61665

udrvcsn9.jpg



Vélemények egyik legsikeresebb

csapatsportunkról.


  • Isthy
    #61184
    Igen, sztem is vállalható, főleg a körülmények ismeretében. Sajnos Greennel nem bírtunk, pedig még akár jobb eredmény is születhetett volna.
  • primavis
    #61183
    Ez a mai 3 gólos vereség vállalható, s fiatal belső hármas jól szerepelt. Holnap kell nagyot játszani!
  • kaloz174
    #61182

    Nem feledjük, nem feledhetjük...
  • Isthy
    #61181
    Már 14 éve...
  • primavis
    #61180
    Ma Császárt cserélték le Szitával. Ha az arabok próbálkoznak, akkor muszáj pontot szerezni a norvégoktól, akik nem jobbak mint a svédek, sőt!
  • Isthy
    #61179
    Nem olyan egyszerű ez a "lefekvés" dolog. Mivel az egyiptomiak és közöttünk nagy eséllyel a gólarány fog számítani a végén, talán éppen a 7. helyért vívandó meccs érdekében. Tehát nem szabad itt senkinek "lefeküdni" mert akkor pórul jár. Most mindkét csapat -3-nál tart, tehát egyenlő alapról indul.
    Nálunk az a baj, hogy rögtön a dán meccs másnapján játszunk Tunéziával. Ráadásul mi késő este végzünk előtte a dánokkal és másnap 18-tól kezdünk. Míg az egyiptomiaknak lesz egy nap pihenőjük a szintén esti dán meccs után a tunéziai előtt.
  • primavis
    #61178
    Csak azt nem m értem, hogy miért mi kezdünk a dánokkal s nem az egyiptomiak? Ugyanis a svédek meg Tunéziát kapták, s míg mi másodikként a tunéziaiak harmadikként jöttek! Így aztán a dán meccs után kapjuk őket! Ha lefekszenek a svédeknek, akkor mi is le kell feküdjünk a dánoknak! DE legalább a norvég meccsig lesz 3 nap pihenő. (19, 20, 23)
  • Isthy
    #61177
    Az történt amit vártam, az egyiptomiak simán nyertek és továbjutottak.
  • primavis
    #61176
    Az angolaiak nem akarnak megkacagtatni, sajna...
  • primavis
    #61175
    Az sem rossz ha nyer Katar s döntetlen az Angola-Egyiptom meccs!
  • Isthy
    #61174
    Ahhoz először Angolának nyernie kell az egyiptomiak ellen, majd Katarnak vernie kell Argentínát. Utóbbira van is esély, de az elsőre nagyon halovány. Sztem Egyiptom nyer az első meccsen és azzal tovább is jut.
  • Isthy
    #61173
    Kettős csere a keretben a sérülések miatt (is). Sztem ha képesek lennénk görcsölés és teher nélkül játszani, akkor lehet esélyünk. De én ezt az esélyt jelenleg mondjuk 20 %-ra tartom.
  • reynaud #61172
    A világbajnoki selejtezőn Vranjes vezetésével kiütöttük a világ egyik legjobb csapatát,a mai napig nem értem miért kellett változtatni s kinevezni egy olyan valakit kivel világversenyen egyszer már nagyon leégett a válogatott,s szerintem a poszt betöltésére továbbra sem alkalmas.
    Az egy dolog hogy a Veszprémtől kirúgták Vranjest,attól még a válogatottnál maradhatott volna.

