Haditechnikai Topic

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Punker
#28866

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

#28865
Amerikai ûrerõk vigyáznak a Mikulás biztonságára

Az Észak-Amerikai Légi és Ûrvédelmi Parancsnokság (NORAD) biztosítja a Mikulás - ottani nevén Santa Claus - biztonságát, amikor kihordja az ajándékokat - jelentette be szombaton Victor Renshart tábornok, az amerikai haderõ északi parancsnokságának vezetõje.


A tábornok elmondta, Santa Claus december 24-én washingtoni idõ szerint reggel négy órakor (közép-európai idõ szerint délelõtt 10-kor) indul szarvas vontatta szánján, és a következõ nap reggel 4 óráig osztja az ajándékokat. A NORAD Colorado Springs közelében, a Cheyenne-hegy gyomrában lévõ operatív központjának ügyeletesei követik mozgását - mondta el a tábornok. - "Pontosan meg tudjuk mondani, mikor hol tartózkodik, mikor hova várható, biztosítani tudjuk számára a szükséges védelmet és garantálni, hogy teljesíti a küldetését" - tette hozzá.
Mint mondta, az internet-hozzáféréssel rendelkezõk maguk is követhetik Santa Claus mozgását a www.noradsanta.org honlapon. A honlapon hat nyelven - angolul, németül, spanyolul, olaszul, franciául és japánul - olvashatók az információk. A honlapot november 16-án nyitották, és eddig 167 országból több mint 330 ezren keresték fel. A gyerekek telefonálhatnak vagy kéréseiket e-mailben is elküldhetik a NORAD-ba. Leveleikre 800 önkéntes válaszol, ugyancsak hat nyelven.
A NORAD tájékoztatása szerint tavaly 210 ország több mint 941 millió állampolgára látogatott el a Mikulás-honlapra, naponta több mint 65 ezer telefonhívást fogadtak.


A Télapó "ûrbiztosításának" ötlete 1955-ben született meg, véletlenül. Karácsony elõestéjén a Santa Hotline kereskedelmi cég reklámjában szerepelt egy telefonszám, ahová a gyerekek kívánságaikkal betelefonálhattak. A sors iróniája következtében a telefonszám az Egyesült Államok kontinentális részének légvédelmi parancsnokságáé, a NORAD elõdjéé volt...

degenerator
#28864
kaptam egy könyvet, kõr ász címmel. bár nem nagyon érdekel a repülõs téma.
olvasta már valaki?

Uraim, ha egy nemzet úgy gondolja, hogy vannak védelemre méltó értékei és érdekei, akkor kötelessége gondoskodni azok védelméről. (Ismeretlen Francia Tábornok)

[NST]Cifu
#28863
Az elsõ M1A2 csomag 600 harckocsit tartalmazott, 1998-2004 között. Eredetileg 1150-et szerettek volna, de idõközben anyagi okok miatt a programot elkaszálták. Ennek ellenére 2004-ben 60 M1A2SEP, 2006-ban pedig 240db további M1A2SEP került megrendelésre.

Az export harckocsik, beleértve a Szaudi és a Kuwaiti Abrams-eket vadonatújak voltak, kivétel csak az Ausztrálok M1A1 vásárlása, amik felújításon átesett US ARMY M1A1-esek voltak.

Az eredeti M1-esek egy részét teljesen felújították, és átalakították õket M1A1-esre, a nagyobb része viszont elõször az NG-hez került, vagy tartalékba. A tartalék harckocsik közül párat aztán felhasználták a különféle upgrade programok keretében, vagy alkatrészbázisul, vagy a megrongálódott harckocsik részére alkaltrészforrásként lettek kannibalizálva.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#28862
A kísérleti hajó él év virul, 2005 környékén Koreában volt, per pillanat sajnos nem tudom merre jár, de úgy tudom továbbra is rendszerben van.

Azért US ARMY, mert a hadsereg úgytünik megunta, hogy a többi haderõnemre van utalva a harctéren lévõ szállítmányozás terén, ennek köszönhetõ, hogy kis méretû teherszállító repülõgépeket, és kis méretû helyi szállításra szánt hajókat üzemeltet (az USMC hasonló cipõben jár). Még az 1990-es évek végén született egy összefegyvernemi együttmûködés, ami a gyors, közepes méretû szállítóhajók jövõbeni közös használatára tüzött ki egy tendert. A TSV-1X (USAV Spearhead), három másik Incat trimaran hajó van rendszerben, a WestPac Express (HSV 4676), ami az USMC alá tartozik, a Joint Venture (HSV-X1), ami a TSV-1X testvérhajója és szintén az US ARMY üzemelteti, valamint a Swift (HSV-2), ami az USMC üzemeltet.

