Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Isthy
#58915
Gratulálok a győrieknek a győzelemhez! <#taps>
A jelenlegi helyzetben ez egy szép teljesítmény volt. Grimsbö vb formában védett, ahogyan Löke és Groot is ott folytatta ahol a vb-n abbahagyta. Sulland jól lőtte a büntetőket. A védekezés nagyjából rendben volt, így tovább. Elöl kell még sokat javulni, Amorim még nagyon messze van régi önmagától. Reméljük Alstad viszonylag gyorsan be tud majd illeszkedni.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58914
AZ ETO viszont kiizadta a győzelmet! Instadt még nem tudott beilleszkedni, Korsós elég gyenge. Amúgy szélre most játszottak a győriek.
Isthy
#58913
A Fradinak meg lett volna a lehetősége, hogy meglepetést szerezzen a nem igazán jól játszó rosztoviak ellen. Amit összebénáztak Lunde ellen az már szinte megmosolyogtató volt. Csak a végén kétszer lőtték lábon ziccerből, de többször is a meccs folyamán hasba. Arról nem beszélve, hogy még az üres kapuba sem tudtak gólt lőni kettőből egyszer sem. Szani minősíthetetlenül gyenge volt, Zizi is rosszul játszott, Pena sem volt az igazi. Hátul viszonylag jó volt a csapat, ott egyedül a kipattanókkal volt probléma. Elöl a támadásbefejezések viszont kritikán aluliak voltak.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58912
Lunde védéseivel elment a meccs! A Fradi jól helytállt, de egy ilyen ellenféllel szemben nem szabad ennyi ziccert elhibázni. Átlövésben meg csak Hornyák jeleskedett.
Isthy
#58911
Ma két női BL meccs lesz látható a képernyőn:

Rostov-Don - FTC-Rail Cargo Hungaria
Sport1 14:00

Győri Audi ETO - Buducnost Podgorica
Sport1 16:00

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58910
Kis magyar valóság... De nevezhetjük sógor-koma-jóbarát-uram-bátyám mutyilandank is <#levele>

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58909
A konkrét esetet ugyan nem ismerem, de az biztos, hogy a környezetemben is azt tapasztalom, hogy azokat, akik valamit tettek a sportágért, akik tudják, mi a kézilabda, előszeretettel lehetetlenítik el, szorítják ki a helyi kézis világból is. Helyettük "csókosok" töltenek be utánpótlás edzői pozíciókat. Vagy az éppen félkész állapotú sportcarnokot elnevezik egy kiváló, de a siófoki kézilabdáért közel sem annyit dolgozó, bár neves, szakemberről. Pedig lenne más, aki ezt valóban megérdemelné...
Fura viszonyok uralkodnak a magyar sportban. Most éppen egy legendát sikerült eltávolítani...
Utoljára szerkesztette: kaloz174, 2016.01.09. 10:54:12

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58908
Nagyon helyes, ezeken a meccseken lehet szépen lassan tapasztalatot, rutint szerezni.
Isthy
#58907
Szerencsére a fiatalok már a Budaörs elleni meccsen is kaptak szerepet.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58906
Nagyon máshogy látják a dolgokat. De sztem ezzel itt ne foglalkozzunk.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58905
A vége: 31-24. Volt közte 10 is, de a cserék kicsit megbontották a csapatatot, viszont így legalább a fiatalok is gyakoroltak.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58904
Gyárfás nem érti, mi a baj a rendszerrel.
Katinka, a szövetség nem érti mit kérek.
kaloz174
#58903
DKKA-M.óvár félidő: 17-11

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58902
Egyáltalán nem vagyok nagy híve a légiósok olyan arányú alkalmazásának, mint ami az a jelenlegi bajnokságban tapasztalható. Löke azonban valóban az a klasszis, aki a fiataloknak példa lehet, valamint posztja egyértelműen hiányposzt. Így őt el tudom fogadni.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58901
Löke hosszabbított egy évvel!
Isthy
#58900

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58899
Csatlakozom! <#wink>

Hogy egy kézis hírt is írjak: a dortmundi vezetés nem engedte el Wolteringet a BL-be a Budhoz. Tehát a 2. csoportkörben nem fog szerepelni náluk. Persze a negyeddöntőre és a FF-ra még változhat a helyzet.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58898
Boldog új évet mindenkinek! 😊




