29454







N
AZ ÉRETTSÉGI TÉTELEKET NE ITT KERESD, MERT ITT NINCSENEK.

NEM IS VOLTAK, NEM IS LESZNEK.

N


  • 2XP
    #17875
    Igen, jogod van elmenni, viszont így elég hiteltelen az ingyenes oktatás eltörlése miatti felháborodásod.

    Én csak azt nem értem, hogy miért kell bokrost egybemosni az mszp-vel. Igen, az ő kormányuk alatt volt pénzügyminiszter, mivel kellett vki, aki meg tudja oldani a problémát, ha akkora pártkatona lett volna, mint amilyennek beállítod, soha nem kezd bele ilyenbe. Persze miután tisztult a helyzet, ismét előtérbe került a politika, és miután eltávolították, megindult az a demagóg politika, amelyből bővel kivette mindkét oldal részét, és ennek köszönhetően lettünk az utolsók a régióban. De hogy ennek bokroshoz semmi köze, az biztos (sőt, jó néhány vitaanyagot indított és előadást tartott, de persze a szakértőknek nincs helye a kormányban).
  • grizzly21
    #17874
    1.ki idézte elő a jelenlegi helyzetet
    2.jogom van elmenni ebből az országból, mint ahogy tanulni is jogom van itt, és véleményem is lehet. ez nem kommunizmus
    3. nem hiszem hogy itt egy megbukott politikust és egy megbukott kormányt kellene védened. a többség leszarja
  • I.C.ram
    #17873
    Hát ja. Nálunk 1.8-tól jár ösztöndíj. Bölcsészeknel valami 4.1től :P
  • I.C.ram
    #17872
    BME-n már amúgyis minden elbukott kreditért 1200 forintot kell fizetni, ami jellemző erre a fos egyetemre, hogy ezt is úgyj elentik be miután már felvettem 37 kreditet... basszák meg.
  • Sadist
    #17871
    "nem szeretem amikor valaki reformnak nevez valami olyat, amiben csak csorbítás és megnyírbálás szerepel"

    Nevezd kiigazításnak, mélytoroknak, tök mindegy, a lényeg, hogy a jelenlegi helyzettel csinálni kell valamit.

    "az én adómból semelyik magyar bölcsész nem fog egy forintot sem látni, mert nem itthon fogok dolgozni"

    Jaaaa, hogy állambácsi pénzén tanulunk, aztán meg elmegyünk külföldre dolgozni? Akkor bizony vastagon kussolni kéne, nem még hőbörögni...
  • Sadist
    #17870
    "Miniszteri posztjáról való lemondását követően rövid időn belül külföldre távozott: a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója lett, többek között Horvátországban és Lengyelországban dolgozott kormánytanácsadóként."

    "A Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, 2006 januárjában az intézmény gazdasági irányításáért felelős vezérigazgatójává nevezték ki. 2006 januárjában az oktatási és a pénzügyminiszter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdasági Tanácsának vezetőjéve nevezte ki."

    Valószínű azért nevezték ki több igazgatói állásra is, mert csak ígérgetni tudott...
  • grizzly21
    #17869
    na ezaz, egy 3.5ös bölcsészt hogy hasonlitasz össze egy 3.5ös mérnökkel vagy matematikussal vagy akármi mással.
  • grizzly21
    #17868
    miután elolvastam az egész cikket válaszolok, de addigis:

    -nem szeretem amikor valaki reformnak nevez valami olyat, amiben csak csorbítás és megnyírbálás szerepel
    -a magyar oktatásban is mint minden más területen, jól megmondják a frankót hogy miért lesz jobb ha ezt is beszüntetik meg azt is megadoztatják, meg hogy igazságosabb lesz, de nem veszitek észre hogy itt csak egyszeru pénzbehajtásról van szó, hogy behozzák amit elkurtak?
    -az én adómból semelyik magyar bölcsész nem fog egy forintot sem látni, mert nem itthon fogok dolgozni
  • magus
    #17867
    ez mind szép és jó, de sosem fogják megvalósítani

    amúgy nálam ez az utolsó húzásuk, ha bevezetik, hogy fizetnem kell mindenféleképp, én itthagyom a francba magyarországot, egyre inkább az a tendencia, hogy mindenért kérnek külön pénzt, de valahogy az a fránya adó csak nem csökken
  • justin
    #17866
    Nekem az tűnt fel, hogy azt mondják/írják, hogy jobban támogatnák a rászorultakat és akik jól tanulnak. Namost mint tudjuk mindkettő elég relatív és ismerve a magyar nép "leleményességét" nem feltétlen azok fognak ingyen vagy kevesebb pénzért tanulni akik megérdemelnék.
  • 2XP
    #17865
    Ha a magyar nemzetből linkelném, jobb lenne?
    Nem sokat adok az index elemzéseire, de itt csak az elhangzottakat idézték, szóval nem hinném, hogy bármi érdemit is befolyásol melyik lapban olvasod.

