61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
Zóanagyvarázsló #61424 Az se semmi, hogy a Metz 38 gólt kapott Kristiansandban, és lett így döntetlen 28-20-as francia vezetésről. -
#61423 Vjahirjeva betegség miatt nem tudott játszani, a Rosztov simán ki is kapott Dániában. Azt tudtuk, hogy nagyban függ a játékuk tőle, de hogy ennyire? -
#61422 Grat a Fradinak a győzelemhez!
A védekezés a szünet után kb. 15 percig jó volt, ott el is tudtak húzni és igazából megnyerték a meccset. De a mérkőzés 3/4-ét tekintve még mindíg elég halovány, ezt mutatja a 31 kapott gól. Van még bőven fejlődni való hátul a kapusokkal együtt. Elöl sokkal inkább rendben volt a csapat játéka, annak ellenére, hogy Háfrának nem ment. Az első félidőben még a sok kapufa megakadályozta, hogy előnybe kerüljenek, a szünet után viszont sokkal pontosabban lőttek. Végre többen is felnőttek az aktuális húzójátékos (Keti) mellé, ami meg is hozta a csapat számára a győzelmet. Dolgozni kell tovább - elsősorban a védekezést tekintve - és fejlődni, hogy a norvégok és a franciák ellen is legyen esély egy bravúrra. -
#61421 A győrieknek ez a mai meccs - meg az egész csoport - csak egy könnyű ujjgyakorlat. -
#61420 A Fradi védekezése együtt a kapusteljesítménnyel egy komolyabb csapat ellen már nem állja meg a helyét. Ismét 30 gól felett kaptak, így nehéz dolguk lesz megnyerni a fontosabb meccseket. Elöl is vannak hibák, de sajnos ezzel a kerettel - és több játékos formájával - ez nem csoda. Ha nem tudják rendbetenni a hátsó alakzatot, akkor még a BL negyeddöntőbe jutás is komoly problémát fog jelenteni. -
#61419 Gratulálok a szegedieknek!
Pazar első félidő, kiváló támadójátékkal és hasonlóan kiváló kapusteljesítménnyel. A szünet után jött a már-már szokásos megtorpanás és a Barca visszazárkózott. Szerencsére a végjátékban újra jöttek a védések, elöl pedig sikerült eredményesnek lenni a fontos pillanatokban. -
#61418 Rasmussen a női válogatottról és a vb-ről -
#61417 Női keret az eb selejtezőkre -
#61416 Nem kívánt rész törlendő! :) -
#61415 Egy kis bulvár:
https://index.hu/sport/futball/2019/08/29/bode_daniel_biro_blanka_fradi_ferencvaros/
Na de pont egy focistával? ;) -
#61414 Egy kis bulvár:
https://index.hu/sport/futball/2019/08/29/bode_daniel_biro_blanka_fradi_ferencvaros/
Na de pont egy focistával? -
#61413 Ifj. Kiss Szilárd interjú
Kb. 2:40-től kimondja a lényeget. Az utánpótlásban az kell, hogy a cél és a feladat legyen. -
#61412 Az U19-es fiúk az 5. helyen végeztek a vb-n, ez számomra nem várt jó eredmény tőlük. Meglátjuk, hogy ez csak egyszeri eset volt vagy a fiúknál is elindul valami. -
primavis #61411 Éveken át hiányoltuk a két problémás poszton a fiatalok képzését.
- beállóban viszont mára 5 fiatal is biztató a jövőre nézve: Szabó, Tóvizi, Varga, Pásztor és Simon;
- jobbátlövőben is igéretes a felhozatal: Planéta, Klujber, Kiss Nicolett, Afentaler.
A többi poszton nincs probléma, legalább három válogatott szintű fiatal van mindegyikre. S ebben a U17 még nincs is benne.
