1358
Március 20-án 04:00 AM CET. Az USA elinditotta a támdást Irak ellen. Ez talán a harmadik világháború kezdetét jelenti?
  • PíszLávJuniti
    #1358
    pénz.
  • Ronny
    #1357
    a parlagon fekvő bombákat jobb eldobálni mielőtt lejár a szavatosságuk...
  • Castró
    #1356
    Valaki mondjon nekem érveket a háború mellet. Magyar órára kell. Valami jó érvet
  • GregSB
    #1355
    Készülget már a következő hadművelet is.
  • Punker
    #1354
    az igen
  • Cat #1353
    Tízszeres üzemanyag-áremelést terveznek az idén Irakban

    Irak fokozatosan a tízszeresére növeli az idén az államilag ellenőrzött hazai üzemanyagárakat, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelményeinek eleget tegyen. Megfigyelők szerint ugyanakkor sejthető, hogy a lépés élénk lakossági tiltakozást vált majd ki. Irakban decemberben már 200 százalékkal növelték az üzemanyagok árát, tiltakozó akciókat váltva ki ezzel, ugyanakkor a kormány és az olajipari minisztérium között is feszültség keletkezett.

    Az IMF szerint az iraki üzemanyagáraknak igazodniuk kell a térségbeli szomszédok áraihoz. Irakban a benzin gallonja (3,78 liter) mintegy 5 dollárcentbe kerül, míg a szomszédos Törökországban közel 5 dollárba. [b]A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet becslése szerint a benzin árának állami támogatása mintegy 8 milliárd dollárjába kerül az iraki államnak, ez a hazai össztermék közel 30 százaléka. Az elvesztett bevételekből iskolákat, utakat lehetett volna építeni és javítani az egészségügyi ellátást, tartalmazza az IMF korábbi közleménye.
  • Gorvik #1352
  • horthy
    #1351
    Az egész világpoitika lényege a hatalom ! (Mármint a politikai, gazdasági hatalom )Az iraki háború is emiatt tört ki !! Az Egyesült Államok szükséglete a világ évi kőolaj felhasználásának 60% teszi ki . Az igények növekednek csak a készletek nem . Az amerikai emberek kicsit hasonlitanak az anno 2000 évvel ezelött élő rómaiakhoz . Óriási fogyasztói társadalom , amelyik életstilust nem hogy nem is tud , de nem is akar változtatni . Pedig ha tudnák hogy a természet törvénye az hogy aki nem tud alkalmazkodni az elbukik , ez lehet állam , válallat , élőlény stb . Az iraki háború megnyerése elég kétséges . Szíría , Irán , Jordánia , Szaud-Arábiai érdeke hogy eltartson a konfliktus ameddig csak lehet . Ennek két oka van az egyik nem akarják hogy az Egyesült Államok befolyása mégjobban teret nyerjen a térségben , amásik vonatkozása ameddig az iraki kőolaj szállitás bizonytalan addig magasak a kőolaj árak !! Emiatt támogatják pénzel , fegyverrel az iraki felkelőket . Az Amerikai Egyesült Államok se a Libanoni elnök halála miatt akar ENSZ szankciókat Szíria ellen hanem azért akar politikai és gazdasági nyomást gyakorolni rá hogy ne támogassák az iraki felkelőket . Aztán még pár évtized és jön Kina és ki tudja hogy mit hoz a jövő ?? A történelem egy sok ismeretlenes egyenlet .
  • nemcsakfeel
    #1350
    Az USA a Karib-tenger és a Csendes-óceán térségében nyomult előre. Nem fegyverekkel vagy katonai fölénnyel igyekezett politikai és gazdasági befolyását növelni, hanem pénzügyi eszközökkel. Tevékenységét ezért szokták dollár-diplomáciának nevezni. Kiváló eredményeket ért el így Közép-Amerikában.
  • CSOCSO
    #1349
    pont az elobb lestem meg....
  • nemcsakfeel
    #1348
    szerinted egy radioaktív csontvázat becipelnek majd bíróságra ? :)))))
  • Tetsuo
    #1347
    Hát persze, Megyó is lefeküdt a zsidóknak, ahogy Bush. Ez tény.
  • NeRa
    #1346
    Fahrenheit 9/11 >>> ezt mindenkinek meg kell néznie!
  • PREMIERE1
    #1345
    A magyar ...
  • Balu san
    #1344
    Egyetértek...
  • Punkerwork
    #1343
    azért mi se panaszkodhatunk
  • Balu san
    #1342
    Arra leszek kíváncsi, hogy Bush Gyurikát, Powell-t, Rumsfeldet és a többi szarzsákot mikor állítják bíróság elé. Tudom, soha. De ábrándozni lehet...
    Az amerikai népnél pedig birkább nemzetet még nem láttam...
  • Punkerwork
    #1341
    "...mert mindenhol a pénzt imádják az új isten képmásást..."
  • degenerator
    #1340
    igaz
  • Cat #1339
    Irakban tömik a zsebüket a háborús lobbisták

    Ugyanazok a tanácsadók intézik az iraki üzletekkel kapcsolatos lobbitevékenységet, mint akik annak idején az iraki háború felé terelték Amerikát. A lobbisták, szakértők és tanácsadók, akik a háború előtt arról győzködték a közvéleményt, hogy Irak állítólagos tömegpusztító fegyverei komoly veszélyt jelentenek Amerikára, most az iraki üzletek megkaparintásáért szállnak harcba. Jó példa a jelenségre egy szenátusi tanácsadó, aki annak idején az emigráns iraki ellenzékieknek szerzett pénzt, hogy a Szaddám elleni harc mellett kampányolhassanak, most pedig román cégeknek hajt fel üzletet Irakban.

    Iraki üzletekért harcolnak az egykori háborús lobbisták. Az újjáépülő országban jelenleg ugyanazok a személyek és cégek szereznek befektetési lehetőséget ügyfeleiknek, akik annak idején a Szaddám elleni támadás szükségességéről győzködték a közvéleményt. Jó példa a jelenségre R. James Woolsey, a CIA egykori igazgatója, aki a Los Angeles Times szerint saját üzleti érdekeit összekapcsolta Amerika biztonsági törekvéseivel. Woolsey 1995-ben lépett ki a hírszerzéstől, de iraki ügyekben mind a mai napig magas rangú kormánytanácsadó maradt. Ugyanakkor két olyan cégnek dolgozik, amely iraki befektetéskehez nyújt segítséget és tanácsadást.

    Noha a tanácsadó egy interjúban korábban kijelentette, hogy nem vesz részt a cégek iraki lobbi- és tanácsadási tevékenységében, közvetlenül a háború után, 2003 májusában egy konferencián tartott előadást az iraki üzleti lehetőségekről. A konferencián több mint nyolcvan vezető üzletember vett részt, akik egyenként 1100 dollárt fizettek Woosleynak a tanácsadásért. A volt CIA-főnök 2002-ben alapító tagja volt a Bizottság Irak Felszabadításáért nevű szervezetnek, amelynek feladata az volt, hogy Szaddám ellen hangolja a háború ellenzőit, és elfogadtassa a Bush-kormány háborús érveit a közvéleménnyel. A bizottsághoz kötődő tanácsadók nagy része jelenleg üzleti tevékenységet folytat Irakban.

    Szintén a bizottsághoz kötődik Randy Scheunemann: Orion Enterprises nevű washingtoni cége egy címen működik az emigráns iraki politikusokat tömörítő Iraki Nemzeti Kongresszus washingtoni kirendeltségével, illetve ide volt bejelentve a Bizottság Irak Felszabadításáért is. Scheunemann közép- és kelet-európai országokban végez tanácsadási tevékenységet. Az üzletember 2002-ben az Irak felszabadításáért tevékenykedő bizottság elnöke lett. A bizottság legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor lobbizásának köszönhetően tíz közép-európai ország Vilniusban nyilatkozatot írt alá, amelyben támogatásukról biztosították az Irakot lerohanó Egyesült Államokat. A vilniusi tízek a nyilatkozat miatt szembekerültek az EU vezető tagállamaival, amelyek elutasították az iraki háborút. Scheunemann közvetlenül a háború után lett befektetőknek adott tanácsot. Az Orion jelenleg Romániával szerződött kilenc hónapra, hogy 175 ezer dollárért népszerűsíti a román befektetőket Irakban, és képviseli a "román üzleti érdekeket Irak újjáépítésében".

    Az, hogy egyesek nemzetbiztonsági ügyekhez kötik üzleti érdekeiket, komoly etikai kérdéseket vet fel. Szakértők szerint egy idő után elmosódik a határ a nemzetbiztonság és az üzlet között, és a tanácsadók saját és ügyfeleik üzleti érdekei szerint alakítják az USA külpolitikáját. "A kérdés az, hogy a tanács, amit adnak, saját vagy a köz érdekeit szolgálja-e" - foglalja össze a problémát Larry Noble, a Felelős Politikai Központ vezetője. "Ez nem etikai ügy. Egyéneket látok, akik saját érdekeik szerint alakítják az ügyeket" - nyilatkozta a jelenségről Michael Shires politológiaprofesszor a Los Angeles Timesnak.

    A tanácsadók szerint egyáltalán nincs ellentmondás korábbi háborús és mostani üzleti lobbitevékenységük között. "Semmifajta ellentmondást nem látunk abban, hogy az Iraki Nemzeti Kongresszussal folytatott korábbi munkánk eredményeként megszerzett tudásunkat és kapcsolatainkat használjuk Irak gazdaságának fejlesztéséhez. Tulajdonképpen megtiszteltetésnek érezzük, hogy így járulhatunk hozzá a demokrácia kiépítéséhez" - utasította vissza a vádakat Riva Levinson, aki korábban szintén az Iraki Nemzeti Kongresszusnak lobbizott, a háború elindításáért.
  • PREMIERE1
    #1338
    Bár egy ember kivételével az egész parlament megszavazta.
  • PREMIERE1
    #1337
    VSZ
  • Strahd_
    #1336
    Fogadni merek ebböl is most politikai szardobálás lesz :(
    Hogy mi megmondtuk hogy hivjuk haza a magyar katonákat...
  • Cat #1335
    MEGHALT EGY MAGYAR KATONA IRAKBAN :(((((((
  • Borcsa
    #1334
    17, lassan 18
    persze ez még kevés apám 43jához. és csak akkor lesz mindentudo bölcs az ember, és csak akkor látja be, hogy az elöitéleteknek hatttalmas alapja van
    (na mindegy ez nem tartozik a témához)
  • Cat #1333
    gyertek izraellel inkább át a TERROR topicba, ez maradjon meg iraknak

  • cifuatwork
    #1332
    Alábecsülöd a szellemi vezetők hatását a tömegre. Jasszim sejk volt az, aki fanatizálta a népet, márpedig a fanatikus tömegek jelentik a bázisát a szélsőséges csoportoknak. Egy kiképzett terrorista nem képes irányítani a tömegeket, márpedig a tömegek itt nagyobb veszélyt jelentenek, mint néhány jobban kiépzett terrorista....