Idén májusban összeültek az USMC, az US NAVY és az US ARMY fejesei, és kiokumulálták, hogy további 8 hasonló hajóra lesz szükségük, de a végleges döntés csak jövõre lesz, egyfelõl a konkrét típus, másfelõl a gyártó terén.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#28861
Az M1 -> M1A2 Upgradek számára én 600 és 1079 között számokat láttam, van errõl megbízható adat? A szaudi és kuvaiti M1A2-esek azok újak vagy upgradeltek? A maradék kb 2000 nem upgradelt M1-essel mi a helyzet? Konzerválva állnak valahol?

[NST]Cifu
#28860
Igen, felteszem már az 1980-es évek végén is létezett a Szorbitszia, de õszintén szólva túl sok használható infot nem találni errõl a konténerrõl... :S

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Gundark
#28859
Kérdezhetek? A TSV-1x projekt hogy áll? Elég látványos darab az a kis trimarán. De miért van hadsereg felirat az oldalán? A navy nem sajátitotta ki? 😊 Vagy ez olyan mint a harcihelikopterek a hadseregben? Support ship, ez vinné a katonákat meg a hadianyagot a tetthelyre?

Molnibalage
#28858
De akkor a hidegháború alatt akkor nem?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

[NST]Cifu
#28857
Szerintem a Szu-27Sz-tõl kezdve mind, a Szorbitszia konténer az 1990-es évek elején már általános jelenség volt.

Az oroszoknál a Szorbitszia zavarókonténer használatos, az export Szu-27SzK-hoz az oroszok már két opciót ajánlottak, a Gardenia (ami a MiG-29-es ECM-ére alapul) és a Szorbitszia konténert. A kínai J-11-eseken mind a Gardenia, mind a Szorbitszia elõfordul, sõt, az Omul nevezetû ECM rendszer konténere is feltünedezik.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Molnibalage
#28856
Még egy kérdés. A SU-27-ek közül melyik verziók tudják a szárnyvégi zavaró konténereket használni? Tudtommal csak a modernizált verziók, de egészen a 2000-es évekig az a képesség nem realizálódott a gépnél.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

[NST]Cifu
#28855
Annyira, hogy még a tervezõiroda sem egyezik meg, a MiG-29-es Fazotron radart kapott (N019), a Szu-27-es meg a NIIP tervezõirodától kapott radart (N001).

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#28854
3273 darab M1-est gyártottak le (US ARMY).
4796 darab M1A1-est gyártottak le (US ARMY és USMC)
960 Abrams-ot újítottak fel M1A2 szintre (US ARMY)

Jelenleg az US ARMY aktív állománya cirka 4000 harckocsi, az USMC-é mintegy 500 darab. Az NG állományában további legalább 300 Abrams található.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Molnibalage
#28853
Cifu az alap MIG-29 és SU-27 radarja az mennyire eltérõ egymástól? Ugyanazok az alapjai vagy nem? Egyes nyugati srcáok olyasmiket írnak, hogy a MIG-29 radarja ugyanaz szinte, mint a Szuhojé, csak kisebb teljesítményû. A típusjelzésük kicsit hasonlít, de ez jelent bármit is??

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Adam II
#28852
Hány Abrams harckocsija van Amerikának pontosan?

[NST]Cifu
#28851
Az USMC Silent Drill Team például Garandot használ, de az US NAVY (amit Punker belinkelt) és az US ARMY dísszázada Springfield-et.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Punker
#28850

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

SgtChris
#28849
Raptorok harcrakészen

Kíváncsi vagyok hol lesz a tûzkeresztségük...

ASUS ROG B350-F Gaming, Ryzen R5 1600, 8GB DDR4 3000Mhz, ASUS ROG Strix RX470 4GB, Adata 920SP 128GB SSD

degenerator
#28848
tényleg nem itt kéne. biztos van hibrid topik.

Uraim, ha egy nemzet úgy gondolja, hogy vannak védelemre méltó értékei és érdekei, akkor kötelessége gondoskodni azok védelméről. (Ismeretlen Francia Tábornok)

Fenrir
#28847
Egyszer volt szerencsém díszõrnek lenni egy koszorúzáson, ott mi egy SKS-sel bohóckodtunk ha jól emlékszem. Baromira dög nehéz volt tartani és soha életemben nem éreztem még olyan hosszúnak a Himnuszt mint akkor 😊

A halál csupán a kezdet...