    Legutóbb már a fidesz is elismerte, hogy helyes volt, amit pénzügyminiszerként véghez vitt, az más kérdés, hogy nem hagyták folytatnia a dolgot, és a későbbi kormányok romba döntötték az egészet.

    És mégis melyik részével nem értesz egyet a leírtakból? Azzal, hogy ne finanszírozzák a tehetségtelen, noname főiskolákon tengődő "közgazdászokat" képzését, milliós nagyságrendű összeggel fejenként évete? Esetleg az egyházi iskolák érinthetetlenségével? Felvin lehet olvasni egy volt ppke-s jogásztól érdekes dolgokat, hogy mi folyik ott. Vagy szerinted jól van, hogy bárki tanulhat a felsőoktatásban, szellemi képességetől függetlenül? Szükség van több ezer andragógiát végzettre évent?

    Állandóan arról megy a szöveg, hogy milyen szánalmas a magyar felsőoktatás, de ha van vmi terv, akkor már elolvasás nélkül utasítod el, mert a politikai nézeted felülbírál mindent.

    És a tandíjjal kapcsolatban ne jöjjünk már a demagód szöveggel, talán nem véletlen, hogy idén jelentősen nőtt a informatikai és mérnöki képzések iránti igény. Majd amikor dolgozol, akkor is támogatni fogod, hogy a te adódból tanulják a szabad bölcsészek a "magyar parasztság varrógphasználatát"?
  • I.C.ram
    #17864
    Nem tudom, pedig több szabadalma is van a profnak, igazi vasúti felfüggesztések terén :)
  • grizzly21
    #17863
    na igen, itt az sg-n aki indexből linkelget az nem politizál, aki válaszol rá az igen.
    elismert a lóf@szt, egyszer már bebizonyitotta hogy semmit sem ért hozzá, most itt az alkalom hogy megtegye még egyszer.
    akkor várom a linkjeiteket amikor azt irják benne hogy ki is huzta a szarból az országot, nem, csak megigérte (amibe vajon miért kerültünk?) <- ez soha nem fog megtörténni.

    egy ember ha ért hozzá sem tud egyedül érdemlegeset alkotni ilyen nagyságu problémákkal szemben
  • magus
    #17862
    miért pont akkor kell mindenkinek rengeteg szabadidővel rendelkezni és ugatni mindenhova nagy hatalommal amikor engemis érint : /
  • magus
    #17861
    anyád fizet tandíjat, már az egészségügyért is fizetek, jó kérem vissza az adóm 50%-át. elmehetnek a picsába, majd végigolvasom
  • Sadist
    #17860
    Na már kezded is a politikát. Leülhetsz, egyes :)

    Egész Európában elismert közgazdász, de Magyaroszágon ha valaki csak megemlíti a nevét, azonnal indul a fröcsögés, pedig nem kis dolog egy egész gazdaságot kihúzni a mély szarból...
  • grizzly21
    #17859
    bokros lajos? az az ember nem irta már le magát néhányszor? mi a f@szt akar még itt de komolyan? adjuk meg a második esélyt is a bukott mszpseknek?
    egyébként ez hogy "Az állam semmilyen módon nem vehet részt a tehetségtelenek felsőoktatási képzésének finanszírozásában"
    azért igazságtalan, mert aki közgázon 4.5 az pl bme-n 1.5
    majd elolvasom az egészet, most csak belenéztem
  • skristof
    #17858
    na ez tényleg durva.
    ez az ember nem vezet autót? :))
  • Sadist
    #17857
    aha, de nem is az a legjobb benne :D
  • grizzly21
    #17856
    nanana! Azért ezt én nem jelenteném ki igy:) tudnék mesélni, és sztem sokan mások is:D
  • DJ BP
    #17855
    Forma-1 19 ezer :DD
  • Sadist
    #17854
    Akkor lehet, hogy egy japán rizstorpedótól a maga 12ezres fordulatszámával összefosná magát :D
  • justin
    #17853
    Gépész.
  • I.C.ram
    #17852
    Milyen karra jársz?
  • justin
    #17851
    Személyesen nem, csak hallottam róluk.
  • I.C.ram
    #17850
    Ismered a tanszéket?
  • justin
    #17849
    Akkor mindent értek. Majd meg kell hívni őket egyszer D csarnokba amikor az AUDI motorokat "húzzuk". :)
  • I.C.ram
    #17848
    Vasúti Járművek Tanszék. A legnagyobb szemét banda a BMEn.
  • I.C.ram
    #17847
    Hát jópár évtizede tényleg ez volt a maximum, ami motorokból kitdutak hozni a kocsikban.
  • justin
    #17846
    Eleve hogy lehet konkrét adatot mondani erre? Ezt milyen tanszék tartja?
  • I.C.ram
    #17845
    Egy kis részlet a BME felkészületlenségéből: Épp a belsőégésű motorokról volt szó órán.

