg elég jo.

Az igaz, hogy 1800mm-es objektív is van rajta, csak azt felejted el, hogy olyan 24-25km magasból, rézsutosan akár 100-150km-re lévõ tárgyakat fényképeztek vele. Pontos adatot nem találtam a neten, 3-5cm-es felbontástól 30-50cm-esig láttam adatokat, de ezek is csak feltételezések.
Az, hogy az órádat leolvassa, legalább olyan 1cm-es felbontás kellene, ami nagyon durva lenne ilyen távolságból/magasságból...

Nem tudom, a saját megitélésem az, hogy reálisan inkább néhányszor tíz centi lehetett a felbontása (20-50cm), felderítésre, információszerzésre ez is igen jó.

egy sr-71 pilota oldalán olvastam:
How good are the cameras on the aircraft? They can photograph a golf ball on the green from 80,000 feet. The cameras can survey 110,000 square miles of the Earth's surface per hour

szerintem ez elég jo 😊

ööö, melyiket?

nem tudom, azt olvastam két darab 1200mm vagy 1800mm-es fokusztávolságu obejktiv megy bele, és ezzel még az orád tipuisát is megmondják, nem csak azt hogy milyen a kocsid.

SR-71 max. repülési magasság:

A hivatalos adat "nagyobb, mint 85.000 láb" (25.915 méter), de ennél biztosan ment magasabban, mert az FAA jelentések szerint érzékeltél 90.000 láb magasban is (27.439 méter). A szóbeszédek szerint gond nélkül képes volt akár 100.000 láb magasan (30.488 méter) is repülni. Ezt több SR-71 oldalon is olvastam, nekem hitelesnek tûnik.

1 mach hány km/h?

A hang terjedési sebessége függ az anyagtól, amelyben halad és annak hõmérsékletétõl. Ez repülõgépek esetén a repülési magasságtól függést jelenti, jellemzõen tengerszinten 1.225km/h, 10km magasan 1.078km/h, 20km magasan 1.062km/h.
Ezen az oldalon megvan repülési magasságra lebontva a Mach-szám, a második táblázat adja meg metrikus mértékegységekben.

Ha a hangsebesség 2szeresével repülünk, akkor van még 1 hangrobbanás, amikor leelõzzük az elõttünk haladó hangunk hangját 😊))?

Nem, a hangrobbanás csak a hang terjedési sebességének átlépése okoz.

DonPhobos Hanrobbanást Oktató Oldala <- érdemes ránézni, nagyon jól és érthetõen elmagyarázza az egész jelenséget.

jaaaa thx

1 mach = hangsebsség.

1 mach az 1228
km/h

Nah most olvastam el a kis leírást. Mégegyszer kösz!
Tegnap láttam a Spektrumon egy mûsort a ma használatos különleges amerikai harci gépekrõl, vagy vmi ilyesmi, és azt mondták benne hogy a legnagyobb magasság 27000 m volt amit elért, nem 30000.

Meg lenne egy pár kérdésem.
1 mach hány km/h?
A hangsebesség átlépése hány km/h-nál van?
Ha a hangsebesség 2szeresével repülünk, akkor van még 1 hangrobbanás, amikor leelõzzük az elõttünk haladó hangunk hangját 😊))?

A képeket se nézte meg.

Banyek, nem olvastad el a leírásomat? 😊))
Az SR-71 maximum azt mondja meg, hogy hol áll az autód... 😊

ezzel olyan képet csinálsz hogy megmondja mennyit mutat az orád 😊

a fotok viszont még jobbat tudtommal

A nemrégiben bekövetkezett észak-koreai vonatbaleset robbanásának kihatása. Elõtte-utána. Hát elég durva terülten tarolt. Én ennél jóval kisebb robbanást képzeltem.

nem találom 😞
de viszont itt vannak bazinagy és részleges kép
http://www.digitalglobe.com/images/baghdad/baghdad_spotdata_aug27_2002_dg.jpg

néhány egyéb kép:
http://www.digitalglobe.com/press/imagesinthenews.shtml

nekem anno vhol volt egy 35 megás jpeg bagdad felülnézeti képem, olyan 10000x10000 körüli méretü volt, és iszonyat részletes, még 2002ben készült, ha nem ismeritek megpróbálom megkeresni a vinyomon

