Szerelmes versek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#135
hát de ez de aranyos <#taps>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#134
1 pillanat a türelem
a szívem éppen szerelem😊
<#puszi>P.S.után szabadon😊
a szívem éppen szerelem😊
<#puszi>P.S.után szabadon😊
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
#133
Söröm? Nem esik most jó nekem,
Ízét ma valahogy nem kedvelem,
Nem látok már benne örömet,
Nem hozz már a feledésemet.
Gyere, elmesélek egy történetet,
Melybõl a bajom leszûrheted,
De csak akkor gyere, ha van kedved,
Kevés idõdet most rám szenteled.
Egyszer nem is olyan régen
Egy ember született decemberben,
Hogy melyik évben azt is tudom,
Nyolcvanban, ha jól gondolom.
S már akkor is jól gondolta,
S a sírást nem is vállalta,
De az orvosok kicsikarták belõle,
S így megkezdõdött a rövid élete.
Boldog gyerekkora nem volt igazán,
Új játékot nem kapott soha tán,
Játék helyett pofonok jártak neki,
S rájött itt nem szereti senki.
De felnõtt nem adta fel soha,
Hiába fájt õ azt gondolta,
Hogy megmutatja mindenkinek,
Vele akármit is tehetnek.
Tizenéves korában gondolta,
Hogy a világot õ megváltja,
S talán így is lehetett volna,
Ha apja nem lesz alkoholista.
De ekkor el kellett menni dolgoznia,
Sok sírással, nehezen de kibírta,
Igaz a suli már nem mint neki,
Hogy miért nem tudta senki.
S még ekkor megismert egy Hölgyet,
Kit nagyon megszeretett,
S elfeledni nem tudta,
Meghódítja úgy gondolta.
De az álom neki nem sikerült,
S a magányába belemerült,
S elkezdett nagyon sokat dolgozni,
Hátha így tud egy kicsit feledni.
Csak dolgozott s tanult sokat,
Nem vette észre a gondokat,
Még nem egyszer a kórházba került,
S ott másodszor is megrendült.
Közölték ott vele,
Hogy nem jó a szeme,
Elveszti majd szeme világát,
S ezzel együtt a munkáját.
Ekkor lemondott mindenrõl,
Lemondott az életérõl,
Lemondott a családról,
S lemondott a lányokról.
Úgy érezte vége van mindennek,
Hogy vele már nem beszélnek,
Nem jöhet össze senkivel,
Nem fogják zaklatni szívével.
De neki ez se jött össze,
Nagyot dobbant egyszer a szíve,
Mikor meglátott egy csodás Hölgyet,
Szívét elárasztotta szeretet.
De nem mert hozzá szólni,
Nem tudott csak rettegni,
Hiszen félt hogy elveszítheti,
S õt a lány megszégyeníti.
Így elkezdett keményen inni,
Hogy tudjon egy kicsit feledni,
Hogy ne fájjon neki a magánya,
Hogy ne fájjon a szeretet hiánya.
S elkezdett levelet írni,
Lelkén így próbált könnyíteni,
De ez sem sikerült neki,
Szerelmet nem tud felejteni senki.
Mostmár csak az ital segítette,
Csak az állt ki mellette,
Hiába meg is hozta gyümölcsét,
Mostmár tényleg dobhatja életét.
Kiderült hogy nagy a baja,
S ettõl elment a hangja,
Mert nem írt több levelet,
Hiába volt meg a szeretet.
Kiderült, hogy halálos beteg,
S szíve lelke ettõl remeg,
De nem kér már segítséget,
Hisz nem kap senkitõl szeretetet.
S ekkor elkezdett keményebben inni,
Semmivel nem kezdett el törõdni,
Hisz rájött hogy nincs minek élni,
Nem is élni hanem félni.
Megfogadta azért még azt az egyet,
Hogy majd mond egy beszédet,
De csak annak a Hölgynek,
Ki fontos a szívének.
S elmondja az is ma még Neki,
Hogy az Örök Barát nem feledi,
Hogy õ nagyon szereti,
S soha el nem feledi.
S a történetnek itt legyen vége,
Mivel élete nem tart a végtelenbe,
De már nem fél a haláltól,
S nem fél annak hangjától.
Ma este szembenéz vele,
Hiszen ez már a mindene,
Nem kell tovább szenvednie,
S nem kell tovább élnie.
Hát ennyi volt a történet,
Most elmondtam egy beszédet,
Már nem kell hallgatnod a hangom,
Nem volt kellemes jól tudom.
Ennyit szerettem volna mondani,
S ezen nem kell gondolkodni,
Csak még azt mondom,
S most figyeld a hangom.
Szeretnék Neked sok jót kívánni,
S azt, hogy tudjál boldogan élni,
Ajkad mindig mosolyogjon,
S nevess sokat boldog hangon.
Ízét ma valahogy nem kedvelem,
Nem látok már benne örömet,
Nem hozz már a feledésemet.
Gyere, elmesélek egy történetet,
Melybõl a bajom leszûrheted,
De csak akkor gyere, ha van kedved,
Kevés idõdet most rám szenteled.
Egyszer nem is olyan régen
Egy ember született decemberben,
Hogy melyik évben azt is tudom,
Nyolcvanban, ha jól gondolom.
S már akkor is jól gondolta,
S a sírást nem is vállalta,
De az orvosok kicsikarták belõle,
S így megkezdõdött a rövid élete.
Boldog gyerekkora nem volt igazán,
Új játékot nem kapott soha tán,
Játék helyett pofonok jártak neki,
S rájött itt nem szereti senki.
De felnõtt nem adta fel soha,
Hiába fájt õ azt gondolta,
Hogy megmutatja mindenkinek,
Vele akármit is tehetnek.
Tizenéves korában gondolta,
Hogy a világot õ megváltja,
S talán így is lehetett volna,
Ha apja nem lesz alkoholista.
De ekkor el kellett menni dolgoznia,
Sok sírással, nehezen de kibírta,
Igaz a suli már nem mint neki,
Hogy miért nem tudta senki.
S még ekkor megismert egy Hölgyet,
Kit nagyon megszeretett,
S elfeledni nem tudta,
Meghódítja úgy gondolta.
De az álom neki nem sikerült,
S a magányába belemerült,
S elkezdett nagyon sokat dolgozni,
Hátha így tud egy kicsit feledni.
Csak dolgozott s tanult sokat,
Nem vette észre a gondokat,
Még nem egyszer a kórházba került,
S ott másodszor is megrendült.
Közölték ott vele,
Hogy nem jó a szeme,
Elveszti majd szeme világát,
S ezzel együtt a munkáját.
Ekkor lemondott mindenrõl,
Lemondott az életérõl,
Lemondott a családról,
S lemondott a lányokról.
Úgy érezte vége van mindennek,
Hogy vele már nem beszélnek,
Nem jöhet össze senkivel,
Nem fogják zaklatni szívével.
De neki ez se jött össze,
Nagyot dobbant egyszer a szíve,
Mikor meglátott egy csodás Hölgyet,
Szívét elárasztotta szeretet.
De nem mert hozzá szólni,
Nem tudott csak rettegni,
Hiszen félt hogy elveszítheti,
S õt a lány megszégyeníti.
Így elkezdett keményen inni,
Hogy tudjon egy kicsit feledni,
Hogy ne fájjon neki a magánya,
Hogy ne fájjon a szeretet hiánya.
S elkezdett levelet írni,
Lelkén így próbált könnyíteni,
De ez sem sikerült neki,
Szerelmet nem tud felejteni senki.
Mostmár csak az ital segítette,
Csak az állt ki mellette,
Hiába meg is hozta gyümölcsét,
Mostmár tényleg dobhatja életét.
Kiderült hogy nagy a baja,
S ettõl elment a hangja,
Mert nem írt több levelet,
Hiába volt meg a szeretet.
Kiderült, hogy halálos beteg,
S szíve lelke ettõl remeg,
De nem kér már segítséget,
Hisz nem kap senkitõl szeretetet.
S ekkor elkezdett keményebben inni,
Semmivel nem kezdett el törõdni,
Hisz rájött hogy nincs minek élni,
Nem is élni hanem félni.
