Milyen laptopot vegyek?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#16206
Sziasztok!
1-2 héten belül szükségem van egy új notebookra 200-240k összértékben. Elsősorban adminisztratív munkához, programozáshoz, dokumentumszerkesztéshez, filmnézéshez kell. Utóbbi miatt jó lenne, ha lenne rajta HDMI, mert filmeket a TV-vel összekötve nézném. Windows és Linux is lesz rajta. Utazás közben nem használnám, szóval nem kellenek a kompakt/picur változatok, nyugodtan lehet nagyobb képernyőjű, ami olvasásnál jönne jól (15.6"😉. A winchester mérete nem szempont, mert a későbbiekben a sok helyet foglaló dolgokhoz (filmek) úgyis veszek majd külső HDD-t. RAM-ból viszont nem hátrány a több (8G😎, mert ha elég erős a gép akkor virtulis gépen futtatnám a vendég op. rendszert, hogy ne kelljen újraindítgatni, ha valamit esetleg Linux alatt futtatnék. Windowsom van, tehát azt sem kell, hogy tartalmazza az ár.
Még arra kérnélek titeket, hogy lehetőleg kettőt ajánljatok: egyet 200-as, egyet 240-es árplafonnal, mert lehet, hogy meg fogom tudni oldani, hogy +40k-t ráfordítsak.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Utoljára szerkesztette: zooltan93, 2015.09.12. 13:44:22
#16205
szerintem érdemes megvárni az októberben piacokra kerülő Lenovo ideacenter Y700-at.
#16204
szevasztok. szeretnék venni majd egy laptop vmikor a közeljövőbe és kéne tanács, tipp. a lényeg hogy a kijelző kicsi legyen 11.6 vagy ilyesmi és hardver szinten viszont erős,(per6ze nem kell full grafika stb, de azért egyik újabb játék fusson nagyjából. szóval ilyen mini gamer laptop 😊 tudtok ilyesmit? konkrét tipust?

Gigabyte 965P-DS3|| Intel C2D E8400|| 2*1GB 800MHz Geil Black Dragon|| MSI HD 4770 512MB GDDR5 || Chieftec 450w|| 320GB Seagate|| Pioneer DVR-112D|| XDL Happy 5B X-FIRE: braveheart1991

mousee
#16203
Sziasztok!

Egy netbookot keresek, jelenleg őt néztem ki magamnak. Amiért ezt választanám:
Méretre jó, egy másik netbookot váltana. 4 giga ram van benne, amire kell elég lesz. Van rajta dsub csati, rá tudom kötni a tévére. Ezen kívül még egy kis office, youtube, netezgetés, és pár fb játékot kell elvinnie (meg talán pár steames indie vackot). Van rajta egy USB3 csati, usb 3-as külső winyó miatt hasznos.

Tervek szerint LMDE lenne a rá szánt OS. Szerintetek ennyiért jó vétel, vagy van jobb alternatíva?

The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

#16202
Sziasztok.
300 000 Ft környékén keresnék laptopot . Játék (MMO, GTA 5, FPS), netezés, film nézésre kellene.
A következő paraméterek érdekelnének: I7, min. 8GB ram, 1TB HDD + SSD beépítési lehetőség (optikai meghajtó nem szükséges).
Előre is köszi a segítséget!

elitehun
#16201
Hello! maximum 180 ezerért milyen laptopokat ajánlanátok? Mindennapi használatra, de azért hardver terén is legyen ott (cad/cam programokhoz meg egy két játékhoz)
Előre is köszi a válaszokat.
Mydgard
#16200
Best-buy?

http://www.radium.hu/asus-k501lx-dm046d.html

Razer Blade 16 | Intel Core i9-13950HX | 16" 240 Hz QHD+ | GeForce RTX 4070 | 32 GB 5600 MHz RAM | 2 TB SSD

#16199
Tudsz esetleg konkretan linkelni egy ilyen gepet?
SzirmosSzisza
#16198
Ugyanúgy 2 magos a laptop ágban.