Utoljára szerkesztette: kaloz174, 2016.01.01. 01:42:45

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58897
Csatlakozom. 😊

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58896
Minden fórumtársnak Boldog és minden szempontból tartalmas Karácsonyt kívánok! <#wave>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58895
Ez nem erről szól, hogy még pénzt akar maguknak. Javaslom ezt elolvasni, majd meghallgatni a ma esti teljes adást 2x10 percben itt.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58894
Minden kedves fórumtársnak Békés Boldog Karácsonyt és jó pihenést kívánok!
#58893
Na hirtelen lett zseton az úszóknak. kíváncsi vagyok ez mennyire paraszt vakítás. De ezek szerint működik a kettős mérce ha Cseh Lászlónak minden jó...
#58892
Az oroszok ellen is azt csinálták, érdekes a románok ellen nem merték. A hollandok meg nem tudták.
Isthy
#58891
Sajnos mi is rosszul jártunk azzal a meccsel, nem csak az ETO. Gyógyuljon meg teljesen, csak utána lépjen újra pályára.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58890
Dehogy borult ki, csak elmondta azt amit már el kellett. Aki olvasta a könyveit az tudja, hogy mit is szeretne (akar) valójában. A második könyvének utolsó fejezetében tökéletesen le van írva az, hogy miként vélekedik a sportágról és az azzal kapcsolatos dolgokról, feladatokról, teendőkről kinek-kinek a saját portáján Én biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb nyíltan színre is lép vele. Nem az ő világa a "langyos vízben evickélgetés".

Egyébként a "mi" sportágunk szövetségének is kijárna egy hasonló.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58889
Hosszú Katinka kiborult. Elképesztő ez is. Az úszószövetségben is sokan jól megélnek...

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58888
A lengyelek nem lettek a kedvenceim, már ami a női kézicsapatukat illeti. Mint kiderült, Triscsuk Kriszta is olyan sérülést szenvedett, ami kérdésessé teszi, hogy az év legfontosabb időszakában a Kohász rendelkezésére álljon. <#szomoru1>
A csapatoldal híre.
Mielőbbi felépülést kívánok!!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58887
Igen, a kapusok között látványos volt a különbség. Bár a felállt fal ellen azt is lehetett érezni az elsőp félidőben, hogy a norvégok tényleg minden idegszálukkal koncentrálva pörögnek elöl-hátul, mint a mérgezett egerek, jobbak voltak ezáltal mezőnyben is, tudtak blokkolni eleget. Ez is hiányzott a hollandokból. A kapusoknál főleg a szélsők egyenrangú helyzeteinél éreztem fájóan az elején, hogy Grimsbö mindent fog, Wester meg semmit, az átlövéseknél még jobban szétkenhető a felelősség.

Érdekes, hogy a két legnagyobb sztár (Mörk, Groot) lövőformája nem volt ma az igazi, a második félidei Polman meg nagyon hiányzott az első játékrészből.
Isthy
#58886
A norvégok simán nyerték a vb döntőt. A hollandoknak 8 percig (4-5) volt esélyük, utána a norvégok robogtak és végig a biztos előnyüket tartva nyerték a meccset és jutottak ki Rióba a világbajnok jogán. A spanyolok ezzel kijutottak az olimpiára egyenes ágon az eb döntőjük miatt. A többieknek Európából marad márciusban az olimpiai kvalifikáció.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58885
A hollandoknál nincs kapusteljesítmény, nem tudnak gyorsan indulni, így az eddigi legnagyobb fegyverük nem létezik. A norvégoknál meg Grimsbo nagyon jól véd, náluk ebből megy a szekér. Ez okozza az óriási kontrasztot a két hasonló játékrendű csapat között. Nagyon úgy fest a norvégok gálázva nyerik ezt a vb döntőt.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58884
A románok nagyon simán behúzták a bronzmeccset. Végig uralták a mérkőzést, a lengyeleknek összesen néhány jó percre futotta, a kapusaik ma nem tudtak hozzátenni.
Szűcs Gabi 10 év után újra vb bronzérmes lett, de most már más ország mezében.
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.12.20. 16:35:52

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58883
Ahogy az eredményt nézem, úgy látom a montenegróiak most sem voltak motiváltak. A franciáknak meg a döntő jv. párosát elnézve fontos volt a 7. hely megszerzése. Mert az ikrek vezetik a döntőt és a francia 7. hely mellé a jó riói kvali fényében norvég győzelem kell, akiket amúgy is eléggé kedvel a francia bírópáros. A 7. hely pedig azt jelenti a franciáknak, hogy olyan csoportba kerülnek, ahol rajtuk kívül csak egy európai csapat lesz.
Ennek fényében kiemelt figyelemmel lehetünk a működésükre a döntőn. Most úgy néz ki, hogy a hollandok esélyei még jobban csökkentek, pedig jó lenne ha ők lennének a világbajnokok, mert a norvégok már nyertek eleget.

A dán-oroszból csak a 2. félidőt láttam. Az oroszok a dánok hibáit szépen kihasználva egyenlítettek, majd fordítottak és nyertek. Az oroszoknak egyetlen gyengébb meccsük volt, de az a legrosszabbkor és ez a vb érmükbe került.
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.12.20. 14:00:07

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58882
Akkor a karácsonyi készülődésben rendesen elnéztem a naptárt. <#circling> De legalább nem késtem le semmiről. <#wink>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

ToCsEk
#58881
ma 0 meccs lesz

&#175;_(&#12484;)_/&#175; (&#12494;&#3232;&#30410;&#3232;)&#12494;&#24417;&#9531;&#9473;&#9531; &#12542;(&#8976;&#9632;_&#9632;)&#12494; &#3900; &#9632;Å&#815;&#9632; &#831; &#3901; ?(???)?

kaloz174
#58880
Ismerve őket, ez a meccs valóban egy vizsga lesz nekik. Meglátjuk. (Talán még én is, mert rájöttem, hogy ma, nem holnap lesznek az éremosztók. <#nevetes1>)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58879
Nem tudod, hogy mit kaptak a játékosok a román szurkolóktól a csoport meccsek után! Azóta dacból, dühből "csak azért is" alapon játszottak. Szerintem a bronzmeccsen kipukkadnak.
kaloz174
#58878
Elgondolkodtató, hogy szinte ugyanabból a keretből, miközben a játékosok nem lettek fiatalabbak, mennyivel jobb csapatot épített az új kapitány, a románok esetében.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58877
Beugrás...

Ez nem semmi...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58876
A norvégok nagy nehezen behúzták hosszabbításban. A románoknak jár a gratuláció, nagyot küzdöttek.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58875
A hollandok végig vezetve, simán megoldották a meccset. A szünet után már többet hibáztak, a kapusteljesítményük nagyon visszaesett, de ez is belefért nekik. A lengyelek küzdöttek, de igazán közel nem tudtak kerülni a hollandokhoz.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58874
A fele már összejött! Minő érdekes, a lengyelek nem tudták hozni a brutális védekezésüket a higganymozgású hollandok ellen is.
Isthy
#58873
Igazából talán így is van rendjén, ne mások harcolják ki nekünk, ha már mi képtelenek voltunk rá. Most már csak az a kérdés, hogy a fiúk képesek lesznek-e rá. Nehéz dolguk lesz, mert a "címhalmozó félistennek" köszönhetően komoly hátrányból indulnak.

Akkor mostantól én már csak egy holland-norvég döntőnek szurkolok. Ha összejön, akkor ott meg az esélytelenebb hollandoknak.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58872
De nem is ölik meg magukat (értünk). Elszálltak az utolsó....szalmaszálak is. Legalább megspóroljuk a kvalifikációs tornát, ami a mostani körülmények közt minden csoportban eleve 3 európait jelent. No meg lesz egy nyugodt nyaruk a lányoknak -😊))
Isthy
#58871
Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a montenegróiak sem éppen koncentrálnak. Plusz nincs a kapuban Barjaktarovics, a védekezésben Klikovac, a védekezésük agresszivitása messze van az eddig megszokottól. Úgy tűnik nekik sem nagyon fontos a helyosztó meccs.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58870
Valójában eleve inkább afféle cinikusan legyintős viccnek szántam.

Komolyra fordítva: Montenegró szerintem egyértelműen erősebb csapat, de a torna hajrájához közeldve egy házigazda skandináv (játékvezetés, ami Adzic miatt nem mellékes, erőnlét, többsorosság) csapattal szemben módosulnak az esélyek. A dánoknak eleve más a "motivációs bázisuk", hogy én is fogalmazzak rektor urasan hangzóan 😊 Odahaza játszanak, nagy közönség lesz, nekik mindenképpen kell még meccset nyerni az olimpiához, ráadásul ők talán jobban is tudnak értékelni egy sima helyezést, mint az aranyközpontúbb délszlávok. (Ugyanakkor a dánok is lehetnek csalódottak, és ugye hosszabbításos meccs sokat kivehetett belőlük.) Plusz statisztikailag az a jellemző, ha két csapat egy világversenyen kétszer találkozik, akkor nem nyer mindkétszer ugyanaz 😊

Szóval az a kérdés, hogy Montenegró van-e annyival erősebb, hogy elbírja a felsoroltakat, melyekből nem tudjuk előre, hogy melyik mennyire kap szerepet. Kétesélyes, de a kincstári pesszimista énem az erősebb, ha másokban kell bízni, nem magunkban. Viszont ha Montenegró meg is veri a dánokat, a franciák esélye még rosszabbak ellenük. 10% alattiak az olimpiai selejtezős esélyeink.
Isthy
#58869
A franciák teljesítményéről mindent elmond, hogy 31 gólt kaptak. Az oroszoknak pedig megvan az olimpiai kvalis hely.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58868
Elég keményen fogalmaztál, de nincs okom vitatkozni veled.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58867
A dánokat esélyesnek gondolod a montik ellen? Persze otthon biztos segítik majd őket, de vajon ez elég lesz nekik? Én nem vagyok biztos benne.
A hollandok nagyon jók eddig, de én is úgy gondolom, hogy a norvégok be fogják húzni.

DUNAFERR FOREVER!!!

#58866
Hátha a következő meccsre felszívják magukat, és megverik Montenegrót. Persze akkor nekünk már ma délutántól nem kell izgulnunk, és valljuk be, ez nagyon is benne van a pakliban. Legalább nem kell majd a norvégoknak szurkolni, viszont így nincs ki megállítsa őket (Hollandia szerintem nem rendelkezik a szükséges rutinnal, de meglátjuk).