13
Képfrissítés játékoknál
  • Cvd #13
    "elvileg a 30 fps teljesen folyamatos...akkor már nemtökmindegy..." - Épp erről szól, hogy nem tök mindegy. Egy átlagos ember simán megkülönbözteti pl. a 30 FPS-t a 60-tól, és sokkal folyamatosabbnak látja. Írnak is egy tesztről, amit az nVidia és a 3DFX dobott össze anno. Felezte a képet, az egyik felén 30, a másik felén 60FPS-sel ment, és a szöveg szerint sokkal folymatosabb volt a 60. Le is vonják az írásban a tanulságot, mely szerint van értelme egyre az egyre magasabb FPS-nek, mert a jelenlegi technológia még nem tart ott, hogy meghaladja a megjelenítés sebessége az emberi látás feldolgozási sebességét. Írtam már, hogy nem is igazán van értelme FPS-sel leírni ezt a sebességet a cikk szerint, mert az ember nem képkockákat lát, amiket külön, egymás után dolgoz fel, hanem folyamatosan dolgozik a fénysebességgel beérkező információn.

    "amugy egyikőnk sem USAF pilóta..mi 1/20 adnál sem ismernénk fel a tárgyat..amugy meg mint tudjuk a reakcioidő is van..." - Semmi köze a dolognak ahhoz, hogy az ember pilóta-e vagy sem. Nekik repülőgépeket mutogattak, mert azokban vannak otthon, de ugyanígy ha egy átlagembernek mutogatnak ismerős dolgokról képeket, az is képes azonosítani őket. Egyébként is, a pilótáknál nincs ilyen szabály, hogy csak a tökélesetnél jobb látással veszik fel..:))
  • Cat #12
    simán beazonosítod te is az 1/20-ad vagy akár még kevesebb időre felvillano tárgyat
    Persze nem azonnal, de az egy pillanatra felvillantott képet utána simán elő tudsz hivni az agyadban, és így jobban megszemlélni
    könnyen kiprobálhatod, rakj be egy könyvtárba 2-3 képet és pl acdvel page downra tenyerelve néhány századmásodpercre jelenik csak meg, de utána "elgondolkozva" le tudod irni mi volt rajta
  • Veriel #11
    Én meg ránézésre megmondom, hogy 85-ön vagy 100-on megy a moncsi, és hogy 80 vagy 100 fps-ről an-e szó. Látom közte a különbséget.

    Ergo, aki szerint 30-50 folyamatos, annak
    1. rosszabb a szeme az enyémnél
    2. elhisz minden hülyeséget, amit leírnak
  • CSOCSO #10
    jajaj tányleg bocs..nekem is most ugrott be hoyg ez csak tv nél van:)))))))))
  • pluhi #9
    A moncsi annyit rajzol amennyivel jön az anyag, max annyit, amennyi a frissités. A feleződés a TVnél azért van, mert szegényke interlaced (félképet frissit). A moncsid nem az!
    A magasabb fps abban segit, hogy mikor beavatkozol a játékmenetbe, hamarabb lásd a változást. (Sok játékban nem mindegy, hogy 1/30 vagy 1/60-ad mp-el később indul be a dolog). Ez igy hülyén hangzik, de a lényeg, hogy 30 felett már nem látsz különbséget, csak "érzed". 60-nál több szvsz nem kell.
  • CSOCSO #8
    köszi [email protected] a segítséget..többiek még mindíg nem mondtak konkrétumot..
    tehát ha a gamez 200 fps el megy az tök8 mert a moncsi csak 50 et rajzol (100hz)
    v sync offal sem megy fel gondolom ez az érték a többszörösére..