Most már "csak" a fejlődés biztosítása, a jó menedzselés szükséges, hogy ne csak reménységek maradjanak. -
#61410 Európa tetején -
#61409 Nem ússza meg a macibuda a folyadékot
(persze most is ott figyel a hűtőben a sör, mindjárt a nyakára is hágok) -
#61408 Végig vezetve - egy 5-6 perces rövidzárlattal a 45-51. perc között - biztos győzelem, eb aranyérem. Szép volt csajok! -
#61407 A hírek szerint holnap a Sport2-n adják élőben 14:30-tól a csajok döntőjét. -
Zóanagyvarázsló #61406 Nagyon bízom benne, hogy két hét múlva már utólag (is) iszunk a medve bőrére :) -
#61405 Az EYOF-ra inkább a második vonalat küldtük és helyesen tettük, mert az eb sokkal fontosabb.
Ha belegondolunk mi történt az elmúlt 2 évben női utánpótlás vonalon, akkor nem lehetünk elégedetlenek. Tavaly a két női vb-n egy arany és egy ezüst, idén ez a két eb-n már szintén megvan és még lehet jobb is.
(remélem 2 hét múlva ilyenkor Szegeden már túl leszünk pár sörön )
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2019.08.09. 19:17:07 -
Zóanagyvarázsló #61404 Én sajnos nem láttam az egészet, így egyik képkockáról a másikra lett hátrányból négygólos előny, de együtt tudok élni ezzel :)
Szép az EYOF-bronz persze, és fontos is gyakorolni a tormák versenyrendszerét, de ott nem volt túl meggyőző a mezőny, az Eb szakmailag sokkal értékesebb.
Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2019.08.09. 18:38:49 -
#61403 A fiúkat abszolút nem, viszont a lányok összes meccsét néztem eddig, az előbb befejeződött elődöntővel együtt. Nagy gratuláció a lányoknak a döntőbe jutáshoz!
Az első félidőben nagyon nem ment, sem elöl, sem hátul a dánok ellen. A szünet után hátul összekaptuk magunkat (mindössze 8 gólt kaptunk) és ezekből elöl is sikerült gyors gólokat szereznünk. megfordították a lányok meccset nagyot harcolva és végül 4 gólos győzelmet arattak. Ami ráadásul történelmi eredményt ért, hiszen U17-es eb-n még sosem végeztünk a bronzérmes pozíciónál előrébb. Szép volt csajok!
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2019.08.09. 18:30:04 -
primavis #61402 Nem nézitek az U17 lány EB-t és az U19 fiú VB-t? A lányok ma az elődöntőben játszanak a dánokkal (17 órakor), a fiuk meg ma délben verték meg a nagy favorit franciákat (26-25) s három meccset megnyerve már nyolcad döntősök! Még két meccsük van a csoportban a svédekkel és az egyiptomiakkal. -
#61401 Rasmussen az utánpótlásról -
#61400 Megmondom őszintén én is sokkal nehezebbre számítottam. De amit hátul csináltunk, azzal megbénítottuk a hollandok támadójátékát. Jó védekezés és fantasztikus kapusteljesítmény, az okosan eléggé középre "terelt" hollandok nem tudtak érdemben mit kezdeni a hátsó alakzatunkkal. Elöl volt azért elég sok hiba, de ezt hátul sikerült többszörösen javítani Lili vezetésével. Úgy szedegette le a holland lövéseket - néha két kézzel - ahogyan Lundétól láttuk rengetegszer a nagyon jó norvég védelem mögött. Élmény volt nézni amit csinált a védelemmel együtt.
A jó alapanyagból Vova már másodszor csinált nyerő alakulatot (úgy, hogy azért most is hiányzott két alapember sérülés miatt). Úgy látszik ez nagyon fekszik neki. Az elődök munkájához hozzáteszi azt, ami a győzelemhez szükségeltetik -
#61399 Bevallom, nem hittem a szememnek. Az oroszok elleni meccsből kiindulva sokkal nehezebb játékra számítottam. Úgy látszik, Vovának jó keze van, amihez hozzányúl, arannyá változik. :)
A fő érdem persze a lányoké, hatalmas gratuláció jár nekik, és az őket felkészítő stábnak is! -
#61398 Nagy gratuláció, szép volt csajok!
