Szerelmes versek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
lehet felejteni
sorry!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Egyedül szerettem volna lenni,
Hogy az életemet át tudjam gondolni.
Így kimentem a Duna partra,
Egyedül csendben borozgatva.
Gondoltam átnézem az életem,
De nem azon járt a fejem,
Megint csak rá tudtam gondolni,
Milyen jó lenne vele együtt lenni.
Megsimogatnám gyönyörû haját,
Megcsókolnám vörösre festett ajkát,
Megfognám törékeny kis kezét,
Csodálnám gyönyörû tekintetét.
Elképzelem, hogy itt ül mellettem,
S csendben nézi a vizet velem,
Nézzük a tovaúszó hullámokat,
Hallgatjuk morajló hangjukat.
Hisz tudjuk nekünk szólnak,
Õk is ránk mosolyognak,
Elmondják, hogy tiszta az érzésünk,
Megsúgják mennyire összeillünk.
Egy hajó most tovaúszik,
S nekünk azt kürtölik,
Hogy mennyire nagy a szerelmünk,
Hogy mennyire tiszta a lelkünk.
Egy hattyúpárt megpillantunk,
S mi arra gondolunk,
Hogy mi is velük úszunk,
Némán a vízbe lubickolunk.
De a hattyúk elrepülnek,
S ekkor felébredek,
Rá kell most jönnöm,
Hogy nincs meg az örömöm.
Hiszen a Dunán csak a jégtábla úszik,
A jég csak recsegve morajlik,
Én meg egyedül nézem,
S nem fogja senki a kezem,
Ekkor egy kutya elkezd ugatni,
Hát itt se lehet egyedül lenni,
S elindulok vissza a koleszba,
De elõtte betérek egy kocsmába.
Most leiszom magam gondolom,
De a tömény ízétõl már undorodom,
A söröm se esik jó nekem,
Nem tudom mi van most velem.
Lehet hogy már nem élek,
Bár érzem, hogy még remegek,
S iszok még egy pár sört,
S még kérek egy – két kört.
A többire már nem emlékszem,
Nem tudom mi történt velem,
A koleszbe felébredtem,
S össze volt törve a lelkem.
De nem adom fel az életem,
Hátha a kezét egyszer elnyerem,
Addig is csak ülök s várok,
Miközben Rá vágyom s gondolok.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Csendet! Csendet kérek!
Most itt én beszélek!
Miért mentek el innen?
Valaki végre figyeljen!
Elment mindenki,
Rám nem kíváncsi senki,
Engem meg nem hallgatnak,
S nekem semmit nem mondanak.
Itt hagynak, elfelejtenek,
Engem nem szeretnek,
S csak azt kívánják nekem,
Haljon meg a testem.
A lelkem tovább éljen,
S csendben sokat szenvedjen,
Hangom Õk ne hallják,
Testen ne is lássák.
Könnyes szemmel elindulok,
Minden mit szerettem, itt hagyok,
Elmegyek észre se vesznek,
Tõlem el nem is köszönnek.
Örülnek, hogy elmegyek,
Hogy köztük én nem leszek,
Egy nagy ünnepséget rendeznek,
Mert mostmár boldogabban élnek.
Én csak megyek,
Vissza nem nézek,
De közben zokogok,
Tudom soha nem leszek boldog.
Hirtelen utánam futnak,
S kiabálnak, hogy várjak,
Megállok s visszanézek,
Azt hittem bocsánatot kérnek.
De érzem rosszul tetem,
Látom mást akarnak velem,
A földrõl valamit felvesznek,
S rám gúnyosan nevetnek.
Kövek zúgnak fejem mellett,
Az is megdob ki egykor szeretett,
Mára Õk sem kímélnek, csak dobálnak,
S minden rosszat a szemembe mondanak.
Eltalált kövektõl összeesek,
A fájdalomtól már szenvedek,
Összetörik a testem,
Megtiporják a lelkem.
Ott hagynak engem a porba,
Ott a véres mocsokba,
Testem sebektõl vérzik,
Tudatom szertefoszlik.
Otthagynak, hogy szenvedjek,
Hogy tovább ne is éljek,
Azt akarják, hogy a vadak,
Belõlem jóllakjanak.
De azok meg nem esznek,
Nyüszítve elmenekülnek,
Nem azt akarják, hogy tovább éljek,
Csak a fájdalomtól tovább szenvedjek.
A testem a vérben úszik,
S akkor valami történik,
Mert fel tudtam kelni,
Mintha nem történt volna semmi.
Felálltam, s magamon végignéztem,
Egy karcolást se látok a testemen,
De lelkemben a sötétség,
Mindig ott rejtõzik még.
