95127

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#70477
Értem. Amúgy mennyire NATO kompatibilis (gondolom az, hiszen Törökország NATO tag)? Amennyit olvastam róla az alapján elég jó és az ára olcsóbb mint mondjuk a Leo2 jelenlegi változata. Talán még nekünk is jó lenne :) -
#70476
Igen, Omán, Azerbajdzsán és Szaud-Arábia érdeklődött utána, az Otokar még 2013-ban pályázott is az Ománi tenderre, noha a tender (a Jemeni körülmények miatt) per pillanat fel van függesztve. -
#70475
Aktív védemi rendszert hadrendbe eddig csak a szovjetek állítottak a Drozd-al (amit ki is vontak aztán), illetve az Izraeliek a Trophy-val. Most a T-14 és a T-15 lesz a következő aktív védelmi rendszerrel rendelkező harcjármű, de csak amikor hadrendbe állnak (2016 vége, de inkább 2017). -
#70474
azért ott a szükség játszott be nem a feminizmus szerintem -
#70473
Az Altay elég jól néz ki. Vajon exportra is terveznek? -
SZUsszan #70472 Köszi, akkor kevertem az általatok korábban emlegetett védelmi mechanizmussal, amikor a közeledő rakétát repeszfelhővel megsemmisíti a blokk. -
#70471
Az ERA (Explosive Reactive Armor ~ Robbanó Reaktív Páncélzat) esetén csak a találat aktíválja a működést. Alant van az alapvető működési mechanizmusról ábra és röntgenkép (az röntgenkép esetén nem ERA, hanem NERA látható, de a működés lényege azonos).
A Youtube "magyarázó" videókban általában a valós működést túlságosan is leegyszerűsítik, úgy ábrázolják, mintha a robbanás, vagy a rá merőlegesen (és nem ferdén) mozgó lemez csökkenti a kumulatív sugár hatását, holott a valóságban a ferdén mozgó fémlemez az, ami a védelmet növeli. Ez csak azért mókás, mert közben a Wiki szókcikke elég alaposan elmagyarázza a működési elvet...
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.09.10. 10:54:14 -
#70470
Erről kérdezd meg a Vietnami háború veterjánjait is. Az Észak-Vietnami Hadsereg és a VietCong is jelentős mennyiségű női katonával bírt, forrástól függően 15-33% körüli volt az arányuk (feltehetően az alacsonyabb szám a releváns), és voltak csak női szakaszok, illetve vegyes szakaszok is. -
SZUsszan #70469 Ez aztán elhibázott lépés volt.
Egyébként a reaktív páncélnak nem kellett volna ekkor is elműködnie? Vagy az csak akkor lép életbe, ha direktben pont eltalálnák a modul környékét?
-
#70468
láttál már női kocsit? ennyit a tisztaságról. már régóta megy ez a vita, hogy milyen szerepben legyenek nők a hadseregben, mindig több volt a negatív mint a pozitív hatás. másképp értéklik a férfi katonák a nők sérülését, sok hülyeséget bevállalnak miattuk stb. sztem nem kéne ezt erőltetni, ha meg annyira akarnak legyenek külön női csapatok, de ne keverve -
JanáJ #70467 Nem értem miért nem lehet valami középutat találni. A harckocsis példánál maradva, hogy mondjuk egy "gyenge" lehet a négy fős legénységből. Egy nő a jelenlétével is javíthat a hangulaton, oldja a streszt, genetikailag tud több dologra figyelni. Lehet sokkal jobb parancsnok lenne belőle. A malacot ne ő pakolja, ennyi. A négyből meg azért max egy gyenge legyen, mert mindig azzal példálóztok, hogy milyen jó a negyedik ember karbantartáskor és négy 50kg-os csaj nem sok mindent tartana karban a tankon. (De mindig szép tiszta lenne.
)
-
JanáJ #70466 Tuti Humwe és társaiból kell kihúzni. DE szerintem nem olyan séta galopp az, hogy bemelegítés után elhúzod a bábut. Rajtad is van bőven cuc és a "bábun" is. Az összes védőmellényen/málhán van direkt ilyen vonszolásra kapaszkodó.