Megfogadta azért még azt az egyet,
Hogy majd mond egy beszédet,
De csak annak a Hölgynek,
Ki fontos a szívének.
S elmondja az is ma még Neki,
Hogy az Örök Barát nem feledi,
Hogy õ nagyon szereti,
S soha el nem feledi.
S a történetnek itt legyen vége,
Mivel élete nem tart a végtelenbe,
De már nem fél a haláltól,
S nem fél annak hangjától.
Ma este szembenéz vele,
Hiszen ez már a mindene,
Nem kell tovább szenvednie,
S nem kell tovább élnie.
Hát ennyi volt a történet,
Most elmondtam egy beszédet,
Már nem kell hallgatnod a hangom,
Nem volt kellemes jól tudom.
Ennyit szerettem volna mondani,
S ezen nem kell gondolkodni,
Csak még azt mondom,
S most figyeld a hangom.
Szeretnék Neked sok jót kívánni,
S azt, hogy tudjál boldogan élni,
Ajkad mindig mosolyogjon,
S nevess sokat boldog hangon.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#132
<#taps>
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
#131
sziasztok, itt is olvasgattam kicsit
ez különösön tetszett
ez különösön tetszett
#130
ohh a hazug szavak szépet nem mondanak,
semmilyen széprõl rímet nem faragnak,
bár mesélhetnék zöldellõ tájakról,
halban dúskáló csendes patakokról.
mesélhetnék szívet rajzoló felhõkrõl,
vagy virágba borult hatalmas mezõkrõl,
de e szavak hazugak lennének,
s nem öszinte szívbõl jönnének.
hazudhatnék boldog gyönyörû szerelemrõl,
beteljesült vágyakról, forró érzelmekrõl,
vagy egy csendes nyugalmas együttlétrõl,
kettesben eltõltött hangulatos estérõl.
de nem tehetem hisz ezt én nem ismerem,
nem tudom milyen a beteljesedett szerelem,
nem tudom milyen valakihez odabújni,
s fülébe szerelmes szavakat suttogni.
semmilyen széprõl rímet nem faragnak,
bár mesélhetnék zöldellõ tájakról,
halban dúskáló csendes patakokról.
mesélhetnék szívet rajzoló felhõkrõl,
vagy virágba borult hatalmas mezõkrõl,
de e szavak hazugak lennének,
s nem öszinte szívbõl jönnének.
hazudhatnék boldog gyönyörû szerelemrõl,
beteljesült vágyakról, forró érzelmekrõl,
vagy egy csendes nyugalmas együttlétrõl,
kettesben eltõltött hangulatos estérõl.
de nem tehetem hisz ezt én nem ismerem,
nem tudom milyen a beteljesedett szerelem,
nem tudom milyen valakihez odabújni,
s fülébe szerelmes szavakat suttogni.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#129
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#128
én nem értem már ezt az életet,
engem valaki mért nem kedvelhet,
mért nem mondhatom meg Neki,
hogy nélküle nem tudok élni.
mért nem merek elé állni,
s az érzéseimrõl beszélni,
mért reszketek, ha rá nézek,
ha Vele vagyok mért rettegek?
mért nem tudom elfeledni,
ha szerelmet nem tudok bevallani,
mért kell rá mosolyognom,
mikor belül zokogom?
Istenem gyûlölök szeretni,
már gyûlölök nélküle létezni,
de mellette sem szeretek lenni,
már nem tudom mit kellene tenni.
ha beszélek Vele remeg hangom,
rajta jár eszem, ha nem látom,
ha rá gondolok zokogom,
gyûlölöm s mégis hiányolom.
már nem tudom mit is tegyek,
mert szerelem mit érzek,
de beszélni Vele nem merek,
s nélküle már nem élhetek.
ohhh Élet, Sors vagy Istenek,
mindegy Titeket hogyan nevezlek,
mért nem segítetek rajtam,
ha nem tudom megoldani magam!
kérlek hallgasatok meg engem,
elõtetek térdre ereszkedem,
segítsetek, hogy elfeledjem,
vaga boldogan éljen mellettem!
ha nagy a kérésem,
szólítsátok magatokhoz lelkem,
mert már nem Élet az életem,
magányom már nem élvezem.
hagyjátok e tetet nyugovóra térni,
hagyjátok az emlékeket elveszteni,
hagyjatok már engem nyugodni,
mára már meg szeretnék halni.
belefáradtam a szerelembe,
nagyot csalódtam az életembe,
már fel szeretném adni,
így nem tudok, nem akarok élni.
engem valaki mért nem kedvelhet,
mért nem mondhatom meg Neki,
hogy nélküle nem tudok élni.
mért nem merek elé állni,
s az érzéseimrõl beszélni,
mért reszketek, ha rá nézek,
ha Vele vagyok mért rettegek?
mért nem tudom elfeledni,
ha szerelmet nem tudok bevallani,
mért kell rá mosolyognom,
mikor belül zokogom?
Istenem gyûlölök szeretni,
már gyûlölök nélküle létezni,
de mellette sem szeretek lenni,
már nem tudom mit kellene tenni.
ha beszélek Vele remeg hangom,
rajta jár eszem, ha nem látom,
ha rá gondolok zokogom,
gyûlölöm s mégis hiányolom.
már nem tudom mit is tegyek,
mert szerelem mit érzek,
de beszélni Vele nem merek,
s nélküle már nem élhetek.
ohhh Élet, Sors vagy Istenek,
mindegy Titeket hogyan nevezlek,
mért nem segítetek rajtam,
ha nem tudom megoldani magam!
kérlek hallgasatok meg engem,
elõtetek térdre ereszkedem,
segítsetek, hogy elfeledjem,
vaga boldogan éljen mellettem!
ha nagy a kérésem,
szólítsátok magatokhoz lelkem,
mert már nem Élet az életem,
magányom már nem élvezem.
hagyjátok e tetet nyugovóra térni,
hagyjátok az emlékeket elveszteni,
hagyjatok már engem nyugodni,
mára már meg szeretnék halni.
belefáradtam a szerelembe,
nagyot csalódtam az életembe,
már fel szeretném adni,
így nem tudok, nem akarok élni.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#127
olyan szomorúakat írsz, nem költenél valami szép vidámabb szerelmeseset? <#vigyor>
Nekem nagyon kéne olyan😄D
Nekem nagyon kéne olyan😄D
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#126
gyûlölök már szeretni,
gyûlölök már ránézni,
gyûlölök már hozzá szólni,
már ngyon fáj rágondolni.
imádom égszínkék szemét,
az ártatlan tekintetét,
selymesen lágy hangját,
az õszinte kerek mosolyát.
ha Vele vagyok szenvedek,
nélküle már nem élhetek,
már mellette is meghalok,
s távoll Tõle csak Rá gondolok.
ha nem látom ideges leszek,
az agyvérzés kerülget ha rá tekintek,
megbicsaklik hangom ha Hozzá szólok,
s ha nincs közelemben meg nem szólalok.
gyûlölöm a napot mikor találkoztunk,
gyûlölöm mikor egymáshoz szóltunk,
feledném hogy rendszeresen beszélgettünk,
utálom hogy jó barátok lettünk.
kikészít hogy ismerem,
sajnálom, hogy nem feledhetem,
de ha nem látom elkap a félelem,
de hát mit tegyek SZERETEM.
gyûlölök már ránézni,
gyûlölök már hozzá szólni,
már ngyon fáj rágondolni.
imádom égszínkék szemét,
az ártatlan tekintetét,
selymesen lágy hangját,
az õszinte kerek mosolyát.
ha Vele vagyok szenvedek,
nélküle már nem élhetek,
már mellette is meghalok,
s távoll Tõle csak Rá gondolok.
ha nem látom ideges leszek,
az agyvérzés kerülget ha rá tekintek,
megbicsaklik hangom ha Hozzá szólok,
s ha nincs közelemben meg nem szólalok.
gyûlölöm a napot mikor találkoztunk,
gyûlölöm mikor egymáshoz szóltunk,
feledném hogy rendszeresen beszélgettünk,
utálom hogy jó barátok lettünk.
kikészít hogy ismerem,
sajnálom, hogy nem feledhetem,
de ha nem látom elkap a félelem,
de hát mit tegyek SZERETEM.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#125
============================
Vers vagy
Vers vagy, hullámzó rét,
Folyóban a márvány csillogás;
Tündérek lágy táncában
A májusi, büszke nyár.