Jah, ha érdekel még ilyen, akkor nézz el a SPOT honlapjára, õ a másik civil "kémmühold". 😊

A 2001. szeptember 11.-ei terrortámadások:
Manhatten
Pentagon
A képek egyébként az IKONOS kereskedelmi felhasználású mûholdról készültek és ezek 1 méter felbontásúak. Gondolom a katonai mûholdak azért ezt meghaladják. Jah az Ikonosról ti is rendelhettek képet a szomszédságról 😊

Jah igen a felbontás itt is le van butitva.

Jó képek, az én laikus szememnek úgy tünik, hogy ezek is csak olyan 1 méter körüli felbontásúak.

Egy kérdés: csak a képek csalnak vagy a szemem, esetleg tényleg nincs különösebben nagy mozgás?

Katonai.
Itt egy satelit kep, a bagdadi repter kijarata. A fenti resz amiriyai varosresz, az also meg a talalo jihad :-)

Ez egy nagyitas egy reszerol. Mikor kulon errol a reszrol kertem egy nagyobb felbontast, csak egy egyszeru nagyitast kaptam az eredetirol.Latszik is a felbontason.
Aztan itt van ket US Army alltal hasznalt terkep: egy es ketto

Jó képek! Ha van még, és nem probléma megosztani õket, jöhetnek 😊
Amúgy ezek civil vagy katonai mûholdképek?

Hoppa.
Na akkor megegyszer:-)
Cifu :-)))Ezt mar ismered. Ugyan ez a resz a repulobol

Kesobb berakom az irodamban talalhato satelit kepeket. Ha erdekel

Cifu Ezt mar ismered. Ugyan ez a resz a repulobol

Kesobb berakom az irodamban talalhato satelit kepeket. Ha erdekel :-)))

Jelenleg a civil szférában is keményen dolgoznak a jobb minõségû mûholdképek lehetõségein (van piaca ugyanis a mûholdképeknek rendesen), és (ismétlem, amennyire én követem a dolgokat) jelenleg a technika olyan max. fél méteres felbontást enged.

Nyilvánosságra hozott KH-12 kémmüholdképek.

Lehet. Ha majd lesz lelkierõm végigolvasom.

Nem lehet, hogy te a CSEL nevû segélykérõ rádió kapcsolatára gondoltál?

Nem, de mivel nem lehet megcáfolni ezért elutasitani sem szabad 😊

és ha az amcsik aztmondják hogy igy volt akkor ezt rögötn el is kell hinni? az ilyenekbõl élnek meg a propaganda felelõsök amerikában 😛PP

lehet, sajnos az ilyen "szuper" filmek cimeire má nem emléxem pontosan 😛PP

A gépének roncsait keresték kémmüholdal, magát a pilótát a kézi segélykérõ rádiója segítségével találták meg emlékeim szerint.

Hát ha jól értesültem akkor a Kosovó felett lelött amcsi pilótát is kémmûholddal keresték többek között, tehát szerintem jobb a felbontása mint 1 méter. De mivle egyikünk se tud biztosat nincs értelme vitázni.

Az a "A közellenség" (Enemy of the State) cimû film volt. Hát igen, az "arcade" filmek... 😊

de még mekkora 😊 ebbõl az a kedvencem amikor az összeesküvéselmélet címû filmben (remélem jól emléxem a cimére 😛) azon szencségelnek hogy az egyik manus sohasem néz fel az égre és igy nem látják az arcát, hát LOL 😛

Na ez az, ami tévhit.

Pontosan nem tudni, lévén államtitkok, de amennyire én tudom a reális felbontásuk fél-egy méter körüli, vagyis egy-egy pixel ekkora kiterjedést fed le (vagyis az "arcade" akciófilmek csodafelbontásától elég messze vannak). A legtöbb esetben látható fény illetve infravörös tartományban mûködnek, ám ezek komoly korlátokkal rendelkeznek: elég egy vékonyabb felhõréteg, és a látható fénytartománynak lõttek, de még az infravörös kamera sem ér sokat egy esõ áztatta területet fényképezve...