Szerintem kevés a jelentkező, most hogy lelőhetnek. Talán a navynak a legnehezebb toboroznia. Nem tudom ezen segítenek-e a nők. Van egy csomó pozitív hozadéka is a csajoknak. A fzikai felmérés meg nem tudom mennyire gond, mert azért látni bőven túlsúlyos katonát ott is, nem biztos, hogy jobban teljesít mint egy nő. -
#70465
Esélyegyenlőség. Az amerikai alkotmány szerint nem érheti hátrányos megkülönböztetés az állampolgárokat nemi, vallási vagy faji alapon. Ezt pár éve kibővítette Obama azzal, hogy eltörölte azt a kitételt, hogy a saját neméhez vonzódó katonákat elbocsátották / hátrányosan megkülönböztették.
Az alapvető vita innentől már ott van, hogy képes-e az adott feladatot ellátni, vagy sem. Az esélyegyenlőséget támadók szerint egy nő nem képes arra fizikailag, mint egy férfi, és itt le is zárnák a dolgot. Az esélyegyenlőséget pártolók szerint ezt nemi alapon megállapítani hátrányos megkülönböztetés, egyéni szinten kell vizsgálni, és ha meg tudja csinálni, akkor megfelelt, ha nem tudja megcsinálni, akkor nem felelt meg - hogy férfi vagy nő az illető, ebből a szempontból lényegtelen. Az USMC kísérleti harckocsizó rajokat is csinált tavaly, de ott például a 9 aspiránsból négy elbukott ott, hogy nem tudta a szintidőt tartani a ~22kg-os lőszerek pakolásakor. Annál az esetnél szó sem volt könnyítésről, és a résztvevők sem folyamodtak ilyesmihez. -
#70464
Ez az egész "200 fontos katonát elvinni a harctérről" vita a Pentagonból és a politikusoktól indult, ugyanis ez volt az egyik indok arra, hogy miért nem jó ötlet nőket a harctérre küldeni gyalogos egységekben. Az egészből kabaré lett, TV bemondónők kezdtek el élő adásban munkatársat cipelni a hátukon, jöttek a pro és kontra érvek (pl. hogy sok aktív férfi katona se lenne erre képes, sőt, egyenesen megkérdezték hogy hány férfi lenne erre képes), aztán feltehetően emiatt került bele a kiképzési programba. Nincs részletezve a gyakorlat, de több, mint valószínű, hogy HMMWV-ből való kihúzásról van szó, és a hátukon elvinni az adott távra.
Az ilyesmik évek óta témák a női katonák fizikai képességei terén, tavaly abból volt botrány, hogy eredetileg az USMC fizikai előírásaiban az szerepel, hogy 3 szabályos húzódszkodást kell megcsinálni minimum, a férfiaknál optimális 20 volt, míg a nőknél 9. Mivel a női újoncok egy jó része emiatt a három húzódszkodás miatt esett ki a programból, az USMC levitte az minimum szintet arra, hogy 15 másodpercig meg kell tudják tartani magukat függeszkedve. Ezt a könnyítést támadták aztán meg minden irányból. -
#70463
Egyes esetekben a HMMWV-n is sikerül az ajtó nyitást irányát megváltoztatni.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
1:05-nél van egy oldal metszet részlet
Utoljára szerkesztette: ximix, 2015.09.09. 22:09:47 -
#70462
Lehet, hogy PR, de azt is figyelembe kell venni, hogy papíron (?) mit képvisel az USA szellemisége. -
Sequoyah #70461 Nem tudom mi az eredeti megfogalmazas, de nekem a Humvee-s scenario jutott az eszembe mint a mindennapokban elofordulo problema amit meg kell tudni oldani:) -
#70460
Ki tudjon húzni a járműből. Ez nálam azt is takarja, hogy a tankból kirántod a nyíláson keresztül. Az is jármű és van olyanjaa USMC-nek...
Persze ez azt is jelenti, hogy kibillented egy Humveeból és elvonoszold. Csak a kettő rohadtul nem ugyanaz. Szóval a megfogalmazás nem szerencsés.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.09.09. 20:40:22 -
Sequoyah #70459 Egy katonan altalaban van fogas, pl a ruhaja. Fuggoleges emelesrol sem volt szo, csak ki kell rangatni es arrebb huzni. Ennyit azert el lehet es kell varni egy katonatol.
En epphogy elerem a 80kg-ot, es kozepesen edzett allapotban arrebbhuzni egy 100 kilos embert nem jelent problemat, de akar meg nyakba is veszem, ha nem nem ellenkezik:) Celiranyos edzessel ennek mennie kell. -
#70458
Ez miért kell? Nincs elég újonc? Traktoroslány story lesz a dologból szvsz... -
#70457
Magyarul oldalról a T-14 sem képes ellenállni egy harckocsi szintű veszélyforrásnak, erre csak cirka a frontális 90, talán 120 fokos szögben van esélye.
