4904
hűtés
  • Statelya
    #372
    Mivel már vagy 10-12x kiszedtem a hûtőt, kipróbáltam így is, úgy is. Már az 1 hete vásárolt gyári hûtővel is feltettem vagy 6x, kentem rá lehelet vékonyan, meg picit vastagabban (4-5, egyenként kb 1,5-2 mm átmérőjû pötty elkenve) is, de az eredmény 1 fokot sem változott. És ez a legfurább.
  • B@dsector
    #371
    Ha szállitom akkor biztosan leveszem mert egyébként sírvafakadnák.
  • Gerry
    #370
    Aha, értem, hát akkor nem lehet, hogy túl sok pasztát kentél a CPU és a borda közé? Éppen csak annyi kell, ami vékonyan elfedi a CPU-t, ha vastagon van rajta a massza, az sem jó!
  • Statelya
    #369
    Na ez érdekes Gerry, itt a konfigom egy része:
    Asus P4PE, P4 2.4, Spire Easystream III.
    Valahogy hasonlít a kollégád gépéhez.
    Nekem a Spire és a gyári hûtő is ugyanazt produkálja. Ja és Feel-V-ről Azonára cserélve a ház.
    Az én kollégám szintén ugyanezt a konfigot használja, egyszerre vettük a gépet, teljesen ugyanaz benne minden. Csak ő összerakatta a boltban, én meg nagykerben vettem, és magam raktam össze. Neki még mindig a Spire van benne és a Feel-V tartja az egészet, nem akar hozzányúlni, mert ugrik a gari.
    Mint említettem, a Feel-V jobban szellőzött, így konzultációink során mindig kiderül, hogy nála 4-5 fokkal hidegebb van.
  • Gerry
    #368
    Aha, bár a kollégám 2.4-ese szerintem nem melegszik ennyire, neki ASUS P4PE lapja van. neki ha húzza 3GHz körül, akkor melegszik csak, de akkor neki a feszültség is emelve van. Ja, és egy "mezei" Spire EasyStream hűti a CPU-t. (Ha jól tudom.)
  • Statelya
    #367
    Gerry, nem HT-s, viszont amit Icebird mond, abban lehet, hogy van valami.
    Az én 2.4-esem valóban Northwood, holnap megnézem a melóban, hogy az 1.8 milyen.
  • Icebird
    #366
    Nekem is IC7 van ,de a Northbridge hűtőjét leakarom cserélni passzívra,ne süvítsen rajt. Nem tudom ezen mért sporoltak. Amúgy te le is veszed szállításkor a ZALMAN CNPS7000-Cu-t ,ha egyáltalán szoktad cipelni,vagy annyira azért nem vészes?
  • B@dsector
    #365
    ABIT BH7-ben nekem rossz volt a THERMAL CONTROL mint
    ahogyan kiderült induláskor 54C játék alatt
    tuningolva 84C:)))
    ABIT IC7-re cseréltem le és így induláskor
    ~36C játék közben tuningolva ház oldala rajta
    van akkor max ~61C./egész nap ment/
    ZALMAN CNPS7000-Cu Cooler-el 2500RPM.
  • Icebird
    #364
    pedig bizony az 1.8-as Willamette magos ,míg a 2.4 Northwood. És sajnálatos módon izzanak a Northwoodok.

    COOLER MASTER IHC-L71
    tesztjét várom ,eddig
    ilyen adat jött le róla :
    -----------
    2.8c proci |
    -----------
    terhelés nélkül : 28-32,
    full terheléssel : 46 fok. (1600RPM)
    Bruttó ár : 7000FT
    Garancia : 3 év
  • Gerry
    #363
    Nemigazán, max akkor, ha HT-s és be van kapcsolva a HT, mert az elég sokat szokott nyomni a hőmérsékleten.
  • Statelya
    #362
    Jakuza írta:
    "Nem jo.
    Mitol lenne egybol bekapcsolas utan 44 fok ?
    Nalam 2x fokrol indul a proci."

