22257
  • SecMan
    #427
    Azért az SL-en(Redline) még mindig dolgoznak, szóval a patch után kéne megnézni.
  • dav
    #425
    De visszatérve a topik témájához: nekem az NFS első és harmadik része nagyon tetszett és az ötödik is jó volt. Az UG a hetedik rész lesz, tehát biztos ez is tetszeni fog :) Tudom, hogy nem lesz egy élethű szimulátor, de ezt nem is várom tőle. Ha a hangulatot nem cseszik el, akkor ez egy jó játék lesz. Mindenesetre semmiképpen nem kéne már a megjelenés előtt temetni.
  • dav
    #424
    Jó, tényleg elég érdekes, hogy az utcán tuningolják a kocsikat, de ennyi erővel az SL-be is bele lehet kötni. Vagy az SL rajongók a valóságban is úgy cserélnek kereket, hogy a kocsit közben leültetik a spoilerekre? Gondolom nem :) Meg aztán mondja már el valaki, hogy annak mi értelme, hogy az SL a garázsban is számolja a fizikát és a törést, azon kívül, hogy annyival is lassabban fut. Egyszer tényleg meg kellene kérdezni a készítőket, hogy ezt miért nem irtják már ki a játékból. Szerintem a kocsit simán rá kellett volna rakniuk egy emelőre, fixen, nem számolni semmi fizikát, akkor gyors is lenne, jó is lenne, és nem esne bele a kocsi az aknába sem. Meg aztán szép dolog az alkatrészenkénti szerelés, bár az összerakási sorrendet csak néhány esetben sikerült előírniuk. Például a lendkereket csak akkor lehet betenni, ha már bent van a főtengely, ami rendben van, de a sebességváltót fel lehet tenni lendkerék és kuplung nélkül is, stb. Ráadásul a kocsi egy csomó alkatrész nélkül is megy, ez is tök realisztikus, igaz? Az SL-t sokan fikázzák, én is, de azért észrevehetnék az SL rajongók, hogy ők is fikáznak minden más játékot.
  • king13
    #423
    "mér képeken is ezerszer jobnak tánik.. "
  • Rodriguez
    #422
    Ez nem screenshot, hanem Concept Art kép.
  • CSOCSO
    #421
    mindegy....majd meglátjuk mi lesz.. szebbnek szebb.. jobbnak csak jobb lehet a versenyzés része...mégha a tuningolás részánel nem is jobb..
  • Alexease
    #420
    Az SLR-ben az autokon kivul, minden alkatresz hivatalos (ok a tamogatok).
    Igazandibol, ez a grafikai engine kellene az SL ala, es mindenki orulne. Az SL-ben is vannak/lesznek "kitek" annak, aki nem akar vagy tud szoszmotolni.
  • CSOCSO
    #419
    ott vagyok... mondta nektek a fejlesztő hogy milyen lesz?? elárulta??oké.. lehet nem lesz olyan szöszmötölős mint az SL.. de száémomra sokkal jobban tetszik hogy tudom hogy 100 feéle tuningcuccot rakhatok a gépembe... ÉÉÉÉÉÉS ezt valoságban ugyanígy ugyan ezekkel a cuccokkal ugyan ezt az autot meg is építhetem!!!!!
  • Ams
    #418
    Csocso, szálj le a földre...

  • CSOCSO
    #417
    hol mondtam hogy 10 szer jobb lesz a tuning része???
    majd ha kijön..szerintemmajd akkor anyázzatok...lehet pofára fogtok esni
  • M@TriX
    #416
    hátha olyan törés lenne, mint a hátsó autó akkor én nem szólnék semmi negatívat. ;)
    Jól látom, hogy ezt screenshotként rakták fel????!!
  • king13
    #415
    már bocs de akkor béna vagy. az alap Einwagen helyett felrakhatsz egy csomó féle spoilert. ezeknek bármelyikét rárakhatod bármelyik autóra. az eredmény ugyanaz. egy autóra 10féle spoilert rakhatsz. az NFS:U-ban lehet hogy minden autóhoz különböző spoiler lesz, de valószínű hogy nem lehet majd mindegyiket rárakni mindegyikre. tehát az eredmény itt ugyanaz: 10 spoiler/autó.
    elemezzük mondjuk ezt a képet:

    nos: a Neon király. bár ha megnézzük a (nekünk)bal oldali autó bal oldali lámpáját akkor az olyan mintha "ki lenne törve" :). mögötte pedig darabokra van esve egy másik autó. erről ennyit. ez a kép olyan messze van az NFS:U-tól, mint Makó Jeruzsálemtől...és ez a kép a hivatalos oldalon. én ilyennel nem égetném le magam...pont olyan mint AV "retusált" :) képei az SLR:R-ről...
    az hogy a tuningolás ezerszer jobbnak tűnik azt remélem nem gondoltad komolyan. a tuningolás így ránézésre hiperszar az SL-hez képest. itt lesz majd pár Kit amit rátehetsz és kész lesz egy autód amiről majd tudod hogy milyen a gyorsulása, irányítás...mert a játék megmutatja. az meg hogy a streeten áll az már no comment...azért multiban majd kipróbálhatjuk :))
  • Skynet
    #414
    Remélem a szutyok Suzuki escudos baromságokat ebből kihaggyák,az a Gran Turismok széggyenfoltjai:)
  • Rosco
    #413
    nekem a képek alapján gagyinak tűnik a tuningolás része. pl. futómű sehol, az autó kint áll a streeten... elég gyatrácska. engem pl. a licenszelt autók nem dobnak föl, ha a fizikát és a törésmodellt ez miatt kurtítják. A motor és az autó finomhangolása a király, e nélkül semmit nem ér egy illegális utcai autóverseny játék, akár arcade akár sim.
  • CSOCSO
    #412
    naah azért az hogy a tuningolás része fika azért azt hagyjuk.. maga a tuningolás része mér képeken is ezerszer jobnak tánik.. mivel ismert autok ismert és márkés tuningcuccai vannak.. az hogy nem lehet vel majd szszmötölni az lehet hogy baj.. de nem ettől lesz szar a tuningolás része..
    én csak egy golf szerűáséget raktam össze.. ahhoz szinte csak alap vagy egyel jobb volt, azonkvűl volt hozzá 3 spolerezés és csumesz...
    de mindegy..
  • Rosco
    #411
    az "Accelerate-Speed-Handling" nagyon ismerős az MC2-ből :-))
  • CSOCSO
    #408
    bocs
  • CSOCSO
    #407
    1)nekem csak a szöszmötölés tetszett de most hagyjuk ezt.. amugy remélem én is hogy nem komplett motorokat lehet venni.. kicsit lol lenne.. amugy kicsit keményebb lesz mint az SL.. 10 szer annyi cucc van benne mint az Sl ben!!! vagy tárcsákbol lesz vagy 50 féle.. minden autohoz vagy 10 féle spoilerezés stb... kurvasok cuccot szetek ösze hozzá.. amugy jöjjön akkoor most egy kis zöszmötölős képecske..:


    http://cubemedia.ign.com/cube/image/nfsu_091803_07.jpg
  • Crazyn
    #406
    Pedig a MBWR-ben sem kicsi márka adta a nevét a töréshez, és abban rendesen törik a kocsi.
  • M@TriX
    #405
    hát sztem ebben olyan törésmodell lesz mint az NFS6HP2-ben, szóval a minimális minimálisa.
    Persze midnez azért, mert az autógyártók nem adják a töréshez a nevüket. Ekkora baromságot?
    Lehet inkább ezért van az hogy összetörik ezeket a szuper sportkocsikat, mert az NFS-ből úgy látják, hogy 300-al nekimennek egy autónak akkor behorpad a lökhárító... vazz.
  • Crazyn
    #404
    Ezt a játékot csak azzal lehet elrontani, ha nem raknak bele legalább olyan törésmodellt, mint amilyen a MBWR-ben van.
  • SecMan
    #403
    Attól hogy neked nem tetszik, attól még lehet jó. Másrészt szerintem nem vetted észre azt hogy az SL-nek a lényege pont a szöszmötölés. Ha ez neked nem tetszik akkor ne játsz vele.
  • king13
    #402
    rossz példát vettél ki. a gumi rossz példa. vedd mondjuk a motor építést. az SL-ben nagyon sok kombináció lehetséges. nem pedig úgy hogy mittömén V6 Turbocharged engine 3000ccm (csak mondtam valamit) katt egy Tune gombra és bent van. sokkal jobb az SL-be az hogy én választom ki miből milyet rakok be. mennyi pénzem van, csak a felét teszem max.ra és persze a tengelyek és a váltó állítása (ez most még nem :)). de most nem állok neki (megint) veszekedni az SLRR miatt.
  • CSOCSO
    #401
    szerintem az SL ben sem nagy cucc a bütykölés...ne egy fergeteges ötlet vagy valami...nekem tökmindegy hogy rákattintok a a régi gmira mi re az lepattan..majd eladom.. majd katt az uj gumira mire az felkerül..nah kb ez az sl.. mig itt kb az lesz hogy ráékattintasz a gumira és ott van a helyén.. vagy kutjda.. szerintem nemsok különbség van akettő között
  • SecMan
    #400
    Az SL szint alatt azt értettem, hogy: gondolom az NFS underground-ban nem egy SL szintű BÜTYKÖLÉS lesz?! Csöppet félreértetted...
    Amúgy az embert a végeredmény pont azért hozza lázba mert saját maga állította össze, saját maga szöszmötölt vele, és saját maga állítgatta be az apró tulajdonságait. És szerintem az SL-ben lévő szerelés nem szakarodás. Plussz, én az NFS:UG-ot NEM összehasonlítottam az SL-el, mert az NYILVÁNVALÓ hogy nem egy kategória a kettő.

