2373
Final Fantasy XII
-
#52 Hjah nekem tegnap ez volt a legrosszabb hír amit hallottam :(
Személy szerint sokat várok a játéktól, mert a X és a X-2 nekem nem hozta meg a régi hangulatot (talán még a X egy kicsit) és már marhára ki vagyok éhezve. De illúziókba nem is ringatom magam. -
#51 Kurvara kevesen vagytok.
Sot szerintem egyenesen serto bazeg hogy egykent kezeletiket.
-
#50 Hát ez a téma is hamarosan süllyesztőbe fog kerűlni, nem hiszem, hogy kibír 1 évet, ugyanis:
"Valószínűleg japán barátaink is kissé legörbült szájjal fogadták a hírt, miszerint a sorozatos Final Fantasy XII tologatásnak az anyaországban sincs vége: az eredetileg 2004 tavaszára, majd őszre csúsztatott program a Square Enix hivatalos oldala szerint tovább késik: jelenleg jövő év tavasza az előirányzott megjelenési dátum, amely az előzetesen erre az időpontra datált amerikai verziót is magában hordozza. Konkrét informácókat nem közölt a fejlesztőcsapat a csúszással kapcsolatosan, ezt a lehetőséget az E3 idején aknázzák majd ki. Nincs mit tenni: maximum huszadszorra is megnézni azt a megatrailert, amit korábban már a nagyközönség elé tárt az SE. "
Szóval még nagyon korai fejtegetésekbe merűlni a XII. epizódot illetően. -
#49 ne érts félre, nagyon szeretem a X-2-t, mostanában is vele játszom. de akkor is kiegészítése a X-nek. a X az alap játék, a X-2 egy teljesebb, bővebb képet ad az egészről. -
#48 "a Final X-2-t ne számítsuk, az kiegészítés"
Dehogy! Elég kevesen vagyunk SZVSZ akik pontosan egyként kezelik a FFX-el. -
#47 nem hinném, hogy hárman lesznek összesen. az elég rendhagyó lenne a FF történelmében (a Final X-2-t ne számítsuk, az kiegészítés).
ja, szamurájnak én is örülnék. akár nő is lehet :) -
#46 de ez nem a játékmenet, hanem a kameranézet. ami amúgy nekem is fura, de akár jó is lehet. a videók alapján meg a világ maga nem gyengén van kidolgozva, úgyhogy én bizakodó vagyok. -
#45 Ez SZVSZ a leg kevésbé érdekes (ráadásul egy ilyen tréjlerből nem is derül ki).
// szkeptikus be
Engem inkább az érdekelne, hogy a félig lány, félig fiú karaktert milyen történetbe csöppentik.
Mer' Nelo Angelo szerű ;) főgonosz már van. Buta grunt-jai is vannak. Íjász nyúlnő társ is van és lővegyveres, mellényes, fülbevalós társ is van. De a hárman a gonosz ellen, mer' ő nagyon gonosz a FF9 snassz hangulatát sejteti.
// gúnyolódás be
Na jó, esetleg kiderül a vége előtt, hogy a Nelo Angelo a lányfiú apja, aki nem bírta elviselni és negatívan diszkriminálta őt.
// szkeptikus, gúnyolódás ki
De mér' nincs benne szamuráj? ;))) -
#44 amit lattam....
Igazabol tulsagosan zavar talan az is hogy ugye tulsagosan fix a 3D vilag... ugyertem a foszereplo a kozpont es korulotte forog minden. A Tobbi FF-ben nem igazan igy volt... mindehol fix haterek voltak. A FFX-ben volt ujjitas hogy minden 3D volt de ott sem volt fuggetlen a kamera... itt tejesen ra van fixalva a karakterre ami nem igazan jo..
Ha esetleg tevednek akkor bocs de en ezt vettem ki. -
Gábor #43 Ez durva jó lesz! A VS-t is imádtam! -
#42 miért mit tudsz a játékmenetről?!?!
(gyorsan hozzáteszem, hogy nagy tisztelője vagyok a sorozatnak) -
#41 Halgasatok ma' el van alig varjatok hogy jaccatok mit komentaltok? :)))))))
Engem nem zavar ha abuzis. Mit erdekel az engem? FF jatek vaz... Szerintem a jatekmenetett leszamitva ez a resz is tortenelmet fog irni. -
#40 Nagyon-nagyon-nagyon buzis! Eddig talán ez a ~főhős a legmeredekebb.
...és nekem a képvilága (a félig jővőbeli, félig pedig európai középkor keverék) nem jön be. A FFX világa annyira jó volt.
BTW én amúgy is nagyon unom már az európai középkor fantasy beállítást, úgyhogy lehet, hogy csak én gondolom így.
