47
  • Rive
    #47
    Ja, én vagyok a 'fasza gyerek' én kezdem kiforgatni és félremagyarázni a másik szavait, én hencegek az ezeréves tudásommal...

    Felejts el, rendszergazdák szégyene!

  • mir
    #46
    go:
    ezzel minősítetted magadat:
    "Egyébként meg mint mondtam a linxuos "domaineknek" a fejlesztése 88-ban megállt. nem én tartok 88-ban, hanem a linux ebben a témában..."
    ez csak azért érdekes,m ert a linuxot ha jól emléxem 1993ban kezde el fejleszteni linux torvalds...
    ha 88ban abbahgyták volna a fejlesztést, azon meg lennék lepve.
    Go: én éppen a filerendszer titkosításról mondtam, hogy ugyan 128bites, de ebből csak 64bit változik, a másik 64bit a partíció nevéből, és 1 pár adatból, ami még az NTFS headerjében van, abból van generálva.
    na mind1
    nekem ebből a fórumból ennyi elég.
    hasznáj wint, jó az neked
    jócakát.
  • Rive
    #44
    Ha már idézgetünk, nagyonbarom barátom, akkor ne egyes, kiragadott mondat-részleteket, hanem a környezettel együtt:

    >>Amit a láma felhasználók megtesznek, az az, hogy szépen hallgatnak az ilyen-olyan
    >>ismerősökre, a reklámokra - a végeredmény az, hogy a legelemibb patchek sincsenek
    >>telepítve a gépek nagyobb részére, a vírusirtók általában a két-három-négy hónappal
    >>le vannak maradva, tűzfalrol pedig legföljebb az RPG-kel kapcsolatban hallottak...

    Ezt írtam: ha ez szerinted nem azt jelenti, hogy a vírusirtó szoftver az adott user gépén levő pédánya le van maradva a jelenlegi állapothoz képest, akkor kezeltesd magad, de sürgősen.

    Ja, és nézz utánna, hogy _jelenleg_ mire képes a Linux. Nem fogok továbbképzést tartani olyan önnön butaságuktól elvakult barmoknak a jelenleg elérhető lehetőségekről, akik még a '88-as eseményeknél tartanak.
  • Rive
    #42
    Te annyira barom vagy, hogy mutogatni lehetne.

    Megtanítottak téged egyáltalán valahol olvasni?

    Már vagy a harmadik eset ebben a rövidke topicban, hogy írok valamit egy speciális témakörből, te pedig rögtön valami teljesen másra vonatkoztatod.

    Leírtam, hogy egy átlagos Win. user gépe hogy néz ki: mennyire friss rajta a vírusirtó. Erre te: Méghogy a víruskergetők le vannak maradva...
    Eddig azt hittem, hogy az ennyire debileket már a zárt intézetekben tárolják...

    Transzparens titkosított filerendszer természetesen van Linux alá is. PKI-s is...

    Amiről én beszélek, az kifejezetten az INTERNET.

    A legelemibb patchek: auto update-vel, igen. Szerfölött ritkán találkozom olyan géppel, amelyik akár csak heti pontossággal tartja a kurrens állapotot.

    Igen, linux alatt is meg lehet oldani a domain szintű group policy-t, teljes szoftvermenedzsmenttel. Még csak külön program sem kell hozzá... Se fejlesztgetés.

  • Rive
    #40
    >> Az internet működésének biztonságához 0 közve van a kliensek biztonságához. Ahhaz kizárólag a szervervek és aktív eszközök biztonságának van köze.

    Gondolod te... Az élet meg nem így működik. Egyre több a nagysebességű kapcsolattal rendelkező vállalat/magánszemély/intézmény. Egyre többször botlunk bele abba a problémába, hogy a sok lámára rábízott Win-es masinák rendbentartásához nincs elegendő szakember. Ha egy-egy alhálózaton valamelyik nagyobb forgalmat generáló vírus elterjed, az már ma is komolyan érződik a vonalakon.

    Bocsánatos dolog, hogy erre nincs rálátásod - de legalább ne nyomulnál olyan hangzatos dumákkal, mint a fentiek...

    A kliensek biztonságával igenis törődni kell az internet működése érdekében - és ez egészen addig így lesz, amíg a nagyobb távolságokra szóló vonalak sávszélességének kihasználtságát statisztikai alapon becslik.

    Amit a láma felhasználók megtesznek, az az, hogy szépen hallgatnak az ilyen-olyan ismerősökre, a reklámokra - a végeredmény az, hogy a legelemibb patchek sincsenek telepítve a gépek nagyobb részére, a vírusirtók általában a két-három-négy hónappal le vannak maradva, tűzfalrol pedig legföljebb az RPG-kel kapcsolatban hallottak...

    Ilyen az átlagos internet-felhasználó: ezekután pedig az a fajta duma, amit Te nyomsz itt oldalakon keresztül, kifejezetten veszélyes.

    A Linux távmenedzsmentjével kapcsolatos dolgaidra inkább nem reagálnék: éppannyira nem értesz hozzá, mint én a vadászgép-vezetéshez.

    >> Ha mind meg lenne fertőzve mindenféle vírussal és a teljes sávszélességet erre fordítaná, akkor sem szabad semmilyen fennakadásnak lennie a rendszerben!!!

    De szép álom... Csak éppen még nyugaton sem így megy.
  • mir
    #39
    go:
    az 1 dolog, hogy te csak a windowshoz értesz, vannak ilyenek.
    de akkor minek fikázod a linuxot/unixot?
    én még élőben soha egyetlen1 embert sem láttam(pedig azért nem 1-2vol találkoztam) aki ismerte volna a linuxot, és a windowst kedvelte volna... ennek van oka?
    namármost ezt asszem tekinthwetjük általános nézetnek is, hogfy aki megismeri a linuxot, az nem igazán komálja a windowst.
    tehát most vagy te vagy 1 külön eset(azaz valami félelmetesen korlátolt, akivel megtanították a linuxot, de a lénygeet nem fogtad fel, azért beszélsz így)
    vagy felületesek ismereteid, és mivel a windows alatt akooral könnyebb összehozni 1 szervert, nomeg sokkal könnyebb(értsd: kevesebb szakértelmet ugényel a menedzelése) azt futtatni, te inkáb amellett maradtál, mert akkor nincs szükséged a legkisebb mértékű tanulásra sem, mert a windows rendszeradminisztrátor, és a láma között nem sok a különbség... és ekkor jó magyar szokás szerint elkezded magadnak bebizuonyítani, hogy milyen szar is az a linux(amihez én nem értek) és ezt a végén el is hiszed.
    na mind1
    a windows titkosítást te is ellenőrizheted:
    tetkosítasz 1 mappát a gépeden, kimented a certificate-et, majd 1 másik gépen is 1 másik mappát, és annak is kimented a cerifcate-jét,(a két gépnek egyezzen meg a neve, a felhasználónév is, meg hasonlók) és a két ecrtificate-et összehasonlítva ki tudod szűrni a lényegtelen részeket, és ottmarad a kód, amiből 64 bit azonos lesz.
    ez tény.
    nem érdemes vele vitázni, mert a m$ is elismeri, attól függetlenül, hogy nem veri nagy dobra.
    és nekem nem filerendszertuitkosításom van(bele is szülnék 1 másolásba...) hanem van nekem RSA titkosító progim, és csak a becsomagolt file-okat titkosítom amikben minden bennevan, ami fontos.
  • Rive
    #37
    Megint megpróbálsz elcsúszni a probléma mellett...

    Egy nagyválalati környezetben üzemelő gép, amit nem az egyszeri user, hanem egy rendszergazda tart rendben, miért számít átlagosnak, pláne mióta tartozik a 'láma user gépe' kategóriába? Elhiszem, hogy _neked_ abban a környezetben nincs problémád a vírusokkal - nem is ti generáljátok a hazai internet forgalmának a jelentős részét...

    Leírom, nagy betűvel, még egyszer, hátha belemegy abba a kicsi agyadba: AZ ÁTLAGOS FELHASZNÁLÓ GÉPÉN TALÁLHATÓ TIPIKUS OPERÁCIÓS RENDSZER BIZTONSÁGA CSAPNIVALÓ, ÉS EZ SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI AZ INTERNET MŰKÖDÉSÉNEK A BIZTONSÁGÁT.

    Stimmt?

    Ja, igen: nem tudom, miért kevered a távmenedzselhetőséget a biztonságtechnikával... Az előbbi legföljebb sebezhető pont, de semmi köze az utóbbihoz.

    A 'kinek hoszabb a kukija' játékot elég gyerekesnek tartom. De ha neked ez annyira fontos, ám legyen: nézd meg a címemet.
  • Rive
    #35
    #31: Igen, elolvasom. A Win kevésbé naprakész, mint a debian. Mivel én leginkább ezt a disztribúciót csípem, erről tudok nyilatkozni.

    Dobálózhatnék logokkal és screenshotokkal is, de egyrészt lusta vagyok, másrészt semmi perspektívát nem látok abban, hogy egy olyan embert győzködjek, aki még nem nézte végig egy auto-update hálózati forgalmát - egy olyan rendszerről, ami nem kellőképpen dokumentált, veszélyes funkciókat is minden kérdés nélkül kötelezően telepít...

    A lámer-kérdésről is igencsak másképpen nyilatkoznál, ha rendszeresen foglalkoznál a fertőzőtt Win.-es gépek által generált hálózati forgalomról szóló statisztikákkal. Jelenleg még van elég tartalék a hálózatban ahhoz, hogy azt a ca. 10-20-30%-nyi fertőzött gépet eltartsa: azonban a forgalom gyorsabban növekszik, mint a sávszélesség. Lámerek alá alapból biztonságos gép kell, meg egy korbács a hálózati felügyelő kezébe.

  • mir
    #34
    a lényeg pont ez:(amúgy az SSL is valami RSAhoz hasonló képletet használ, próbálkozással lehet csak feltörni ez a lényeg)
    és a probléma:
    az M$ 128bites kódolást használ, de ebből csak 64bit változik, a másik 64bitet nem változtatják, mert ha az FBInak esetleg valamikor szüksége lenne valamelyik windowsos gépről valamire, fel lehessen törni gyorsan.
    ez itt a probléma.
    1 64bites kódolást 2 éve topPCkkel(asszem 800Mhz P3 linux alatt hálóban vagy 100 darab) pár óra alatt feltörte a 64bites kódolást.
    ha az az user nincsen, csak ha remote-assistance-t használok, akkor magyarázd el nekem, hogy az én gépemen, amire még soha senki nem csatlakozott fel, minek van? na nem mntha nagyon zavarna, mert semmi fontos nincs a windows partíción, meg ami fontos, az még linux alatt is kódolva van. 2048bites RSA:D vigye aki akarja:D
  • mir
    #32
    go: az ellenőrizhetetlen userek, meg ellenőrizhetetlen netforgalom az m$ autopatch megoldásának köszönhető:
    a windows lekérdezi, hogy van-e patch?
    majd ha van, akkor létrehoz 1 superusert(alias root@unix) ami ugyan láthatatlan, de teljesértékű superuser, és az megpecseli a rendszert.
    na most jön ezzel a rendszerrel a legeslegnagyobb baj, ami finomanszólva is megmagyarázhatatlan: ez a bizonyos SUPPORT nevű superuser, néha megmarad(néha igen, néha nem) és be is lehet vele jelentkezni. képzeld el a helyzetet, hogy 1 unix rendszeren van még 1 root login, akinek a jelszava ottvan a te gépeden is kódoltan, meg ottvan a szerveren is kódoltan. elég elkapni az IPcsomagokat, és a jelszót ki lehet belőle törni. (mert ugye a windows 2*64bites kódot használ(RSA) amiből 64bit fix, és elvileg titkos, ami persze nem így van, a másik 64bit meg változik) tehát ha valakinek fontos dolog 1 rendszer feltörése, akkor elkapja a csomagokat, vesz 1 pár PCt, és feltöri.
    ez a gáz.
  • mir
    #30
    Go: mint mondottam, a mi sulis szerverünket 1 m$tól kirendelt manus végzi az elkövetkezendő 3évben, mert nyertünk 1 pályázatot, és kapunk win2000 szervert, és m$ rendszergazdit. tehát a manus ért hozzá, ebben biztos lehetsz.
    a linuxomat patchelem, és még eddig soha semmiféle gané féreg nem tette tönkre, nem verte szért, a rendszeremet, nem volt vírus, és nem törték fel a gépemet. csak akarták.
    tehát úgytűnik mégiscsak elég, ha patchelem a gépet, és nem root-ként netezek...
    Go te használj windows, én meg használok linuxot. ma megcsináltam. megy.
    nincs vírusölő.
    veszettgyors az egész. nekem jó ez is.
  • tomcs
    #29
    A 21 éves Fülöp-szigeteki Paul Glenerson Amurao egy televíziós interjúban elismerte, hogy õ a szerzõje a sokak által tévesen a világ elsõ JPEG vírusának titulált programnak. A Visual Basic-ben írt program egy .exe fájlból áll, mely futtatása után JPEG file-ok hoz csatolja magát. A fertőzött képek megtekintése/megnyitása semmilyen hatással nincs a kód továbbterjedésére, ezért nem nevezhetjük JPEG vírusnak.

    A 2000 májusában világszerte nagy riadalmat kiváltó I love you vírus írója, a szintén Fülöp-szigeteki informatikus diák, Onel de Guzman annak idején nem kapott büntetést, mert a Fülöp-szigeteki törvénykezés nem ismerte a vírus írása és terjesztése fogalmát. A szerelmeslevél-vírus okozta nemzetközi felháborodás hatására 2000 júniusában új törvényeket hoztak a számítógéphasználók védelmében, és a vírusírás valamint terjesztés is büntethetõvé vált. A Perrun jóval ártatlanabb az I love you vírusnál, ráadásul Amurao állítása szerint csak vírusírtó programok fejlesztésével foglalkozó cégeknek küldte el.

    na ezt kene ertelmezni :)
  • Rive
    #28
    Gondolod te...

    Amit én szoktam felpakolni default installnak, azzal elég zűrben lennél :D

    Majd alkalmadtán adok egy IP-t, aztán lehet próbálkozni :D :D :D

    Elmagyaráznád, hogy a naprakész Debian install miért rosszabb, mint a patchelt XP, a lassan érkező javítgatásaival? Nagyon érdekelne...

    Az auto-update sem stimmel... A debian kifejezetten jól megoldotta a dolgot: semmi megmaradó/nem megmaradó új felhasználó, semmi ellenőrizhetetlen net-forgalom, önfejűség...
    A Win-es változat meg kifejezetten gyenge pont a rendszerben.

    Az utolsó pontban legalább egyetértünk - ami miatt én utálom az MS-t, az az, hogy kifejezetten lámereknek szóló oprendszert ad ki - gyalázatos biztonsággal... Veszélyezteti a teljes internet működését: bár talán nem kellene szidnom, hiszen a munkám tekintélyes hányadát ez biztosítja :D
  • Rive
    #26
    Éppenséggel nem... A Linux disztribúciók a maximális biztonság szem előtt tartásával készültek: egy Debian default eleve jóval biztonságosabb, mint egy patchelt XP, utánállítások nélkül (amihez már szakember kellene). A biztonság növelését (kódrevízió, komoly belső tesztelés, default beállítások szigorítása, modularizálás, egyebek) a másik oldal csak az idén kezdte - és egy részét csak iszonyatos mértékű külső nyomásra.

    Tetszik, nem tetszik: amennyivel a Win. előrébb van a csicsa kinézet és a kezelhetőség területén, annyival le van maradva a biztonságtechnikában.
  • Rive
    #24
    #22: nem éppen... Jelenleg csak az IE hibák okozhatnak világméretű web-stormokat. Alapvetően három ok miatt:
    1. Az elképesztően nagy számú totálisan láma ms felhasználó
    2. A Win gyalázatosan gyenge default beállításai
    3. Az IE nagyarányú elterjedtsége.

    Nem tudom, milyen furcsa oknál fogva mondod az apache-ra, hogy linux...

    A világ web-szervereinek tekintélyes hányada használ apache-t win oprendszerrel... Tekintve, hogy biztonságosabbnak találják, mint az MS saját megoldását.
  • mir
    #23
    go:
    normális esetben 1 valódi multiuser rendszernél, mint amilyen pl. minden UNIX ha te felhasználó vagy, valami félelmetesen jó vírusnak kell lennie, hogyha kárt akar tenni a rendszerben.
    én meg ugye örültem a fejemnek, hogy win2000 meg multiuser, meg hasonlók, és nem tettem bvírusölőt. oszt megszoptam. ebből látszik, hogy hol áll a windows a linuxhoz képest.
    és mint mondottam, vírus volt, nem feltörték a gépemet. patchelhetek én aztán...
    most lehet, hogy hülye leszek, de én még télleg soha nem láttam volna olyan programot(vírust) bármilyen unix rendszerre, amit ha felhasználóként futtatunk, kárt tudott volna tenni a rendsezrben... ha tudsz egyről, légyszíves oszd meg velem is, mert nagyon érdekelne a dolog.
    azt meg ugye nem gondoltad komolyan, hogy az IIS biztonságosabb, mint az apache?
    a sulis szervert kb. 2 naponta szarrátörik, pedig valami m$manus a rendszergazdi nálunk. na mind1. te használj windowst, én meg használok majd linuxot, ha találok netmod meghajtót.
    bár van 1 ötletem, lehet, hogy holnap már linuxról leszek.
    azt pedig komolyan gondoltam: HA MUTATSZ NEKEM EGYETLENEGY BÁRMILYEN UNIX RENDSZER ALATT FUTÓ PROGRAMOT, AMIT USERKÉNT FUTTATVA SZÉTCSESZI A RENDSEZR, AKKOR ELISMEREM, HOGY 1 HÜLYE DILETTÁNS BUZI VAGYOK. Különben meg ne írkálj a fórumba hülyeségeket.
  • mir
    #21
    Go te barom:
    Szerinted win-en (2k+) ugyan hogy megy át user accountról adminba?? Sehogy.
    Ugye te is még a windows 98-nál tartasz mint itt oly sokan... :(

    ezt komolyan gondoltad?
    a windows biztonság már alaból csak 1 vicc... nehogymár 1 vírus ne tudjon átjutni... tudod mit? az én itthoni gépemen volt win2000, és rajtam kívül mindenkinek csak felhasználói jogai voltak, és én sem adminként nyomtam(linuxos szokások rulz) de valahogy mégiscsak jött 1 fránya csúf vírus, és szarrábaszta az egészet... ennyit a biztonságról, meg hogy nem jut adminszintre.
    de ha te akárcsak 1etlen1 vírust/programot/programcsomagot mondasz nekem, ami 1 tetszőleges UNIX rendszerben ÁTJUT 1 bármilyen felhasználói szintről root-ba, akkor fényesre sz***m a fa***dat, mert te tudsz valamit... ennyit a két rendszer biztonságáról.
    ha hülye vagy, akkor legalább ne itt hangoztasd, mert arra szarok rá, hogy te hülyén halsz meg, de minek kell itt a szegény szerencsétlen a témához valóban nem értő gyereket hülyeségre tanítani???
  • Rive
    #20
    Ó, te nagyon szerencsétlen...

    Egész pontosan ezt írtam:

    >> Viszont: ha valaki talál

    Még egyszer, kiemelve a lényeget:

    >> Viszont: _ha_ valaki talál


    Jelenleg még sehol egy ilyen hiba - legalábbis senki sem publikált még ilyet, tudtommal. A _lehetőséget_ vetettem fel: illetve azt, hogy mi történne, ha valaki találna egyet.

    Jelenleg a neten az egyik leggyakrabban lehívott file-típus a .JPG: illetve, általánosabban, a különböző képformátumok. A Win. userek szokásait ismerve egy ilyen elven működő vírus egy hét alatt ledöntené a lábáról a teljes internetet, és évekig aktív maradna. (Minap visított a víruskergetőm egy marék két-három éves makrovírus miatt: egy másik - három-négy hónapos - vírus küldözgette őket szerteszét...)

    Az NS tudtommal nem írt saját kép-dekódoló rutinokat. Ha van közös kódrészlet, akkor a GPL miatt az MS lenne a hunyó.

    Linux alatt is van néhány vírus-kergető program - igaz, leginkább az MS-féle vírusokra vadásznak velük :D

    Ezt a 'szerencsére kezdenek oda is írogatni' dolgot meg inkább nem hallottam meg, még a végén begorombulnék...

    2. Elég könnyen... Csupán egy ujraindulás kell neki, az meg egy egyszerű felhasználónál elég gyakran akad...

    Szerintem ne beszéljünk a hálózatbiztonsági tapasztalataidról...
  • Rive
    #18
    #15, Go: TFH, létezik egy ilyen hiba az IE képkibontó rutinjában.
    TFH. _ugyanezt_ a hibát megtalálod nekem a Netscape-ben is...

    ... akkor te nagyon ügyes vagy, és publikálhatod, hogy találtál egy lopásgyanús kódrészletet a win. -ben...

    Másrészről pedig UNIX alapú rendszerekben elég nehéz lenne megírni úgy egy vírust, hogy:
    1. elég sokáig észrevétlen maradjon
    2. az USER-levelről képes legyen átmenni ROOT-ba.

    Merthogy a felhasználói szintet valóban nem veszik annyira komolyan, de a ROOT-ot annál inkább...

    Ugyanakkor a Win.-es tapasztalataim alapján egy ilyen vírus napok alatt bedarálná a teljes windowsos világot.

    Szakmai hozzáértés: vegyél vissza a nagy arc-ból.
    Ja, és olvass vissza pár hetet, amikor az mp3 víruslehetőségről írtak.
  • Devla
    #17
    Erdekessegnek viszont nem tartanam. Reges-reg letezik egy chameleon nevu program, ami a jpg fileba beleir egy masik tesztoleges meretu es forumatumu filet, es igeny szerint koddal levedi. A kepet meg lehet nezni es egy pixel kulonbseget nem latsz, majd kesobb persze ki lehet kodolni belole a filet. Ha az ember biztonsagmanias akkor kodolasra is lehet hasznalni :)
  • mir
    #16
    még nyíltforrású jpegnézegetőben sem találtak rést... pedig abban azért könnyebb... nem?
  • Rive
    #14
    Egyenlőre ez a 'vírus' valóban csak egy érdekesség, ezzel az erővel akár .TXT-re is lehetne írni egyet...

    Viszont: ha valaki talál egy buffer-overrun lehetőséget az IE által használt JPEG kibontó rutinban, akkor megszívtuk... (Megszívtátok :D)
  • mir
    #12
    a lényege a rendszernek az, hogy a JPEG file-nak szabályos belső felépítése van, ellenőrzőkódokkal, megminden egyébbel. ha az ellenőrzőkódok rendbenvannak, akkor rajzol. ha értelmetlen információt talál, az lehet, hogy programhibát idézhet elő(runtime error) azaz rossz helyre kerülhet a végrehajópointer, és csak a megfelelő JPEG-file"hibát" kell megtalálni, hogy az utasításpointer a kép-file általunk kiválasztott helyére ugorjon, ahol éppen kezdődik a vírus binárisa.
    ez is 1 lehetőség, és anno ilyen ötletekről hallottam, de ezt nem sikerül senkinek sem akkoriban megvalósítani. pedig nagyon sokan nagyon keményen dogoztak rajta.
    ha jól veszem észre ez az új cucc ez valami sokkal másabb, midnenekelőtt megvalósítható megoldásnak tűnik, persze az alapok lehetséges, hogy valahol a régi ötletben keresendők.
  • tomcs
    #10
    de konyorgom.. milyen programmal kell ezeket megnezni hogy lefusson a "virus"???
    mert ilyen "kepnek alcazott virus" mar eddigis volt pl cicamica.jpg.vbs de az meg nem kep.. szal 1 kepnezegeto mit csinal? megnezi a fejlecet, az alapjan meg kiszamolja hova milyen szinu pixelt rakjon.. de akkor ez csak ugy mukodhet hogy valami tulcsordulast okoz es valahogy lefut a kod, de ugye ez nezoprogram-spec mert en olyanrol meg hogy jpg-scripting nem hallottam es nem is szeretnek....

    jajj hat nem ugyanezt mondtam? :)))
  • Pheel
    #9
    Sőt! Ha a tehénnek ormánya lenne, akkor elefántnak hívnák. :) De szerencsére nincs neki :-PPP
  • mir
    #8
    de ha visszafejtik a képfájl "kibontóját" vagy abban keresnek bugot, és találnak, akkor a JPEG file is meg tud fertőzni 1 bizonyos fajta képkibontót. pl. ha valaki talál a bizt.rést pl. az windows JPED dekódolójában(ami ettől függetlenül faszányosan műxik a jó JPEG fileokkal), de ez a "hibás" JPEG file mondjuk belekavar a végrehajtásba, és utasításként értelmeződik néhány része(azaz a binárisokkal machinál, mintha te belegépelnél 1 binárisba...) akkor lehet, hogy mégiscsak futtatni fogja a JPEGet. a JPEG dekódoló pedig eléggé bonyolult, biztos lehetsz benne, hogy találnak benne hibákat.
  • CAD
    #5
    devia ... az ne tortenjen meg soha amire te utalsz... gondolj bele, hogy elmesz egy weblapra es nem tudhatod hogy virusosak e a kepek..... remalom!!
  • Devla
    #4
    Ezt a baromsagot. Ha mar megfertozi a gepet "kibonto" progi akkor ennyi erovel lehetne abban is a virus. Ezt is biztos csak m$ szakember talalhatta ki :)
  • Kosh
    #3
    "A W32/Perrun egyébként kizárólag Microsoft Windows operációs rendszerrel rendelkező számítógépeken képes terjedni, illetve fertőzni."

    hát szinte minden vírus csak ott tud fertőzni...
  • Supergamer_real
    #2
    Kicsit olyan semmitmondora sikeredett ez a cikk.A virus egy test kereteben irtak es adtak at a Mcaffenak.Pillanatnyilag szo sincs neten terjedo Perrun virusrol.A Mcaffe szerinte azonban varhato, hogy hamarosan megjelennek az elso artalmas fergek/virusok.