Horror- és B-film topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ja, és ez korábbi az Izo-nál, szal lehet, hogy felszálló ágban van Miike bácsi. 😊)
Azt kell mondjam, jól sejtettem, hogy nekem tetszeni fog. 😄
Nagyon kevés ENNYIRE beteg filmet tudok mondani. A Gozu, ami szintén Miike munkája (amiben egyébként szintén megjelenik az anyatejes dolog, szal itt meg sem lepett 😊), de az sem ennyire durva. Esetleg az Organ-hez tudnám hasonlítani, ahol szintén egy árva pozitív szereplõ nem volt, és ott is elõfordult némi vérfertõzés. Az viszont jóval véresebb/undorítóbb.
Röviden összefoglalva a lényeget, akik a jövõben szeretnék megnézni:
Egy kissé zilált, boldogtalan család életébe nyerhetünk bepillantást. A lány, aki már külön él szüleitõl, kurválkodik, és csak apjával tartja a kapcsolatot (õk tényleg nagyon jóban vannak); a fiú, aki anyját egyáltalán nem szereti, apja irányában semleges, az osztályban mindenki bántja, és megalázza; az anya, akit fiával való rossz viszonya nagyon megvisel, ezért drogozik; és az apa, aki leginkább munkájába temetkezik. Aztán betoppan a titokzatos idegen, és a család addigi sivár élete fenekestül felfordul, mindenkire hatással van, mi pedig figyelemmel kisérhetjük a familia újbóli összeállását, a kötelékek ismételt megerõsödését. 😮)))
Negatívum: a megvalósítás elég tré, vagy 15x belóg a mikrofon. :/
A befejezés pedig abszolút passzol Miike-hez, nem is vártam mást. 😊
Szal ajánlom minden elmebetegnek. -.-
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
jól szórakozunk!!! 😄
Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...
nekem speciel a zombis filmek nem jönnek be e City of the living dead kivételével.Az viszont örök top 10-es nálam 😊
Stephen(Sing Chi) Chow forever
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Stephen(Sing Chi) Chow forever
Ebben a témában nem hiszem hogy nagyobbat lehetett volna összehozni.
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
Stephen(Sing Chi) Chow forever
Ha letöltesz pár japcsi hard pornót és gore videót, köréjük képzelsz valami sztorit, sztem jobban jársz.
Stephen(Sing Chi) Chow forever
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
10/8, mert idegesített a sok nõi nyivákolás, ne meg nagyon valószimütlen volt a végén az, hogy 2 nõ lefájtol egy hordányi gnóm lényt-.-
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
A K(w)aidan június óta megvan, de még nem néztem meg. :|
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"
Látta már valaki?
Stephen(Sing Chi) Chow forever
Stephen(Sing Chi) Chow forever
Viszont ha már japcsik, akkor a Kaidan-t (máshol Kwaidan-ként is láttam) milyen? Látta már valaki?
Stephen(Sing Chi) Chow forever
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Amit mondasz, hogy mai szemmel nézve már gáz egy-két régi film, noshát így voltam legutóbb a Légy remake-kel, ami lassan 20 éves lesz, kisgyerekként majd beszartam rajta, ma pedig már loálos. Persze ettõl még az egyik legmeghatározóbb élmény.
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
Az 1 egy nagyon szép film. A 2 talán durvább.
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
A The eye 2 jobb, mint az 1? Alig van a filmtörténetben olyan film, aminek jobban a következõ részei, mint az elsõ :o
Rengeteg régi kultklasszik õshorror van, ami gyerekkori élmény, de mai szemmel már elég loál, nehéz ezekkel mit kezdeni. Vannak olyanok, amik minden tekintetben loálok, de nem lehet nem szeretni õket, stb, stb.
Azért néhány, de sorrendmentesen:
The Beyond
Poltergeist
One Missed Call
Nekromantik
Lifeforce
Hellraiser 1-2-3
Return of the Living Dead
Re-Animator
Evil Dead mind
Braindead
X-tro
The Eye 2
The Thing
Battle Royale
Ichi the Killer
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Most valami elmebeteg Takashi Miike-alkotásra vágyom, szerintem megnézem végre a Visitor Q-t. 😮)))
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Elég sokat láttam már, de hátha van ami elkerülte a figyelmemet, és nagyon jó.
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Nem, még egyet sem szereztem be belõle. :C Ismerõs hölgy viszont jelezte, hogy neki már megvannak, majd jól elkérem. 😊
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Amúgy Masters Of Horrorokból néztél már részeket?
SPOILER
Amikor megállnak tankolni a taxival, Jim bemegy egy épületbe, és hátulról ráugrik egy fertõzött kisgyerek. Miközben dulakodnak a földön a kölök azt kiabálja, hogy "Gyûlöllek!". Én anno 2x néztem meg moziban (feliratosan), de ott nem hangzott el ez a mondat. Amikor elõször láttam VHS-en, kölcsönzött kazin, akkor azt hittem, hogy a magyar szinkronisták tették oda, és vért kívántam, de késõbb megvettem dvd-n, és ott bizony már az eredeti szövegben is benne van "I hate you!". Ezzel feldúlva a film lényegét, az elagyatlanodott fertõzöttek, "zombik" képét... :C
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
„ … Senki sem tudja, hogy itt vagy, Amíg világ a világ, te már halott vagy …”
Igen, nagyon jó film (volt, egészen a DVD-, és videókiadásig, azzal, illetve a filmben egyetlen mondat hozzáírásával MINDENT tönkretettek).
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
Amúgy 28 nappal késõbb az tetszett, Cillian egyik fav szinészem is 😊
Kameramozgatás, és zombik 1az1ben 28 nappal késõbb, a történet egyszerû, lineáris, sok a bélkitépés, idegesítõen sok a hersegõ húshang (gyakorlatilag, ha vér van a képernyõn, akkor megy alatta a hang, nagyon sokszor indokolatlanul), a színészekkel nincs különösebb probléma, nekem a tökösgyökér börtönõr volt (pontosabban lett! a végére) a legszimpatikusabb, amit nem biztos, hogy teljesen így akartak. 😊 Mint tudjátok, nem igazán csípem a gitárzúzást, itt megintcsak zavart a durva jelenetek alatti húrtépés. :/
Szóval egy nem rossz B-zombifilm, kategóriájában a tavalyi évben tényleg az élvonalba tartozik, na nem mintha olyan nagyon sok ellenfele született volna. :|
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?