    Ne legyen igazam,de ebből nem lesz 7.hely,így pláne nem hogy élete legjobb formájában játszott Balogh lesérült,Ő vezér volt a pályán,s most még Jamali is kiszállt.
  • primavis
    #61171
    A svédek megúszták a katari béna lövésével az utolsó másodpercekben! Pedig nekünk nagyon jól jött volna! Viszont az alsó házból még bármelyik csapat felérhet a harmadik helyre! Kacagnám, ha angolaiak lennének azok!
  • primavis
    #61170
    Ma meg Jamali sérült le, szalagszakadás. A döntetlen elviselhető, egy pont biztos a következő körben, ott úgy is a C csoport harmadíkját meg kell verni (kb. Tunézia) s esetleg pontot csenni a norvégoktól is. Holnap a svédekkel meg próba-szerencse!
  • Isthy
    #61169
    Egy újabb kikínlódott döntetlen ezúttal az egyiptomiak ellen. Ezzel minimálisra csökkentek az esélyeink arra, hogy legalább 2 pontot vigyünk tovább. Ami pedig az elvárt 7. helyhez elég komoly alapfeltétel lett volna.
  • Gabess8
    #61168
    A kötelező mondat kezdet: "A sajtóból értesültünk az ügyről" , no comment,,, avagy nyakig....
  • Isthy
    #61167
    Balogh sérülése

    Sztem nem fog ő már jatszani ezen a vb-n. Ami elég baj, mert az egyik legjobbunk volt. Ancsin és Laci maradt, nem fűzök sok reményt hozzájuk az eredményes pótlás tekintetében.
  • Isthy
    #61166
    MKSZ vizsgálat

    Mintha nem lettek volna ilyenek már jó ideje a menedzsercégek működése óta. Vajon miért pont most húzták ezt elő? Talán lenne tippünk itt néhányunknak.
  • primavis
    #61165
    Mivel ma Egyiptom megverte az argentinokat, van rá esély (ha megverjük az afrikaiakat szerdán), hogy az elveszett pont ne számítson!
  • Isthy
    #61164
    Ez a mai egy szép és fontos győzelem volt, jár a gratuláció a fiúknak!
  • primavis
    #61163
    No ma a másik román csapat a Nagydisznód (Cisnadie) otthon kapott ki 24-34-re a Bietigheimtől.
    A fiuk jól játszottak az első félídőben, s az utolsó 40 percben a cseresor volt szinte végig a pályán, megtartották a kiharcolt 10 gólos előnyt.
    A holnapi meccs igen fontos lesz Katar ellen.
  • Isthy
    #61162
    A románok kerete nem keveset gyengült tavaly óta, sztem ezért nem mérvadó emlegetni a tavalyi eredményüket a mostani idényre kivetítve. Minden bizonnyal nem tudtak mit kezdeni a spanyolok kellemetlen stílusával.
  • primavis
    #61161
    Ma a Bera Bera 10-en felül verte a tavalyi győztes Craiovát!
    Ami a fiuk meccsét illeti, mondhatnám úgy, elfogytak fejben a végére. Csoknyai túl halvérű és az 5 füredi és tatabányai játékos, mintha nem is lenne jelen. Szélre Nagy Laci, meg ha nem tévedek Bodó adott egy-egy labdát egész meccs alatt!, Hornyák elrontotta a ziccert, Bóka legalább egy hetest hozott ki belőle, azt meg Balogh rontotta el döntetlen állásnál az utolsó percekben! Lékai hajtott, de rengeteg labdát eladott.
  • Isthy
    #61160
    Nem láttam tegnap a fiúk meccsét, de úgy látom jobb is. Ha nem kapják össze magukat, akkor esélyük sem lesz a kitűzött cél közelébe kerülni.
  • Isthy
    #61159
    Nyilvánvaló, csak az a kérdés ki helyett került be tévesen a neve.
  • primavis
    #61158
    Szerintem csak névtévesztés, mivel a fiatalok közt lett említve.
  • kaloz174
    #61157
    Bár blikk, de a menedzserek ösztönösen nem a kedvenceim.
    Vajon jó lesz ez a link? T.és kedvenc Házigazdánk! :) Régen "láttalak"!
  • kaloz174
    #61156
    Valóban. A magam részéről ezt az egész történetet fenntartással kezelem. Remélem, hogy megmarad a pozitív kicsengése, de az előzmények után van bennem némi óvatosság.
  • Isthy
    #61155
    Rasmussen interjú

    Nagyon jó interjú, érdemes elolvasni. Az egyetlen dolog amit nem értek, hogy Orbán hogyan került abba felsorolásba.
  • Isthy
    #61154
    Férfi vb célkitűzés

