387
Bajnokságok, kupák, nemzetközi mérközések (ez jelentheti akar az ugandai bajnoksagot is. Tehat hatarok nelkul)
  • manson222
    #387
    Új szabály jöhet a labdarúgásban, nem éri meg feleselni!
    A brit The Times értesülése szerint új szabályt vezethetnek be a labdarúgásban, ami elejét venné a teljesen elszaporodó reklamálások további gyűrűzésének.
    Ebben az idényben csak a Premier League-ben 88 alkalommal kellett szankcionálni renitenseket, a Sheffield Unitedben játszó Oli McBurnie pedig addig reklamált a Tottenham elleni meccsen, amíg kiállították.
    A lap szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szabályalkotó testülete, az IFAB a következő két hétben Londonban ülésezik, a fókuszban pedig a pályán tapasztalható nem megfelelő viselkedés lesz.
    A The Times úgy tudja, hogy a gyerekeknél és fiataloknál már alkalmazott 10 perces kis büntetést a profi futball világába is beemelhetik, így aki megsérti a játékvezetőt (vagy az asszisztenseit), annak ennyi időre kellene elhagynia a játékteret.
    A tízperces büntetés a tervek szerint a játék részévé válna, de egyelőre csak a reklamálásokra vonatkozna, nem pedig egyéb jellegű szabálytalanságokra.
    Az IFAB reményei szerint továbbá a rögbiben tapasztalható módon a labdarúgásban is sikerül megoldani, hogy csak az együttesek csapatkapitányai léphessenek interakcióba a játékvezetővel, ezzel elejét vennék azoknak a tömegjeleneteknek, amikor az egész gárda egyszerre rohamozza tiltakozva a bírókat.

    forrás: Index
  • IXEMGabeo
    #386
    Dél Amerika...azért durva
  • score
    #385
    Fogadastipp
  • limperatore
    #384
    Tragédia! A bíró meggyilkolt egy játékost a pályán

    Tragédia történt a brazíliai Barreirában: egy helyi amatőr mérkőzésen a játékvezető egyszerűen leszúrta az egyik ítéletét vitató labdarúgót.

    A bíró, Francisco Chaves, egy szabadrúgást ítélt meg, amelyet az egyik csapat tagja, José da Silva hevesen vitatott. A játékvezető a sárga lap helyett a kését rántotta elő, majd többször is megszúrta Da Silvát és a bátyját is.

    Ezt követően elmenekült, a két játékost pedig kórházba szállították. José da Silva életét nem tudták megmenteni, bátyja életveszélyes állapotban van, még mindig kórházban ápolják. Mint kiderült, a kisvárosnak nincs rendőrsége, így a tettes elmenekülhetett, azóta is körözik.
  • Monoton
    #383
    Pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a spanyol és a holland sportági szövetséget a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mert a két ország válogatott játékosai sportszerűtlenül viselkedtek a dél-afrikai világbajnokság július 11-i döntőjében.

    A FIFA keddi bejelentése szerint a hollandoknak 15 ezer svájci frankot kell fizetniük, mert a fináléban nyolc futballistájuk kapott sárga lapot, John Heitingát pedig kiállította a játékvezető. A spanyolok 10 ezer svájci frankkal lesznek szegényebbek, mert öt labdarúgójuk részesült sárga lapos figyelmeztetésben a döntő során.

    A FIFA fegyelmi szabályzata kimondja, hogy ha egy válogatottból legalább öt játékos lapot kap egy nemzetközi mérkőzésen, akkor az adott szövetséget pénzbüntetéssel kell sújtani. A dél-afrikai torna fináléjában a spanyolok diadalmaskodtak 1-0-ra, hosszabbítás után, Andrés Iniesta 116. percben szerzett góljával.