    Egyre jobban hajlok e megállapítás felé.
    Bekapcsoláskor az alaplap 28, a HDD1 29, a HDD2 26, tényleg mi a fenétől lenne 44 a proci? Ráadásul ma reggel csak 24 fok van a szobában...
    Igaz, hogy a HDD1 is felmegy 1 óra után 51-re, de az alaplap 39-nel feljebb nem megy.
    Ha jól számolom, a prociból legalább 14-et vissza kellene vennem. akkor lenne az idle 36 körül, ami már megfelel a munkahelyi P4 1.8-asnak.
    Ugye nem valószínû, hogy a P4 2.4 ennyire jobban melexik?
  • Looserke
    #361
    Palomino vagy Tbred???
  • barret
    #360
  • barret
    #359
    system:32 hdd:30 amd 2000+@1710:54 fokos.
  • barret
    #358
    enyém csavaros,és tökéletesen illeszkedik! igloo 2400,2900 rpm.
  • Sati
    #357
    Nekem olyan a system 42-50 fokig szokott lenni de az AMD termeli a meleget :)
  • Statelya
    #356
    Sziasztok!
    Na, kivágtam a "tésztaszûrőt". Nem volt egy egyszerû mutatvány, de azt nem merem megmondani, hogy mivel csináltam, elég annyi, hogy végül meglepően szép lett.
    Kivágtam a hátsót(fent), az elsőt (lent), és ha már szétszedtem a gépet, kivágtam a táp ventijének a rácsát is. Egyenlőre semmit se tettem a helyükre, mert nincs ventirácsom, majd veszek.
    Tapasztalatok:
    Szobahőmérséklet 27,
    idle (fórumolvasgatás közben) 48-49,
    játékkal terhelve 60.
    Tehát SEMMI VÁLTOZÁS.
    Lassan kezdem feladni, vagy van még egyéb ötletetek? Lentebb már kérdeztem, hogy az esetleges Bios tévedést lehet-e valahogy orvosolni? (frissítés kilőve, mert már megtörtént)