    Ez a legjobb 7 közé kerülés komoly cél. Ehhez nem ártana legalább csoport másodikként továbbjutni, majd a középdöntős csoportban kellene legalább a 4. helyet elérni. Talán meglehet a dánok, svédek, norvégok mögött.
  • Gabess8
    #61153
    Jó cikk, gyakorlatilag szerintem a cím sok mindent elmond.
  • Gabess8
    #61152
    Érdekes sztori, biztos közeleg az összeg amit gondoltak belőle, viszont az új létesítményeket valahogy el kell tartani, ha már piaci alapon nem megy, no meg így is lehet belőle kiszedni....
  • primavis
    #61151
    Megint túlbonyolítják s megint a dörzsölt bírók kapnak szabad kezet.
  • Isthy
    #61150
    Új szabályok az IHF-nél
  • Isthy
    #61149
    Bartha interjú
  • Isthy
    #61148
    TAO változások

    Úgy tűnik állam bácsi jobban szeretné magához vonni a pénzosztást. 2016-hoz képest kevesebb mint a felére csökkent a keret. Az eredeti cikkben konkrétabb számok is vannak a sportágakról illetve benne van az is amit nemrég írtam a sportcélú ingatlanok üzemeltetésével kapcsolatban.
    Ezt elolvasva mindjárt értelmet nyert az MVM közvetlen szponzori szerződése a Fradival.
    Utoljára szerkesztette: Isthy, 2019.01.04. 20:24:22
  • Gabess8
    #61147
    Pedig a fradira szerintem nem jellemző hogy nem reálisan magyarázzák a bizonyítványt. Reggel csak a Győri edző nyilatkozatát játszották le.
  • Gabess8
    #61146
    Olvashattad mert valahol én is hallottam már, még tavaly, hogy van ilyen cél.
  • Isthy
    #61145
    A tegnapi szuperrangadón nagyjából papírforma eredmény született. Amorim 2 hónapra már a második percben kivált, ráadásul Tomori betegség miatt még nem játszhatott, így azért elég hiányosak voltak a Rába partiak is, nem csak a Fradisták. Az első negyedórában nagyjából egyenlő erők küzdelme zajlott, azután a győriek elléptek fokozatosan a félidő végére. A vendégek támadásban megakadtak, Leynaud kiválóan védett és elöl is határozottabbak voltak a hazaiak. A szünetben mintha el is hitték volna a győriek, hogy ez már tulajdonképpen megvan, így a második játékrész elejébe kicsit belealudtak, ezt ügyesen kihasználva a Fradi visszajött 3-4 gólra. Hatalmas rohanás zajlott a második félidőben, szinte zéró védekezéssel és kapusteljesíménnyel. Azért egy félidő alatt 43 gól az rengeteg, még ha nagy volt is tempó. A meccs végét ismét a hazaiak bírták jobban és végül 6 gólos győzelmet arattak.
    Azt elég érdekesnek tartom, hogy ferencvárosi oldalról egyfolytában azt hangsúlyozták a meccs utáni nyilatkozatokban, hogy a sok eladott labdájuk miatt lett nagy a különség. Miközben a félidőben eggyel több győri eladott labda volt, a meccs végére pedig kettővel több. Bizony a hazaiak is adtak el labdát rendesen. Az inkább lényegesnek mondható, hogy ezeket a hazaiak eredményesebben oldották meg. Sztem inkább az összességében jobb kapusteljesítmény és Pintea eredményes játéka hozta ezt a különbséget ki a két csapat között. A Fradi szélsők kiválóan teljesítettek, óriási szerepük volt abban, hogy jól tartotta magát a csapatuk.
    Keti első meccsén összességében pozitívan szerepelt. Az első félidőben elég bátortalan volt, a szünet után azonban több gólt is szerzett és több gólpassza is volt. Nyilván az idő előrehaladtával majd lesz ennél jobb is.
    Utoljára szerkesztette: Isthy, 2019.01.03. 14:14:37