Lelkem s szívem még mindig zokog,
Ami történt még mindig ott kavarog,
De nem értem mi történt velem,
Hogy vagyok még életben.
Fura érzés uralkodik el bennem,
Mivel nem tudom mi van velem,
Úgy gondoltam még visszanézek,
S aztán utamon továbbmegyek.
Ekkor visszanéztem,
S rettenetesen megijedtem,
Hiszen testem ott fekszik,
S még mindig nagyon vérzik.
Tudtam, hogy meghaltam,
S hogy a Mennybe nem jutattam,
De akkor mi történik velem,
Hogyan zajlik majd az életem.
Az Istenek is kitagadnak,
A Pokolba se várnak,
Csak itt bolyonghatok,
S már nem is mosolyoghatok.
Egy ember jön a város felé,
S a tudatom megkérdezné,
Hogy mi is történik velem,
Állok, s mégis ott fekszem.
De hang nem hagyja el a torkom,
Hiába is akarom s próbálom,
Beszélni nem tudok, s nem is tehetem,
Némán kell itt már lebegnem.
Elindultam egy pusztába,
Egyedül a magányba,
Azóta itt szenvedek,
Csendesen éldegélek.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
sorry
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Ismeretlen ismerõs
Ismeretlen emberek állnak körülöttem,
Nem köszönnek hiába köszöntem,
Ha kérdezek elfordúlnak,
Hozzám nem szólnak.
Régen még ismerkedtünk,
Szórakozni jártunk, nevettünk,
Beszélgetünk ismerkedtünk,
S vidáman egymás mellett éltünk,
Mára minden megváltozott,
Az idõ mindent elkoptatott,
Kivel régen együtt játszottunk,
Most egymás ellenségei vagyunk,
Felnõtt fejjel már nem barátkozunk,
Csak kit lehet kihasználunk,
Nem számít ismertük gyermek fejjel,
Mert ma már mindenhez pénz kell.
Ismerõs arcok ki erre járnak,
De ismeretlenként továbbállnak,
A barátságok megszakadtak,
Felnõtt korra már elmúltak.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Sokat beszélgettünk, mindig jól el voltunk,
Egymásnak mindent õszintén elmondunk,
Együtt sírtunk s hangosan nevettünk,
S ha láttuk egymást jobb lett a kedvünk.
De egyszer a szemedbe néztem,
Valamit mondtál de nem értettem,
Nem értettem mert nem figyeltem,
Mert akkor egy dologra ráébredtem.
Csak néztelek, s gyönyörködtem,
Minden szavam elfeledtem,
Némán csak legeltettem szemem,
Mert tudtam rám talált a Szerelem.
Emlékszem rákérdeztél mi van velem,
De elmondani nem mertem, nem merem,
Féltem s félek ha megtudod,
Elvesztem a Barátságod.
Szemedbe néztem s hazudtam,
Nem mondtam el fájdalmam,
Csak mondtam a szavakat,
Melyek igazat nem mondtak.
Késõbb már nem is beszéltünk,
Egymás társaságát nem kerestük,
A szavak mik elhangoztak,
A fejünkbe zakatolnak.
Te nem érted miért mondtam,
Én meg már hiába bántam,
Barátságodat mára már elvesztettem,
S ezt a hazugságnak köszönhetem.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
ez tetszik
lassan tt is bevégzem, lehajaznak leégem.
de e kihívásokat nem tudom kihagyni!
yaaa gratula mindenkinek ki verselt!
megyek rémes rímet írni,
s majd jövök Veletek megosztani.
ekkolákko!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Életben vagyok
Bár leszakítottak,
életben vagyok,
gyökereim kitépték,
még életben vagyok.
...folytasd
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
Ez nagyon tetszett, nagyon megfogott engem, gratulálok <#kacsint>#kacsint>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Csepp a tengerben a világ számára,
De a végtelen, tiszta égbolt,
Az el nem veszõ szeretet és békesség,
Mely életet lehel holt,
Kiszáradt szívem reszketése felé.
Magad vagy az élet és annak,
Minden csodája, mely elûzi
A sötét magány árnyait,
Az ékkõ, mely fényesen ragyog
Csak nekem
Szerelmem
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Életben vagyok....c😊)))
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
majd hátha belémötlik, vagy tigebácsiba <#vigyor>#vigyor>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Ismeretlen ismerõs😊
jó ez a cím?😊
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
"És jóvá tenni már nem lehet" így szólna az a sor, csak siettem😄D
Beteszem újból mert úgy nem jó <#vigyor>#vigyor>
Hazudtam
Nyugtalanság honol rajtam,
mert hazudtam,
pedig nem szándékoztam.
Csak kis kegyes hazugság volt,
rosszat én nem akartam.