#28846
A szennyezés messze nem csak attól függ, hogy mennyi benzint eszik a gép.
Az autó gyártása során is be kellene tartani a mostaniaknál sokkal szigorubb elõírásokat. Errõl megy most a vita az eu-ban. Persze a nagy autógyártó államoknak; német francia, olasz ez nem tetszik.

Bocsi, hogy beletoltam az orrom, csak a környezetvédelem az érdekel 😊

De ez már off volt.

A magyarok mindig mindent jobban tudnak, és mennek a maguk feje után. Nehéz velünk

Punker
#28845
lehet az ARMY-nál az, de USMC-nek nem jut azok mindig az ellátmányi lista legvégén vannak 😊

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

#28844
en ugy tudtam a "porgetos puska" a Garand. Persze az usaban.

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

Punker
#28843
akkor lehet a tanuláshoz van a könnyített.

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

[NST]Cifu
#28842
Én úgy tudom, hogy az un. "Ceremonial Rifle" feladatkörben "normális" M1903 Springfield puskák használatosak, azért maradtak ezek, mert nagyon jól ki vannak egyensúlyozva, egy M14-el vagy M16-al sose fognak így dobálózni. 😊

Nem egész 4 kilós fegyverek amúgy.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Bucser
#28841
Annyi elõnye van, hogy egy autón fajlagosan kisebb lesz a károsanyagkibocsátás így az autókból származó CO mennyisége csökken. És minnél hatékonyabb a hybrid üzem annál kisebb a fajlagos kibocsátás. Ergó növekvõ autószám mellett is csökkenhet a CO kibocsátás.

Hosszútávon persze alényeg, hogya benzinüzem kiváltódjon. a hybrid nevébõl adódóan is csak hybrid megodlás átmeneti és kevert.

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

I.C.ram
#28840
Hybrid meghajtás önmagában egy félmegoldás. Nem jósolok neki hosszútávon nagy jövõt. Nem is látom értelmét a fejlesztésének.
Bucser
#28839
"Lesz hybrid meghajtású Porsche Cayenne is, gondolom nem kell ecsetelnem mekkora baromság ez így önmagában, de kb. ez az oka. "

Meg megjelentek olyan hybridmegoldások amik a teljesítményt nem befolyásolják számottevõen, míg a károsanyagkibocsátást igen.

4-5éve a hybrid gépek közös jellemzõje volt, hogy kicsi, gyorsan tönkremegy és lassú. Manapság rengeteget fejlõdtek és a jövõ biztosan az övék.

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#28838
"visszatérve erre meg a japánokon kívül a bmw is bejelnetette kb féléve hogy kész a sorozatgyártásra érett hidrogénmeghajtású szgk-ja, de mivel a kúthálózat még nins kiépítve, ezért nem várható a tömeges elterjedése. ezt is írtam, akkor is ez volt rá a válasz"

Azért azt hozzátenném, hogy a nagy német gyárak azért is bohóckodnak mindenféle alternatív, hidrogénes, meg hybrid gyártású kocsikkal, mert van egy EU elõírás, ami ha jól emlékszem, a gyár termékpalettájára mint egészre szab meg egy kibocsájtási átlagot... ezt az átlagot meg - papíron - egy hybrid/hidrogénes kocsi nagyon szépen le tudja vinni, hoppá máris megfeleltél mindennek, akkor is ha évente 10-et adsz el belõle. A maradék 600 000 hetes bömcsi meg vígan okádja magából a kormot. 😄

Lesz hybrid meghajtású Porsche Cayenne is, gondolom nem kell ecsetelnem mekkora baromság ez így önmagában, de kb. ez az oka.

http://www.kurfurst.org - Kurfürst - The Messerschmitt Bf 109 performance resource site MA970-UD3, AMD FX-8350, 16 GB DDR3, GB nvidia 960 4 GB

Punker
#28837
valahol 1x azt mondták max ilyen 1-2 kilós belsõ szerkezet nélküli, balzafás másoaltok.