Na de ezzel semmivel sem rosszabb, mint bármelyik mai tank, csak éppen a torony felülettel arányosan kisebb az arány magasan, csak a test teljes oldalsó felülete meg nagyobb. Hogy ez jó csere e? Hát, gőzöm sincs...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.09.09. 19:34:05 -
#70456
-Azonos elvárásoknak nem tudnak megfelelni. Például az USMC-nél elvárás, hogy egy ~100kg-os bábút ki tudjanak húzni egy járműből, és el tudják vinni (akár csak húzni) a harci zónából. Ezt a feladatot több női résztvevő nem tudta a szintidőn belül teljesíten
Ez tuti? Erősen kétlem, hogy erre a legtöb marine képes lenne. 100 kg terhet függőlegesen emelni amin nincs fogász tutira nem tud senki, egy átlag 70-80 kg-os férfi marine sem. -
#70455
Szerényen. Az oldalsó páncélzat uszkve 200-300mm-nél aligha vastagabb (és én a kisebb értéket tartom valószínűnek), plusz ott van még a kötényként használt ERA blokkok. Ez így teljesen oldalról érkező nagyobb kaliberű APFSDS lövedékek ellen biztos, hogy elégtelen, a kumulatív robbanófejekkel szemben talán elégséges lehet.
Magyarul oldalról a T-14 sem képes ellenállni egy harckocsi szintű veszélyforrásnak, erre csak cirka a frontális 90, talán 120 fokos szögben van esélye.
-
#70454
Az amerikai fegyveres erőknél 2016 január elsejétől új időszámítás kezdődik: harci egységhez kerülést nem lehet nemi alapon korlátozni. Magyarul bármilyen feladatkörben egyenrangúként kell kezelni a női és férfi jelentkezőket. A speciális egységeknél is, illetve ott, ahol eddig "tiltva voltak" (ilyen a tengeralattjárók, a tűzérség vagy a harckocsizók is).
Az Amerikai Tengerészgyalogság egy 9 hónapos tesztprogramot indított, hogy tapasztalatokat biztonságos körülmények között gyűjtsenek, így egy négy hónapos felkészítési ciklus után egy öt hónapos szimulált bevetésre küldtek vegyes férfi-női egységeket. A tapasztalatok erősen vegyesek, a főbb megállapítások:
-Azonos elvárásoknak nem tudnak megfelelni. Például az USMC-nél elvárás, hogy egy ~100kg-os bábút ki tudjanak húzni egy járműből, és el tudják vinni (akár csak húzni) a harci zónából. Ezt a feladatot több női résztvevő nem tudta a szintidőn belül teljesíteni.
-A raj- és szakaszparancsnokok viselkedése alapjaiban megváltozott, kevésbé üvöltöztek, kevésbé voltak szigorúak, mint amikor csak férfi katonák voltak az egységben.
-Elkerülhetettlen, hogy a női és férfi katonák között flörtölés, sőt, romantikus kapcsolat alakuljon ki. Ez alapvetően befolyásolja a katonák viselkedését, döntéseit akár a harctéren is.
-Ezzel együtt a férfi résztvevők a program végén több női társukatra is egyenrangú katonaként tekintenek, és teljes értékű harcostársnak vélik őket, maximális elégedettek a teljesítményükkel.
-Volt olyan osztag, amelynél 10 férfi és csak két nő esett ki a program kiképzési fázisában, de ennek ellenkezőjére is akadt példa.
A tengerészgyalogság még nem döntött, hogyan fogja pontosan integrálni a nemi egyenlőséget a kiképzési és harctéri programokba, de a döntés már megszületett, szóval jövőre nincs több mentegetőzés...
Megj.: Az US ARMY és az USMC is rendelkezett csak női katonákból álló rajokból, az USMC Female Engagement Team (FET) néven, az US ARMY pedig Lioness Team néven illette őket, viszont ők specifikusan az Iraki és Afganisztáni megszálláskor lettek felállítva, hogy a helyi nőkkel könnyebben felvegyék a kapcsolatot (mindkét országban nagyon zárkózottak voltak nők, és férfiak csak nagyon ritkán tudták kihallgatni, információt szerezni tőlük). Az USMC 2012-ben fel is függesztette a FET-eket, de idén újra felállította őket, részben az igény, részben a jövőre jövő változásokra válaszul...