De a ~nyúl azér' ott van. ;)
-
#39 Van kis különbség, mikor lányok nőiesek meg amikor fiúk. Első verzió vonzó, a második viszont gyomorforgatóan buzis. -
#38 Eloszor is mar megletuk a lanyos FF-et egyszer a FFX2 boreben de szerintem annyira nem gaz. Engem lenyugozott az uj vilag de mondom en csak aze' vagyok felhaborodva mert nem kepesek megtartani a megszokott harcrendszert... ez kurvara idegesito tud lenni. Lasan kihal a megszokorr RBBS bazz? -
#37 hát csak ugy vagy ha van egy NTSC géped. -
#36 No és hogy lehetne működésre bírni a japcsi verziót? (Modchipen és bootlemezen kívül) -
#35 hm.majd ha meglesz vkinek japánul akkor
tudunk majd segiteni egymásnak mert ha nekem
meglesz akkor én lehet hogy elveszek a japko irásban. -
#34 Undorító és bájos :) Tényleg nem sikerültek valami jóra, leszámítva Balflear - őt nagyon bírom. -
#33 Nagyon jól néz ki és érdekesnek tűnnek az újjítások meg minden, de számomra ezek a lányos karakterek, most túl vannak azon a határon, amit még bevesz a gyomrom. Az a rövid hajú tag, a feszes cuccában, a lifegő fülbevalóival báz, úgy néz ki, mint valami hímringyó, ha életben látnám, elmenekülnék vagy lehánynám. A főhős meg a felnyírt, női frizurájával..., nem lehet eldönteni, hogy lány vagy fiú... :P
Szerintem undorító. -
#32 -
#31 Klikk egy kövéret, jobb verziójú trailer:
KLIKK -
#30 szerintem nem tudom.
amúgy a látottak alapján nem lesz ez rossz. amennyire kivettem a csatában annyi lesz a fura, hogy nem vált a kép csatára, hanem menet közben nyomhatjuk / válogathatunk a harci menüben. minden esetre érdekes. -
#29 Nezetek meg...
Szerintem vajon miert az az erzesem hogy a jatekmenet nem fog tecceni? -
#28 MEGLEPETES!!!!!!!!!! -
#27 hát nem tom...én is várom nagyon, mert reménykedek. de őszintén szólva ez a Vagrant Story-stílus annyira szerintem nem illik a Final Fantasy-hez. biztos meglesz a kellő összetettség, a kellő sztori, meg minden, csak remélem a hangulat is marad.
én személy szerint nagyon szeretem a random csatákat.
na irány az eu :) -
#26 Gyerekek egyre tobb hir megy a jatekrol.
Alitolag a szerelmi szalak nem lesznek annyira kimutatva meg azt is halottam hogy a spontan szeru tamadasok is eltunnek. Jah es eddig tuti hogy ket DVD-en lesz a cucc szal mar elore reszketek vazz hogy ha a FFX volt 1 full DVD akkor mit tudnak ezek muvelni ketton :) -
#25 En soha de soha nem virtam az Active-ot. Most ujra nekifogtam a FFX2-nek adtam meg neki egy esejt de remelem hogy nem unom meg ! -
Jinchuu #24 Na igen, én se nagyon kedveltem az active verziót, mert nem volt időm gondolkodni. :D -
#23 mindig ugy kezdtem,hogy átraktam wait-ra. -
Jinchuu #22 Nem csak az FFX2-ben volt ilyen, az FFVII-ben is át lehetett állítani active-ra a battle systemet. -
#21 Helyes! Fasza lenne ha latnank az ellenfelt a palyan es nekimegyunk es akkor legyen battle.
musha a FF ozes reszeben egyezet a harc rendszer. Sorba tamodott mindeki igy volt ido kigondolni mi a kov lepes. De a FFX2 -ben Active Mode van szal nem sorba megy hanem oszevisza ahogy adodoik szal nincs tul sok idod gondolkodni. -
#20 Az ektív tájm betölre gondol.
De elvileg módosítanak a harc megvalósításán. Olyan pletykákra emlékszek, hogy nem lesznek random ellenségek. -
#19 dögöljek meg ha értem. -
#18 Hya mesze es felo hogy ennek is Aktive Mode lesz mert akkor jaj nekunk ! (marmint nekem hehe) -
Jinchuu #17 Nem is tudom miért, de ez a XII. rész, szvsz lesz olyan jó mint a VII. , vagy legalább is ezt szeretném róla elmondani, de én az eddig látott videók alapján, már nagyon várom. Csak tényleg az a baj, hogy még nagyon messze van az a megjelenés! :( -
#16 wow!sexy. -
Ben C #15 Sztem az a nagy igasság hogy az FFvii után a grafika sokkal-sokkal szebb lett, de mintha valami hiányozna az újabb részekből... -
#14 A nyúlon túl találni még ilyet is:
...szent kézigránátot még nem találtam. -
#13 Ha jobban megnezed mar a FFx2-ben is kicsit enyhen szoval kihivoan oltoztetik oket es akkor most meg ez is. Igaz a fejet leszamitva bazz tok erotikus.