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

#28836
Nagyon LOL. Biztos nem kinai AS puska, mert az a masodik dobas utan szethullana 😊

Egy ilyen szuronyos arcelott eldobas utan lehet beszoltam volna neki, hogy @nyad elott dobalgassd 😊

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

Punker
#28835
tudtam hogy emlékezet valamire, tényleg a régi kocka táskák 😊

(ami amúgy jó volt mert a könyvek nem gyûrõdtek úgy meg benne mint 1 modern sport táskában)

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

#28834
Altalanos iskola 1 osztalyba jartam ilyen iskolataskaval. LOL 😊

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

Punker
#28833

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

[NST]Cifu
#28832
Bizony, kevered, a Varyag-ot adták el a Kínaiaknak.

Mondjuk amilyen állapotban most van, még azt sem tartom elképzelhetettlennek, hogy lassan már jobb állapotban van, mint az aktív testvérhajója... (bár gyakorlatilag csak a hajótest azonos)

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#28831
A kuznyecovot nem eladták az oroszok néhány évvel ezelõtt?
Bár lehet hogy keverem valamelyik másik hordozóval. Talán a Kuznyecov befejezetlen testvérhajójával.

Punker
#28830
kösz tudtam hogy te megoldod 😊

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

[NST]Cifu
#28829
A képen látható fegyver a Mexikói FX-05 Xiuhcoatl, egy helyi gyártású fegyver, ami elég sokat lopott (khmm) a HK G36-osáról, de a belsõ szerkezete teljesen eltér attól, ahogy kisebb-nagyobb részletekben a külsõségekben is.

A válltámasz masszívabb, és állítható, de nem is ez a leglátványosabb, hanem az, hogy a felhúzókar a tok jobb oldalára került, és leginkább az SG550-es sorozaton látható megoldásra hasonlít.

A HK eredetileg indult a Mexikói fegyvertenderen a G36-ossal, de aztán alulmaradt az FX-05-el szemben. Érdekes, hogy egyes források szerint Mexikó mintegy 65 millió eurót fizetett a HK-nak a gyártósorokért, és úgy vélték sokan, hogy a fegyvert HK licencben gyártották. Mint kiderült, errõl szó sincs.





A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Adam II
#28828
Ez mi is akkor?

VRSDM
#28827
jó kis elõadás lett a végére, tetszett a hallgatóságnak. köszönöm a segítséget

u dont have to listen anybody else but me

[NST]Cifu
#28826
A Szu-27SzKM többé-kevésbé egy együléses Szu-30MKK mutáció, a kínaiak számára készítette a KNAAPO, és még 2004-ben mutatták be nekik. Az oroszok feltehetõen a Szu-27SzK licenc (J-11) kibõvítésére, vagy a már legyártott gépek upgradejének szánták, de a kínaiakat eléggé hidegen hagyta, nekik volt egy saját upgrade tervük (J-11😎 és ott volt az új saját gépük, a J-10. A Szuhoj ezután elkezdte a nagyobb légishow-kra hordozgatni a gépet, mint együléses többfeladatú vadászgép, aféle Szu-30 alternatíva. A gép finoman szólva nem aratott sikert, aki érdeklõdött is a család iránt, inkább a Szu-30-asok közül rendelt...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#28825
Korrektek, de attól még nem hallottam/látam õket 29-es szárnyai alatt...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#28824
Sajnos az Fekete-Afrikai országok jelentõs része hogy finoman fogalmazzak eléggé zûrös körülmények között üzemelteti a légierejét. Az jellemzõek a Dél-Afrikai vagy ex-Szovjet (Ukrán, Orosz, Grúz, stb.) zsoldosok, akik a szó szoros értelmében zsoldospilóták.

A fegyvereladások hasonlóan zûrösek, a legtöbb ilyen ügylet diszkréten zajlik le, senki sem veri nagy dobra õket.

Amit tudni lehet biztosan: 1999-ben egyes hírszerzési források szerint Angolai (UNITA) pilóták és földi kiszolgáló személyzet érkezett Fehéroroszországba, hogy kiképzést kapjanak a Szu-24-esek üzemeltetésére és repülésére. Más források szerint 12 gép megvételérõl meg is állapodtak, egyes források Fehéroroszországot, a legtöbb (már amelyik kitér erre) viszont Oroszországot jelölik meg a gépek származási helyéül. Ez az, ami biztos.
A Rosobornexport, a hivatalos orosz állami fegyverkereskedõ vállalat szerint viszont Oroszország egyetlen Szu-24-est sem adott el az UNITA-nak vagy Angolának. Egy Szu-24-es legalább feltünt Angolában, de úgy kb. ennyi, amit a megbízható források említenek.