Vers vagy, ha akarom,
Hajnalok csillámló párája:
Körötted csend s béke
S a végtelen tornáca.
Vers vagy. Akarom.
============================
Vers vagy
Vers vagy, hullámzó rét,
Folyóban a márvány csillogás;
Tündérek lágy táncában
A májusi, büszke nyár.
Vers vagy, ha akarom,
Hajnalok csillámló párája:
Körötted csend s béke
S a végtelen tornáca.
Vers vagy. Akarom.
============================
#124
Szerelem hagyj el engem,
ne aprísd tovább szívem,
mond mért kínzod tovább lelkem,
mért vagy itt mindig velem!
ha itt vagy ezt mért teszed,
felém mért nem nyújtod kezed,
mondd mért mindig vagy ellenem,
mért nem állsz ki mellettem!
mért kell engem kínoznod,
szeressen valaki mért nem hagyod,
mért dolgozól folyton ellenem,
miközben állhatnál mellettem!
egykor hittem Benned,
istenítettem Neved,
a bizalmamba fogadtalak,
egyedül soha nem hagytalak!
elhittem hazug hangod,
csodáltam képmutató arcod,
bíztam a csaló képben mit elém festettél,
megfogtam a kötelet melyet szeggel kivertél!
nem hittem azoknak kik Téged szidtak,
azoknak kik Téged állandóan átkoztak,
nem hittem e bölcs szavaknak,
a segítõkész igaz tanácsoknak!
hittem benned Te csaló Szerelem,
s pokollá tetted az életem,
a hullámok átcsaptak felettem,
Te meg elégetted a lelkem!
tüzes vízbe mártottál,
s még kiúszni sem hagytál,
nézted égõ testem fulldoklását,
hallgattad könyörgõ lelkem kiáltását!
de Te aljas módon cselbenhagytál,
szerelmes érzést csak nekem adtál,
elvetted tõlem az álmom a hitem,
s megaláztad szerény kis életem!
de egyet adtál nem tagadhatom,
nekem adtad a sötét magányom,
s a bagányban már Te sem lehetsz velem,
már soha nem kínozhatsz többet engem!
szívemen mély sebek tátonganak,
s tudom be soha nem gyógyulnak,
teljes életet már nem élhetek,
hagyj el engem könyörögve kérlek!
ne kínozd tovább lelkem,
hagyd hagy éljem életem,
ne törd tovább testem,
hagyd dobogni vérzõ szívem!
ne aprísd tovább szívem,
mond mért kínzod tovább lelkem,
mért vagy itt mindig velem!
ha itt vagy ezt mért teszed,
felém mért nem nyújtod kezed,
mondd mért mindig vagy ellenem,
mért nem állsz ki mellettem!
mért kell engem kínoznod,
szeressen valaki mért nem hagyod,
mért dolgozól folyton ellenem,
miközben állhatnál mellettem!
egykor hittem Benned,
istenítettem Neved,
a bizalmamba fogadtalak,
egyedül soha nem hagytalak!
elhittem hazug hangod,
csodáltam képmutató arcod,
bíztam a csaló képben mit elém festettél,
megfogtam a kötelet melyet szeggel kivertél!
nem hittem azoknak kik Téged szidtak,
azoknak kik Téged állandóan átkoztak,
nem hittem e bölcs szavaknak,
a segítõkész igaz tanácsoknak!
hittem benned Te csaló Szerelem,
s pokollá tetted az életem,
a hullámok átcsaptak felettem,
Te meg elégetted a lelkem!
tüzes vízbe mártottál,
s még kiúszni sem hagytál,
nézted égõ testem fulldoklását,
hallgattad könyörgõ lelkem kiáltását!
de Te aljas módon cselbenhagytál,
szerelmes érzést csak nekem adtál,
elvetted tõlem az álmom a hitem,
s megaláztad szerény kis életem!
de egyet adtál nem tagadhatom,
nekem adtad a sötét magányom,
s a bagányban már Te sem lehetsz velem,
már soha nem kínozhatsz többet engem!
szívemen mély sebek tátonganak,
s tudom be soha nem gyógyulnak,
teljes életet már nem élhetek,
hagyj el engem könyörögve kérlek!
ne kínozd tovább lelkem,
hagyd hagy éljem életem,
ne törd tovább testem,
hagyd dobogni vérzõ szívem!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#123
ugyan már, ne mondd, olyan szép verseid vannak tényleg. Van olyan verseid mint a neves költõknek is😊)
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#122
köszönöm dicsõítõ szavaitokat! de ahogy már írtam nem vagyok költõ, nem vagyok Ady vagy Petõfi, én cssk egy egyszerû ember vagyok, ki dolgozik s alszik! a verselést én meghagyom a nálam okosabbakra, ügyesebbekre, tanultabbakra, tisztább lelkûekre!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#121
csak így jön magától
tényleg terjeszd ezt máshol iszonyat nagy vagy
ááhh
tényleg terjeszd ezt máshol iszonyat nagy vagy
ááhh
#120
hopsz 😄 legközelebb ügyesebben álcázom 😄
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#119
hát én úgy kiszoktam találni, de a nevedbõl és az írásodból úgy vettem ki😊)
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#118
árulkodó lenne a nevem? 😄
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#117
igen, gondoltam,hogy lány vagy, és köszike <#smile>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#116
<#kacsint> jó érzés, én csak tudom 😄 lány lévén 😊 csak így tovább
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#115
sokat, nagyon sokat számít egy szép verset átadni annak aki kedves nekünk, én is így tettem amit költöttem, és mégjobban magamhoz húztam érzelmileg is😊)
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#114
<#smile> szavak nem is de tettek igen 😊 nincs olyan helyzet amihez nincs valami megoldás, egyébként én is ilyen helyzetbe vagyok... nagyon szeretm õt... tessék azért neki verset küldeni, megérinti biztos. egy kedves mosoly is sokat ér 😊
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#113
áhhh az nem tehetem,
bár szeretem,
de a szavak hazudnak,
szerelemrõl nem szavalnak!
nem mondják Neki hogy szeretlek,
nem hangoztatják hogy féltelek,
nem mesélnek neki szép tájakról,
csodás dallamot játszó patakokról!
sajnos visszahódítani nem tudom,
mert soha el sem hódítom,
nem tudom Neki elmondani,
mennyire szeretem bámúlni!
nem tom elmesélni,
hogy nélküle nem tudok elaludni,
hogy minden este rá gondolok,
s csak ha látom akkor vagyok boldog.
bár szeretem,
de a szavak hazudnak,
szerelemrõl nem szavalnak!
nem mondják Neki hogy szeretlek,
nem hangoztatják hogy féltelek,
nem mesélnek neki szép tájakról,
csodás dallamot játszó patakokról!
sajnos visszahódítani nem tudom,
mert soha el sem hódítom,
nem tudom Neki elmondani,
mennyire szeretem bámúlni!
nem tom elmesélni,
hogy nélküle nem tudok elaludni,
hogy minden este rá gondolok,
s csak ha látom akkor vagyok boldog.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#112
azzal meg hogy ide írsz, kiéled magad, meg nekünk is jó szóval csak bátran 😊 de írj egy szép verset annak a lánynak is 😊
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#111
nah, hát ez elképesztõ 😛 és ez csak úgy jön 😊 hódítsd vissza azt a szerelmed, nem lesz nehéz így hidd el
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#110
ehhe köszönöm szépen!
de nem vagyok én Költõ, vagy rímelõ,
csak egy kis rímeket beszélõ,
kinek hangja halk s érdes,
de semmiképpen nem érdekes.
ez csak egy érdekes játék mit írok,
kösztük elbújnak az õszinte gondolatok,
de ez költõvé ez nem emel,
tigerbácsi annyira nem remekel!
én nem tok szépet költeni,
nem tudok szép dolgokról rímelni,
nem tudom a stilisztikát használni,
én nem tudok verset kreálni.