A mûholdak kamerái amúgy teljesen digitális eszközök, és a képet azonnal továbbítják a kielemzõkhöz.

Oh, és persze ne feledkezzünk el arról, amire a Blackbird leírásban is kitértem: a kémmüholdak alacsony föld körüli pályán keringenek (olyan 160-300km között), vagyis durván másfél óránként megkerülik a földet, de nem szimetrikusan, hanem eltolva - ebbõl fakadóan egy-egy célterület felett olykor csak egy-két naponként repülnek el, és akkor is csak pár perc áll rendelkezésre a képek elkészítésére, és utána ismét hosszú ideig kell várni a következõ lehetõségre...

Egy kémmûhold simán elolvassa a kocsid rendszámát.

azokon a mûholdakon milyen fényképezõket/kamerákat használnak ? és a dzsémsz bond filmekben látott felbontáshoz lehet-e közük?

THX

mondjuk ezekn a gépeken engem inkább az optika érdekelne ami képes olyan bazi magasból jó képeket csinálni 😊

(elnézést ha kicsit szétszórt és összeszedetlen a leírás, de folyamatosan meg-megszakítva, az üres perceimben irogattam)

Lockheed SR-71 "Blackbird"

Az 1950-es és '60-as évek a szuperszónikus sebesség bûvöletében teltek, az '50-es években bár még alig lépték át a hangsebességet, máris ennek a kétszeresére, háromszorosára képes bombázókat és vadászgépeket álmodtak a mérnökök. Ekkor született meg a North American B-70 "Valkyre" Mach 3 bombázó, illetve a Lockheed A-12/F-12/SR-71 gépének tervei. A Lockheed "Blackbird" trió elsõ gépe az A-12 volt, amelyet a CIA 1958-ban igényelt meg az U-2 kémrepülõgép leváltására, ugyanúgy, mint az U-2 az ellenfél légterén repült volna át nagy magasságban, de nagyságrendekkel gyorsabban, utazósebessége Mach 3.3-as (egytized Mach-al gyorsabb, mint a késõbbi SR-71), és nagyfelbontású képekett készített volna eközben. 1960-ban a CIA 12db A-12-õt rendelt, és 1962 Áprilisában tette meg az elsõ gép a szûzfelszállását. Azonban az A-12 program "halála" Gary Powers U-2-es kémrepülõgépének 1960-as lelövése utáni diplomáciai egyezkedés volt, ugyanis a két nagyhatalom megegyezett, hogy nem repülnek be egymás légterébe hivatlanul - vagyis az A-12, amelynek át kellett repülni a felderítési zóna felett, egy csapásra érdektelen lett a CIA számára, hiszen pont a Szovjetúnió felett nem lehetett használni, ahova szánták.