    Barret:
    a fordított ventiről már olvastam, talán pont Te írtad pár hónappal ezelőtt. Gyári ventit fordítottál meg? Ha igen, hogy csináltad? Merthogy ha megfordítom, nem ér le a fixáló fülecske a helyére.
  • barret
    #355
    jól gondolod!mehet a fűrész...nekem is kéne fűrészelni,persze flex-szel.mert kidomborodik a házból a"tésztaszűrő" pici lyukakkal.kb 50%-ot foghat vissza szerintem.nekem is van másik védőrácsom és a procin forditva van a venti.gyk"deres az alaplap"max 38 fok.(system)
  • Gerry
    #354
    Igen, sajna nálam is ugyanez a helyzet, a negymennyiségű levegőből csak egy rész megy ki a lukakon, a többi visszaverődik a ház faláról, ezzel is rontva a szellőzést, és a ventillátor hatásfokát. Én is ki akarom vágni a ház hátulját, már van vékony védőrácsom is a ventihez, csak időm nem nagyon akad szétszedni a masinát...
  • Statelya
    #353
    Eddig egy Feel-V háazm volt, annak jobb volt a szellőzése, 4-5 fokkal hûvösebb volt benne. Most Azona van. Természetesen van a proci mellett egy kinyomó venti (hőérzékelős Coolermaster), de úgy veszem észre, hogy kicsit befelé is kavar. Igaz, hidegebb levegőt. elég sz@r ennek a ventinek a rácsa, 3mm-es lyukakból áll, arra már gondoltam, hogy ki kellene fûrészelni, szerintem nem engedi ki teljesen a venti által keltett légmozgást, ezért is érezhetem, hogy visszafelé is nyom. Ugye ezt jól gondolom?
    Van elől-alul is egy befelé nyomó venti.
  • Gerry
    #352
    Akkor a procimag hőfoka tényleg 60 fok körül lehet, viszont szerintem ez sok... Jó a házad szellőzése? Nem tudsz belerakni egy ventillátort, ami kiviszi a meleg levegőt a CPU hűtő mellől?
  • Emery
    #351
    Sziasztok XP 2400+ Procihoz milyen hutot erdemes venni. Halk legyen es max 5000 van ra
  • Statelya
    #350
    Kipróbáltam a hőmérőt.
    Van egy 1 perces hőmérőm, amit be tudtam dugni a bordák közé, közben pcmark-kal meghajtottam 10 percre. A proci hőfoka 60 fok (Hmonitor s pcprobe szerint), a hőmérő a bordák között 42-t mutat. Ebből tudtok valamit következtetni? egy másik (autós) hőmérőt a bordáktól 1 cm-re raktam, az 40 fokot mutatott.
  • Statelya
    #349
    Bios a legfrisebb, a kipróbálom a hőmérőt.
  • Gerry
    #348
    A 44 fok elég sok, próbáltad frissíteni a BIOS-t? Lehet, hogy nem is olyan meleg a procid, csak a BIOS íra ki tévesen. Nézd meg a bordát, mennyire meleg, esetleg tegyél mellé egy hőmérőt...
  • [Jakuza]
    #347
    Nem jo.
    Mitol lenne egybol bekapcsolas utan 44 fok ?
    Nalam 2x fokrol indul a proci.
    Igaz AMD.
  • Statelya
    #346
    A Vcore-t kell néznem, ugye? biosban auto-ra van állítva (asszem 1.525), 1.54 és 1.60 között mozog.
    Ma reggel hidegen a bios44 fokot mutatott. Az kb. jó?
  • Gerry
    #345
    Jó a 3DMark is erre a célra, mert az a procin kívül megdolgoztatja a VGA-t is. Egyébként hány volton megy a cpu?
  • ollie
    #344
    van a futuremark-nak (ex-madonion) egy pcmark nevezetű tesztprogija is, mely a procit, memóriát és a vinyót teszteli.
  • Statelya
    #343
    Milyen tesztprogival érdemes terhelni a procit?
    és kb hány percig vajon?
    Mert én csak játékkal próbáltam.
    Valahol olvastam, hogy a Sysoft Sandra jó erre, de nem találom azt a modulját, amelyik a terheléstesztet, vagy mit végezné
  • Statelya
    #342
    Biosban frissen bekapcsolva 49 fokot mutat.
    Ez reális lehet?
    Ha nem, van arra mód, hogy pontos legyen a mérés?
    (bios most a legfrisebb)
  • Gerry
    #341
    Egyetértek!
  • barret
    #340
    hidegen mikor bekapcsolod a gépet,azonnal menj a bios-ba!ott nézd meg a hőfokot,ha irreélisan soknak tartod,akkor a mérés pontatlan.
  • barret
    #339
    lehet,nem méri helyesen a cucc a proci hőfokát!a 2000-es xp-m hidegebb 2900 rpm-en.
  • Statelya
    #338
    Gerry! (és WalakiDLair)
    Még valami:
    Közben a munkahelyemen P4 1.8, gyári hûtővel nagyon csendesen 36-38 idle. Terhelten 42.

    Üdv: Tom
  • Statelya
    #337
    Gerry! (és WalakiDLair)
    Hálásan köszönöm a tippet.
    Megtaláltam az embert az aproneten, és vettem is tőle Intel hûtőt. Gyárinak nézem.
    Kipróbáltam hővezető lapocskával.
    Idle 49, teherrel 61.
    Mint említetted, leszedtem a hővezető lapocskát, alákentem fehér pasztát, idle 49-50, teher 60.
    Most ezüst paszta van alatta, idle 49-50-51, teher 63.
    Ja és a Spire Easystream III-mal ugyanezeket az értékeket látom.
    Halkabb sem lett a cucc, mert az Intel már 3500-őn pörög.
    Na most akkor mi van?

    Üdv: Tom
  • [Jakuza]
    #336
    Nem hinnem.
    Akkor nem lenne fagyi.
  • fm
    #335
    tegnap este ráöntöttem a billenyűre fél üveg sört,persze nem hűtés gyanánt
  • B@dsector
    #334
    Idáig kb.5x tettem fel a hütőt és ua. maradt
    default-on most 52C ha játszok ~73C.
    Ha pedig tuning akkor fagyi.
    De szerintem megvan a gond az ABIT BH7
    thermal controlja túlbuzgó.
    Úgy 10-15C többet mutat a normálishoz képest.
  • fm
    #333
    paszta és helyes illeszedés a procin..