én csak leírom az érzelmem,
leírom hogy áll a lelkem,
leírom mit kimondani nem tudok,
leírom miért zokogok.
verselni nem tudok,
csak rímeket formálok,
hisz a szavak embere nem vagyok,
uralkodni rajtuk nem tudok.
bár lehet már nem is akarok,
s szándékosan a magányba fordulok,
hogy tudjam magam sajnálni,
s ne tudjon senki megismerni.
tudom nem kellene állandóan ide írnom,
nem kellene megosztani gondolatom,
de ha itt magam csendesen kisírom,
akkor az utcán nem látják bánatom.
nem látják, hogy rettegem,
hogy nincs mellettem szerelmem,
nem látják, hogy gyáva vagyok,
s egyedül állandóan zokogok.
de köszönöm hogy dicsértek,
s ezzel értem sokat tesztek,
hogy egyáltalán elolvastok,
s nyíltan véleményt montok.
bár lehet csak azt mondjátok,
mit én igazán hallani akarok,
de bizalmam adom Neketek,
s mit montok nondent elhiszek!
valaki más is írhat ide! nem az enyém a topic! yoooo látom hogy néha írtok! s le is köröztök! de ez nem gond! :-))))
de nem vagyok én Költõ, vagy rímelõ,
csak egy kis rímeket beszélõ,
kinek hangja halk s érdes,
de semmiképpen nem érdekes.
ez csak egy érdekes játék mit írok,
kösztük elbújnak az õszinte gondolatok,
de ez költõvé ez nem emel,
tigerbácsi annyira nem remekel!
én nem tok szépet költeni,
nem tudok szép dolgokról rímelni,
nem tudom a stilisztikát használni,
én nem tudok verset kreálni.
én csak leírom az érzelmem,
leírom hogy áll a lelkem,
leírom mit kimondani nem tudok,
leírom miért zokogok.
verselni nem tudok,
csak rímeket formálok,
hisz a szavak embere nem vagyok,
uralkodni rajtuk nem tudok.
bár lehet már nem is akarok,
s szándékosan a magányba fordulok,
hogy tudjam magam sajnálni,
s ne tudjon senki megismerni.
tudom nem kellene állandóan ide írnom,
nem kellene megosztani gondolatom,
de ha itt magam csendesen kisírom,
akkor az utcán nem látják bánatom.
nem látják, hogy rettegem,
hogy nincs mellettem szerelmem,
nem látják, hogy gyáva vagyok,
s egyedül állandóan zokogok.
de köszönöm hogy dicsértek,
s ezzel értem sokat tesztek,
hogy egyáltalán elolvastok,
s nyíltan véleményt montok.
bár lehet csak azt mondjátok,
mit én igazán hallani akarok,
de bizalmam adom Neketek,
s mit montok nondent elhiszek!
valaki más is írhat ide! nem az enyém a topic! yoooo látom hogy néha írtok! s le is köröztök! de ez nem gond! :-))))
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#109
höhö<#vigyor5>nekem is sikerült egy versecskét írnom 😊 nagyon megy ez neked Tiger 😊 terjeszd szélesebb körben is szerintem mint csak itt pár fórumozónak 😊
www.kreativ-otletek.eoldal.hu
#108
azta nagyon komoly lett
le a kalappal elõtted tigerbácsi <#worship><#worship><#eljen><#eljen>
le a kalappal elõtted tigerbácsi <#worship><#worship><#eljen><#eljen>
#107
jó, várjuk😊
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
#106
majd késõbb beteszem csak erõt gyûjtök <#smile>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#105
deigen légyszi😊
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
#104
<#taps>
Én is költöttem nagyon szépet de nem rakom be, vagyis nem merem berakni <#wilting>
Én is költöttem nagyon szépet de nem rakom be, vagyis nem merem berakni <#wilting>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#103
Ohh! szívem mért dobogsz,
kérlek tovább ne dolgozz,
e terhelést nem bírom,
s várom már halálom.
vágyam, hogy pihenhessek,
csendesen némán lefekhessek,
örök álomba merüljek,
fel sohasem keljek.
várom, hogy meghaljak,
csendesen továbbáljak,
hisz nincs miért itt szenvedjek,
hisz nincs kiért továbbéljek.
már feladtam e reménytelen harcot,
meguntam az állandó kudarcot,
magányosan már nem élhetek,
rossz, hogy engem nem féltenek.
fáj, hogy senkinek nem hiányzom,
bánatom senkinek el nem mondhatom,
szõrnyû, hogy senkit meg nem ölelhetek,
mára már senkit nem szerethetek.
mert ha velekit szeretek,
akkor rögtön reszketek,
nem merek a szemébe nézni,
többet nem tudok hozzá szólni.
nem tudok hódítani,
érzelmet bevallani,
senkit közel engedni,
csendesen megcsókolni.
csak futni s menekülni,
a Hölgyet megsérteni,
csak érzelmet megtörni,
magam megutáltatni.
nem értem e szavakat,
már semmit nem mondanak,
széprõl már semmit nem mesélnek,
szerelemrõl már nem zengenek.
csak a hálál s a magány mirõlzengenek,
csak a fájdalom mirõl beszélnek,
a gyönyörû dolgokról nem szavalnak,
szerelmes szavakat nem suttognak.
az elmúlás mivel foglalkoznak,
s csak fájdalmat okoznak,
mindenkit távol tartanak,
s a halálba sodornak!
az elmúlást éltetik,
a szerelmet elvetik,
szerelmesen megnémúlnak,
csendesen elhallgatnak.
kérlek tovább ne dolgozz,
e terhelést nem bírom,
s várom már halálom.
vágyam, hogy pihenhessek,
csendesen némán lefekhessek,
örök álomba merüljek,
fel sohasem keljek.
várom, hogy meghaljak,
csendesen továbbáljak,
hisz nincs miért itt szenvedjek,
hisz nincs kiért továbbéljek.
már feladtam e reménytelen harcot,
meguntam az állandó kudarcot,
magányosan már nem élhetek,
rossz, hogy engem nem féltenek.
fáj, hogy senkinek nem hiányzom,
bánatom senkinek el nem mondhatom,
szõrnyû, hogy senkit meg nem ölelhetek,
mára már senkit nem szerethetek.
mert ha velekit szeretek,
akkor rögtön reszketek,
nem merek a szemébe nézni,
többet nem tudok hozzá szólni.
nem tudok hódítani,
érzelmet bevallani,
senkit közel engedni,
csendesen megcsókolni.
csak futni s menekülni,
a Hölgyet megsérteni,
csak érzelmet megtörni,
magam megutáltatni.
nem értem e szavakat,
már semmit nem mondanak,
széprõl már semmit nem mesélnek,
szerelemrõl már nem zengenek.
csak a hálál s a magány mirõlzengenek,
csak a fájdalom mirõl beszélnek,
a gyönyörû dolgokról nem szavalnak,
szerelmes szavakat nem suttognak.
az elmúlás mivel foglalkoznak,
s csak fájdalmat okoznak,
mindenkit távol tartanak,
s a halálba sodornak!
az elmúlást éltetik,
a szerelmet elvetik,
szerelmesen megnémúlnak,
csendesen elhallgatnak.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#102
Köszönöm szépen a dicséretet,
be kell vallanom, hogy yooo esett,
de tom hogy kicsit túlosztok,
s csak szép szavakat mondtok.
nem vagyok költõ s verselõ,
csak egy gyenge rímvetõ,
ki játszik a szavakkal,
rímes kis hangokkal.
az élet munka s szerelem,
mit össze nem egyeztethetem,
mert ha az egyiket csinálom,
a másikat ki kell hagynom
be kell vallanom, hogy yooo esett,
de tom hogy kicsit túlosztok,
s csak szép szavakat mondtok.
nem vagyok költõ s verselõ,
csak egy gyenge rímvetõ,
ki játszik a szavakkal,
rímes kis hangokkal.
az élet munka s szerelem,
mit össze nem egyeztethetem,
mert ha az egyiket csinálom,
a másikat ki kell hagynom
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#101
max
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
#100
Szépek a versek és kész attól még szerethetem, ha nem lennék szerelmes 😊)
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#99
Csak azt ne mondd,hogy ma is szerelmes vagy!