A-12, érdemes megfigyelni, hogy csak egyfõs a személyzet

Hogy e problémát áthidalják, létrehozták az SR-71-et, amelybe oldalirányba tekintõ radar és kamerák kerültek, így a Szovjet határ mentén haladva, de azt nem megsértve is lehetett értékes képeket készíteni és fontos adatokat gyûjteni. A Blackbird család harmadik tagja is megszületni látszott, ugyanis a védelmi minisztérium igényt tartott egy Mach 3-as elfogó vadászgépre, amelyel a feltételezett szovjet szuperszónikus bombázógépek ellen meg lehet védeni az USA légterét - létrejött az F-12 program.
Közben Lyndon Johnson elnök 1964 Feburár 29.-én bejelentette, hogy az A-11 tipusjelû vadászrepülõgép átlépte 2000 mérföld/órás (3218km/h) sebességet. Ezzel a bejelentéssel egyfelõl az volt a baj, hogy A-11 nem létezett, csak A-12, ráadásul a bejelentés az YF-12-re vonatkozott volna, a másik pedig az, hogy egy szigorúan titkos program hirtelenjében az érdeklõdés középpontjába került - ugyanis még '64 nyarán Johnson elnök bejelentette az SR-71 létezését, igaz az elsõ példány csak ennek az évnek a végén szált fel. Az YF-12-õt még '64 szeptemberében bemutatták a nyilvánosságnak is, és 1965-ben már meg is kezdõdtek a rakétaindítási tesztek, az F-12-höz szánt AIM-47 rakétával. Viszont már megérkezett a CIA-hoz a 12-dik A-12 is, igaz 1963-ban és '64-ben elvesztettek egy-egy gépet. 1966-ban a kormányzat megkérdõjelezte a költséges A-12 és SR-71 programok párhuzamos futtatásának szükségességét, ezért 1967-ben úgy döntöttek, hogy "versenyeztetik" a két gépet, és ez alapján döntik el, hogy melyik maradjon rendszerben. Eközben viszont az A-12-õk már éles küldetéseket teljesítettek Észak-Vietnám felett. A verseny bár az A-12 gyõzelmét hozta (ami nem meglepõ, hiszen a célzóna feletti átrepülés közben sokkal jobb képeket lehet készíteni, mint tõle akár többszáz km-re, oldalra nézõ kamerákkal), mégis ellene döntöttek, azon egyszerû oknál fogva, hogy az A-12 gyakorlatilag használhatattlan a fõ célpont, a Szovjetúnió elleni kémkedésre. 1968-ban az A-12-eseket kivonták az aktív szolgálatból.


YF-12, látható a jellegzetes orr, ami az ASG-18 radart rejtette.

Az YF-12 program sem járt jobban, 1968-ban hivatalosan pénzügyi okok miatt felfüggesztették, pedig elviekben döbbenetes képességekkel rendelkezett, akár 360-480km-rõl is képes volt egy bombázó méretû cél észlelésére Hunghes ASG-18 radarjával, és nagy távolságból képes volt leküzdeni 3db GAR-9/AIM-47 rakétájával. A háttérben két ok is állhat, egyfelõl nem voltak hírek a Szovjet "szuper-bombázóról", másfelõl a pletykák szerint a SAC (Strategic Air Command - Stratégiai LégiParancsnokság) féltékenyen nézett a programra, lévén az XB-70 "Valkyre" az állami pénzek elosztásánál kvázi ellenfele volt (az XB-70 "AV/2" 1966-os katasztrófájával a "Valkyre" is végleg sülyesztõbe került amúgy). A megépített három YF-12 közül ekkora egy már balesetett szenvedett, a maradék kettõ 1969-ben a NASA-hoz került, de ezek egyike is lezuhant 1971-ben, az utolsó példányt pedig 1979-ben múzeumba helyezték.
Az A-12 folyománya lett viszont az M-12, amely a már említett, a szovjetekkel kötött megegyezés kiskapuját szerette volna kihasználni, ugyanis abban ki volt kötve, hogy csak a személyzettel ellátott gépekkel nem sértik meg egymás légterét - egy személyzet nélküli robotgépre tehát nem vonatkozik, ezért megépítettek egy, az A-12 technikáján alapuló, a célzóna felett átrepülõ gépet, amely egy A-12-höz hasonló géprõl, az M-12 hátáról indult. A terv a Skunk Work egyik sikertelen kisérlete lett, az egyik M-12 1966-ban lezuhant, és a programot ezután átszervezték, hogy a D-21 robotgépeket B-52H bombázók indíthassák.


M-12, hátán a D-21, légi utántöltéshez készülõdve.