A szünet utáni első percekben megint volt zavar, de most szerencsére rövid ideig tartott. Igazából most végig kézben volt a meccs. Lili a kapuban fenomenális volt végig, le a kalappal előtte! -
#61397 Erre nem is lehet mit mondani...
-
#61396 Grat a junioroknak a döntőbe jutáshoz!
Végül a meló miatt nem tudtam elmenni Újvárosba, így láttam a meccset. Az első félidő kiváló volt elöl és hátul is. A szünet után várható volt, hogy lesz hullámvölgy, de túl nagyra sikerült és az oroszok kiegyenlítettek. Egyszer még a vezetést is megszerezték, de a csapatnak volt tartása és sikerült visszavenni. A végjátékban pedig nálunk volt a jobb teljesítmény elöl és hátul is, megérdemelt a győzelem és a döntőbe jutás. -
#61395 A junior lányoknak ma este jön az eddigi messze legkomolyabb teszt az elődöntőben az oroszok ellen. Tavaly ettől a csapattól kaptak az ifi vb döntőben, jó lenne revansot venni.
A meccset sajnos nem látom, Újvárosban leszek a csapat első felkészülési meccsén. Remélem "nélkülem" is boldogulnak -
#61394 Pontosan, jegyárakat nyilván nem a hazai árakhoz szabják. mert ha már valaki ketten elmegy erre a döntőre és vidéki akkor ott is kell aludni meg hát nem kevés pénz is kell hozzá. Természetesen ezt magasról leszarják hogy két napig ott kell dekkolni vedd meg a jegyet horror áron - a sarokból semmit nem is látsz egyébként ha oda veszed a jegyet.
Tök jó hogy nagyobb lesz a csarnok de ennél sokkal több néző azért nem fog lenni. -
#61393 A junior lányok túl vannak az első lépcsőfokon. Mondjuk ez volt a legkönnyebb, most jön egy kicsit nehezebb rész a románok és a norvégok ellen. Elvileg az M4 mindkét meccset adja majd élőben és fél 7-től lesznek ugyanígy. -
Gabess8 #61392 Kérdés, hogy a Fradi erősítette e, illetve tud e erősíteni a saját koncepciójuk szerint, Jelenleg szerintem nem reális, de nem legyen igazam. Egyébként szerintem a Győrrel 10-12 000 lehet reális, kérdés hajlandóak lennének e beáldozni a jegyárakat, a létszámért cserében, no meg hogy az így kapott plusz létszám hajlandó e szurkolni... -
#61391 Biztosan szerepet játszott benne több tényező is. Az egyik a leendő új csarnok, amely majd megmutatja, hogy meddig lehet fokozni a dolgot női szinten. Most erős kételyeim vannak azt illetően, hogy egy 20.000-es arénát megtöltenek majd a nézők. Kivéve, ha az ETO mellett a Fradi is bejut, mert akkor elképzelhető. -
#61390 VB változások
El sem hiszem, hogy értelmes irányba történt elmozdulás. -
#61389 Ez szerintem sportdiplomácia siker is.
Bravó a szervezőknek.
Így látatlanba azt mondom hogy a győr ott lesz, ehhez nagy jós tehetség nem kell.
a fradi, meg hát, nem tudom.. talán.. de nem hinném -
#61388 Női BL Final Four
Újabb 5 évre Budapest kapta meg a rendezési jogot. -
#61387 A következő szezon:
2019/20. -
Gabess8 #61386 Persze igazad van, én ilyen egyébként a munkájukkal járó feladatot már nem is felételezek róluk, szerintem nekik a honorálium volt a lényeg. -
#61385 Nálam van egy másik vetülete is a dolognak. A mélyen tisztelt MKSZ kiküldöttek - gondolom nem kevés pénzért - vajon merre jártak? Miért nem figyelték rendesen, hogy miket írkáltak a jegyzőkönyvbe? Akkor időben óvni tudtak volna és nincs ez a méltánytalanság a csapattal.