Ramadamammy rapidrandi
#98
Szeretem olvasni a verseit <#smile>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#97
Tigerbácsi, jól elvagy itt...
De viszont a versek egész jók😊
De viszont a versek egész jók😊
#96
Csak ülök s merengek,
Csendben, halkan rettegek,
Nem tudom már mit tegyek,
Boldogan hogyan éljek.
Kifele álarcot mutatok,
Azt látják, hogy erõs vagyok,
De az élet már megviselt,
S kérdéseimre sosem felelt.
Csak zaklatott az Isten,
Nem hagyott élni csendesen,
Mindig a magányba zavart,
Mindig a lelkembe mart.
Nem tudta elviselni,
Ha boldogan próbáltam élni,
Nem tudta elviselni,
Hogy nem tudott megtörni.
De a végén sikerült Neki,
Mert elfordult tõlem mindenki,
Bár Õk errõl nem tehetnek,
Mert Velõk már nem beszélhetek.
Már ezt meg nem tehetem,
Hiszen megváltozott az életem,
Felnõttem annyi idõ alatt,
Még egy ember meghallhat.
Viselem a nehéz terhet,
Sírni ilyenkor nem lehet,
A világnak én mosolygok,
Pedig belül egy roncs vagyok.
Mosolygós álarcom össze nem tört,
Az élet akárhogyan is gyötört,
Gyengének nem szabad hogy lássanak,
Nem szeretném, hogy sajnáljanak.
De két ember átlátott a szitán,
Túlléptek a hazugság szaván,
Barátuknak tekintenek,
Szeretnek, s Engem tisztelnek.
A két emberért érdemes élni,
Miattuk érdemes így szenvedni,
Miattuk megtennék bármit,
Mindegy mit nekem nem számít.
Egy Férfit a tudásáért tisztelem,
Utamon segít, ezért szeretem,
Egy Hölgy mindenben segít nekem,
S a rosszban is ott van mellettem.
Két barátért érdemes élnem,
Nem szabad feladnom semmit sem,
Ha Õk mellettem állnak,
Addig leszek én a világnak.
Csendben, halkan rettegek,
Nem tudom már mit tegyek,
Boldogan hogyan éljek.
Kifele álarcot mutatok,
Azt látják, hogy erõs vagyok,
De az élet már megviselt,
S kérdéseimre sosem felelt.
Csak zaklatott az Isten,
Nem hagyott élni csendesen,
Mindig a magányba zavart,
Mindig a lelkembe mart.
Nem tudta elviselni,
Ha boldogan próbáltam élni,
Nem tudta elviselni,
Hogy nem tudott megtörni.
De a végén sikerült Neki,
Mert elfordult tõlem mindenki,
Bár Õk errõl nem tehetnek,
Mert Velõk már nem beszélhetek.
Már ezt meg nem tehetem,
Hiszen megváltozott az életem,
Felnõttem annyi idõ alatt,
Még egy ember meghallhat.
Viselem a nehéz terhet,
Sírni ilyenkor nem lehet,
A világnak én mosolygok,
Pedig belül egy roncs vagyok.
Mosolygós álarcom össze nem tört,
Az élet akárhogyan is gyötört,
Gyengének nem szabad hogy lássanak,
Nem szeretném, hogy sajnáljanak.
De két ember átlátott a szitán,
Túlléptek a hazugság szaván,
Barátuknak tekintenek,
Szeretnek, s Engem tisztelnek.
A két emberért érdemes élni,
Miattuk érdemes így szenvedni,
Miattuk megtennék bármit,
Mindegy mit nekem nem számít.
Egy Férfit a tudásáért tisztelem,
Utamon segít, ezért szeretem,
Egy Hölgy mindenben segít nekem,
S a rosszban is ott van mellettem.
Két barátért érdemes élnem,
Nem szabad feladnom semmit sem,
Ha Õk mellettem állnak,
Addig leszek én a világnak.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#95
Itt vagyok egyedül egy tó mellett,
Ahonnan kihalt minden élet.
Bármerre is nézek nem látok semmit,
Ami élne vagy valami olyasmit.
Csak a puszta fekete homok,
Melyben nem látszanak a nyomok,
A tó vize nem mossa a partot,
Nincs mi korbácsoljon hullámot.
Nincs itt semmi mi mozogna,
Ki ha kiabálnék engem meghallana.
Itt még a levegõ se mozog,
Itt nem lehet senki se boldog.
Nagy csend ült erre a tájra,
Én sem zavarom meg hisz hiába,
Nem hallaná úgyse senki,
Így nem kell ordibálni.
Oh, úszik egy ladik a tó vizén,
Jaj, de hullámot az sem vetvén,
Közelit felém nagyon lassan,
Lassan s rendkívül halkan.
Az Öreg nyújtja felém a kezét,
Megfogom s nézem közben szemét.
Jaj, de nem látom hiszen nincsen,
Keze nyirkos, hideg olyan idegen.
Mégis beszállok a ladikba,
S leülök annak orrába.
Nézem az Öreg hogyan evez,
Közben gondolkodom ki lehet.
Beszélnék én, de hangom nincsen,
S rájöttem nem vagyok már életben.
Az Öreg nem más, mint a Révész,
Kinek ladikjában a gonosz elvész.
Én mindig rossz voltam,
S ezért kegyelmet nem kaptam,
Most megyek a végtelen útra,
S majd egyszer elérek a pokolba.
Ott elnyerem a büntetésem,
Hiszen felidézik elõttem életem,
Röhögnek nézik, hogy szenvedek,
Én meg a félelemtõl rettegek.
Röhögnek az Istenek, s fogják a hasukat,
Hiszen Õk látják az emberi gondolatokat.
Látják, hogy féltem az élettõl,
Látják, hogy féltem a Hölgyektõl.
Most csak röhögnek,
Én remélem, hogy jó begörcsölnek,
Lesz Nekik is legalább egy bajuk,
S remélem jó nagy lesz a gondjuk.
Én meg akkor csak nevetek,
S már szinte el is élvezek.
Ezt megszívták mondom halkan,
Nem is halkan, hanem hangosan.
Meghallották eme gondolatot,
Szemükben a tûz felragyogott,
Zeusz intett egyet s már végem,
Ennyi volt a kis rongyos életem.
Ahonnan kihalt minden élet.
Bármerre is nézek nem látok semmit,
Ami élne vagy valami olyasmit.
Csak a puszta fekete homok,
Melyben nem látszanak a nyomok,
A tó vize nem mossa a partot,
Nincs mi korbácsoljon hullámot.
Nincs itt semmi mi mozogna,
Ki ha kiabálnék engem meghallana.
Itt még a levegõ se mozog,
Itt nem lehet senki se boldog.
Nagy csend ült erre a tájra,
Én sem zavarom meg hisz hiába,
Nem hallaná úgyse senki,
Így nem kell ordibálni.
Oh, úszik egy ladik a tó vizén,
Jaj, de hullámot az sem vetvén,
Közelit felém nagyon lassan,
Lassan s rendkívül halkan.
Az Öreg nyújtja felém a kezét,
Megfogom s nézem közben szemét.
Jaj, de nem látom hiszen nincsen,
Keze nyirkos, hideg olyan idegen.
Mégis beszállok a ladikba,
S leülök annak orrába.
Nézem az Öreg hogyan evez,
Közben gondolkodom ki lehet.
Beszélnék én, de hangom nincsen,
S rájöttem nem vagyok már életben.
Az Öreg nem más, mint a Révész,
Kinek ladikjában a gonosz elvész.
Én mindig rossz voltam,
S ezért kegyelmet nem kaptam,
Most megyek a végtelen útra,
S majd egyszer elérek a pokolba.
Ott elnyerem a büntetésem,
Hiszen felidézik elõttem életem,
Röhögnek nézik, hogy szenvedek,
Én meg a félelemtõl rettegek.
Röhögnek az Istenek, s fogják a hasukat,
Hiszen Õk látják az emberi gondolatokat.
Látják, hogy féltem az élettõl,
Látják, hogy féltem a Hölgyektõl.