A "Balckbird" trió nagy túlélõje az SR-71 lett, amelyek nem csak az USA-ból indultak, de volt két külföldi bázisuk is, a Kadena légibázis Okinawanán és Mildenhall légibázis Angliában. Az SR-71 oldalra nézõ szemei miatt azonban az alkalmazása igencsak körülményes volt, a felszálláskor csak kevés üzemanyagot vitt magával, és hét percel azután, hogy elhagyta a kifutót, máris légi utántöltésre volt szüksége (amelyet csak a speciálisan átalakított KC-135Q gépek képesek nyújtani, ezért a 70-es és 80-as években az egész világon széttelepítve egész flottányi ilyen gép ált készen az SR-71-esek kiszolgálására), ahol viszont teletankolták, majd elindult a célzónába (amely ha túl messze volt, akkor még egy légi tankolást meg kellett ejtenie), ahol Mach 3.2-es sebességel és 85,000 láb magasan elvégezte felderítõútját, majd rögtön ezután újra találkoznia kellett egy légi utántöltõ géppel, és csak ezután indult vissza az anyabázisára. Az SR-71 egészen 1989-ig volt a hírszerzés egyik bástyája, amikor azonban a magas költségekre, és arra hivatkozva, hogy a modern mûholdak is képesek ellátni feladatát, az SR-71-et nyugdíjazták, pár példányát a NASA kapta meg, a többit múzeumba helyezték vagy konzerválták. Az Öböl-háború ugyanakkor megmutatta, hogy a mûholdak csak korlátozott ideig képesek egy adott pontot figyelni, ráadásul csak bizonyos idõközönként, ezért a légi megfigyelés fontossága újra középpontba került, és 1994-ben 100$-át megszavaztak két SR-71A és egy kétüléses kiképzõ SR-71B reaktiválásáról, amelyek 1995-ben visszakerültek az USAF állományába, ám 1999-ben immár végleg nyugdíjba vonultak, mert használhatóságuk erõsen megkérdõjelezhetõ volt: a képeket nem voltak képesek azonnal (pl. mûholdas adatkapcsolaton keresztül) eljutattni a kielemzõkhöz, így az általuk begyûjtött adatok sokszor már a leszállás pillanatában elavultak.

A Blackbirdök szive a J-58 (másnéven JT11D-20A) hajtómû, amelyet az 1950-es években fejlesztett a Pratt and Whitney, eredetileg az amerikai haditengerészet számára. Az elvárás az volt, hogy tartósan képes legyen Mach 3 feletti sebességet tartani 24,000 méter felett. Hogy ilyen körülmények között mûködhessen a hajtómû, ahoz speciális, kis illékonyságú, bizonyos szintig tûzálló (!) üzemanyagra van szükség, amit JP-7 néven gyártottak direkt ehez a hajtómûhöz. A tüzelõanyagot kémiai úton, Triethylborane (ez az angol neve, a magyar megnevezését sajnos nem tudom) segítségével gyújtják be. A tüzelõanyag egyben hûtõfolyadékként is szolgál, az erõs felmelegedésnek kitett részeken áramoltatva - többek között még a futómûben is. A hajtómû maga átmenet a gázturbinás sugárhajtómû, és a torlósugár-hajtómû között (gyakorlatilag Mach 3-nál már tisztán torlósugárhajtómû), a szívócsatorna kialakítása olyan, hogy Mach 3 esetén már a tolóerõ nagyobbik részét õ állítja elõ, sõt, maga a szigorúan vett hajtómû csupán a teljes tolóerõ 20%-át adja - ezzel szintén egyedülálló.

Maga a gép egy hátrahúzott deltaszárnyú test, lapos törzsel, amely maga is felhajtóerõt termel és két függõleges vezérsíkkal, amelyek enyhén befele vannak döntve a légáram jobb kihasználásának érdekében. A szárnyak kilépõélén végig kitéríthetõ vezérsíkok vannak, amelyek magassági kormányként (a két hajtómû közötti részen) és csûrõlapokként (a hajtómûvektõl a szárnyvégekig terjedõ részen) is szolgálnak. A gép szinte teljes egészében titániumból illetve titánötvözetbõl készült, amelynek az a pikantériája, hogy jó része a szovjetúnióból származott, mivel a titán fõ kitermelõje (akkoriban legalábbis) õ volt. A sárkányszerkezet borításának azonban még így is van hõtágulása, mivel a belépõélek akár 400C°-ra is felhevülhetnek, amin még a fekete hõvédõ festék sem tud sokat javítani. E hõtágulás miatt pedig a "hideg" gépen bizony méretes rések tátonganak a boritás lemezei között, amelyek még egy, a gép jellegzetességévé vált dolgot is okoznak: mivel a szárnyakban és a törzsben kialakított üzemanyagtartályok falát magának a gépnek a szerkezetei elemei adják, az üzemanyag folyamatosan szivárog egészen addig, amíg a megfelelõ hõtágulás után a rések eltünnek.