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

#16197
Miert i3at? Direkt ugy mentem el keresgelni is h i5 alatt nem erdekel...vagy laptopnal nincs akkora kulonbseg az i3 es i5 kozott?
SzirmosSzisza
#16196

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

Maala
#16195
Abban az árkategóriában inkább i3-at nézz, egy jobbfajta gddr5 ramos videókarival.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#16194
Mint egy 6-8 éves PC-vel...
#16193
Sziasztok! Sztetek erdemes venni olyan notebookot amely hasonlo ertekben ,mint egy szamitogep (150k) lenne ra max.)? Intel i5tel+ 4gb ram, geforce 920m vga?
altalanos felhasznalas mellett a mai jatekokkal milyen szinten lehet vele jatszani? A mobilitas miatt is fontos lenne,mert egyebkent sima pc nyilvan...
SzirmosSzisza
#16192
Szerintem ilyen műanyag vackok 200k körül úgyis tönkremennek 5-6 év múlva vagy használhatatlanul belassulnak, szóval mindegy melyiket veszed.

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

Maala
#16191
Mindenki másra esküszik. Nekem eddig az elmúlt 10 évben 2 Asus laptopom volt, meg egy Dell. Az első Asussal egyből alaplapcserével indultunk, aztán kitartott 6 évig. Utána 1 évig a Dell, bár az csak ilyen ingyen kapott cserelaptop volt. Most meg van 3 éve a 2. Asusom.

Más meg arra esküdne, amit ő vett. Szerintem lényegtelen, ár, és garancia alapján vegyél, amit szeretnél.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#16190
Köszi, mostmár csak az a kérdés, hogy mekkora a különbség a különböző gyártók termékei között "tartósság" tekintetében? Ahogy nézegetem a garanciák 1-3 évig változnak, így ha más különbség nincsen akkor gondolom jobb lehet a hosszabb (gyártói) garancia. Vannak gyártók amiket jobb elkerülni?
Maala
#16189
Ez pl. megfelel az elvárásaidnak, és csak egy eladót néztem meg. Vannak amúgy jobb kártyákkal felszereltek is, csak 15,6"-os képernyővel, az meg elég meh...

Nyilván a Win 8.1 miatt ilyen drága, esetleg máshol lehet, hogy FreeDOS-szal ~40k-val olcsóbb...

(Ja, meg az i5-ök közül is ezt a 4200/4210-et ajánlom inkább)
Utoljára szerkesztette: Maala, 2015.06.24. 11:14:23

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

Maala
#16188
Szerintem innen csemegézgess pl.

Ha játékra lesz, akkor i5 elég, viszont amire mindenképp figyelj, hogy a dedikált videókártyádon GDDR5 memória legyen. Ez a legfontosabb szerintem. Ha kell, akkor levelezd le az üzlettel - és ne higgy a kiírásoknak -, de a DDR3-as memóriával rendelkező videókártyák jelentősen lassabbak a GDDR5-ösöknél.
Pl. a digiprime honlapján úgy tűnik, hogy náluk GDDR5-ös GTX-ek vannak. (Ott találtam egy i5-öt 850M-el, aztán próbáltam megnézni, hogy milyen memóriával van, úgy jutottam ide, nem ott dolgozom. -.-)

Szerk: Közben találtam ott is DDR3-as 850M-et...

Én GTX 850M alá nem mennék, esetleg GTX 765M (bár ez régebbi), esetleg Radeon R9 280M, vagy R9 270M... Ideális az GTX 960 lenne, de az már nem ez az árkategória. És ezek is csak low-med beállításban tudják majd 1080p-ben, esetleg 900p-ben a(z újabb) játékok nagy részét futtatni. De gondolom erre már felkészültél lelkiekben.
Utoljára szerkesztette: Maala, 2015.06.24. 10:58:32

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#16187
Helló,
Egy két hónapon belül szeretnék egy laptopot vásárolni. Jelenleg egy amd fx6300-as procival, ati hd7770, és 8gb rammal ellátott asztali gépem van. Amikkel játszok, arra tökéletesen megfelel, így jelentősen gyengébbet nem akarok venni. Kb 200-250e Ft-om lenne rá.