    Na hát ennek sok értelmét nem látom, inkább olyan szabály lenne jó ami a játékosokra vonatkozik. Na és akkor fizethetnek ők. Ha meg jogtalan a sárga akkor lehet fellebbezni és visszanézni az esetet.
  • morcosharcos1
    #382
    Sziasztok! Nem tudom hogy ki nézte a hétvégi magyar bajnoki meccseit, de szerintem katasztrófa volt az összes...vicc, ahogy egyre jobban gyengülnek meg a magyar csapatok...az a gond, hogy hozzuk ide a sok ügyetlen külföldi játékost, aki nem tud egy egyenest belerúgni a labdába...szerintem nem a külföldi játékosokat kéne hozni akik vagy öregek, vagy pedig olyan ügyetlenek, hogy a 82éves nagymamám megverné öket...a magyar fiatalokat kéne szerintem eröltetni...az a baj hogy nagyon sokan abbahaggyák inkább a focit, pedig olyan ügyesek és inkább rossz útat választ ... szóval nem ezeket az ügyetleneket kéne eröltetni...most is megtudnék említeni a hétvégéről egy jó pár ilyet, például Coulibary vagy egy csomó hasonló játékos...szóval kéne egy a fiatal tehetségesekért programm... :)
  • bakkerman
    #381
    minden benne van a cikkben,szép írás!
  • Monoton
    #380
    Futball: eladva! - A nagy Fifa üzlet
  • geo91
    #379
    :ASDASDASDADASD
  • Monoton
    #378
    A FIFA elnökét f*szfejnek nevezték

  • Matthewpamer
    #377
    zsír a logod zaki!
  • Garcia
    #376
    Elhunyt a tizennyolc éves Bruno Baiao
  • skristof
    #375
    NABI Kaposvári Rákóczi FC - Szolnoki MÁV 2:0

    irány az NB/1!!
  • zaki
    #374
    hmmm, az első vb afrikában, kíváncsi leszek a szervezésre
  • Garcia
    #373
    UEFA EURO 2004 U-17 Final:
    France-Spain 2-1
  • Garcia
    #372
    2010-es Világ Bajnokságot Dél-Afrikai Köztársaságban rendezik
  • Garcia
    #371
    A 2010-es helyszínről döntenek Zürichben
    2004.05.15. 07:48

    Labdarúgás - Szombaton kijelölik a 2010-es labdarúgó világbajnokság helyszínét.

    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség rotációs rendszerének köszönhetően ezúttal csak afrikai országok nyújthatták be pályázatukat, így a zürichi konferencián Dél-Afrika, Egyiptom, Marokkó és Líbia is harcba szállt a rendezési jogért. A legnagyobb favoritnak Dél-Afrikát tartják, míg a legnagyobb meglepetés Líbia sikere lenne. (WestelPress)
  • cs31
    #370
    JÁSZAPÁTI A LEGNAGYOBB KIRÁLY!!!
  • zaki
    #369
    a.carkey: ok igazad van, én voltam az alma, sorry...

    dre: én nekem régebben vmi melegvizet mondtak ilyen esetre a volt csapattársaim, hogy attól nem fog felkunkorodni a nyelve a cipőnek
  • dre
    #368
    már elnézést hogy ijen hülyeséget kérdek de tegnap vettem egy focicsukát már ezelőtt is volt egy nike ez most adidas és ennek az istennek se akar lesimulni a nyelve mit csináljak vagyegy idő után jó lesz mert a nike az alapból lesimult.aki tud segitsen
  • a.carkey
    #367
    Nem. BYE, BYE DIV2. Onnan jutottak fel - végre jópár év és balszerencse után. A Premiere Liga meg akár jövőre is összejöhet. Miért ne? Most már van lóvé, szóval lesz keret stb.
  • #366
    azzal a premier ligával még várnod kell
  • zaki
    #365
    inkább bye, bye div1...
  • a.carkey
    #364
    Tavaly keseregtem, idén nem:

    Sheffield Wednesday - Queens Park Rangers
    1-3

    BYE, BYE DIV2! :)

    Irány a Premier League! :)

    (PS: Végre!)
  • PREMIERE1
    #363
    Egy újabb fasz lista. Röhej. Minek eröltetik ezeket a listákat? :(

    Zoff ... Pfff.

  • PREMIERE1
    #362
    Az

    Italy 1-1 Spain

    kimaradt ...