Néhány oldalon tényként van kezelve a leszállítás, néhány viszont csak azt írja, hogy 12db-ot rendeltek, legalább egy leszállítva (még a Jane's is összezavarodott, hol szóbeszédként hivatkozik erre, hol fel is sorolja az Angolai légierõnél a 12 Szu-24-est, MK altípusként megjelölve...).

Ha tényleg léteznek e gépek, akkor feltehetõen a szabvány Angolai festésûek:

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Punker
#28823
így?

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

[NST]Cifu
#28822
Sajnos én csak egy sárga békát látok. :S

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#28821
A MiG-29SzD csak egy csomag volt, a MiG-29Sz exportverziójának (MiG-29SzE) egy változata. Elvileg ugyanaz a függesztési normája és fegyverzeti összeállítása, mint a MiG-29Sz-nek (9.12). A típus gyakorlatilag csak protofázisig jutott, egyedüli oldalbordája a MiG-29N, ami a Maláj légierõ vásárolt 1995-ben. A gépek 6 függesztési pontal rendelkeznek, és bár a Topáz radarral képesek lennének az R-77 rávezetésére, a Malájok csak R-73E és R-27R1 rakétákat kaptak hozzá, az általános felfüggesztés pedig a szokásos 2x R-27R1 + 4x R-73E.

A MiG-29SzM egy továbblépés az SzE/SzD csomagtól, az általam ismert fegyverzet összeállítások:

Levegõ-levegõ:
-2хR-27ER1 + 4xR-73E
-2хR-27ET1 + 4xR-73E
-6хRVV-AE
-6хR-73E

Levegõ-föld:
-2хKh-29TE (+2xR-73E)
-2хKh-29L (+2xR-73E) (lézeres célmegjelölõ konténer vagy másik gép általi célmegvilágítás szükséges)
-4xKh-25ML (+2xR-73E) (lézeres célmegjelölõ konténer vagy másik gép általi célmegvilágítás szükséges)
-2хKh-31A (+2xR-73E)
-2хKh-31P (+2xR-73E)
-4хKAB-500Kr (+2xR-73E)

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Molnibalage
#28820
Én ezt találtam megy egy majdnem ugyanilyet SU-30-hoz. Mi az a SU-27SKM? Mert ez annak a felfüggesztése. Eszerint mehet a 6 záras bárhova a hasa alá a gépnek. Vagy a késõbbi SU-30-as család ennyire eltér strukturálisan? A két 500 kilós középen az gondolom egymás mögött van két külön függesztõn? Vagy nem?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#28819
Fura, mert még a MIG-21-hez is van kis négyzáras tartó 100 kilós bombákhoz. (MBD2-67U típusjelzés fater infói szerint.)

Van nagyobb is, az már 250 kilósokhoz MBD3-U4-T jelzéssel.

Kétzáras MBD-3U-2T (egymás mögött. max. 2x500 kg) és 6 záras MBD3-U-68 jelzéssel, max. 250 kilósokhoz.

Ezek korrektek?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

[NST]Cifu
#28818
A MIG-29 legbelsõ függesztõjére mehet 1 tonna fegyverzet? (1x1000 vagy 2x500 vagy 4x250 kilogramm)


Mehet, sõt, elvileg akár egy-egy KAB-1500 vagy FAB-1500 is. Viszont kettes vagy négyes bombazárat nem láttam sem képen, sem megemlítve egy oldalon sem...

Hogyan céloznak ezekkel? Van bármiféle segítség a két szép szemeden kívûl? Van radaros segítség hozzá? (Tudtommal nem, de biztos akarok lenni.)

Már a MiG-29B-n is volt a HUD-nak bombavetõ üzemmódja, semmi komoly, de egy egyszerû bombavetésre alkalmas.

SU-27 törzs alá és a hajtûmvekhez mehet a 6 záras tartó, akár 250 kilós bombákkal? (Szerintem igen.)

A hajtómûvek közötti két pillonra szerintem nem lehet. De a hajtómûvek alatti pillonokra biztos lehet, legalábbis a Szu-30-asoknál, FAB-100-as bombákkal. A Szu-27-eseknél nem tudom, hogy ez a lehetõség adott-e.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Sadist
#28817
Csak az nem magyarázza a vastagabb és kihúzható válltámaszt, illetve a tok oldalán lévõ felhúzókart. Meg picit a markolat is más. Szerintem ennyit nem alakítgattak volna egy civil verzióért.

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem