87
Baratok kozt es egyeb mocskok
  • Vlala #87
    az a nagy helyzet, hogy ha az ilyeneket kivennénk, akkor kb 50% nézettséget veszítenének a kereskedelmi tévék.
    kibeszélő, bebeszélő, rábeszélő show-k: a kisebbségiek "benne leszek a tévében"-je. Ismeretterjesztő műsor, ilyen is van kis hazánkban.
    "Há mán a múltkor is megetted előlem az uborkát, pedig montam, hogy haggyá! Mer' gané vagy, azé!"
    Brazil (újabban magyar brazilutánzat) sorozatok: egészségügyileg igazolható lenne a hatása. Egy 90 éves néni ismerősöm pl. a Barátok Köztből érettségizhetne is, annyira vágja. De a Dallassal, Homok Titkaival, Vad Angyallal stb. ugyanez volt a helyzet. Agyérelmeszesedésnek a közelében sincs, mert használja az agyát, van motivációja (nehogy már a lányok jobban tudják, mint én)
    A valóságshowk is fontosak - kabaré-szinten. Mi lesz az emberből, ha mindent megkap? A "fullextrás", jacuzzis villában tényleg az a legfontosabb dolgunk, hogy már megint csúnyán nézett rám a Gizi, vagy ugyanolyan sárga hajcsat van a Mariskán, állandóan utánoz, majd jól kiszavazom...
    Inkább a valóvilág, mint az állatkísérletek.
    A bulvársajtó pedig azért felelős, hogy megnyugtasson bennünket: az ilyen kísérleteket túl lehet élni, van élet a villa után. Péter a villlából kijőve is orrba tudta nyomni Sziszit, a Leóék pedig még mindig azon vitatkoznak, ki nyerte a z egészet, és hogy mernek egymásról könyvet írni. Na nehogy már elvesszenek itt a süllyesztőben, ők SZTÁROK, és azok is maradnak, ha a fene fenét eszik is!
  • nemcsakfeel
    #86
    de még ha csak a szappanoperák lennének igénytelen szarrágó műsorok. DE NEM!!!
    köcsög show műsorok, amik olyan igénytelen szar szinvonaltalanak..
  • Waterhorse
    #85
    Nem,nem!

    ...jéghideg mááár a leheleteeee, és friss, és friss, és friss....