    Amúgy hogy mit várok az NFS-től: arcade szintű vezetés(ez nem gáz, kivéve ha a MC2 szintet hozza), arcade építés(unlockolsz egy alkatrészt, katt, benn is van, mehetsz következő versenyre).
  • Atika :o)
    #399
    nfs-bol nekem a porsche nem teccet szerintem az szart se ert aztan ember valogatja mindenkinek mas teccik szoval errol ennyit :o)
  • M@TriX
    #398
    mondom ha még nem csalódott.
    Szerintem is jó volt az 1-4-5, de a 2-6. nem éppen a legjobbak. Ennyi.
  • CSOCSO
    #397
    SL szint?? mit vársz tőle??
    SL ből max a kocsiépítás a jo minden más hulladék...

    és miért jo az sl ben az hogy kocsit rax össze? neked kell szétszedni aztán visszapakolni.. az embert végülis csak a végeredmény hozza lázba.. mikor látja a gyatra autoját széjjel tuningolva.. nah ez az érzés akármelik ilyen gamezban megvan..és ebben is.. itt nem kell majd szarakodni a szét és összerakással...vagyis kitudja lehet hogy itt is ugy kell majd:))))))... sl nél csak jobb lehet a gamma
  • king13
    #396
    az első Nissan Skyline-os kép! (a háttérben) nagyon ütős...
  • M@TriX
    #394
    hátha te eddig nem csalódtál az NFSben akkor nem fokx...
  • MaSzKa
    #393
  • Atika :o)
    #392
    Hat szerintem a SL -tol csak jobb lehet remelem,hogy nem csalodom a nfs-ben :o)
  • SecMan
    #391
    Jól gondolom hogy nagyon arcade lesz? Nem csak a vezetésre gondolok hanem az alkatrészekre is. Gondolom nem egy SL szintű dolog lesz, ami azért eléggé csökkenti majd a szememben az NFS-t(gondolom az újabb alkatrészeket unlockolni kell, meg ilyenek)...

    Amúgy mikorra várható a megjelenés? A kocsik listájában azért van egy két tetszetős darab. (Golf és 206 nagyon bejön!)
  • [negativ] Les
    #390
    mit szeretnél mikorra jelenjen meg? :)))
  • [negativ] Les
    #389
    hát ja...:)
  • CSOCSO
    #388
    arghh
  • Atika :o)
    #386
    hivatalos oldal

    jaj mikor kerul mar a piacra :o)
  • CSOCSO
    #385
    hjo. de azért majd ezt is toljuk együtt, oké?:))))))))
  • WiZZaRD
    #384
    mindig mindenki elfelejti, hogy az nfs sorozattal kapcsolatban a keszitok sosem mondtak azt, hogy ubersimulatorrealisticphysics...es ennek fenyeben pont azt kapjuk amit igernek:)
  • WiZZaRD
    #383
    novemberben