    elvileg a 30 fps teljesen folyamatos...akkor már nemtökmindegy...amugy egyikőnk sem USAF pilóta..mi 1/20 adnál sem ismernénk fel a tárgyat..amugy meg mint tudjuk a reakcioidő is van...
  • M@TriX #7
    én csak próbáltam segíteni, mert szegény CSOCSO-nak nem fordította le senki.. :) Ígérem máskor nem fordul elő...
  • Cvd #6
    Való igaz, hogy nem értetted meg a cikket rendesen. Éppen arról van szó, hogy az emberi látás piszkosul nem 24 vagy 30 képet dolgoz fel másodpercenként, hanem arról, hogy sokkal többet, illetve nem is lehet számmal meghatározni a sebességet. Pl. ott van a végén a példa, amit USAF pilótákkal végeztek. a másodperc 1/220-ad részéig felvillantottak nekik egy képet, és simán tudták azonosítani a képen szereplő repülőgépet.
    Amit többször is említenek, az az, hogy az emberi látás nem képeket dolgoz fel, hanem folyamatosan dolgozza fel a beérkező információt.
  • M@TriX #5
    Csak azért nem mondom, hogy [email protected] meg, mert nyugodt vagyok. Akkor te is vehetnéd a fáradtságot, hol elovasod amit írtam!!
    Én nem rágódok ezen a témán... Csak Csocso azt kérte, hogy valaki fordítsa le neki az alábbi URL-t. Én megnéztem és röviden összegeztem neki. Hogy ott mit írtak az engem nem érdekel, és nem is fog. Nekem mind1, hogy mennyivel megy a monitorom, csak ne görcsöljön be a szemem. :) Amúgy nekem 85Hz-en megy és azzal én tökéletesen meg vagyok elégedve, mondjuk az előző moncsim 75Hz-ével sem volt semmi bajom...
    HAHAHA olvasni tudni kell...
  • zippofcy
    #4
    Ennyi lamat. Meg 5 evvel a tema lecsengese utan is ezen ragodnak. Az emberi butasag altalanos mint tudjuk
    Na nagyon leegyszerusitve: az emberi szem a keprissites Hze / 2 fpstol latja a mozgast teljesen folyamatosnak.
    A PAL rendszeru TVnel ez 50hz - 25fps.
    NTSCnel 60hz - 30 fps.
    Monitoron 85hz nel tehat kb 40-50fps az amennyinel mar kicsit sem tunik szaggatottnak a mozgas. DE az az ertek amennyinel mar nem kaphatunk folyamatosabb mozgast az pontosan annyi fps ahany HZen a monitorunk uzemel.
    100hznel tehat az 50fps mar jo, a 100fpsnel pedig nem erhetunk el jobb eredmenyt. Efole csak ugy mehetunk ha a vsyncet kikapcsoljuk, ekkor viszont tobb framet probal meg megjeleniteni masodpercenkent mint amekkora a kepfrissites -> a kovetkezmeny: elcsuszott felkepek, stb.
    Ez nem az alabbi link forditasa, de ha az ott leirtak megfelelnek a valosagnak akkor ugyanez kell hogy legyen leirva ott is. Az egesz fps mizeria akkoriban volt napirenden mikor a 3Ds gyorsitok meg tul lassuak voltak ahhoz hogy 50-100 fpst produkaljanak. Manapsag ez mar reg lejart lemez. "Az emberi szem 30fpst lat" HAHAHA Menj akkor jatssz valamelyik 1st person shooterrel 30fpsel, sok sikert hozza
    Vagy 30hzen nezed a monitorod?
  • M@TriX #3
    hogy az egészet lefordítsa valaki azért szerintem fizetned kellene. :)
    Az egészre vagy kíváncsi? Vagy pontosan mire?
    Kb arról szól, hogy:
    Az emberi szem 30 frame/mp-et lát.
    A régi filmek 24 frame/mp-el készültek.
    A TV 30 frame/mp-es és 60Hz-en működnek...

    innentől belemélyül a számítógépes dolgok mélyére, boncolgatja a videókártyák tulajdonságait, beállításait, monitorokról... stb.
  • CSOCSO #2
    nah
  • CSOCSO #1
    sokat veszegettünk erről:
    http://amo.net/NT/02-21-01FPS.html
    itt az igazság... vki fordítsa le pls!!!!