SR-71B légi utántöltés közben, a törzs hátsó részén és a szárnyak felületén láthatóak az üzemanyagszivárgás nyomai

Apropó, festés. Bár majdnem mindenhol úgy említik, hogy a gép radarelnyelõ festéssel van ellátva, és a radarok számára nehezen érzékelhetõ (sõt, olyanra is vetemedtek már, hogy az SR-71-et nevezték az elsõ lopakodó gépnek), valójában még a civil FAA (Federal Aviation Administration - Szövetségi Légügyi Igazgatóság) radarjai is többszáz km távolságból észlelték a nagy magasságban, utánégetõvel haladó gépeket - egy magyarázat szerint az utánégõ csóvája miatt (ami akár 20 méteres is lehet...).
A végletek egyébként az egész gépre rányomják a bélyegüket, mivel a gépet a nagy magasságokban való nagy sebességû repülésre tervezték, ezért a fel- és leszállás igen nagy sebesség mellet (400km/h felett) kell végrehajtani, mivel a szárnyakon és a törzsön csak ekkor keletkezik elegendõ felhajtóerõ. A nagy sebesség miatt viszont a futómû igen nagy igénybevételnek van kitéve, ezért a kerekeket aluminiummal erõsítették meg, és nitrogénnel töltötték fel.

A személyzet az SR-71A esetén két tagú, elõl ül a pilóta, hátul pedig az érzékelõrendszerek operátora. Mindketten túlnyomásos ûrruhát viselnek, és tiszta oxigént lélegeznek be. Az elindulás elött proteindús, kis salakanyagképzõ élelmiszert esznek (jellemzõen tojást és marhahúst), de még így is egy pelenkaszerû alsót viselnek - biztos ami biztos alapon.


Mivel nincs jó közeli kép arról, ahogy egy SR-71 Mach 3.2-vel tép 25km-en, vagy még feljebb, be kell érnünk a fantáziarajzokkal...

A gép kiképzõváltozata, az SR-71B esetén az operátor helyére egy második pilótafülke került, amelyet megemeltek, hogy a hátsó pilótának is jó legyen a kilátása. Érdekesség, hogy létezik egy SR-71C változat is, amely gyakorlatilag megegyezik az SR-71B-vel, "csupán" anyagi okok miatt az egyik lezuhant YF-12 roncsaiból és az egyik (teljesen mûködõképes, de nem repülésre szánt) SR-71 próbagépbõl építették össze.

A végére néhány érdekesség:

-Az SR-71 utazósebessége Mach 3.2, csúcssebesége Mach 3.3, de úgy, hogy ezt is csak a gép bizonyos pontjain mérhetõ hõmérsékletküszöb határozza meg (a küszöb amúgy 427C°), a gép egyes hírek szerint rövid idõre elérte a Mach 3.5-öt is egyes esetekben.
-A gép képes elérni a 30km-es repülési magasságot is.

Már csak egy kis számmisztika, hogy mennyi ilyen gép épült, és hány végezte be szomorú körülmények között az életét:

Tipus: Legyártott/Elpusztult

A-12: 13/5
M-21: 2/1
YF-12: 3/2
SR-71A: 29/11
SR-71B: 2/1
SR-71C: 1/0


A NASA több YF-12 és SR-71 gépet is átvett, és mûködtetett 1999-ig, többek között e gép az úgynevezett "aerospike" hajtómû "próbapadja" volt, ezt a fajta hajtómûvet használta volna az idõközben leállított X-33 tesztgép és a Venture Star ûrsikló

bár nekem iylen külsõ képem asszem nincs csak a enti dolgokrol meg a repülökrõl vannak fõleg 😊