Most csak röhögnek,
Én remélem, hogy jó begörcsölnek,
Lesz Nekik is legalább egy bajuk,
S remélem jó nagy lesz a gondjuk.
Én meg akkor csak nevetek,
S már szinte el is élvezek.
Ezt megszívták mondom halkan,
Nem is halkan, hanem hangosan.
Meghallották eme gondolatot,
Szemükben a tûz felragyogott,
Zeusz intett egyet s már végem,
Ennyi volt a kis rongyos életem.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#94
Nem tudom, mit várjak az élettõl,
Nem tudom, mennyi az enyém a lelkembõl
Nem tudom, mit várjak Tõled,
Nem tudom mi kell Belõled.
Azt sem tudom, kit szeretsz,
Azt sem tudom, kin nevetsz
Azt sem tudom, mit tehetsz,
S most: azt sem tudom, hol lehetsz.
Sõt, sosem tudtam, merre laksz,
Sosem tudtam, kin kacagsz,
Sosem tudtam, valójában ki vagy,
Csak azt tudtam: ki elõl szaladsz.
Nem tudom, miért félsz tõlem,
Nem tudom, hova tûntél mellõlem,
Csak azt tudom, meghalok nemsokára.
Kérlek, jöjj vissza még UTOLJÁRA.
Nem tudom, mennyi az enyém a lelkembõl
Nem tudom, mit várjak Tõled,
Nem tudom mi kell Belõled.
Azt sem tudom, kit szeretsz,
Azt sem tudom, kin nevetsz
Azt sem tudom, mit tehetsz,
S most: azt sem tudom, hol lehetsz.
Sõt, sosem tudtam, merre laksz,
Sosem tudtam, kin kacagsz,
Sosem tudtam, valójában ki vagy,
Csak azt tudtam: ki elõl szaladsz.
Nem tudom, miért félsz tõlem,
Nem tudom, hova tûntél mellõlem,
Csak azt tudom, meghalok nemsokára.
Kérlek, jöjj vissza még UTOLJÁRA.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#93
<#smile>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
#92
Hiányzik az érintésed,
Hiányzik a szereteted.
Hiányzol ezt megértem,
Érted élem életem.
Nem tudok élni nélküled,
Nem tudom feledni neved.
Nem hiszem, hogy élek,
Mert nem szeretsz, ezért félek.
Most már tudom, hogy élek,
S tudom, hogy félek,
Mert tudom mást szeretsz,
S tudom enyém nem lehetsz.
Tudom, hogy Tied nem lehetek,
S tudom mást nem szerethetek.
Tudom, hogy szíved másért dobog,
S érzem, hogy nem vagyok boldog.
Nem érdekel Téged semmi,
Csak hogy vele legyél mindig.
Én ezt tovább nem bírom,
Itt hagyom a hajnalom.
Nélküled tovább élni nem lehet,
Itt hagyom az Életet.
Nem visszek magammal semmit,
Csak emléked õrzöm mindig.
Lehullok, mint egy falevél,
Az Élet nekem már mit sem ér.
Meghalnék egy csókodért,
De szíved engem sose ért.
Elfeled engem mindenki,
Nem foglalkozott velem senki.
Lehullok, mint a falevél,
Elfelednek, mint, azt hogy élt.
Nekem itt már nincs életem,
Nekem eljött a végzetem.
Mindent itt hagyok, elfeledem,
Csak a Te neved visszem.
Hiányzik a szereteted.
Hiányzol ezt megértem,
Érted élem életem.
Nem tudok élni nélküled,
Nem tudom feledni neved.
Nem hiszem, hogy élek,
Mert nem szeretsz, ezért félek.
Most már tudom, hogy élek,
S tudom, hogy félek,
Mert tudom mást szeretsz,
S tudom enyém nem lehetsz.
Tudom, hogy Tied nem lehetek,
S tudom mást nem szerethetek.
Tudom, hogy szíved másért dobog,
S érzem, hogy nem vagyok boldog.
Nem érdekel Téged semmi,
Csak hogy vele legyél mindig.
Én ezt tovább nem bírom,
Itt hagyom a hajnalom.
Nélküled tovább élni nem lehet,
Itt hagyom az Életet.
Nem visszek magammal semmit,
Csak emléked õrzöm mindig.
Lehullok, mint egy falevél,
Az Élet nekem már mit sem ér.
Meghalnék egy csókodért,
De szíved engem sose ért.
Elfeled engem mindenki,
Nem foglalkozott velem senki.
Lehullok, mint a falevél,
Elfelednek, mint, azt hogy élt.
Nekem itt már nincs életem,
Nekem eljött a végzetem.
Mindent itt hagyok, elfeledem,
Csak a Te neved visszem.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#91
Remeg a testem,
S remeg a lelkem,
Vérzik a szívem,
Valami összetört bennem.
Nem tudom élek e vagy halok,
De én már soha nem mosolygok,
Csak vagyok a világnak,
Bár rólam nem is tudnak.
Csak dobog a szívem,
Legalábbis úgy érzem,
De lehet, hogy csak álmodom,
S már rég volt a halálom.
Már meghaltam szerintem,
Már rég véget ért az életem,
De itt ragadtam,
Egyedül maradtam.
Halálomra nem emlékszem,
Nem tudom mi történt velem,
De mi volt elõtte velem,
Arra sem emlékszem.
Már azt sem tudom,
Hogy mien az én hangom,
Arra sem emlékszem,
Hogy tegnap mi történt velem.
Vagy lehet, hogy nem tegnap volt,
S a nappal is éjszaka volt,
Vagy nincs is nappal s éjszaka sem,
Hogy is van a nyomorút életem?
Ki tudja mi az élet,
S ki tudja miért van szeretet,
Ki tudja miért élünk,
S a haláltól miért rettegünk?
Lehet, hogy éppen akkor születünk,
Amikor a Földrõl mi elmegyünk,
Lehet, hogy itt csak várakozunk,
S egy idõ után továbbállunk.
De ha mi itt nem élünk,
Akkor ennyire miért szenvedünk,
Vagy ezt csak mi érezzük,
Hogy a jó dolgokat feledjük?
Csak kérdések, és kérdések,
S tõlünk csak válaszokat kérnek,
Csak problémákkal foglalkozunk,
De semmi másra nem gondolunk.
Már nem élvezzük az életet,
Már nincs velünk a szeretet,
Mi már itt nem is élünk,
Mi már csak szenvedünk.
A bolygón nem csak én vagyok halott,
Mert választ nekem senki nem mondott,
Mindenki meg van halva,
Senkinek sincs saját gondolata.
Csak vagyunk a világnak,
S nekünk sokmindent mondanak,
Csak vagyunk s élünk,
S soha nem nevetünk.
Ki tudja mik vagyunk,
S ki tudja mi a gondolatunk,
Ki tudja hol élünk,
S egyáltalán mi létezünk?
S remeg a lelkem,
Vérzik a szívem,
Valami összetört bennem.
Nem tudom élek e vagy halok,
De én már soha nem mosolygok,
Csak vagyok a világnak,
Bár rólam nem is tudnak.
Csak dobog a szívem,
Legalábbis úgy érzem,
De lehet, hogy csak álmodom,
S már rég volt a halálom.
Már meghaltam szerintem,
Már rég véget ért az életem,
De itt ragadtam,
Egyedül maradtam.
Halálomra nem emlékszem,
Nem tudom mi történt velem,
De mi volt elõtte velem,
Arra sem emlékszem.
Már azt sem tudom,
Hogy mien az én hangom,
Arra sem emlékszem,
Hogy tegnap mi történt velem.
Vagy lehet, hogy nem tegnap volt,
S a nappal is éjszaka volt,
Vagy nincs is nappal s éjszaka sem,
Hogy is van a nyomorút életem?
Ki tudja mi az élet,
S ki tudja miért van szeretet,
Ki tudja miért élünk,
S a haláltól miért rettegünk?
Lehet, hogy éppen akkor születünk,
Amikor a Földrõl mi elmegyünk,
Lehet, hogy itt csak várakozunk,
S egy idõ után továbbállunk.
De ha mi itt nem élünk,
Akkor ennyire miért szenvedünk,
Vagy ezt csak mi érezzük,
Hogy a jó dolgokat feledjük?