A kijelző inkább legyen 17" (nem feltétlen fullhd) és 8gb ram, és ha egy mód van rá nem vennék megint ati kártyát. Tudtok esetleg valamit ajánlani (ipon, edigital, mediamarkt)?

Ha konkrétat nem, akkor mire érdemes figyelni, mely márkák a megbízhatók? Ebben az árkategóriában van kismillió kb ugyanolyan gép leírás alapján, és így nehéz dönteni.

Köszi!
Utoljára szerkesztette: BaSSeR, 2015.06.24. 10:03:51
Shiwo
#16186
oké, köszi (:

azt írják, hogy van raktáron, így talán szerencsém lesz...

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

Maala
#16185
Én innen rendeltem az ASUS laptopomhoz az új billentyűzetemet tavaly novemberben, csak picit lassan érkezett meg (decemberre)... Aztán rendeltem januárban egy új ventit is hozzá, mert a régi eléggé nyekergős már. 2x hívtam őket, majd keresnek. Azóta se kerestek. 😊

Ha van raktáron nekik valami, akkor gyorsak. Isten mentsen viszont, ha nincsen.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

Shiwo
#16184
Hali,

töltőt akarok venni a Lenogo G575 laptopomhoz

a http://www.notebook-alkatresz.hu/ -ról tudtok valamit ? megbízható ? vagy honnan lenne érdemes rendelni ?


Utoljára szerkesztette: Shiwo, 2015.06.12. 10:08:59

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

#16183
Sziasztok! kinéztem két akciós notebookot a media markt oldalán, de nem nagyon tudom eldönteni, hogy melyiket vegyem .
Leginkább internetezésre, illetve munkához használnám. Ezek lennének azok:Lenovo IDeapad Z5070 vagy Toshiba Satellite C5OB-149Szerintetek melyik a megbízhatóbb márka és a jobb gép?? Köszönöm a segítséget!
Lacee86
#16182
Semmi. Az ugyanaz, csak vki kiírja elé a GT-t, valaki nem. 😊

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

#16181
Sziasztok

Notebook VGA-knál a GT840M és a 840M között van valami különbség?

#16180
A régi nikkel alapú aksikat kellett, ezeket a lithium akkukat nem is nagyon lehet, de ha sikerül, akkor is inkább csak ártasz neki.

slime001
#16179
Telefonoknál sem kell.

AVIRA - \"More than security.\"

#16178
Nem
#16177
Sziasztok! Meg van a laptop de lenne egy olyan kérdésem hogy az aksiját ki kell sütni mint a mobiloknál vagy nem ha igen mennyi időre hagyjam töltőn? Lehet hülye kérdés de nem volt még laptopom!
TaRka0107
#16176
Megoldottam, töltöttem le hozzá programot!

XBOX 360 Gamertag: TaRka94

TaRka0107
#16175
Hát így nem látom. Dell Latitude E6510ről van szó.

XBOX 360 Gamertag: TaRka94

SzirmosSzisza
#16174
Valamelyik fn + gomb nem tudja ezt?

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

TaRka0107
#16173
Üdv!

Bocs ha Off. Dell laptopomom van. Ezeknél már nem lehet kikapcsolni a touchpadot. Szoftveresen meg lehet oldani valahogy?

XBOX 360 Gamertag: TaRka94

Örm
#16172
hello,
250-300 000 Ft környékén keresek egy olyan laptopot amit legalább 3-5 évig kiszolgál. Általános használatra, néha Photoshophoz kellene.
A következő praméterek érdekelnének: I7 vagy ezzel megegező amd processzor, 8GB ram, 1TB hdd+SSd beépítési lehetőség (optikai meghajtó nem szükséges), legalább 2GB-os nvidia vagy ati vga kártya, Windows 8.1. Köszi a segítséget!