Most úgy érzem magam,
mint becstelen ember,
fekete folt lett lelkemen.
Hazudtam, mást nem tehettem,
És jóvá tenni már nem lehet.
Lám, hogy szenvedek,
nyomaszt amit tettem,
ilyet már sosem teszek,
hazug ember lettem,
ez ellen nincs gyógyszer.
Vádolom most önmagam,
úgy érzem, minden odavan.
Ezért ezzel, hazugságomért
büntetésem most megkaptam.
Hazudtam, pedig nem akartam
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Hazudtam
Nyugtalanság honol rajtam,
mert hazudtam,
pedig nem szándékoztam.
Csak kis kegyes hazugság volt,
rosszat én nem akartam.
Most úgy érzem magam,
mint becstelen ember,
fekete folt lett lelkemen.
Hazudtam, mást nem tehettem,
És jóvá tenni már lehet.
Lám, hogy szenvedek,
nyomaszt amit tettem,
ilyet már sosem teszek,
hazug ember lettem,
ez ellen nincs gyógyszer.
Vádolom most önmagam,
úgy érzem, minden odavan.
Ezért ezzel, hazugságomért
büntetésem most megkaptam.
Hazudtam, pedig nem akartam.
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
ki írja meg?
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
Jók a címek <#smile>#smile>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Est Sularus oth Mithas!
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Phaemoor erre nem tok válaszolni, ha nekem írtad. az élet nem más mint egy hosszú halál, de ha nem neveted ki, akkor az Élet nevet ki téged, s az nem igazán mulatságos. szerintem.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
El nem mondott érzések.
Végre nem hajtott tettek.
El nem mondott álmok.
Tudtad, mit érzek, gondolok.
Tudtad, amit én nem mondtam.
Tudtad, amit én nem tettem.
Tudtad, miért nem tettem.
Sajnálom, bolond voltam.
Gyáva voltam, hogy kimondjam.
Gyáva voltam, hogy megtegyem.
Nem tartottam fontosnak.
Te voltál a bátrabb.
Kimondtad, amit én nem mondtam.
Megtetted, amit én nem tettem.
Elmondtad, amit én nem akartam.
Sajnálom, ha lett volna bátorságom,
Kimondtam volna: Szeretlek.
Megfogtam volna a kezed.
Megosztottam volna veled…
Est Sularus oth Mithas!
mindenesetre a vers az szép
There are only 10 types of people in the world: Those who understand binary and those who don`t!
remélem nincs reinkarnáció!!!! én nem akarok még egy életet végigszenvedni!!!!
elég nekem ez!
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
ha tehetném most elrepülnék,
minnél messzebb ne is lássam,
a tájat mit itthagytam.
csak messze messze juthatnék,
a gondok elõl elmenekülnék,
nem fájna fejem s szívem,
nem volna romos életem.
szerelem, s helytállás mi bánt engem,
szeretnék megfelelni de nem tehetem,
nem szeretnék senkit sem már szeretni,
de nem tehetem szívem nem tudom irányítani.
ha tehetném meg sem születtem volna,
bárcsak akkor anyám sírt volna,
nyugottan s hidegen hevertem volna,
s az életem Halálnak átadhattam volna.
most a fejem nem fájna,
szívemben tõr nem állna,
a lekem lehet fehér volna,
s nem feketén pusztulna.
bárcsak a madarakkal szállhatnék,
messzi messzi tájakra repülnék,
sok idõt sehol nem töltenék,
lelkem, szívem meg ne ismerjék.
vagy csak úsznék a tenger fenekén,
ott elbújnék a sötétség mélyén,
ahol senki rám nem talál,
csak õfelsége a Halál.
vagy emberként egy pusztába menekülnék,
csendesen egy kis dombra leülnék,
a végtelen nyugalomba burkolóznék,
így ott nyugaottan meghallhatnék.
elmenekülnék ha tehetném,
zokognék ha nem szégyelném,
életem gyorsan félbeszakítanám,
ha a családot biztonságban tudnám.
ha tudnám kit szeretek,
megél úgy, hogy nem segítek,
ha ez a sok ha eltünne,
ha ez a szó nem létezne.
Az Élet nem más mint egy hosszú Halál! \"Belül én már rég meg haltam csak a maszkom él.\" - Junkies Nyúljon meg a nyaka bogyokának, s legyen kék a nyelve!
Tényleg az az igazi, ha szívbõl jön és csak úgy spontán lököm, nem lehet, hogy valami reinkarnáció van a dologban? Mostanában megszállt valami <#rolleyes>#rolleyes>
Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
MindentudÓ! gondoltam, hogy nem vagy kábszeres! s szerintem yoooo versek csak úgy születnek, ha szívbõl jönnek.