    Tanár: Tehát a benzines motorok maximális fordolatszáma 4500/min, a dízeleké 3000/min. Ehhh... ja volt valamikó.... 1950ben.
  • 2XP
    #17844
    http://index.hu/gazdasag/magyar/bokok070427/

    Kár, hogy ebből sem lesz semmi :(
  • ivjoe
    #17843
    Nem kódolok delphiben, de sztem nagyon gyorsan szokj le a semmitmondó egy karakteres vááltozónevekről. Mivel ELVILEG egy kódsort többször olvasnak, mint írnak, szokj rá nyugodtan a beszédes objektumnevekre.
    Tömböt indexelhetsz nyugodtan egykarakteres változóval, ciklusváltozó is lehet egykarakteres, stb, ami csak egy blokkon belül szerepel, aztán elfelejthető.
  • ivjoe
    #17842
    Miért nem mindegy? :C
  • magus
    #17841
    hát, elméletileg 2 lehetőség volt, amiből az egyikben mindenféleképp részt kellett venni. az egyik egy kérdőív, a másik ez. vmelyiket meg kell csinálni.

    zh lesz, 2 hét múlva, nem tudom pontosan mikor, a diák fenn vannak valahol, ha egyszer megtalálom beszúrom ide, azokat kell megtanulni, igazából ötletem nincs, hogy milyen lehet belőle a zh, de számottevé hátrányba nem kerültél, hogy nem voltál órán, én se voltam már 1 hónapja.
  • grizzly21
    #17840
    magus:
    ezt most néztem neptunon:

    aki még nem vett részt kísérletben a Vizuális illúziók óra keretében, kérem jelentkezzen be egy időpontra az alábbi linken:
    http://www.cogsci.bme.hu/~fgombos/kiserlet/jelentkezesilap.php

    bár sztem ezt a tárgyat már hagyom elmenni, de mi ujság van belőle? zh van vagy mi?
  • grizzly21
    #17839
    nem, én középszinten voltam, és nekem is volt kérdőiv.
    persze ceruzával előtte bejelölték hogy mit ikszeljek be, de ez más kérdés:)
  • skristof
    #17838
    tekintve, hogy mindjárt május, már illene tudni..
    nálunk korrekt volt a rendszergazda év elején szinte tudtunk mindent. persze ez emelt szint.
    középszinten úgyis saját sulidba dolgozol, nyilván abból ami van.
  • Blekk Síp
    #17837
    Ezt mennyivel előre kell tudatni?
    Én ma megkérdeztem nagyon intelligens info tanáromat, csak állt bambán és nem tudott válaszolni... Majd megkérdezek egy másik info tanárt, aki értelmes is :D
  • I.C.ram
    #17836
    Ezt a programot esetleg valaki megtudná nézni, hogy mi a baj vele Delphiben?

    program Project2;
    {$APPTYPE CONSOLE}
    uses
    SysUtils;

    type Rec = record
    egesz : integer;
    logik : boolean;
    valos : real;
    end;
    t_Rec = array [1..20] of Rec;
    var
    f:file of Rec;
    rr:integer;
    n:integer;
    nev:string;

    function An ( n : integer ):real;
    begin
    An:=exp(n*ln(1+1/n));
    end;
    procedure beolvas(var x:t_Rec; var k:integer);
    var n:byte;
    begin
    n:=1;
    repeat
    with x[n] do
    begin
    egesz:=n;
    logik:=true;
    valos:=An(n);
    end;
    inc(n);
    until n=10;
    end;

    procedure fileba(var x:t_rec; var k:integer);
    var n:byte;
    begin
    rewrite(f);
    for n:=1 to k do write(f, x[n]);
    close(f);
    end;
    begin
    rr:=10;
    for n:=1 to rr do
    begin
    Writeln(An(n):3:0);
    end;
    nev:='c:\majomember.dat';
    assign(f,nev);
    beolvas(Rec,rr);
    fileba(Rec, rr);


    end.