-
JanáJ #70453 Oldalról a "vezető fülke" mennyire lehet védve? -
#70452
Csak hozzávetőleges, de annak jó:
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.09.09. 15:03:25 -
JanáJ #70451 Ők most hol vannak a tankon belül? MErt akkora a hely, hogy táncolni lehetne. -
#70450
Videó az Armata-ról, belső felvételekkel. A sok titkolódzás után meglepő, hogy még a kijelzők képe sincs elmosva.
-
Freeda Krueger #70449 T-54 körbejárás
Devon,Anglia -
millerius #70448 Sőt, egy éve a gyakorlatban is volt, három olyan Mi-8-at szereztünk be, amiből egynek az össz repült ideje is minimum kétszerese !!! mint a legtöbbet repült régi gépünknek. Szóval ilyen erővel elég lett volna (és esetleg olcsóbb is), ha időben és sorrendben nagyjavíttatják a meglévő gépállományt, és nem hagyják őket a földön rohadni, így az üzemeltető és pilóta-állomány is megőrizhette volna a kiképzési szintjét, gyakorlatát. -
JanáJ #70447 Ha elolvastad, akkor a vége szerint valami szoci (?) csajnak válaszolt és azt, hogy lesz rá pénz. Oszt a fene sem tudja. Megmondom őszintén, szerintem nem erre kellene költeni. -
#70446
Elviekben már két éve is volt. :) -
JanáJ #70445 Elvileg lesz helikopterbeszerzés. -
SZUsszan #70444 Azaz! -
JanáJ #70443 Gyógyítják a 30-ast. -
savaz #70442 Azért a HMS Glamorgan is bekapott egy Exocetet a Falklandon, de az túlélte. Mondjuk ott résen voltak és a kapitány ráfordult a rakétára, ami hátul a hangár sarkát találta el. Ott is nagy tűz volt, a hangárban állt egy feltankolt helikopter, de sikerült eloltani. -
#70441
Wittmann meg a teázó britek esete 44-ben :D -
SZUsszan #70440 "Az USS Stark esetében konkrétan senki sem űlt a CIWS kezelőpultjánál... "
Az igen!
Mintha ellenséges területen tábort vernének a bakák és senki sem maradna fent őrségben és a tábortűz is égve maradna... -
#70439
Viszont még mindig akkor is difi, hogy a Stark esetén több találat volt és a harci rész bizony elműködött. A Sheffieldnél nem...
A Stark esetén 37 ember halt meg, a Sheffield esetében 20. Ez azért jelzi is ezt a tényt.
Az sem azonos, hogy Irakkal nem állt háborúban a jenki és a RoE "kicsit" más volt, mint az angoloknál. Bármi jönn nyugatról, az gyakorlatilag ellenséges célpont volt... A Stark esetén meg körkörös volt a fenyegetés
Az amerikaiaknál is félig "stand down" volt, holott több rakétatámadás ért hajókat az öbölben. A Stark ezen kívül a Sheffield után volt, és már a Sheffield tapasztalatából élt, korábban az US NAVy-nél nem volt általános a tűzvédelmi kámzsa, sőt, a Falkland-szigetek előtt az amerikaiak mindig jót röhögtek azon, hogy harckészültségben minden brit tengerész úgy nézett ki, mint egy tűzoltó. Őnáluk a repeszálló mellény és a vasbili dívott akkoriban.
Brit tengerészek tűzálló kámzsákban, ami általános viselet volt harci helyzet.
Falkland után nem nevettek, áttértek ők is rá.
A kapitány döntése mindkét hajó esetén magyarázható, de mindkettő esetében az a vége a listának, hogy nem tettek meg mindent a hajójuk biztonsága érdekében. Az USS Stark esetében konkrétan senki sem űlt a CIWS kezelőpultjánál... -
JanáJ #70438 Ugyan azt mondjuk. A hk.-kat mostanában az "eszi" meg, hogy "csak" szemből védi a páncélzata. Aztán megy a köpködés, hogy a 2 cm-es lemez nem fogja meg a csúcskategóriás konzervnyitót. (Mintha a Raptor szar lenne, mert én nekimegyek vele egy villanyoszlopnak.) A hajókat meg pont úgy szétkapja az ellen rakétája. A méret meg nem számít, mert értelemszerűen egy Kirov vagy CGB ellen nem ugyan azzal mész mint a SEAL-es gumicsónak ellen. Túlterhelni, meg mindent túl lehet. Kicsit olyan nekem ez a vizi csim-bum, mint a sivatag, hogy a stratégia sokkal többet számít, mint máshol, más terepen.