    Így helyes a szöveg:)))
  • Coine
    #84
    Na most 1 jó ideig nem leszek nagyon TV közelben (eddig se nagyon TVztem), szal ha akarnék se tudnék bdös proli műsorokat nézni :D
  • Lteebee
    #83
    Az szörnyű.
  • mateos
    #82
    ki kinek a fogadott lánya ?
    :)
  • ipszilon
    #81
    lehet, tényleg nem t'om!
  • Ron Ragm
    #80
    az a winterfresh, amiről beszéltem:)
  • I.C.ram
    #79
    jam eg az uj orbit reklamtol is!!! es friss es friss es friss a lehelllleettteee
  • I.C.ram
    #78
    en a jumbolajjjjoooo reklamtol tudnek olni :))
  • Ron Ragm
    #77
    Engem nem zavarnak ezek a műsorok, mer ki lehet kerülni őket hogy nem nézem. Inkább az idegesítő reklámok, amikor egy jó műsor közbe adják és nem találom a távszabályzót...a Winterfres reklámtól ölni tudnák:)
  • Waterhorse
    #76
    Hát nem tudom....én láttam itt szerelemröl, nökröl, autokról, álmokról, idöjárásról, söt még tanulsról is jó pár témát. Ezeket komolyabb dolgoknak gondolom, és jobban értékelem ha valaki egy ilyen témájú problémát vet fel, arról meg nem is beszélve, hogy az ilyen szidalmazó topcokban nagyobb esélye van szerintem a tömegbalhénak mint a fent említett témák valamelyikében. Na innem le is zárnám a dolgot, mert te sem akarsz tömegverekedést, úgyhogy énis amondo vagyok, hogy nézzünk át egy értelmesebb témába, aminek lehet, hogy még célja és haszna is van.
  • Mike
    #75
    rohadt tolvaj! :)
  • Mike
    #74
    Az megy amit a moziban adnak. Igaz van azért némi időkülönbség, meg nem mindegyik filmet adják, ami ment moziba. És JÓ olyan is van, amit nem adtak moziban. Pl. Jóbarátok, South Park, és a fél órás töltelékműsorok
  • FREAK
    #73
    ja, még a végén lecsapja gyarló fejemet :D
  • FREAK
    #72
    na majd ha kapsz csillagpontos központot, akkor dobhatod ki a dekóderedet :D
  • Jano
    #71
    Csillagpontos rendszer bevezetése?
  • Fat-R
    #70
    fene se tudja hogy működik ez a szűrés a lényeg hogy valahogy rájöttek
  • Lteebee
    #69
    Óvatosan Efreettel!
  • I.C.ram
    #68
    de nekem egy fekete-piacrol szerzett dekoderem van tehat meg csak a cimunket se tudja a hbo :)
  • ipszilon
    #67
    nekünk is volt. asszem az egész háznak, mivel vmit rosszul kőtöttek be! de mi nem buktunk le! csak hirtelen megszûnt!:)
  • FREAK
    #66
    naná, azt csak efreet nem nézi, mert az erdőben küzd egy lovaggal :DDD
  • Lteebee
    #65
    Én is nézem az hbo-t.
  • I.C.ram
    #64
    milyen szures?? hogy erted?
  • Fat-R
    #63
    nekünk 5 évig ingyen volt HBO aztán lebuktunk egy szűrés során de nem volt semmi büntetés azóta meg előfitünk
  • I.C.ram
    #62
    hehe nekem HBO tok free :))
  • I.C.ram
    #61
    Lehagytad a Kick Boxer 42.
  • Laalee
    #60
    2 ev nem olyan rovid es emg minidg kivulallo vagyok :D
  • Jano
    #59
    Szemét ingyenélő :D

    Volt nálunk is ilyen, de elég rövid ideig tartott :(((
  • Laalee
    #58
    mi az az upc iroda? :D

    nekunk ingyen jon minden tv ado meg a hbo is :D es meg kéböl gayt se lattam :D
  • FREAK
    #57
    én is most költöztem, és egyelőre nincs bekötve, de amint megtalálom a UPC irodát, véget vetek a mozicsatornátlanságnak
  • Jano
    #56
    :D

    Cable Guy

    Szerintem is. Bár én már egy ideje sajnos nem élvezem a hácsbéót. :(
  • FREAK
    #55
    ja, többek között..... de még sorolhatnám azokat a filmeket, amiért megéri kibaszni azt a havi 3 rugót (vagy egyszer 5-öt a kábelbarát zsebébe dugni...)
  • Jano
    #54
    Fight Club
  • Laalee
    #53
    töki :D
  • FREAK
    #52
    ugyan, ő csak Dude :DD
  • Laalee
    #51
    lebowski kiraly :D
  • FREAK
    #50
    igen, és mivel minden film először moziban megy, így nem látom a problémát....

    tévéfilmek meg száksz...

    amíg ilyeneket nyomnak, hogy Memento, meg Nagy Lebowski, addig rulez, és kész
  • FREAK
    #48
    na ma beszólós napod van..........

    akkor tisztázzunk valamit

    1. az HBO nem (csak) amerikai filmeket sugároz
    2. nem minden amcsi film gagyi
    3. inkább nézek gagyi, de elsőosztályú amcsi filmeket, mint C kategóriás akciókat az RTL Klubon (Halálos bosszú, Véres Zsaru 2, Kegyetlen Csapda, A Fehér Ninja 3 Visszatér 4 stb.......)
  • FREAK
    #46
    most épp mivel is nem vagy tisztában?