Csak kérdések, és kérdések,
S tõlünk csak válaszokat kérnek,
Csak problémákkal foglalkozunk,
De semmi másra nem gondolunk.
Már nem élvezzük az életet,
Már nincs velünk a szeretet,
Mi már itt nem is élünk,
Mi már csak szenvedünk.
A bolygón nem csak én vagyok halott,
Mert választ nekem senki nem mondott,
Mindenki meg van halva,
Senkinek sincs saját gondolata.
Csak vagyunk a világnak,
S nekünk sokmindent mondanak,
Csak vagyunk s élünk,
S soha nem nevetünk.
Ki tudja mik vagyunk,
S ki tudja mi a gondolatunk,
Ki tudja hol élünk,
S egyáltalán mi létezünk?
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#90
Szertefoszlik az idõ tengerén
az embert éltetõ illuzió.
Tébolyult elme hangja
terén az idõnek, elbolyong.
Választ vár a néma tudatlanság,
esélyt kér a tébolyult bolond.
Várnak már a kín-ibolyák
festett tavaszt az áltablóra.
A szél sem sûvít oly rettenten,
már-már elõbukik hírtelen
az önemésztõ, gyalázatos
embert kínzó ösztön.
Szótlan vigaszt kérek, álarcot
kopott arcú, sötét létemre,
hogy végleg álkép mögé rejtsem
elárvult, elvadult kedvem.
az embert éltetõ illuzió.
Tébolyult elme hangja
terén az idõnek, elbolyong.
Választ vár a néma tudatlanság,
esélyt kér a tébolyult bolond.
Várnak már a kín-ibolyák
festett tavaszt az áltablóra.
A szél sem sûvít oly rettenten,
már-már elõbukik hírtelen
az önemésztõ, gyalázatos
embert kínzó ösztön.
Szótlan vigaszt kérek, álarcot
kopott arcú, sötét létemre,
hogy végleg álkép mögé rejtsem
elárvult, elvadult kedvem.
#89
Most másnapos vagyok,
S rémes rímeket mondok,
Mert most unatkozok,
S egy Hölgyre gondolok.
Nem tudom mit tegyek,
Nem tudom mit érezzek,
Nem tudom mire számíthatok,
Nem tudom min, de mosolygok.
De ezek már csak kínrímek,
S õszintén már nem is nevetek,
Csak a látszatot mutatom,
Gyenge hangom nem hallatom.
Félek ha megismernek,
Akkor nem szeretnek,
Így legalább elviselnek,
Ritkán, de velem beszélnek.
Szerintem ez jó nekem,
Hiszen a magányt már szeretem,
Megkedveltem mert nem bántanak,
Rosszat nekem így nem mondanak.
Ilyenkor sivatagban érzem magam,
Ahol senki nem hallja a szavam,
S ordibálok amennyit akarok,
Hiszen a homoknak bármit mondhatok.
A sivatagban elveszek a tömegben,
Hiszen homokszem vagyok a lelkemben,
S olyan vagyok mint a többiek,
S a homokszemek engem szeretnek.
Ott nem vagyok magányos,
És nem vagyok hangos,
Mert nem kell ordibálnom,
Halkan is hallják a hangom.
Nevetek s mosolygok sokat,
Beszélek s mondom a mondatokat,
Figyelnek rám s szeretnek,
S ha meghalok eltemetnek.
Ha meghalok megsiratnak,
S értem egy imát elmondanak,
A síromra virágot hoznak,
Életemre visszagondolnak.
A sivatagban jól érzem magam,
Halkan beszélek mégis értik szavam,
Szeretnek el nem engednek,
S velem együtt nevetnek.
Mikor a sivatagban nem lehettem,
Mert a szél felkapott s lebegtem,
Akkor kivel jóban voltam,
Azokat nagyon megsírttam.
Õk csak csendben rámnéztek,
Némán nekem intettek,
S könnycsepp gördült le arcukon,
Így köszöntek néma hangon.
S rémes rímeket mondok,
Mert most unatkozok,
S egy Hölgyre gondolok.
Nem tudom mit tegyek,
Nem tudom mit érezzek,
Nem tudom mire számíthatok,
Nem tudom min, de mosolygok.
De ezek már csak kínrímek,
S õszintén már nem is nevetek,
Csak a látszatot mutatom,
Gyenge hangom nem hallatom.
Félek ha megismernek,
Akkor nem szeretnek,
Így legalább elviselnek,
Ritkán, de velem beszélnek.
Szerintem ez jó nekem,
Hiszen a magányt már szeretem,
Megkedveltem mert nem bántanak,
Rosszat nekem így nem mondanak.
Ilyenkor sivatagban érzem magam,
Ahol senki nem hallja a szavam,
S ordibálok amennyit akarok,
Hiszen a homoknak bármit mondhatok.
A sivatagban elveszek a tömegben,
Hiszen homokszem vagyok a lelkemben,
S olyan vagyok mint a többiek,
S a homokszemek engem szeretnek.
Ott nem vagyok magányos,
És nem vagyok hangos,
Mert nem kell ordibálnom,
Halkan is hallják a hangom.
Nevetek s mosolygok sokat,
Beszélek s mondom a mondatokat,
Figyelnek rám s szeretnek,
S ha meghalok eltemetnek.
Ha meghalok megsiratnak,
S értem egy imát elmondanak,
A síromra virágot hoznak,
Életemre visszagondolnak.
A sivatagban jól érzem magam,
Halkan beszélek mégis értik szavam,
Szeretnek el nem engednek,
S velem együtt nevetnek.
Mikor a sivatagban nem lehettem,
Mert a szél felkapott s lebegtem,
Akkor kivel jóban voltam,
Azokat nagyon megsírttam.
Õk csak csendben rámnéztek,
Némán nekem intettek,
S könnycsepp gördült le arcukon,
Így köszöntek néma hangon.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#88
Azt hittem, hogy szeretnek,
De legalább engem elviselnek,
Vagy csak beszélgetnek velem,
Valakit érdekel az életem.
De rá kellett jönnöm nekem,
Hogy nem szeretnek itt engem,
De az itt a bajom mostan,
Hogy nem mosolyognak rám sehonnan.
Kiben én megbíztam,
S mindent õszintén elmondtam,
Õ is cselben hagyott,
Ígért mindent, de egyedül hagyott.
Már benne se bízhatok,
Így megint egyedül maradok,
Csak csendben sírok,
Hiszen egyedül vagyok.
Én változtam meg vagy mások,
Én hibázok vagy megint mások,
Én rontottam el az életem,
Vagy mások rontották el nekem?
Nem tudom talán együtt tettük,
Õszintén talán nem is nevettünk,
Azt hittük jóban vagyunk,
De csak egymás mellett vagyunk.
Egymás mellett vagyunk,
Élünk, s csak unatkozunk,
Egymáson nevetünk,
De mások szemébe nem nézünk.
A szívem fáj s megszakad,
A lelkem egyedül marad.
S már nem tehetek semmit,
Elfelejtek hát mindenkit.
Egyedül vagyok
S így maradok,
Magammal már nem bírok,
Így hát összeroskadok.
Egyedül voltam, s így maradtam,
S semmi mást nem akartam,
Csak már egyedül lenni,
S senkit nem szeretni.
Csendben meghalni vágyok,
S másra már nem is gondolok,
Hiszen itt boldog nem vagyok,
Elköszönök, s meghalok.
De legalább engem elviselnek,
Vagy csak beszélgetnek velem,
Valakit érdekel az életem.
De rá kellett jönnöm nekem,
Hogy nem szeretnek itt engem,
De az itt a bajom mostan,
Hogy nem mosolyognak rám sehonnan.
Kiben én megbíztam,
S mindent õszintén elmondtam,
Õ is cselben hagyott,
Ígért mindent, de egyedül hagyott.
Már benne se bízhatok,
Így megint egyedül maradok,
Csak csendben sírok,
Hiszen egyedül vagyok.
Én változtam meg vagy mások,
Én hibázok vagy megint mások,
Én rontottam el az életem,
Vagy mások rontották el nekem?