Xbox 360, Xbox One,Samsung 42" 3D Apple MacBook Pro 15 retina

Tetsuo
#16171
MacBook Pro alternatíva? (Atom)stabil, megbízható, jó kijelzős Windows-os laptopot keresek, kb. MacBook Pro minőségben.
Van ilyen?
Ez nem tűnik annyira rossznak, de annyira jónak sem... látszik a spórolás, sajnos.
Csillivilli gamer gép nem érdekel...

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Shiwo
#16170
miért ? szerinted ők nem kínában gyártatják le a termékeiket ? <#banplz>

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

Lacee86
#16169
Akkor ne vegyél pl. semmilyen LG (dél-koreai) vagy Samsung (szintén) cuccot se... OMG.

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

#16168
Asus,Acer,Lenvo kiesnek lévén ázsiai cégek azokba nem nagyon bízok max. a japán márkába de ha lehet akkor inkább amcsi legyen <#bee1>
Shiwo
#16167
én mondjuk a Dell-ről is hallottam rosszakat.. persze egy Acerhez képest mindkettő megbízhatóbb..

megbízhatóság terén az Asus-t szokták emlegetni, de az többnyire nem olcsó..

ár - megbízhatóság arányban a Lenovo jól szokott teljesíteni, esetleg elgondolkodhatnál azon is

persze a legjobb gyártóknál is előfordulhat, hogy kifogsz egy hibás típust és a legrosszabbak közt is lehet olyan, ami kivételesen hibátlan..

RPG, Photoshop, \../, `;,,;´ ,\../

#16166
Hát néztem de ebben az árban nem kapok Dell-t! De leírhatnád hogy mik azok a komoly gondok ami miatt sz..r a HP!
#16165
Én biztos, hogy nem vennék HP-t a helyedben. Sajnos a családban több HP is volt és jelenleg is van, de mindig csak a baj van vele. Ha úgyis csak május 10 után szeretnéd megvenni, szerintem érdemes lenne körülnézned a media marktban, én hasonló áron vettem ott Dellt. (A céges HP-met cseréltem le erre.) Ha megbízható gépet akarsz, akkor a Dellt tudom neked ajánlani.
#16164
Oksa köszi! <#nyes>
Lacee86
#16163
Sztem igen.

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

#16162
Értem de akkor a kitűzött célnak megfelel nem?
Lacee86
#16161
Én a proci órajelét kicsit soványnak érzem. Más bajom alapvetően nincs vele.

"Winning isn't important. It's the only thing that matters."

#16160
Sziasztok!
Kellene egy kis véleményezés erről a notiról videózásra,nettezésre, játékra (pl.: Space Engineers;Medieval Engineers; Star trek online; stb ) néhány programra (Hexagon 2;Photoshop) használatára lenne!
A kérdés elbirkózik-e ezekkel és hogy mennyire strapabíró és megbízható ez a márka?
Május tizedike utánra tervezem a vételt de szeretném kicsit kikérni olyan véleményét aki ebben a témában jobban benne van!
A válaszokat előre is köszi!
#16159
Személyes tapasztalatom nincs, de prohardveren nagyon ajánlgatják, ebben az árkategóriában állítólag az egyik legjobb vétel. Itt találsz róla egy tesztet.
Utoljára szerkesztette: gotchaaa, 2015.03.23. 21:09:59

Egy csápokkal kapaszkodó fénygömblélek. Három részből álló, ötdimenziós.

#16158
#16157
Egy kicsit elbizonytalanodtam, nem járnék e jobban ezzel (X200MA).

Másik kérdés az lenne, hogy melyik a "jobb" processzor a Intel ATOM Z3735F 1.33GHz, vagy a Intel Celeron N2840 2.16GHz.

Enermax850w; ASUS Prime H770-PLUS D4; i9-14900; 128GB RAM; ASUS RX 6750; Sams 970EVO+ 250GB; SoundBlaster Zx Win11Pro