    Izrael belement volna a Palesztin állam létrehozásába, ha nem következik be a második intifáda, és ha Arafat meg tudja fékezni a szélsőséges csoportokat. Izraelnek is jobb lenne egy független palesztin állam, mert akkor a szélőségesek ellni harc a palesztin hatóság feladata lenne, és nem az izraelieké, és ha meg ez nem sikerül, akkor simán kijelenti, hogy Palesztina aggressziót követ el ellene, és még akár ENSZ felhatalmazást is kaphat, hogy tegyen rendet Palesztinában. Ne feledjük, hogy a Tálibokat is csak akkor itélték el teljesen, mikor az USA az Al-Kaida támogatásával/megtűrésével vádolta a Tálibokat, és "megelőző csapásra" szánta el magát.
    Csak gondolj bele, milyen felháborodást vált ki a nemrégiben építeni kezdett fal a palesztin és az izraeli területek között. Namost ha Palesztina független állam lenne, és folytatódnának az öngyilkos merényletek, akkor az Izraeli állam gond nélkül felhúzhatna egy akár még ennél is komolyabb falatt a Palesztin határon, a kutya nem szólhatna érte...
  • Hamed
    #1331
    Azt értem, hogy szimbólum volt, és ezért likvidálták, csak az értelmét nem látom. Ha megöltek volna pár képzett katonai vezetőt, akinek gyakorlati tudása/tapasztalta van a terrorista hadviselésről az jobban hátráltatta volna őket, mint egy tolószékes öreg halála, aki csak osztotta az észt. De sose cselekszik izrael ész nélkül, úgyhogy hamarosan kiderül miért is akarták kiugrasztani a terroristákat a bokorból. Csakhát megint hány ártatlan ember halála után?

    "De öngyilkos merényleteknél durvább dolgokat nem igazán tudnak tenni a fanatikusok"

    Elég az is, ha ezt mondjuk kiterjesztik a világra, lásd Isztambul. Hogy aztán a felháborodott kívülállók addig lázadozzanak, hogy izrael a "presztízsveszteség" ellenére végül belemenjen a palesztin államba.
  • cifuatwork
    #1330
    Úgytünik nem látod át a lényeget - pont azért kellett meghalnia, mert szimbólum volt, annak a szimbolóma, hogy igenis értelmes dolog az öngyilkos merénylet, és igenis küzdeni kell az izraeliek ellen. A tömegeket úgy lehet fanatizálni, ha egy szellemi vezető áll eléjük, és Jasszim sejk egy ilyen volt - aki kijelölte a követendő utat a fanatizálható tömegnek. Arafat is így végezte volna, csakhogy ő annál fifikásabb, és hajlandó volt tárgyalni a zsidó állammal - nem vitás, hogy azért, hogy létrejöjjön a teljesen független Palesztin állam, mégpedig az ő irányítása alatt. Ez azonban Izraelnek is jól jött volna, hiszen jelenleg az a fő gondjuk, hogy kvázi a saját terültén harcol lakosságának egy népcsoportja ellen, ha létrejön a teljesjogú Palesztin állam, akkor onnantól kezdve a terroristák a Palesztin vezetés gondja lett volna, és ha annak nem sikerül a rend fentartása, akkor izrael porig rombolhatta volna, önvédelem címén. Az más kérdés, hogy Arafat nem volt képes már a 90-es évek végén sem kordában tartani a szélsőségeseket, és a második intifáda óta szobafogságra itélték emiatt.
    Jasszin viszont elvből elutasította a zsidó állam létét, tehát nem volt kérdéses, hogy elöbb-utóbb célkeresztbe kerül. Hogy mi lesz ennek a következménye, az nem kérdéses, de ezzel az Izraeliek is tisztában voltak, valószinüleg készülnek is rá keményen.

    De öngyilkos merényleteknél durvább dolgokat nem igazán tudnak tenni a fanatikusok, komoly harcértéke nincs a fegyvereiket fojton mutogató "XY szervezet katonai szárnyának", nagyon látványosak a képernyőkön, de nincsenek se kiképezve, se rendesen felszerelve, szóval egy nyilt összecsapásban napok alatt kivéreznének a vérprofi Izraeli Védelmi Erők ellen...
  • I.C.ram
    #1329
    Arról van szó, hogy a kecseg Sharon is a "náci" kormánya provokálni akarja az arabokat, hogy legyen okuk megtamádni a palesztinokat újra.
  • Hamed
    #1328
    Azt nem értem, hogy a marhák miért pont az öreget ölték meg, aki csak egy szimbólum volt? Hogy gondolhatják, hogy a szélsőségesek, akikkel eddig se jutottak dűlőre, most meg fognak hunyászkodni? A Hamász "régimódi" terrorszervezet, márha lehet ilyet mondani, de ezzel most rendesen felizzították őket is. Sokkal veszélyesebb csoportok is vannak, akiknek nem is ismerik az izraeliek a tényleges vezetőit, nem rakják a kirakatba magukat, mint Jaszin sejk, meg Arafat. Ők az újvonalasok, akik tényleg bevállalnak mindent, akár külföldön is. És lehet, hogy nem "csak" öngyilkos merényleteket terveznek, hanem durvább dolgokat is.
  • Punker
    #1327
    most mutatják a híradóban
  • cifuatwork
    #1326
    Hát Jasszim sejknek is méretes nózija volt
  • I.C.ram
    #1325
    Egy pajeszos karvajorrú nehezen vegyülne el az arabok közt. :) Egyből kiszúrnák :)
  • Punker
    #1324
    tényleg az uccsó a legtalálóbb, a röhej az hogy a Moszad a világ legkeményebb titkosszolgálata de ahelyett hogy csendben elintéznék helikopterről lövöldöznek a vezetőkre, bika elé piros kendő.....
  • PREMIERE1
    #1323
    Abdel-Aziz al-Rantassi, Hamasz vezető: "Háború kezdődött. Megöltek egy prófétát, egy iszlám szimbólumot. Ami történt, az nem csak Jaszin sejk megölése, hanem a palesztin ügy megtámadása volt."

    Ahmed Korei palesztin miniszterelnök: "Ez egy őrült és nagyon veszélyes akció volt. Ez az út káoszhoz vezet. Jaszint mérsékelt nézeteiről ismertük és irányítani tudta a Hamaszt."

    Benjamin Netanjahu izraeli pénzügyminiszter: "Egyértelművé tettük, hogy senki sem immunis. Még ha rövidtávon el is kell viselnünk a visszacsapást, hosszú távon pozitív lesz a támadás hatása, mivel a terrorista vezérek tudni fogják, hogy elpusztítjuk őket."

    al-Aksa Mártírjainak Brigádja, az Arafat által irányított Fatah egyik szélsőséges frakciója így reagált (nyilatkozó neve nem ismert): "Háború, háború, háború Cion fiai ellen. Szemet szemért. Órákon belül meglesz a válasz, ha Isten is úgy akarja."

    Ruth Yaron, katonai szóvivő: "Tudnunk kell, hogy a terroristáknak valójában nincs szükségük okra, csak ürügyre."

    Joszin Bejlin izraeli ellenzéski vezető: "Kinyitottuk Pandora szelencéjét. Csak az a kérdés hányunknak kell meghalnia emiatt a felelőtlen tett miatt."

    Ahmed Tibi palesztin politikus: "Piromániások csoportja hozta meg a döntést." (Ez a legtalálóbb!)

  • Punker
    #1322
    hány éves vagy?
  • Borcsa
    #1321
    Ehhez még hozzá kell tennem, nem egészen Bush a disznó, hanem a mögötte állo fegyvergyártók, olajfeldolgozók, és hasonlo okosságok.... szerény véleményem szerint.
    Bár én még csak egy taknyos kölyök vagyok, ezért ezt nem érthetem, ahogy apám mondaná.
  • Borcsa
    #1320
    Na igen. Elöször nem fog feltünni, meg nem fogjuk bánni, mert a buzikkal kezdik, meg a dohányosokkal, vagy mit tom én ki ma a közellenség.
    Az USA az erösebb, az araboknak nincs esélyük, meghalhat még egy pár ezer ember a nagy Amerókába, meg az egyesült Olyrópába is, de akkor az abarok kereshetenk másik félszigetet, mert Bush sóval szórja fel az egészet, miután elvitte az olajat.
  • Punker
    #1319
    aztán az arabok után a feketék, a sárgák (bár ők kicsit többen vannak) utánna a kékszeműek, vagy a vegetáriánusok...