Nem tudom talán együtt tettük,
Õszintén talán nem is nevettünk,
Azt hittük jóban vagyunk,
De csak egymás mellett vagyunk.
Egymás mellett vagyunk,
Élünk, s csak unatkozunk,
Egymáson nevetünk,
De mások szemébe nem nézünk.
A szívem fáj s megszakad,
A lelkem egyedül marad.
S már nem tehetek semmit,
Elfelejtek hát mindenkit.
Egyedül vagyok
S így maradok,
Magammal már nem bírok,
Így hát összeroskadok.
Egyedül voltam, s így maradtam,
S semmi mást nem akartam,
Csak már egyedül lenni,
S senkit nem szeretni.
Csendben meghalni vágyok,
S másra már nem is gondolok,
Hiszen itt boldog nem vagyok,
Elköszönök, s meghalok.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#87
Édes egyetlen csillagom,
Hallgasd meg most a hangom,
Mert el szeretném mesélni,
Hogy tanultam meg mosolyogni.
Hozzám szóltál a múlthéten,
Mint ritkán az életben,
De most boldog voltál,
S rám sokat mosolyogtál.
Nevettünk együtt egy keveset,
S sugárzott Belõled a szeretet,
Nem történt semmi más köztünk,
Csak õszintén egymás szemébe néztünk.
Olyan csodálatosan néztél rám,
Olyan csodálatosan szóltál hozzám,
Hogy elkezdett zakatolni szívem,
Remegni kezdett testem-lelkem.
Akkor tudtam meg milyen érzés,
A lelkemnek milyen mesés,
Ha egy csodálatos Hölgy rám mosolyog,
S szívem ekkor nagyon boldog.
S olyan jó esett nekem,
Hogy boldog lehet a szívem,
Testem-lelkem már nem remeg,
Szívem már nem beteg.
Megtanítottál engem mosolyogni,
S Rád õszintén nevetni,
Megtanítottál, hogy Hozzád tudjak szólni,
De nem tanítottál meg szerelmet bevallani.
De ezt nem várhatom el Tõled,
Így is örök hála Neked,
S remélem, majd beszélsz majd velem,
S egyszer elmondhatom majd nevem.
Most madarat tudnék fogni,
Minden csillagot le tudnék hozni,
Mindent meg tudnék tenni,
Csak boldognak tudjalak látni.
Mert ha Te rám nevetsz,
Bennem új világot ébresztessz,
Mosolyodtól boldog leszek,
S Veled mindig együtt nevetek.
Köszönöm, hogy boldog vagyok,
És, hogy nem gyötörnek a gondok,
Köszönöm hogy boldog lelkem,
Köszönöm Neked életem.
Most búcsúzom boldog hangon,
Kívánom, ajkad mindig mosolyogjon,
Ne legyen soha rossz a kedved,
Nevetésbõl álljon mindig az Életed.
Hallgasd meg most a hangom,
Mert el szeretném mesélni,
Hogy tanultam meg mosolyogni.
Hozzám szóltál a múlthéten,
Mint ritkán az életben,
De most boldog voltál,
S rám sokat mosolyogtál.
Nevettünk együtt egy keveset,
S sugárzott Belõled a szeretet,
Nem történt semmi más köztünk,
Csak õszintén egymás szemébe néztünk.
Olyan csodálatosan néztél rám,
Olyan csodálatosan szóltál hozzám,
Hogy elkezdett zakatolni szívem,
Remegni kezdett testem-lelkem.
Akkor tudtam meg milyen érzés,
A lelkemnek milyen mesés,
Ha egy csodálatos Hölgy rám mosolyog,
S szívem ekkor nagyon boldog.
S olyan jó esett nekem,
Hogy boldog lehet a szívem,
Testem-lelkem már nem remeg,
Szívem már nem beteg.
Megtanítottál engem mosolyogni,
S Rád õszintén nevetni,
Megtanítottál, hogy Hozzád tudjak szólni,
De nem tanítottál meg szerelmet bevallani.
De ezt nem várhatom el Tõled,
Így is örök hála Neked,
S remélem, majd beszélsz majd velem,
S egyszer elmondhatom majd nevem.
Most madarat tudnék fogni,
Minden csillagot le tudnék hozni,
Mindent meg tudnék tenni,
Csak boldognak tudjalak látni.
Mert ha Te rám nevetsz,
Bennem új világot ébresztessz,
Mosolyodtól boldog leszek,
S Veled mindig együtt nevetek.
Köszönöm, hogy boldog vagyok,
És, hogy nem gyötörnek a gondok,
Köszönöm hogy boldog lelkem,
Köszönöm Neked életem.
Most búcsúzom boldog hangon,
Kívánom, ajkad mindig mosolyogjon,
Ne legyen soha rossz a kedved,
Nevetésbõl álljon mindig az Életed.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
#86
A Tisza partján csendesen ülök,
Nem nevetek nem örülök,
Csak ülök s a folyót nézem,
Gondolatokon nem jár fejem.
Figyelem ahogy a habok tovaúsznak,
Melyek semmivel sem foglakoznak,
Csak haladnak s elsodornak,
Némán tovább csordogálnak.
Ha akar lehúz a mélybe,
Eltemet a feledésbe,
De ki is vethet a hullámsírból,
Kitaszítva a halál karmaiból.
Ha úgy dönt mindent elsöpör,
Magának mindenhova utat tör,
Csendes pusztulást hozhat,
De fülsüketítõ robajjal is támadhat.
Õ uralkodik minden felett,
Életet adhat de el is vehet,
Nélküle nem létezhetünk,
De mellette biztonságban nem lehetünk.
Próbálhatjuk szabályozni,
A végtelenségig szennyezni,
Munkára is próbálhatjuk fogni,
De nem tudunk felette uralkodni.
Mindig emelt fõvel érkezik,
S méltósággal távozik,
Megtörni nem tudjuk,
Büszkeségét el nem nyomhatjuk.
Tûr s a harag gyûlik benne,
Mintha valamire készülne,
Ha a gyûlölet belõle kitör,
Csendesen mindent elsöpör.
Irigységgel tekintek a Tiszára,
Végtelennek tûnõ nyugalmára,
Elrettentõen hatalmas erejére,
Életet adó képességére.
Szeretnék én is Tisza lenni,
Végtelen nyugalommal élni,
Szeretnék én is uralkodni,
S egyszer valakinek életet adni.
Szeretnék én is fontos lenni,
Szeretnék én is mindent túlélni,
Szeretnék néha büszke lenni,
Szeretnék én is Tisza lenni.
Nem nevetek nem örülök,
Csak ülök s a folyót nézem,
Gondolatokon nem jár fejem.
Figyelem ahogy a habok tovaúsznak,
Melyek semmivel sem foglakoznak,
Csak haladnak s elsodornak,
Némán tovább csordogálnak.
Ha akar lehúz a mélybe,
Eltemet a feledésbe,
De ki is vethet a hullámsírból,
Kitaszítva a halál karmaiból.
Ha úgy dönt mindent elsöpör,
Magának mindenhova utat tör,
Csendes pusztulást hozhat,
De fülsüketítõ robajjal is támadhat.
Õ uralkodik minden felett,
Életet adhat de el is vehet,
Nélküle nem létezhetünk,
De mellette biztonságban nem lehetünk.
Próbálhatjuk szabályozni,
A végtelenségig szennyezni,
Munkára is próbálhatjuk fogni,
De nem tudunk felette uralkodni.
Mindig emelt fõvel érkezik,
S méltósággal távozik,
Megtörni nem tudjuk,
Büszkeségét el nem nyomhatjuk.
Tûr s a harag gyûlik benne,
Mintha valamire készülne,
Ha a gyûlölet belõle kitör,
Csendesen mindent elsöpör.
Irigységgel tekintek a Tiszára,
Végtelennek tûnõ nyugalmára,
Elrettentõen hatalmas erejére,
Életet adó képességére.
Szeretnék én is Tisza lenni,
Végtelen nyugalommal élni,
Szeretnék én is uralkodni,
S egyszer valakinek életet adni.
Szeretnék én is fontos lenni,
Szeretnék én is mindent túlélni,
Szeretnék néha büszke lenni,
Szeretnék én is Tisza lenni.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!