    Baggio búcsúmeccse volt. :(
  • Breki33
    #361
    Hungary 1 - 4 Brazil
    Korea Republic 0 - 0 Paraguay
    Kazakhstan 2 - 3 Azerbaijan
    Czech Republic 0 - 1 Japan
    Israel 1 - 1 Moldova
    Bulgaria 3 - 0 Cameroon
    Belarus 1 - 0 Lithuania
    Poland 0 - 0 Ireland
    Ukraine 1 - 1 Slovakia
    Latvia 0 - 0 Iceland

    Romania 5 - 1 Germany

    Bosnia-Herzegovina 1 - 0 Finland
    Denmark 1 - 0 Scotland
    Estonia 1 - 1 Albania
    Norway 3 - 2 Russia
    Belgium 2 - 3 Turkey
    Rep. of Macedonia 0 - 1 Croatia
    Switzerland 2 - 1 Slovenia
    Austria 4 - 1 Luxembourg
    Holland 4 - 0 Greece
  • Matthewpamer
    #360
    itt az elmult 50 év legjobbjai

    A végeredmény:
    1. Zinédine Zidane (francia) 123.582 szavazat
    2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet) 122.569
    3. Johan Cruyff (holland) 119.332
    4. Marco van Basten (holland)
    5. Dino Zoff (olasz)
    6. Alfredo Di Stefano (spanyol)
    7. Eusebio (portugál)
    8. Lev Jasin (szovjet)
    9. Michel Platini (francia)
    10. Paolo Maldini (olasz)
    11. Puskás Ferenc 94.361
    12. Paolo Rossi (olasz)
    13. Ruud Gullit (holland)
    14. Bobby Charlton (angol)
    15. Lothar Matthäus (német)
    16. Karl-Heinz Rummenigge (német)
    17. Franco Baresi (olasz)
    18. Gerd Müller (német)
    19. George Best (északír)
    20. Kevin Keegan (angol)
    21. Frank Rijkaard (holland)
    22. David Beckham (angol)
    23. Bobby Moore (angol)
    24. Roberto Baggio (olasz)
    25. Michael Laudrup (dán)
    26. Ronald Koeman (holland)
    27. Peter Schmeichel (dán)
    28. Gheorghe Hagi (román)
    29. Sepp Maier (német)
    30. Oliver Kahn (német)
    31. Luis Figo (portugál)
    32. Raúl (spanyol)
    33. Berti Vogts (német)
    34. Johan Neeskens (holland)
    35. Gianni Rivera (olasz)
    36. Jose Camacho (spanyol)
    37. Marco Tardelli (olasz)
    38. Just Fontaine (francia)
    39. Peter Shilton (angol)
    40. Bernd Schuster (német)
    41. Raymond Kopa (francia)
    42. Eric Cantona (francia)
    43. Stanley Matthews (angol)
    44. Ruud van Nistelrooy (holland)
    45. Valentyin Ivanov (szovjet)
    46. Gary Lineker (angol)
    47. Alessandro Nesta (olasz)
    48. Jose Santamaria (spanyol)
    49. Alessandro Del Piero (olasz)
    50. Alessandro Costacurta (olasz).

    de kérdés,hol van ronaldo????3 szoros aranylabdás,2szer a világ legjobbjává választották.
  • Breki33
    #359
    ja, de már stabilizálódott
  • Garcia
    #358
    már megint drigozik??? vagy mivan??
  • Breki33
    #357
    Maradona életveszélyben

    Maradona orvosa, dr. Alfredo Cahe nem erősítette meg, hogy a sztár drogtúladagolás miatt került kórházba, ám már több fórumon kész tényként közlik: Maradona haldoklik, már csak a gépek tartják életben.

  • BADE
    #356
    addig vezette Paparesta a meccset,amíg ki nem egyenlítettek!6 perc hosszabítás nem sok egy kicsit?
  • zaki
    #355
    félidőben Milan-Chievo 0-2
  • zaki
    #354
    ja, azt hittem a madridos topicban vagyok nem baj, sztem itt sem szereti senki sem őket :D
  • zaki
    #353
    lehet nyitni egy AC Milan-os topicot, de itt őket nem szeressük (legalábbis én nem)
  • gercse
    #352
  • robotnyk
    #351
    :DDD
  • Kori
    #350
    Milan a király
  • gercse
    #349
    Utálom a madridot és kész, nem értitek, ezt a csapatot csak szeretni lehet vagy utálni. köztes állapot nincs
  • zaki
    #348
    hát ja, no comment